„A lovak segítettek visszahozni apámat a kómából” – Polett a munkáját és édesapja felépülését is az állatoknak köszönheti

2006 novemberében érte Polett édesapját a szerencsétlenség. Épp unokája születésnapjára sietett, amikor a fővárosban egy buszt előző autó elütötte őt a zebrán. Öntudatlan állapotban vitték be a kórházba. Nagyon komoly agysérülést szenvedett, az agyának csupán a három százaléka maradt ép, a többi teljesen bevérzett, koponyaalapi törései is voltak. Az ütés következtében a lába is eltört, de ez volt akkor a kisebbik probléma. Nagyon sokáig feküdt az intenzív osztályon életveszélyes állapotban.

„A kóma első öt hetének letelte után azt mondta nekünk a kezelőorvos, hogy búcsúzzunk el tőle, mert ők nem látnak esélyt arra, hogy valaha felébred édesapám. Sokkolt a hír, nem akartuk őt elveszíteni.

Folyamatosan vitatkoztak velünk az orvosok, hogy feleslegesen viszünk be neki fényképeket, zenelejátszót, bármit, mert agyhalott.

Amikor átvitettük egy másik kórházba, kinyitotta a szemét, éber kómába került. Miután lejárt a kezelése, az orvosok szóltak, hogy nem tudják tovább ott tartani, két lehetőség van: vagy elviszik az elfekvőbe, vagy hazahozzuk. Mindkettő borzasztóan hangzott” – meséli Polett.

A család semmiképp nem szerette volna, hogy Polett édesapja az elfekvőbe kerüljön. Sikerült megegyezniük egy másik kórházzal, hogy felvegyék őt egy hónapra az agysérültek osztályára. Eközben Polették átépítették a lakás egy részét ahhoz, hogy megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a betegnek. A fürdő átalakítása volt a legfontosabb, mert Polett édesapját nem lehetett berakni a kádba, fekvő tolókocsiban tudták csak betolni a fürdőszobába. Emellett speciális ágyat szereztek neki, a házat pedig több helyen is akadálymentesítették, hogy tudjanak tolókocsival is közlekedni benne.

Harc az életért

A negyedik hónap végén csoda történt: Polett édesapja megmozdította a kezét. Ezután hosszas rehabilitáció vette kezdetét. „Miután hazahoztuk, rendszeresen kivittük édesapámat a lovakhoz. Ekkor még kómában volt. Betoltuk a tolókocsival az egyik bokszba, ahol Szüri, a lovam állandóan piszkálta őt. De a többi ló is megérezte, hogy beteg, óvatosan szagolgatták, vigyáztak rá. Amikor már kicsit megerősödött, elhatároztuk, hogy felültetjük a legnyugodtabb lovunkra. Ehhez legalább négy ember kellett, a séta alatt is egy-egy személy kísérte mindkét oldalon. Tartani kellett, nehogy lecsússzon vagy lebillenjen, de megérte a fáradtságot, mert így sokkal gyorsabb ütemben javult az állapota” – mondja Polett.

Ahova csak tudták, Polették mindenhova magukkal vitték a kómában lévő édesapát, hogy minél több impulzus érje.

Üzletekbe mentek vele, autókáztatták, tornáztatták, kivitték a szabad levegőre.

Az unokái jelenléte is sokat segített a felépülésben. Polett sógornője rendszeresen rátette apósa mellkasára a pici babáját, hogy érezze a közelségét. „Ha az ember érzi, hogy van kiért és miért küzdenie, akkor sokkal jobban tud harcolni. Sejtettem, hogy attól, hogy egy fehér szobában fekszik, és a falat bámulja, nem fog felépülni édesapám. Abban, hogy most bot nélkül tud járni, biztos vagyok, hogy nagy szerepe volt a lovaknak” – hangsúlyozza Polett.

A felépülés után

Édesapja nagyon lassan, közel egy év után ébredt fel a kómából. A balesetbe és a folyamatos ápolásba belerokkant a család. Lelkileg, fizikailag és anyagilag is nagyon megterhelő volt ez az időszak számukra. „Nem tudom, hogy még egyszer meg tudnánk-e ezt csinálni. Szerencsére sokat segítettek a barátok, de édesanyám volt az, aki a legnagyobb részt kivette a fáradságos munkából. Most itt van édesapám közöttünk, ennek nagyon örülünk. Nem épült fel teljesen, ennek ellenére nagyon jó kondiban van. Viszont nem lehet egyedül hagyni, mert állandóan menne valahova” – mondja most már nevetve Polett.

Kép

Kép: Koltai Polett

Meséli, édesapja többször megszökött tőlük. Egyszer elvitte az egyik családtag autóját, és elment Zalakomárba. Hiába dugdosták előle a kocsikulcsot, valahogy mégis megtalálta, és egy óvatlan pillanatban kisurrant a házból. Három nap után találtak rá egy bivalyrezervátumban a bivalyok között. Polett elmondása szerint édesapja igazi túlélő. A régmúltra nagyon jól emlékszik, a közelmúltra viszont nem.

Ha megkérdezik tőle, mit ebédelt, nem tudja megmondani. Az unokái közül azokat ismeri fel, akik már a baleset előtt éltek, az újabbakat nem.

Nagy hobbija az olvasás, most is falja a könyveket, de nem lehet tudni, mi marad meg neki belőlük.

„Sokszor elgondolkodom azon, miért kap ekkora keresztet az ember. Nagyon sok mindenre megtanított ez az eset, azóta sokkal lassabban vezetek, körültekintőbb vagyok, és sokkal előbb megyek oda az emberekhez segíteni, mint régen. De aminek nagyon örülök, hogy újra együtt lovagolhatok édesapámmal, mert most már biztonságosan meg tudja tartani magát a lóháton” – újságolja Polett.

A lovak jelentik számára az életet és a munkát

Polettnek két gyerekkori álma volt: az egyik, hogy saját lovai legyenek, a másik, hogy filmben szerepeljen. Mindkettő való vált, ugyanis jelenleg nyolc lovat tart otthon, folyamatosan gondozza és oktatja őket, emellett kaszkadőrként dolgozik. Mindkettő teljesen más világ, más élet, de ő ezt nagyon szereti. Már 25 éve vannak saját lovai – van olyan, amelyik a kezében született, és nála van már 13 éve. Mindig az a kedvence, amelyikkel éppen foglalkozik. De bevallja, hogy ennyi állat eléggé lefoglalja a kapacitásait.

„Néha elgondolkodom, hogy abba kellene ezt hagyni, mert nagyon nehéz. A lovak igényes állatok, nem érdemes őket rosszul tartani, mert az megbosszulja magát. Nemcsak gondozom, hanem oktatom is őket. Mindenfélét tanítok nekik, hogy térdeljenek, üljenek, még spanyol lépést is nyújtott lábbal. Elvégeztem a lovasedzői iskolát, dolgoztam lovas állatorvos mellett, most főképp hagyományőrző bemutatókkal járom az országot, esküvőkre, falunapokra, Nemzeti Vágtára járok. Időnként külföldre is eljutok az állatokkal, filmek lovas jeleneteiben is foglalkoztatnak a lovaimmal” – meséli.

Kép

Kép: Nagy-Bisztricsány Maja

Kedvence a dámalovaglás, amely egy nehéz, de annál látványosabb lovaglási stílus, féloldalasan kell ülni a lovon. Ennek a hagyományát Erzsébet királyné honosította meg hazánkban, ezt próbálja Polett átadni másoknak is, mert kuriózum. Ezt a sportot a húgával és a gyerekeivel együtt űzi.

Azt mondja, nem tud beállni a sorba, és nem tud mások után menni, inkább a saját kis világát éli, még ha olykor szenvedve is.

Elmondása szerint szereti, hogy a maga ura lehet. Soha nem volt beosztotti pozícióban, valószínűleg nem is tudna másképp dolgozni, szüksége van arra a szabadságérzetre, amit a lovak és a munkája adnak neki.

Mást csinálni, mint az átlagemberek

A kaszkadőrmunka kapcsán elmondja, mindig vonzotta az, hogy egy kicsit mást csináljon, mint a legtöbb ember, olyan dolgokat, amelyeket sokan nem mernek megtenni, vagy veszélyesnek tartanak. 2001-ben volt szerencséje legelőször játszani egy filmben, azóta rendszeresen kapja a felkéréseket. Több sorozatban, filmben is szerepelt már dublőrként, illetve lovasként. Néha verekszik is a kamerák előtt, hol fiúként, hol lányként, hol ellenségként, hol barátként. Külföldre leginkább reklámfilmek miatt szokott utazni.

„Nagyon szeretem a filmes légkört, a kosztümöket, ilyenkor egy másik világban lehetek. Jó belelátni abba, hogyan készül egy film, milyen aprólékos munkát igényel, mennyit kell dolgozni azért, hogy akár csak egy perc is összeálljon. Néha idegeket próbáló, amikor századjára kell újravenni valamit, és már azt sem tudjuk, hogy mi nem volt jó. Igénybe veszi az embert, de szeretem ezt csinálni” – magyarázza.

Polett próbál odafigyelni a fizikai állapotára, a lovaglás mellett rendszeresen sportol. Most egy kicsit ritkábban jár edzésekre, de jövőre tervezi, hogy rendszeresebbé teszi ezeket az alkalmakat. A kaszkadőrmunkához sok mindent kell gyakorolnia: akrobatikát, vívást, gimnasztikát, sok az erőnléti edzés is, és összetett koreográfiákat is el kell tudnia sajátítani. De természetesen a lovaglás a nagy szerelme, szereti lóhátról szemlélni a világot.

Szerinte ez a sport nagy alázatra és tudatosságra tanítja az embert. 

Minden ló egyedi, terápiás hatásuk van

A munkája során Polett megfigyelte, hogy sok ló szeret szerepelni. „Van olyan lovam, amelyik kifejezetten szereti, ha reflektorfényen van, a bemutatókon még jobban kihúzza magát, még szebben és precízebben megy. De van olyan is, amelyiken látszik, hogy izgul, ideges a fellépés miatt.” Hozzáteszi, A Hortobágy legendája című filmben az ő lova volt Hortobágy legszebb lova.

Polett szerint a lovak nagyon érzékeny állatok, sokkal jobb az energiájuk, mint az embereknek, mert tiszták – ebből a szempontból olyanok, mint a gyerekek. Megérzik, ha valaki feszült, ideges, ivott vagy dohányzik, vagy éppen beteg, mint amilyen az édesapja is volt. Polett a mai napig vallja, hogy édesapja felépülésében nagyon nagy szerepe volt a lovak gyógyítóerejének. Annak pedig külön örül, hogy ezzel hozhatták őt vissza az életbe, hiszen a lovak iránti rajongását éppen édesapjától örökölte, ezzel pedig ő egy egész életre boldoggá tette Polettet és a családját.