Almási Kitti klinikai szakpszichológus:

„Az idő múlásának megélését az segíti, hogy megpróbálok elfogadó lenni, valóban elfogadni, hogy ez az élet természetes része, rábízni magam a sodrására. Másrészt megnézem, mit tehetek azon túl, hogy elfogadom, ami történik velem. Például a fiatalság érzéséhez a sport nagyon hozzátartozik, emiatt próbálom olyan gyakran űzni, amilyen gyakran csak tudom. Fontos az is, hogy mivel az agyammal és az érzelmeimmel dolgozom, azokat is frissen tartsam. Ebben segít az olvasás, a színház, a koncertek, illetve minden, ami érzelmileg és intellektuálisan hat az emberre. Ilyenek azok az összejövetelek is, amelyek megmozgatják a gondolatokat. Tévét évek óta nem nézek, ami szintén segít abban, hogy az efféle elfoglaltságok nagyobb teret kapjanak.

Rengeteg energiát tud adni a játék és a gyerekek közelsége, amiből úgy kell egyre több, ahogy egyre érettebb leszek.

Bár ez még messze van, de nagyon szeretném megélni, hogy nagymama legyek, aktívan részt vehessek az unokák életében. Ebben anyukám a példakép, hiszen sportosan, frissen vállal be mindenféle gyerekes programot. Jövőre lesz hetvenéves, de ma is aktív, nagyon szép nő, a kiskutyájával naponta többször sétál. Édesapám régen meghalt, ő pedig nem akart új társat keresni, nem tudta volna elképzelni, hogy más mellett legyen.

A döntését tiszteletben tartom, ugyanakkor én jobban igénylem a társaságot, emiatt azt gondolom, ha ennyire fiatalon hozott volna a sors ilyen helyzetbe, nem akartam volna egyedül megöregedni, egy idő elteltével mindent megtettem volna azért, hogy találjak társat magamnak. A pácienseim között is vannak olyanok, akikre pozitív példaként tekintek: elképesztő tartással, méltósággal és büszkeséggel viselték az idő múlását. Megjelenésükben is fantasztikusak voltak, de nem a jó genetikai adottságaik miatt, hanem mert aktívan tettek érte, figyeltek az életmódjukra. Egyfajta csodálatot is keltettek bennem: nem azt éreztem, hogy egy idősödő nőt látok, hanem hogy a szépség, a bölcsesség, a finomság és a letisztultság képviselőit. Akármilyen életeseménnyel jöttek, a méltóságukat megőrizték, nem veszítették el a fejüket. Ettől nagyon finommá, nőiessé váltak. Őket látva mindig azt gondoltam: csak így érdemes öregedni.”

Kép

Besenyei Péter műrepülő versenyző, repülőoktató:

„Azt gondolom, hogy az idő múlása olyan törvényszerű dolog, olyan egészséges folyamat, amit el kell fogadnunk. Az benne a jó, hogy ugyan igaz, hogy idővel a jó dolgok elmúlnak, de a rosszak sem tartanak öröké. És hogy az ember miként éli meg a korosodást? Azt gondolom, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.

Látok például sok fiatalembert, aki a lelkében öreg, és látok sok idős embert, aki belül fiatal. Szerintem ez a legfontosabb. Ami engem illet, én sosem akartam fiatalabbnak látszani annál, amennyi vagyok, de például a fodrászom állandóan szekál, hogy kicsit színezzük be a hajamat. Nem akarom, pedig már 20 éves korom óta meglehetősen őszülök, fehér a hajam. Nem foglalkozom azzal, hogy a festéssel tíz évvel fiatalabbnak látszanék, nem számít, hogy minek „látszanék”, sőt, igazából az sem érdekelne, ha tíz évvel fiatalabb lehetnék. Jól elvagyok a korommal, és amíg mindent meg tudok tenni, amit korábban, addig nem hiányzik az, hogy 5–10 évvel fiatalabb legyek.

Másrészt, aki a korát nem fogadja el, az békétlen, és nem boldog. Aki pedig magát nem fogadja el, az nem várhatja mástól sem, hogy elfogadja őt.

Aki a korán nem vívódik, sokkal nyugodtabban él, és ez ki is ül az arcára.

Persze azzal semmi baj, amikor valaki igényes, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a látható jeleket csökkentse. De azzal már nem jó szembesülni, amikor idősebb hölgyek görcsösen fiatalok akarnak maradni, kikenve-kifenve, feltöltve, felvarrva, injekciózva és kisimítva mutatkoznak. Ugyanez igaz a férfiakra is. Konkrét pozitív példák nincsenek előttem, ilyesmin még nem gondolkodtam. De nem is akarnék másokat követni, mindig az a lényeg, hogy ezt az ember maga miként éli meg.”

 Kép: Emmer László

Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas színművész:

„Csodálatos asszonyok vettek körül mindig. Ők vezettek rá, hogy ne féljek az öregedéstől. Az Édesanyám, aki a legjobban szeretett. Nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesített volna. Jött, segített, főzött-mosott-takarított, nevelte, szerette a lányaimat, Nórát és Zsófit. Tőle örököltem a filigrán alkatomat, a munkabírást és az örökös mosolygást. Nagy adománya az életemnek, hogy utolsó éveiben ápolhattam, gondozhattam: visszaadhattam valamit a szeretetből, amit tőle kaptam.

Aztán volt egy csodálatos énektanárnőm, aki sajnos már nem él: Cser Tímea, vele a Színművészeti Főiskolán találkoztam. Úgy hívott: „Hüvöske”. Mindvégig nagyon szoros és bensőséges kapcsolatunk volt. Megtanított arra, hogy időt és energiát ne sajnáljak egy-egy figura vagy vers kibontására, ne csak a felszínen, de a mélyben is kutakodjak. Minden fontos énekes szerepemet vele tanultam, és még idős korában is gyakran elmentem hozzá. Ilyenkor gyönyörűen felöltözött, megcsináltatta a haját, és saját süteménnyel várt. Beszélgettünk – min­den­re emlékezett, jobban, mint én –, múltat idéztünk, és később, amikor már rosszul látott, mint Nyilas Misi Pósalaky úrnak: olvastam neki. Mert minden érdekelte, a világ, a politika, de mindenek előtt én és a családom. Értékes életet tudott élni még nyolcvanon túl is.

Végül itt van, és néhány utcával lejjebb él a középiskolai osztályfőnöknőm: Groma Gézáné, Judit néni! Nahát, ő még ma is a csúcs! A Konzervatóriumban matek-fizika szakos tanárként tanított, emellett irodalmi esteket szervezett. Ő fedezte fel a színészi vágyaimat, és maximálisan támogatott. Nagy osztálykirándulásokra vitt minket, filmet forgatott rólunk, igazi jó közösséggé váltunk általa. Sokszor látom őt az utcán vagy a boltban megfáradva, betegen, és mégis, amikor a 45 éves érettségi találkozónk volt, csinos volt és elegáns, ő volt a legfelkészültebb. Felolvasta verseit és novelláját, boldogan mesélte, hány unokája és dédunokája van már. Mindegyiket számon tartja, meglátogatja, vonatra és buszra ül, és viszi nekik a süteményt. Nagyon boldog volt, amikor elmeséltem, hogy már nekem is van Nórikámtól egy kisunokám, Bence.

Emmer László fotográfus:

„Simon fiunk tizenegy éves kiskamasz, én ötven, apám nyolcvanhárom, és az utolsókat lépdeli a hazavezető úton. Ez az életszakasz határozza meg most az időhöz, öregedéshez, elmúláshoz való viszonyomat. Az ebédlőnk falán családi képek sorakoznak dédszülőkkel, nagyszülőkkel, más rokonokkal. Kész életfolyam. Apai dédapám bajuszos portréja egy öreg embert mutat. Megdöbbentem, hogy még csak hatvanéves itt. A tagyospusztai kúria épülete, ahol apám sok nyarat töltött, ma már szántóföld.

Az utóbbi években letisztultak dolgok, sok mindent nem akarok már, de még sok mindent szeretnék. Az első félidőt már lefújták, át kell gondolni, hogy mi is történt: néhány szép gól, kihagyott helyzetek, sajgó boka. A második félidőben ennek függvényében futok fel a pályára. Másképp kell játszani. A munkám során zömében nálam sokkal fiatalabbakkal dolgozom, az asszisztensek a gyerekeim lehetnének. Nagyon hatnak rám, nyitott vagyok rájuk, érdekes ez az összjáték, de csak-csak az apjuk lehetnék. Érzékelem, hogy vigyázni kell náluk a sztorikkal, mert a bennük szereplő nevek, események, helyszínek közül sokszor minden elem magyarázatra szorul. Nézem csodálkozó arcukat, és kérdezem: „Nincs meg?” Persze a fiam is kirukkol néha olyan mondatokkal – leginkább internetes játékokkal kapcsolatban –, amikből egy árva kukkot sem értek. Mindenesetre jó, ha az ember megtartva a kapcsolatot a különböző generációkkal örömmel bele tud állni a saját korába.”

Kapuzárási pánik

A nők előtt két tévút áll: elkezdenek korukhoz nem illően fiatalosan öltözni, túl sokat foglalkozni a külsejükkel, vagy pedig elfelejtik, hogy „nőből vannak”. Mindkét állapot veszélyeztetheti a párkapcsolat stabilitását. Dr. Bagdy Emőke pszichológus érzékletesen foglalja össze a férfiak tévútját: „A férfiak elkényelmesedésük ellenére fickósak akarnak maradni, mert szeretik, ha a nők elismerik maszkulin értékeiket. Emiatt könnyebben bevonódnak érzelmi kísértésekbe. Ha tudatosítanák magukban ezt a krízist, nem esnének önnön csapdájukba.” Feladva akár több évtizedes párkapcsolatukat, családjukat odahagyva, egy fiatalabb nő oldalán kezdenek új életet. „Mindkét nem esetében önámításról van szó: ha vastag sminkréteggel takarom el ráncaimat, talán nincsenek is. Ha egy fiatal nő gyereket szül nekem, akkor még én sem mentem ki a divatból. Borítékolható a csalódás: az életet nem lehet újrajátszani” – véli dr. Balkuné Szűcs Emese pszichológus.

Küzdünk az életkor ellen, vagy megadjuk magunkat?

Bagdy Emőke tapasztalatai szerint aki értelmes célt talál, az elégedettebb és kiegyen­súlyozottabb. A nagyszülők jóval boldogabbak, mint a magányos idősek. Az alacsonyabb iskolázottságúak körében sajnos a nyugdíjba kerülés gyakrabban társul kiégettséggel, kimerültséggel. Az életminőséget az anyagi jólét, a „jó nyugdíj” minden másnál jobban befolyásolja. „Az ápolt megjelenés, az »adok magamra« attitűd viszont általánosnak mondható, sokkal fiatalosabbak az idősek manapság, mint pl. húsz évvel ezelőtt.”

Balkuné Szűcs Emese úgy látja, akik megbékéltek az öregedéssel, azok képesek humorosan kezelni a lötyögő bőrt és a kerekedő idomokat egyaránt.

Versenyképtelen teher vagy megbecsült öreg?

A fejlett nyugati társadalmakban – szemben a természetközeli életmódú népekkel, ahol a véneket nagy tisztelet övezi – hátrány az idősödés, mert lemaradást jelent a gazdasági versenyben, ezért nem illendő öregnek lenni. „Nemcsak, hogy nem termelnek semmit, gondolja ez a kultúra, de még nyűgöt is jelentenek. Mi tehát a következménye az ilyesfajta gondolkodásnak? Szabaduljunk meg tőlük!” – figyelmeztet Ferenc pápa az idősek hátrányos helyzetére. Dr. Boga Bálint, a gerontológia (idősödéstudomány) hazai szaktekintélye korunk kényes etikai kérdésének tartja az „ageizmust”, az életkor szerinti diszkriminációt. Úgy véli, tudatos jogi küzdelmet kell vívnunk azért, hogy a 45–50 év felettiek ne szoruljanak ki a munka világából. Gőbel Réka HR-tanácsadó megerősítette, hogy nehéz a dolguk a negyvenes-ötvenes munkavállalóknak az állásinterjúkon. Egyes munkaadók bizonyos kor felett be se hívják a jelentkezőket. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az idősödő munkavállaló önbizalommal vágjon bele az álláskeresésbe, mert a munkaadókat meggyőzi „a rendezett külső megjelenésből és a csillogó szemekből áradó életerő, harmónia, nyitottság. Az ilyen kisugárzású álláskeresők az életkor előrehaladtával is esélyesek.”

A fogyasztói társadalmi modell szerint csak a fiatalok lehetnek hasznosak, és csak ők élvezhetik az életet, ezért semmi sem drága, ha az öregedés késleltetéséről van szó.

Ám az „öregedési pánik” diktálta veszélyes és költséges praktikák (például a sebészeti fiatalítás) mellett szerencsére hódít egy józanabb, egészségtudatosabb irányzat is, amely a természetre építve próbálja késleltetni, ellensúlyozni az idősödést. Ilyen például a programozott mozgás, amely javítja a mentális funkciókat, gátolja az élettani hanyatlást. A külső öregedés késleltetése érdekében sokan folyamodnak kozmetikai szerekhez. „A hetvenes korosztályba tartozó idős nők a legdrágább ránctalanító krémeket keresik, méghozzá konkrét márkát és típust, ami azt mutatja, hogy rendszeresen használják – osztja meg velem tapasztalatát Danka Szilvia gyógyszerkiadó szakasszisztens, aki egy budapesti patikában dolgozik. – A középkorúak maguknak nem, csak ajándékként veszik az idős anyukájuknak. A legfiatalabbak pedig csak az arctisztítókat keresik.”

A fiatalos külső megőrzésének igénye mögött persze egyénenként eltérő lelki folyamatok játszódnak le.

Spirituális öregedés

Az emberek többsége 65–70 éves kora táján összegzi és értékeli életútja eseményeit, és megpróbálja megfogalmazni, megosztani másokkal. Mások értelmezhetik úgy az életüket, mint külső történések kavalkádját, amelynek során igazi bensőjük mindig fiatal maradt.

„Egy bizonyos ponton az egyén elengedő attitűdre vált, feladja a küzdelmet a testsúllyal és minden fitten tartó technikával. Innentől az egészségben maradása attól függ, van‑e, aki azt mondja neki: szeretlek olyannak, amilyen vagy…

 – vallja Bagdy Emőke. – Mindnyájunk közös útja az idősödés, legjobb emelt fővel viselni és rámosolyogni, hogy így nézzen vissza ránk.”  

Életünk során a kor előrehaladtával bőrápolási szokásaink is változást kívánnak. Minden periódust másképp élünk meg, és másképp alkalmazkodunk hozzá. Ebben segítenek a kozmetikus szakemberek, akik egy-egy kezelés közben a bőr mellett időnként a vendégek lelkét is ápolják.

Az Ilcsi Szépítő Füvek 160 féle termékkel segíti a szakembereket a mindennapi hatékony és kreatív munkában, hogy az épp aktuális bőrproblémákra személyre szabottan tudják összeállítani a kezelési sort, és otthon használható készítményeket is ajánlhassanak. A magas hatóanyag-tartalmú natúrkozmetikumok növényi alapanyagai ökológiai gazdálkodásból, elsősorban egy húsz hektáros, az Öko-Garancia által minősített, saját használatú bioültetvényről, valamint minősített területről, vadon gyűjtött növényekből származnak.

A gyártás során a legszigorúbb natúrkozmetikai előírásokat veszik figyelembe, a termékek minőségét a Cosmos minősítési sztenderdjeit követő BDIH tanúsítja. Sokan az első apró szarkalábak megjelenéséig nem tartják indokoltnak a rendszeres arckezelést, pedig jó lenne, ha már tinikortól megszokottá és a napi rutin részévé válhatna.

10+

Tízen túl többnyire még csak kisebb kezeléseket igényel a bőr, ha nem korpás, olajos, szeborreás és aknés. Azonban az életkor előrehaladtával érdemes több időt szánni a bőrünk ápolására, hogy természetes szépségét minél tovább megőrizhessük. Serdülőkorban a leggyakoribb probléma a szeborreás, aknés bőr – elsősorban a tizenévesekre jellemző, de a hormonális változásokat a későbbiekben is jelezheti. Ilyenkor az otthoni ápolás mellett elengedhetetlen a rendszeres, szakszerű kozmetikai kezelés, amely elsődlegesen a nyugtató ápolást jelenti: először a gyulladást kell megszüntetni, azután már könnyen és hatékonyan tudjuk tisztítani a bőrt. A tüneteket általában súlyosbítja a helytelen táplálkozás és életmód, ezért érdemes megfogadni a kozmetikus ilyen jellegű tanácsait is.

20+

Húszas éveinkben szöveteink rugalmasak, az arcbőr üde, hamvas, de huszonöt év körül már veszíthet rugalmasságából, szárazabbá válhat. Segíthetjük állapotának megőrzését, ha hetente egyszer leradírozzuk, és a bőrtípusnak megfelelő arctisztítót, nappali és éjszakai szérumot, krémet használjuk.

30+

Harmincéves kortól egyre inkább megfigyelhető a szervezetünket érő külső szabadgyökterhelés hatása, emellett a bőr vízháztartása csökkenhet, megjelennek az első apró ráncok. Érdemes antioxidáns hatású nappali és éjszakai krémeket használni, és idejében elkezdeni a szemránckrém használatát. Legkorábban a szemkörnyék és a nyak-dekoltázs bőre öregszik. Figyeljünk ezek ápolására is!

40+

Negyvenen túl a bőr elasztin- és kollagéntartalma csökken – ezek az anyagok a rugalmasságért és a hidratálásért felelősek –, ekkor már feltétlenül érdemes szemránckrémet használni, valamint magas fitoösztrogén és hyaluron tartalmú hidratálókrémekkel táplálni a bőrt.

50+

Ötvenéves kortól az érett bőr ápolása már nagyobb odafigyelést igényel. A ráncok mélyülnek, a felhám egyre érzékenyebbé válhat. Gyakoriak az arcon, kézen megjelenő pigmentfoltok, amelyeknek az előfordulását lehet csökkenteni.

Az időskori alipikus, zsír- és vízhiányos bőr rendszeres kozmetikai és otthoni ápolásával (elektrokozmetikai készülékek használata, masszázs, pakolások) késleltethetők ezek a folyamatok.

A LIDL egy újabb kereszt-törlési ügybe keveredett! Bizonyára emlékeznek az olvasók, hogy néhány hete tört ki a botrány, amiatt, hogy élelmiszerek csomagolásán lévő görög templomokról tüntették el a keresztet. Az ügy kirobbanása után a LIDL elnézést kért, azt állítva, egyedi hiba történt. A jelen olasz botrány kapcsán a LIDL vezetősége arra a képadatbázisra hárítja a felelősséget, ahonnan a dekoráció céljára szolgáló fotót vásárolták. Keresztényellenes tendencia, stratégia természetesen nem áll a háttérben – szerintük. Ez is egyedi eset volt.

Gondolom, a német LIDL utazási iroda katalógusában hiányzó, kitörölt vagy letakart keresztek is csak egyéni hibák.

Akit zavar a LIDL – most már egyértelműen – tendenciózus „kereszténység-láthatatlanító” marketing stratégiája, mit tud tenni, hogy ezt kifejezésre is juttassa? A megoldást az olvasókra bíznám.

Kép

A jó vita

Egy házasságban a vita jelenléte nem jelent problémát – sőt! A gondolatok, vélemények kicserélése, az érzelmek megosztása proaktív, építő jellegű, amennyiben bizonyos szabályokat betartunk. Nem szabad azonban átsodródnunk a veszekedés területére, ahol a személyeskedés, a saját dühünk, keserűségünk kiadása a fő jellemző, gyakran a másik megbántása árán. Ezzel szemben a vita központjában a konfliktus megoldása áll, a két fél gondolatainak, érzelmeinek elmondásával.

Egy „jó” vitában nem kerülnek elő régi ügyek, nem emlegetjük fel az aktuális vitához szorosan nem kötődő témákat – különösen nagy kísértés szokott lenni a másik családja vagy házastársunk számunkra nem előnyös, éppen nem érintett tulajdonsága –, leginkább a konfliktus megoldását érdemes fókuszban tartani, nem elkanyarodni tőle.

Vékony jégen

A legjobban akkor járunk, ha nyugodt körülmények között, nem rohanva, kissé ráhangolódva a témára, akár a másiknál előre rákérdezve („van kedved most beszélgetni kicsit a témáról?”) kezdünk neki a beszélgetésnek. Érdemes az „én-üzeneteket” használnunk, aminek során a saját érzéseinket, gondolatainkat mondjuk el a másiknak úgy, hogy nem térünk el a témától, csak a helyzet megoldására koncentrálunk a másik érzelmei, gondolatai segítségével is.

Gyakran előfordulhat, hogy a pár egyik vagy mindkét tagja él az irónia eszközével is. Kutatások bizonyítják, hogy az intelligenciát fejleszti, de meg kell bizonyosodnunk afelől, hogy a párunk érti-e, elfogadja-e ezt a fajta kommunikációt egy érzelmileg kiélezett vitahelyzetben.

A másik probléma az iróniával, hogy könnyen átcsúszik cinizmusba vagy gúnyolódásba, ami pedig már egyértelműen romboló hatású. Vékony jég tehát bármilyen extra módja a kommunikációnak, érdemes ilyenkor a legegyszerűbb, legtisztább kommunikációs módokat használni.

Beszélgetni a beszélgetésről?

A „haladó szint” egy házasságban az, ha magáról a vitáról tud beszélgetni a pár egy olyan alkalommal, amikor éppen nincsen konkrét konfliktus, megoldandó helyzet.

Ilyenkor sorra lehet venni az elmúlt néhány alkalmat: végig lehet nézni, melyek voltak a sikeres, hatékony, szeretetteljes vitaalkalmak, és ezeket mi különböztette meg a sikertelen, esetleg bántó alkalmaktól.

Fontos tudatosítani, hogy minden egyes sikeresen, jól megoldott vitahelyzet egy újabb erőforrást képez a pár számára, sikerélményként bármikor vissza lehet rá utalni, támaszkodni rá: „emlékszel, a múltkor is meg tudtuk beszélni, most is megtaláljuk a megoldást”.

Ezt követően sor kerülhet a leginkább konfliktusokkal terhelt témák kijelölésére, felidézésére is közösen. „Min vitázunk a leggyakrabban?” „Miben jutunk a legnehezebben dűlőre?”

Általában itt a házastársunk valamely otthonról hozott vagy szerzett, számunkra nehezen viselhető tulajdonsága vagy az ebből eredő viselkedés, esetleg a származási családdal való kapcsolattartás, távolság kialakításának témái kerülhetnek elő.

Bátran feltehető a kérdés, hogy „mit tehetek azért, hogy könnyebben vitázzunk?” vagy „mit ne csináljak, hogy tudjuk folytatni a beszélgetést?”.

Az is gyakran előfordul, hogy a pár nem is arról vitázik, amiről szó van köztük, hanem valami mélyebb, valami addig ki nem mondott, a kapcsolatra nehezedő dologról van szó. Ezek legtöbbször nem is tudatosulnak, így pedig elég nehéz visszafejteni őket. Ezen megint csak a letisztult, őszinte kommunikáció tud segíteni, amelyben feltárhatjuk az érzelmeinket a másik előtt.

Ki segíthet?

Intő jel, ha a helyzet odáig jut, hogy a házaspár egyik fele már nem is akar vitázni, elzárkózik a konkrét téma vagy még rosszabb esetben a funkcionális, mindennapi témákon túlmutató beszélgetés elől. Ilyenkor már elég nehéz a megoldáshoz eljutni, érdemes külső segítséget kérni. Fontos, hogy a segítség pártatlan legyen, lehetőleg szakmai alapon tudjon visszajelzést adni vagy közvetítőként fellépni. Egy jól megválasztott, felkészült mediátor vagy pszichológus-párterapeuta már egy-két alkalommal jelentős segítséget képes nyújtani az elakadt pároknak, megelőzve a helyzet további romlását.

Ezzel szemben határozottan nem javasolt harmadik személy bevonása a folyamatba, legyen az családtag vagy közös barát. A panaszkodás vagy a nem körültekintő segítségkérés is alááshatja a bizalmat a társunkkal szemben, tovább nehezítve az amúgy sem egyszerű konfliktushelyzetet.

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A harmincegy éves Nándi zenész. Hét év nyugat-európai vándorlás után hazatér a vidéki Magyarországra, szülővárosába. Nem ment kint semmire, mégis körüllengi (a film elején) valamiféle dicsfény, a Nyugaton jártak nimbusza. Csak átutazóban van: új-zélandi vízumára vár, és a várakozás idejét régi barátainak felkeresésével, gyerekkori emlékeinek felelevenítésével tölti. A nyugati utazás nem tette őt sikeres zenésszé, és itthon is a lassú romlással szembesül: egyedül élő édesanyja nem tudja tovább egyedül fenntartani kertes házukat, régi barátainak egyike pedig börtönbe került. Itthon azonban legalább hiányzik: a ház fenntartható lenne, ha ő is benne lakna, barátainak szüksége lenne rá, régen látott apja is (aki időközben betért egy furcsa vallási közösségbe) felveszi vele a kapcsolatot, és találkozóra hívja. Új remény is ébred számára: viszonzott szerelem az underground énekesnővel.

Nándi, aki csak keresi az élete értelmét, kötöttségeket vállalni nem tud vagy nem akar, lassan megváltozik az otthon töltött napok-hetek hatására. Nyilvánvaló hiánya, a szükség a jelenlétére lassan megkérdőjelezi a továbbvándorlás szándékát, szembenézésre készteti eddigi életével és a lehetséges folytatásokkal.

A fekete-fehér színvilághoz gyakran nyúlnak kortárs filmkészítők, ha érzelmi vagy gondolati mélységet akarnak érzékeltetni – a Legjobb útonnál is érthető ez az elégikus-nosztalgikus színválasztás, amelyet nagy atmoszférateremtő erővel egészít ki a film underground stílusú zenéje. A főszereplők (és a film készítői) maguk is ebben a művészi-társadalmi szubkultúrában élnek és alkotnak. Egyedi a játékfilm ötvözése a színes animációs epizódokkal, amikor a főszereplő – gyerekkori képzeletbeli űrhajós hősével azonosulva – „visszarepül” abba az életkorába, amikor még merész álmokat és terveket nevelgetett magában. Ezek mind szükségesek is az erőteljesebb érzelmi hatás eléréséhez, mivel az amatőr szereplők kevésbé tudnak érzelmeket kifejezni arcjátékukkal, mozdulataikkal, mint a képzett színészek. Nagy előnyük viszont, hogy hiteles, valós képviselői a filmben megfogalmazott életérzéseknek és problémáknak, ezért mégis „élnek” a szerepükben. A film nem didaktikus, semmi nincs „túlbeszélve”, egyes szituációkat szinte csak érzékeltetnek a lezáratlan, ugyanakkor mégis lényegre törő párbeszédek – a néző életismeretére bízva a befejezést, a megértést, a kiegészítést. A „kevésszavúság” ezért művészi erénye a filmnek, teret enged a nézők fantáziájának.

Az utazás a legrégebbi emberi szimbolikus cselekedetek egyike: jelképezi a hivatás- és önazonosságkeresést, a lét értelmének kutatását, ugyanakkor a lelki fejlődést is. A Legjobb úton Nándi életutazásának állomását vagy inkább fordulópontját mutatja be.

Egyben látlelet a mai magyar kivándorlási lázról, amely valójában nem egy konkrét, kitűzött cél elérése, hanem eltávolodás egy nyomasztónak megélt, szűkös lehetőségekkel riasztó élethelyzettől, a béklyónak tekintett elkötelezettségektől, és egy vágyálom, amit a legtöbb magyar fiatal számára London jelképez: a kisszerűségektől mentes nagy lehetőségek vélt hazája. Egy szűk – többnyire szakmailag itthon már jól képzett – kisebbségnek valóban ezt is nyújtja. A többiek pedig bolyonghatnak tovább, keresve a vágyott kiteljesedést, a jólétet, a „nekünk te kellesz” jellegű fogadtatást. A legtöbb esetben hiába. „Végigkoldultam Európát” – mondja a film vége felé (igaz, más kifejezést használva) a főszereplő a zenészbarátjának, akinek már nem játszhatja el a Nyugatot járt „meg nem értett” művész szerepét, mert a barát maga is jól ismeri a migránséletet.

A beharangozó szerint az Y generáció tagjait célozza meg a film – ám távolról sem csak hozzájuk szól. Érdemes megnézniük azoknak az idősebbeknek is, akiket érdekel, mi van a „mai fiatalokkal”, akik szívesen pillantanának be a mai underground zenei világba, akik szeretnék megérteni a kivándorlási láz mögött meghúzódó indítékokat.

Túri Bálint Márk kis költségvetésű, főként amatőr színészekkel forgatott egyórás játékfilmje valódi értékeket hordozó alkotás, és egyben nagy ígéret is az alkotóra nézve.

Legjobb úton (No Place Like on the Road). Magyar-holland film, 63 perc, 2017. Rendező: Túri Bálint Márk. Forgatókönyv: Túri Bálint Márk, Cservenka Ferenc. Operatőr: Kóródi Ferenc. Főszereplők: Cservenka Ferenc, Walters Lili, Ambrus Asma, Konter László, Lajkó Bence. 

Trailer

Gerendával a szemünkben

Jézus kétezer éves példázatában rámutatott: az ember hajlamos arra, hogy más szemében a szálkát kutassa, míg sajátjában a gerendát sem veszi észre. Alapvető attribúciós hiba, mondaná a szociálpszichológiában jártas olvasó, utalva az önigazolás lélektanának egyik kulcsfogalmára.

A fenti énvédő torzítás lényege, hogy kudarc esetén mindent latba vetünk, hogy megőrizhessük a pozitív énképünket, amelynek egyik fontos eszköze, hogy felértékeljük a külső, tőlünk független tényezők szerepét (pl. azért nem sikerült a vizsgám, mert túl fáradt voltam, ráadásul a tanár is rosszkedvű volt).

Ugyanakkor, ha mások hibáival találkozunk, inkább a belső magyarázatokat részesítjük előnyben (pl. azért nem sikerült a vizsgája, mert buta, nem készült). Ezekre az apró csúsztatásokra nagyon nagy szükségünk van ahhoz, hogy megküzdjünk a kognitív disszonanciából adódó feszültséggel. A disszonancia abból a mentális kényelmetlenségből adódik, hogy két, lélektanilag egymást kizáró gondolatot kellene összeegyeztetnünk: „Én egy viszonylag okos ember vagyok, aki képes megküzdeni a kihívásokkal” és „Megbuktam a vizsgán”. Teljesen rendben van, hogy pozitív énképpel rendelkezünk, így amikor a két gondolat között egyensúlyt kell teremtenünk, akkor abból rendszerint az önigazolás kerül ki győztesen. Hasonlóképpen járunk akkor is, amikor mások szembesítenek bennünket a gyengeségeinkkel: pozitív énképünk védelmére kelünk, és ehhez néha igen csúf fegyvereket is bevetünk.

Eltemetett sérelmek

Tovább nehezíti a kritika elfogadását, ha korábban (az iskolában, a családunkban vagy a munkahelyünkön) zaklatás, szekálás áldozatai voltunk, így érzékenyebben reagálunk a negatív tartalmú visszajelzésekre, hiszen a bírálat feltépi a régi emlékek által okozott sebeket, és az eltemetett fájdalom újra felszínre törhet.

A kritika és a szekálás azonban két teljesen különböző dolog: amíg az elsőnek az a célja, hogy rámutasson valamilyen gyengeségünkre vagy hiányosságunkra, addig a szekáló/zaklató fájdalmat akar okozni, felül akar kerekedni rajtunk, és a megszégyenítést, valamint a megalázást használja a célja elérésére. Ha nyeregben érzi magát, akkor szándékosan, újra meg újra be fogja vetni a gyenge pontunkat célba vevő fegyvereit. Senki nem érdemli meg, hogy bántó megjegyzéseket tegyenek rá, megfélemlítsék vagy megalázzák, jogunk van ezek határozott visszautasítására és azoknak a lépéseknek a megtervezésére, amelyek megvédenek bennünket (pl. iskolai/munkahelyi szekálás esetén az intézmény/vállalat zaklatással kapcsolatos szabályairól való tájékozódás, azok érvényesítése, következmények kilátásba helyezése és ezek következetes betartása).

A bátorsággal fogadott kritika

Még ha nehezünkre is esik elismerni, előfordul, hogy olyan visszajelzést kapunk, amelynek tényleg van igazságalapja. Többféle módon is kezelhetjük ezeket a helyzeteket. Reagálhatunk a sértett büszkeségünkből eredő dühből, elutasíthatjuk a bírálatot, esetleg vissza is támadhatunk, ami ugyan segít megvédeni az egónkat, de valószínűleg veszekedést, eltávolodást és további feszültséget eredményez.

Ha kevésbé szeretünk konfrontálódni, választhatjuk a „szemedbe mosolygok, de belül elküldelek melegebb éghajlatra” színdarabot, amikor az érzéseink ellenére jó képet vágunk, így látszólag mindenki elégedett, de közben bennünket majd szétvet a rejtett indulat, és a feszültség csak tovább halmozódik.

Ha utáljuk a konfliktusokat, akkor az is könnyen előfordulhat, hogy gondolkodás nélkül elfogadjuk a gyengeségeinkre vonatkozó állításokat, összetörünk, elkezdjük magunkat hibáztatni, de ez a legritkább esetben eredményezi azt, hogy elinduljunk a pozitív változáshoz vezető úton, sokkal inkább az önsajnálat útját kövezi ki. A bírálat meghallgatásához és a konstruktív továbblépéshez bátorságra van szükség, arra a fajta énerőre, ami nem futamodik meg a konfliktusoktól, ami nem retteg az önbecsülés elvesztésétől, hanem részletes visszajelzést kér, annak a jogosságát őszintén megvizsgálja, és az esetleges változtatásokhoz szükséges lépéseket megtervezi, majd elindul a fejlődés útján.

Kép: Maxpixel

Tippek a kritika kezelésére

A kritika elfogadásának egyik kulcsa, ha fejlődés­orientáltak vagyunk, vagyis hiszünk a változás lehetőségében, abban, hogy képesek vagyunk a gondolatainkért, a döntéseinkért és a tetteinkért felelősséget vállalni.

Nem a véletlen, a családunk, a genetikánk, a belső tulajdonságaink, a személyiségvonásaink határozzák meg, hogy kik vagyunk. Persze mindezek hatást gyakorolnak ránk, de felnőtt emberként nem határolják be a sorsunkat, bármikor elindulhatunk a fejlődés útján.

Kudarcaink mögött ne velünk született tulajdonságokat feltételezzünk! Jó, ha azt is tudatosítjuk, hogy nem azért vagyunk képesek a változásra, mert okosak és különlegesek vagyunk, hanem mert hiszünk abban, hogy a viselkedésünk és a teljesítményünk nem állandó és megváltoztathatatlan. Ezzel az attitűddel már nem is olyan nehéz megállni és kicsit elgondolkodni a hallottakon.

Segíthet felülemelkedni a sértettség érzésén, ha kívülről is ránézünk az eseményekre, és megvizsgáljuk, hogy milyen benyomásunk lenne, ha valaki másról hallottuk volna ezt a történetet, esetleg egy filmben láttuk volna. Ez a módszer segíthet a gyengeségeink vagy a hibáink fel- és elismerésében, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy tanulni tudjunk belőlük.

A végiggondolásban segíthet, ha a kritika elhangzása után nem rögtön reagálunk, hanem időt kérünk, hogy nyugodt körülmények között megemészthessük a hallottakat. Az azonnali védekezés és magyarázkodás helyett kérhetünk részletesebb visszajelzést, és tájékozódhatunk a másik álláspontjáról, indokairól.

Ez nem jelenti azt, hogy teljesen semlegesnek kell maradnunk, természetes, ha a bírálat negatív érzéseket kelt bennünk, amelyeket nyugodtan a másik tudomására is hozhatunk: „Ez most rosszul esett, egy kis időre van szükségem, hogy ezt megemésszem.”

Jogos és jogtalan kritika

Amennyiben úgy látjuk, a bírálat jogosnak bizonyul, akkor sem érdemes sokáig rágódni a hallottakon és ostorozni magunkat. Az önhibáztatás helyett vizsgáljuk meg, hogy miként tudnánk javítani a dolgokon! Ha nem látjuk tisztán, nyugodtan kérhetünk segítséget a visszajelzést adó féltől vagy valakitől, akiben megbízunk.

Természetesen olykor megesik az is, hogy nem jogos kritikát kapunk, ami táplálkozhat irigységből, féltékenységből, de lehet egy rossz hangulatból eredő szurkálódás is. Ezekben az esetekben nyugodtan vissza lehet utasítani a bírálatot, de sokat lendíthet a helyzeten a humor alkalmazása is.

Mindkét helyzetben lényeges, hogy egyfajta megengedő attitűddel szemléljük a történteket. Nem kell minden rólunk szóló negatív véleménnyel egyetértenünk, de legyünk őszinték magunkkal a hibázásainkat illetően! Ha észrevesszük a gerendát, akkor jó úton vagyunk, mert ez az első lépés a változás felé vezető úton. Elvégre, ahogy Seneca megfogalmazta: „Tévedni emberi dolog, a tévedésben megmaradni azonban ostobaság.” Innen pedig már csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy mások hibázásaira is elkezdjünk egyfajta megengedő attitűddel tekinteni.

Egyes weboldalak közzétették a hírt, hogy egy Mexikóban kifejlesztett vakcina jelentheti a jövőben a megoldást a diabéteszre. A beszámolók szerint az oltóanyag nem gyógyítja a cukorbetegséget, de a káros folyamatokat megállítja, valamelyest vissza is fordítja. Legalábbis a mesékben – a valóságban sajnos nem. A témát dr. Csupor Dezső szakgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem docense is feldolgozta Ködpiszkáló blogján, kiemelve, hogy az 1-es típusú cukorbetegség elleni vakcinákkal valóban folytak kutatások, és azokról nemrég összefoglaló is készült.

Hiú remények

Az oltóanyaggal két dolgot szerettek volna elérni: az egyik, hogy védjen a cukorbetegség kialakulásában esetleg szerepet játszó vírusfertőzésektől, a másik pedig az, hogy állítsa helyre az immunrendszer normál működését, azaz hangolja át úgy az immunrendszert, hogy az ne támadja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit. Az 1-es típusú diabétesz ugyanis emiatt alakul ki. A vakcinakutatás során sajnos egyik célt sem sikerült elérni: a kísérletek vagy kudarcot vallottak, vagy kiderült, hogy eleve sarlatánok állnak mögöttük.

A Ködpiszkáló kiderítette azt is, hogy a mostani hír alapja egy 2015-ös bejelentés volt, amit most újra felkaptak.

Arról viszont nem számoltak be az álhírportálok, hogy a 2015-ös bejelentést követő napokban a mexikói hatóságok bezáratták a vakcinával zsonglőrködő szervezet irodáját, és közölték azt is: csalásról van szó, nem létezik diabéteszellenes védőoltás.

A bejelentést tevő Live Your Diabetes Foundation nem is működött legális alapítványként.

Vakcina helyett technika

A helytelen életmódhoz és elhízáshoz köthető 2-es típusú diabétesznél ma is folynak ígéretes vakcinázási próbálkozások: növekedési faktorokat adnak be állatoknak, de humán vizsgálatnak még nyoma sincs. Arról tehát szó sincs, hogy a cukorbetegség kezelésében ezen a területen előrelépés lenne láthatáron.

Míg a diabétesz elleni vakcinákról szóló híreknek nem sok valóságalapja van, addig a betegség kezelésében történtek tényleges előrelépések is az elmúlt években. Terápiája főképp a technológia fejlődésével, a viselhető eszközök elterjedésével vált egyre egyszerűbbé, egyre észrevehetetlenebbé.

Azok az 1-es típusú cukorbetegek, akiknek labilis az anyagcseréje, így a vércukorszintje nehezen beállítható, már évek óta használhatnak inzulinpumpát. Ezek arra adnak lehetőséget, hogy a bőr alá folyamatosan bejuthasson a gyors vagy extra gyors hatású inzulin, méghozzá az egyedi igényeknek megfelelően.

Intelligens kontaktlencse

Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutatótól megtudtuk azt is, hogy már léteznek olyan viselhető eszközök, amelyek folyamatosan tudják mérni a vércukorszintet. Ezt egy egészen vékony, bőr alá ültetett kanül teszi lehetővé, az adatokat az továbbítja vezeték nélkül.

A diabétesz kezelésében nagy előrelépést jelenthet az az intelligens kontaktlencse is, amely a szemnél mért értékek alapján küld valós idejű adatot a beteg mobiltelefonjára, így biztosítva, hogy a vércukorszintet tűszúrás nélkül folyamatosan nyomon lehessen követni.

Bár kérdés, hogy ez nálunk mikor lehet elérhető, de nem vagyunk messze attól sem, hogy a cukorbetegek vércukorszintjének szabályozását egy teljesen automatikus rendszerre bízzuk. Ilyesmi már létezik, az amerikai élelmiszerbiztonsági és gyógyszerészeti hivatal (FDA) ugyanis pár éve már engedélyezett egy olyan „mesterséges hasnyálmirigyet”, amely ha a vércukorszint ezt indokolja, átmenetileg teljesen leállítja az inzulinbeadást. Teljesen automatizált rendszer azonban még a tengerentúlon sem létezik, arra még várni kell.

A legbiztatóbb eredmény

Az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében komoly előrelépést jelenthet az is, hogy a Harvard Egyetem kutatócsoportja őssejtekből már százmilliós nagyságrendben tudott vércukorszintet szabályozó, inzulintermelésért felelős béta-sejteket előállítani. Mint már írtuk, ezek azok a sejtek, amelyeket az 1-es típusú diabétesznél az immunrendszer elpusztít. Ilyesmit már korábban is létre tudtak hozni, de ekkora volumenben még nem, ami azért lényeges, mert ez a mennyiség már elég lehet ahhoz, hogy a betegekben transzplantációval pótolja a hiányzó sejteket. Meskó Bertalan kiemeli, hogy az egyetem kutatói az őssejtekből előállított béta sejtek hatását egereken már tesztelték, a vizsgálat pedig sikerrel járt: a rágcsálók vércukorszintje csökkent.

Ha ezt valamikor a jövőben embereknél is sikerül elérni, akkor megoldást jelenthet azoknak a cukorbetegeknek, akik eddig inzulinadagolásra szorultak.

Jelenleg ez az egyetlen olyan cukorbetegséggel kapcsolatos kutatás, amely miatt talán belátható közelségbe kerülhet a diabétesz tényleges gyógyítása. 

A 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót tizedszerre rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban. Az idén „Több vagy, ha adsz!” mottóval zajló 72 óra Magyarország fiatalságát közös összefogásra hívja:  tegyünk együtt  másokért és a  környezetünkért.

Miért kompromisszum nélkül? Mert a résztvevők a háromnapos önkénteskedés előtti nap kapják meg feladatukat.

A szervezők 2017. október 8-án éjfélig várják az önkéntesek jelentkezését! A leendő önkénteseknek a 72 óra honlapjának regisztrációs felületén található adatlapot kell kitölteni, amely által többek között intézmények, játszóterek felújításához, erdőtakarításhoz, szociális segítségnyújtáshoz, különböző közösségeknek kulturális műsorok szervezéséhez ajándékozzák magukat egy, kettó vagy három napra. Az akció olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek.

Az idén 10. jubileumát ünneplő 72 óra különleges  megnyitó rendezvénnyel készül, amely 2017. október 12-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a Tesla Budapest Klubban.  A 72 óra kompromisszum nélkül akció fővédnökei – a Margaret Island zenekar és Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere – meglepetéssel készülnek, ezen kívül az elmúlt évek fővédnökei is jelen lesznek az eseményen, illetve több influencer is tiszteletét teszi.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a résztvevők itt kapják majd meg a következő három napban teljesítendő feladataikat is.

A nyitórendezvény keretében a Több vagy, ha adsz filmpályázat nyerteseit is megismerheti a közönség, illetve a díjazott kisfilmeket le is vetítik.

A megnyitó rendezvényen tárgyi adománygyűjtést is szervez a 72 óra. Az akcióban résztvevő budapesti szociális intézmények részére fogunk tartós eszközöket gyűjteni és belőlük csomagokat készíteni. A megnyitó helyszínén és időpontjában fogadják az önkéntesek a felajánlásokat íróeszközök, füzetek, játékok, könyvek és bármi apró személyes ajándék formájában.

Egy elszegényedett család igyekszik mindent megtenni, hogy férjhez adja egy jómódú fogorvoshoz az egyik lányt. Lázasan készülődnek, mert a vőlegényjelölt vendégségbe jön, még cselédet is szereznek a szomszédból csak azért, hogy előkelőnek tűnjenek.

Ebben a látszatvilágban választja az őszinteséget a férjhez adandó lány, Kornélka, aki álmodozó és jólelkű, de egy sebezhető és alakítható gyerek még.

Kíváncsian vártam, hogy hogyan változik a személyisége, mert elhittem Kovács Patríciáról, hogy egy naiv kamasz. A vőlegényjelölt fogász számító és kiábrándult, de aztán kiderül róla, hogy érző lény, saját magától is óvni akarja a lányt. Szabó Kimmel Tamás jól hozza a karaktert, szinte már belebolondul abba, hogy nem tudja lerázni ezt a nőt, aztán meg abba, hogy nem kaphatja meg.

Kerekes József egy mellékszerepben tűnt fel, első megszólalásakor néhány percig azon gondolkodtam, hogy melyik külföldi színész szinkronhangját hallom – aztán rájöttem, hogy Jim Carrey-ét, és ismét tudtam figyelni. Gondoltam, leírom, hogy akik hozzám hasonlóan néznek szinkronnal filmeket, azoknak már ne kelljen emiatt perceket elmulasztani a cselekményből.

Az első felvonás hatalmas forgatagában mindenki kapkod és pakol, sajnos számomra nem derült ki mindenkiről, hogy kicsoda, mivel az eredeti színművet nem ismerem.

Tóth Ildikó békítő karaktere Kornélka nővére lehet?

Ettől függetlenül a darab tetszeni fog azoknak, akik szeretik a szórakoztató, de kicsit azért komoly, kicsit azért elgondolkodtató bohózatokat.

http://www.belvarosiszinhaz.hu/repertoar/volegeny/