A koncert Bubnó Márk szólójával kezdődik, majd a férfikar egy ősi, arab nyelvű éneket ad elő, melyet egy korai keresztény, 6. századi, latin nyelvű, ó-római karácsonyi ének követ, majd Dukay Barnabásnak a férfikarszámára komponált motettája csendül majd fel. A szerző vezényli a művet, amelyet Balázs Edgár, Bubnó Lőrinc, Oláh Marcell, Bubnó Márk és Pechan Kornél ad elő. Ezután a görög-bizánci középkorból három jellegzetes karácsonyi kántáló ének következik Bubnó Lőrinc feldolgozásában.

A koncert második felében az értelmükben akadályozott gyermekekből és fiatalokból álló Parafónia Zenekar Vivaldi: a Tél – Largo tételét, valamint Brahms Bölcsődalát adja elő, majd osztrák és magyar kántálóénekeket játszanak.

Ezt követően egy karácsonyi harangozást ad elő a Szent Efrém Férfikar, amit Bubnó Tamás ősi bizánci liturgikus szövegre és magyar görögkatolikus dallamra írt egyik műve követ, majd Szardínia szigetének népi hagyományából egy karácsonyi bölcsődalt, egy ukrán nyelvű köszöntőt és egy szláv karácsonyi éneket hallhat a közönség. A hangverseny utolsó részében a Parafónia Zenekar és a Szent Efrém Férfikar közösen lép föl. Először egy kárpátaljai ruszin karácsonyi ének magyar változata csendül föl, majd egy vidám görög nyelvű újévköszöntőt adnak elő. Végül a hagyományhoz híven a kiosztott kottalap segítségével a hangverseny közös énekléssel zárul, amelyhez a közönség is csatlakozhat.

A Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikart a Liszt- és Magyarország Érdemes művésze díjas Bubnó Tamás 2002-ben alapította. A kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány – Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti – ápolása. Énekeltek már többek között a King's Singers-szel, Sebestyén Mártával, a Muzsikással, Presser Gáborral és a Budapesti Fesztiválzenekarral.

A sérült gyerekekből álló Parafónia Zenekart 2004 óta Fabényi Réka vezeti. Az együttes a Heinrich Ullrich német gyógypedagógus által kidolgozott speciális színes kottarendszer,  az ún. Ulwila módszer segítségével bizonyítják, hogy a zene mindenkié.

További információ: www.szentefrem.hu/orientale-lumen

A Magony Kovács Ferenc és Jancsó Zoltán együttműködéséből született dalok az anyagi és a spirituális világok közötti átjárásra mutatnak rá. A trombitás-hegedűs Magony Kovács Ferenc és a zongorista Kovács Zoltán játéka Gyányi Marcell bőgőzésével egészül ki. A felcsendülő dalok témái: Angyalok vigyáznak ránk, Somogyi áldásos, Mózes, ki népének üzen, hogy Jézus tudjon járni a vízen, Álmomban az ég csak csillag. A trió zenéje leginkább a magyar népi lélek imádsággal teli világát idézi.

A koncert 60 perces. Az est Marosvölgyi Gábor kurátori tárlatvezetésével zárul.

Időpont: 2018.01.14. 18.00

Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota

Jegyár: 2500 Ft

Bővebb információ a Várkert Bazár weboldán.

 

A fekete lyuk a gravitációs összeomlás során jön létre, az anyag egy pontba húzódik össze, „az eseményhorizonton belülre kerülő anyag vagy sugárzás belezuhan a szingularitásba”. A fekete lyuknak nincs szerkezete, az idő az elképzelhetetlen mértékű gravitáció miatt egyre jobban megnyúlik, míg végül megáll. Stephen Hawking, a téma legismertebb kutatója 1974-ben kimutatta, hogy az energia anyaggá alakul a fekete lyuk környezetében.

A fekete lyuk nem csak a sci-fi írók fantáziáját izgatja, hanem átvezet olyan fogalmakhoz, mint az antianyag, végső soron a létezés alapkérdései felé mutat a fizikán keresztül. A Nagy Bumm és a teremtés látszólagos ellentéte itt egybesimul, s felteteti velünk a klasszikus kérdést: ha az ősrobbanás előtt nem volt anyag, akkor mi robbant fel? Mi vagy Ki volt előtte?

A tudósok és a tudományos fantasztikum hívei régóta keresik a párhuzamos lakható világokat. A fénysebességgel történő utazás, az emberi életet meghaladó utakat lehetővé tévő hibernálás, de főleg a más lakható világok képe a modern filmtechnikának köszönhetően olyan mémmé vált, amit a legtöbben már szinte készpénznek vesznek. A technikai haladás egyfelől valóban gyors, másfelől a fenti kellékeket régóta vizionáljuk, és egyre profibb effektekkel ábrázoljuk, így a kettő közti szakadék áthidalása nem tűnik lehetetlennek. Valójában egyre kevesebb jel mutat arra, hogy más lakott, vagy akár lakható bolygók lennének a világegyetemben, évtizedek óta küldött rádiójeleinkre nem érkezett válasz, a NASA állítólagos boncolt űrlényei csak nem akarnak nyilvánosságra kerülni.

Nagyon úgy néz ki, az univerzum végtelen feketesége és hidegsége csak egy-egy pontban törik meg, s e pontok között a legkiemelkedőbb a Föld. A teremtés egy pontban érte el tetőfokát, ahol Isten saját képmására és hasonlatosságára megalkotta az embert, s Jézus Krisztusban alkotta meg.

A térnek és időnek alávetett történelmi szemléletben persze nehezen érthető, hogyan született a hierarchiában első ember (Krisztus) évezredekkel később a kronológiailag első embernél (Ádám). Ám Isten ura az időnek és térnek, a fizika törvényeit ő alkotta. Mintha valami alig észrevehető üzenetet is megfogalmazott volna nekünk a világegyetem törvényeivel.

A mai ember például kétféle színkeverést ismer, már az iskolában kipróbáljuk, hogyan állítunk elő sárgából és kékből zöldet. Az egyik optimális módszer kissé eltér ettől: az ún. szubtraktív (kivonó) színkeverésnél  a CMYK alapszíneiből dolgozunk. Ezek a cián [enciánkék], magenta [bíbor] és sárga [yellow]. Végül van egy kulcsszín [key], ez a fekete. A teljes kivonás ugyanis csak szürkésfekete árnyalatot eredményez. Az eljárást a nyomdászatban használják. A fényekkel pont fordítva dolgozunk, ez az ún. additív (összeadó) színkeverés. Az angolban RGB-vel rövidtett módszer három alapszíne a vörös, a zöld és a kék (red, green, blue), melyek teljes összege a fehér, a valódi fehér. Ezt használják képernyőink.  

A tökéletes fehér és a tökéletlen fekete csodás jelképe Krisztus világosságának és az univerzum sötétségének. Nem két ellentét; amit az Úr teremtett, azt a Sátán nem tudja teljesen lerontani, csak „belepiszkítani” (a három szín keveréke a CYMK-ben az ún. piszkosfekete). Jézus fényhozó voltát szimbolizálja a leghosszabb éjszaka, a születés éjszakája.

Urunk színeváltozásakor Jézus felment a hegyre imádkozni, Péter, Jakab és János pedig szemtanúja volt, hogy arca és ruhája „fehér lett és fényben sugárzó”. Az angyalok ruházatáról köztudomású, hogy azok tisztasága és fehérsége földileg nem állítható elő. Dániel könyvében azt olvassuk az Ősöregről, hogy „ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz.”

János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” Karácsonykor ezt a csodálatos, örök idők óta elrendelt eljövetelt ünnepeljük, s ezt álmodta vászonra William-Adolphe Bouguereau 1900-ban.

 

W. A. Bouguereau: A Szűz angyalokkal (1900). Forrás: Wikimedia

William-Adolphe Bouguereau (1825–1905) francia akadémista festő, akit a preraffaelitákhoz is szoktak sorolni. Szűz Máriát a kis Jézussal többször megfestette, néha a gyermek Keresztelő Szent János társaságában. A kép kompozíciója mindig ugyanaz: szinte zavarba ejtően centrális. Ennél csak Jézus Krisztus nézése zavarba ejtőbb: elcsodálkozunk, milyen nehéz már a Megváltó festménybeli figurájának is a szemébe nézni. A Szűz Anya ezeken a képeken mindig sötét vagy fekete ruhában jelenik meg. Bouguereau szimbolizmusában ez valószínűleg a kontrasztot szolgálja, az angyalok hótiszta ruhájánál ezerszer sötétebb az emberi világ, még ha bűntelen, első szentje képviseli is – ám Jézus világossága milliószor fényesebb a fehérnél. A képen az arany–tömjén–mirha jelképrendszere is megfigyelhető a mennyei, földi, de legfőképp az örök hatalom jelölésére. A Mennyek Királynője történelmileg nyilván sosem ült trónuson vagy viselt királyi ruhát, a festmény az idők teljességét ábrázolja. Érdemes megnézni a 3D-s feldolgozást is.

Karácsonyi irodalmunk azóta is ellentétekkel szembesít, annál inkább, minél komorabbá válik odakinn a világ.

Az alkotások javát nem a fenyőről, csillagszóróról, kék szemű kisdedről, pásztorokról szóló ártatlan, kegyes művek adják, hanem azok, amelyek szembenéznek a gazdagon terített asztal és a hóban fagyoskodó koldus kontrasztjával, az ünnep békéje és a világháború, az ünneplő család képe és a költő magánya, a gyerekkor csodaváró karácsonyai és a hitevesztett, kiábrándult felnőtt kínos ünnepei közötti fájó kettősséggel.

Érdekes, hogy nálunk a karácsonyi versek, elbeszélések a hittől eltávolodott 20. században szaporodtak meg: a legnagyobb nyugatosok, Ady, Babits, Juhász Gyula ilyen tárgyú versei magukban is szép kötetet töltenének meg. Kosztolányi Dezsőnek, aki első egyetemi évei alatt elveszített hitéhez csak a halálos ágyán talált vissza, egész életét és költészetét e hit keresése, a Megváltó hiánya határozta meg. Mégis így ír: „Járok a karácsonyi világban, és úgy érzem, minden léptemmel tisztább és igazabb leszek. Valami csendesség van ma a világban, s láthatom azt, amit a köznapokon oly sokszor keresek, és sohasem találok: az életet… Ma újra hívő vagyok.

Az éjszakában titkos suhogást hallok, s látom magam előtt a rongyos viskót, hol egy sugárzó arany csillag világol. Benn a barmok között fekszik az isteni fiú. Az egész világon ünnep van ma.”

Kivételes érzékenységével ráébred, hogy a liturgia az, amely vállalja, kiélezi, de fel is oldja karácsony paradoxonját, a reménytelen, sötét, hideg, kaotikus világ és az ünnep kontrasztját. „Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek– írja egy pap barátjának. – Ez a vallás épp adventben, az év legsötétebb napjaiban tartja hajnali miséit, teli torokkal énekelve az „Ó, fényességes szép hajnal”-t. A leghosszabb, legsűrűbb éjben ünnepli a fény születését, a sötétség mélypontját, december 24-ét nevezi szentestének, hogy Jézus születésének mámorában rendezzen hallatlan karácsonyi tűzijátékot." Így ír Kosztolányi, a nem hívő. A lényegre érez rá most is. Mert karácsony felmutatja a kontrasztokat, hiszen a Születéssel kezdődik a hit minden paradoxonja: hogy az egy Istennek Fia van, hogy ez a Fiúisten emberré lesz, az örökké élő meghal, e halál életet szerez, a holt feltámad, és megvalósul az a prófécia, hogy sebek, az ő sebei szereznek gyógyulást.

A karácsony a hit ezen alapjainak megmutatkozása, epifániája, amelyeknek igazsága épp paradox voltuk miatt bizonyos: ember semmiképpen sem találhatta volna ki őket.

 

Az osztrák fővárosba úgy keveredtem, hogy megtisztelő felkérésre örömmel nyitottam meg a Magyar Kultúra Napját, utánam Novák Jancsi zenekara és a Kaláka együttes zenélt, sok bécsi magyar pedig egész kótyagosan köszöngette az élményt, rég hallottak ilyen sok szép magyar szöveget, mondták.

Az idős hölgyet két falat pörkölt és egy tálka csokihab közt kénytelen voltam kiábrándítani, közölve vele, hogy a most hallott sok szép vers alkotói is nagyon komoly matematikai kombinatorikát végeztek, az írás mindig ezzel jár, enélkül nincs semmi, csak parttalan ömlengés, furcsa katyvasz, amelyben a hatáselemek lerontják egymást, mindenfele lődöznek vaktában, akár egy megvadult petárda.

Bizony, egy szöveg mindig indul valamerről, épül valameddig, és bezárul valahogy. Kiszámított rendszer szerint.

Ottlik Géza, aki matematikát tanult, és bridzs-tankönyvet is írt, így fogalmazott: „Matematika nélkül ma már nincs filozófia; filozófia nélkül nincs költészet, irodalom.”

Bach, Babits, Rilke és Mozart persze nyilván nem az ujjain számolgatta, hogy kijöjjön a szótagszám vagy a kontrapunkt, valószínűbb, hogy a rengeteg művészeti gyakorlástól az agyukba épített szoftver szinte önkéntelenül tette helyére az arányokat. Más kérdés, hogy Weöres Sándor vagy Tóth Krisztina végig bukdácsolt matekból, hiszen a művészeté másfajta matematika.

A minapi Lyukasóra Klub-esten Györgyi Anna színésznő barátunk hasonlóról számolt be a saját szakmáját illetőleg.

Fiatal titánként ő is mindig tízezer fokon akart égni, és vállat vont a nagy öregek bölcselkedésére, miszerint pontosan kell adagolni, érdemes takarékoskodni, ki kell számolni a hatást, szinte patikamérlegen.

Idővel Anna is rájött, hogy bizony, akár egy gépezetet, úgy kell mozgatni a nézői figyelmet, használni az alkotói eszközöket, különben nem jöhet létre minden este az eleven mű. Lator László Weörest idézte, aki szerint profi alkotó megtanulja úgy kapcsolgatni az ihletet, mint a zseblámpát. Azzal a sajnálatos kiegészítéssel, tettem hozzá, hogy ez a zseblámpa időnként érintkezési hibás, és akkor aztán bukfencezni, trükközni kell szaktudásunkat felhasználva, hogy ki ne derüljön: a király meztelen.

Egy kalandos életút, ha rosszul van megírva, hatásvadász komédiázásnak tűnik. Másfelől viszont olyan emberek, mint Joyce vagy Proust, akikkel lényegében nemigen történt más, mint hogy élték a földön átlagos életüket, egészen elképesztő emberi mélységekig hatolnak. A kukások, a baleseti sebészek, a tömeggyilkosok, az idegenlégiósok lennének a legjobb írók, ha minden a megélt anyagon múlna.

Ezzel szemben a legjobb írók a legjobb írók, mert ők tudnak a legjobban írni. Jobban megfogalmazzák mások sorsát, mint az események tanúi maguk.

A kereskedők nem csak jókedvből követték az egri jelzőfényeket. Az érsekség területe Hatvantól Munkácsig ért, az ezen található szőlőterületekről származó borok tizedét, az egyházi dézsmát a városba kellett szállítani minden évben. Ezért kezdte a török kiűzése után visszatérő Fenessy György püspök pincevágással a püspöki palota építését, mert az évente befolyó 10–12 millió liter bort tárolni kellett valahol. Szerencséjük volt az építőknek, a város alatti több száz méter vastag vulkáni eredetű riolittufa porózus, könnyen munkálható kőzet. Az érseki pincerendszer fénykorában négy kilométer hosszú volt, széles járatokkal, szekérfordulókkal. Az egyházfik a bort nem megitták, hanem kereskedtek vele, az így keletkező bevételből pedig folyamatosan építették Eger belvárosát. „Szó szerint mondhatjuk tehát, hogy Eger a borra épült, azonban majdnem ez okozta vesztét – summázza idegenvezetőnk az érseki pincerendszer történetét. – Évszázadokon át összesen 147 pincét vágtak Eger belvárosa alá, mintegy 147 kilométer hosszan. Ezeket egészen a második világháborúig használták, utána az állami tervgazdálkodás miatt kiüresedtek, föléjük panelnegyedeket építettek. A könnyű riolittufa nem bírta a terhelést, az 1970‑es évektől kezdve több épület életveszélyesen megroggyant. Félő volt, hogy a pincék elnyelik a várost, ezért több ezer köbméter betonnal kellett megerősíteni vagy feltölteni a járatokat”. A beton megváltoztatta az érsekségi pince mikroklímáját, így borászatra már nem alkalmas, vezetett túrán viszont megcsodálhatjuk a Magyarország hét építészeti csodája közé választott létesítményt. www.varosavarosalatt.hu.

Rendezvényközpont a szeméttelep helyén

Ahol gazdag a múlt, ott virágzik a jelen is: Eger egyre magabiztosabban fogalmazza meg önmagát mind borban, mind turizmusban. Borban az egri bikavér a zászlóshajó, amely nemzetközi hírnevet is szerzett a régiónak. Bár voltak rossz évtizedei – a kommunizmus időszakában rendre „megerőszakolták” az azóta már hungarikumként jegyzett házasítást –, a 2000-es évektől kezd magára találni, köszönhetően a borászok összefogásának és a megfelelő szabályozásnak.

Bolyki János évekig 14 féle vörösbort termelt, ezekkel 2006-tól kezdve rendre nyert érmeket a rangos Challenge International du Vin bordeaux-i versenyen, 2015-től azonban az egri bikavérre fókuszál. A 28 hektáron gazdálkodó első generációs borász mára a 180 ezer palackos termelés 35 százalékát exportra készíti, az angol, lengyel és tajvani piacokon erős. „Valamint most bejön Svédország, a napokban küldtünk ki 1200 palackot kóstolni. Ha minden jól megy, karácsonyra minden svéd üzletben lesz Bolyki Egri Bikavér” – meséli a fiatal borász, miközben a kóstolósor első tételeként Ember a Holdon névre keresztelt kadarkáját tölti a poharamba.

János 23 évesen, vagány snowboardosként kapott szüleitől földterületeket, majd hitelek és pályázatok segítségével 11 hektáros telepítésbe kezdett. Úgy gondolta, hogy négy év termőre fordulás után semmi más dolga nem lesz októbertől márciusig, mint a francia Alpokban deszkázni. „Hát nem ez lett belőlem – mondja nevetve –, azóta is itt gazdálkodom télen-nyáron, kilenc dűlőn.” Évekig egyedül és kilátástalanul dolgozott a sötét pincében, és csak 2006-ban készült olyan mennyiségű és minőségű bora, hogy 2008-ban elindulhatott a nagyobb piacokon. Ez viszont rendkívül humoros marketingjének is köszönhetően annyira jól sikerült, hogy 2010-re minden adósságát visszafizette. „Azóta ezt építem, amit látsz itt, ha körbenézel.” Mert Jani szó szerint egy háromszintes borbirodalmat húzott fel látványpincével, koncertarénával és a rendezvényteremként üzemelő „A Világ Legnagyobb Buszmegállójával” azon a névtelen helyen, amit a Google-térkép ma már Bolyki-völgyként jegyez, és egykor a város szeméttelepe volt. A Bolyki Pincészet ősszel hétvégente este 10-ig várja a vendégeket.

www.bolykipinceszet.hu.

Vörös és fehér

Az egri borvidék fele-fele arányban fehér fajtákat is terem, azonban a testes egri bikavér háttérbe szorította ezeket, egészen eddig. 2010. február 10-én az egri borászok a Gál Tibor Pincészetben, a Borászok Éjszakáján a borvidék életének megújítása mellett döntve elhatározták, hogy a már jól ismert egri bikavér mellett egy fehér házasítást is megalkotnak. Így született meg 2011-ben az egri csillag, amely az ország első márkanévvel ellátott fehér házasítása. A cél az volt, hogy egy üde, intenzív virágillatokkal és gyümölcsízekkel rendelkező fehérbor készüljön, amelyben egyik alkotó szőlőfajta sem lehet uralkodó.

Gál Tiboréknál nem csak csillagot találunk. 2014 június végén 1400 négyzetméter alapterületen nyitották meg a Fúzió borbárt. A komplexum magába foglal egy 500 éves tufapincét, borbárt, borboltot, egy 120 fős kóstolóhelyiséget és a világ első Egri Bikavér Múzeumát. Hétvégente tartanak nyitva, komolyabb borkóstoláshoz jelentkezzünk be: www.galtibor.hu.

Az egri Tourinform‑irodában kaphatjuk meg az Egri Borút Kalauzt, amely remek „útlevél” a borvidék felfedezéséhez részletes leírásokkal és elérhetőségekkel, így ki-ki a maga ízlése és (bika)vérmérséklete szerint választhatja ki a látogatásra érdemes borászatokat. (Eger, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 9. Nyitva november­ben csak hétköznapokon, 9–16 óráig.)  

A Szépasszony-völgyön túl

Thermál: a Gyógyvizek Völgye Egerszalók, Szólát és Demjén településeket ­foglalja magába. Az egerszalóki sódomb, a falu felújított és berendezett barlanglakásai vagy a demjéni barlangfürdő mind-mind turistacsalogató látnivalók.

Belépő és infó: gyogyvizekvolgye.hu.

Történelem: Noszvaj önmagában is külön napot érdemel, itt a ma művésztelepként működő barlanglakások látogatását ajánljuk. Nyitva 10–18-ig, bejelentkezés szükséges: 06‑31 781‑2855.

Gyerek: A Dobó István Vármúzeum rendszeresen szervez kézműves‑foglalkozá­sokat kicsiknek, a novemberi időpontokról a www.egrivar.hu oldalon tájékozódjunk.

Gasztro: Kávé Csernus Imre ajánlásával, este Almagyar Lelkifröccsöt is kaphatunk itt: depresso.hu.

Az Egri Várban található 1552 étterem ár‑érték arányban verhetetlen, és nem csak a városban... Tökéletes konyha és dizájn, tisztaság, precíz kiszolgálás; www.1552.hu.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

A bakonybéli monostor szerzetesei páratlan dologra szánták el magukat: 2018 húsvétjáig betekintést engednek legfontosabb dilemmáikba és legintimebb döntéseikbe. A hét bencés testvér először beszél a Facebook nyilvánossága előtt arról, miért választották a szerzetesi hivatást, milyen reakciókat adott erre környezetük. Beavatnak a szerzetesi dolgos mindennapokba, és elárulják, mivel töltik szabadidejüket. Beszélnek nőtlenségről, csöndről, Istenről, halálról és a Trónok harcáról.

Habár elsődleges kommunikációs csatornájuk a szószék, tudják, hogy üzenetük bárhol értő fülekre találhat.

Izsák testvér szerint mindenkinek újra és újra fel kell tenni a kérdést, hogy miért érdemes úgy élni, ahogy él. „Az Isten engem úgy rakott össze, hogy a szerzetességben tudok a legboldogabban létezni, tehát azok a dolgok, amiket próbáltam korábban, vagy amiken azóta gondolkoztam, mindig azt erősítették meg, hogy itt az én helyem. Zajlik egy belső küzdelem az emberben, hiszen más huszonévesen lemondani a házasságról és gyerekekről, mint 35 évesen. Jönnek az évek, amikor hűnek kell maradni a döntéshez. Van nyolc keresztgyerekem, és rajtuk kívül is sok-sok gyerek, akikkel kapcsolatban vagyok. Ha nincs is biológiai gyerekem, de az életemből élet fakad mások életében.”

Ábel atya őszintén beszél a kommunizmus alatt átéltekről. A közösség vezetője 14 évesen került Pannonhalmára, és érettségi után rögtön szerzetesnek jelentkezett. „A szocializmus idején azonban az állam igyekezett letéríteni a papnak vagy szerzetesnek készülőket választott útjukról. Az átlag fiatalokat idősebben és rövidebb időre hívták be a seregbe, csak a mi ’megtiszteltetésünk’ volt, hogy 18 évesen két évre kerültünk a Magyar Néphadseregbe. Elhárító tisztek ’foglalkoztak’ velünk: sokunkat behívtak elbeszélgetni, akin érezték, hogy lehet fogást találni rajta, igyekeztek beszervezni.”

Anzelm testvér szerint a krízisek hozzásegítik az embert, hogy vágyai letisztuljanak, általuk válik felnőtt emberré. „A krízis az én életemben a szerzetességre jelentkezésnél és a jelentkezést követően is egy nagyon erős formáló tényező volt és lesz bizonyára az elkövetkező évtizedekben is. A kérdés az, hogy a krízisekre milyen választ adunk, elég alázatosak vagyunk-e, hogy segítséget kérjünk, vagy pedig azt gondoljuk, hogy egyedül meg tudunk birkózni a problémáinkkal.”

A kampány a Szent Mauríciusz Monostor Facebook-oldalán követhető. A fotókon Izsák atya, Ábel atya és Anzelm testvér láthatók.

– Ahogy átvette a díjat, olyan megelégedettséggel beszélt a pályájáról, mint amilyen kiegyensúlyozottság az Önnel készült interjúkból is árad. Honnan ez a derű?

– Ha az ember azt csinálja, amit szeret, az egy isteni áldás. Például amikor színészi játékot tanítottam a Balettintézetben, azt is azért tettem, mert tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Ki is találtam egy módszert, hogy hogyan lehet oktatni ezt a szakmát, és 14 évig csináltam. Ez is meg a színészet is egy szerelem. Amikor az ember már zárogatja a kapukat, és visszanéz ezekre, akkor boldog. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladja a terveit, természetesen nekem is vannak terveim, de azok a koromnak és az alkatomnak megfelelőek.

Szerintem fontos, hogy az ember ismerje önmagát, azt, hogy mit akar, mit tud és mit bír. De egyébként sok úton indultam el, tanítottam is a színészet mellett, így most azt érzem, hogy minden megvolt.

– Az interjúkban szívesen beszél az unokáiról is. Gondolom, most az ünnepek alatt is sok időt tölt majd velük.

– Igazából mindennap találkozom velük. Van egy egyhónapos, egy öthónapos és két nyolcéves unokánk, az utóbbi kettőért sokszor megyek az iskolába. Tudok menni, mert most már csak a Szabó Magdáról szóló előadásban játszom (Piros Ildikó: Abigél titkai – Töredékek Szabó Magda írónő életművéből – a szerk.), ami egy szabadon repülés: egyedül csinálom, csak annyit vállalok el, amennyit bírok, és csak akkor, amikor tudom, hogy nincs más feladatom. 

Amikor az ember szülő lesz, az egy ajándék. Amikor unokát kap, az meg egy megváltás – így szoktam mondani, persze nem a szó bibliai értelmében.

Az életre váltanak meg minket az unokák, azt üzenik, hogy még szükség van ránk, hogy még gondolkodjunk és játsszunk.

Szabó Magda mondta, hogy „a játék a legkomolyabb dolog az életben”. Nagyon fontos, hogy be tudjuk lopni az életbe a játékot.

A cím hatására valószínűleg az veszi a kezébe ezt a könyvet, akit a nemzetiségi kérdések, a trianoni döntés következményei érdekelnek, érintenek, és nem szeretne ezeken túllépni anélkül, hogy mélyére nézne a problémakörnek. Könnyen esünk a „mélymagyarkodás” csapdájába, ha Erdély régi és 20. századi történelmét idézzük. A regény szerzője nem esik ebbe a hibába, pedig könyve egy székely család négy nemzedékének élettörténetét meséli el az első világháború éveitől a közelmúltig, háttérben a sorsfordító történelmi eseményekkel. Egy mai harmincas nő keresi-kutatja családjának múltját, ám ahhoz, hogy megértse a felmenői életében bekövetkező fordulatokat, vissza kell utaznia családi gyökereinek helyszínére, a Gyergyó-vidékre.

A jelenben zajló események modernebb, kissé puritánabb elbeszélői stílusától jól elkülöníthető a visszaemlékezések költői szófordulatokban gazdagabb, már-már mesemondást idéző stílusa. Az erdélyi múlt eseményei, a hagyományok fogékonnyá teszik a történetmondókat a mitikus látásmódra, és ez alól Bauer Barbara sem vonhatta ki magát. Maga a családtörténet is olyan szövevényes, tragédiákkal és szerelmekkel szabdalt, mint egy romantikus ballada vagy filmforgatókönyv – de talán éppen ez illik ahhoz a sok szenvedéssel teli történelmi háttérhez, amely az Erdélyben élő embereknek jutott osztályrészül az elmúlt évszázadban.

 

A regény nem kertel, nem akar „politikailag korrekt” lenni, amikor arról számol be, milyen nyomokat hagyott a székelyek lelkében a trianoni döntés, a román fennhatóság, a visszacsatolás, majd a magyar kisebbségi lét. Kendőzetlen bepillantást enged a román-magyar, sokszor erőszakossá vált ellentétekbe, ugyanakkor hitet tesz a kiengesztelődés lehetősége mellett.

Hiszen a megtörtént események igazságára emlékezni kell, de ennél többre nincs szükség – haragudni örökké nem lehet.

Bauer Barbara regénye a család meghatározó szerepéről, a szülés és az örökbefogadás reményt adó erejéről, a genetikai és a szellemi örökség fontosságáról szól, és minden új nemzedékre lehetőségként tekint, hogy a múlt hibáit jóvá lehessen tenni.

Ez az olvasmányos, érzelmes könyv kiváló eszköz lehet középiskolások és felnőttek számára egyaránt, hogy erről a tudatosan elhallgatott történelmi korszakról szépirodalmi mű közvetítésével szerezzenek valós, érzelmi élménnyel is kiegészített ismereteket.

Bauer Barbara: Porlik, mint a szikla. Jaffa Kiadó, 2017. 271 o.