Régi szakácskönyveink télire kandírozott gyümölcsöket ajánlanak: alma, körte, cseresznye, narancs, de még mogyoró és gesztenye is szerepel a receptek között. Íme, saját készítésű keverékünk karácsonyra. 

A régi szakácskönyvek a kandírozás hosszabb, ám tartósabb formáját ajánlják. A Pesti Hírlap 1930-as években megjelent receptje nyomán először el kell készíteni a szirupot. Ha 1 kg gyümölccsel dolgozunk, ez 6 dl vízből és fél kg cukorból készül. A sziruppal leöntjük a gyümölcsöt, majd félretesszük. Másnap a levet „leszűrjük, s jó sűrűre főzzük, és azon forrón ismét a gyümölcsre öntjük.” Ezt ismételjük addig, míg a lé teljesen el nem forr. Nagyjából nyolc napot kell erre a műveletre szánni, időnként némi vízzel és cukorral pótolva a levet.

Mai ötlet: bár a munka érdemi része nem sok, hiszen csak le kell önteni az újramelegített sziruppal a gyümölcsöt, és aztán egy napot állni hagyjuk, készíthetjük gyorsabban is. Ennél az eljárásnál megfőzzük szirupban a gyümölcsöt, majd tepsin szétterítjük, megszórjuk cukorral, és 50 fokos sütőben kb. másfél óra alatt kiszárítjuk.

Egy jó fűszerecetre mindenkinek szüksége van. Bármilyen zöldséghez használható, így a legegyszerűbb salátákat is ünnepivé varázsolja, ízesíthetünk vele mártást és zsíros húsok mellé kínált savanyúságot, vagy pácolhatunk vele. Ráadásul ajándéknak is mutatós.

A Pesti Hírlap 1930-as években megjelent szakácskönyve egy francia alapreceptet ajánl. Ehhez szükség lesz finomra vágott tárkonylevélre és mogyoróhagymára, bazsalikomra, babérlevélre, szegfűszegre és szegfűborsra. A fűszereket leöntjük 2,5 dl forrásig hevített ecettel és 7,5 dl hideg ecettel, majd ha az egész kihűlt, lezárjuk az üveget.

Mai ötlet: a régi recept 3 liter folyadékkal dolgozott, én ezt harmadoltam. Ehhez a mennyiséghez egy hagymát, egy jó evőkanál tárkonyt, fél evőkanál bazsalikomot, egy babérlevelet és három-négy szem szegfűborsot, illetve szegfűszeget használtam. Friss fűszerekből az igazi, de ennek hiányában használhatunk szárítottat, az is átadja az aromáját.

Számtalan italreceptet olvashatunk régi szakácskönyveinkben. Természetesen a karácsony nagy slágere, a tojáslikőr sem hiányozhat ezek közül, ám néha érdemes újítani. 

A vaníliás mandulalikőrhöz megmelegítünk 250 g cukrot, majd beleteszünk fél rúd vaníliát, és hozzáöntünk másfél liter pálinkát. A 19. századi recept szerzője, Zilahy Ágnes azt írja, „a pálinka lehet akárminő fajú, csak tiszta és hamisítatlan legyen.” Amikor felmelegedett, beleteszünk 250 g összetört mandulát (le is darálhatjuk), elkeverjük, és üvegbe töltjük. Néhány napig állni hagyjuk, de időnként meg kell rázni, hogy a leülepedett mandula összekeveredjen az alkohollal. Egy hét múlva leszűrjük. „Az így készült házipálinka a legkellemesebb ízű csemegeitalok közé tartozik” – zárja sorait Zilahy.

Mai ötlet: az eredeti recept használt festőnövényt is a szebb végeredményért, de szerintem a mandula és a vanília természetes színét kár elfedni. 

Ha szeretnénk gasztroajándékot készíteni, de már lecsúsztunk a friss gyümölcsökről, a régi praktikák kihúznak a bajból. Kora egyik legnépszerűbb receptgyűjteménye, a Képes budapesti szakácskönyv egy olyan recepttel siet segítségünkre, amely a 21. század emberét is lenyűgözi.

Az 1909-ben lejegyzett recept így szól: „7 dl aszalt meggyhez, miután több ízben jól kimosatott, végy 14 dkg cukrot, egy pohár fehér bort, két pohár vizet, kevés citrom- és narancshéjat, és mindezt főzd addig, míg megpuhult. Ezután vedd ki a meggyet egy lehabzó-kanállal, és rendezd el egy tálon, levét pedig hagyd még egy ideig főni, melyhez még egy narancsnak levét is adjad, szűrd ezután egy kendőn keresztül, és öntsd a meggyre, miután hűvös helyre teendő.”

Mai ötlet: nehéz ehhez bármit hozzátenni, hiszen a narancs és az aszalt meggy párosa tökéletesen illik a karácsonyhoz. Szerecsendióval vagy csillagánizzsal fűszerezhetjük.

– Az agresszióval való bánás és a konfliktuskezelési technikák előzhetik meg az iskolai zaklatásokat?
– Inkább azt mondanám, hozzájárulhatnak a jó iskolai légkörhöz, ami már önmagában prevenció. De a bullying konfliktushelyzet nélkül is kialakulhat. A konfliktus nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy két fél között van egy szembenállás, egy vélemény- és/vagy érdekellentét. A zaklatás, bántalmazás beindulásához ez nem szükséges. A bullying azt jelenti, hogy az elkövetőnek vagy elkövetői csoportnak szüksége van valakire, akit viszonylag kis kockázattal bánthat, megalázhat, nevetségessé tehet és kiközösíthet. Ezzel tudja a saját frusztrációszintjét csökkenteni, és a hatalmi helyzetét erősíteni a csoportban. Ehhez az áldozatnak nem kell tennie semmit! Éppen elég például, hogy bármilyen dimenzió mentén kicsit kilógjon a sorból, vagy hogy újként kerüljön be egy már kialakult hierarchiájú csoportba. A bántalmazó jellemzően kiszúrja a leggyengébb láncszemet, és hogy ki a leggyengébb, az sokszor előítéletek mentén dől el.

– Mit lehet tenni ezeknek a folyamatoknak a megelőzése, illetve kezelése érdekében?
– Egy toleráns, elfogadó légkörben, ahol nemcsak üres frázis, hanem a hétköznapi valóság, hogy minden gyerek egyenlő, kevesebb eséllyel válhat valaki áldozattá.

Az alap az, hogy legyen mindenki számára egyértelmű és elfogadott, hogy a mi iskolánk egy olyan hely, ahol nem bántjuk egymást. Senki, senkit!

Ez a nagyon egyszerű szabály azonban nem is olyan egyszerű. Mit jelent a bántás, bántalmazás? Mit jelent az, hogy senki nem bánt senkit? És akkor megint a példamutatásnál tartunk… Meg olyan kérdéseknél, amikre saját válaszokat kell találni, és ehhez beszélgetni kell – a tanári karban, aztán a gyerekekkel is. Konszenzusra kell jutni abban, hogy hol kezdődik a verbális erőszak, meddig tart a humor. Mi számít megalázásnak („Gyere ki, fiam, a táblához, hadd nevessünk egy kicsit!”)? Mi számít kínzásnak („Akkor most neked még 100 fekvőtámasz!”)? Mi számít iskolai történésnek – hol vannak az iskola határai? Mi történik, ha a suli mögötti téren vernek meg valakit, vagy ha online felületeken fenyegetik?
Tehát először is kell az iskola részéről egy elszánás, akarat, hogy foglalkozik a témával. A következő lépés, hogy mi a következménye, ha mégis bántalmazás történik. Ha nincs következmény, nincs értelme a szabályalkotásnak. Következményre gondolok, ami messze nem egyenlő a büntetéssel! Nem a büntetés, nem az elrettentés a lényeg, csak annak a jelzése, hogy itt ez nem megengedett. Legyen átlátható a diákoknak, hogy mik a szabályok, azok megszegése estén mire számíthatnak, illetve az is, hogy ha áldozattá válok, vagy szemtanú vagyok, kitől kérhetek segítséget, kihez forduljak, és mi fog utána történni.

– Következményekről akkor lehet beszélni, ha kiderül, hogy mi történt. Hogyan segíthetjük, hogy az áldozatok kérjenek segítséget?
– Ehhez egy élő, bizalmi kapcsolat, állandó kommunikáció kell gyerek és felnőtt között. Otthon mindennap legalább egy őszintén érdeklődő kérdés arról, hogy van, hogy telt a napja. Az iskolában is tér és idő, ahol a tanárok megszólíthatóak személyes dolgokkal. 
Sokszor a jelzések nem az áldozattól érkeznek, hanem egy szemtanútól, de ennek a kultúráját is feladat megerősíteni. Az „árulkodni csúnya dolog” mondat már az ötéveseknek is bevésődik, sokszor anélkül, hogy megtanulnák, megértenék, mi a különbség árulkodás és segítségkérés között. Segíteni kell a gyerekeket abban, hogy felismerjék és differenciálni tudják a saját motivációikat. Miért is akarom én elmondani ezt anyunak vagy a tanítónéninek? Magam számára kérek segítséget? Segíteni szeretnék valakin? Vagy csak jól kiszúrni azzal, akit beárulok? Mi történhet, ha nem szólók? Van-e valaki veszélyben? 
Remek módszer az iskolai légkör javítására, a bántalmazás prevenciójára és a mégis áldozattá váló gyerekek megsegítésére a kortárs segítés módszertana. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársai egy finn–észt–svéd–magyar együttműködés keretében, három budapesti középiskolával szorosan együttműködve segítik kortárs segítő csoportok megalakulását, képzését és mentorálását. A program alapgondolata egyrészt az, hogy a tanulók könnyebben kérnek segítséget kortársaiktól, illetve, hogy a kortárs csoportok el tudnak indítani olyan folyamatokat, aminek a végeredménye, hogy az iskola közösségének jelentős része nem az elkövetőt fogja erősíteni, hanem az áldozat mellé áll.

– Így már nem éri meg a bántalmazás?
– Pontosan! Egy osztályközösségben gyakran van egy-két olyan diák, akiket egy előítélet mentén, valamilyen típusú „másságuk” miatt kiválasztanak az áldozat szerepére, és van egy-két bántalmazó, akik sokszor az értelmi szerzői az ő megalázásuknak, megfélemlítésüknek. Mellettük ott van még huszonegynéhány másik gyerek! A leghatékonyabb bullyingellenes programok ezeket a semleges szemlélőket szeretnék megszólítani, és arra hívni, hogy álljanak az áldozat mellé. Ezt lehet segíteni különböző érzékenyítő foglalkozásokkal, és nem győzőm hangsúlyozni, hogy azzal, ha ezt a magatartást látják a diákok a felnőttektől is: figyelnek azokra, akik nehezebben találják meg a helyüket a közösségben, nem hagynak szó nélkül bántó vicceket, csúfolódásokat, és ami nagyon fontos: soha ne az áldozatot hibáztassák! 
Soha ne az áldozatot hibáztassák!
Sokszor tűnhet úgy, hogy X vagy Y kiprovokálja, hogy bántsák. Sőt, olyan dolgokat is lehet hallani, hogy ha csúfolódnak a súlyod miatt, fogyjál le (vagy hízzál meg)! A „pápaszemes” miért nem kér kontaktlencsét, a dadogós miért nem jár logopédushoz? Ha nem akarja, hogy leribancozzák, miért öltözik így? Ha többet gyakorolna, nem nevetnék ki, amikor felel stb. stb. Ez a gondolatmenet megengedhetetlen! Amíg ilyesmit hallanak a gyerekek, ne csodálkozzunk, ha nem tudjuk megfékezni az erőszakot. Természetesen lehet beszélni az ideális testsúlytól kezdve az iskolában elvárt öltözködésen át, a fejlesztő pedagógia indokoltságáról – de ne keverjük össze dolgokat! Semmi nem indokolhatja az erőszakos, megalázó vagy félelmet keltő viselkedést!

– Sokat lehet hallani arról, hogy a gyerekek ma már nem is az iskolában vannak leginkább kitéve a zaklatásnak, hanem az online térben. A segélyvonal tapasztalatai is ezt igazolják?
– Mind a mi tapasztalataink, mind a felmérések azt mutatják, hogy a két dolog szorosan összefügg. Az esetek többségében nem idegenek jelentik a veszélyt a tizenévesekre az interneten, hanem az offline térben is ismerős kortársak, leggyakrabban iskolatársak. Akár tetszik, akár nem, a tizenévesek közösségi életében az online és offline terek már nem választhatók szét egymástól. A folyamatoknak nem vett véget az utolsó kicsengetés, a szóban elkezdett beszélgetés már hazafelé a buszon folytatódik a chaten, és az egymás közötti online interakciók tartanak villanyoltásig – vagy a paplan alatt még tovább.

– Tehát a cyberbullying sokszor ugyanaz az iskolai zaklatás, csak egy technikai eszközön?
– Így van. Ugyanaz, és mégis nagyon más. Egyrészt térben, időben kiterjedt, és sokkal nagyobb közönség előtt zajlik. A cyberbullying része sokszor olyan nehezen vállalható képek, videók terjesztése, amik évek múltán is felbukkanhatnak. Az arctalanság, névtelenség a bántalmazókat agresszívebbé, az áldozatot védtelenebbé teheti. A virtualitás megnehezíti az együttérző reakciók beindulását. Az elkövető nem látja, hogy a másik képletesen már a földön fekszik, így belerúg még egyet, amit szemtől szemben már nem tenne. A tanúk szerepe is egészen más. Egy folyosói verekedést, hangos szóváltást hamarabb leállít valaki, de a zárt csoportok dinamikája más. Itt különösen fontos szerep juthat a kortárs segítőknek (akár erre a feladatra képzett diákokat értünk ez alatt, akár „csak” spontán az áldozat mellé állókat), mert a felnőttek esetlegesen látnak bele a tizenévesek online életébe.

– A Kék Vonal hogyan tud segíteni, ha valaki segítséget kér, aki cyberbullying áldozata?
– A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tagja az uniós Safer Internet Plus program magyar konzorciumának, a segélyvonal funkció betöltését vállalva. Ez azt jelenti, hogy kiemelten is foglalkozunk ezzel a témával – de nem is lehetne nem foglalkozni vele, mert a célcsoportunk közösségi életének nagy szelete a neten zajlik. A netes zaklatások áldozatainak meghallgatással, érzelmi támogatással, együttgondolkodással, és szükség esetén személyes segítség szervezésével segítünk.

Nagyon fontos, hogy itt elmondhatják a történetet, anélkül, hogy áldozathibáztatással, ítélkezéssel találkoznának.

Az anonimitás védi a gyereket, az ő kezében van végig a kontroll, biztos lehet benne, hogy a megoldás folyamatában az fog csak történni, amit ő is szeretne. Elismerjük, hogy érthető, ha fél, hogy jogos a haragja, hogy teljesen emberiek az aktuális érzései. Megerősítjük, hogy milyen jó, hogy segítséget kért, és hogy teljesen mindegy, mit csinált, senkinek nincs joga megalázni, megfélemlíteni, fenyegetni. Sokszor azért kérnek nehezen segítséget a gyerekek, mert félnek, hogy a felnőttek őket fogják hibáztatni. Túl sokszor hallanak olyasmit, hogy miért mentél oda, miért barátkoztál vele, miért regisztráltál fel, miért adtál meg adatokat… Nagyon fontos beszélgetni a biztonságos internethasználatról, minden esetből le lehet vonni tanulságokat, de ha valaki zaklatás, bántalmazás áldozata, az nem a kioktatás ideje! 
Ügyelőinknek az is feladata a lelki segítségen túl, hogy praktikus információkat adjanak arról, hol lehet jelenteni egy zaklatást, hogyan lehet eltávolítani az engedély nélkül közzé tett képeket, vagy hogy mi számít bűncselekménynek, hogy hova fordulhat jogi vagy technikai segítségért. 
Mivel a cyberbullying hátterében sokszor iskolai zaklatás áll, arról szoktunk a hívóval együtt gondolkozni, hogy az iskolában hogyan tudna segítséget kérni, akár személyesen, akár a szüleit bevonva. Ha ez nem látszik járható útnak, és a gyerek szeretné, mi is felvesszük a kapcsolatot az iskolával, konzultálunk osztályfőnökkel és (ha van) az iskolapszichológussal. A telefonos, illetve online segítségen túl tartunk pedagógusoknak és szülőknek workshopokat és rendkívüli osztályfőnöki órákat a tanulóknak, ha az iskolának erre igénye van. 
Minden témára igaz, hogy a Kék Vonallal való beszélgetés sokszor előszobája tud lenni egy személyes segítségkérésnek, ha itt pozitív tapasztalatot szerez a gyerek a felnőtt reakciójáról. Nagyon jó hatású lehet a bátorítás, megerősítés, hogy joga van a segítséghez, a felnőttektől érkező védelemhez.

(Vége)

Első rész

Évszázados szakácskönyveink nagyszerűsége az egyszerű alapanyagoknál mutatkozik meg leginkább. Gondoltuk volna, hogy a körtét is lehet savanyítani? És azt, hogy illik hozzá a torma? Új ízekre nyitott, ínyenc ismerőseinket a régi magyar konyhával lephetjük meg legjobban.

A Divat Újság 1909-ben megjelent főzőkönyvében találtam rá erre az izgalmas receptre: „hámozatlan körtét puhára főzünk vízben, és abban hűlni hagyjuk. Azután rétegenként üvegekbe rakjuk borssal, szegfűszeggel, kevés babérlevéllel és kockára vágott tormával.” A léhez „jó borecetet fölforralunk, és míg langyos, őrölt fehér mustárral elkavarjuk”. A recept szerint hideg helyen tároljuk.

Mai tipp: mivel nagy körtéket kaptam, nálam egy gyümölcs jutott egy üvegbe. Azért, hogy mutatósabb legyen, karikára szeletelve rétegeztem a zöldséghámozóval vékonyra szelt tormával. Ha a lé túl savanyú (nekem az volt), kevés vízzel hígítható. Ami az arányokat illeti, 1 kg gyümölcshöz 1 liter folyadékot használtam. A savanyú körte főtt húsok és sonka mellé illik.

„Az aszalt gyümölcs mindenkor jó” – írja Czifray (Czövek) István 1816-ban kiadott szakácskönyve. Az egykori főúri udvartartások kamrájában nagy mennyiséggel tároltak télen belőle, de a paraszti táplálkozásban is fontos volt ez az ínyencség a tél beálltával.

Régen a kenyérsütés után még meleg kemencében (vagy annak tetején) és a napon szárították ki a gyümölcsöket, mi ezek hiányában aszalógépet vagy alacsony hőfokozatú sütőt is használhatunk. Almát, körtét és kiwit készítettem most, 80 fokos sütőben, nagyjából 14 óra alatt. A gyümölcsöt vékonyra szeleteljük, és a még hideg sütőbe tegyük be, hogy fokozatosan érje a hő. A sütő ajtaját hagyjuk résnyire nyitva, így kimehet a felesleges gőz.

Mai ötlet: magában is ropogtathatjuk ezeket a csemegéket, de jó lehet joghurt mellé vagy levesbetétnek. Gyorsan édes ajándékot varázsolhatunk az aszalványból, ha olvasztott csokoládéba mártjuk – tovább fokozhatjuk, ha mindezt még kókuszba is hempergetjük.

„A természet könyve nyitott könyv, maga az Isten nyitotta föl. Olvassunk benne értelemmel és szeretettel” – tanácsolta Zelenyák János (1860-1929) katolikus pap, aki a plébánia kertjében termesztett és a környéken gyűjtött gyógynövényekkel ingyen gyógyította a hozzá forduló betegeket, az évszázados szerzetesi hagyományokat követve. Az ő gyógynövényes könyve alapján olyan teakeveréket készíthetünk, amely igazi ajándék lesz a téli időszakban a testnek. És ha fűszeres hozzávalókat választunk, attól sem kell félnünk, hogy a végeredmény a rossz emlékű, keserű gyógyteákra emlékeztet.

A keverékemben ezért van ánizs, mely hurutoldó, idegerősítő hatású. Felsorakoztattam a torokbetegségek ellen a kakukkfüvet és a szurokfüvet (oregánó) is, a gyomorbántalmak enyhítésére pedig a kamillát és az almahéjat (két éjszaka alatt megszárad a meleg lakásban, de gyorsíthatjuk a folyamatot, ha radiátorra vagy a sütés után még meleg sütőbe tesszük). Mentával még izgalmasabbá tehetjük a keveréket. Mivel ezen gyógynövények nagy részét várandósok nem ihatják, kismamáknak ne készítsünk ilyen házi keveréket!

A recept a Képmás adventi recept kalendárium része. Még több karácsonyi, ünnepi receptért kattintson ide>>.

Az 1864-es recept így szól: „Végy szeletekre metszett sárgarépát, petrezselymet, zellert s vöröshagymát, azután babérleveleket, gyömbért, kakukkfüvet, szegfűszögeket, egy marék kétféle egész borsot, két citrom héját és sót.” Mindezt víz és ecet fele-fele arányú keverékében kell elkevernünk a jóféle páchoz.

MAI ÖTLET: bor- vagy almaecetet használjunk, ez is plusz ízt ad! Egy régi kalendárium azt tanácsolja, decemberben együnk gyömbért. Ezt az indokolhatja, hogy a gyömbér két téli problémát is orvosol: ajánlják megfázás ellen, és segíti a zsíros, nehéz ételek emésztését. A „jóféle pácz” ezért is telitalálat. A citrusosan csípős gyömbér és a kakukkfű a sertéshez illik leginkább, a pácot ehhez ajánljuk.

A recept a Képmás adventi recept kalendárium része. Még több karácsonyi, ünnepi receptért kattintson ide>>.

Nem valószínű, hogy Ketama, Lola Flores, Niña de los Peines vagy Camarón de la Isla neve a magyarok számára ismerősen cseng, ám Paco de Lucía vagy Carlos Saura művészete bizonyára sokak fejében fonódik össze a flamencóval, hiszen a gitárvirtuóz számos alkalommal adott nagysikerű koncertet Budapesten, Saura 1995-ben készített „Flamenco” című táncetűdje pedig hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett, s nem kizárólag a hispanisták körében. Estrella Morente három hatalmas spanyol művész csodálatát is élvezhette: Paco de Lucía „a legtisztább hang” címmel illette, Pedro Almodóvar a „Volver” című filmjének betétdalát bízta rá, Fernando Trueba, Oscar-díjas filmrendező pedig ma is múzsájaként tartja számon. 

Bár a flamencót szinte kivétel nélkül a spanyolokkal azonosítják az emberek, a szó hallatán pedig a vörös és fekete ruhákban lejtő, csettintgető, fájdalmas szerelmi történeteket megéneklő ibérek jutnak eszünkbe, a valóság ennél jóval színesebb képet fest. A magyarok által annyira kedvelt, „három a magyar igazság” szlogent a spanyolok is magukévá tehetnék a flamenco vonatkozásában, ugyanis a műfaj sajátosságait kutatva szinte kivétel nélkül e hármasságba ütközünk. Az Andalúziából világhódító útjára indult műfaj a tánc, az ének és a gitármuzsika egységére épül, harmóniájukból születhet meg a fájdalmakat, a szenvedélyt és örömet kifejező műalkotás, amely az előadók által „duende”-nek nevezett csúcspont létrejöttével adja meg azt a katartikus élményt, amely a görög drámák sűrített formájaként is értelmezhető. Federico García Lorca, a „Cigányrománcok” szerzője – aki maga is a flamenco rajongója, alkotója és közvetítője volt –, a spanyol operaszerzővel, Manuel de Fallával még flamenco dalversenyt is rendezett az Alhambrában.

Goethe szavaival úgy írta le ezt az állapotot, mint egy olyan varázserőt, amit mindenki érez, ám egy filozófus sem képes megmagyarázni. 

Maga a „flamenco” szó eredét illetően számos teória létezik, ezek közül az arab felagmengu (menekülő vagy föld nélküli paraszt) kifejezésből való származtatás talán a legelfogadottabb, ami a műfajt Andalúziában meghonosító romák vándorló életmódjára utal. Mások szerint a flamenco előadóinak sziluettje, hosszú lábai leginkább a flamingókra hasonlítottak, és innen kapta a nevét a művészeti ág, de az a felfogás is közkedvelt, ami az ének jellegzetes szenvedélyességével, égető (flameante) mivoltával hozza összefüggésbe az elnevezést. A hangszeres kíséretre is éppígy igaz a hármasság, amelynek alapja a gitármuzsika, amely ciprusfából készült, cédrusfa nyakú és fenyőfa hátlapú flamenco hangszeren szólal meg. Ezt egy dobként funkcionáló doboz ütögetésével támogatják (cajón), illetve az előadók is hozzájárulnak a hanghatáshoz kasztanyettájuk és ujjaik csattintgatásával, cipőik kopogásával.

Annak ellenére, hogy ma már tudományos kísérletek keretében próbálják a flamenco zenéjét algoritmusokkal leírni, matematikailag értelmezni és reprodukálni, a flamenco vonzerejét még mindig szenvedélyessége, intuitív és improvizatív jellege adja, ami miatt minden egyes előadás utánozhatatlan.

A XVIII. század közepén több kultúra is keveredett Dél-Spanyolországban, ahol a mór vonásokkal is keveredett andalúz, a cigány és a Karib-tengerről érkező afrikai hagyományok találkozásából születtek meg az első flamenco dalok és táncok. A műfaj korai képviselői az utcákon, kávéházakban és színházakban adták tovább egymásnak tudásukat. Az andalúzok az eleganciáját és frissességét, a cigányok a temperamentumát, a feketék pedig a ritmusaikat és mozgásukat ültették át a flamencóba.

Estrella Morente így nyilatkozott budapesti koncertje előtt: „A magyar nép nagyon közel áll hozzám, hiszen otthonunkban sokat énekeltünk Magyarországról, és mély meggyőződésem, hogy számos történelmi, kulturális és zenei kapocs köt össze bennünket. A közelítés egyik legfőbb eszköze a kultúra, amiben Magyarország is bővelkedik. Gazdag történelme, legendái Granadát juttatják eszembe: eltérő civilizációk, királyságok, kormányok, más és más politikai ideológiák színhelyei voltak, de mindkettőre igaz a művészet szabadsága és a kreativitás. Kicsit úgy érzem magam, mint Sissi, akinek második hazája volt Magyarország, szerelmes volt Magyarországba és Andrássy grófba (a gróf spanyolul conde). Én ugyanígy érzek, csak az én grófomat Javier Condénak hívják (Estrella férje, aki szintén tradicionális foglalkozást űz, torreádor)” – mondta lapunknak a harminchat éves énekesnő. Számára talán a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy édesapjának, a spanyolok köztiszteletben álló művészének, egyben a műfaj egyik hatalmas újítójának számító Enrique Morente nyomdokaiba lépjen. Paco de Lucía mellett nagy részben neki köszönhető, hogy a flamenco nyitott a világzene és a könnyedebb műfajok felé, és így újabb irányzatok is születhettek e „zenei világmárka” neve alatt. Estrella azonban ma már ott tart, hogy népszerűsége vetekszik 2010-ben elhunyt édesapjáéval, annak ellenére, hogy önmagát inkább a hagyományos, ortodox flamenco képviselőjének tartja, amelyet a Murciai Katolikus Egyetem Flamenkológia Tanszékének igazgatójaként az ifjúság számára is tovább hirdet.

A granadai Morente művészcsalád azonban nemcsak zeneiségéről, hanem összetartásáról is híres volt: „Egyetértek ma is azzal a kijelentéssel, hogy a család az elsőszámú mintakép a gyerekek számára, és bárcsak a gyerekeim, de akármelyik gyerek a világon olyan gyermekkort élhetne meg, mint amit én kaptam a szüleimtől. A testvéreimmel együtt (Soleá és José Enrique, akik szintén énekesek) minket az értékek, az idősek és a hagyományaink tiszteletére neveltek, emellett megkaptuk a fiataloknak kijáró szabad szárnyalás lehetőségét is. Ez talán a legnagyobb örökség, amit édesapámtól kaptam. Ezt a szülői magatartást igyekszem saját gyermekeim számára is közvetíteni.”

Művészetében a flamenco népszerűsítésén túl a generációk, eltérő nézőpontok közötti párbeszéd közvetítését is fontosnak tartja, amelynek példája, hogy önálló estjein túl főszerepet játszik az Arisztophanész „Lüszisztraté” című drámája alapján készült flamenco operában is (ugyanezzel a címmel írt egyébként 1962-ben Petrovics Emil operát), amely az Athén és Spárta közötti politikai viszály megoldására keresi a megoldást. Májusban pedig a spanyol politikai elitnek üzenve fakadt dalra, dialógusra szólítva fel a kormányalakításra képtelen hispán pártokat:

„Egy nap, amikor a közönség valóban megérti, hogy az emberek életében ugyanolyan fontos a művész, mint az orvos, az utcaseprő, az ügyvéd vagy a vízvezeték-szerelő, és hogy a művészetben rejlik a történelem lényege, ahogy Granada története az Alhambrában, Egyiptomé a piramisokban, Guernica településé Picasso képében – és ha ugyanezen a napon a művész is megérti, hogy tehetsége nem emeli őt senki fölébe, akkor az emberiség képes lesz a művészetből táplálkozni, a művészet pedig az emberekből.

Az én ars poeticám mindenekfelett az igazság. Bármit is csinálsz, a szándékodnak az érzéseid tisztaságát kell közvetítenie, vagy nem megy át az üzenet, és nincs jelentése a mondanivalódnak. Autentikusnak kell lenni, akár mint amilyen Magyarország”.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>