A történet

Filmünk főhőse eredetileg egy regényhős Fredrik Backman tollából, aki az azonos című (Az ember, akit Ovénak hívnak) könyv szerzője. Ove (ejtsd: Úve) zsémbes, morgolódó öregember, akinek mindenkihez van egy-két keresetlen szava, főleg ha szabálytalanságon, linkségen kapja az illetőt. Akkor aztán nem szívbajoskodik: szemrebbenés nélkül az arcukba mondja a véleményét, rendreutasítja a tévelygőket.

Képtelen megérteni, hogyan képes valaki jogsi nélkül létezni 30 évig, miért nem tudnak a mai férfiak utánfutóval tolatni vagy rendeltetésszerűen használni egy létrát. Fel nem foghatja, miért szegik meg az emberek úton-útfélen a szabályokat, miért kell egy lakóövezetbe behajtani, csikkeket eldobni,vagy éppen bokacirkáló méretű kutyákkal lófrálni, akik az ember lábtörlőjére piszkítanak.

Mindez azonban eltörpülni látszik valódi problémái mellett, amikor beüt a krach, és 43 év után elbocsátják a munkahelyéről. Ove éppen a legjobb kék öltönyében, gondosan megkötött nyakkendőben lép fel egy párnázott lábtartóra, hogy öngyilkos legyen, és kövesse elhunyt feleségét, amikor nagy dérrel-dúrral megérkeznek új szomszédai. No persze, Ove szerint még ezt sem tudják rendesen csinálni.

A párhuzamos történetvezetés során megismerjük Ove fiatalkorát, életét, végigkövethetjük a nehézségeit, szerelmét, fájdalmas veszteségeit. Kezdjük megérteni ezt a karcos öregembert, aki az útmutatásokba és a szabályokba kapaszkodik, amelyek összetartják sérülékeny világát. Úgy éli meg, hogy lassan már tényleg semmi értelme az életének, társas kapcsolatai a nullára redukálódtak. Ám új szomszédai egy kis színt visznek az életébe. Ők fiatal koruk miatt sok dolgot sem tudnak, így jól jön nekik Ove útmutatása, szakértelme, még akkor is, ha nem a legkifinomultabb formában kapják. Hosszú idő után valakik végre észreveszik, hogy bármennyire igyekszik is titkolni, Ovénak hatalmas szíve van. Az új szomszédasszony valamit megérez a mogorva álarc mögött, így lassan kibontakozik kettejük különös barátsága.

Hogy választunk barátot?

Az, hogy kiket választunk barátoknak, hasonlóan a szerelemhez, a kézzelfogható tények mentén nehezen indokolható, bár számos szociálpszichológiai elmélet megpróbálkozott vele.

Lepp Ignace „A barátság pszichológiája” című könyvében amellett foglal állást, hogy ilyenkor a tudatalattink valamiképp felismeri a szellemi hasonlóságot, illetve hogy mit kaphatunk a kapcsolattól, valamint mit nyújthatunk a másiknak.

A társas kapcsolatok neves kutatói is hasonló állításokat fogalmaznak meg, s arra keresik a választ, hogy a barátságok alakulásában mennyire játszik szerepet a gének azonossága, illetve mennyire önző a barátválasztásunk: olyanokat választunk-e, akiktől megerősítést, jutalmat, hasznot remélünk, vagy törekszünk-e rá, hogy a kapcsolat összességében igazságos és méltányos legyen. Ez utóbbi egyébként főként a nők számára fontos, ők azok, akik hajlamosabbak bűntudatot érezni, amíg a férfiak inkább örülnek, ha egy nyereséges kapcsolatot tudhatnak magukénak.

Vannak olyan elméletalkotók is, akik a barátságok alakulásában inkább a „kognitív konzisztencia” elméletet tartják igaznak, amely szerint a barátságok hátterében az az igény áll, hogy legyen valaki, akivel hasonlóan vélekedünk a fontos kérdésekről.

F. Lassú Zsuzsa „Barátok és barátnők – együtt és egymás ellen” című könyvében leírja, hogy a barátságok céljával kapcsolatban a kutatások három fő tényezőt találtak: a saját fizikai jóllétünkre való törekvést, a társas elfogadás megélését, valamint a szituációból fakadó feladatok és célok elérését. Amikor a kutatók azt kérték a vizsgálati személyektől, hogy fejezzék be azt a nyitott végű mondatot, hogy „A barát az olyan valaki, aki…”, olyan válaszokat kaptak, amik az intimitás, bizalom, függés, megosztás, elfogadás, gondoskodás, közelség és öröm kategóriákkal fedhetők le. Ebből egy olyan viszony képe rajzolódik ki, ahol szükség esetén számíthatunk a másikra, odafordulhatunk hozzá, segítséget kérhetünk tőle, s ugyanezt ő is megteheti velünk szemben. A fent felsorolt pozitív értékek hátterében a kötődés, valamint az erre való képesség húzódik meg, amely összefüggést mutat a kora gyermekkori szülő–gyerek kapcsolat minőségével, az itt megtapasztalt élményekkel és az így kialakult kötődéssel.

A történet jól láttatja, hogy a krízisek minden életkorban utolérhetnek bennünket, a feldolgozatlan veszteségek hatása összeadódik, és ugyanúgy sújthat fiatalt és öreget egyaránt. A társas támogatás, valamint a környezet odafordulása minden életkorban nélkülözhetetlen a problémás élethelyzetek egészséges átvészeléséhez. Ugyanakkor időskorban már számos veszteséggel szembe kell nézni, köztük sajnos a legfontosabb társas kapcsolatok elmúlásával is, amelyeket az esetek többségében nem váltanak fel újabbak.

Minél öregebb valaki, annál kevésbé valószínű, hogy új barátságokat kössön, a fiatalabb generáció pedig inkább a saját korosztályát választja, hiszen a hasonló életfeladatok összekötik őket.

Talán ezért is olyan megható Ove és a szomszédasszony között szövődő kapcsolat, mert nem szokványos, szinte semmi közös nincs a két figurában, talán csak annyi, hogy pont a másikban rejlő kincsekre, a másik által nyújtott társas támogatásra van szükségük.

Kipillantva a csigaházból

A film többi szereplője is magányos lélek, mindenkinek a többiek segítségére, a közösségben rejlő erőre van szüksége a talpon maradáshoz.

Cindy Hazan pszichológus a szeretet három fajtáját különíti el: az első a szülők gyermekeik iránti szeretetével modellezhető, amikor gondoskodunk azokról, akik függnek tőlünk; a második a gyermek szülei iránti szeretetére hasonlít, amikor elfogadást, biztonságot és támogatást kapunk; a harmadik pedig arra az idealizált, romantikus viszonyra, ami leginkább a szerelemben jelenik meg.

Seligman szerint a házasság az egyetlen olyan kapcsolat, „védőernyő”, ahol a szeretet mindhárom fajtáját megélhetjük.

Az öreg szív nem vén szív: attól hogy valaki bölcs, és sokat látott az életben, még nem jelenti azt, hogy kevésbé van szüksége szeretetre, megértésre, társaságra. A megtapasztalt fájdalom mennyisége nem jelenti azt, hogy kevésbé érzik vagy megszokták, hanem talán csak ügyesebben viselik – de attól még ugyanúgy jólesik egy idős embernek is az odafordulás, az empátia és a szeretet kifejezésre juttatása. S bár a kor előrehaladtával egyre bajosabb kibújni a csigaházunkból és szétnézni a változó világban, mégis érdemes megkísérelni, mert mindenkor, minden pillanatban várhat ránk egy új felfedezés vagy kaland, amitől többek leszünk és amiből tanulhatunk, nyolcvanon innen és túl.

– Az élet gyümölcse? Az, ha valakinek csodálatos anyja van, okos a gyermeke, és szeretetre méltó férje. Az emlékek is gyümölcsök. Van egy kis ládikám, amelyben mindenféle tárgyat gyűjtöttem. Olyanok ezek, mint a bóják, szilárd pontok az emlékezés tengerén. A hitem is az életem eredménye, mert bár gyermekként megkaptam, felnőttként kellett az életem eseményeiből megértenem. Aztán a tanítványaim például a munkám gyümölcsei. Rendszeresen hívnak telefonon, meglátogatnak, megnézem őket, ha játszanak. Nemrég Sümegi Esztert láttam a Toscában. Gyönyörű volt.

A munka gyümölcse nem a siker. A siker olyan érintőleges, mint amikor labdázik az ember, és néha hozzáér a keze a labdához. A munka igazi gyümölcse maga a másik munka.

Ha az ember jól dolgozik, akkor megnyílik előtte egy új lehetőség. A szabadidő sem válik igazán el a munkától, a kikapcsolódás tulajdonképpen szellemi munka is. Most például nagy örömet okozott Balogh János akadémikus könyve. Az egyik könyv pedig követeli a másikat, és az olvasás nem is annyira idő, mint készenlét és elszántság kérdése.

A múltkor a rádióban ment egy ’69-es Macbeth-előadás. Nem véletlenül mondta Petőfi, hogy Shakespeare a teremtés fele, nélküle más lenne a világ. Nincs olyan emberi kapcsolat vagy konfliktus, amit ne írt volna meg. Nem ismerhette Freudot, de Lady Macbeth monológjában felvonultatja az összes lehetőségét annak, hogyan veheti rá a nő a férfit a gyilkosságra – csábítással, fenyegetéssel, megalázással, elképesztéssel –, a végén mégis ő őrül bele. Amikor ezt hallgattam, akkor döbbentem rá, micsoda boldogságot okoz ma az, ami régen természetes volt, hogy Shakespeare minden mondatát olyan tisztán és értelmezve mondják. Ma ilyet ritkán hallani.

Kép

– Amikor legutóbb találkoztunk, és a színház jövőjéről beszélgettünk, optimista volt…

– Akkor sem voltak már színházi közvetítések a tévében, de azt gondoltam, ettől majd a színház visszanyeri a varázsát. Nem így történt. Olyan drágák a színház- és koncertjegyek, hogy csak kevesen tudják megvenni. Az új magyar filmekben pedig ugyanaz a két szekértábor szerepel. Változik a világ, akik micisapkának hívták a Szent Koronát és rongynak a Szent Jobbot, most nemzeti jelképeket szorítanak a szívükre, és úgy pózolnak. Az értelmiség nem nagyon tud ezen változtatni, mert a szerepek le vannak osztva minden szinten. A magyar történelemben egyébként visszatérő probléma, hogy nem tudjuk félretenni a sérelmeinket akkor sem, ha fontos ügyekről van szó. Bilicsi Tivadar mesélte, hogy amikor kiment Amerikába a magyaroknak játszani, megkérdezték tőle az ’56-osok: „Ezeknek is énekelsz? De hát ezek ’45-ben jöttek ki!” És ugyanezt mondták a negyvenötösök az ötvenhatosokról.

– És a fiatalok?

– A fiatalok ma művészetből kevesebbet kapnak, viszont megkapták a szólásszabadságot, azt mondanak, azt olvasnak, amit akarnak. Ma már nem is értik, hogy miért kellett a dunyhát rátenni a telefonra… Püski könyvét mindenkinek el kellene olvasni, ezt nagyon jól leírta.

Én például éveken át nem tudtam elképzelni, mi bajuk van velem, miért kellett átmennem büntetésként a Vidám Színpadra. A politikai kabaré volt ugyanis az „átnevelő”, ide kerültek azok, akik valakinek az útjában voltak.

Húsz év múlva derült ki, hogy az egyik kolléganőm egyetlen rólam szóló mondata miatt történt mindez. A sors kegyetlenül bosszút állt rajta, sok szenvedés után halt meg. De nem gyűlölöm. A harag nagy tehertétel, megmérgezi az embert.

Rossz látni, hogy az embereket tömegesen be lehet csapni, föl lehet hergelni link hazugságokkal, például azzal, hogy háborúkkal kell „rendet” kell csinálni, mert az arab világ „maga a gonosz”. Sok igazságtalanság történt már – a magyar történelemben is –, aztán voltak a világban olyan korszakok, amikor úgy tűnt, minden átbillen, például amikor Botticelliék széttépték a festményeiket, hogy megtérnek. Aztán visszafordultak a dolgok a régi mederbe, visszajött a világias szemlélet. Van a világban fejlődés, de az irányát csak utólag ismerhetjük meg.

Kép

– Sokszor a saját életünk megértése is elég nagy feladat. Tudni, mikor mi a helyes, mihez van erőnk, tehetségünk.

– Molnár Ferenc szerint az igazi tehetség mindig kételkedik magában, viszont a féltehetség ragaszkodik a talentumához, és tűzön vízen keresztülviszi elképzeléseit.

Szerintem azért titkon mindenki tisztában van vele, mire képes. A saját kis életünk eseményei sokszor utólag kapnak értelmet.

Az angolkisasszonyoknál volt egy máterem. Ő tanította a kézimunkát. Amikor skarlátjárvány volt, és visszajöttünk az elkülönítőből, megkérdezte, hol a kötésem. Mondtam, hogy biztosan elvitték fertőtleníteni. Megkérdezte, miért nem néztem utána, és kaptam egy rovót. Azt hittem, hogy nem szeret. Évekkel később elmondta, hogy ő cenzúrázta a haza írott leveleinket, és engem olyan nemes anyagnak tartott, hogy rá akart nevelni arra, hogy járjak a dolgaim után. Ő szigorúan szeretett. Tőle tanultam meg az összeszedettséget, a pontosságot, a lelkiismeretességet. Ward Mária mondása volt, hogy „kemény legyél, mint a gyémánt, de gyengéd, mint egy anya”. Emlékszem, a szigor mellé annyi szeretetet kaptunk! Például olyan gyengéden ébresztettek minket, bejött egy máter, és halkan elkezdett imádkozni, aztán ahogy ébredtünk, mi is bekapcsolódtunk. Az volt az életem egyik legszebb korszaka. Aztán jött a hidegzuhany, amikor pünkösdkor hazamentem, és kiderült, hogy apukát börtönbe vitték. Akkor örökre befelhősödött az ég. De ez nem azt jelentette, hogy nem voltunk utána is boldogok. Például amikor 25 kiló búzát hoztam el a budafoki hengermalomból. Vagy amikor szegényen, soványan, apa nélkül ültünk a díványon édesanyámmal és a Down-kóros öcsémmel, planta teát ittunk – mert más nem volt –, nevetgéltünk, és a rádióban szólt a zene.

Boldog voltam, mert éltek, akiket szerettem. A boldogság egyféle. Nem boldogabb az sem, akinek palotája van.

– Át tudja adni ezt a bölcsességet az ember a gyermekének?

– Sok anya ott rontja el, hogy nem válaszol a gyerekének, amikor az kérdez. Velem midig beszélgettek otthon, állandóan anyám és a nővérei társalgását hallgattam, a gyerekkorukról, az olvasmányaikról. Azért is olvastam olyan sokat, mert olyan érdekes akartam lenni, mint ők. Annyira átéltem a beszélgetéseiket, hogy nem is a saját gyermekkoromba vágyom vissza, hanem az édesanyáméba. Amikor ebbe a lakásba költöztünk, azt terveztem, hogy milyen jó zsúrokat fogok én a lányomnak rendezni itt, ahol táncolni is lehet. De ő már nem akarta, egy másik világba vágyott, és én nem erőltettem a magamét. Ez is fontos, hogy soha senkire ne kényszerítsd rá a saját vágyaidat. 

Az ember mindig ad valamit a másiknak, és kap valamit tőle. A kapcsolatainkból épül föl az emberismeretünk és az önismeretünk. Amíg átadhatjuk valakinek, amit tudunk, addig van értelme élni. Ez az igazi gyümölcse egy életnek.

Ez a cikk a Képmás magazinban,  2005-ben jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

St. Margarethenben található Ausztria  legnagyobb szabadidőparkja, amely különösen a nyári időszakban a családok kedvelt utazási célpontja. Forró nyári napokon igazi felfrissülést nyújtanak a vízi látványosságok, mint a Kroko-vízisikló vagy a repülő halak (Fliegende Fische). A kisgyermekes családok otthonosan érezhetik magukat az árnyas tölgyerdőben, ahol felkereshetik az állatsimogatót, vagy új játékokat is kipróbálhatnak.

„Beszállás!” – hangzik fel a nosztalgiagőzös által vontatott erdei gyorsvonat (Waldexpress) megállójában, amelyen kisebbek és nagyobbak egyaránt utazhatnak és gyönyörködhetnek a változatos tájban. Útközben elhaladnak a vadőr háza, egy hódvár és kisebb-nagyobb erdei állatok mellett. Fantasztikus családi utazás erdőn-mezőn át!

A kakasvadászat (Gockeljagd) során a gyerekek és a felnőttek egy kalandos szökésben vehetnek részt a motorkerékpáron ülő hóbortos nagyi elől. A megriadt, szárnyas jószágon vágtatunk el a trágyadomb mellett, majd a traktorbeállóként használt pajtán és egy falusi ház nappaliján keresztül, a parasztudvar majdnem minden szögletét érintve.

A nyár újdonságai

Először 2016-ban nyílt arra lehetőség öt szombaton át, hogy a parkot esténként is felfedezhessük. A pozitív visszajelzésekre alapozva a park látogatói idén júliusban és augusztusban szombatonként két órával tovább (este 8 óráig) élvezhetik a park nyújtotta szórakozási lehetőségeket – mindezt a szokásos jegy áráért!

Igazán különleges élményt ígér az új mászórészleg, a Kecskekényeztető (Ziegengaudi) is. 2016 óta a kecskék a nyolc méter magas, sziklás lejtőn kedvük szerint ide-oda ugrándozhatnak. A létesítmény közepén most a látogatók számára egy kalandos akadálypálya is létesült. Mintegy 140 méternyi út szövi át a kecskék birodalmát, függőhidakkal és egymásba fonódó ösvényekkel tarkítva. Természetesen a kecskéket simogatni és etetni is lehet.

Hosszú nyári esték

Pénztárzárás: 18 órakor
Napi jegy ára: 23 €
Kedvezményes belépő 16 órától: 17 €

Nyitvatartási idő:

április 1. – szeptember 30. 9-től 18 óráig

október 1. – október 26. 10-től 17 óráig

Napi jegy ára: 23 €

Hároméves korig a belépés ingyenes!

Szülinaposok 3 - 14 éves korig kedvezményt kapnak 

Csak a születésnapon érvényes, igazolvány felmutatása szükséges. 

Minden kedden idősek napja. Iskolai és óvodai csoportokat is kedvezményesen fogadnak

(csak előzetes online bejelentkezés alapján / 3 nappal előbb)

További információ: www.familypark.at

Érdekességek a Familyparkról

A St. Margaretheni M. Müller Ges.m.b.H által üzemeltetett Familypark Ausztria legnagyobb szabadidőparkja. A több mint 145.000 m²-en fekvő park látványosságai négy különböző témavilágba sorolhatók: élményvár, falusi porta, meseerdő és kalandsziget. A szabadidőparkban több mint 15 különféle vendéglátóipari egység található. Szezonban több mint 200 munkatárs dolgozik a játékoknál, a vendéglátás, kertészet, műszaki feladatok és igazgatás területén. 2016-ban áprilistól november elejéig a látogatószám elérte a 633 ezer főt, valamint ez idő alatt 20 ezer éves bérletet állítottak ki. További információ: www.familypark.at

A névválasztáson túl

Teljesen érthető, ha egy fiatal pár az együttjárásuk kezdetén nem a leendő kihívásokkal foglalkozik, hanem boldogan élvezik a másik fokozatos megismerését. Amikor azonban a kapcsolat komollyá válik, és olyan döntés kapujába kerülnek a pár tagjai, ahol a holtodiglan-holtomiglan gondolatát kell komolyan mérlegre tenni, érdemes higgadtan, valamelyest külső szemmel ránézni a párkapcsolatra, annak kockázatos területeire, fejlődési lehetőségeire. A tudatosabban készülő pároknál itt kerül elő – a gyermeknevek tervezésén túl – a saját szülői szerepre való felkészülés: a nevelési elvek tisztázása, a szülői szerep összeegyeztetése a házastársival és a karrierrel, sok esetben a közösségi szolgálattal.

Gyakran gondolják a felek, hogy minden fontos információt megkapunk a párunkról, ha látjuk, hogyan bánik mások gyermekével.

Valóban fontos az ilyen helyzetek megfigyelése, de mély, nyugodt beszélgetések is kellenek hozzá, akár már családos párok segítségével.

Érdemes közösen végigvenni: azonnal szeretnének-e babát vállalni, vagy először megerősítenék a házasságkötés után a kapcsolatot. Ha van választási lehetőség, az utóbbi szerencsésebb, mert nehezebb egyidőben két új szerepet, a friss házastársit és a szülőit is tanulni. Ki az, aki otthon lenne a gyermekkel, hogyan érintené ez a két karriert?

Mi történik akkor, ha az egyik fél már nem vállalna több gyermeket, de a másik ragaszkodik hozzá?

Az ilyen kérdésekre és helyzetekre jórészt fel lehet készülni még az esküvő előtt, de az is biztos, hogy lesznek váratlan helyzetek a házasságban.

Egymás mellett vagy együtt?

Szintén fontos téma a feladatok megosztásának terve. Sok férfinél tapasztaljuk azt a hozzáállást, hogy a gyermekekkel járó teendők szinte kizárólag a nő, az anya dolga. Azon túl, hogy mi sem szakemberként, sem házaspárként nem tartjuk szerencsésnek és előremutatónak ezt a hozzáállást, mindenképpen ki kell derüljön még az elköteleződés előtt.

Mit gondol a férfi a pelenkázásról, a síró gyermekről, katonás rendnek kell-e várnia otthon, amikor hazaér a munkahelyéről, avagy ő is tervezi, hogy a háztartásból, gyermekek ellátásából kiveszi a részét?

A házasság ápolásáról nem is beszélve, ami elsődleges fontosságú kell legyen. Gyakran halljuk krízisbe került házaspároktól, hogy a gyermekek születésekor változott meg a kapcsolatuk: a nő egész nap a gyermekekkel volt, és fáradtan várta délután a férfit, hogy legalább egy kicsi terhet vegyen le a válláról, amíg ő lezuhanyozik, vagy csak tíz percre leül – de a munkából hazaérő, szintén fáradt férj nem tudott segíteni, csak még feszültebb lett, mert nem volt rendben a lakás, és még nem gőzölgött a friss vacsora. Így lassan elkezdtek távolodni, egymás mellett élni és nem együtt. Szerencsére meg lehet előzni az ilyen helyzeteket, de csak tudatos odafigyeléssel, már a házasságkötés előtt.

Honnan hová?

Mindezek szorosan összefüggenek a saját szüleinkhez való viszonyunkkal, hiszen ők az első számú referenciaszemélyek – akár pozitív, akár negatív értelemben: a saját gyermekünk nevelésével kapcsolatos dolgokat gyakran úgy osztjuk ketté, hogy mik azok, amiket úgy szeretnék csinálni, mint a szüleim – és mik azok, amiket nem. Az ilyen családi minták átbeszélése a párkapcsolatban nemcsak a leendő kihívásokat egyszerűsítik le, hanem a párunk jobb megismerését is elősegítik.

Kulcsfontosságú a későbbi gyermekek lelki nevelésének kérdése. Egy párkapcsolatban jóval könnyebb összeegyeztetni a különböző vallási nézeteket és gyakorlatokat a két fél között, de amikor megszületik a gyermek, az ütközés esélye jóval nagyobb, ha nem tisztázzák előre.

Hasonló a fegyelmezés témaköre: a szülőknek muszáj összezárniuk a gyermekek előtt az ő fejlődésük érdekében, hiszen ez adja a fejlődéshez szükséges lelki biztonságot nekik.

Ha eltérő is a véleményünk a párunkétól egy adott helyzetben, azt nem a gyermek füle hallatára kell visszajelezni, hanem négyszemközt. Ugyanígy nem hasznos, ha az egyik szülő folyamatosan jóval megengedőbb, mint a másik.

Kapcsolódó cikk a kepmas.hu partnere, a Férfiak Klubja weboldalán (ferfiakklubja.hu):
Akkor szeretjük jól a gyerekeinket, ha éppen megfelelően öleljük őket
"Azt gondolom, anyám éppen jól szeretett engem. Megfelelően tartott a karjaiban, nem szorított birtoklón, és nem ölelt túl lazán, megtapasztalhattam és elvihettem útravalóul a pozitív, biztonságos kötődést, hogy képes legyek emberi kapcsolataimban magabiztosan, érzelemdúsan, bizalommal telve jól szeretni."
Olvassa el itt!

Emlékszem a nőre, aki nem sietett sehova, nem idegesítették a saját gyerekei, nem kajtatott folyton utánuk, nem pillantgatott nyugtalanul a szomszéd asztalokhoz az étteremben, hogy jaj, vajon ott hozzájuk képest mi történik. Élvezte, hogy itt van, hagyta, hogy a kamaszai azt tegyenek, amit akarnak, nem stresszelte magát, nagyokat úszott, este ők ültek a legtovább az asztaluknál a vörösbor mellett, és mintha magukban nagyon jól szórakoztak volna a sok kisgyerekes anyukán, akik közül én voltam az egyik.

Nagyon vonzó volt. Egyszerűen az életállapot volt vonzó, amiben ők éltek, ez a házaspár.

Sétálok a folyosón, ráérek, minden gyerekem lekötötte magát valamivel, és az elmúlt 15 év alatt megtanultam, hogy ennek egyszerűen örülni kell. Ballagok a folyosón, egyik épületrészből a másikba. Kissé öntelten nézegetem a frissen lakkozott körmeimet a lábamon és a kezemen, amelyek látványosan kivilágítanak a fekete ruhából, ami meg nagyon előnyös, pont azt takarja, amit kell, és azt nem, amit nem kell.

Élvezem, hogy nincs semmi dolgom. És figyelem a többieket. A szorongó anyukákat. A stresszelőket. A szorongó és stresszelő anyukák miatt boldogtalan vagy türelmetlen apukákat. A szüleik átlagosnál magasabb stressz-szintjétől feszültebb gyerekeket.

Akik biztosan felverik a visításukkal a többiek alvó gyerekeit, akiket félórával korábban le kellett volna tenni, akkor nem lennének ilyen nyűgösek, akiket túlságosan megsütött a nap, és akiknek nem kellett volna két tányér tejbegrízt enni a vacsorához, mert most ez egész éjjel nyomni fogja a hasukat, emiatt aludni is rosszul fognak. Ugrásra készen állnak, szaladnak, totyognak a csemeték mögött a szerencsétlen szülők, akik azzal az elvárással jöttek nyaralni, hogy ez most jó lesz és pihentető, aztán persze az elvárásaikhoz képest mégse (az otthoni mindennapokhoz képest viszont lehet, hogy tényleg, de ez szinte fel sem tűnik).

És még ki is kell nézni valahogy a sok idegen között, egy drága szállodában. Mindegyik anyuka úgy érzi, rajta maradt a szülés után a legtöbb kiló, neki a legvállalhatatlanabbak a striái a hasán, és az ő fürdőruhája a legelőnytelenebb. Mert ki tudja, a többieknek honnan van arra idejük, hogy fürdőruha után szaladgáljanak, amikor egy rendes anyának a gyerekek mellett nyilván csak a sarki butik kínálata jut, vagy a nagybevásárlás, amikor ugyan a próbafülkét már nem meri a babakocsi mellett megkockáztatni, de szemre kiválasztott egy darabot, ami tényleg majdnem jó...

Ezek utálnak most engem, a piros körmeimmel és a kamasz fiaimmal, akik elfoglalják a trambulint a kicsik elől, és akiket én nem zavarok ki onnan. Utálnak, mert nincs bennem semmiféle iparkodás, igyekezet és buzgalom.

És nyomasztja őket, hogy a férjeik ennek ellenére köszönnek nekem a folyosón. Pedig nem lettem jobb nő ennyi év alatt, csak már én vagyok a gödöllői anyuka, akinek vonzó az életállapota. És aki ráér bíztatóan rámosolyogni a nyűgös informatikus vagy vállalkozó apukákra a folyosón, hogy megérezzék, pár év, ki kell bírni, aztán az ő feleségük fog ilyen nemtörődöm nyugalommal és lazasággal átvágni az asztalok között, őt fogja először megkérdezni az étteremvezető, hogy melyik asztalt szeretné, és ő lesz az, akit zárás után is kiszolgálnak a bárban.

És nem azért, mert kevesebb kiló – nem, nem kevesebb –, nem azért, mert meg vannak csináltatva a mellei – nincsenek megcsináltatva –, és nem is azért, mert az ő lánya a legszebb a medencében. (Ami egyébként így van, de ezt sem vettem korábban észre, mert nem értem rá, mert a többiek nyilván tökéletesebb gyerekeit fürkésztem.) Hanem mert el fog múlni ez az elvárásoktól túlterhelt életállapot, a kisgyerekes anyaság, az élet legstresszesebb és legterheltebb időszaka. Amikor a társadalmi elvárások és az azokat közvetítő kulturális termékek (magazinok, tévéműsorok, filmek, könyvek) és szintén azokat közvetítő barátnők, nagynénik és egyéb ismerősök olyan elképesztő nyomás alatt tartanak egy harmincéves nőt, amilyen nyomás alatt soha nem volt még, és nem is lesz, ha van egy kis szerencséje. Amikor egyszerre kell jó, sőt, tökéletes anyának lenni; jó, sőt, tökéletes nőnek, feleségnek, háziasszonynak, szeretőnek, és megmaradni egyébként vegyészmérnöknek, újságírónak, könyvelőnek vagy eladónak is. Mindezt úgy, hogy egy, két, három időzített bombáért vagy folyamatosan felelős. Akkor is, ha nem veled vannak.

Megyek a folyosón, vonulok, nem jut eszembe, mennyi nyűg és baj van a fiúkkal, és mennyi energiát visz el a lányom, a háromféle munkahelyemet és a felesleges önkínzásokat is elfelejtem egy rövid időre. Hálával gondolok a pszichoterapeutára, aki annyit dolgozik velem az önbecsülésemen, és a Jóistenre, akinek a különleges kegyelméből ezt a tényleg különlegesen szép színű lakkot sikerült kiválasztanom, meg a férjemre, aki repülni bíztat át egy világon. És hálával gondolok az életemnek arra a jelentős részére, ami nem a gyereknevelésről szól, hanem igényes szakmaiságról, bátor döntésekről, rafinált problémamegoldásokról, amikben mind azért (is) vagyok jó, mert a gyereknevelésen edződtem.

Drágáim, drága feleim, kisgyerekes anyukák és hozzájuk tartozó apukák, magasra emelem a pislákoló fényt a tenyeremen, nektek is világítson az alagút végén. Jelezze, hogy lesz ez jobb is!

És akkor majd ez fog hiányozni, persze, a még ragaszkodó, odabújó, szeretetüket kifejező háromévesek és a minket istenítő négyévesek. De annyira nem fog hiányozni, hogy ne lehessen élvezni az idő múlásának a felszabadító voltát. Semmi nincs veszve. Boldoggá tesz, hogy már mindig közelebb leszek a negyvenhez, mint a harminchoz. A negyveneseké az élet maga. Ha ők is akarják.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Beke Mari rutinos művészpedagógus, népművész, aki múzeumi foglalkozásokon és kézműves alkotótáborokban sok-sok gyereket vezetett már be a hagyományos népi kultúra világába. Nagyszülei mindszenti tanyáján, vakációk idején ismerkedett meg a hagyományos gazdálkodással, és ma is az ő példájukat követi a környezetben található anyagok felhasználásával és kreatív újrahasznosításával. A magyar népművészet kimeríthetetlen kincsesbánya számára, amikor újabb és újabb kézműves feladatokat talál ki 6 és 14 év közötti tanítványai számára.

Nem mindig ragaszkodik teljesen az élethű kivitelezéshez, néhol az eredetitől eltérő technikákat és anyagokat használ – alkalmazkodva a gyerekek képességeihez és lehetőségeihez –, de a hagyomány szellemiségét mindig őrzi. Így lesz kézműves alapanyag a régen használt zsíros korom helyett a fekete cipőkrém, malter helyett papírmasé, faragott fa helyett agyag és gyurma.

A könyv nagy erénye, hogy az eredeti tárgykészítő vagy díszítési technika leírásával indul minden játék, utána következik annak a leírása, hogy itt és most hogyan tudják a gyerekek azt – vagy valami ahhoz nagyon hasonlót – megvalósítani. Jól követhető, érthető útmutató vezeti be a gyerekeket és a pedagógusokat a kézműveskedés és a népi játékok világába. Ezek első csoportja a népi mesterségek tudásán alapul, a második nagy csoport az évszakokhoz és a vallási ünnepekhez kötődik, a harmadik és negyedik fejezet a hétköznapi élet díszeit, használati tárgyait és játékait idézi fel, míg az ötödik, utolsó nagy témakör játékos alkotásai a népi vallásosság világába vezetik be a gyerekeket. Sok év kipróbált, letisztult művészpedagógiai tapasztalatainak tárháza ez a csodálatos könyv, méltó utóda gyermekkorunk meghatározó olvasmányélményének, a Hetvenhét magyar népmesének.

Öröm kézbe venni, lapozgatni és használni ezt az albumot! E szép külsejű és gazdag tartalmú foglalkoztató könyv túlzás nélkül a magyar könyvkiadás remeke.

A jó lekvárok és befőttek első titka a tökéletes alapanyag: a hozzávalókkal kegyetlenül kell bánni, nincs olyan, hogy valami „csak egy picit” sérült. Minden sérült részt ki kell vágni, ilyesmi az üvegekbe még véletlenül sem kerülhet, még azt is félre kell tenni, ami csak egy picit gyanús. Ezeket persze nem kell kidobni, készülhet belőlük kompót, de be lehet dobni őket a gyümölcscentrifugába is. A válogatást követően a befőzésre szánt gyümölcsöt alaposan meg kell mosni, nemcsak azért, hogy eltávolítsuk a felületi szennyeződéseket, hanem azért is, mert ez eleve megtizedeli a gyümölcsön lévő mikrobák számát. A mosást persze úgy kell végezni, hogy közben a lehető legkisebb mértékben sérüljön az alapanyag. Ezt azzal segíthetjük, ha mosás előtt picit áztatjuk a gyümölcsöt, magát a mosást pedig úgy végezzük, hogy az alapanyagot többször leöblítjük bő vízsugárral.

A mosóvíz hőmérséklete ideális esetben 12–18 fok, de például a szilváé lehet meleg is, annak a felületét ugyanis viaszréteg borítja és védi.

Forrón tartósítva

A befőtteket a hőkezelés tartósítja, ha az tökéletes, tartósítószerre semmi szükség, elhagyható a cukor is. Persze a magas hőmérséklet a mikrobák mellett a C-vitamint is tönkreteszi, de a gyümölcsöknek nem ez az egyetlen értékes összetevője.

Ahhoz, hogy más kár ne keletkezzen, a befőttet rövid ideig tartó forralás után sterilizált üvegbe kell helyezni. Ehhez a legjobb megoldás az, ha forró vízbe állított üvegekbe öntjük az alapanyagot, amivel elkerülhetjük azt is, hogy a hirtelen meleg megpattintsa az üvegeket. Ezt követően felkerülhet a fedő, majd az üveg mehet a száraz dunsztba, ami – mivel csírátlanítja az üvegben maradt levegőt is – a végső fertőtlenítést is biztosítja. Ilyenkor jön létre vákuum is az üvegben, méghozzá azért, mert a lekvár és a fedő közti levegőből a hűlés során kicsapódik a vízgőz, az lecsurog, ugyanarra a térfogatra pedig kevesebb levegő jut.

Aki teljesen biztosra akar menni, az üvegeket a végső lezárás előtt meg is rázogathatja, akkor ugyanis kiszabadulhatnak a töltéskor keletkező légbuborékok. Arra is érdemes figyelni, hogy akkora üvegeket használjunk, amelyekből a befőtt viszonylag hamar elfogyasztható, ha ugyanis tartósítószert egyáltalán nem használunk, akkor felbontás után hamarabb tönkremehet.

Nyersen az üvegbe?

A gyümölcsöket nedves dunszttal is be lehet főzni. Kezdő lépésként a megtisztított alapanyagokat egyből steril üvegbe kell helyezni, majd azt azonnal forró lével fölönteni. A cukor itt is elhagyható, de ha az íze miatt kell, akkor persze mehet bele, ahogyan a fűszerek. A föltöltést követi az úgynevezett nedves dunszt, ami viszonylag körülményes eljárás, ugyanis azt jelenti, hogy a gyümölcsöket az üvegekkel együtt főzzük meg. Ez úgy történik, hogy azokat egy rács közbeiktatásával behelyezzük egy nagy fazékba (tehát az üvegek alja nem ér le), majd a fazekat az üvegek felső részéig megtöltjük vízzel. Ebben a fázisban a fedőt az üvegekre csak lazán kell ráhelyezni, rácsavarni csak a művelet végeztével szabad. Ennél a módszernél a csírátlanítás a víz forrásakor kezdődik meg, ekkor kell a lángot takarékra állítani, majd nagyjából fél óráig úgy hagyni. Ezt követően a tetőt is rá lehet az üvegekre csavarni, majd következhet a száraz dunszt. Ilyenkor a vákuum ugyanúgy jön létre, mint a hagyományos eljárásnál.

Pektinnel nyert idő

A lekvárokat köztudottan sokáig kell főzni, mert a lekvárok kellő sűrűsége csak idővel alakul ki, az állagot biztosító pektin ugyanis nem szabadul föl azonnal. Ez az anyag a gyümölccsel és a cukorral együtt melegszik, órák alatt sűrűsödik be és válik zselészerűvé, ez biztosítja a különböző gyümölcszselék, lekvárok és dzsemek kocsonyás állagát. Maga a pektin egy olyan poliszacharid, ami a növények sejtfalában van, gyümölcsökből előállítva ma már külön is be lehet szerezni. Ha így adjuk hozzá a lekvárokhoz, akkor azok hamarabb elkészülhetnek, ugyanis nem kell sokáig főzni pusztán amiatt, hogy állaguk megfelelő legyen.

Kép

Kép: Freepik

A pektin teljesen íztelen, így a lekvárok ízét és zamatát a legkevésbé sem változtatja meg, csupán stabilizálja, javítja azok állagát. Érdemes tudni azt is, hogy a túlzottan érett gyümölcsök pektintartalma alacsonyabb (az érési folyamat a pektin lebomlásával és ezzel együtt a gyümölcs megpuhulásával jár), emiatt akkor is érdemes lehet pektint hozzáadni.

Tökéletes aszalvány

Az aszalás szintén jó tartósítómódszer, viszont nem egyszerű. A gyanús, már romlásnak indult darabokat itt is ki kell válogatni, az érett, egészséges szemeket pedig meg kell tisztítani a szennyeződésektől. Fontos, hogy a gyümölcsök nagyjából egyformák legyenek, illetve egyformára daraboljuk őket. Ha erre nem figyelünk, a kisebb szemek túl kemények lesznek, a nagyobbak félkészek maradnak. A megfelelő darabolás mellett alapszabály az is, hogy a gyümölcsök lassan, fokozatosan veszítsék el nedvességtartalmukat: ez ideális esetben 15–20 százalék alá csökken. Az alacsony nedvességtartalom mellett a mikroorganizmusok már nem tudnak dolgozni, így a gyümölcsök nem romlanak meg.

Az aszalás legősibb módja a napon szárítás, ma is alkalmazható, ha a helyszíne tiszta és pormentes, légmozgása folyamatos. A kipárolgó levegő és azzal együtt a nedvesség így tud könnyen távozni. Az aszalás nagyjából egy hét alatt ér véget, ennyi idő kell ahhoz, hogy a nedvességtartalom eléggé csökkenjen. Ez idő alatt a gyümölcsöket többször át kell forgatni. A legegyszerűbb megoldás a háztartási aszalógép, de aki nem akar ilyet beszerezni, a sütővel is boldogulhat, bár ott nagyobb a kérgesedés veszélye. Ezt a légkeverés segít elkerülni. A gyümölcsöt a legjobb sütőrácsra helyezni, a hőfokot pedig 60–70 fokon tartani. Az alapanyagot többször meg kell keverni, kóstolásra pedig folyamatosan szükség van, azzal lehet ugyanis megállapítani, mikor fejezhető be az aszalás.

Ha az alapanyagokra, a higiéniára és a megfelelő hőkezelésre figyelünk, teljesen fölösleges a befőtteket tartósítani, a lekvárok tetejére késhegynyi szalicilt hinteni. Utóbbit az élelmiszeripar már nem is használhatja tartósítószerként, de háztartási használata – noha ellenjavallott – ma is elég gyakori. Pedig a szalicilsav izgatja a nyálkahártyákat, allergiát, nagyobb mennyiségben fülzúgást okozhat. Allergiát a benzoesav is kiválhat, házi készítésű dolgokhoz teljesen fölösleges használni. Az iparban a kevésbé elálló, csökkentett cukortartalmú dzsemekhez, lekvárokhoz és zselékhez, kandírozott gyümölcsökhöz használják.

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Ez a szépirodalmi minőséget képviselő napló tanúskodik arról, hogy az egyén – helytállásával, aktív részvételével – alakíthatja a történelmet, vagy legalábbis orvosolhatja valamennyire a történelmi események által ejtett sebeket. Manaszy Margit a Temesváron élő, kiváltságos életet élvező úri osztály tagja, Niamessny Mihály országgyűlési képviselő felesége volt. Hosszú éveken át vezetett naplót, amely nemcsak egyszerűen a hétköznapokat dokumentálja, hanem szépirodalmi mű is. Az elején említi, hogy nagymamáját, aki 1848-ban menekült a fellázadt oláhok elől, mennyire irigyelték „azokért a nagy, viharos időkért, amelyeket átélt”, ők, az unokák, „akiknek már csak csendes, boldog napok szürke egyhangúsága jut”. De a világháború Margit ifjúságát a boldog békeidőkből átterelte egy gyökeresen más, megpróbáltatásokkal teli asszonysorsba.

Az első sebesült katonák érkezésekor szembesült azzal, hogy a nehézségek sokakat lebénítanak, tehetetlenné tesznek, éppen ezért hatalmas a felelőssége annak, aki meg tudja őrizni cselekvőképességét. „Én vagyok az egyetlen, aki tenni, cselekedni képes, a többi mind belém kapaszkodik” – írta naplójában. Ilyen körülmények között a másokért is tenni akaró ember példaképpé, mozgósító erejűvé válhat. Margit asszonyokból csoportot szervezett, akikkel Labestationt, vagyis „üdítő állomást” hozott létre a temesvári pályaudvar mellett, hogy enyhítsenek az egyre nagyobb tömegben érkező, vonatokkal szállított menekültek és sebesültek szenvedésein.

Kis csapatának tagjai a társadalom különböző csoportjaiból származtak, és a háború négy éve alatt szakadatlanul, erejükön felül végezték betegápoló munkájukat.

„Eszembe jut, hogy más években ilyenkor zsúrra mentem. És érdekelt, hogy milyen blúz lesz az Etuskán, aki most a kórházban kötöz, és kivel fog flörtölni a szép Balázsné, aki most a műtőben undok sebeket mos. (…) Próbálunk enyhíteni kínt pár szóval, meleg tejjel, cigarettával – és utána érezzük, égő, fojtó keserűséggel, hogy egy napnak a fárasztó munkája elvész, mint egy csepp a tengerben.” A háború, a sok szenvedés megérleli, felelősségteljessé teszi azoknak a személyiségét, akik nem csupán saját életükért aggódnak. A történetírók többnyire csak az életüket adó férfiak hőstetteiről emlékeznek meg, és elfelejtkeznek arról, hogy a háború legalább akkora pusztítást végez az anyák szívében – és a pszichés szenvedésekről sem beszél senki. Miközben Margit tizennégy-tizenhat éves lengyel katonákat is ápolt és vigasztalt, joggal vélte úgy, hogy „ez a háború az anyai szívek véres, rémes harca, minden golyó őket találja el.”

A háborús düh és besorozási lelkesedés, amely kezdetben az egész társadalmat áthatotta, hamar lelohad a veszteségek hírére. Margit az ellenség emberveszteségét is tragédiának tartja, és a hadifoglyok szenvedéseit is enyhíteni próbálja. Hamar tapasztalja, hogy a halál cseppet sem magasztos esemény. „Az emberek a meghalást valahogy szebbnek, drámaibbnak képzelik. Annyi embert láttam meghalni, s nem mondott semmit egy sem. Szürkén, egyformán léptek át mind a sötét kapun.” Egyre több lett a katonaszökevény, a teljes összeomlás után pedig a gyülevész hordákhoz csatlakozó egykori katonák, a tehetetlen politikusok és a győztesek előrenyomuló hadai társadalmi káoszt teremtenek. Margit rokonságát, baráti és ismerősi körét a háború valósággal megfelezte; a háború utáni szerb, majd román megszállás és megtorlás pedig őt és szűkebb családját is közvetlenül veszélyeztette. Tizenhét éves fiát sikerült a börtönből kiszabadítania, Temesvárról azonban Budapestre kellett menekülniük.

A napló első bejegyzése 1914. június 29-én, a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet másnapján íródott, az utolsó pedig 1920 júliusában, a Budapestre menekülés megpróbáltatásait foglalja össze.

Tragikus emberi sorsok, a pusztítással szembeni hősies erőfeszítések peregnek le a könyv lapjain – a hatás, a stílus mégse lehangoló, hanem felemelő és példamutató, biztató. Manaszy Margit a történelem és a hétköznapok erős asszonyainak egyike, akikhez hasonló jó esetben sokunk családjában volt: olyan ember, aki nem hagyta magát pusztán sodortatni az eseményekkel, hanem igyekezett kezébe venni sorsát a körülötte élők javára. „Különös jelensége a háborúnak, melyet gyakran megfigyeltem: az asszonyok olyan mások, olyan önállóak lettek. Rájöttek a saját értékükre, a saját erejükre” – írta a háború vége felé. Az ilyen nők azok, akik – Nagy László költő szavaival – átviszik a fogukban a Szerelmet, az Életet a túlsó partra, minden időben.

Niamessnyné Manaszy Margit: Villámlik messziről… Kossuth Kiadó, 2017.

Tervezzünk együtt!

A családi nyaralás egy-két hete az év egyik csúcspontja.

A közös étkezéseknek is újra és újra terítékre kerülő témája lehet az ötletelés, amely előrevetíti a közösen átélhető örömöket, jókedvet és várakozást hozva a család mindennapjaiba. Az ötletbörze is minőségi együtt töltött idő. Kisebb gyerekeknek jó beszélgetésindítás lehet, ha megkérdezzük, mire emlékeznek legszívesebben a tavalyi nyaralásból, ami segítségül szolgálhat a tervezéshez. Igazán kreatív alkotófolyamat a különböző vágyak összeegyeztetése, ez egyben az együttérzés, másikra odafigyelés és alkalmazkodás iskolája is.

Konzervatív csöppségek

A kisgyermekes szülőknek szükségük van a rekreációra, a csecsemő adottságai azonban határt szabnak elképzeléseinknek. Érezhetjük, hogy saját pihenésünket kénytelenek vagyunk ehhez igazítani.

Nem javasoltak a túlságosan mozgalmas, napirendet felborító programok, a hosszas utazás, mert kibillenthetik a kicsi ritmusát, nyugtalanná, síróssá válhat, akár meg is betegedhet a feldolgozhatatlan stressz következtében.

Ha módunkban áll, a kalandosabb helyzetekre érdemes magunkkal vinni egy vállalkozó szellemű nagyszülőt, aki nyugodt környezetben foglalkozik az unokával, amíg a szülők feltöltődnek. A kisbabák konzervativizmusához leginkább az egy helyben levés, a megszokott napirend betartása és a csendes környezet illeszkedik.

Nyughatatlan felfedezők

A totyogó nem képes egy helyben megmaradni, mindenre felkapaszkodik, átmászik a strandon a szomszéd törölközőjére, szétszedi az éttermet, miközben ámulva fedezi fel az asztal alatt kitáruló világot. Nyitott és tapasztalatokra éhes: szívesen pancsol naphosszat a vízparton, vagy nézegeti az erdei piknik során a csillogó bogarakat. Ilyenkor ültethető biciklire felszerelhető ülésbe vagy a szülő hátára hordozóba, amelyek segítségével akár kisebb túrákat is tehetünk. Sok aggodalmat megspórolhatunk, ha olyan szállást választunk, ahol megfelelő nagyságú tér áll rendelkezésre a mozgáshoz, van kert játszótérrel, medencével kisgyermek számára, a felszerelés bababarát, és megfőzik helyettünk a vacsorát.

Apró kalandorok

Az óvodáskorú gyerek számára fontos az együttjátszás. Évek múlva is képes felidézni, amikor a szülő iszapvárat épített vele a parton, alagutat ásott a homokba, bemászott vele a trambulinba.

Ideális a strandolás, ahol a sok gyerek között gyorsan társakra lel, lehetőséget hagyva a szülőnek, hogy fél szemét rajta tartva kissé önmagára is időt szentelhessen. A kisiskolás növekvő autonómiaszükségletét jól szolgálja egy komplexebb mászóka vagy bonyolultabb hinta. Hetekig is élmény számára egy jó játszótér, ha olykor-olykor megspékeljük állatkerti vagy vidámparki kirándulásokkal. Már a nyolc év körüli gyereket is lekötik az interaktív múzeumi foglalkozások, főleg, ha érdeklődésének megfelelően, közösen választunk.

Baráti társaságok, távolabbi családtagok együttnyaralása ebben az időszakban sok pozitív tapasztalatot nyújthat a közösségi életről. A hasonló korú gyerekek szülei együttműködhetnek a gyermekprogramok menedzselésében, némi szusszanáshoz juttatva egymást. Az ovis és kisiskolás korosztály számára élmény a gyermekcsapatban való játék, és az esetleg évek óta otthon dolgozó anyukák is társas impulzusokhoz juthatnak.

Élmények vonzásában

A kiskamaszkor az intenzívebb tapasztalatok keresésének, így az aktívabb nyaralás igényének időszaka. Élményfürdők, kalandparkok, mászófalak, kötélpályák: boldog időszak ez az extrém sportok szerelmeseinek, hiszen együtt vághatnak neki gyermekeikkel a felnőtt számára is kihívást jelentő kalandoknak.

A gyermekközönséget is célba vevő fesztiválok szintén nagyszerű közös időtöltést jelenthetnek a kulturális programokra fogékony családok számára. Az előadások, koncertek, az emberek forgataga vonzó ebben az életkorban.

Az utazások és távoli tájak iránt rajongók tervezhetnek izgalmakkal teli expedíciókat sátrazással, hegymászással, biciklitúrával. Maradandó élményt jelentenek a külföldi kirándulások, egy-egy érdekes látnivaló felfedezése. Némi városnézéssel is fűszerezhetjük, azonban ezeket egyelőre nem érdemes túlzásba vinni.

Kikapcsolódás nagycsaláddal?

Sokféle igény összefésülése nem kis feladat, de ha sikerül, komoly erőforrást jelenthet a résztvevők számára a gazdagság megélése.

A családi összhang titka, hogy mindenkire gondolunk a program összeállításánál, és képességéhez mérten mindenki részt vállal a folyamatban a tervezéstől a készülődésen át a lebonyolításig.

 – Nemrég egy konferenciátokon arról beszéltél, hogy amikor gyerek voltál, anyukád a tudományos munkája mellett is otthon volt, ha szükséged volt rá. Lujzi legutóbb a parlament felsőházának szónoki széke alatt lépcsőzött, amíg beszéltél. Ennyit változott azóta a közgondolkodás, vagy inkább te vagy ilyen úttörő?

 – Anyukám akkor írta a doktoriját, a gyesből fölfogadott egy bébiszittert, és otthon dolgozott. Nem tudom, mama hogyan csinálta, mert Lujzi épp azt tűri a legkevésbé, ha otthon nem vele foglalkozom, bejön, és nyomkodja a számítógépet. Most már a rendezvényeken sem olyan könnyű vele, mert örök izgő-mozgó korban van. Ha rajtam múlt volna, akkor ebben a három évben csak vele lettem volna. Amikor született, le is mondtam minden filmes munkát, csak a producerkedés maradt, mert ahhoz nem nagyon kell elmennem otthonról. De a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom közben egyre csak nőtt, ami persze nagyon jó, de a feladat mennyisége is nőtt vele. Nekem egy gyerekem van, ő is nehezen született meg, ezért mindig fáj, ha fölöslegesen hagyom magára, ha például értelmetlen konferenciákon ülök, ahol igazából csak magunknak adunk elő. Ugyanakkor a mozgalom nagyon fontos célért működik, a kívánt gyerekek megszületéséért, erre büszke vagyok. Ha lehet, igyekszem másokra áttestálni a feladatokat, már tíz munkatárssal dolgozunk. Az ad szabadságot, hogy ez nem az én játszóterem, úgy érzem, ma is a mama irányítja. Mindig mondom neki, hogy ha elfogy az állami vagy céges támogatás, akkor nem lesz mozgalom, erre ő valahogy mindig „megoldja”.

 – Nyilvánosan is sokkal többet hivatkozol a szüleidre, mint mások. Gondolkodtál már azon, hogy miért?

 – Azt hiszem, ez még a gyászmunka része. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ők meghalhatnak, ugyanakkor nagyon féltem is, hogy ez be fog következni. Egyelőre csak ennyire tudom őket elengedni. Szinte kétségbeesetten keresem az emlékeket róluk, velük, ha eszembe jut valami, beírom a telefonomba, hogy ha mesélek Lujzinak, vagy esetleg valamikor írok róluk vagy filmet készítünk, akkor legyenek történeteim.

 – A mozgalomhoz adod a teljes magánéletedet is. Nemcsak a rendezvényeken, a Facebook-oldaladon is. Kicsit provokatív közéleti és médiaszereplőként és anyukaként, aki nem restell az altatáshoz vagy épp a tyúkhúsleves készítéshez tanácsot kérni. Nem adsz túl nagy támadási felületet ezzel?

 – Eleinte Székely András volt az „arcunk”, aztán a munkatársaim úgy gondolták, mivel én vagyok a vezető, nekem kellene lennem az „arcnak”, bár a többiek is sokat szerepelnek. Valójában amióta „háromkirályfizok”, sokkal kedvesebb velem a média. Nyilván én is változtam. Mindig az igazság harcosának gondoltam magam. Ma is fontosnak tartom a múlt feltárását, és bevallom, a provokálást is. Ebbe belefér, hogy Heller Ágnesnek írogatok nyílt leveleket, vagy bedobom a Facebookra, hogy vásároljuk vissza Kárpátalját. A filmjeim meg a mandineres blogom miatt is sokan nekem támadtak.

Folytatás a Képmás magazin júliusi számában!