A ferencesek azt követően adtak ki közleményt, hogy pénteken a román elnöki hivatal és a Vatikán bejelentette: május 31. és június 2. között Romániába látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő június 1-jén látogat Csíksomlyóra. 

Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense korábban az MTI-nek elmondta, hogy a pápa a csíksomlyói nyeregben június 1-jén fog szabadtéri misét bemutatni. Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani. Nagy örömmel fogadták a pápa látogatásának hírét a főegyházmegyében, amelynek ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás - tette hozzá.

Az MTI kérdésére elmondta: magánbeszélgetések során felmerült a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú összevonásának lehetősége, de erről - mint mondta - Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek dönteni.

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nagy kihívásnak nevezte a pápalátogatás megszervezését, hiszen várhatóan több százezer embert kell fogadniuk, ezért már most elkezdik a készülődést. Az önkormányzati vezető a magyar és a román diplomácia sikereként értékelte, hogy a pápa nem csak "villámlátogatásra" érkezik, hanem három napot tölt Romániában.

A ferencesek által pénteken este kiadott közlemény szerint a csíksomlyói pápalátogatás részletes programját a későbbiekben teszik közzé. Ugyanakkor megerősítették, hogy a pünkösdi zarándoklat június 7-én, pénteken este kezdődik szentmisével, az ünnepi búcsús szentmise pedig a megszokott időpontban, június 8-án, pünkösd szombatján 12.30-kor kezdődik. Emlékeztettek, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van, a pünkösdi búcsú is ennek jegyében zajlik, mottója: "Íme, az Úr szolgálóleánya".

A színdarabot 2018. október 13-án mutatta be a Vígszínház, ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével, Eszenyi Enikő rendezésében. A Vígszínházban a felhozatal – ahogyan én ismerem – nagyon vegyes. Vannak kiváló (pl. A Pentheszileia program, Játék a kastélyban) és kevésbé működőképes (pl. Hamlet) darabjai is. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy Charlie Chaplin művéből mi születik majd itt, a Nagyszínpadon.

Az előadás jól indult: egy kedves jelenet a borbély munkájáról, amint zenére, szinte táncolva dolgozik. Vidnyánszky kitűnően utánozta a Chaplin-féle figurát: a mozgást és ügyetlenkedést is. S a nézőtér máris odáig volt, tapsolt örömében. Jó, hogy a jelenet alatt „a kis Vidnyánszky” nem szólalt meg, mivel ő időnként hajlamos arra, hogy a hangja mesterkéltté, erőltetetté váljon. Így azonban ez a veszély nem fenyegetett.

Ezután megjelent Ember Márk mint Tudósító. Ez a szerep kitűnően állt neki, a figyelem szívesen összpontosult rajta, mielőtt beléptek a katonák. Ekkor még teljesen pozitív hozzáállással figyeltem a zenét, a mozgást, a díszletet. Ám ekkor hirtelen valami elromlott.

Azzal kezdődött, hogy az ágyú „kakilt egy bombát”.

Döbbenten zuhantam hátra a székbe. Egy gyerekelőadáson is kissé kínosan érzi magát az ember az altesti humor egy ilyen lebutított, oda nem illő megnyilvánulása miatt.

A darab innentől kezdve két színre kezdte festeni az élményeket. Voltak megcsillanó pillanatok, például: „– Hányadik században vagy? – A huszonegyedikben.” (Igaz, a mű elvileg a 20. században játszódik, viszont így valóban jobban érthető a poén.) Közben azonban olyan végtelenül egyszerű vagy indokolatlan viccek is elhangzottak vagy megtörténtek, mint az említett ágyús jelenet, vagy amikor bizonyos időközönként egyes férfi szereplők lányruhába bújtak és női hangon áriáztak, minden indokoltság nélkül.

Az ügyetlenkedések is elvesztették a mértéket. Egy idő után már nehezen tudtam eldönteni, hogy véletlenül vagy direkt sikerülnek a dolgok úgy, ahogy. Azt a paradicsomot szándékosan nem találta el? Vajon akarattal csúszott meg a lába a lépcsőn? – ilyesmiken törtem a fejem.

Aztán idővel felismertem, hogy egyszerűen ki lehet szűrni a tervezett és nem tervezett bakikat.

A színészek ugyanis csak azt reagálták le, ami szándékos volt, a véletlenek lógva maradtak a levegőben, mintha a szereplők nem is vették volna észre azokat. Mintha nem történtek volna meg. Ez a darab minden bizonnyal úgy születhetett, hogy a próbák közben nem járt feddés azért, ha valaki ügyetlenkedve rögtönzött, pontatlanul játszott. Talán abban bíztak az alkotók, hogy ettől hitelesebbnek tűnnek az egyes karakterek, a játék. De pont emiatt egy idő után kínos érzés támadt bennünk, hiszen a darab szétfolyt, nem volt meghatározott helye a poénoknak, bármilyen komoly pillanatba belerondíthatott egy-egy véletlen ügyetlenség. Vagy szándékos. Mert sajnos azt kellett észrevennem, hogy amikor a történet olykor kikacsintott a valóságra egy ironikus vagy nem ironikus, de kétségen kívül helyén lévő megjegyzéssel, gondolattal, akkor is be-beköszönt egy nem feltétlenül odaillő vicc, ami azonnal lerombolta a pillanatot, elvette az élét.

Végül úgy tűnt, mintha az egész előadás nem szólna semmiről: a poénok nincsenek a helyükön, a történet nem kapott egy megfelelő ívet, nincs felépítve rendesen.

Néhány színészi alakítás azért még így is kicsillant, például Wunderlich József mint Schultz; Szilágyi Csenge mint Hanna ismét hozták a tőlük megszokott, pontos és kitűnő játékot, ez pedig nem mellékes a sok pontatlanság és hiba mellett.

Aki ismerte az eredeti művet, bizony aggódva várta a méltán híres beszédet a darab végén.

Jómagam is lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy a borbélyból lett diktátor felballag a lépcsőn s beszélni kezd. A szöveg az eredeti magyar fordítása, ebben nincs hiba, nagyon mély, nagyon fontos gondolatokat közöl. Egy pillanatra hirtelen mindennek újra súlya lesz. Aztán egy újabb poén, egy újabb ügyetlenkedéssorozat, és vége a darabnak.

„Hát, a filmben nagyobbat ütött” – állapította meg a szomszédom szomorúan.

Persze, hiszen ott volt egy íve a feszültségnek, a hangulatnak, az eseményeknek, az érzelmi telítettségnek, ami ebben a beszédben csúcsosodott ki. Itt viszont a beszéd úgy kandikált ki az előadásból, mint egy darab meggymag a sütemény tésztájából. Semmi sem jelezte előre, kényelmetlen volt ráharapni, bár azért mégis üzent valamit a valóságról.

Az előadás csak egy kellemes desszert kívánt lenni a nap végén, felvonultatva egy óriási méretű technikai arzenált hatalmas panelekkel, fényekkel, hanggal, színekkel, felfújt gumihattyúkkal. Mégis előfordult, hogy az eredeti mű fénye akkor is elővillant egy-egy pillanatra, amikor a rendező vagy egyes színészek mindent megtettek ezért, hogy mindezt elfedje valami furcsa lepel, mint a nézőket a zászló az első felvonásban, amelyet a nézőtéren végighúzva vittek fel a színpadra, eltakarva ezzel az aranyszínű ruhában, szőke parókában bájosan éneklő Ember Márkot.

Chaplin műve azért olyan hatásos – úgy gondolom –, mert az embernek háttértudással rendelkeznek, emiatt el tudják választani az alkotó tudását és kitalációját, felismerik a korszak propagandáját. Tudják, hol kezdődik a humor és hol a tragédia. Itt, az átdolgozott darabban azonban minden zanzásítva jelenik meg, kivehetetlen összevisszaságban.

A Chaplin család most először engedélyezte a mű színpadra állítását Magyarországon (Eszenyi Enikőnek). Azt hiszem, kár volt.

– Miért állítod, hogy nincs áttörés az apaforradalomban?
– Bár korábban is készültek olyan pszichológiai vizsgálatok, amelyek szerint az apa jelenléte javítja a párkapcsolatok minőségét, a gyerekek lelki stabilitását és iskolai teljesítményét, ezekkel sokáig nem foglalkoztak.

Figyelmet csak a legújabb hormonális és neurológiai kutatások kaptak, amelyek igazolták: az apa szerepe nem másodlagos, hanem pszichológiailag és biológiailag is egyenrangú az anyáéval; és mindez igaz már a várandósság, szülés körül időszakra is.

Az (ön)tudatos apasággal egyre több kutatás foglalkozik, egyre több az erre vonatkozó szakirodalom is, de még mindig nem látszik valódi változás, sok az ezzel összefüggő párkapcsolati probléma és családi válsághelyzet. A gyermektelenség aránya is nagy. Dániában folyamatosan nő a spermadonorral született gyermekek száma, tavaly már elérte a tíz százalékot, és a tendencia bizonyára folytatódni fog. A szülés utáni depresszió is több figyelmet érdemelne, a férfiak esetében is: egy amerikai kutatás szerint a nők és a férfiak esetében is húsz és harminc százalék közötti, sőt, az apáknál a gyermek ötéves koráig tovább nő.

– Mi hozhatna valódi változást?
– Az Apa Akadémia erről szól: a fiatal párok hogyan kerüljék el a klasszikus csapdákat.

A családtervezés, a gyermekvárás és a gyermeknevelés nem női feladat, hanem egy férfi és egy nő közös feladata; mindkettőre egyformán szükség van.

A másik csapda: a munka–magánélet egyensúlya. A fiatal párok a kezdetekkor többnyire modern módon gondolkodnak, de aztán visszacsúsznak a klasszikus férfi-női szerepekbe, és így a tervek és a realitás között állandó feszültség és csalódottság van. Ugyanakkor legalább ilyen fontosak a rendszerszintű változtatások a család, munkahely, szülészet, oktatás, média, válási gyakorlat területén. A válás az a probléma, amelyben az apátlanság kicsúcsosodik.

A válás okai között hangsúlyosan szerepel az a körülmény, hogy nem készítjük fel a fiatalokat arra, mi vár rájuk.

Igaz, régebben sem készítették fel őket tanfolyamokon, de a nagycsalád együttélése révén testközelből láthatták a családi mintákat. Ez ma már nem jellemző. Így a mai fiatalok csalódnak és túlterhelődnek: az apák túl sokat dolgoznak, miközben kiszorítva érzik magukat a családi életből, az anyák magukra maradnak a háztartással és a gyermekekkel, boldogtalan „zöld özvegyekké” válnak. Ez két másik területet is érint: az ún. családi „apakultúrát” és a munka–magánélet egyensúlyát.

– Hogyan?
– Egy friss angol kutatás szerint az apa–gyermek kapcsolatot és a gyermek lelki stabilitását alapvetően az határozza meg, hogy van-e a családban apakultúra. Azaz a család – beleértve a nagyszülőket és távolabbi rokonokat – elfogadja-e azt, hogy az apára ugyanúgy szükség van, mint az anyára. Gyakori, különösen válás után, hogy az apáknak nincs lehetősége valódi apának lenni, és bár közös programokkal próbálnak kompenzálni, ettől még a családon belül nem lesz igazi szerepük, ha az anya megkérdőjelezi nevelői kompetenciájukat. Ha az apa nincs jelen gyermeke életének lényeges pillanataiban – a szürke hétköznapokban és az ünnepeken –, szerepe meggyengül.

Léder László – Duba Máté

A jelenlegi kétkeresős családmodellben a baba miatt kieső női jövedelmet a férfinak pluszmunkával kell megteremtenie, mégsem esik elég szó apai részmunkaidőről, távmunkáról, szülési szabadságról. A mostanában egyre gyakoribb családbarát munkahelyi megoldások az anyára koncentrálnak, elfeledkeznek az apákról, és így az anyákon sem tudnak igazából segíteni.

A megoldás: a szülők felváltva, rugalmasan, távmunkában és részmunkaidőben, lehetőleg egyenlő fizetésért dolgozhatnának, főleg a gyermek születése körüli szenzitív időszakban.

A túldolgoztatottság mindkét nemnél megterheli a párkapcsolatot és mérsékli a gyermekvállalási kedvet, hiszen csökken az intimitás és a szexuális libidó – ez könnyen vezet csökkenő gyermekvállalási kedvhez és váláshoz.

A válásmegelőzés hiánya is komoly probléma. A jelenleg ingyenesen elérhető családterápiás, tanácsadói kapacitás túl kevés, sokan nem férnek hozzá. Sokkal komolyabb szakmai apparátust kellene kiépíteni – amellett, hogy sokkal többet kellene foglalkozni a témával az oktatásban és a médiában is. És fel kellene készíteni, érzékenyíteni a válási intézményrendszerek – bíróságok, gyámhatóságok, bontóperes ügyvédi irodák – dolgozóit.

– És mi a „megfelelő” válási kultúra? Létezik „jó” válás?
– Minden kutatás – beleértve egy 140 000 fős kutatást a svéd Karolinska Intézetben – azt igazolja, hogy a legmegfelelőbb a váltott elhelyezés és gondoskodás. A gyakorlat is azt mutatja – az Európai Unió nagy részében alkalmazzák –, hogy ha a szülők egyenlő mértékben gondoskodnak gyermekeikről, az az egyetlen jó megoldás.

Ezért támogatom, hogy ezt a gyakorlatot nálunk is mielőbb bevezessék. Ahol bevezették, mindenütt csökkent a válások száma, miközben nálunk gyermekelhelyezési és láthatási polgárháború dúl: van olyan per, ami kilenc éve tart. Ez rendkívül megterheli az új kapcsolatokat – ha egyáltalán létrejönnek ilyen körülmények között –, megzavarja az új mozaikcsaládok működését, és akadályozza az újabb gyermekek vállalását. Arról nem beszélve, hogy milyen viselkedési modellt, családi kultúrát tapasztalnak meg a válási háborúkban részt vevő gyermekek. Többségük életre szóló sebeket kap, miközben virágzik az erre épülő jogi biznisz.

– Mi a helyzet a többi területtel: szülészet, oktatás, média?
– Kutatások igazolják, hogy az apának ott kell lennie a gyermeke mellett, különösen a legszenzitívebb időszakokban, vagyis a várandósság és a szülés körüli időszakban is, mert akkor a szülés nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozottabb, és radikálisan csökken a szülés utáni apai és anyai depresszió is. Nálunk viszont a várandósgondozáson és szülészeteken, tisztelet a kivételnek, még nem mindig kezelik egyenrangú félként az apát, miközben ez az anya és a születendő gyermek elsődleges érdeke.

Szükséges lenne kívülről – akár kvótákkal is – növelni a nevelési intézményekben a férfiak jelenlétét.

Egy német kutatás szerint a férfi tanárok számának növekedésével nő a fiúk iskolai teljesítménye, és csökken az agresszív viselkedés. Fontos lenne a koedukáció lazítása is bizonyos életkorban, és hogy a családi életre nevelés bekerülhessen a Nemzeti Alaptantervbe.

A kétféle szélsőséges – butuska és cuki vagy agresszív és bántalmazó – apaszerep helyett a reális, pozitív apaszerepet kellene erősíteni, illetve az előbb említett témákat sokszor, sokféleképpen megjeleníteni. A reális családi együttélésről utoljára valamikor az 1980-as években készültek magyar családi filmek, miközben fontos lenne, hogy a felnövő generáció ne latin-amerikai szappanoperák és hollywoodi sémák alapján képzelje el a jövő családját.  

A cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A World Family Map Project a családok helyzetének globális vizsgálatára vállalkozik a családi struktúra, a család szocioökonómiai helyzete, a családi folyamatok és a családi kultúra dimenzióinak ismertetésén keresztül, a világ számos országát górcső alá véve. A projekt minden évben bemutatja az indikátorokkal kapcsolatos legfrissebb adatokat egy beszámoló kíséretében, amely a kortárs családi élet valamely fontos aspektusára összpontosít. Megbízhatóságát és sikerességét a világ minden tájáról érkező tudósok garantálják, akik tanácsadóként és elemzőként szolgálnak a projektben, új adatok gyűjtésére és a családok és gyermekek tanulmányozására ösztönözve a kutatók nagy közösségét.

A World Family Map 2017-es, negyedik kiadását a Social Trends Institute, valamint számos nemzetközi oktatási és nem kormányzati intézmény támogatta, amelynek segítségével a családi struktúrák legfrissebb, globális adatait tudták egybegyűjteni és feldolgozni. A World Family Map indikátorai azt mutatják, hogy a különböző régiókban eltérőek a családi struktúrák, valamint, hogy a család intézménye számos változáson ment keresztül az egész világon.

Jelen kiadvány beszámolójának fókuszában az a kérdés áll, hogy vajon az élettársi kapcsolatok számának megnövekedése hozzájárul-e az instabilitás kialakulásához az ilyen családstruktúrában felnövő gyermekek életében.

Az élettársi kapcsolatban valószínűbb a szakítás

A projekt egyéni és országos szintű adatokat vizsgált az Egyesült Államokban, valamint 16 európai országban, és azt találta, hogy az élettársi kapcsolatban felnövő gyermekek nagyobb valószínűséggel élik meg szüleik szakítását 12 éves korukra, mint a házasságban élő gyermekek. Ugyanakkor az együttélésben született gyermekek sokkal kisebb mértékű fluktuációt tapasztalnak a szülő partnereit illetően, mint az egyedülálló szülő által nevelt gyermekek. A házasságok csökkenése és az együttéléses kapcsolatok növekedése 68 országban azt eredményezte, hogy a kohabitációból (együttélésből) származó gyermekek legalább egy biológiai szülőtől távol nevelkednek fel.

Így összességében elmondható, hogy a házasságtól való elhatárolódás csökkenti a gyermekek által tapasztalt családi stabilitást számos társadalmi körülmény tükrében.

Ritkább házasságok, növekvő gyermeki kiszolgáltatottság

Az utóbbi évtizedekben a világ sok országában csökkent a házasságkötések száma. Ez azt is jelenti, hogy egyre több gyermek születik házasságon kívül, akiket vagy egyedülálló szülők vagy együtt élő párok nevelnek. A világ 100 országának adataiból kiderült, hogy az élettársi kapcsolatban élő szülők gyermekei nagyobb fokú instabilitásnak vannak kitéve a családi élet tekintetében, míg a házasságban élő szülők gyermekei a lehető legnagyobb stabilitást élvezik – a különböző kultúráktól, törvénykezésektől és jóléti rendszerektől függetlenül.

Kép: Pxhere

A kutatás az édesanya iskolázottsági szintjét is vizsgálja, az eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy az anya képzettségének szintje nem befolyásolja nagymértékben a stabilitási rést.

Az együttélések számának növekedése a családi instabilitás növekedésével jár.

Egyedüli kivételként Észak-Európa hozható fel, ahol az együttélés növekedése nem kapcsolható szignifikánsan a családi élet instabilitásához. A kutatás – nem meglepő módon – azt is megerősítette, hogy az egyedülálló anyák gyermekei szenvedik el a legmagasabb mértékű instabilitást, ám a stabilitási hátrányok erősen csökkennek, ha a szülők a gyermekvállalás idején még házasságban éltek. Míg az együttélések számának növekedése megszüntetni látszik azt a társadalmi-gazdasági szakadékot, amely korábban az együtt élő párok és a házaspárok között volt, a gyermekek által érzett instabilitást nem képes eliminálni.

Így tehát kijelenthető, hogy a gyermek szempontjából a házasság a legnagyobb érzelmi és társadalmi stabilitást nyújtó életközösségi forma.

Családstruktúra és termékenység

A családok struktúráját tekintve a kutatás fókuszában a gyermekek életkörülményei, a házasságok és együttélések száma, valamint a termékenység és gyermekvállalási hajlandóság áll.

A kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a világ legnépszerűbb családi formáját még mindig a kétszülős struktúra adja.

Különösen érvényes ez Ázsiára, a Közel-Keletre és Kelet-Európára. Az afrikai gyermekekre azonban általánosan az jellemző, hogy mind a két szülőtől távol nevelkednek. Egyedül a szubszaharai Afrikára jellemző olyan magas házassági arány, mint Ázsia és a Közel-Kelet országaira.

Közép- és Dél-Amerika államaiban a házasság nélküli együttélés a leginkább tipikus struktúra.

A termékenységi szint a szubszaharai vagy fekete Afrikában a legmagasabb, míg Európa, Óceánia, Kanada és az Egyesült Államok országai mind az átlagos termékenységi szint alatt teljesítenek. Különösen érvényes ez utóbbi a dél- és kelet-európai, valamint a kelet-ázsiai országokra. A legalacsonyabb házasságon kívüli gyermekszületési arány Ázsiában és a Közel-Keleten figyelhető meg, ahol a felnőttek nagy hányada házasságban él, és csak elenyésző az együttélések száma. A házasságon kívüli gyermekvállalás tekintélyes arányban Kelet-Európában fordul elő, még ennél is elterjedtebb azonban e jelenség Dél-Amerikában, Óceániában, Európa más országaiban és néhány szubszaharai régióban.

A családok jóléte

A társadalmi-gazdasági mutatók az anyagi, emberi és állami erőforrásokat mérik, amelyek elősegítik a család és a gyermek jólétét. A családok társadalmi-gazdasági helyzetének feltérképezésére a kutatás a szegénységgel, alultápláltsággal, szülői iskolázottsággal és foglalkoztatottsággal, valamint a családi ellátásokkal kapcsolatos mutatókat vizsgálta. Jelen kutatás mind az abszolút, mind pedig a relatív szegénység vizsgálatára kitér, ahol az előbbi a népesség azon hányadára vonatkozik, akik naponta kevesebb, mint 1,25 USA dollárból élnek, míg az utóbbi arra a hányadra, akik a háztartások átlagos jövedelmének kevesebb, mint felével rendelkeznek.

Kép: Designed by jcomp / Freepik

A vizsgált országokban az abszolút szegénység elterjedtsége 0%-tól 88%-ig terjed, a legmagasabb arány a Kongói Demokratikus Köztársaságban figyelhető meg. A gyermekek viszonylagos vagy relatív szegénységének előfordulása 6% és 31% között van, a legalacsonyabb Európában és Óceániában, a legmagasabb a Közép- és Dél-Amerikában.

A lakosság kevesebb mint 5 százaléka alultáplált a Közel-Keleten, Észak-Amerikában, Óceániában és Európában. Afrika, Ázsia és Dél-Amerika családjai azonban hatalmas alultápláltsági kockázatokkal szembesülnek.

A szülői iskolázottság szintje világszerte igen eltérő. A legalacsonyabb szint Afrikában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Közép-, illetve Dél-Amerikában figyelhető meg, míg a szülők szakképzettsége Európában a legmagasabb. A szülők 38–97%-a dolgozik világszerte – a legnagyobb szülői foglalkoztatási ráta Ázsiában figyelhető meg, messze túlszárnyalva Európa és Amerika közepesen magas mutatóit.

A családi kapcsolatok és az együtt töltött idő

A családi folyamatok mutatói a családtagok közötti kölcsönhatásokat írják le, olyan tényezőkre fókuszálva, mint a családi kapcsolatok, a családtagok családban betöltött szerepe, az együtt töltött idő minősége és mennyisége, valamint a családi élettel kapcsolatos elégedettség. 17 ország adatait tekintetbe véve a kutatás azt találta, hogy 30% (Dél-Korea) és 78% (Argentína) közé tehető a felnőtt lakosság családi élettel kapcsolatos elégedettsége.

A felnőttek több mint fele egyetért abban, hogy az elégedettség fenntartása érdekében mind a férfiaknak, mind pedig a nőknek hozzá kell járulniuk a háztartások jövedelmének gyarapításához.

54%-tól (Ausztrália) 92%-ig (Fülöp-szigetek) terjedő egyetértést mutattak ennél a kérdésnél a megkérdezettek.

A vizsgált országokban a 15 évesek 44–92 százaléka mindennap, vagy majdnem mindennap időt szán a szüleivel való beszélgetésre. Azon 15 évesek aránya, akik a fő étkezést családi körben töltik, világszerte nagy eltéréseket mutat, 60%-tól (Dél-Korea) egészen 94%-ig (Olaszország).   

Családi kultúra: attitűdök és normák, amelyeket értékesnek tartunk

A családi kultúra azokra a családdal kapcsolatos attitűdökre és normákra utal, amelyeket az ország állampolgárai értékesnek tartanak, és mindennapi életükben, gyakorlataikban kifejeznek. Az adatok arra engednek következtetni, hogy a felnőttek progresszív és konzervatív álláspontokat egyaránt képviselnek családi kérdésekben. A felnőttek mintegy fele egyetért azzal, hogy egyetlen szülő is ugyanúgy képes felnevelni gyermekét, mint a kétszülős családok, 24%-ostól (Chile) 69%-os támogatásig (Dél-Amerika) bezárólag. A rendelkezésre álló adatokból az is kiderül, hogy a felnőttek többsége – 52%-tól (Chile) 84%-ig (Tajvan) – úgy véli, hogy a dolgozó anyák éppen olyan szoros köteléket tudnak kialakítani gyermekeikkel, mint a háztartásbeli anyák. Világszerte a legtöbb felnőtt arról számol be, hogy teljesen megbízik a családtagjaiban; ugyanakkor a bizalom szintje régiónként és országonként változik. A holland megkérdezetteknek 63%-a nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben bízik családjában, míg ugyanerre a kérdésre 99% felelt igennel Egyiptomban.

A világ bármely részén éljünk is, nem tagadhatjuk, hogy a családnak egyedülálló szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit és szabályait. A családok helyzetének átfogó vizsgálatára vállalkozó World Family Map 2017-es, széleskörű kutatásából kiderült tehát, hogy sem az együttélés, sem az egyedülálló szülők által nyújtott biztonság nem fogható ahhoz a stabilitáshoz, amelyet a tradicionális értelemben vett, házasságon alapuló, kétszülős család kínál.

Ugyan a házasság intézménye és kultúrája világszerte hanyatlani látszik, jelen kutatás mégis azt bizonyítja, hogy a házasság még mindig a gyermekek szellemi-lelki épségének és stabilitásának elsődleges megőrzőjeként biztosítja a családi kör melegét, győzedelmeskedve minden családi kór felett.

Első emlékeim egyike is erről szól. Hétéves lehettem, amikor a nagypapám meghalt. Hosszabb ideje betegeskedett már, és apukám délutánonként, munka után őt ápolta. Aznap is későn ért haza. Éppen elkészültünk az esti tennivalókkal: vacsora, fürdés, fogmosás. Friss illatú, tiszta pizsamánkban ott hasaltunk az anyukám mellett meseolvasásra várva, amikor betoppant édesapám. A két felnőtt különös tekintetet váltott, bólintottak, sóhajtottak. Nem tudtuk, inkább csak éreztük, hogy valami olyan történt, amit nem lehet megérteni és amin nem lehet változtatni. Emlékszem, hogyan kúszott fel a torkomba a keserű íz, hogy szorult össze a gyomrom fájdalmas kis csomóvá. És akkor az anyukám átölelte apukámat és azt mondta:

– Gyere, tarts velünk! Éppen mesét olvasni készültünk.

Lázár Ervintől olvastuk el a Nagyapa meg a csillagokat. Apukám összekucorodott a széken, a két tenyerébe hajtotta az arcát. Régen nem láttuk ilyen sokáig egyhelyben ülni, de most tudtuk, hogy megpihent, nem fog mese közben elmenni sehová. Mi az öcsémmel a takaró alatt fickándoztunk, összedörzsölgettük, melengettük egymás lábát, mint mindig, ha valamitől izgatottak voltunk. Aztán ahogy hallgattuk a mesét, valahogy megnyugodtunk.

Első este ez annyit jelentett, hogy el tudtunk aludni. Másnap beszélgetni kezdtünk a nagypapáról, hogy milyen aranyos dolgokat csináltunk vele együtt kicsi korunkban, és miket mondtunk neki, amin nevetett. (Már hosszú ideje nem tudott sem beszélni, sem mozogni szegénykém, ezért különösen jó volt feleleveníteni azt az időszakot, amit aktív korában együtt töltött velünk.) A temetésen kicsit féltünk, amikor láttuk, hogy sírnak a felnőttek, de aztán – karácsonytájt járt éppen az idő – megláttunk a kis, domború kertek között pár földön heverő csillagot, és akkor megnyugodtunk, hogy minden rendben lesz. Pontosan úgy, ahogyan lennie kell.

Amikor felnőttem, magam is mesélni kezdtem. Együtt álmodtunk a tanítványaimmal, később a gyerekeimmel.

Néha nem is tudom, kinek van ezekre az esti alkalmakra nagyobb szüksége: nekik vagy nekem. Nagyon szeretem, amikor beleernyednek a történetbe, és a tekintetükben megjelenik a túllátás csillogása. Ilyenkor tudom már, hogy nélkülem is boldogulni fognak, mert a mesét csak elkezdeni lehet, folytatni mindenkinek magának kell. És ahogy közösen megalkotjuk, úgy szövődik olyan erőssé, hogy képes megtartani is.

A legfurcsább mesés élményeim egyike, amikor magyarul nem beszélő vendégeink is mellénk szegődtek hallgatónak.

Idősebb, csupa élet házaspár, akik bejárták a világot, és akik a köszönésen kívül egyetlen szót sem beszéltek vagy értettek a nyelvünkön. Mégis, azt mondták, a mesének dallama van, ami elringatja, megnyugtatja őket is. Különben bevallom, én gyakran bele is énekelek a mesékbe, egyszerű, madárfüttynyi kis dallamokat. Ne értsenek félre, nem vagyok egy zeneszerző, csak van, amikor engedem, hogy a zene tovább röppentse a történetet. Egy szomorú királylány, egy bajba jutott kismadár biztos nem versben beszél, inkább dalra fakad, nem igaz?

Még egy esetet osztanék meg, amikor markánsan átéltem a mese hatalmas erejét. Minden este meséltem a lányaimnak, tehát nekik ez volt a természetes. Egyetlen alkalommal azonban majdnem elmaradt az esti szertartás.

Kép: Duba Máté

Lakodalomba voltunk hivatalosak, és amikor késő éjszaka hazaérkeztünk, a lakás ajtaját tárva-nyitva találtuk. A férjemmel megrendülten jártuk végig a feldúlt lakást. Minden fiók kiborítva, minden ruhánk, iratunk, holmink a földön, szanaszét. A gyerekek rémülten bújtak össze az előszobában, se ki, se be nem mertek menni. Fáradtak is voltunk, tapasztalatlanok is, alig volt erőnk többre a legszükségesebbeknél. A rendőrséget kellene hívni, helyet készíteni, hogy le tudjanak feküdni a gyerekek, de nagyon nem mozdítani semmit, hogy hátha találnak a nyomozáshoz valamit. Feszültek voltunk és zavarodottak. A nyomozókat még együtt fogadtuk, de aztán a férjemnek munkába kellett indulnia, én pedig képtelennek éreztem magam arra is, hogy megszólaljak. A romok között félelemköd szorongatta a torkunkat. A lányaink lapultak az ágyukban, mint a nyulak, és csak sóhajtoztak. Én se voltam képes elaludni. Egyszer csak – már bőven hajnaltájt – megszólalt a legkisebb:

– Anya, de hiszen nem is meséltünk!

Elmosolyodtam, előmásztam a takaró alól. Jéghideg lábamat papucsba bújtattam és körülnéztem a rettenetes rumliban. Egy rongyos újság sarkán állapodott meg a tekintetem. Ebben szokott mese lenni. Jó is lesz.

Aznap senki sem reklamált és kuncsorgott. (Máskor gyakran válogattak és ráadást követeltek.) Most úgy kucorogtak a takaró alatt összegömbölyödve, mint a sünök, és hallgatták Hamvas Jutka meséjét, akit ki akart rabolni a bakarasznyi Tirpetörpe Gyurka, de a mese végén szégyenkezve kellett elkullognia. A mese közben már kis kuncogások hallatszottak, aztán amikor még egyszer elmeséltem, már velem énekelték az elvetemültet csúfoló egyszerű dalocskát, végül pedig békésen elaludtak.

Nekem felnőttként még napokba telt a helyzet feldolgozása, de attól, hogy azon a hajnalon el tudtam csendesíteni az aprókat, úgy éreztem, nagyon gazdag vagyok. Még ma is úgy érzem.

A könyv, amelyről eredetileg mesélni szerettem volna, mindezeket az emlékeket és érzéseket keltette fel bennem. Jó mesék, vidámak és szívmelengetők. Gyereknyugtatók és beszélgetésre indítók. Szeretni valók és gyógyítók.

A mesekönyvet Pifkó Célia írta, a címe „Szörnyek a szobádban”. A mosolyra indító rajzokat Orosz Annabella készítette hozzájuk. Többet nem árulok el róla, de szívesen felolvasom Önöknek. Vagy tudják mit? Olvassák fel Önök valakinek, akit szeretnek!

Feövenyessy Krisztina gerincterapeuta, a Balance Gerincközpont igazgatója elkötelezetten tanítja, hogy testünk épségének megőrzése érdekében fontos a mozgás. A helyes ülésről így ír blogjában: „Az ember teste a napi 10–12 órás ülés helyett arra teremtődött, hogy az ébrenlét óráiban szinte folyamatos mozgásban legyen. Húzzon, toljon, emeljen, hajoljon, forgasson, azaz változatos, sokirányú terhelés érje.”

Hogyan is lehet tehát „helyesen ülni”?  Úgy, hogy soha nem hagyjuk belemerevedni a testünket egy adott pozícióba. Egy darabig ülünk (labdán, széken vagy akár a kanapén), majd egy időre felállunk (magasabbra állítva az asztalt vagy megemelve a számítógépet), végül térdepelünk egy kicsit, sőt, ha lehet, sétálgatunk is munka közben. Mottó: „Munkavégzés közben az ideális testhelyzet az, amit legközelebb fogsz felvenni.”

Kép: Balance Gerincközpont

Mit tehetünk még a helyes ülés mellett a gerinc egészségéért? A kütyüzés miatti mozgáshiányt épp a kütyük használatával tudjuk leküzdeni!

1. Appra Magyar!

Töltsünk le lépésszámláló, futós, kirándulós applikációkat. Ezekben a mérési lehetőség segíti a napi rekordok beállítását, a rendszeres, mérhető eredmény elérését, ezt jutalmazásként éljük meg, így a motivációt is fenntartja. Versenyezni lehet az idővel, másokkal, magunkkal – az applikációk ingyenes verzióiban is van már lehetőség erre. Néhány app: Endomondo, Pedometer.

Gyerekeknek a Zsebmanó applikáció való: ez várakozás, gyaloglás, utazás közben aktivizálja a gyerekeket, és feladatokat, mesébe ágyazott kihívásokat mutat nekik úgy, hogy nem köti a képernyőhöz őket! Érdemes kipróbálni!

Zsebmanó szolgáltatás: várakozás, gyaloglás vagy közlekedés során is remek szolgálatot tesz a telefonra

2. Ha nem posztolod, meg sem történt!

Extrovertáltak posztolhatják a közösségi oldalukon, is az aznapi eredményeiket. Szinte minden applikáció ezt egyszerűen lehetővé teszi, térképpel, rajzzal, könnyen értelmezhetően. Így a társas támaszt, jutalmazást, pozitív szavakat, bátorítást, dicséretet akkor is megkaphatják, ha fizikailag nem tud velük tartani mindenki, akit szeretnének.

3. Vár téged a sporttársak klubja!

Lépjünk be fittséggel, mozgással, városnézéssel, sétával kapcsolatos Facebook-csoportokba. Itt hozzánk hasonló személyekkel találkozhatunk, tippeket, ötleteket, virtuális vagy akár valós sporttársakat találhatunk. Erőt adhat a társaságuk, akár virtuálisan is.

4. Kapcsold be, hogy kapcsold ki!

Használjuk a tudatos jelenlétet segítő applikációkat, ilyen pl. a Forest. Itt beállítható, meddig akarunk valamilyen offline dolgot végezni, és minden alkalommal egy „fát” ültetünk. Az erdőnk gyarapodásával egyre kevésbé függünk a kütyüktől, és egyre több – rég feledett – örömöt fedezhetünk fel az offline életben. Ha elbukunk, és mégis visszakapcsoljuk a kütyüt, mindig van újabb esély!

Kép: Forest app

5. Sportos buborék – az új közösség?

Az ún. Bubble filter jelenség azt jelenti, hogy egy „buborék” megszűri az információkat, amiket elénk tárnak. Vagyis a közösségi médiaeszközök mögötti algoritmus felismeri kereséseinket, tevékenységeinket, és annak megfelelően mutat nekünk alkalmazásokat, programokat, új személyeket. Így ha sportolni kezdünk, akkor a „sportoló felhasználó” buborékba helyez minket az algoritmus!

Az Egyasszony című monodrámáról megszámlálhatatlan mennyiségű kritika, interjú, ajánló született már. Mit lehet ilyenkor még mondani? Pláne mit mondhatnék én, akinek ez az első színház kritikája, és fogalmam sincs, hogy kell ezt csinálni…

Mielőtt nekifogtam az írásnak, elolvastam az összes eddig született sajtóanyagot, hátha az segít. Napok óta tanácstalanul pótcselekvésekbe fogok, mosogatok, takarítok, pengetem az évek óta porosodó gitárt. Kicsit vizsgaidőszak-utánérzés. Ismételgetem mindenkinek, hogy nem érek rá, mert kritikát írok, de még csak a Wordöt sem nyitottam meg. Kínosan kerülöm, hogy le kelljen ülnöm írni.

Még mindig a darab hatása alatt vagyok, mégse tudok róla semmit mondani. Néha elsírom magam.

Felhívok mindenkit, aki látta, hátha mond valaki valami eredetit. Nyilván senki nem mond semmit. Az emberek tök unalmasak. Megkérdezik, szerintem milyen volt. Annyit tudok csak mondani, *óriásilevegővétel*: hátjó. Nem tudok ennél többet, mert minden más közhely lenne, például.: A darab megmutatja, hogy legmélyebb gödörből is van kiút, ha nem adod fel. Meg hogy az élet akármilyen szar, akkor is szép.

Mégis mit lehet mondani egy ilyen darabról, ami őszintének hangzik? (Már ezt is megírta más, hogy félünk a közhelyektől.) Nem akarok ilyen kulcsfogalmakat bedobálni, hogy családon belüli erőszak, sérülten született gyermek, magyar egészségügy, női sors, stb. Mert persze ezekről szól a darab, de őszintén: kit érdekel ez? Pont azok nem fognak rákattintani a cikkre, akiknek a leginkább rá kéne.

Bori (a szerkesztőm) ír, hogy mizu. Minden oké, este küldöm a szöveget. Halogatok, úgy érzem, legalább olyan pontosan kéne írnom erről az előadásról, ahogyan Péterfy-Novák Éva elmeséli saját történetét.

Minden egyes szónak egy tűszúrásnak kéne lennie, ami egyszerre mar, éget, közben mégis jóleső, és érzed, hogy milliméter pontossággal a tökéletes helyre talál be.

Olyannak kéne lennie, mit Tenki Réka előadása, hogy semmi nincs túldramatizálva, mégis csontvelőig hatnak a szavak, amiket kimond. Rágörcsölök, nem tudok ilyet.

Kép: juranyihaz.hu

Olvasom mások írásait. Mindenki kulcsmondatokról ír a darab kapcsán. Oké, szerintem a darab kulcsmondata, hogy: „Nem hagyom, hogy többet megalázzanak!” (Ki kéne keresnem pontosan az idézetet, de hajnal 2 van, és olyan négy napja le kellett volna adnom ezt a cikket, úgyhogy most nem fogom). Tehát a történet nem „női történet”. Mindenkiről szól, aki hagyta már, hogy más megalázza, hogy ráterhelje a saját nyomorát és még felelőssé is tegye érte. Aki hagyta, hogy zsarolják, manipulálják. Aki megengedte másnak, hogy valaki magához láncolja, aki elvesztette a szabadságát egy kapcsolat miatt. Aki engedte, hogy bántsák. Mindenkinek szól, aki fél nemet mondani, fél elmenekülni és újat kezdeni.

Ez az előadás az élet ünnepléséről, a kapcsolatokról, a traumák feldolgozásáról, a kegyetlenül őszinte humorról, a valóságról szól.

Ritkán lehet olyan életigenlő karakterrel találkozni, mint akit megtestesít Tenki Réka. Alapvetően az ember egy nyomasztó előadásra számít, pedig a szó szorosan vett értelmében nem az. Nem olyan érzés, mintha egy hatalmas polclapot ráhelyeznének a mellkasodra. Inkább olyan, mintha a Glamour gálán kapnál egy arclemosót meg egy tükröt, és le kéne törölnöd a másfél órán át készített sminkedet, szétszedni a hajad, felvenni egy zsákot, majd belenézned a tükörbe, elmosolyodni és közben szeretni, amit látsz. Ergo, leveszed az instafiltert az életről és szembenézel vele. Az élet meg tele van fájdalommal, csalódással, betegséggel, halállal, gyávasággal. De igazából már ezt is megírta mindenki más.

Például azt is, hogy mennyire lenyűgöző az a finom fejlődés, amit előad Réka. Vagy hogy az átöltözések mennyire királyul segítik ezt. De találtam egy pontot, amit még nem láttam, hogy más megjegyzett volna. Pedig kifejezetten zavaró az az általánosító visszhang a darab és a könyv körül, hogy „a férfiak” ilyenek, „az orvosok” olyanok.Baromi ártalmas ez a beszédmód, mert ezzel csak nagyobb szakadékokat húzunk egymás közé.

A történet elnyomókról és áldozatokról, küzdelmekről és túlélőkről szól.

A rendszerről szól, a rendszert fenntartókról és az ez ellen küzdőkről. A férjről, a szülészről, az anyáról, arról az orvosnőről, aki megpróbálja elmondani Évának az igazat a babájáról. Nem az orvos a hibás, és nem a férfiak: bennünk van a hiba, de az egész rendszerben és az egymáshoz fűződő viszonyainkban is.

Színterek: MOMKULT, ZENEAKADÉMIA, MÜPA, ÓBUDAI TÁRSASKÖR

Alapító és művészeti vezető: Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész

A fesztiválhoz idén is számos megelőző program kapcsolódik már november elejétől, úgy, mint kiállítás, mesterkurzus, street piano koncertek, vagy a gyerekeknek szóló programok.  A február 17. és 25. között tartó fesztivál sokszínű estjein minden műfajból a legkiemelkedőbb művészek lépnek fel: José Cura (AR), Bogányi Gergely, Várdai István, Miklósa Erika, Lajkó Félix, Isabelle Oehmichen (F), Massimo Mercelli (I), a Kállai Vonósnégyes, Rúzsa Magdolna, Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Nagy-Kálózy Eszter, Lackfi János, a Hot Jazz Band, Sárközi Lajos és zenekara, Káel Norbert, Mocsári Károly, Oravecz György, a művészeti vezető Balázs János, Dr. Freund Tamás agykutató, valamint a Virtuózok és a Cziffra fesztivál ifjú tehetségei is a CZF vendégei lesznek.

Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze 2016 februárjában hívta életre a Cziffra György Fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap és a MOM Kulturális Központ támogatásával.

A Fesztivál alapküldetése, hogy Cziffra György magas művészi színvonalú életművét, zenei és szellemi hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt a fiatal művészeket felkaroló munkát, amely a világhírű magyar zongoraművész életében oly nagy hangsúlyt kapott. Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a Fesztivált is: a klasszikus zenei koncertek mellett minden évben improvizatív és jazz estek is helyet kapnak, a rendezvénysorozat kiemelt megjelenést biztosít a fiatal művészeknek és figyelmet fordít a gyerekek klasszikus zenei műveltségének fontosságára is. A társművészetek bevonásával több kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a fesztivál alatt. Az elmúlt három évben többek között Rost Andrea, Szulák Andrea, Mischa Maisky, Fazil Say, Lajkó Félix, Vásáry Tamás, a Kelemen Quartet, Jandó Jenő, Szakcsi Lakatos Béla, Snétberger Ferenc, Malek Andrea, Szulák Andrea, Sárik Péter, Miklósa Erika, Arcadi Volodos, Pierre-Laurent Aimard, Presser Gábor, Darko Brlek, Masin Gwendolyn és a Hot Jazz Band állt színpadra Balázs János meghívására a fesztiválon.

„…Hisszük, hogy Cziffra György a világ legnagyobbjainak járó sikereit kiemelkedő tehetségén túl a munkába vetett hitének, a megalkuvást nem tűrő, mindig a legmagasabb minőség elérésére való törekvésének, az öncélú csillogástól mentes ügy iránti szeretetének és elkötelezettségének köszönhette. Fordulatokban gazdag élete, kitartása és sikerei nemcsak a mai kor fiatal zeneművészei, hanem mindnyájunk számára példaértékű lehet....”
(Balázs János alapító, művészeti vezető)

2019-ben a MOM Kulturális Központ, a fesztivál főszervezője mellett a Zeneakadémia Nagyterme és a MÜPA ad otthont a programoknak, a „nulladik nap” műsorának pedig az Óbudai Társaskör lesz a helyszíne. A Fesztivál főtámogatója a 2019-es évben az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., legnagyobb magántámogatója Várkonyi Attila (FastVentures). A sikeres megvalósításhoz az NKA, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Violin Travel, Rekeczky Csaba, Kőbánya Önkormányzata, a 13. Kerületi Önkormányzat, Budafok-Tétény Önkormányzata mellett a Szamos Marcipán Kft., a Takler Pincészet, az Opera Zongoraterem, az Archimedia Kft. és a Molnár C. Pál Galéria is nagyban hozzájárult.  

2019-ben olyan művészek tisztelik meg fellépésükkel a fesztivált, mint a sztártenor José Cura, a Fondation Cziffra művészeti vezetője Isabelle Oehmichen zongoraművész, Massimo Mercelli fuvolaművész. Fellép Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő és Lajkó Félix Liszt-díjas hegedűvirtuóz, akik Balázs János zongoraművésszel adnak hármasban koncertet. Ott lesz Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Várdai István Liszt-díjas csellóművész és a Kossuth-díjas Hot Jazz Band is. A legkiemelkedőbb fiatal cigányprímás, a Junior Prima Díjas Sárközi Lajos és zenekara ismét a bárest közreműködő zenekara lesz, először lép fel a sorozatban a jazzben és klasszikus zenében egyaránt otthonosan mozgó Káel Norbert zongoraművész. A nulladik nap programjában Mocsári Károly és Oravecz György zongoraművészek adnak koncertet, a nyitónapon pedig a Kállai Vonósnégyest is hallhatjuk. A művészetet és a tudományt összekapcsoló események sorába illeszkedik a katarzisról szóló kerekasztal beszélgetés Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutatóval, Lackfi János Prima Primissima-díjas költővel, Nagy-Kálózy Eszter Kossuth-díjas színművésszel, Lukács Miklós és Balogh Kálmán Magyar Örökség-díjas cimbalomművészekkel. Az igényes könnyű műfajt képviseli idén a fesztiválon Rúzsa Magdolna Máté Péter-díjas énekesnő, aki Balázs János kíséretében lép színpadra.  A gyerekeknek szóló Hangszerbemutató koncert a Cziffra Fesztivál és a Virtuózok fiatal díjazottjainak közreműködésével valósul meg.

A nagyközönség megszokhatta már, hogy a fesztivál tágabb értelemben vett eseménysorozata november 5-én Cziffra György születésnapján kezdődik el, a Cziffra tehetség-díjas művészek hangversenyével.  

A Cziffra György emlékkoncertet a 13. kerületi József Attila Művelődési Központban rendezik meg Horti Lilla énekesnő és Devich Gergely gordonkaművész szereplésével. November 8-tól a fesztivál végéig látogatható a Molnár C. Pál Galériában a Gellérthegyen a mesterről szóló kiállítás.

Ezzel párhuzamosan a franciaországi Fondation Cziffra felkérésére Balázs János zongoraestet ad a Cziffra György által létrehozott Liszt Ferenc Auditóriumban Senlisben, a Szent Frambourg Királyi Kápolnában. Ugyanitt újra megrendezik a névadó által alapított zongoraversenyt, melyet 2012-ben Balázs János nyert meg, idén pedig a zsűri tagjai közé kérték fel.

Az adventi időszakban a MOM PARK Bevásárlóközpontban bárki kipróbálhatja a CZF Street Pianot, amelyet az Opera Zongoraszalon biztosít. Ezen a hangszeren az ünnepi készülődés idején több koncertre kerül sor, fellépnek a fesztivál Országos Zongoraversenyének díjazottjai, résztvevői és Ifjú Tehetség-díjasai.

2019. február 8-10. között kerül sor a Cziffra György Fesztivál Mesterkurzusára a Kroó György Zeneiskolában, ahol a mesterek: Falvai Sándor, Dráfi Kálmán, Balázs János és Muza Rubackyte. Ezzel párhuzamosan cigányprímás mesterkurzus indul Sárközi Lajos vezetésével. Az esemény megvalósítását a 10. kerület Kőbányai Önkormányzat támogatja. Februárban a MOMKultban a Reich Károly Galériában Bada Márta festőművész kiállítása tekinthető meg.

A kávéházi cigányzene

A Cziffra György Fesztivál és a Budapest Borfesztivál együttműködése a fiatal tehetségek felkarolására

A 2019-es Fesztivál ezen programja a régi idők kávéházi cigányzenéjének népszerűsítése érdekében indul útjára. Sárközi Lajos Junior Prima Díjas prímás tart 2019 februárjában  mesterkurzust, majd a Cziffra György Fesztivál egy tehetségkutatót hirdet meg, mely során a cigány zenét magas színvonalon játszó művészeket szólít meg, közülük válogat a szakmai zsűri, a legjobbakat emeli ki a februári fesztivál során. Az így megtalált tehetségek számára jövő év szeptemberéig a Cziffra Fesztivál a Budapest Borfesztivál segítségével fellépéseket szervez olyan helyeken, ahol a cigányzene leginkább otthon érzi magát: éttermekben, borvacsorákon, borkóstolókon, pincékben, az ország legnevesebb borászai kóstolótermeiben. A tehetségek bemutatására ezáltal egy olyan országos turné szerveződik, amelyet a magyar borászok is nagy örömmel fogadnak, közösen dolgozva azon, hogy ezt az értékes műfajt ismét az őt megillető helyre emeljék.

A szervezők tervei szerint a közel egy éves program záró eseményeként jövő szeptemberben, a 28. Budapest Borfesztiválon a zsűri által kiválasztott cigányzenészek, művészek egy gálakoncert keretében együtt léphetnek fel.

CZF Díjak

A 2019-es Fesztivál keretein belül újra átadják a Cziffra Fesztivál Életműdíjait, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjait és Ifjú Tehetség-díjait, amelyek hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és legtehetségesebb fiataljainak nyújtanak anyagi és erkölcsi támogatást. A díjak támogatását a 13. kerületi Önkormányzat, valamint Kőbánya és Budafok-Tétény Önkormányzata biztosítja. Az előző években Cziffra Fesztivál Életműdíjat kapott Vásáry Tamás zongoraművész és Jakobi László csellóművész, hangversenyrendező (2017), Ránki Dezső, Kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész és Csonka András, a Zeneakadémia Kulturális Igazgatója (2018). Cziffra Fesztivál Tehetség-díjat kapott: Ránki Fülöp zongoraművész és Kállai Ernő hegedűművész (2017), Devich Gergely Junior Prima díjas gordonkaművész és Horti Lilla, Junior Prima díjas operaénekes (2018). Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség-díjat kapott Kokics Dorina Fanni, klarinét (2017), Naim Tichiti, hegedű és Antalóczy Máté, hegedű (2018)

A Fesztivál gasztronómiai érdekességei

„Senki nem válhat hallhatatlanná addig, amíg nem neveznek el róla egy ételt.” (Sztravinszkij)

Egy zenei fesztiválhoz, a fesztiválhangulathoz hozzátartoznak a gasztronómiai élmények. Az első fesztiválon nagy sikert aratott a Szamos Cukrászda által megalkotott Cziffra szelet, amely a fesztivál ideje alatt újra megtalálható lesz a Szamos üzletek kínálatában. A Takler Pincészet csúcsborainak felhasználásával megalkotott és a második fesztiválon bemutatott Cuvée a Rubato nevet kapta és azóta is igazi kuriózum a borfogyasztók körében. A Takler Pincészet minden évben a fesztivál idejére palackozza be az előző évi, tölgyfahordóban érlelt nemes cuvéet.

 “A katarzis” - Kerekasztalbeszélgetés és cimbalom-est

2018. november 5. Cziffra születésnapi emlékkoncert

József Attila Művelődési Központ 13. kerület

Kiegészítő programok időrendben:

2018. november 8. Cziffra kiállítás megnyitó

Molnár C. Pál Galéria

2018. november 15-18. Zongoraverseny és koncert

Cziffra Alapítvány, Cziffra kápolna – Senlis (FR)

2018. december - Street Piano

MOM Park Bevásárlóközpont

2019. február 3. Zenemanó rajzpályázat pályázati munkáinak beküldési határideje

2019. február 8-10. Mesterkurzus

Kroó György Zeneiskola, Kőbánya

Falvai Sándor, Dráfi Kálmán, Balázs János, Muza Rubackyte, Sárközi Lajos

2019. február - Bada Márta kiállítás

MOMkult Reich Károly galéria

A Cziffra Fesztivál programjai:

2019. február 17. (vasárnap) 19 óra, Óbudai Társaskör

“Előhang” A Virtuóz c. film vetítése, Mocsári Károly és Oravecz György koncertje

2019. február 18. (hétfő) 19.30 óra (MOM Kulturális Központ, Színházterem)

Nyitókoncert

Bogányi Gergely (zongora), Kállai Vonósnégyes, Isabelle Oehmichen (zongora),  

Massimo Mercelli (fuvola)

Műsor: Schubert: Gesz-dúr impromptu, op. 90, no.3., Liszt: A Villa d’Este szökőkútjai, Chopin: Fisz-dúr noktürn, op. 15/2,  Magin: Triptyque Polonais,(Oehmichen), Mozart: D-dúr fuvolanégyes KV 285 (Mercelli, Kállai Vonósnégyes), *** Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44, (Bogányi, Kállai Vonósnégyes)

2019. február 19. (kedd) 19.00 óra (MOM Kulturális Központ, Színházterem)

“A katarzis” - Kerekasztalbeszélgetés és cimbalom-est

Freund Tamás, Lackfi János, Nagy-Kálózy Eszter, Lukács Miklós, Balogh Kálmán

“A művészi élmény, azon belül is különösen a zenei remekművek, képesek érzelmi tartalékainkat olyan mértékig mobilizálni, hogy dopamin szabadul fel a jutalmazás és kielégültség érzet agyi központjában, miáltal más tudati szintre emelkedhetünk, megélve a katarzis testet-lelket átható varázsát.”  (Freund Tamás)

2019. február 20. (szerda) 19.30 óra (MOM Kulturális Központ, Színházterem)

Rúzsa Magdolna és Balázs János estje

Dalok és népdalok , valamint azok klasszikus zenébe integrált zongoradarabjai/ Dalok, népdalok és zongora átiratok  (Bartók, Kodály, Liszt, Brahms)

2019. február 21. (csütörtök) 19.30 óra (Zeneakadémia, Nagyterem)

Miklósa Erika, Lajkó Félix és Balázs János estje

Donizetti, Verdi, Strauss, Piazzola áriák, Cziffra György átiratok és improvizációk

2019. február 22. (péntek) 19.30 óra (MOM kulturális Központ, Színházterem)

Bárest

Hot Jazz Band, Káel Norbert, Sárközi Lajos és zenekara

A bárokban is zongorázó, számtalan legendás történet főszereplőjeként is ismert Cziffra Györgynek dedikálva kerül megrendezésre a Bárest, melyen a művészek ‘20-as, ‘30-as, ‘40-es évekbeli slágerekkel varázsolják elénk a két világháború közti “boldog békeidők” különleges hangulatát.

2019. február 23. (szombat) 11 óra (MOM Kulturális Központ, Kupolaterem)

A Virtuózok és a Cziffra Fesztivál bemutatja: Hangszerbemutató koncert gyerekeknek

A Virtuózok és a Cziffra Tehetség-díjas ifjú művészekkel

2019. február 23. (szombat) 19.30 óra (Zeneakadémia, Nagyterem)

Várdai István és Balázs János estje

Kodály: Szonatina, Kodály: Szólószonáta,

Chopin: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 65

2019. február 24. (vasárnap) 19.30 óra (Zeneakadémia, Nagyterem)

Gálakoncert, díjátadó

José Cura és Balázs János gálaestje

Argentin est

2019. február 25. (hétfő), 19.30 óra – Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Balázs János zongoraestje – CZF/„MVM Koncertek – A Zongora”

„Hommage à Cziffra”

Chopin: Barcarolle, op. 60, Berceuse, op. 57, Bolero, op. 19, Tarantella, op. 43,

Variations Brillantes, op. 12, Rondo á la mazur, op. 5

***  Schumann: Bécsi karnevál, op. 26, Liszt: 9. magyar rapszódia (pesti karnevál)

 További információ a www.cziffrafesztival.hu oldalon.

Jegyvásárlás MOMKult és a Zeneakadémia jegypénztárában, valamint a https://czf.jegy.hu/ oldalon.

Holt tudósok (tév)eszméi

A fenntarthatóság immár közhellyé vált, lassan már nem csak konferenciákon, de kocsmákban, sőt köztársasági elnöki hivatalokban is beszélnek róla. Mégis, ha szóba kerül, nem lehet egy kavicsot úgy eldobni, hogy el ne találna valakit, aki azt gondolja, a „túlnépesedés” miatt pusztul a bolygó… Néhány magát tudósnak tettető ún. populáció-ideológus jól megágyazott ennek a nézetnek, amiben persze van némi igazság, ráadásul sok híres és kiváló tudós is beleesett a túlnépesedés-csapdába.

A fő baj nem azzal van, hogy tévednek, hanem az üzenetükkel: az egyetlen csökkentendő tétel a világ népessége. Persze erről főleg a tehetős országok tudósai beszélnek, akik a „fejlődők” „túlnépesedésének” csökkentésében látják a megoldást.

Hardin például híres, 1968-as cikkében odáig ment, hogy károsnak tartotta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában (ENSZ, 1948) minden ember élethez való jogát, mivel azt a túlnépesedés miatt a bolygó halálának tartotta. Vagyis a helyes képletből a rossz következtetést vonták le, sokan pedig hisznek nekik, annak ellenére, hogy Ehrlich és Holden jóslatai (pl. Anglia elnéptelenedése) még kevésbé teljesültek, mint Malthuséi. Elfeledkeztek ugyanis arról az egyszerű tényről, hogy a népesség növekedése a legtöbb országban ún. szigmoid (S alakú) görbét ír le, nem pedig exponenciálist vagy hiperbolikust (J alakút). Egyszerűbben fogalmazva: a végtelenül gyorsuló(nak látszó) növekedés a görbének nem a vége, csak egy szakasza! Általában akkor következik be, amikor a társadalom a gazdasági növekedésnek köszönhetően „elrugaszkodik” a stagnálásból, azaz a közállapotok stabilizálódnak, mindenkinek jut annyi az anyagiakból, hogy emberhez méltó életet éljen.

Amikor egy ország ki tudja emelni a nyomorból polgárait, s ez tartóssá válik, a népességnövekedés csökken.

A fejlett országok a másik, lekanyarodó végén vannak a görbének, ahol a további anyagi gazdagodás és más tényezők már a reprodukciós ráta alatti születésszámokat eredményeznek, azaz a népességszám csökken.

Mi is az, hogy túl népes?

Mivel a nyugati kultúra hódította meg a legnagyobb területet a globalizáció során, gazdasági mintáját gyakorlatilag egyeduralkodóvá tette az egész világon, ezért sokan Európa szellemiségét, vagyis a zsidó-keresztény hagyományt okolják a bolygó leigázásáért. Ezt alátámasztja látszólag a Teremtés könyve. Nézzük hát, milyen létprogramot is adott eredetileg a Teremtő a teremtménynek:

Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.  

Ezt eddig minden kismókus tudja. Érdemes azonban művelt biomókusnak lenni, s tovább olvasni a Szentírást, amely így folytatja:

A szövegből egyértelmű ugyan az ember kiemelt szerepe, ám csak azzal a feltétellel, hogy ez az erdész gondoskodása, nem pedig a favágó önkénye. A Biblia szerint a nem emberi fajoknak is joga van táplálékukhoz, azaz a léthez!

A tiltott fa gyümölcse a jó és rossz megkülönböztetése – hihető magyarázat szerint ez annak az eldöntése, hogy ki éljen, s ki ne. És itt csatolhatunk vissza az idézett tudósok legkárosabb üzenetéhez: a népesedés jelenségét kissé félrediagnosztizálva teljesen rossz kúrát javasolnak: annak kiszámítását vagy akár eldöntését, hány embert bír el a bolygó.

A Hány embert bír el a bolygó? kérdés tehát helyesen így hangzik: Hány milyen fogyasztású embert bír el a bolygó?

Innentől a probléma nem társadalommérnöki, hanem etikai: tényleg több joga van egy amerikainak, ausztrálnak (és tegyük hozzá: magyarnak) a túlfogyasztáshoz, mint egy afrikai gyereknek a megszületéshez és életben maradáshoz? Aldous Huxley Szép új világ című sci-fi kultuszregényében (1932) a régi kor elhunyt emberei közül Henry Ford mellett Malthus az, aki a legnagyobb hatással van a mindennapokra: az emberi faj csúcsát képező alfa hölgyek Malthus-övet hordanak magukon, benne a kötelezően előírt, bőséges adag fogamzásgátlóval. Az alfákat gyárakban állítják elő – bár egyedileg, nem pedig egyforma, nagyobb szériákban, mint a bétától lefelé rangsorolt embereket –, s kis korukban jelmondatokkal kondicionálják gondolkodásukat. Ezek között előkelő helyen szerepel: „A civilizáció sterilizáció!”. Tényleg ez lenne az út előre? A kínaiak népességszabályozása és a fejlett országok elnéptelenedése azt mutatja, hogy nem…

Biomókus és család

Végső soron mindegy, mit gondolunk a túlnépesedésről, semmiképp nem segíthetjük elő globális fogamzásgátlással a népesség „aktív csökkentését” vagyis növekedésének megelőzésését.

A megoldás sokkal emberibb és profánabb: meg kell zaboláznunk a fejlett országok szupergazdagjainak felhalmozását egyenlőbb világot teremtve, ugyanakkor engedni kell növekedni a szegények létszámát, mert a nyomorból kiemelkedő milliárdok rövid távon visszaszabályozzák túlnépesedésüket, középtávon pedig elsajátítják a gazdagodás következményeként a kultúrát, viselkedést.

Néhány hörcsög-ökomókus kapzsisága nem lehet gátja milliárdok biomókussá növekedésének. Nem valami világ(proletár) kormánynak kell elvenni a gazdagok pénzét erőszakosan, hanem olyan etikai és szabályozó rendszert kell kialakítani, amely kívülről és belülről vezérli az egyént a jó irányba. Aki azt hiszi, ez merő naivitás, kattintson a givingpledge.org honlapra, ahol a világ leggazdagjaiból már 186-an elkötelezték magukat vagyonuk jelentős részének szétosztására. (Persze még jobb lett volna, ha ezek a vagyonok létre sem jönnek, de ez már egy másik történet.

„Föld, haza, család”

Volt egy amerikai-német igazi „mélyzöld” barátom, aki egyszer megbotránkozva mondta el, hogy engem nagycsaládosként nem tart igazi környezetvédőnek. Peter hű maradt magához: zöld szervezetnél dolgozott, tehetős emberként is kommunában lakott, gyerek nélkül halt meg fiatalon.

Kedves biomókus, megnyugtatlak, szaporodj nyugodtan, különösen, ha képes vagy magyarul elolvasni e sorokat!

„Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a Hazáért és a Szabadságért) hangzott II. Rákóczi Ferenc jelmondata, amely kiválóan kifejezte az Istenbe vetett mély hitet, a hazafias érzést és a megvalósítás eszközét. Vagyis az akkori korszellemet.

Ma egy kicsit módosítanunk kell a jelmondaton: „Cum Deo pro Familia et Mundo” (Istennel a Családért és a Világért).

A nemzetek autonómiája már kevésbé van veszélyben, mint a Föld sorsa (amelynek nincs érdekeit képviselő választott kormánya), és széteső családjaink. Modern Noéként be kell zárkóznunk a családi bárka belsejébe, átmenteni biomókusi értékeinket az emelkedő tengerszint és hőmérséklet által újraírt világba. De befogadónak is kell lennünk, mint Noé, aki együtt élt nemcsak sok „háziállatával”, hanem még fiait és menyeit is elviselte hónapokig, egy fedél alatt. A sejt talán jó hasonlat: egyértelműen elhatárolja és védi magát a külvilágtól, de aktív kölcsönhatásban is van vele.

Kép

Kép: Profimédia - Red Dot

James Bond is családot alapít?

Végül, de nem utolsósorban: hogy jön ide a hírhedt nőfaló és legendásan szingli James Bond? Nos, ha pontosan akarunk fogalmazni, először is a szuperkém nőkhöz való viszonyáról kell ejtenünk néhány mondatot. Bár régebben valóban sportból falta a nőket, a széria újabb részeiben ez megváltozott: néha már majdnem megnősült, beadta a lemondását, mivel a „Maradj érzelemmentes!” (Don’t get emotionally involved!) kémszabálya cölibátust feltételez. A 007-es maga a hatékonyság, a szó rossz és jó értelmében. Céljaiért mindenkin áttapos, nem lehet megállítani, de céljai Angliáé, a Királynőé és a világé (amelyet korábban többször megmentett a pusztulástól, de mára a forgatókönyvírók világmegváltó lendülete alábbhagyott, már senki nem hisz a gonosz megabűnözőkben). Családosnak lenni ma látszólag nem hatékony, legfeljebb hatásos. Hatékonyság szempontjából a szingli lét az ideális, míg gazdaságilag a DINK (fiatal karrierista pár – Double Income No Kids) életmód az optimális, hiszen a fix költségek (lakás, nyaralás) megoszlanak, ezenfelül a szerelmi élet tranzakciós költségei (udvarlás = idő és pénz) is leszoríthatók.

Ha James egyszer megnősül (egyszer nem győz, migránsokat segít, színesbőrű játssza), az lesz az igazi paradigmaváltás!

Összefoglalva: A biomókus nem fél a túlnépesedéstől, fogyasztásában gazdasági lehetőségei ellenére visszafogott, aktívan dolgozik a világ igazságosságán helyi és globális szinten. S egészséges-optimista-önzetlen: nem fél szaporodni!

A helyi teremtésmonda szerint Lac Long Quan sárkánykirály elvette feleségül a csodaszép Au Co (ejtsd: Okkő) tündért, és házasságukból száz fiúgyermek született. Ahogy teltek-múltak az évek és a gyermekek mind férfivá cseperedtek, a sárkány egyszer csak azt mondta feleségének, hogy „te tündér vagy, én meg sárkány; olyanok vagyunk, mint tűz és víz, ezért el kell válnunk”. Így hát a tündér ötven gyermekével a hegyekbe költözött, míg a sárkány szintén ötven fiúval visszatért tengeri birodalmába. A monda szerint így fonódott össze végérvényesen a vietnámi hegyi lakosság sorsa a tengerpart mentén élőkével, ezzel egy nemzetté kovácsolva őket. Mégpedig egy olyan nemzeti hősnek tekintett személyen (sárkányon/királyon) keresztül, akire ma is büszkeséggel gondolnak a vietnámiak.

Az ősök és a múlt iránti tisztelet a mostani fiatal nemzedék szívében is tovább él, annak ellenére, hogy a dél-kelet ázsiai országban is (látszólag) akadálymentesen hódítanak teret a tengerentúli szokások. S hogy mely országé? Nos, éppen azé, amely ellen megadást nem ismerve küzdöttek alig néhány évtizeddel ezelőtt.

„Miért Ázsia, s miért nem Európa?” – zsémbeskedtem, amikor férjem a felajánlott külszolgálati lehetőséget először vetette fel.

Noha életemben már több országban éltem, és nem ijesztett az ismeretlen, ez az utazás mégis nyomasztónak tűnt idegensége, távolsága és mássága miatt. Soha nem fogom elfelejteni azt a párás forróságot, ami a repülőtéren a leszállást követően „arcul legyintett” (bár Dsida Jenő szóhasználatában ez a sötétségre vonatkozott). Aki járt már a Gellért gőzfürdőjében, ismeri az érzést. „Nem fogom tudni megszokni ezt a helyet” – motoszkált bennem a gondolat oly gyakran, miközben minduntalan a még otthoni időt mutató karórámat lestem. Ám az idő múlásával rá kellett ébredjek, hogy ez is – mint szinte minden az életben – azzá lesz, amivé te magad teszed. Jelenleg pedig egy kiváló és talán megismételhetetlen lehetőség egy másik ország, nép (pontosabban 54 etnikum) és egy új kontinens megismerésére, továbbá önmagam újabb próbatételére – ezúttal már nem Erasmus-os diákként vagy szakmai gyakornokként, hanem magyar édesanyaként egy ázsiai országban és egy ott élő nemzetközi közösségben.

Kép: Pixabay

Nem kerget a demográfiai tatár

Következzen hát elsőként néhány földrajzi és demográfiai érdekesség.

Ami az ország kiterjedését illeti, ugyan Vietnám „csupán” három magyarországnyi területet ölel fel, lakossága mintegy tízszerese hazánkénak (96 millió fő).

Az egyenletes és folyton felfelé ívelő népességnövekedés igencsak figyelemre (és irigylésre) méltó: a lakosság száma 1950-ben még 25 millió volt, ami azt jelenti, hogy a népesség azóta átlagosan 1 millióval nőtt évente. Ilyen demográfiai robbanással nem véletlen, hogy Vietnám a világ 14. legnépesebb országává lépett elő. Még a vietnámi háború hosszú évei (1955–1975) alatt sem látszódott nyoma a fogyatkozásnak, holott becslések szerint akkor mintegy hárommillió ember vesztette életét; katonák és civilek, férfiak, nők és gyerekek egyaránt. A kormány az 1975-ös egyesítés óta különféle korlátozó politikákkal igyekezte szabályozni az egyre duzzadó lakosságot (ami elsősorban a szegényebb vidékeken volt kézzelfogható), jóval a kínai híres – de inkább hírhedt – „egyke-politika” előtt. Az állam ingyen kínált a nőknek többféle fogamzásgátlót (méhen belüli hormonális spirálokat, tablettákat, óvszert), az abortuszt mindenhol „könnyű lehetőségként” kínálták fel, illetve minden létező csatornán keresztül folyt a kisebb és ezáltal „boldogabb” családért folytatott propaganda.

A két gyermeket meghaladó családokat súlyos bírságokkal büntették, ezáltal ellehetetlenítve sokak felköltözését vidékről a – magasabb színvonalú, de drágább – városokba.

A korlátozó politika miatt Vietnám termékenységi rátája (a szülőképes korú női népességre jutó születések átlaga) a kilencvenes évek elejére 3,2-re csökkent (a hetvenes évek végén mért 5,6-ről), mára pedig egyes becslések szerint 1,8-ra apadt. Ez azt jelenti, hogy a termékenységi ráta jelenleg a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1-es érték alatt van, de a közel 100 milliós lakosságszámra való tekintettel a demográfiai tatár még nem kergeti őket.

Sör és gyümölcs az isteneknek

Vallási tekintetben a lakosság többsége az ősi hithez tartozónak vagy éppen vallástalannak vallja magát (73%), az egyéb hívők között a buddhisták vannak a legtöbben (12%), őket pedig a római katolikusok követik (közel 7%) (2014-es adatok). A buddhista vallásosság mindenütt jelen van a fővárosban (Hanoi), ahol nem csupán a pagodák telnek meg rendszeresen a feljebbvalóként tisztelteknek szóló ajándékokkal, hanem városszerte üzletekben, fodrászoknál, autószerelőknél, gyümölcsárusoknál, sőt, szépségszalonokban és taxik műszerfalán is akadnak szentélyek szép számban: virágoktól, füstölőktől, mécsesektől szegélyezve hevernek a mindennapi friss „áldozatok”. Akinek pedig az ajándék szól – nos, Ő nem válogat: friss gyümölcstől, a csokis kekszen keresztül sörig és édességig, oltárán minden megtalálható.

Ízek, illatok (és imák a forgalomban)

„Bántja lelkem a nagyváros durva zaja”, írta Ady Párizsról több mint egy évszázaddal ezelőtt. Hanoi utcáin sétálgatva gyakran játszom a gondolattal, hogy vajon miként jellemezte volna nagy költőnk ezt a nyolcmillió fős – és ennek megfelelő mennyiségű robogótól hangos –, szmogos, mindenféle fűszerillattól és utcai konyháktól gőzölgő, örökkön-örökké nyüzsgő várost.

Kép: Pixabay

Minden utcasarkon épül vagy újul meg valami, a járdák általában motorparkolókká (vagy pici kávézók kiülőhelyeivé) vedlettek át, és a várost éjjel-nappal egy folytonos, szűnni nem akaró dudaszó teszi néha elviselhetetlenül hangossá. A dudálás bevett formája a jelzésnek, miszerint „jövök, figyelmeztettelek, innentől a te felelősséged”.

A dudálás művészetét lehet amatőr szinten űzni egyszerű, mezei dudával, de lehet professzionális formában is, külön beszerelt trillázó dudával vagy éppenséggel hajókürttel.

A robogókon – európai szemüvegen keresztül – szinte vakmerően sok mindent (és mindenkit) szállíthatnak: teljes családokat (beleértve olykor csecsemőket és kisgyermekeket is), hűtőszekrényeket, tyúkokat, egy levágott fél tehenet, kartondoboz-tornyokat vélhetően teli áruval, vizes ballonok tömkelegét, ablakkereteket, plakátokat, többméteres vascsöveket. A vietnámiak pedig – a hunokhoz hasonlóan, akik állítólag előbb tudtak lovalni, semmint járni – előbb tudnak robogózni, mint járni, hihetetlen ügyességgel és kecsességgel tudnak manőverezni, akár műanyag papucsban, akár magassarkú cipőben. Kívülről ez az íratlan szabályokkal teli forgalom egy szent káosznak tűnik, de belülről szemlélve – persze a kezdeti sűrű imák és lélegzetvisszafojtások mellett – mégiscsak érzékelhető egyfajta látens szabályosság, folytonos áramlás és egymásra figyelés.

Külön múzeum a vietnámi nőről

Feljegyzések szerint a vietnámi társadalom a kínai hódoltság előtt – amely a II. században ért véget – matriarchális társadalom volt, napjainkban azonban egyféle ambivalencia övezi a nők társadalmi státuszát.

Nemzetközi jogvédő szervezetek felmérései szerint minden harmadik vietnámi nő esik áldozatul élete során fizikai vagy nemi erőszaknak. Egyéb ázsiai országokhoz hasonlóan az – elsősorban nőket érintő – emberkereskedelem itt is kiterjedt probléma: az érintett fiatal nőket és lányokat elsősorban a környező országokba (Kína, Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia) viszik akaratuk ellenére prostitúció vagy kényszermunka céljából, de előfordul az is, hogy Európa, kiváltképp az Egyesült Királyság a célállomás. Helyi diplomáciai jelentések szerint a kormány igyekszik megtenni a szükséges lépéseket mind a családon belüli erőszak, mind pedig az emberkereskedelem megfékezésére, egyelőre mérsékelt sikerrel.

És mégis: a hétköznapokban a nőt komoly tisztelet övezi.

Vietnámban jelenleg két fontos közéleti szerepet is nő tölt be: az elnökit, illetve a parlament házelnöki tisztségét. Vitathatatlan személyes érdemeik mellett talán ez is a tudatos státuszemelés szimbóluma. Ugyancsak ezt az ügyet karolhatta fel az a kezdeményezés, amelynek végkifejleteként 1995-ben az állam a Vietnámi Országos Nőszövetséggel karöltve külön múzeumot állított a vietnámi nőknek, termeiben a vietnámi nők történelemben betöltött fontos szerepét, hozzáadott értékét bemutatva képek, felvételek, hanganyag és mintegy 28 ezer használati tárgy segítségével.

Kép: Wikipédia

A vietnámi női sorsok közt fellelhető a forradalmár, a harcos, a képzőművész, az utcai kereskedő, a feleség, az édesanya (legutóbb külön tárlatot szenteltek az egyedülálló édesanyák hétköznapjainak) és a női politikus. Milyen csodálatosan felvilágosult kezdeményezés egy sok tekintetben lenézett és fejlődőnek kikiáltott országban! Kezdetektől kissé irigykedve játszom a gondolattal, hogy milyen csodálatos is lenne, ha itthon is egy különálló múzeum tiszteleghetne nemzetünk meghatározó nőalakjai előtt. Ott hirdethetné Árpád-házi Szent Erzsébet, Lorántffy Zsuzsanna, Zrínyi Ilona, Bethlen Kata, az egri nők és mellettük még számos költőnőnk, tudósnőnk és képzőművésznőnk vagy akár „csak” a hétköznapi hősnőik, hogy a nagy kiteljesedést jelentő anya- és feleségszerepek mellett gyönyörűen elfér a tehetség másfajta kibontakoztatása is.

Kettősség: alkalmazkodás és identitásőrzés

Regényeket lehetne még írni e délkelet-ázsiai ország különlegességeiről: a kommunista egypártrendszerről (nem mintha erről ne tudnánk mi, magyarok is eleget), a két évtizedes ún. amerikai háború okozta, ma is jól érzékelhető traumákról, továbbá a volt ellenséggel, az Egyesült Államokkal való mind barátibb viszonyról – amely napjainkra már sok tekintetben az amerikai kultúra majmolását eredményezi –, vagy akár az idősek társadalmi státuszáról.

Kép: Pixabay

De zárszónak mégis inkább arról a kettősségről szólnék, ami mindeddig talán a leginkább megfogott az itteniekben, s amit talán a legjobban egyféle alkalmazkodási képességként lehetne definiálni. Friss ajándékoktól roskadozó szentélyek egy, a legmodernebb felszereléssel rendelkező manikűrszalonban. Kézzel szőtt és hímzett számítógéptáskák és telefontokok a hmong etnikum gyönyörű mintáival. Egy édesapa, aki a megszállók elleni ellenállás egyik jelképét, vietkong-kalapot visel, és a szörnynek öltözött gyermekét kíséri cukorkát gyűjteni az Egyesült Államoktól „kölcsönzött” Halloween-ünnep alkalmával.

Nyitottság az idegennel szemben, mindaddig, ameddig ez utóbbi tiszteletben tartja a legapróbb szabályt is.

Ellenkező esetben a közösség (de akár az egyén is) azonnali összezárással s direkt vagy indirekt ellenállással válaszol – talán ezért sem sikerült eddig senkinek a történelem folyamán tartósan megszállni vagy megtörni az országot. Ez a képesség mindenképpen tiszteletet érdemel.