Anyák napja anya és gyerek nélkül
A villamoson gyerekcsoport utazik. Talán tízen lehetnek, láthatóan testvérek is vannak köztük, körülbelül hatévestől tizennégyig. Intézetisek. Néhányan „műsoroznak”, hintáznak a kapaszkodókon, és nagyokat nyerítenek. De a többségük csak ül fáradtan, távolba meredve – közös programról jöhetnek, olyanról, amelyben ritkán van részük.
Talán régi emlékek képei peregnek előttük? Nem tudom levenni a szememet az arcukról, amelyeken csibészes, elszánt, cinikus vonásokká keményedett a reménytelenség. József Attila mondata visszhangzik bennem: „hiányod átjár, mint huzat a házon”.
Szabó István Az ajtó című filmjének képsorai felidézik bennem a forgatókönyv alapjául szolgáló regény gyermektelen írónőjét, aki kutyák, macskák, madarak között élte utolsó éveit. Szabó Magda a hiány vésőjével formálta az anyaság szobrát. Két főhősének gesztusaiban, ahogy kiskutyát dédelgetnek, éjjel is asztalt terítenek, vagy múltbeli árnyakon osztoznak, ahogyan aggódnak, gondoskodnak, és a maguk módján adni akarnak – adni úgy, hogy nem kapnak érte viszonzást.
Amikor elveszítjük azt, aki földi gyermekségünk napi, élő bizonyítéka, és már hiába kapnánk föl reflexből a telefont, nincs kitől tanácsot kérnünk, olyan élesen rajzolja meg alakját a hiány, ahogy a gyerekeink kéznyoma nyomot hagy az anyák napjára készített sókerámia-lapocskákon.
Nőnek születtünk. Mindannyiunkban ott a lenyomat Anyáról és Gyermekről. Akkor is, ha nem ölelhettünk anyát és nem ringathattunk gyermeket.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>