A magát bistrot-ként aposztrofáló Monk’s a főzés és az evés folyamatát kapcsolja össze olymódon, hogy az összes érzékszervünket egyidejűleg stimulálja, igazán különleges gasztronómiai élménnyel kényeztetve bennünket, vendégeket. A hagyományos magyar és kifinomult francia ízvilág párosítása első blikkre nem tűnhet magától értetődőnek, de az étlapot végigböngészve ennek pont az ellenkezőjéről győződhetünk meg. Ennél izgalmasabb kreációkat keresve sem találhatunk!

Kép

Kép: Monk's Bistro

Persze, ahogy a mondás is tartja, „a puding próbája az evés”. Ez egy étterem esetében pedig hatványozottan igaz. Ám a kicsit is szkeptikus vendég ellenállása abban a pillanatban szertefoszlik, miután megrendeli a kiválasztott fogásokat és végignézi, ahogy a friss, roppanós alapanyagokból mesteri kompozíciók születnek.

A magyar-francia fúziós konyha nagymesterének, Piróth Zoltán séfnek és csapatának az ereje azonban nem csak a tudásában van! Érezhető, hogy itt bizony egy igazi csapat dolgozik, amelynek tagjai egy ritmusra mozognak, félszavakból is értik egymást. Köszönhető ez többek között a tulajdonosi szemléletnek, amely fontosnak tartja a csapatkohéziót. „Hiszem, hogy a kollégák közötti baráti kapcsolat pozitív rezgését megérzik az ide betérő vendégek is” – mondja Tóth-Deme Miklós, az étterem tulajdonosa.

Természetesen mit sem érne mindez kellő profizmus hiányában, de a Monk’s esetében erről szó sincs, hiszen a konyha lelke, a rendkívül ambíciózus és kreatív séf folyamatosan, minden fórumon – interneten, könyvekben, piacokon és utazásai során is – keresi az inspirációkat, fejleszti tudását. Ennek pedig szerencsés élvezői mi, vendégek vagyunk.

Kép

Piróth Zoltán séf – Kép: Monk's Bistrot

De ne ragadjunk le csupán az ételek élvezeténél, hiszen meg kell említeni a hely másik nagy attrakcióját, a páratlan italkínálatot, a saját fejlesztésű „Monktails” koktélokat, a széles sör- és párlatválasztékot és a páratlan borlapot, amelyhez természetesen egy vérbeli sommelier dukál. A Monk’s tulajdonosának nem titkolt szándéka, hogy elsősorban a hazai borkínálatot ismertesse meg a vendégeivel, hiszen nagyon széles, izgalmas és sokrétű az itthoni pincészetek kínálata. Közel százféle bor között válogathatunk, ezeknek mintegy 80 százaléka hazai, 20 százaléka külföldi – és pohárral is kóstolhatunk, nem csak palackkal!

A szezonális ételekhez Czenki Tibor – a sommelier – segít megtalálni az ideális nedűt, a legjobb pincészetekből származó borok között szemezgetve. Ám ha igazi kuriózumra vágyunk, csak annyit említsünk neki, hogy a „reserved” tételekre lennénk kíváncsiak.

A támogatott tartalom a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.

A gabonafélék egyik lehetséges élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő szennyezése a gombák által kiválasztott mikotoxin, amit néhány fuzáriumfaj is termel. Ilyen fertőzés kisebb-nagyobb mértékben szinte minden évben előfordul, de jellemzően jócskán alulmúlja a határértéket.

Idén viszont nagy arányban fertőzte meg fuzárium a hazai búzatermést, emiatt annak egyharmadát nem lehet élelmiszerként hasznosítani

 – erről Raskó György agrárvállalkozó, az egykori MDF-kormány agrárállamtitkára beszélt az ATV Start című műsorában. A szakember az atv.hu megkeresésére számadatokat is közölt. Elmondta, hogy olyan hely is van, ahol 4-5000 µg/kg értéket mértek, miközben a szabvány 1250 µg/kg-ot enged meg. Vagyis a búza egy része a három-négyszeresét tartalmazza a megengedett értéknek. Mivel a veszéllyel tisztában vannak, a búza őrlésekor leszedik a toxint tartalmazó külső héjat. Raskó kiemelte, hogy a magas toxintartalom miatt a teljes kiőrlésű pékáruk fogyasztása (mert azok lisztjébe a korpát is beledarálják) komoly veszélyt jelenthet. Az agrárvállalkozó szerint ez részben azokra lehet ártalmas, akik gyereket terveznek, ugyanis a toxintartalom férfiaknál drasztikusan lecsökkentheti a hímivarsejtek számát.

Zajlanak a vizsgálatok

Mivel az élelmiszer-biztonság felügyeletével foglalkozó hatóság az 1970-es évek óta végzi az őszi búza fuzáriumfertőzöttségének vizsgálatát, a témával kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt. Válaszukból kiderült, hogy az idei év időjárási viszonyai, különösen a csapadékos május, majd a párás és meleg június valóban magában hordozta fuzáriumos kalászfertőzés veszélyét. A Nébih országos felmérésének előzetes eredményei alapján a tavalyihoz képest idén nagyobb az átlagos szemfertőzöttség, ugyanakkor a megyei adatok nagymértékben szórnak. Hasonló időjárás esetén a jelenség korábban is előfordult már hazánkban, a fertőzött tételek kiszűrésére a Nébih és a malomipar felkészült. A probléma nemcsak hazánkat érinti, magas fuzáriumfertőzöttség hasonló éghajlatú országokban is rendszeresen előfordul attól függően, hogy milyen az adott év időjárása. A Nébih a fokozott kockázat miatt már megkezdte a malomipar kiemelt ellenőrzését.

Gabonákban eddig két esetben mutatták ki a toxin jelenlétét, azonban lisztben, közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszerben (teljes kiőrlésű pékárukban) eddig nem találtak méreganyagot. A hivatal álláspontja szerint a jelenleg rendelkezésre álló vizsgálati eredmények nem indokolják a teljes kiőrlésű pékáruk kerülését.

Kiemelik, hogy az Unió szigorúan szabályozza az élelmiszerekben előforduló mikotoxinok határértékét. A rendeletben meghatározott maximumok megállapításánál figyelembe vették azt a mennyiséget, amely még nem okoz egészségügyi hatást. Ezt nevezik elviselhető vagy eltűrhető napi beviteli szintnek. Ez az érték arra is utal, hogy a beviteli szint időszakonként meghaladhatja ezt az értéket, viszont ez nem jelenti azt, hogy az ember ténylegesen meg is betegszik. A fuzárium toxinját kis mennyiségben mind az emberi, mind az állati szervezet ártalmatlanítani tudja, gond csak akkor van, ha a szint túl magas. Ha ilyet huzamosabb ideig fogyasztunk, az egészségkárosodás már nem zárható ki. Ilyenkor a méreganyag általában a májat és a vesét károsítja, illetve hosszú időn keresztül a szervezetbe jutva rákkeltő hatású lehet. Nagy mennyiségben történő fuzáriumtoxin fogyasztás embereknél émelygést, hányást, hasmenést, hasi fájdalmat, fejfájást és szédülést okozhat.

Kép

Kép: Unsplash

Aggódnak a termelők

Egy héttel korábban a Világgazdaság tudósított egy konferenciáról, amelyen gabonapiaci szakértők beszéltek a problémáról. Az illetékesek elmondták, hogy a búzatermésben a májusi-júniusi csapadékos időjárás miatt jelent meg a fuzárium, mert az esős időben a termelők nem tudták elvégezni a kellő számú védekezést. Ugyan a fertőzött szemek kiszedésére több módszer is létezik, de azok jelentős többletköltséggel járnak. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője arról is beszélt, hogy

a fuzáriumfertőzés mértékéről pontos adatok nincsenek, de felmérésük szerint az ötmillió tonnás idei búzatermés akár ötöde is érintett lehet.

A helyzetre a piac úgy reagált, hogy a malmok igyekeztek a jó minőségű búzát időben betárolni, másrészt a határérték alá való leszorítás érdekében sok helyen keverték a tételeket. Ezt az agrárszakember nagyon károsnak tartja. Véleménye szerint nem véletlen, hogy az étkezési és a takarmányminőség közti árkülönbség tonnánként ötezer forint fölé emelkedett. A problémáról Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója is beszélt, aki elmondta, hogy a fertőzöttség mértéke elmarad a 2010-estől. Leginkább a Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyében termett búzatételek érintettek, de bizonyos mértékben az ország többi részén is előfordul a fertőzés.

Azonban itt nemcsak a szabadidőnket tölthetjük el kellemesen, hanem sokat tanulhatunk arról, hogyan szennyezi a környezetet a divatipar, és mi mit tehetünk ellene. Kudron Anna, Szabó Viktória és Burány Vera fogadnak. Vera sajnos nem tud velünk maradni; ő ugyan nem alapító, de ma már fontos tagja PINKPONILO üzemeltetésének.

„Ezek a boltok textilhulladékot árulnak!”

Leülünk egy nagy asztal köré, itt készülnek a szabásminták, a lányok pedig elkezdenek mesélni a kezdetekről. „Először meg kell őrülni és el kell kezdeni egy vállalkozást” – utal Anna nevetve a saját üzlet létrehozásával kapcsolatos nehézségekre. Viki folytatja: „Az életünk nagyjából párhuzamosan zajlott, osztálytársak voltunk a design- és művészetmenedzsment szakon, majd szinte egyszerre éltünk külföldön, és amikor hazajöttünk, akkor kezdtünk el gondolkodni, hogy mit is jelent nekünk Budapest. Mindkettőnkben nagy igény volt a kreatív szabadságra, ezért szerettünk volna létrehozni egy helyet, ahol a hozzánk hasonlókkal együtt gondolkozhatunk. A PINKPONILO folyamatosan fejlődik, változik.

2017-ben közösségi teret szerettünk volna létrehozni, ami végül is közösségi varrodává alakult, ma pedig már fenntartható divattal foglalkozó stúdióként működik.

Workshopokat tartunk, különböző projekteket is befogadunk, és tervezőkkel is együtt dolgozunk. A közösségi jelleg továbbra is megmaradt, tartunk nyitott műhelyeket is, de már komplexebb a tevékenységi körünk.”

Anna és Viki a MOME-n végeztek, otthonosan mozognak a kortárs kulturális közegben, jól ismerik azt a világot. Később csatlakozott hozzájuk a divattervező Burány Vera. Míg Anna rendelkezett némi varrástudással az egyetemről és az isztambuli tanulmányainak köszönhetően, addig Vikinek korábban nem volt kapcsolata a divattal. „Akkor figyeltem fel rá, amikor Németországban éltem egy kisvárosban, és megnyílt egy fast fashion bolt. Nagyon rövid idő alatt nagyon gyorsan lehetett látni a hatását a településen. Szemmel láthatóan egyformább lett az utcakép, ráadásul a textilhulladék is látványosan nőtt. Ott az a szokás, hogy kirakják a már nem használt ruhákat egy táskában a ház elé, a bolt megnyitása után elkezdtek gyarapodni a kis csomagok, tele egyszer-kétszer vagy soha nem használt ruhadarabokkal.”

„Rájöttem, hogy ezek a boltok textilhulladékot árulnak, amelynek van egy kis kitérője egy vásárlónál. Tragikusan gyorsan kerülnek kukába ezek a gyenge minőségű ruhadarabok”

– foglalja össze a problémát Viki. 

Párizs még ellenáll

A divatipar ugyanis az egyik legnagyobb környezetszennyező szegmens. „A textilelőállítás például rengeteg vizet pazarol, de rendkívül kártékonyak a felhasznált festékanyagok, a műszálak, maga a szállítás, a kémiai vegyszerek, a mikroműanyagok, amelyeket belemosunk a vizekbe. A gyártás pedig emberjogi és munkajogi problémákat vet fel, gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol nem káros ez a fajta tömegtermelés” – hangsúlyozza Viki. Anna úgy véli, ezen a szinten már ellenőrizhetetlenné válnak a folyamatok. Sokan tudatosan kisebb méretben tartják a márkájukat, mert csak úgy látják át az előállítás menetét. Anna szerint a fenntartható divatra egyre nagyobb a nyitottság a világban, ő pedig sokat kutat a témában. „Párizs még picit ellenáll, de a többi textilvásáron jellemzőek az újrahasznosított, természetes anyagok.”

Kép

Kép: Pucher Adrienn

„Hiszek benne, hogy a divatot, a művészetet és fenntarthatóságot össze lehet kapcsolni, és ezt mi szeretnénk továbbadni valamilyen edukációs formában. Az emberek ugyanis vágynak az élményekre és a tudásra is”

– mondja Anna. 

Ne vegyünk olyan ruhát, amilyet soha nem fogunk hordani!

A lányok úgy vélik, szükség lenne a vásárlói gondolkodás megváltoztatására, illetve az ipar tudatos átalakítására is. Viki szerint Magyarországon érdeklődők az emberek a fenntartható divattal kapcsolatban, azonban fel kell hívni a figyelmüket a problémára. „Hozzánk nagyon sok nyitott ember jön, és sok pozitív üzenetet kapunk arról, hogy amióta részt vettek egy workshopunkon, odafigyelnek a vásárlásaikra” – közli Anna.

A magyar divatipar is jó úton halad, ugyan kicsi a piac, ennek ellenére a tervezők közül sokan törekednek a fenntarthatóságra. Ezen felül már az is környezetvédő, ha egy kis varrodában limitált számú darabot készít valaki.  Viki szerint a tervezői darabok árai nem tudnak versenyezni a fast fashion boltokéval, azonban a minőség visszahozza a különbséget, ugyanis egy egyedi készítésű póló vagy cipő sokkal tovább hordható, mint egy hétszáz forintos felső. „Senkitől nem várhatjuk, hogy soha többé ne vásároljon népszerű márkájú darabokat. Az a fontos, hogy ne vegyünk feleslegesen olyan ruhákat, amelyeket soha nem fogunk hordani.  Ez is egy edukációs folyamat. Vannak olyan workshopjaink, ahol arról beszélgetünk, hogy lehet kapszulagardróbot összerakni, sőt, azt is megnézzük, kinek milyen színek állnak jól.”

„Így, ha valaki belép egy boltba, rögtön látja, hogy a kínálat melyik tíz százaléka állna jól neki. A tudatosságra nevelés a nulladik lépés ebben a folyamatban.”

Anna még hozzáteszi: ha bemegy az ember egy boltba, nem érez boldogságot, mert annyira sokkolóan hat rá az az árumennyiség, ami ott van. Közben mégsem nagy a választási lehetőség, mert gyakorlatilag ugyanazt vesszük meg évente, csak egy picit átalakítva. „Hamar eljut oda valaki, hogy ez elkezdje idegesíteni. Sok pici sokra megy. Ha továbbra is egymillió ember veszi meg az olcsó fehér pólókat a boltokban, akkor azzal azt üzenik a piacnak, hogy erre a pólóra van szükségünk, akkor ezt a gyártást fogják fejleszteni. Finoman alakítani lehet az üzletet, és fontos kommunikálni a nagyvállalatokkal is” – hangsúlyozza Anna.

A fenntarthatóság egyfajta misszió

A műhelyben próbálnak tudatosak lenni az anyagválasztásban és a workshopjaik kialakításában is. Például vannak olyan workshopok, ahol régi, maradék anyagokat használnak fel újra, illetve próbálnak természetes textileket használni, például viszkózt, lent, pamutot, amelyek nagyon sokáig bírják. „Azokat az anyagokat, amelyeket már tényleg nem tudunk felhasználni, elvisszük egy textilhulladék-újrahasznosító üzembe” – mondja Anna.

A közel-keleti üldözött keresztények érdekében tett magyar erőfeszítésekért vehetett át elismerést Azbej Tristan államtitkár a libanoni fővárosban, Bejrútban tartott rendezvényen, ahol a helyi politikai és vallási vezetők egyaránt képviseltették magukat. Részt vett többek között Michel Aoun, Libanon elnöke és Gebran Bassil, libanoni külügyminiszter is.

Azbej Tristan beszédében úgy fogalmazott: a libanoni keresztények a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő ország pótolhatatlan és erős alkotóelemei, akik jelenlétükkel és hiteles tanúságtételükkel nemcsak hazájukat, hanem az egész keresztény civilizációt is gazdagítják.

Az imareggelit követően Azbej Tristánt hivatalában fogadta Ghassan Atallah, Libanon belső menekültekért felelős államminisztere, akivel a Libanonból kiinduló migráció megelőzéséről tárgyaltak.

A megbeszélés végeztével Azbej Tristan államtitkár ellátogatott a Keserwan régióbeli Ain Toura faluba, ahol megtekintette a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül egymillió eurós adománnyal finanszírozott keresztény családi és képzési központban folyó munkálatokat.

Libanoni látogatása zárásaként Azbej Tristan találkozott I. Aram örmény katholikosszal is, akivel a helyi közösség szülőföldön való megmaradását elősegítő projektekről egyeztetett.

Talán bele sem gondolunk, hogy néhány nap vagy pár hét önkéntesség milyen sokat változtathat rajtunk, az életünkön, a felfogásmódunkon. Önkéntesként sokszor egy teljesen ismeretlen közegbe kerülünk, ahol rákényszerülünk, hogy kilépjünk a komfortzónánkból: olyan dolgokat csinálunk, amit eddig még sosem, olyan emberekkel, akikkel eddig még soha nem álltunk szóba, és máris elkezdjük más szemmel látni a világot. Közben pedig észrevesszük, hogy saját problémáink legtöbbször eltörpülnek azok mellett, amelyekkel mások nap mint nap küszködnek.

Ez a barátnőm esetében sem történt másképp. Eddigi legnagyobb nyári kalandja egyben komoly önismereti tréningként is hatott rá.

Kenyában nemcsak saját fóbiáját győzte le (ismeretlen helyeken félt a szennyeződésektől, kórokozóktól), de azt is megtapasztalhatta, hogy vannak helyek a Földön, ahol a nélkülözés, a szegénység és a vízhiány mindennapos jelenség.

Önkéntesként testközelből láthatta, mennyire kilátástalan az ottani gyermekek helyzete – ezért miután hazajött, elhatározta, hogy befizeti a számára egyik legkedvesebb kenyai kisfiú következő iskolai tandíját, aki így neki köszönheti, hogy elkezdhette következő trimeszterét az iskolában.

De mit is jelent valójában önkéntesnek lenni?

A hivatalos meghatározás szerint az önkéntes munkát végző egyén saját akaratából segít másokon, tevékenységéért pedig nem vár ellenszolgáltatást, viszonzást vagy közvetlen anyagi nyereséget. Az én értelmezésem szerint az önkéntesség sokkal többet jelent: élményt, feltöltődést, tapasztalatot, új barátságokat, kapcsolatokat, más életszemléletet.

Önkéntes munkára bárki jelentkezhet nemtől, kortól és hovatartozástól függetlenül – csupán egy a fontos: akarjon az illető segíteni, értéket teremteni, megkönnyíteni vagy jobbá tenni valakinek vagy valamilyen csoportnak a helyzetét. Persze, ehhez nem feltétlenül szükséges Afrikába utazni (bár tény, hogy az egy igazi kihívás és élettapasztalat), hiszen itthon is megannyi szervezet, alapítvány és tanintézmény, illetve cég is van, ahol szívesen látják az önkénteseket, és hálásak a segítségükért.

És hogy miért is éri meg önkéntes munkát végezni? Személy szerint rengeteg érvet fel tudnék sorolni emellett, de lássuk most a legfontosabbakat:

– Mert másokon segíteni mindig jó érzés. Ha egyszer megtapasztaljuk azt, hogy a puszta jelenlétünkkel és a hozzáadott munkánkkal mekkora örömet tudunk szerezni valakinek, onnantól kezdve már csak az jár a fejünkben, hogyan segíthetünk még a rászorulóknak. Megindító és egyben felemelő érzés azt látni, mennyire hálásak tudnak lenni ezért az emberek: a segítségért cserébe nemcsak köszönetet mondanak, de szeretetet is adnak, lelkileg pedig teljesen feltöltenek. Úgyhogy amikor másoknak segítünk, gondoljunk arra is, hogy nemcsak velük teszünk jót, hanem saját magunkkal is.

– Mert egy közösség tagjává válhatunk. Önkéntesként kevés a valószínűsége annak, hogy magányosnak érezzük magunkat, hiszen ilyenkor általában csapatban, más emberekkel kell együtt dolgoznunk. A közös munka pedig nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy új ismerősöket, barátokat szerezzünk, és hogy egy rendkívüli közösség részesei legyünk. Mi tagadás, jó érzés tartozni valahová – és még jobb, ha tudjuk és látjuk is, hogy a többiek ugyanazért a jó ügyért dolgoznak, mint mi.

– Mert eljuthatunk olyan helyekre, ahova amúgy nem lenne lehetőségünk. Az önkéntes programok egyik nagy előnye, hogy legtöbbször ingyen utazhatunk, így olyan településeket, országokat vagy akár kontinenst ismerhetünk meg, amelyekről lehet, hogy addig csak álmodoztunk. De ugyanez vonatkozik a különböző táborokra és fesztiválokra is. Egyszóval a lehetőségek adottak, nekünk csak ki kell választanunk a számunkra legmegfelelőbbet. 

– Mert rájöhetünk arra, mit szeretnénk kezdeni az életünkkel. Vannak, akik azért vállalnak önkéntes munkát, mert tanácstalanok magukkal kapcsolatban: nem tudják, mivel szeretnének igazán foglalkozni, nem tudják, milyen egyetemet, szakmát vagy munkát válasszanak maguknak, megrekedtek a párkapcsolataikban, esetleg családi vagy más problémájuk van. Az önkéntesség ezekre a kérdésekre is választ adhat, hiszen az utazás, az adott munkakör és az emberek segíthetnek jobban megismerni önmagunkat.

– Mert az önkéntes munka sok helyen munkatapasztalatnak számít. Nyugodtan írjuk bele az önéletrajzunkba, ha valahol hosszabb-rövidebb ideig önkénteskedtünk, mert lehet, hogy pont emiatt fognak minket alkalmazni leendő munkahelyünkön. Mi talán nem gondoljuk, de ezek a munkák is sokat számítanak: egyrészt tapasztalatot jelent, másrészt pedig pozitív fényben tüntet fel minket, hiszen a munkaadó tudja, hogy egy önkéntes szeret dolgozni, nem fél a kihívásoktól, és ezek mellett nagyon jó csapatjátékos.

– Mert kiváló módja a tapasztalatszerzésnek és az élménygyűjtésnek. Ha netalán hiányolnánk valamit az életünkből és szívesen kipróbálnánk új dolgokat, vagy egyszerűen csak szélesítenénk a látókörünket, akkor ne habozzunk, jelentkezzünk önkéntesnek! Vágjunk bele a nagy kalandba, fedezzük fel a környezetünket, az embereket, és nem utolsó sorban önmagunkat – mert minél több szeletét ismerjük a világnak, annál jobban boldogulunk benne.  

Így kezdődött

Idősebb dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotója így vallott a sokévnyi, olykor bizony fárasztó, rengeteg kitartást, alázatot és türelmet, töretlen hitet követelő feltalálói folyamatról:

„...következetesen alkalmaztam azt az alapszabályt, hogy a problémák kulcsát először a környezetben kell keresni... Lelkesen, nagy kedvvel, szorgalommal dolgoztam. Eredményeim nem úgy születtek, hogy leültem és kitaláltam, miként lenne megoldható a világ gondja-baja. A Béres Csepp megalkotásáig csaknem húszévnyi, közönnyel, akadályokkal nem törődő kutatómunkára és az eredmények átfogó elemzésére volt szükség.”

Béres József eredetileg egy pusztító burgonyabetegség leküzdésén kezdett dolgozni, de vizsgálatai elvezettek az ember daganatos betegségeihez. Rájött, hogy a különféle földtípusokban nem azonos a nyomelemek és az ásványi anyagok mennyisége: ahol több van a földben, ott ellenállóbb és egészségesebb lesz a krumpli is. Ezt az elvet – a nyomelemek immunrendszer erősítő hatását – hamarosan kiterjesztette a haszonállatokra és emberre is. A szerteágazó kutatások eredményeként született meg a gondolat egy olyan készítmény megalkotására, mely lehetővé teszi a betegségek megelőzését, rendszeres alkalmazása pedig kiegyensúlyozza a szervezetet, felvértezi az immunrendszert. Ám csaknem két évtizedig tartott, míg a szakembernek sikerült felderíteni a szükséges elemek legkedvezőbb adagjait, legmegfelelőbb arányát és a felszívódásukat biztosító leghatékonyabb formát.

Kislánya megszületése után id. dr. Béres József nagyon vágyott még egy gyermekre, egy kisfiúra. Addig-addig kérte a feleségét, míg teljesült a vágya. A feleségének, Katókának azonban egy kikötése volt, mégpedig az, hogy bent kell lennie a szülésnél. Az apa teljesen kétségbe volt esve, de állta a szavát, s amikor beindult a szülés – otthon, bábával zajlott –, ott sertepertélt a felesége körül, és igyekezett hasznossá tenni magát, így nekiállt főzni. Pörköltet készített, de a nagy idegességben összekeverte a paradicsomot a málnaszörppel. Borzasztó ízű lett, de a vacsorát senki sem bánta, hiszen egészséges, négykilós kisfiú született a családba.

A Béres Cseppet a kutató – mivel abszolút biztosra akart menni – magán próbálta ki először, három napon át szedte az alkalmazásra javasolt dózis ötvenszeresét, s csak ezután adta húgának, akinél agydaganatot diagnosztizáltak és műtétjét követően még több mint harmincöt évet élt, teljesen daganatmentesen. Így ő lett az első beteg, akinél a szer gyógyulást hozott.

Tudta? A készítmény a Béres Csepp nevet dr. Vizi E. Szilvesztertől, az Egészségügyi Minisztérium akkori főosztályvezetőjétől kapta.

A készítmény híre gyorsan terjedt, Béres Józsefet egyre többen keresték fel otthonában a világ minden tájáról, ő pedig – mivel az emberek megsegítésére alkotta meg cseppjeit – ingyen adta őket a segítségért hozzá fordulóknak. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

Béres József és csoda-cseppjének sorsát a művészvilág is a szívén viselte és azokban a nehéz időkben, amikor politikai okokból kifolyólag támadták, megpróbálták ellehetetleníteni, a kor íróóriásai, Ratkó József, Sánta Ferenc, Illyés Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Csoóri Sándor és Nagy László is kiálltak mellette. Ennek az időszaknak a hatása alatt született meg Nagy László „Elhúllt bolondok nyomán” című verse.

Kósa Ferenc filmrendezőt is megragadta a kutató fordulatokban bővelkedő élete és az „Az utolsó szó jogán” címmel dokumentumfilmet forgatott Béres Józsefről, sorsáról, munkásságáról. Ám a film sokáig tiltólistán volt, végül 1987. február 17-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Magyar Filmszemlén került a nyilvánosság elé.

Tudta? „Cseppben az élet” címmel a Duna Televízió és az M5 Televízió is műsorára tűzte nemrég az agrárkutató életéről és munkásságáról szóló lebilincselően izgalmas játékfilmet.

A szer karrierje a rendszerváltással vett lendületet és ugyanekkor jött létre a Béres Részvénytársaság is. A Béres Cseppet 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré minősítették, feltalálóját id. dr. Béres Józsefet 2002-ben az ország legrangosabb tudományos elismerésével, a Széchenyi-díjjal tüntették ki, és szobra 2008-ban bekerült a legnagyobb magyar gyógyítók közé a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba. A Béres Csepp 2013-tól hivatalosan is hungarikumnak számít.

Van folytatás!

Az id. dr. Béres József által elkezdett és megalapozott utat gyermekei és unokái tovább építik, hiszen a kezdeti egyetlen termék, a Béres Csepp mellé mostanra további közel 150-féle készítmény sorakozott fel, a kis vállalkozás pedig immár 500 fős nagyvállalattá nőtte ki magát és idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

Tudta? A Béres családnak saját borai vannak. A Tokaji Borvidéken, Erdőbényén termelik saját boraikat, tevékenységük mottója: „Minden cseppje Béres”, hiszen a cseppeknél már megszokott minőséget és megbízhatóságot nyújtják.

S hogy vajon mi a vállalat sikerének titka? A Béres Gyógyszergyár Zrt. esetében biztos vagyok benne, hogy nem csupán a profizmus, a rátermettség, a folyamatos kutatómunka és a kimagasló szakmai színvonal. Ennek a vállalatnak emberlelke és saját arca van, mely azért született, hogy másoknak segítsen. Vezetői, tulajdonosai olyan nagytudású és érzékeny emberek, akik soha nem gondolják azt, hogy tévedhetetlenek, de mindig tudják, hogy munkatársaikkal együtt mindent meg tudnak oldani. Összetartozásukat mi sem fejezi ki jobban, mint hogy a jeles napokat közös énekléssel, énektanulással ünneplik.

Tudta? Béres Józsefnek „Szép magyar ének” címmel 2009-ben és 2016-ban jelent meg egy-egy gyűjteménye, melyben gyermekdalok, népdalok, egyházi népénekek szerepelnek.

A cég szociálisan rendkívül érzékeny, folytatva az id. dr. Béres József által kijelölt utat és évtizedek óta jelentős összeget fordít jótékonykodásra, többek között a betegekkel kapcsolatban álló civil szervezeteken keresztül támogatja a rászorulókat, hazai egészségügyi intézményeket, emellett elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek, az oktatásnak és kultúrának is.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Béres Klára így fogalmazza meg az id. dr. Béres József hagyatékának kvintesszenciáját a „Cseppben az élet” című könyvében:

„A lényeg bennünk van, amit érzünk: Béres József velünk van. És amíg velünk van, velünk van a tudás is, amit tőle kaptunk. A tartás, amire bárhol a világban támaszkodni lehet. A példa emberségből, elhivatottságból, konok hitből, igaz magyarságból, ami elirányít bennünket. Akkor is, amikor a globalizált világot uraló kíméletlen versenyben nap mint nap meg kell találnunk az egyenes utat, amikor a sikerhez vezető út hosszát pénzügyi mutatókban mérik, amikor kíméletlen kihívások igényelnek tőlünk jó megoldásokat… Ebben a nehéz korban Béres József öröksége jelenti számunkra a szellemi erősítést. Ez a bennünk szilárdan élő, kikezdhetetlen érzelmi hátország az, ami esélyt nyújt számunkra. És ez ad hitet is, hogy lesz erőnk a méltó folytatásra.”

Támogatott tartalom. 

A gazdag Batthyány-múltat kutató jeles történészek – a családi jelmondathoz illően – hűséggel és bátorsággal idézték fel az emlékkonferencia hallgatósága számára a törökverők, kastély- és templomépíttetők, könyvtár- és levéltáralapítók, nyomdamecénások, tábornokok, főpapok, nádorok és miniszterelnökök korszakos tetteit, bemutatva, hogy a tudományos elkötelezettséggel megőrzött múlt örökségének kincsestárából meríthet minden elkövetkező nemzedék.

A házigazda Magyar Batthyány Alapítvány az elmúlt években elkezdte összegyűjteni a Batthyány családhoz kapcsolódó szellemi értékeket, és számos rendezvényt is sikeresen életre hívott már. Az alapítvány mottója gróf Batthyány Lajos első felelős miniszterelnök viaszpecsétjének felirata: „Viam meam persecutus sum”, vagyis „A magam útját jártam”.

A konferencia nyitóbeszédeinek sorát Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese kezdte. A magyar történelem állandó harcok sorozata. Hatalmas birodalmak tűntek el, a nehézségek ellenére mi magyarok azonban itt vagyunk még mindig a Kárpát-medencében – fogalmazott.

Sok mindent tanultunk ezekből a küzdelmekből. Például azt, hogy nagyhatalom segítségére igazából nem számíthatunk.

A birodalmak nem gyakorolnak méltányosságot, korlátozni akarják szuverenitásunkat. A színpad mindig új, a szereplők a régiek. Magunkra számíthatunk csak a küzdelmekben. Az október 6-i emléknaphoz kapcsolódva mérvadónak nevezte gróf Batthyány Lajost, aki ragaszkodott az elveihez, a törvényekhez, az alkotmányhoz a vérpadig.

A megjelentek köszöntését Dezső Tamás, a Batthyány Lajos Alapítvány elnöke folytatta, aki identitásunk alapvető kérdésein elmélkedett európai viszonylatban, majd Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnökeként üdvözölte a jelenlévőket. Végre lehetőségünk van az arisztokrácia történelmi szerepének valós vizsgálatára – mondta. Batthyány Lajos gróf hű volt az uralkodóhoz, de nem a császárhoz, hanem a magyar királyhoz.

Az alkotmányosság útján, de akár az uralkodói hatalommal szemben is képes volt kiállni, és ez a többi Batthyányra is jellemző volt. Az utolsó nemzeti nádor is Batthyány volt – emlékeztetett.

Batthyány-Schmidt Margó, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke is köszöntötte a jelenlévőket, különös tekintettel Batthyány-Strattmann Veronika hercegnére. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben háttérbe vonult a család, pedig előtte a magyar történelem meghatározó pillérei voltak. Azért indult el a munka, hogy újra jelen legyenek a magyar közéletben, és mert a történelmi családoknak nemzetközi kapcsolataikat a haza szolgálatába kell állítaniuk. Bejelentette, hogy megalapítják a Gróf Batthyány Lajos- és a Gróf Zichy Antónia díjakat, amelyeket a hazát önzetlenül szolgáló személyek fognak megkapni évről-évre.

A köszöntők után előadások következtek tudományos életünk kitűnő képviselőitől. A konferencia levezető elnöke Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója volt, aki elmondta: „A magyar történelem ezeregyszáz esztendeje során mintegy 150–200 arisztokrata família élt a nyugati Őrvidéktől a székely havasokig terjedő tájakon. Ám ha megkérdezünk egy mai gimnazistát, alig négy-öt nevet tudna felsorolni közülük.

Bizonyára sokuk megérdemelten merült el a feledés homályában, mert nem tartották magukra nézve kötelezőnek azt az erkölcsi mércét, hogy aki többet kap a hazától, annak többet is kell visszaadnia érte.

Őket joggal bírálta Felsőbüki Nagy Pál az 1825. évi diétán e kemény szavakkal: „mi nemesek a constitutiónak [alkotmánynak] úgyis csak a csontján rágódunk, a főrendek eszik annak a pecsenyéjét.” Van azonban néhány nevezetes kivétel – néhány olyan család, amelyek szépséges kastélyainak udvarán, az európai műveltséget meghonosító könyvtártermeiben, a harcmezőn elesett hőseik sírdombjainál ugyanazt mondhatjuk, amit Kossuth Lajos mondott Eger városában: „Itt nem hirdetni, hanem tanulni lehet a hazafiságot!”

Kép

Kép: Magyar Batthyány Alapítvány​​​​​​​

Az első előadó, Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára vezetője, a család fölemelkedését mutatta be a 16. században, amelynek első stációja Batthyány I. Boldizsár életének bemutatása volt. Egy másik főága is volt ekkor a családnak, de kihalt. I. Boldizsár Kőszeg kaptánya, szlavóniai vicebán, majd alországbíró lett, 1500-ban kapott címert. Fia, I. Ferenc (1497-1566) megkapta Németújvárt 70 faluval, amely az ország egyik legnagyobb uradalma volt, és miután a törökök sem foglalták el, így a legnagyobb családok közé kerülhetett. Később a rohonc-szalónaki uradalmat is megszerezte, majd horvát bán lett. Katolikus maradt élete végéig, nyakláncában hordta a Szent Kereszt egy darabját. Nem volt saját gyermeke, így végül III. Boldizsár (1537-1590) örökölte vagyonát, aki Zrínyi Miklós lányát, Doricát vette feleségül. Korának egyik legműveltebb embere volt, nyolc nyelven beszélt, szellemes és tréfás embernek írták le, alkímiával és botanikával is foglalkozott.

J. Újvári Zsuzsanna egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) Batthyány II. Ferenccel (1574-1625) folytatta a család 17. századi történetét.

Az ifjú a dunántúli nagyurakkal, Nádasdy Ferenccel, a Fekete béggel és Zrínyi Györggyel együtt vitézül végigharcolta a tizenötéves háborút, Balassi Bálinttal baráti kapcsolatban volt.

Minden fontosabb csatában és várvívásnál jelen volt, majd fontos szerepet játszott a Dunántúl megerősítésében, és azt is megbocsátották neki, hogy rövid időre szövetséget kötött Bethlen Gáborral. Fia, Batthyány I. Ádám (1610-1659) királyi udvari szolgálattal kezdte pályafutását, katolizált, és igen szép előmenetel várt rá Bécsben, 1630-ban gróf lett. Ám amikor az uralkodó rábízta a dunántúli kerületi és végvidéki főkapitányi tisztet, hazatért, és vitézül harcolt a törökök ellen. Életeleme volt a csatázás, fiait, Kristófot és Pált is katonának nevelte. Egyedülálló módon elérte, hogy családjában öröklődévé váljon a főkapitányi tiszt. Így idősebb fia, II. Kristóf (1637-1687) is ezt a posztot töltötte be, ám 1683-ban meghódolt Kara Musztafa előtt. A törökök csúfos kudarca nyomán az uralkodó Kristófot leváltotta posztjáról, ám annak fia, II. Ádám (1662-1703) kiköszörülte a csorbát: részt vett a török alóli felszabadító háborúban, szinte minden fővár visszavívásánál kitüntette magát. Ő lett a dunántúli hadak főparancsnoka, majd horvát bán, végül országbírói posztot töltött be. Felesége, Strattmann Eleonóra III. Károly császár feleségének tanácsadója is volt.

Réfi Attila, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltáros-csoportvezetője folytatta a genealógiát Károllyal (1698-1772), aki magát az osztrák örökösödési háborúban tüntette ki, és a Batthyány-család egyetlen tagja volt, akinek sikerült elnyernie a tábornagyi rendfokozatot, vagyis a létező legmagasabb katonai rangot. Ő szerezte meg a családnak a hercegi címet is.

Hermann Róbert előadásában Batthyány Lajos gróf életét mutatta be.

A magyar nemzetőrség és honvédség megszervezésében játszott szerepe sokáig homályba merült, pedig a magyar tüzérség és egy új fegyvernem, a Mészáros hadigőzös létrehozása is az ő nevéhez fűződik.

Hadszervezői tevékenysége volt az egyik legfőbb oka annak, hogy 1849-ben koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték.

Décsey Sándor, a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója a zászlóanyaság intézményét tárta fel, amely egyedi és különleges volt Európában. Mivel a zászló az adott katonai alakulatot önmagában is megtestesítő jelkép, ezért a zászlóanya nemcsak a zászló felett vállalt védnökséget, hanem az egész alakulat felett is. Kevés kivételtől eltekintve a legmagasabb társadalmi állású hölgyeket kérték fel erre a szerepre: például Batthyányné Zichy Antónia grófnőt, Kossuthné Meszlényi Teréziát, Erzsébet királynét vagy Horthy Miklósnét. Sajnos a rendszerváltozás után a honvédségben nem éledt újjá a zászlóanyaság, de a konferencián a család nemzeti színű, címeres lobogójára Batthyány-Strattmann Veronika hercegné – új zászlóanyaként – felkötötte a Hit, remény, szeretet feliratú szalagot.

Az előadások közt élőben szólt a tárogató, később a Batthyány-indulót, majd Beethoven Egmont-nyitányát hallgathattuk meg. Mártír miniszterelnökünket nevezték a „magyar Egmontnak”, ráadásul a zenemű 1956-ban a magyar szabadságküzdelem jelképévé is vált. Barbinek Péter színművész pedig felolvasta gróf Batthyány Lajos búcsúlevelét, amelyet feleségének írt a siralomházban.

Az állatvilágban mintha nem lenne akkora szórás egy-egy fajon belül a várható élettartamban, mint az embernél. (Persze sokat számít, hogy valaki hol foglal helyet a táplálékláncban, de az embernek csúcsragadozóként emiatt nem kell aggódnia.) Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy életünknek van valamilyen kifutása, célja, amit a halál logikusan zár le. Ennek csak látszólag mondanak ellent az olyan gikszerek, mint Petőfi, Szent Imre herceg, Kaszap István vagy Bogner Mária Margit, hiszen – főképp az utóbbi kettőnél – a korai eltávozásnál hangsúlyosabb a gyors mennyei születésnap.

Olyanok is akadnak, akik éppen halálukkal, annak módjával és idejével teljesítik be addigi életüket. Elég az aradi vértanúkra, esetleg Apor Vilmosra vagy Maximilian Kolbéra gondolni.

A hosszú földi életet egyfajta isteni adománynak tartók (akik hajlamosak elfelejteni, hogy a keresztény tanítás sosem ebben a világban ígérte az üdvösséget, Jézus is inkább üldöztetésekkel és keresztekkel „bíztatta” követőit földi zarándokútjukon) gyakran szembesülnek azzal a kérdéssel: miért élnek meg matuzsálemi kort nyilvánvalóan gonosz és rossz emberek? Biszku Béla 95, a rettegett ÁVH-s vezér, Péter Gábor 87, de még Gerő Ernő is 82, Rákosi Mátyás pedig 79 évesen hunyt el. Hogy nekik mit és miképpen kellett levezekelniük, azt csak a Mindenható tudja.

Mindenesetre az emberré lett Istennek 33 év is elegendő volt a világ legfontosabb dolgainak elrendezésére, és amint ezzel végzett, visszatért a mennybe.

Ugyanakkor Görgey Artúr, miután túlesett élete legnagyobb, legfontosabb eseményén, megvívta a szabadságharcot, eljutott karrierje csúcsára, majd a világosi fegyverletétellel mindezt lezárta, még 67 esztendőt élt, 98 évesen halt meg. Kossuth 92 évesen, 45 évvel kormányzósága után hunyt el Torinóban, anélkül, hogy 1849 után a lábát újra magyar földre tette volna.

Placid atya, akit a szovjet megszállás után koncepciós perben elítéltek, 10 évet töltött a Gulágon. A hatalmas birodalom, a Szovjetunió – és annak ördögi rendszere – mindent elkövetett, hogy elpusztítsa őt, végül mégis hazatért, és bő negyedszázaddal élte túl a kommunizmust.

2016 decemberében, századik születésnapján nagy szeretetben ünnepelték őt a hívek és a tisztelők; rá egy évre a bolsevik hatalomátvétel századik évfordulója szinte elsikkadt, hívek és tisztelők pedig jószerivel nem is akadtak.

A cikk írásakor viszont meggyőződhettem arról, hogy a legegészségesebb állás az elmúlt időszakban az amerikai elnököké volt; az 1974 és 1993 között hivatalt viselők közül Ford 93, Reagan 93, Bush 94 évesen halt meg, Carter pedig jelenleg 94 esztendős.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. februári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.  

A hazai, az európai és nemzetközi média egy része az erőszakos „migráns hordáktól” hangos, más sajtóorgánumok a menekülő újszülöttek képével érzékenyítenek, miközben a tömeges bevándorlás ellen érvelőket gonosznak és fasisztának nevezik.

Bár az erőszaktevő migránsokról és a sanyarú sorsú gyermekekről szóló hírek egyaránt igazak, mégis: kiragadott történetek mentén a migrációs válság nem értelmezhető.

A migrációs válság napjaink egyik legfontosabb kihívása, és bár számos javaslat felmerült, az átfogó megoldás még várat magára. A feladat nem egyszerű. Egy olyan rendszert kell életre hívni, amely úgy segít a tényleges rászorultakon, hogy mindeközben nem buzdít a migrációra, hanem a szülőföldön boldogulás esélyeit igyekszik elősegíteni. Egy olyan rendszert, amely a humanitárius érvek mellett nem formálja át gyökeresen az európai társadalmakat és kultúrát, és nem áldozza fel a nemzetek békéjét és biztonságát a szolidaritásnak nevezett átgondolatlan befogadási politika oltárán. Az Európába irányuló migrációt nincs értelme egyetlen szemszögből vizsgálni és vitatni, pedig a közvitát szinte csak a heves érzelmek uralják. Szívszorongatás vagy félelem, ez a két szélsőség feszül látszólag egymásnak, pedig a migráció kérdésének számtalan árnyalata van.

Taszító és vonzó tényezők a migrációt kiváltó okok között

A taszító tényezők olyan körülmények, amelyek ellehetetlenítik egy ember életét azon a helyen, ahol addig is élt (pl. háború, üldöztetés). A vonzó tényezők, amelyek ösztönző erővel hatnak az illetőre, mint például a pénzkeresés vagy egy szebb élet reménye.

Jelenlegi rendszerünk egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy nehezen tesz különbséget a két csoport között, mert attól, hogy valaki például a bangladesi szegénység elől menekül, még nem jelenti automatikusan azt, hogy megilleti a menekültstátusz.

Ez utóbbit sajnos nehezíti, hogy több nyugati ország használta a menekültügyi rendszert munkaerő-piaci hiányosságainak rendezésére, ahelyett, hogy a munkavállalás legális csatornáit bővítette volna. Vagyis: olyan emberek kaptak tízezrével menekültstátuszt (vagy egyéb nemzeti szintű védelmet), akiket ez a törvény értelmében nem illetett volna meg, csak azért kapták meg, mert az adott országban szükség volt az azonnali (és olcsó…) munkaerőre.

Ebben mély erkölcstelenség és durva álszentség rejlik: a legsebezhetőbb, tényleges menekülteket védő rendszert arra használják, hogy a rossz politikából fakadó munkaerő-piaci fogyatékosságokat orvosolják.

„Összeurópai megoldás”. Mi olyan nehéz ebben?

A történelemben nem volt még példa arra, hogy egyszerre ilyen sokan induljanak útnak kontinensünk felé. De nemcsak a bevándorlók mennyisége, hanem különbözősége miatt is nehéz megfelelően működő rendszert felállítani a menedékkérők befogadására. A területet mindmáig szabályozó 1951-es Genfi Egyezmény 70 éves törvényszövege már rég nem feleltethető meg napjaink menekültügyi valóságának. A gondok abból is fakadnak, hogy minden ország saját értelmezése szerint nyújt védelmi státuszt; ki tágan értelmezi a védelemre jogosító „kritériumokat”, ki pedig szűken. Ez a különböző nemzeti érdekekre épülő ellentét mindmáig látszólag feloldhatatlan.

Kép

Migránsok Magyarországon (2015) - Kép: Wikipedia

A nemzetek feletti szintet az egy helyben toporgás és cselekvésképtelenség jellemzi, hiszen minden ország szuverén joga eldönteni, hogy kiket és hány főt tud befogadni, az igényeik és adottságaik között pedig óriásiak az eltérések. A magas fokon pörgő német gazdaságnak például égetően szüksége van a gyors, százezres nagyságrendű munkaerőre, amit javarészt bevándorláson keresztül igyekezne pótolni, míg más országok ezt elsősorban a hazai munkaerő-piacot serkentő intézkedésekkel igyekeznének megoldani. A fejlett szociális ellátórendszerekkel rendelkező országok (mint például Svédország) az elmúlt években hagyományosan nagyobb arányban fogadott be olyan személyeket, akiknek fegyveres konfliktusok, katonai diktatúrák miatt kellett elhagyniuk hazájukat.

Ez a típusú szolidaritás viszont csakis önkéntes alapokon nyugodhat, hiszen azt is figyelembe kell venni, hány befogadott személynek lehet ténylegesen megadni a valódi lehetőséget az integrálódásra.

A menekültek esetében számos tényező befolyásolja az integráció sikerességét, például a háborús traumák orvoslása. További nehezítő tényező az analfabetizmus és az alacsony iskolai végzettség. Egy svéd tanulmány szerint a menekülteknek átlagosan nyolc évbe telik, amíg el tudnak helyezkedni a munkaerő-piacon, ez azonban csak a megvizsgáltak felére érvényes. Mindaddig az állam, vagyis az adófizetők tartják el őket.

Az európai rendszer is oka, hogy veszélyes útra kényszerülnek a menedékkérők

A jelenlegi trendek szerint még mindig a muszlim többségű országokból érkezik a legtöbb menedékkérő Európába (Szíria, Afganisztán, Irak és Pakisztán). A tavalyi uniós statisztikák szerint bő 640 ezer ember nyújtott be menedékkérelmet, ezeknek a 39 százaléka részesült pozitív elbírálásban. Leegyszerűsítve tehát 60 százaléka azoknak az embereknek, akik Európába érkeznek, nem számítanak menekültnek. A menekültjogi rendszer egyik legsúlyosabb fogyatékossága, hogy aki Európában szeretne menedékkérelmet benyújtani, fizikailag csak itt teheti meg, ezért kell több határt törvénytelenül átlépnie embercsempészek segítségével, gyakran a teljes családi vagyon felélésével, életveszélyek vállalásával. Az embercsempészet a migráció felerősödésével hatalmas üzletté vált, az Európai Biztosság becslései szerint több milliárd eurós profitot jelent évente az ezzel foglalkozó bűnbandák és magánszemélyek számára.

Ez a helyzet önmagában is a jelenlegi rendszer embertelenségére mutat rá: miért hagyjuk, hogy ezek az emberek Európa partjaira vergődjenek, ha a többségük úgysem maradhat? Jóval egyszerűbb lenne mindenki számára, ha Európán kívül hoznánk létre olyan központokat, ahol már előre el lehetne bírálni a menedékkérelmeket.

Ez csökkentené az embercsempészet iránti igényt, és talán többeket mentene meg az életveszélyes útvonalaktól. A teljes képhez persze sajnos hozzátartozik, hogy az Európával szomszédos ún. tranzitországok bizonytalan helyzete (Líbia, Niger, Mali vagy akár Törökország) ennek az elképzelésnek a gyakorlati kivitelezhetőségét feltételesmódba teszik.

Európában lassú a kérelmek elbírálása

A menedékkérelmek elbírálását Európában tovább lassítja, hogy a hatóságoknak nincs elegendő kapacitása. Tavaly év végén az uniós országokban (Norvégiával meg Svájccal együtt) közel 900 ezer esetben nem született még döntés. A hosszúra nyúló engedélyezés és az ezekből fakadó létbizonytalanság pedig érthető módon éppúgy frusztrációt és heves indulatokat válthat ki, mint ahogy egy elutasított menedékkérelem is. Sokan érkeznek okmányok nélkül vagy hamis iratokkal, a hatékony (nemzet)biztonsági átvilágításuk ezért szinte lehetetlen. A jelenség tehát olyan problémákat generál, amelyekből ha egyet megoldunk, azzal száz másiknak nyitunk utat, és nehéz úgy tervezni, hogy senki nem tudja, hányan jönnek még.

Merre kellene lépni a megoldás érdekében?

Migráció mindig volt, van és lesz. Az emberi mozgást, vándorlást, költözést nem lehet leállítani, de szigorú keretek közé lehet szorítani.

Európa számára nehezítő tényező a gyenge határvédelme a Földközi-tengeren, a menekültstátuszra feljogosító kritériumok különböző értelmezése a nemzeti joggyakorlat(ok)ban, más igények és elképzelések a demográfiai és a munkaerő-piaci hiányosságok megoldására. Azon országoknak, akiknek munkaerőre van szükségük, aktívan kellene toborozniuk biztonságos és legális keretek között. Akik pedig a szolidaritás mellett érvelnek, olyan reformon kellene munkálkodniuk, hogy ne kényszerüljenek a menekültek embercsempészek segítségére, életük és gyermekeik életének kockáztatására, hogy Európába nyújthassanak be menedékkérelmet. Aki érez kapacitást, hogy nagyszámú menekültnek új otthont adjon, előbb mérje fel alaposan, hány embernek tud méltó életet biztosítani úgy, hogy egy hosszú folyamat végén jó eséllyel integrálódjon a befogadó társadalomba. Aki pedig nem szeretné vagy nem tudja ilyen formában kifejezni a nemzetközi szolidaritását, azt ne szólják le, ne alázzák meg nemzeti mivoltában, és ne közösítsék ki a „nagyok”.

Több olyan esetről is tud a rendőrség, ahol álrendőrök követtek el bűncselekményt. Tavaly nyáron volt például olyan ügy, amelynél a piacról követtek hazáig egy újbudai idős embert, majd magukat rendőrnek kiadva bementek a lakásába is. Olyan is előfordult, hogy egy fiatal férfi kopogtatott rendőrként egy asszony ajtaján, amikor pedig hamis jelvényt is lobogtatott, a hölgy beengedte. Arra hivatkozva, hogy sok a környéken a betörés, megkérdezte, nem loptak-e el valamit a lakásából, és érdeklődött az iránt is, hol tartják az értékeket. Később a hölgyet – miután egy másik férfi is megérkezett – arra kérték, öltözzön át, mert autóval elvinnék a kapitányságra, ahol jegyzőkönyvbe vennék az értékeit. Míg az asszony ruhát váltott, a férfiak az értékekkel távoztak a lakásából.

Máskor az elkövetők police feliratú rendőrigazolvány-tok bemutatásával adták ki magukat rendőrnek, majd azt mondták, a társasházban betörés történt, ezért szükséges, hogy ellenőrizzék és lefotózzák a lakók értékeit. Miután a gyanútlan áldozat megmutatta, hol tárolja a pénzét, a tolvajok elterelték a figyelmét, majd megléptek a bankókkal.

Arra is volt példa, hogy rendőregyenruhát viselő elkövetők jutottak be lakásokba azzal az indokkal, hogy távfelügyeletet szerelnek fel.

A gyanú árnyéka

A rendőrség több ilyen ügyet is felderített, de a próbálkozások rendszeresek. Ráadásul ahhoz még idősnek sem kell lenni, hogy valaki elbizonytalanodjon az egyes szituációkban, később pedig emiatt a tényleges rendőrök munkáját akadályozza, és velük se akarjon szóba állni. Ismeretségi körünkben is volt arra példa, hogy a házba civil nyomozók csöngettek be, igazolványt mutattak, majd betörésekről, esetlegesen eltulajdonított tárgyakról érdeklődtek. Vélhetően érezték, hogy az érintettnek vannak fenntartásai személyazonosságukkal kapcsolatban, mert a beszélgetés végén egy cetlire felírták a nevüket, és megadták a telefonszámukat annak érdekében, ha előkerülnének új információk. Az alapján már más forrásból is lehetett ellenőrizni kilétüket.

Azt, hogy mi alapján, illetve hogyan mehet be rendőr a lakásba, törvény határozza meg. Az írja elő, hogy ha az ott élők nem akarják beengedni, akkor hatósági határozat nélkül még valódi rendőr sem lépheti át a küszöböt.

Ez alól csak az kivétel, ha az intézkedésre segélyhívás, öngyilkosság vagy bűncselekmény elkövetésének megakadályozása miatt van szükség. Ugyancsak kivétel, ha a rendőr büntetőeljárás terheltjét akarja előállítani. A kivételek közé még olyan érthető okok tartoznak, mint az életet vagy testi épséget fenyegető közvetlen veszély elhárítása, a rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés, vagy éppen a végrehajtási eljárás lefolytatása. Az viszont nem lehet ok, hogy a rendőrnek nyomozás vagy környékbeli bűneset miatt kell a lakásban érdeklődnie. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a becsöngető rendőrnek igazolnia kell magát: a szolgálati igazolványt és az azonosító jelvényt a polgári ruhában intézkedő rendőrök is mindig felmutatják. Az, aki szeretne megbizonyosodni arról, hogy az intézkedő személy valóban a rendőrség hivatásos állományú tagja, a 112 segélyhívó számot tárcsázhatja.

Kötelező közművek

A közműcégek munkatársainak beengedése szintén vethet fel kétségeket, pláne, hogy a nagy fluktuáció miatt egyáltalán nem biztos, hogy az óraleolvasást mindig ugyanaz a személy végzi, és így arca ismerős. Emiatt ilyenkor is fontos meggyőződni arról, hogy a becsengető tényleg az, akinek mondja magát. Erről több közműcégnél is érdeklődtünk, és hasonló tájékoztatást kaptunk. A leolvasók mindenhol rendelkeznek igazolvánnyal, amelynek felmutatása kötelező, továbbá a ruházaton is lehet céglogó. Akit ez nem győz meg, annak az ügyfélszolgálati telefonszámokon tudnak segíteni az ügyintézők. Segítséget jelent az is, hogy egyáltalán várható-e leolvasó érkezése. Az E-ON például nem küld külön értesítést az éves leolvasásról, viszont a számlamellékletben fel van tüntetve annak időpontja. Ha az sikertelen, akkor a cég tértivevényes levélben is értesíti ügyfeleit a következő leolvasás időpontjáról. Ezen túlmenően nincs következménye annak, ha valaki nem biztos abban, hogy valóban a vállalat munkatársa akar bejutni a lakásba, és emiatt nem engedi be. Hasonló a helyzet a Nemzeti Közműveknél, amely a kötelező éves leolvasás időpontjáról az aktuális energiaszámlán ad előre tájékoztatást, elosztótársaságai pedig értesítőt is bedobnak vagy kiragasztanak az érintett házakra.

Érdemes tudni azt is, hogy a leolvasó mindig egyedül végzi a munkáját, csak a mérőt olvashatja és fotózhatja le. Semmilyen más feladata nincs, készpénzt pedig pláne nem kérhet.

Bejelentés nélkül csak ellenőrzés vagy hibaelhárítás miatt érkezhetnek a cég munkatársai, de érvényes igazolvánnyal vagy megbízólevéllel ez esetben is rendelkezniük kell, a munkáról pedig aláírt dokumentumot is adniuk kell. Aki bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy valódi ellenőrzésről van szó, szintén kérhet információt a telefonos ügyfélszolgálaton. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. februári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.