Válás apaszemmel – interjú Léder László pszichológussal

– Miért állítod, hogy nincs áttörés az apaforradalomban?
– Bár korábban is készültek olyan pszichológiai vizsgálatok, amelyek szerint az apa jelenléte javítja a párkapcsolatok minőségét, a gyerekek lelki stabilitását és iskolai teljesítményét, ezekkel sokáig nem foglalkoztak.

Figyelmet csak a legújabb hormonális és neurológiai kutatások kaptak, amelyek igazolták: az apa szerepe nem másodlagos, hanem pszichológiailag és biológiailag is egyenrangú az anyáéval; és mindez igaz már a várandósság, szülés körül időszakra is.

Az (ön)tudatos apasággal egyre több kutatás foglalkozik, egyre több az erre vonatkozó szakirodalom is, de még mindig nem látszik valódi változás, sok az ezzel összefüggő párkapcsolati probléma és családi válsághelyzet. A gyermektelenség aránya is nagy. Dániában folyamatosan nő a spermadonorral született gyermekek száma, tavaly már elérte a tíz százalékot, és a tendencia bizonyára folytatódni fog. A szülés utáni depresszió is több figyelmet érdemelne, a férfiak esetében is: egy amerikai kutatás szerint a nők és a férfiak esetében is húsz és harminc százalék közötti, sőt, az apáknál a gyermek ötéves koráig tovább nő.

– Mi hozhatna valódi változást?
– Az Apa Akadémia erről szól: a fiatal párok hogyan kerüljék el a klasszikus csapdákat.

A családtervezés, a gyermekvárás és a gyermeknevelés nem női feladat, hanem egy férfi és egy nő közös feladata; mindkettőre egyformán szükség van.

A másik csapda: a munka–magánélet egyensúlya. A fiatal párok a kezdetekkor többnyire modern módon gondolkodnak, de aztán visszacsúsznak a klasszikus férfi-női szerepekbe, és így a tervek és a realitás között állandó feszültség és csalódottság van. Ugyanakkor legalább ilyen fontosak a rendszerszintű változtatások a család, munkahely, szülészet, oktatás, média, válási gyakorlat területén. A válás az a probléma, amelyben az apátlanság kicsúcsosodik.

A válás okai között hangsúlyosan szerepel az a körülmény, hogy nem készítjük fel a fiatalokat arra, mi vár rájuk.

Igaz, régebben sem készítették fel őket tanfolyamokon, de a nagycsalád együttélése révén testközelből láthatták a családi mintákat. Ez ma már nem jellemző. Így a mai fiatalok csalódnak és túlterhelődnek: az apák túl sokat dolgoznak, miközben kiszorítva érzik magukat a családi életből, az anyák magukra maradnak a háztartással és a gyermekekkel, boldogtalan „zöld özvegyekké” válnak. Ez két másik területet is érint: az ún. családi „apakultúrát” és a munka–magánélet egyensúlyát.

– Hogyan?
– Egy friss angol kutatás szerint az apa–gyermek kapcsolatot és a gyermek lelki stabilitását alapvetően az határozza meg, hogy van-e a családban apakultúra. Azaz a család – beleértve a nagyszülőket és távolabbi rokonokat – elfogadja-e azt, hogy az apára ugyanúgy szükség van, mint az anyára. Gyakori, különösen válás után, hogy az apáknak nincs lehetősége valódi apának lenni, és bár közös programokkal próbálnak kompenzálni, ettől még a családon belül nem lesz igazi szerepük, ha az anya megkérdőjelezi nevelői kompetenciájukat. Ha az apa nincs jelen gyermeke életének lényeges pillanataiban – a szürke hétköznapokban és az ünnepeken –, szerepe meggyengül.

Léder László – Duba Máté

A jelenlegi kétkeresős családmodellben a baba miatt kieső női jövedelmet a férfinak pluszmunkával kell megteremtenie, mégsem esik elég szó apai részmunkaidőről, távmunkáról, szülési szabadságról. A mostanában egyre gyakoribb családbarát munkahelyi megoldások az anyára koncentrálnak, elfeledkeznek az apákról, és így az anyákon sem tudnak igazából segíteni.

A megoldás: a szülők felváltva, rugalmasan, távmunkában és részmunkaidőben, lehetőleg egyenlő fizetésért dolgozhatnának, főleg a gyermek születése körüli szenzitív időszakban.

A túldolgoztatottság mindkét nemnél megterheli a párkapcsolatot és mérsékli a gyermekvállalási kedvet, hiszen csökken az intimitás és a szexuális libidó – ez könnyen vezet csökkenő gyermekvállalási kedvhez és váláshoz.

A válásmegelőzés hiánya is komoly probléma. A jelenleg ingyenesen elérhető családterápiás, tanácsadói kapacitás túl kevés, sokan nem férnek hozzá. Sokkal komolyabb szakmai apparátust kellene kiépíteni – amellett, hogy sokkal többet kellene foglalkozni a témával az oktatásban és a médiában is. És fel kellene készíteni, érzékenyíteni a válási intézményrendszerek – bíróságok, gyámhatóságok, bontóperes ügyvédi irodák – dolgozóit.

– És mi a „megfelelő” válási kultúra? Létezik „jó” válás?
– Minden kutatás – beleértve egy 140 000 fős kutatást a svéd Karolinska Intézetben – azt igazolja, hogy a legmegfelelőbb a váltott elhelyezés és gondoskodás. A gyakorlat is azt mutatja – az Európai Unió nagy részében alkalmazzák –, hogy ha a szülők egyenlő mértékben gondoskodnak gyermekeikről, az az egyetlen jó megoldás.

Ezért támogatom, hogy ezt a gyakorlatot nálunk is mielőbb bevezessék. Ahol bevezették, mindenütt csökkent a válások száma, miközben nálunk gyermekelhelyezési és láthatási polgárháború dúl: van olyan per, ami kilenc éve tart. Ez rendkívül megterheli az új kapcsolatokat – ha egyáltalán létrejönnek ilyen körülmények között –, megzavarja az új mozaikcsaládok működését, és akadályozza az újabb gyermekek vállalását. Arról nem beszélve, hogy milyen viselkedési modellt, családi kultúrát tapasztalnak meg a válási háborúkban részt vevő gyermekek. Többségük életre szóló sebeket kap, miközben virágzik az erre épülő jogi biznisz.

– Mi a helyzet a többi területtel: szülészet, oktatás, média?
– Kutatások igazolják, hogy az apának ott kell lennie a gyermeke mellett, különösen a legszenzitívebb időszakokban, vagyis a várandósság és a szülés körüli időszakban is, mert akkor a szülés nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozottabb, és radikálisan csökken a szülés utáni apai és anyai depresszió is. Nálunk viszont a várandósgondozáson és szülészeteken, tisztelet a kivételnek, még nem mindig kezelik egyenrangú félként az apát, miközben ez az anya és a születendő gyermek elsődleges érdeke.

Szükséges lenne kívülről – akár kvótákkal is – növelni a nevelési intézményekben a férfiak jelenlétét.

Egy német kutatás szerint a férfi tanárok számának növekedésével nő a fiúk iskolai teljesítménye, és csökken az agresszív viselkedés. Fontos lenne a koedukáció lazítása is bizonyos életkorban, és hogy a családi életre nevelés bekerülhessen a Nemzeti Alaptantervbe.

A kétféle szélsőséges – butuska és cuki vagy agresszív és bántalmazó – apaszerep helyett a reális, pozitív apaszerepet kellene erősíteni, illetve az előbb említett témákat sokszor, sokféleképpen megjeleníteni. A reális családi együttélésről utoljára valamikor az 1980-as években készültek magyar családi filmek, miközben fontos lenne, hogy a felnövő generáció ne latin-amerikai szappanoperák és hollywoodi sémák alapján képzelje el a jövő családját.  

A cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>