Jókai Anna: „Az életünk eseményei okok és okozatok”
Tudatában vagyunk-e annak, hogy amikor összekötjük az életünket valakivel, annak múltját, emberi kapcsolatait, félelmeit, vágyait is beemeljük mindennapjainkba? Kitörölhetetlenül és végérvényesen. Jókai Anna 1982-ben napvilágot látott regénye, a Jákob lajtorjája a könyvhétre újra megjelenik. Annak idején hatalmas siker volt, hősei egy új társadalmi jelenségnek, a válásnak sebesültjei, akik egy új szerelemtől remélik életük jobbra fordulását. Az emberiség természete gondoskodik a remekművek halhatatlanságáról: a mű nem változott, mi igen – a kötet mégis minden bizonnyal újra siker lesz. Mert a szolgáltatásokon felnövő, fogyasztásra szocializált generáció közben mintha elfelejtette volna, hogy a házasságban nemcsak kapni, adni is kell. „Viselni egymás terhét”.
– Óvakodjunk a házasságot úgy ábrázolni, mint egy lampionos kerti ünnepélyt! Amikor két ember összekerül, már súlyos sebeket hordoznak, amelyeket a házasságban szeretnének orvosolni. Sok mindent el kell tudni viselni és meg kell tudni bocsátani. A „Jákob” női főhőse, Hajnal bosszúból ment bele az esküvőbe, hogy valakinek megmutassa, „azért is boldog lesz”, de azt a másikat sohasem tudja kitörölni. A testi szerelem lelki, szellemi összetartozás híján semmit sem ér, de a test nem hazudik. Ha két ember testileg teljesen elhidegül, lelki, szellemi téren sincs már meg az összetartozás, s a kapcsolat legfeljebb mint barátság működik.
Sok házasságban elérkezik az a pillanat, 20-25 év elteltével, amikor úgy érzik, nincs perspektívája a kapcsolatuknak. Ilyenkor nagyon fontos a közös életszemlélet.
A válás nagyon nehéz kérdés. Amíg a szeretet és a legfontosabb közös célok megvannak két ember között, fönn kell tartani a kapcsolatot, de ha már a gyerekek megsínylik, lépni kell. Tudni kell azonban, hogy minden új kötődés hordozza az előző tapasztalatait, összehasonlítási alapok és lelkifurdalások keletkeznek.
– Sőt, ezt nemcsak magukban hordozzák. A regényben a szétszakadt pároknak dolguk van egymással, nem tudják lezárni a régi kapcsolatokat.
– Ez a második házasságok legkeservesebb tapasztalata, különösen, ha gyerek is van már. Aki kétfelé tartozik, széttépi az életét. Annál nincs szörnyűbb, mint amikor egy ünnepen két család várja az apát vagy az anyát.
Az ünnep a boldogtalan emberhez kegyetlenebb, mint a hétköznap, mert a munka lázában könnyebb elviselni, hogy mindenki más boldog.
Ilyenkor segít az ünnep igazi, szakrális jellegének átélése.
– Ugyanakkor a regény hőseit sokszor azok a szereplők segítik át a legnehezebb pillanatokon, akik „kéretlenül”, társuk múltjából csöppentek az életükbe. Hajnal segít Kornél kislányának a halállal való szembesülésben, Kornél ad támaszt Hajnal Kiscilijének az élet elfogadásában.
– Korai regényem, a Tartozik és követel egy szét nem bomlott házasság története. Ott is két jó szándékú, egymástól nagyon különböző ember találkozik, és nem tudnak egymással boldogulni. A „Jákobban” már az okokat, a szakrális hátteret is fel tudom mutatni.
Az embernek az a legrosszabb, ha valami rossz éri, és nem tudja megmagyarázni. A Jákob lajtorjájában mégiscsak úgy látszik, hogy az életünk eseményei okozatok és okok.
Megjelenik az emberi világ mellett a lényegi világ is. Sötét élettereken járok, de a remény soha nem marad el.
– A legutolsónak, a „Godot megjött”-nek a színtere az „európai tudatmező”, „napjaink mentálsíkja”. A figurák lecsupaszítva, kísértéseket és szélsőséges emberi hibákat megjelenítve, mégis férfi-nő párban jelennek meg benne. Ez a világ megértésének alapvető emberi konstellációja?
– Két ember szerelme is a lét értelmének és Isten megismerésének egyik lehetősége. Ebben a misztériumjátékban a jelenkori emberiség a főszereplő, amely képtelen arra, hogy a világban megjelenő igazat és jót a maga szintjén befogadja. Az eredeti – egyébként zseniális – Beckett-mű Vladimírja és Estragonja – ha úgy tetszik: a keleti és a nyugati ember – mindig irritált, mert a két szerencsétlenül tébláboló alak, aki a létezés színpadán őgyeleg, azt sugallta, hogy Godot, akire várnak, nincs is.
– De várták. A Godot megjött szereplőiről már ez sem mondható el.
– Nem, pedig van, akinek már meg is érkezett. De kopog, az egész emberiség kapuján, és csak rajtunk múlik, beengedjük-e. Igaz, a kulcs nehezen kerül elő, a jézus krisztusi „Fiúnál” találják meg, de az ajtót ő sem tudja kinyitni, azt mindenkinek magának kell.
Nem várhatunk a sült galambra, nem hagyatkozhatunk pusztán a kegyelemre.
– Az egyházat képviselő Paulus sem lát át mindent.
– Ő az, aki megpillanthatja Godot-t, de amikor a többiek meglátják rémült arcát, és kérdezik, mit látott, milyen, csak annyit mond: „más”. A gyerekcipőben járó emberiségnek tökéletlen istenfogalma van.
– Először sajnáltam, hogy a jókai annás „szagolható” élethelyzetek és tapintható jellemek hiányoznak a Godot-ból, de bőven kárpótolt a rengeteg nyelvi bravúr. Elferdített, elcsúsztatott közhelyek, irodalmi idézetek, bölcsességek, amelyek úgy folynak át a jeleneteken, mint a reklámszövegek a kontroll nélküli emberi tudaton.
– Meg kellett jeleníteni, hogy a különböző létezési szinten élő figurák milyen nyelven képesek kifejezni magukat, és másik végletként az angyalok nyelvét is ábrázolni szerettem volna. Azt a paradoxonnak tűnő tényt, hogy mindez ugyanabban a világban létezik, csak nyelvi leleménnyel lehetett megjeleníteni. Nem féltem az iróniától, hiszen annál nagyobb volt az ellentét a szakrális, költői nyelvvel szemben.
– Hihetetlenül pontos és részletes a színpad és a figurák leírása. Ha egyszer színdarab készül belőle, mint az eredeti Godot-ból, nem lesz könnyű dolga a rendezőnek.
– Már készül. Így 19 óra lenne, ha végig eljátszanák. Nekem a legfontosabb az, hogy a Közjáték megmaradjon, itt ugyanis a legalpáribb figuráknak is megadom a lehetőséget, hogy a jézusi érintésre a lelkük legmélyén lévő vágyakozást és kételyt kimondhassák.
Nem tudnám megtenni, hogy ne ábrázoljam kendőzetlenül az emberiség jelenlegi kétségbeejtő helyzetét, de azt sem, hogy ne mutassak reményt. Valójában ez a spirituális realizmus.
A legalacsonyabb közegben is meg lehet mutatni a legmagasabbat.
Vannak a műnek politikai vonatkozásai, de ez nem pamflet. Az alapkérdés nem politikai, hanem az: mi szolgálja az életet, és mi nem. Ennek érdekében elhatároztam, hogy a mögöttem álló életművet és az azt meghatározó életszemléletet élőszóban is meg fogom ismertetni az embertársaimmal, szerte az országban. Szeretném közel vinni, elfogadtatni, kibontani, képviselni. A Godot is könnyebben olvasható, ha használati utasítást is kapnak hozzá.
– Nemcsak az irodalmi művek, a saját életünk értelmezése is segítségre szorul néha.
– Sokszor kérdezi az ember, hogy vajon a saját sorsának kovácsa-e, vagy eleve elrendelt a sorsunk. A sorsunk meghatározott, mint egy szög két szára, de azon belül be kell járni, ki kell tölteni a szögtartományt. Ha azon felül akarok emelkedni, ahhoz kell a kegyelem.
Mielőtt 33 éves koromban megírtam az első épkézláb novellámat, nagyon kemény sorsot éltem meg. Sokat packáztak a személyemmel.
Ma már olyan helyzetben vagyok, hogy ezt nem tudják velem megtenni, de bennem van, hogy ami akkor nekem fájt, most másnak is fájhat.
Többen mondták, hogy a Jákobban ráismertek a saját élethelyzetükre, és a regény segítségével meg tudták fordítani. Sokak szerint ez nem feladata az irodalomnak. Én azt mondom, hogy nem kizárólagos dolga, de dolga. Nekem több irodalmi élményem adott mankót, néha csak egy-egy mondat, ami jókor jutott eszembe.
A jó könyv érdek nélkül segít szerelemben, életben, halálban. Nagy szükség van rá egy olyan világban, amikor a gyerekek nem őszinték a szüleikkel, a barátok elárulják a féltett titkokat.
– És újabb „centiket” ad az életünkhöz. A Godot-ban egy helyen azt olvashatjuk: aki csak egy centit lát a szövetből, nem sejti a mintát.
– Jákob lajtorjája jelképezi azt a lépcsőt, amit az ember bejárhat élete során, és ez nem azt jelenti, hogy csupán külső események segítségével. Ebben benne van az egyéni sorsod, az egyéni akaratod, és a dolgod a közösséggel. És ha az ember a hágcsót járja, ügyeljen arra, hogy bár a jobb kezével fölfelé kapaszkodik, a balkezével valakit húzzon maga után, és arra is ügyeljen, hogy a lábával senkit ne rúgjon le. Hamvas Béla úgy fogalmaz, hogy egyetlen ember sem lehet boldog a világteremtés folyamán, amíg egy másik ember boldogtalan. Ez magas mérce, de érdemes rajta elgondolkodni, és mindig naprakésznek lenni a jóakaratunkkal. Foglalkoztat egy memoár megírása, de nem tudom, megteheti-e az ember. Ha nem akar hazudni, sok embert bánt meg vele.
– Könnyű elengedni egy regényt? Húsz év után nem érzi úgy az író, hogy jó volna a mai tudásával belenyúlni? Például most a Jákobba?
– Azért nem, mert ami személyes tapasztalatot én azzal kapcsolatban meg tudtam szerezni, azt megírtam, és most már más érdekel. Ha egy bumerángot elhajítasz, és aztán nem lépsz el onnan – a következő lépcsőfokra –, jól orrba csap.
– Követik a művészt az olvasók a lajtorján?
– Sokan igen, másoknak vérzik az orruk a magaslati levegőn. Az ő kedvükért le kell jönni a hegyről a völgybe, mert közösségben akarunk élni, és szükségünk van a szeretetre. Sokszor kételkedem abban, hogy megérdemlem-e azt a figyelmet, szinte rajongást, amit kapok. Amikor március 15-én kiálltam a tömeg elé beszélni, fújt a szél, és a nap hátulról sütötte a tarkómat.
Magamban azért fohászkodtam, hogy azt tudjam mondani, ami igaz, és ugyanakkor mégis behatol a szívekbe. Ne mocskolódjak, de ne is beszéljek mellé.
Mielőtt elkezdtem beszélni, az emberek egyszer csak azt kezdték skandálni: Is-ten hoz-ta, Is-ten hoz-ta, Is-ten hoz-ta…
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>