A női magazinok és blogok világában a család, az egészség és a divat mellett természetesen főszereplők a férfiak is, azonban nem mindegy, milyen minőségben. Az általunk ismertetni kívánt ,,Én vagyok az apád” blog nem kidolgozott testű, elérhetetlen és idealizált modelleket és „bábukat”, hanem mindennapi hősöket mutat be, akiket talán így, a humor által jobban megvilágítva majd könnyebben észreveszünk. Elsősorban a bemutatkozó, az Erő(sebbik) nemet bemutató szöveg ragadja meg figyelmünket.

Kikről szól tehát a blog?

Olyan férfiakról, ,,…akik szerint felmenőnek lenni menő. Apák, szemben a felelősség Sötét Oldalával. Apák, akik akár egy Család nevű bolygón, akár Solo-ban nyomják, kihozzák a legjobbat magukból – mert a legjobbat akarják a gyerekeiknek.”

A blog minimalista tematikájában hat felületet különít el a szerző, közvetetetten utalva a humor alapját képező filmsorozatra: az idézett szöveg a Bázisból származik, ezen kívül az Interjúk, Jedi-tanács, Atyamadzag, Irodalmi lépegető és Ellenállás rovatába tekinthet be a felderítő.

Olvashatunk hatgyerekes családapáról, aki Villám McQuennel jár dolgozni, Norvégiában dolgozó autószerelőről, aki hip-hop ritmusban neveli féléves kislányát, vagy Dugóról (eredeti nevén Attila), akinek tehetsége és szerepvállalása rendkívül széles skálán nyilvánul meg.

Őket és további, nem mindennapi Jedi társaikat ismerhetjük meg fényképek, irodalom és a témához illő írások kíséretében.

Sajnos meg kell jegyeznem, hogy a remek kezdeményezés mögött egy igen okos nő áll.

Csalódásom csupán annak szól, hogy kíváncsian várnám hazánk Jedi lovagjainak összefogását, annak érdekében, hogy saját szemszögükből mutassák be helyzetüket.

Az Erő veletek van, férfiak!

Február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét a 4. Magyar Filmhét. Szabó István 1944-ben játszódó filmje Koltai Lajos kameráján keresztül helyezte az arcokat történelmi megvilágításba. A Bizalom volt az első Szabó-film, melyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia.

A részletes programot az esemény weboldán lehet böngészni. Mind a 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm lepereg majd, így a nézők újra nézhetik többek között a Kincsemet, a Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmet, a Brazilokat, a Pappa Piát vagy az Aurora Borealist.

Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban. Köztük olyan különleges alkotásokat vetítenek majd, mint Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című megrázó erejű alkotása, az első magyar dokumentumfilm, mely a Sundance fesztivál versenyprogramjában szerepel, vagy Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült és megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból.

A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című, igaz történet alapján készült alkotása, amely apa-fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez.

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a Filmhét után, hanem később, március 11-én tartják. 

Dr. Lea Waters könyve segít az önbizalomerősítő nevelés elterjesztésében. Az erősségközpontú gyermeknevelés a pozitív pszichológia irányvonalába tartozik.

Dr. Lea Walters-nek és e mozgalomhoz tartozó kollégáinak az a célja, hogy a családokban és az iskolákban alkalmazott pozitív pszichológiai módszerek segítségével jobban érezzék magukat és jobban teljesítsenek a gyerekek, és olyan felnőttekké váljanak, akik egy pozitív szemléletű társadalmat alkotnak.

Ebben a folyamatban a családok jelentik a leghatékonyabb közvetítő rendszert, hiszen szülőként mi vagyunk a gyerekeink életének „ügyvezető igazgatói”: mi felelünk az értelmi, testi, szociális, érzelmi, morális, szexuális, spirituális, kulturális és oktatási „részlegéért”. Olyan korban és társadalmi környezetben élünk, amely túlhangsúlyozza a negatívumok, hiányosságok jelentőségét azzal, hogy mindenáron ki akarja küszöbölni, fel akarja tölteni azokat, és ebben sok a kudarc, ami az életet küszködéssé teszi. Lea Waters azt tanácsolja, ne a hiányosságok pótlásával vagy csökkentésével töltsük az időt, hanem fordítsuk figyelmünk nagy részét a már meglévő erősségeink növelésére.

Melyek ezek az erősségek? Olyan pozitív tulajdonságok, amelyek feltöltenek energiával, amelyeket pozitív módon használhatunk céljaink elérésére, olyan tulajdonságok, amelyeket mások dicséretre méltónak tartanak, mert pozitívan járulnak hozzá mások életéhez is. Az erősségek fogalma tehát morális is, és pozitív társadalmi megítélést tükröz.

Ez a könyv részletesen vizsgálja, hogy pontosan mik is lehetnek erősségek; hogy szülőként miként tudjuk azonosítani és támogatni gyermekünk valós és szunnyadó erősségeit, ugyanakkor miként kezelhetjük gyengeségeit; hogy az erősségközpontú nevelés hogyan változtatja meg szülőként a mi életünket is, és hogyan lesz gyermekünk erős, magabiztos, rátermett, jószívű. Mindezt nagyon részletesen, nagyon hosszan, rengeteg példával, magyarázattal, feladatlappal és gyakorlattal teszi. Ember (vagyis szülő) legyen a talpán, aki ezt a vastag könyvet szakmai képzettség vagy különleges elköteleződés híján, pusztán a gyakorlati szintű megvalósítás érdekében végigolvassa, és még meg is valósítja! Valószínűleg az első 20 oldal után – amely világossá teszi az erősségekre koncentráló nevelés értékességét – a továbbiak átlapozásához folyamodnak az olvasók. Nem könnyíti meg az anyag elsajátítását az sem, hogy néhol az életből vett példák megmosolyogtatóan vagy éppen bosszantóan „amerikaiasak” (ausztrálok), vagyis a hétköznapok egészen másféle problémáit tükrözik, mint amivel egy magyar szülő szembesül.

A „Fókuszban az erősségek” című könyv egy tudományos alaposságú kézikönyv, amelyet elsősorban pszichológusoknak és a hatékonyabb nevelési módszerekre fogékony pedagógusoknak ajánlhatunk, annak ellenére, hogy deklaráltan szülőknek íródott.

Szükség lenne egy olyan befogadható terjedelmű kivonatára, amely értelmes „hétköznapi” szülők számára kínálna megvalósítható forgatókönyvet a gyereknevelés kihívásai közepette.

Dr. Lea Waters: Fókuszban az erősségek. Hogyan segíti elő az erősségközpontú gyermeknevelés a szülő és a gyermek boldogságát? Ursus Libris Kiadó, 2017. 376 o.

 

Évről évre előfordul, hogy a Budapesti Állatkert munkatársai vaddisznót hajkurásznak a főváros utcáin, nemrégiben pedig egy rókára bukkantak egy belvárosi kórház egyik kórtermében. A ravaszdiak egyre inkább elveszítik gátlásaikat az emberrel szemben, kultúrakövetővé válnak, és olykor a kukák közt kutatnak hulladék után, vagy rájárnak a macskáknak kitett élelemre. Hogy nem kerülnek gyakrabban a szemünk elé, az csak azért van, mert éjszaka indulnak portyázni, amikor mi alszunk.

Persze nemcsak ők vannak így ezzel, hanem más állatok is: meghökkennénk, ha látnánk, micsoda élet indul be a lakóhelyünkön alkonyat után, amikor mi már álomra hajtottuk a fejünket.

Újra itt a patkány!

Budapest hosszú időn át büszkén vallotta magár patkánymentes városnak, mára azonban ennek az illúziója is szertefoszlott. Mondják, hogy a rendkívül szívós és alkalmazkodóképes rágcsálók ellenállóvá váltak a patkányméreggel szemben; hogy a hír igaz-e, nem tudni, de az tény, hogy az utóbbi években látványosan megemelkedett a számuk, és mintha nem is igen törődnének az ember jelenlétével, teljes lelki nyugalomban jönnek-mennek a sötétben. A vándorpatkány az ember közreműködésével vált vándorrá, a saját lábán nagy utakat megtenni valószínűleg sosem vállalkozott volna, de hajóra szállva meghódította szinte az egész világot.

Tömérdek kártétele mellett egy jócselekedet is a számlájára írható: ahol megtelepedett, onnan kiszorította a házi patkányt, annak pestist terjesztő bolháival együtt.

Nyest a kőrengetegben

Már évtizedekkel ezelőtt visszatért a városokba a nyest is. E menyétféle kisragadozó angol és német nevében szerepel a stone, illetve Stein, azaz „kő” szó, jelezve, hogy sziklás területeken érzi igazán otthon magát – talán ezért nincs ellenére a kőrengeteg sem, annyira, hogy a vadonból szinte teljesen áttelepült az ember közelébe. Éjfél után a parkolóban az autók alá besurranó árnyát akár macskának is nézhetnénk, ám a farka rövidebb, de bozontosabb, és kissé felpúposított háttal, hullámzó mozgással halad.

A padláson olykor hatalmas zajt csap, az autósok pedig rettegnek tőle, mert a frissen leparkolt gépkocsik még meleg motorháza ellenállhatatlanul vonzza, és megmagyarázhatatlan késztetést érez az elektromos vezetékek szétrágására.

Csökkenti a kártételét, ha az autót nem hagyjuk magára addig, amíg ki nem hűlt a motor, és az is, ha kutyaszőrt helyezünk a motorházba, bízva abban, hogy az ellenség szaga távol tartja a betolakodót.

Ahol a sün nem él meg…

A nyestet nem könnyű megpillantani, a sünbe azonban olykor szinte belebotlik az ember, ha alkonyat után megy haza. Ez a közismert és közkedvelt rovarevő bárhol megtelepszik a lakott területen is, ahol egy kis parkot, útszéli bozótost talál, így egyfajta „indikátora” az élhető környezetnek:

az a város, ahol a sün nem él meg, az embernek is túl sivár életteret nyújt.

Tüskés barátunk is gyakorta rájár a macskáknak kitett eledelre, olykor egy tányérból csemegézik a cirmossal. Nem is nagyon zavartatja magát, ha találkozunk vele: bízik szúrós védőfelszerelésében. A tüskék azonban nem védik meg a közúti forgalom veszélyeitől: rendszeresen látható elütve az aszfalton.

Mit eszik a bagoly?

Az éjszaka tollas vadászaival, a baglyokkal főleg a kertvárosokban találkozhatunk, de a nagyobb parkokban, akár a Margit-szigeten is hallhatjuk rikoltásukat (legtöbbjük a közhiedelemmel szemben nem huhog). Leggyakrabban a macskabagoly fordul elő az emberi környezetben, de a kuvik sem ritka, a téli időszakban pedig az erdei fülesbaglyok töltik nappali pihenőjüket olykor csapatostul egy-egy nagyobb fenyőfán. Az ilyen fák alatt nagy számban lehet találni bagolyköpeteket, a táplálékul szolgáló állatok emészthetetlen részeit (szőr, csont) a bagoly kis gombócok formájában felöklendezi. A köpetek tartalmának vizsgálata már Herman Ottó előtt is világossá tette a XIX. század végén, hogy

a baglyok főként rágcsálókat fogyasztanak, tehát az ember szempontjából hasznos madarak, noha sok félelem és sötét babona övezi őket.

Sej, haj, denevér!

Hasonló a helyzet a denevérekkel: érthetetlennek tűnik az ember irtózása tőlük, hiszen az európai fajok kizárólag rovarevők, így éppen az embernek kellemetlenkedő ízeltlábúakat tizedelik. A denevérek hihetetlen apró réseken is képesek keresztülpréselni magukat, így évtizedekkel ezelőtt felfedezték maguknak búvóhelyként a panelházak hézagait, illetve a redőnytokokat. Megjelenésüknek inkább örülni kellene, s mivel védettek, elpusztítani nem is szabad őket, sokszor mégis kilakoltatják őket, a panelfelújítások következtében pedig sorra meg is szűnnek a számukra alkalmas rések. Hogy helyette hol találnak majd biztonságos tanyát, még nem tudni, de kár lenne, ha eltűnnének a városokból az éjszaka csapongó, ártalmatlan „kísértetei”.

A meztelencsigákat is csapatostul kelti életre az éjszaka: összesereglenek bármi ehető dolog körül, legyen az macskaeledel, ételmaradék vagy ázott kartonpapír.

A rendezvény bevezetőjeként két rövid szakmai előadás hangzott el. Dr. Veszelszki Ágnes a digitális kommunikáció nyelvre gyakorolt hatásáról, dr. Kovács Gábor pedig az alapítvány által megrendelt, idősekkel kapcsolatos kutatás eredményeiről beszélt.

„A média történeteket mesél. Aggasztókat, elbűvölőket, meglepőket. Sokszor szépeket, máskor hazugokat. De vajon ezek a történetek rólunk szólnak: a mi hétköznapjainkról, a valódi érzéseinkről, a mindennapi feladatainkról: a családunkról? A média szenzációra éhes – mondják a szakemberek. Mi pedig úgy gondoljuk: nincs igazibb-igazabb szenzáció a családnál” – írja dr. Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára a 11 éve alapított díjról.

Idén a családbarát médiának szóló legnagyobb elismerést, az 500 000 Ft-tal járó Média a Családért-díjat Élő Anita vehette át Lévai Anikótól, Béres Klárától és Aczél Petrától a Heti Válaszban megjelent „Melyik nem kellett volna?” című írásáért.

A díj 2017-es támogatója a Béres Gyógyszergyár volt. „A társadalom legkisebb sejtje a család, amely az ember életének, fejlődésének, kiteljesedésének alapja. Gyökér, amelyre támaszkodunk, forrás, amely táplál, példa, amely épít, erő, amely megtart, szeretet, amely boldogságra tanít” – fogalmazott Béres Klára, a cég kommunikációs igazgatója.

Lévai Anikó beszédében kiemelte, hogy „miután a fiatal generációkért az alapítvány »megtette, amit megkövetelt a haza«, itt az ideje a családokon belüli másik kiszolgáltatott generációra is ráirányítani a figyelmet.” Ezzel arra utalt, hogy 2016-ban a Média a Családért Alapítvány figyelme az idősek felé is fordult, és megalapította a Nemzedékekért-díjat, valamint elindította a Corvinus Egyetem által végzett, idősekkel kapcsolatos kutatást.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszédében elmondta, 2018 a Családok éve. A több támogatás, sok színes program mellett fontos, hogy a lehetőségekről hiteles forrásból, pontosan tájékozódhassanak az érintettek. „Ebben szükségünk van a média együttműködésére is. A média közvetítheti és rombolhatja a családi értékeket. Ezért is értékeljük azokat, akik segítenek abban, hogy Magyarország egy családbarát ország legyen” – hangsúlyozta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Az EMMI különdíját Jobbágyi Zsófia Magyar Hírlapban megjelent „Dicsérj, dicsérj, dicsérj” című vezércikke kapta.

A Média a Nemzedékekért-díjat Horváth Ágnes és Horváth Szilárd kapta. A Kossuth Rádió „Napközben” című műsorában készült, „Aktív időskor” című felvételükért vehették át az EMMI által támogatott elismerést Novák Katalintól.

Az 500 000 Ft-tal járó Külhoni Média a Családért-díjat Kiss Réka, a Hírek.sk oldalán megjelenő „Otthontalan memoár” című írásáért kapta.

A Média a Családért-díj és a Média a Nemzedékekért-díj kategóriában közönségdíjast is választhattak a mediaacsaladert.hu-n szavazók. Előbbi nyertese Kozák Annamária, az „Apa Akadémia” című, Katolikus Rádióban megjelenő műsoráért, utóbbit Finy Petra nyerte el, a wmn. hu oldalon megjelenő ,,Békén kell hagyni a gyerekeket” c. munkájával.

A díjátadó házigazdája Herczku Ágnes volt, az esten fellépet Karsai Veronika pantomimművész, Herczku Ágnes és Nikola Parov, valamint a Flautett Fuvolakvartett.

Az esemény záróakkordja Emmer László „Képmások” című fotókiállításának megnyitója volt, amelyen a Képmás magazin címlapinterjúihoz készült fotókból láthatott válogatást a közönség. A tárlatot Szám Kati, a Képmás főszerkesztője nyitotta meg. A kiállítás megvásárolható képeinek vételárát a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek utalják a szervezők.

A gyermeki remény érzése azt ígéri, meglesz, amit szeretnénk. Az álom valóra válik, amitől félünk, az nem következik be, amit kitaláltunk, sikerül. Ezt gyermeki énünk táplálja, aki csecsemőként, kisgyerekként joggal várta, hogy legalapvetőbb igényeinket kielégítsék.

Ez a remény sérül a legkönnyebben, és ha sérül, „csalfa, vak reménynek” érezhetjük mindazt, amiben hittünk.

A magabiztos remény azt mondja, meglesz, sikerülni fog, mert képes vagyok rá. Eddig is ment, miért ne menne ezután is? Felkészültem az életre, és ami jön, megoldom majd valahogy. Ezt a felnőtt öntudat táplálja. Az élet kikerülhetetlen tapasztalata azonban az, hogy a magabiztos remény is csalódhat. Vannak helyzetek, amikor gyengének és tehetetlennek bizonyulunk az élet hatalmas erőivel szemben, amikor megtapasztaljuk a kiszolgáltatottságot, erőtlenséget. Ez azonban nem feltétlenül egy végső reménytelenség, csak a magabiztos remény elhalkulása.

Ha meghalljuk a hangját, ilyenkor szólal meg a létezés reménye. Nem konkrét ajándékokat ígér, nem is kecsegtet már azzal, hogy ’majd megoldjuk’.

Csak azt ajánlja, hogy fejlődhetünk, akkor is, amikor nehéz, tanulhatunk a tapasztalatainkból, és ajándéknak tekinthetjük az Életet magát, ahogy jön, örömeivel és fájdalmaival együtt.

A létezés reménye megadhatja a hitet abban is, hogy életünknek van végső értelme és beteljesülése.

A reménység képei

Keressünk magunk számára legalább egy jól megformált és mélyen bensővé tett képet, vagy gondolatot, ami, ha felidézzük, reményt adhat számunkra a nehéz időszakokban és még több lendületet a sikeresekben. Vannak ősi, „jól bevált” képek, mint például a tavasz újjászületése, a Húsvét feltámadásának reménysége, egy kisgyermek bizakodása. Lehetnek nagyon egyéni élmények, melyeket jól megőrizhetünk magunk számára.

Üres közhelyekkel azonban ne elégedjünk meg – bárhonnan származzanak is, a reménység belső képei nagyon mélyen személyesek, hozzánk tartoznak. Nem álmodozásba menekítenek, hanem reményt adnak.

A boldogságcseppek: bárki által gyakorolható, egyszerű lépések, amelyekkel javíthatjuk a magunk és környezetünk közérzetét. Csodavárás és panaszkodás helyett. Kockázatok és mellékhatások nélkül. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Jó, hogy ma már a magukra valamit adó pedagógusok elsősorban jutalmazásra alapuló értékelést alkalmaznak. Igyekeznek kerülni a szándékos megszégyenítést és megalázást. Nagy erőfeszítést tesznek a minőségi oktatás érdekében, számtalan eszközt alkalmaznak, beleértve a legújabb technológia vívmányait. Egyre érzékenyebbek a gyerekek sajátos adottságaira, hamarabb felismerik a hiperaktivitás, figyelemzavar, autizmus tüneteit, és szakemberhez irányítják a gyerkőcöket.

Nem értem ugyanakkor az oktatásszervezés magasabb szintjein hozott döntéseket. Destruktívnak látom azt a folyamatot, amelynek során a minőségbiztosítás örve alatt a pedagógusok szakmai kompetenciájának megkérdőjelezése zajlik. A tanárok így állandó nyomás alatt egyre többet követelnek diákjaiktól, hiszen ez alapján ítélik meg az ő teljesítményüket.

Az öncélúvá vált teljesítményhajsza pedagógust és diákot egyaránt motiválatlanná, kiégetté tesz. A társadalmi rétegek közötti szakadék egyre mélyül: aki bírja, az kíméletlenül, másokat eltiporva törtet, a lemaradók tehetetlenül dühöngenek, vagy feladják a küzdelmet. Hová vezet mindez?

Amikor a gyerek először lépi át az iskola küszöbét, naivan tudásra vágyik: olvasni, számolni, írni megtanulni. Majd az első hónap után megérti, hogy akivel az oviban közösen LEGO-világot épített, ma már rivális. Semmi gond nincs Pistike irányító szerepével, boldogan építik össze a többiek a kockát, amíg ki nem derül, hogy ő „jobb”, mert több piros pontot kap matekból. Lacika egy hónap elteltével tökéletesen motiválatlanná válik az ismeretszerzésre, hiszen az iskolában csak azt tanulhatja meg, hogy másokhoz képest buta. 14 éves korukra mindketten kiábrándulnak: Pistinek betegre kell tanulnia magát az elismerésért, emberszámba sem veszik, nem több, mint önmagából jó eredményeket kidobó robot. Laci pedig viselkedéses problémái mögé rejti kisebbrendűségi érzését. Kinek jó ez? Még a tanárnak sem, mert egyik sem teszi meg, amire képes. Pedig kétezer éve tudjuk, hogy egy test részei vagyunk.

Ha oktatáspolitikával foglalkoznék, tudnám, mekkora hatással lehetek a világ alakulására, és vállalnám ezért a felelősséget. Jóval nagyobb hangsúlyt fektetnék az együttműködésre, csapatmunkára, közösségtudatra nevelésre – a parttalanná vált individualizmust támogató versenyeztetés helyett. A közösségnek mindenki egyformán értékes része, aki képességeihez mérten kiveszi a részét a munkából.

Ha befolyásolhatnám a döntéshozást, iskolai keretek között foglalkoznék a szexuális és családi életre neveléssel, a hétköznapi konfliktusok megoldási lehetőségeivel.

Megfelelő módszerrel, képzett szakemberekkel segíteném újra megértetni: a család érték, mert az egyén jólétét és egészségét biztosítja. Hogyan óvjuk meg egységét, támogassuk megfelelő működését, őrizzük az alapjait megteremtő párkapcsolatot?

Mennyivel fontosabb útravaló lenne ez, mint a rengeteg lexikai tudás, amivel ma feltarisznyázzuk egyébként életképtelen gyerekeinket!

2018. január 19-én pénteken 19 órától, a HITRE, TUDÁSRA: A PIARISTÁK ÉS A MAGYAR MŰVELŐDÉS c. jubileumi, időszaki kiállításhoz kapcsolódva összművészeti estet tartanak Sík Sándor műveiből a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának Gótikus Termében.

A Százgyökérű szív címet viselő összeállítás Sík Sándor  egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alkotása, a Keresztút tizennégy versére-stációjára felfűzve állítja a nézők elé a szerzetes-tanár, irodalmár, költő és egyben cserkészvezető életét. A prózai és verses részek, valamint a mozgásszínház elemei mellett Sík Sándor legszebb és egyben bensőséges hangvételű költeményei is megjelennek Krulik Zoltán (MAKÁM), Szathmáry Melinda (ECLECTICA) és Szemerédi Bernadett zenei világának köntösében.

Az először a Szent István Bazilikában (2014 őszén) bemutatott darabot összeállította, rendezte és a főszerepet játssza Dóczy Péter színművész, piarista öregdiák. Sík Sándor édesanyját és Szűz Máriát  Jónás Gabriella alakítja, míg a piarista polihisztor lelkét, belső hangját Szemerédi Bernadett formálja meg. 

Az előadásra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött a [email protected] elektronikus levélcímen.

 

Nem csak a csontoknak van rá szükségük

A szervezetünk számára nélkülözhetetlen D‑vitamin zsíroldékony. A hal-, tojás-, hús- és gabonatermékek gazdagok az elővitaminjában, amelyből a bélrendszeri felszívódás után a bőr, a máj és végül a vese érintésével alakul ki a biológiailag hatásos és aktív D‑vitamin, a kalcitriol. A vér kalciumszintjét többek között a felszívódás serkentésével növeli, így segíti a csontképzést. Azonban az elmúlt évtizedekben a D‑vitamin egyéb hatásai kerültek a figyelem középpontjába.

A krónikus betegségek, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy az elhízás, de még a daganatos betegségek megelőzésében is szerepet játszik, ezekről több nemzetközi tanulmány is megjelent neves folyóiratokban. Sejtmagi receptora révén több száz gént finom szabályozással befolyásol, ezért hatásának teljes feltérképezése még várat magára.

A vegyes, változatos étkezés mellett megfelelő az elővitamin-bevitel. Az arcnak, a vállaknak vagy a karoknak megfelelő szabad bőrfelület alig egyórás nyári napoztatása elegendő az elővitamin kezdeti továbbalakulásához és a szükséges D‑vitamin fedezéséhez. Mindez a téli vastag öltözetben és a napsugarak beesési szöge miatt már nem feltétlenül lesz elegendő. Egy rendszeresen napozó felnőttnek ősszel, de még a téli hónapokban is jó lehet a D‑vitaminszintje, de tavaszra még neki is csökken. A napozás kerülése, a magas faktorszámú naptejek használata tovább mérsékli a D‑vitamin előállítását. Természetesen ebből nem az állandó, egész éves vitaminpótlásra kell következni, bár a három év alatti kisdedek esetén meggondolandó, mert az ő rendszeres és többórás napoztatásuk a még éretlen bőrük miatt nem ajánlott.

A javasolt és az elérni kívánt D‑vitamin-vérszintek – a súlyosan alacsony érték kivételével – sajnos nem egységesítettek, de egyes vizsgálatok szerint a lakosság különböző korosztályaiban általános a D‑vitamin-hiány, főképp a téli hónapokban.

Mikor mennyit?

A terheség alatt szedett vitaminkomplexeknek, majd az újszülött kezdő csomagjának is része a D‑vitamin. Kéthetes kortól adott napi egy cseppel a korosztály szerint javasolt mennyiséget kapják, ami napi 400–600 nemzetközi egységnek (NE) felel meg. A szükséges kalcium mennyiségét ideális esetben az anyatej vagy tápszer, később hozzátáplálással a tejtermékek biztosítják. Ezért is fontos a szoptatás alatt az édesanyák rendszeres és vegyes étkezése.

Az első évek fejlődése robbanásszerű, a testméretek növekedésében is igen látványos, ezért a vitamin-pótlás ebben a korban általában nem vitatott. Hasonló nagy ugrás a kamaszkor. Ekkor már elmarad a D‑vitamin-pótlás. Sőt, a helytelen, szénhidrát túlsúlyú táplálkozással nemcsak az elhízás jelentkezik egyre korábban, hanem a gyér kalciumbevitel miatt, a testmagasság és testméretek gyors növekedése miatt a csontrendszer is deformálódhat, így gerinc- és ízületi problémákat okozhat. A rendszeres fizikai aktivitás, heti több edzés megnövekedett energiaszükségletet okoz, és a fokozott izom- és ízületi terhelés mellett a csontrendszert is rendkívüli módon igénybe veheti. Ilyen esetben is javasolt a rendszeres D‑vitamin-pótlás, különösen, ha igazoltan alacsony a vérszérum szintje.

A modern korban már egészen fiatalon falak között élünk, ahol az éltető nap ereje már nem képes a D‑vitamin szintéziséhez hozzájárulni. Ezért amennyiben a szükséges 400–1000 NE napi D‑vitamin mennyisége természetes úton nem biztosított, úgy pótlása javasolt, kifejezetten a téli hónapokban.

A serdülést követő pár évben a csontállomány felépülése és felépítése lényegében lezárul. Ezért érthető, hogy az időskori csontritkulás és csonttörések megelőzését fiatalon lehet megkezdeni.

A D‑vitamin szedésében a javasolt előírásokat követve nem valószínűek mellékhatások. Ha valaki huzamos ideig, kontroll nélkül, több tízszeres vagy százszoros adagot fogyaszt, és emellett nagy mennyiségű kalciumot is bevisz a szervezetébe, akkor előfordulhat súlyos mellékhatás. Ilyen azonban nagyon ritkán fordul elő.  

A pótolandó D-vitamin mennyisége

korosztályonként, nemre, korra, etnikumra vonatkoztatva, sőt, földrajzi hely szerint is különbözik, ezzel kapcsolatban nincs egységes álláspont.

Az azonban biztos, hogy a késő őszi, téli hónapokban szükséges a pótlás, a gyermekeknek különösen, és a felnőtteknek is javasolt.

Emellett a későbbi csontritkulás, gerincproblémák elkerülése, késleltetése miatt érdemes már gyermekkorban rendszeresen mozogni, sportolni szabad levegőn, hogy csontállományunkat maximalizáljuk.