– A Hazugnak nemcsak rendezője, de forgatókönyvírója is vagy. Miért foglalkoztatott a megcsalás témája?

– A legtöbb művészhez hasonlóan én is a saját élményeimből táplálkoztam: az ötlet születésekor párkapcsolati krízisen mentem keresztül, és terápiás jelleggel vetettem papírra az érzéseimet.

Olyan sok személyes vonatkozás van a filmben, hogy a mai napig kellemetlenül érzem magam, ha visszanézem a vetítéseken.

– Mindezek ellenére a történetet egy nő szemszögéből mutatod be. Miért?
– Mindig női karakterben gondolkozom, ugyanis művészibbnek és izgalmasabbnak találok a szenvedő őrült szerepében egy nőt, mint egy férfit. Szívesebben nézek olyan filmeket, amik a titokzatos női lélek rejtelmeit tárják fel, nem beszélve arról, ha egy gyönyörű lány játssza a főszerepet.

– A kisfilm főhőse is egy ilyen titokzatos karakter, ugyanis még a nevét sem tudjuk meg.
– Ennek az az oka, hogy ő valójában egy szimbólum, és a lelkiismeret-furdalást testesíti meg. A dramaturgia helyett az érzések kifejezésére helyeztem a hangsúlyt, ezért a tágabb környezet helyett szinte végig a lány arcát mutatja a kamera.

– Ezért sem bővelkedik párbeszédekben az alkotás?
– Operatőrként jobban szeretek képekkel mesélni, mint szavakkal: a dolgok többféle jelentést nyerhetnek általa, ahogyan ez a Hazug esetében is így történt. Volt, aki úgy értelmezte a filmet, hogy az egész sztori a vonaton utazó lány fejében játszódik, míg valaki úgy vélte, a főhős borderline-os.

– És mi az igazság?
– Erre nincs egy univerzális válasz, ezért is hagytam nyitva a film végét. Én magam is az olyan alkotásokat szeretem, amiknél a néző maga döntheti el, mi a megoldás, így mindenki valami pluszt adhat hozzá a filmhez.

– A ritka párbeszédek egyikében a lány azt kérdezi a barátjától, rossz ember-e. Te annak tartod?
– Ennél a jelenetnél a lelkifurdalás szólalt meg benne. Én egyik felet sem gondolom rossz embernek, ugyanakkor mindketten hibásak. A fiú azért, mert nem veszi észre a jeleket, hogy a lánynak problémája van. Ő egy semleges karakter, akinek nincs más funkciója azon kívül, hogy van. A tűznél ülve is csak hallgatja a barátnőjét, de nincs érdembeli reakciója, így az gyakorlatilag magában beszél.

A film legdrámaibb jelenete számomra, amikor a lány szenvedéseit követően a fiú ennyit mond neki: „Szép vagy”, ami azt jelzi, semmit sem észlelt párja lelki tusájából. A lány szintén vétkes, de én inkább sajnálatot érzek iránta.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy él a fejemben egy kép a háttértörténetéről, amit a film játékideje nem engedett kibontani. Eszerint míg a jómódban élő barátját szerető család veszi körül – ezt érzékelteti az a jelenet, amikor a gyerekkori fotóit nézegeti –, addig neki rossz a kapcsolata az anyjával, prolinak tartja magát, és csak azért fekszik le másokkal, hogy azt érezze, fontos valakinek. Az eltérő társadalmi háttér akadálya lehet egy párkapcsolatnak, ezt korábban magam is tapasztaltam.

Kép

Kámán Albert – Kép: Bánkövi Dorottya

– A fiú semmit sem észlel belőle, a nézők előtt viszont igen erős képeket használva teszed egyértelművé, milyen érzések játszódnak le a lányban...
– Amikor a lány megtalálja a fülbevalót, a megcsalás gyanúja mélyen belevájja magát az agyába és belülről emészti, erre utal a kukacok felvillanó képe. Egy másik jelenetben, miután a barátjával csókolózott, vadul sikálni kezdi a fogát, majd vért köp, amit többféleképpen is értelmezhetünk: kárt akart tenni magában, de a megtisztulás vágya is vezérelhette. Ezt a képet a valóságból vettem: egy ismerősömnek olyan nagy traumát jelentettek a párkapcsolati problémái, hogy vérezni kezdett az ínye. Ahogyan az ő példája is mutatja, a lelki gondjainkat testi tünetek is kísérhetik.

– Milyen volt a forgatás?
– Kemény! Mindössze egy technikai segítőnk volt, ezért gyakorlatilag stáb nélkül dolgoztunk; a legtöbb feladatot egyedül végeztem. A hangkeverést egy ismerősöm hangstúdiójában állítottam össze: senki nem mondaná meg, de a búzamezőn játszódó jelenetnél a szél susogását egy videókazetta szalagjának gyűrögetésével imitáltam. A forgatókönyvet ugyanakkor Bánkövi Dorottya költővel írtam, aki a rendezésben is segített. Abszolút megbízom benne, mivel nagyon egy rugóra jár az agyunk, ennek köszönhetően igen dinamikus volt vele a munka. A forgatás körülbelül öt napot vett igénybe. A főváros zajától távoli Nagyalásonyt választottuk helyszínnek, hogy semmi se zavarjon minket; még a telefonunkat is kikapcsoltuk a munka idejére. A film operatőre szintén én voltam, és pokolian nehéz volt egyszerre figyelni a rendezésre és a felvételek rögzítésére.

Ha tudom, hogy ilyen nagy visszhangja lesz, biztos, hogy nagyobb stábot hívok össze. Bár néhány visszajelzés szerint pont a családias jellege adja a varázsát: az, hogy látszik, nem egy futószalagon gyártott film, és hogy még nem rontotta meg a filmipar.

A szükséges technikai felszerelés és az anyagi támogatás hiánya mellett az időjárásnak is ki voltunk szolgáltatva. A filmben a lány elméjének megbomlásával párhuzamosan az ég is egyre jobban beborul, amit nehéz volt lediszponálni. Amint megláttunk egy sötét felhőt, már rohantunk is ki forgatni.

– A főszereplőnek, a közgazdász végzettségű Nagyistók Editnek korábban nem volt filmes tapasztalata. Hogyan készült a szerepre? 
– Andrej Zulawski „Megszállottság” című filmjét ajánlottam neki, ami szintén egy őrült lányról szól. Úri családból származó, kifinomult hölgyként nagyon távol áll tőle a főszereplő karaktere, ezért szándékosan szakadt ruhákat adtam rá, és megkértem, ne sminkelje magát, hogy minél természetesebb legyen. Eredetileg valaki mást néztem ki a szerepre, de az illető nem sokkal a forgatás előtt visszalépett – utólag már azt mondom, szerencsére. Jó barátom, Lukáts Andor ajánlotta a színi tanodájába járó Editet, aki már az első, füvezős jelenet felvételekor bebizonyította, hogy tökéletes választás, s előre megjósoltam, hogy díjat fog nyerni. De a párját alakító Garai Bendegúzról se feledkezzünk meg. Korábban már dolgoztunk együtt egy tinisorozatban, amiben sokszor az én életemet figurázta ki rendkívül élethűen, ezért egyértelmű volt számomra, hogy ő lesz Edit párja. Az említett szerep miatt gyakran szembesül előítéletekkel, én azonban nagyon tehetségesnek tartom, sok mindent ki lehet hozni belőle.

– A stáblistában a Kossuth-díjas Lukáts Andor neve is feltűnik, a filmben azonban csupán a kezét láthatjuk. Miért volt számodra fontos, hogy ő játssza el a szóban forgó, egyperces szerepet?
– Ez a film egyik kulcsjelenete, amelyben Edit meztelenre vetkőzik, emiatt szerettem volna, ha egy profi színész áll vele szemben. Andor olyan jól játszik a kezével, hogy ez mással nem működött volna; a jelenetet vágatlanul raktam bele a filmbe. Az arcát egyébként azért nem mutatja a kamera, mert a karakter személyisége helyett itt is az általa közvetített elv volt a lényeg. Emellett nem akartam, hogy elterelje a figyelmet a két ismeretlen főszereplőről, és a film csak azért kapjon hírverést, mert ő is játszik benne.

Kép

Kép: Kámán Albert

– Milyen művek voltak rád hatással?
– Polanski egyszereplős drámája, az Iszonyat, amely egy lány megőrülését mutatja be, a helyszínt illetően pedig Lars von Trier Antikrisztusa és a Bergman-rendezte Farkasok órája – mindkettő egy elhagyatott házban játszódik. Egyébként rengeteg műre utalok a filmben. Az egyik ilyen a fülbevaló, ami Georg Büchner Woyzeck című drámájának is központi eleme, és ahogyan ott, úgy a Hazugban is a szembesítés eszköze. Az egyik utolsó párbeszédet is tőle vettük, csak egy mondatot felcseréltünk benne. A meztelen női hátat mutató résznél pedig a világítás Bertolucci egyik filmjét idézi.

– A filmnek Cannes-ban, a filmfesztivál ideje alatt megrendezett Global Short Film Awards-on volt a nemzetközi bemutatója. A magyar közönség mikor láthatja?
– Az a terv, hogy jövő tavaszig fesztiváloztatjuk, utána pedig tartunk hazai vetítéseket is, akár közönségtalálkozókkal és szakértőkkel, például pszichiáterekkel beszélgetve. Emellett hamarosan műsorra tűzi az egyik hazai tévécsatorna is.

– Rövid időn belül közel 20 nemzetközi díjat is bezsebelt a Hazug: a Los Angeles Film Awards, az Oniros Film Awards, az European Cinematography Awards, a New York Film Awards és a Vegas Movie Awards több kategóriájában is győzedelmeskedett. Mit jelentenek a pályád szempontjából az elismerések?
– Amióta megnyertem a díjakat, jobban bíznak bennem a szakmabeliek, és nagyobb rá az esélyem, hogy a nemzet színészeinek egyike is igent mondjon a második filmem szerepére.

Emellett egy nagy cég is mellém állt és segít szponzorokat találni. Ugyanakkor nagy rajtam a nyomás, hogy a következő, egészestésre tervezett filmem is hasonlóan erős legyen, mint a Hazug.

– Mit lehet tudni az új filmtervedről?
A magány és a kiszolgáltatottság érzését mutatja be egy huszonéves lány történetén keresztül, akit elzavar otthonról az anyja, és egy falusi barátnőjénél talál menedéket, ám a másik lány apja viszonyt kezd vele. Egyelőre a forgatókönyvén dolgozunk, de remélem, idén elkészül az első verziója.

– Kik azok a színészek, akiket szívesen látnál a leendő filmedben?
– Nagy álmom, hogy Mácsai Pállal együtt dolgozzak, és Kulka Jánosnak is örülnék. A nők közül pedig Kerekes Vica a kedvencem, aki nemcsak tehetséges, hanem gyönyörű is – zseniális lenne egy őrült nő szerepében.

Tabutéma, nem kellemes erről csevegni, meg amúgy is: mit tehetek én ellene?

A jezsuiták, a SOLWODI Hungary Egyesület és az ORFK viszont bevállalták, és szerveztek egy olyan napot, amit egyhamar nem felejtenek el a résztvevők.

Tragikus volt hallani Németh Ágnes rendőrezredestől, hogy mennyire hideg fejjel szervezik az emberkereskedők a – túlnyomórészt – nők és gyermekek adásvételét, hogy milyen professzionális technikáik vannak az áldozatok beszervezésére és megtartására; az internet természetesen kiváló fóruma ennek. Hogy most már nem a bántalmazás a stricik fő eszköze, hanem a zsarolás és a fenyegetés, mivel azokról nem lehet rendőrségi látleletet csináltatni. Hogy a bűnözők elsősorban továbbra is szexuális céllal – vagyis a prostitúcióra kényszerítés miatt – kereskednek emberekkel, ám erőteljesen jön fel a nem szexuális célú, leginkább munkára kényszerítés miatt folytatott emberkereskedelem is.

Könnyen megeshet, hogy valamelyik borsodi, szabolcsi vagy baranyai ismerősünk szomszédjára éppen emberkereskedők fenik a fogukat, és ha nem kap idejében segítséget, holnapután valamelyik német bordélyházban találja magát, ahonnan nem biztos, hogy (élve) kijut.

Hollandiában is nagy kereslet van a magyar lányokra, Amszterdam piros lámpás negyedének egy része „Nyíregyháza utca” néven futott, mígnem a holland és a magyar rendőrség együttműködésének köszönhetően letartóztattak több tucat emberkereskedőt. Nem sokkal ezután Nagy-Britanniából érkezett jelzés a magyar rendőrökhöz, hogy hirtelen feltűnően sok lány jelent meg náluk… Szélmalomharcnak tűnik az ellen küzdeni, hogy embereket árazzanak be és adjanak el másoknak rabszolgaságba.

Minden bizonnyal ezekben a percekben is „dolgoznak” az emberkereskedők valamelyik mélyszegénységben élő magyar faluban, hogy megvásároljanak egy kamaszlányt a családjától – vagy éppen elhitessék vele, hogy ez a szép autóval érkező férfi csak belé szerelmes és luxuséletet kínál neki. Nőt és gyermeket lehet a legdrágábban eladni – mondta az ezredesasszony.

Ugyanakkor mégis csodálatos volt megtapasztalni, hogy ez a magyar rendőrezredes a kollégáival milyen elhivatottan küzd ezekért a végtelenül kiszolgáltatott emberekért – miközben van ennek a harcnak egy „mission impossible”-jellege.

Ferenc pápa is elismerte 2015-ben a női szerzetesrendek komoly munkáját a prostitúció elleni harcban. Németh Ágnes együttműködik Légrádi Gabriella nővérrel, a SOLWODI Hungary Egyesület elnökével és társaival, akik most egy védett ház létrehozatalán dolgoznak. Sok külföldre vitt magyar áldozat hívja fel őket azzal, hogy haza szeretnének térni, de nem tudják őket elhelyezni. „Az áldozatokat fel kell emelni, nem csak lehajolni hozzájuk” – vallja Gabriella nővér, aki nagyon bízik a nők erejében. „Jézus feltámadásának hírét is az asszonyok terjesztették el Jeruzsálemben” – emlékeztetett.

Óriási hatása volt dr. Lea Ackermann, idén nyolcvanhárom éves német szerzetesnővér, a SOLWODI (Solidarity with Women in Distress: Szolidaritás a szükségben lévő nőkért) alapítója előadásának. A nővért Kenyába, Mombasába küldte az elöljárója a hetvenes évek végén, ahol tanítónőket képzett. Egy idő után elkezdte járni Mombasa utcáit és bordélyházait, és leült beszélgetni prostituáltakkal. Első, meghatározó élménye egy tizenhét éves lányhoz kötődik, akinek megjegyezte, túl fiatal ahhoz, hogy itt legyen – mire a lány visszakérdezett: „maga szerint azért vagyok itt, mert annyira jó itt nekem?”. És elmesélte, hogy a mögöttük ülő tizennégy éves lány pont előző nap fojtotta bele újszülöttjét a vécébe. Lea számára ekkor világossá vált, hogy azonnal cselekednie kell. Szerzett egy raktárépületet, amit lehetőségeikhez mérten felújítottak, és befogadott tizenkilenc prostituáltat. Így alakult meg 1985-ben a SOLWODI. Ma már harmincnégy tanácsadó hely van Kenyában, ahová minden évben ellátogat Lea nővér.

Tavaly meglátogatott egy pékséget, amelyet tizenkét egykori prostituált alapított, de szép számmal vannak a saját lábukra állt nők között cipészek, varrónők, fodrászok is. Sőt, nagyrészt Lea nővérnek köszönhető, hogy Kenyában hatvanöt női focicsapat is van már.

A fiatal lányok kérték ugyanis Lea nővért, hogy ha legközelebb jön Németországból, akkor hozzon nekik focilabdát. Ő hozott is, és rájött, nagyon fontos támogatni őket abban, hogy focizni tudjanak, mert jót tesz nekik a sport, és nincs nagy eszközigénye. Úgyhogy támogatást kért a német szerencsejáték-vállalattól, és kiutaztatott néhány kenyai lányt Németországba, ahol fociedzői képesítést szereztek – ők voltak az első női fociedzők Kenyában.

Hazatérve szembesült vele Lea nővér, hogy Németországban is nagy szüksége van a kényszerprostitúcióból kilépni akaró nőknek a segítségre, úgyhogy megalapította a SOLWODI Deutschland egyesületet, amelynek ma már tizenkilenc tanácsadó irodája van, és csak a tavalyi évben százhárom országból 2671 nő jött segítséget kérni hozzájuk.

Kép

Kép: Freepik

„Amit teszel, az annyira hangos, hogy nem is lehet már hallani tőle, amit mondasz” – osztott meg velünk Lea nővér egy afrikai közmondást.

És hogy mit tehetünk mi?

Talán elcsépeltnek hat, de mégis: figyeljünk egymásra, és hívjuk a rendőrséget, ha felmerül a gyanú, hogy valaki rabszolgaságban él! Ez a kulcs, hiszen közöttünk élnek azok, akik jellemzően áldozatokká válnak; a társadalom legelesettebb, legszegényebb tagjait pécézik ki az emberkereskedők, és nem ritkán saját szüleik adják el őket. Az áldozatul esett nők általában csapatosan mozognak, és gyakran nem beszélik egymás nyelvét. Tetoválásuk van és a ruházatuk is kihívó.

Másodszor – majdnem zavarba jöttem, hogy ezt le kell írnom, de azt hiszem, inkább mégsem nekem kellene emiatt zavarba jönni: szóval a gyerekeinkre is figyelni kell!

Logikusnak tűnik, hogy mekkora veszélynek vannak kitéve azzal, hogy videókat töltenek fel magukról például a tik-tok nevű alkalmazással az internetre – ám valószínűleg mégsem logikus, különben ezt nem engednék nekik a szülők. Márpedig azért tudnak videókat feltölteni magukról az internetre, és ott kapcsolatot létesíteni vadidegenekkel, mert a szüleik saját okostelefont adnak a kezükbe.

„Elkélne egy kis pánik”, olvastam a minap Bese Gergő atyától. És tényleg!

A jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetően 17.611.634 forint gyűlt össze, amit a vállalat a Katolikus Karitász AKAROM Programjának folytatására ajánlott fel, amelynek keretében a családok életvezetési és pénzügyi tanácsokat kapnak. A Katolikus Karitász által megalkotott, innovatív fejlesztési programban 150 mélyszegénységben élő család kap segítséget komplex szolgáltatásokkal, annak érdekében, hogy a résztvevők pénzügyi tudatossága növekedjen, és megtakarítást érjenek el.

„A program része a Katolikus Karitász öngondoskodást elősegítő programjainak és mint a program nevében szerepel, olyan embereknek szól, akik képesek és akarnak is tenni annak érdekében, hogy életükben változás következzen be.” - számolt be a kezdeményezésről Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász igazgatója. 

A program célja, hogy a résztvevő családok javítsanak élet és lakáskörülményeiken, tanulják az öngondoskodás folyamatát és szociális helyzetük pozitív irányba változzon meg a program során és azt követően. A program távolba mutató célja pedig, hogy olyan segítő csomagot fejlesszen ki, melynek hozadékaként a segítség módszere és végrehajtása modellként szolgálhat és országosan egyre több helyszínen megvalósulhat és az öngondoskodást elősegítő szociális segítségnyújtás példája lehet. 

A drogéria a Katolikus Karitásszal 9 éve tartó együttműködés keretében minden évben megszervezi az Együtt a babákért programot, így évente 260 kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát összesen 20 millió forint értékben.

„Fontosnak tartjuk, hogy a családok azt az összeget, ami pelenka adományunknak köszönhetően a pénztárcájukban maradt, hatékonyan tudják felhasználni. Ebben segít az AKAROM Program, amelyhez vásárlóinkkal közösen hatékony anyagi támogatást tudunk nyújtani.” – mesélt az együttműködésről Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere. A kezdeményezést a magyarországi dm üzleteken kívül még tíz európai országban hirdette meg a drogéria.

„Az Incorpora három éve tartó magyarországi munkája során több mint ezer veszélyeztetett helyzetű embert sikerült a munkaerőpiacon elhelyezni, együttműködve társadalmi szervezetek hálózatával és olyan vállalatokkal, amelyek csatlakoztak az Incorporához. Azok a cégek, amelyek az Incorporával működnek együtt, valóban nyitottak és rugalmasak a kiszolgáltatott csoportok alkalmazásában. Könnyebb integrálni a munkaerő piacra a speciális igényű munkavállalókat, ha a vállalatok hozzájárulnak például az egyének képzéséhez a helyszínen, vagy nyitottságot mutatnak a rugalmas munkabeosztás, például az otthoni vagy a részmunkaidős munka iránt” – hívta fel a figyelmet az Incorpora sajtótájékoztatóján Bessenyei Hajnalka, a program projektmenedzsere. „Tapasztalataink azt mutatják, hogy a munkáltatóknak csak kissé kell nyitottabbnak lenniük a foglalkoztatás területén. Például az introvertált fiatalok könnyen elbukhatnak egy állásinterjún, mert számukra ez egy kellemetlen helyzet, amivel nehezen tudnak megbirkózni, míg a szóban forgó munka során tökéletesen teljesítenék feladataikat. Azért vagyunk itt, hogy közvetítsünk a sérülékeny csoportok és a munkaadók között" – tette hozzá.

Az utóbbi években a magyar gazdaság számára az egyik legnagyobb kihívást, növekedési korlátot a munkaerőhiány jelenti. Az idei második negyedévben csaknem 80 ezer regisztrált betöltetlen álláshely volt Magyarországon. A munkaadókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek becslése szerint jelenleg 200-250 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról. Miközben mind több vállalkozás számára jelent nehézséget, hogy új munkavállalót találjon, rengetegen vannak, akik szeretnének és tudnának is dolgozni, mégsem találnak munkát. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint augusztus végén 245 ezer főt tartottak nyilván álláskeresőként, a tényleges munkaerőpiaci tartalék azonban ennél jóval nagyobb lehet.

Rengetegen küzdenek azért, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra: a nyugdíj előtt állók, a fiatalok, a gyes-ről visszatérő többgyermekes anyák, a kisebbségek tagjai vagy éppen egy súlyosabb betegség gyógyultjai számára ismerős nehézség a foglalkoztatók rugalmatlansága. A veszélyeztetett munkaerőpiaci helyzetben lévőket ugyanakkor kevesen segítik, nincs hova fordulniuk tanácsért, segítségért. Az Incorpora programot 2006-ban a „la Caixa” Alapítvány indította el Spanyolországban azzal a céllal, hogy a veszélyeztetett helyzetű emberek elhelyezkedését támogassa. 

Az Incorpora 2016 júniusában, a helyi viszonyokhoz igazítva indult el Magyarországon a „la Caixa” Alapítvány és az osztrák Erste Alapítvány közös kezdeményezéseként hat hazai civil szervezet részvételével. Az elmúlt három évben több mint 2600 ember vett részt a programban, október végéig 1022 ember talált munkát az Incorpora munkaerőpiaci szolgáltatásán keresztül, és mintegy 600 vállalatot sikerült bevonni együttműködő partnerként. A munkához segített emberek 44 százaléka volt fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű, negyedük hajléktalan, közel 47 százalékuk elmúlt 45 éves, míg minden tizedik pályakezdő fiatal volt. Az álláskeresők kétharmadát hosszú távú szerződéssel sikerült elhelyezni.

Az Incorpora hálózat Magyarországon jelenleg hét implementáló civil szervezettel, illetve társadalmilag hasznos vállalkozással dolgozik együtt. A szakmai munkák koordinálását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Máltai Gondoskodás Nonprofit Kft. biztosítja. A Máltai Szeretetszolgálat megalakulása óta segíti újabb esélyhez a munkájukat veszített – hajléktalan, fogyatékkal élő, kirekesztett, hátrányos helyzetű – embereket, erre az utóbbi években több segítő programot is indított. A Máltai Szeretetszolgálaton kívül a Diverzitás Alapítvánnyal, a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvánnyal (Impact Hub Budapest), a Kontakt Alapítvánnyal, a Menhely Alapítvánnyal, a Motiváció Alapítvánnyal és az Egyszülős Központtal működik együtt az Incorpora.

Az Incorpora legfőbb célja a munkaerő-piaci szempontból veszélyeztetett helyzetű álláskeresők, kiemelten a pályakezdők, nők, megváltozott munkaképességűek, szegénységben élők, életkorilag diszkrimináltak elhelyezkedésének támogatása és társadalmi beillesztése integrációs mentorai, valamint a hálózathoz kapcsolódó civil szervezetek és együttműködő vállalatok közös munkája által – ismertette Győri Eszter, a Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora, munkaerőpiaci tanácsadó. Az Incorpora ingyenes szolgáltatásokat kínál egy átfogó munkaerőpiaci folyamat keretében a különböző, veszélyeztetett álláskeresők és a felelős foglalkoztatást támogató munkáltatók számára. A hálózaton keresztül a munkaadók egyszerre többféle célcsoportot is el tudnak érni, míg az álláskeresők számára a hálózati működés előnye, hogy több szervezet állásajánlataihoz is hozzáférnek.

Az Incorpora az álláskeresőket személyre szabott pályaorientációval, tanácsadással, valamint az önéletrajz és a motivációs levél megírásában, az álláskeresésben, az állásinterjúra való felkészítésben segíti, valamint sikeres felvétel esetén támogatást nyújt a munkahelyi beilleszkedéshez, illetve utókövetéssel járul hozzá a munkahely hosszú távú megtartásához. A munkáltatóknál az Incorpora segít felmérni, hogy milyen területeken és mekkora igény van munkaerő felvételére, hozzájárul a munkahelyi környezet felméréséhez, a munkakörök átvilágításához, majd ezek alapján javaslatot tesz a munkafolyamatok akadálymentesítésére. Ezt követően indul el a munkaerő toborzás folyamata, az alkalmas jelölt felvétele esetén pedig a hálózat mentorai, integrációs szakemberei segítik a beilleszkedést. Az utánkövetés során az Incorpora mediációs jellegű üléseket biztosít a munkavállaló és a munkáltató számára, probléma esetén pedig hozzájárul a megoldáshoz szükséges lépések kialakításához.

Az Incorpora tapasztalatai szerint Magyarországon elsősorban a mikrovállalkozásokkal és a nagyvállalatokkal könnyebb együttműködni a veszélyeztetett illetve hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezésében – tette hozzá Győri Eszter. A kisebb, legfeljebb 15-20 főt foglalkoztató cégek esetében a kooperáció jellemzően a személyes kapcsolatok révén alakul ki, a kisebb szervezet pedig lehetőséget ad arra, hogy nagyobb figyelemmel és empátiával kezeljék azon munkavállalókat, akiknek erre szükségük van. A nagyvállalatoknál jellemzően a vállalati kultúra, a felkészültebb menedzsment, valamint az önálló HR-osztály jelent segítséget ezen a téren. A veszélyeztetett illetve hátrányos helyzetűek foglalkoztatása a kis- és közepes méretű vállalkozásoknál jelenti a legnagyobb kihívást. Ezek a cégek már túl sok embert foglalkoztatnak ahhoz, hogy egy-egy munkavállaló igényeire a vezetés külön is figyelni tudjon, ugyanakkor gyakran hiányoznak az ehhez szükséges mechanizmusok és csak kevesen foglalkoztatnak HR-szakembereket.

„A játék olyan tevékenység, amelyet nem lehet elég komolyan venni.”

(Jacques-Yves Cousteau)

Csodákkal teli birodalom

A gyermek lételeme és egyik legfőbb kommunikációs csatornája a játék, ami nélkülözhetetlen a kognitív, az érzelmi, a fizikai és a társas képességek fejlődése szempontjából. Amikor a csecsemő látszólag cél nélkül, a tevékenység puszta öröméért újra és újra nyálbuborékot fúj; a kétéves telepakolja, majd kiönti a homokot a kisvödörből; az óvodás tündérnek és katonának öltözik; a kisiskolás pedig körömszakadtáig küzd a focimeccsen, nem gondolunk arra, hogy micsoda időpazarlás vagy felesleges örömhajszolás, amit tesznek.

Az öröm, amit a tevékenység közben átélnek, az önmagáért való tevékenység gondtalan öröme, de mindeközben átélik az érzelmi feszültség csökkenését, a ritmusosság, a biztonság és az „én csinálom” érzését,illetve a társakkal való együttlét, az alkotás vagy a vágyak teljesítésének az örömét.

Stuart Brown, a játékviselkedés úttörő kutatója szerint a játék nem csupán szórakozás, hanem létszükséglet. A kutató egy sorozatgyilkos történetének mélyelemzése közben ismerte fel, hogy a súlyos játékhiány végzetes tragédiákhoz vezethet. Később 6000 játéktörténet elemzése során arra jutott, hogy a játék hiánya és a normál fejlődéshez szükséges játékigény állandó elnyomása súlyos következményekkel járhat. A játék, az alváshoz vagy a táplálkozáshoz hasonlóan, nélkülözhetetlen a jóllétünk szempontjából.

Játszani csak önként, mindenféle kényszertől mentesen lehet. A játék céltalan szórakozás, ami általában várakozással kezdődik, majd az öröm, a meglepetés, az empátia vagy az erő megélését követően nyugalommal ér véget.

Bár céltalanságról beszélünk, de maga a játékviselkedés íve is fejlesztő hatású, gondoljunk csak a gyermekre, aki izgalommal veti bele magát az édesapjával való birkózásba, majd a játék pörgését követően az apa segítségével megtapasztalja az elcsendesedést, ami nagyban hozzájárul az érzelemszabályozás fejlődéséhez.

H.Murray, a szükséglet- és motívumalapú személyiségelmélet megalkotója szerint a húsz emberi szükséglet között a játékszükséglet is megjelenik, és ez késztet minket játszásra, szórakozásra, nevetésre vagy sportolásra. A pszichológus úgy gondolta, hogy a játékszükséglet belső hajtóerőként működik, és az emberek különböznek aszerint, hogy mennyire erős ez a szükségletük. Mások nem értenek egyet a megállapításával, mert úgy gondolják, hogy nem egyetlen, hanem többféle szükséglet húzódik meg a játékviselkedés mögött. Bárkinek is legyen igaza, a játék rendkívül sok előnnyel jár, nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek életében is.

Miért jó játszani?

Örömet okoz – A játék sokféleképpen fokozza az érzelmi jóllétünket. Boldogsággal tölthet el, ha a játékban sikerül leküzdenünk egy nehézséget, megoldanunk egy feladatot, legyőznünk egy veszélyt, újraélnünk egy kellemes pillanatot vagy megvalósítani valamely vágyunkat. Fokozhatja az örömérzetünket, hogy a játék során kiadhatjuk magunkból a feszültséget, hangosan nevethetünk vagy építhetjük a kapcsolatainkat.

Segít a feszültségszint szabályozásában – Grastyán Endre magyar orvos szerint a játék segítségével a feszült és az oldott állapot közötti optimális szintet próbáljuk beállítani. A feszültség szintje csillapítható, de emelhető is a játékkal, így fontos szerepe van az energiaszintünk szabályozásában.

Enyhíti a stresszt – A játszás felfrissít, feszültségoldó és feszültség levezető hatású. Gyermekként az egyik legnagyobb szórakozásom a szénakazalban ugrálás volt: néhány ugrás, és minden rosszat magam mögött hagytam. A játék során biztonságban, valódi veszélyhelyzet nélkül élhetjük át a feszültséget (gondoljunk a gyermekét magasba dobó apukára, vagy a katonásdit játszó kisiskolásokra).

Megkönnyíti a tanulást és a munkát – Bizonyos játékok javítják az agyműködést, és hozzájárulnak a képzelet, a kreativitás és a problémamegoldás fejlődéséhez. A munka vagy tanulás közben beiktatott rövid, játékos szünetek segíthetnek új nézőpontból nézni a problémát és kreatív megoldást találni. A gyermek könnyebben tanul, a felnőtt pedig hatékonyabban dolgozik, ha a feladat szórakoztató és játékos. A gamification (játékosítás) irányzat képviselői ezt használják ki, amikor az alapvetően nem játékcélú tevékenységeket (mint a munka vagy a tanulás) a játék elemeinek alkalmazásával szórakoztatóvá teszik.

Segít a jelenben élni – Az elmélyült játék során megtapasztalhatjuk az áramlat (flow) élményét, amikor teljesen elmerülünk és feloldódunk abban, amit csinálunk, és csak az adott tevékenységre fókuszálunk. Ebben a lelkiállapotban nem gyötörjük magunkat a múlt hibái miatt, és kizárjuk a jövő tennivalóit is, egyedül a jelen számít.

Segít, hogy jobban megismerjük önmagunkat (és másokat) – A játékok segíthetnek abban, hogy a személyiségünk olyan részeit is megtapasztaljuk, amire a hétköznapok során nincs lehetőségünk. A játék közben megélhetjük azokat a tulajdonságainkat, amelyeket a hétköznapokban elfojtunk. Ilyen, amikor a stratégiai játék során a mindig békés barátunk agresszív támadásba kezd, vagy a visszahúzódó ismerősünk pikáns humoráról tesz tanúságot a drámajáték közben.

Összeköt másokkal – Stuart Brown szerint az örömteli kapcsolat első jele, amikor az anya és a gyermeke egymásra néznek, a baba mosolyog, amire az anyából spontán módon kitör az öröm és a játék. A kutató szerint az emberek összetettebb játékai is ezen alapulnak. Kulcsár Zsuzsanna személyiségkutató szerint a játék során olyan barátságos együttlét jön létre, ami gátolja a destruktív agressziót. Ez az oka annak is, hogy a játék segítségével magas szintű önszabályozás (kontroll és önkontroll) sajátítható el.

Az együtt töltött minőségi idő, a jó hangulat és a közös nevetés közelebb hozza az embereket, megerősíti a valahova tartozás érzését, és építi a kapcsolatokat, ami az egyéni szorongásokra és depresszióra is gyógyírként hathat. A játékban megjelenő humor segíthet a nézeteltérések és a kommunikációs problémák elsimításában, de maga a játékhelyzet is fejlesztheti az együttműködést. Az együtt játszók között elindul egy mélyebb, bizalmi kapcsolat, amelyben könnyebben megjelenhet az empátia és az intimitás érzése, ráadásul a biztonságos kapcsolatban történő játék segíti a lelki sebek gyógyulását is.

A játék és a játékosság minden emberi kapcsolatban fontos, de a párkapcsolatban és a szülő–gyermek kapcsolatban kiemelt jelentőséggel bír.

Előbbi esetében az együtt játszás frissen tartja a kapcsolatot, hogy képesek legyünk a hétköznapi gondok között is felidézni a másik játékos arcát, de az új területek közös felfedezésére is lehetőséget nyújt. Stuart Brown szerint „a játék a szeretet legtisztább kifejezése”, hiszen nincs más célunk vele, mint értékes időt tölteni a másikkal.

A gyermekeinkkel való játék talán a legnagyobb ajándék, amit adhatunk és kaphatunk. Visszarepít az időbe, újraélhetjük és átadhatjuk az emlékeinket, családi mintáinkat, történeteinket. „Amikor én kislány voltam, egyszer úgy elbújtam, hogy alig bírtak megtalálni.” – meséljük, és újra átéljük azt a bizsergő szorongást, ami akkor és ott összeszorította a gyomrunkat és a torkunkat. Az emlékhez kapcsolódó érzés újraélése segít, hogy jobban ráhangolódjunk a gyermekünk világára, ahol a bújócska élet-halál kérdése, hiszen az elszakadástól való félelmet és az egymásra találás örömét szimbolizálja. Felnőtt fejjel tudjuk, hogy a bújócskázás a fentiek miatt segít a gyermekünknek a szorongásaival való szembenézésben és a félelmei leküzdésében, de játék közben már nem ez lebeg a szemünk előtt, hanem a móka és az izgalom, ami az együtt játszásból fakad.

Játékidő, nem csak karácsonykor

Játszani gyerekjáték, de felszabadultan játszani valódi művészet, mert csak akkor sikerül, ha képesek vagyunk büntetlenül elengedni magunkat, a feladatainkat, a folyton szorító határidőket, és csak úgy, kedvtelésből játszani. Nekünk, komoly felnőtteknek segíthet, ha leszámolunk azzal a félelmünkkel, hogy a felszabadult játék közben nevetségessé válhatunk, illetve tudatosítjuk magunkban, hogy a játék számos pozitív hatással bír a testi-lelki jóllétünkre és társas kapcsolatainkra, így nem csak annak a játéknak van értéke, ami kézzelfogható haszonnal kecsegtet, vagy ami versenyképes.

Stuart Brown arra bátorít mindenkit, hogy menjünk vissza az időben, amennyire csak lehetséges, egészen addig a pontig, amikor felhőtlenül boldogok és játékosak voltunk, majd ebből a képből és érzésből próbáljunk eljutni oda, ahol ma tartunk. A kutató tapasztalata szerint ez a gyakorlat hozzájárulhat, hogy újra rátaláljunk a játékos énünkre.

A hétköznapok rohanásában segíthet, ha kijelölünk rendszeres játékidőt, amikor minden mást félretéve játszunk. Fontos, hogy ilyenkor a kütyüket is félretegyük, és osztatlan figyelmet szenteljünk játszótársainknak. A gyermekekkel való játék egyik kulcsa, hogy képesek legyünk kioktatás és irányítás nélkül, az ő igényeik mentén alakítani a játékot.

Az elmélyült játék során megtapasztalhatjuk az áramlat (flow) élményét, amikor teljesen elmerülünk és feloldódunk abban, amit csinálunk, és csak az adott tevékenységre fókuszálunk.

Stuart Brown szerint „a játék a szeretet legtisztább kifejezése”, hiszen nincs más célunk vele, mint értékes időt tölteni a másikkal.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>

Vasárnap reggel van. A gyerekek ébredeznek. Kinézek az ablakon, a vigasztalanul szürke égből havas eső zuhog. A férjem még fekszik, alig aludt az éjjel, magas láza van. Népszavazás – jut eszembe a szó. Ma van a népszavazás napja. Nem megyek szavazni – döntöm el. Péter beteg, a hosszú munkahét után iszonyú fáradt vagyok, és egyébként is, nem értem pontosan, mi ez az egész.

– A tanárnő elmegy a népszavazásra? Hogy fog szavazni? – kérdezték a tizenkettedikesek pénteken. – Gyerekek, tudjátok, hogy az iskolában nincs helye a politikának, és egyébként sincs közötök hozzá, hogy szavazok-e és mire szavazok. – De elhiszi, hogy tényleg idejönnek a románok, és még több lesz nálunk a munkanélküli? – ütik tovább a vasat. – Azt hiszem, ez túlzás, de kérlek benneteket, fejezzük be ezt a témát, folytassuk az órát!

– Szerintem a szocialisták hazudnak, amikor a román meg az ukrán munkaerővel riogatnak. Nincsenek nálunk olyan jól fizető állások, hogy érdemes lenne tömegével idejönni. Ha esetleg meg is szerzik az állampolgárságot, akkor is inkább Nyugatra mennek majd a magyar EU-s útlevelükkel – vélekedett valaki egy ebéden. – Az erdélyi magyarok hihetetlenül erőszakosak, emlékeztek rá, mi volt a rendszerváltás után is, idejöttek, és egy csomó bizniszt lenyúltak előlünk! – állította valaki más.

Megreggelizünk, a gyerekek játszanak, rendet rakok, olvasgatunk egy kicsit, aztán hozzákezdek a főzéshez. A havas eső még mindig nem állt el. Péternek 39, 2 a láza, dől róla a víz, többször kell ágyneműt cserélni. Tüszős mandulagyulladása van.

Nem érdekel a politika. Egyetemistaként ott voltam minden rendszerváltó tüntetésen, aztán szinte azonnal befelé fordultam. Úgy gondoltam, hogy „győztünk”, és most már csinálják a politikát a politikusok. Végre találkoztam egy fiúval, akivel el lehetett kezdeni a közös életet, összeházasodtunk, gyerekeink születtek, házat vásároltunk – nagy családi támogatással, 29%-os kamatra felvett bankhitellel –, aztán letelt a gyes is, visszamentem dolgozni. Egyáltalán nem tudtam, ki kicsoda a magyar közéletben. Szavazni mindig elmentem, s bár már nem fiatalkori ideáljaimra voksoltam, hogy pontosan mit is képvisel az, akit választok, nem tudtam.

És itt van ez a másik kérdés is a kettős állampolgárság mellett, a kórházak privatizációjáról… Valójában azt akarom, hogy az egészségügyi intézmények maradjanak állami kézben.

Kép

…Amikor tizennyolc évesen Erdélyben utazgattunk egy barátommal, az emberek rengeteget segítettek. Nem volt este, hogy valaki ne hívott volna meg bennünket az otthonába. Emlékszem egy csodálatos kalotaszegi alkonyatra – hegyoldal, pára, a tehenek ereszkednek le a faluba. Vendéglátónk kipakolta a láda tartalmát: gyöngyös párta, varrottasok – fel is próbálhattam az évtizedek óta féltve őrzött viseletet. Egy fiatal házaspár napokig a tenyerén hordozott bennünket Nyárádszeredán. Elvittek a Szent Anna-tóhoz, Szovátára, a tisztaszobában aludtunk a hatalmas dunyhák között. Egy megtört mosolyú törékeny asszony Sepsiszentgyörgyön a „blokkházban” lévő lakásában adott nekünk szállást éjszakára. Nála ettem először olyan paprika-paradicsom salátát, ami nem ecettel, hanem olajjal volt leöntve – nagyon ízlett. Vendégül láttak, a nyolcvanas években, amikor a Ceauşescu-diktatúra megtiltotta azt is, hogy bárkit engedély nélkül a lakásukba fogadjanak éjszakára.

Délutáni alvás – a gyerekek alszanak, Péter is alszik. Felöltözöm, közben valahogy megjelenik előttem egy anya és a lánya képe, akiknek valami miatt nagyon fontos, hogy megkapják a magyar állampolgárságot. A kislány talán beteg, vagy nem tudnak megélni Romániában, és valamiért szükséges, hogy magyarként magyar állampolgárok is lehessenek. Ezzel a képpel csúszkálok el a lejegesedett járdán az iskolába, ahol a szavazókör van.

Beikszelem a két igent.

Hazafelé könnyűséget érzek. Valami olyasmit, hogy a kép a kislányról és az anyukájáról továbbra is fontos nekem, és ha esetleg valamikor találkozom velük, akkor a szemükbe tudok majd nézni.

– Az én gyerekkoromban a szülők – kis túlzással – a sarki általános iskolába íratták a gyerekeiket. Manapság mi ez a nagy felhajtás az iskolaválasztás körül?
– Most sokkal nagyobb a választék és a szülői tudatosság. Régen voltak az állami iskolák, és pont. Jelenleg – a fenntartótól függően – lehet állami, egyházi vagy magániskolába menni, és a pedagógiai módszertant illetően is jelentős eltérések vannak az egyes intézmények között. Csak egy zárójeles érdekesség: amikor a rendszerváltás környékén az első alternatív iskola megnyitotta kapuit, több mint ötezren jelentkeztek. Jelenleg is nagy az érdeklődés a „hagyományostól eltérő” pedagógia iránt, egyre többen vannak ugyanis, akik az uniformizált állami oktatási rendszerből kilógónak érzik magukat.   

– Mi alapján válasszunk iskolát a gyermekünknek? Érdemes minél több nyílt napra elmenni?
– Igen, de azért előzetesen megéri egy komoly szűrést végezni.

Az alternatív iskolák pl. nagyon karakteresek, nem elég tehát az, ha jó a híre, a szülőnek először fontos végiggondolnia, hogy az adott intézmény valóban passzol-e a gyermekéhez, a család életviteléhez.

Van, ahol rendszeresek a közös programok, együtt festenek, takarítanak, esetleg hétvégén is vannak családos iskolai programok. Akinek ez „sok”, szerintem keresgéljen tovább. A gyerek személyisége legyen a döntő szempont: végig kell gondolni például, hogy fontos-e számára a tanító határozottabb jelenléte, irányítása, vagy prímán elboldogul önállóan is egy nagyobb gyerekközösségben, ahol a pedagógus csak facilitál. A saját szülői elvárásaim is nagyon fontosak. Fogok-e vajon szorongani attól, ha a gyerek évekig nem kap osztályzatot, és csak sejtésem lesz arról, hogy a nagy átlaghoz képest hol tart? Nyilván kizárásos alapon vannak olyan iskolák, ahova tuti, hogy nem akarom vinni a gyereket. Persze az sem jó, ha minden elvárásunknak megfelelő iskolát keresünk, mert olyat nem fogunk találni.

Az iskola közelsége szintén egy fontos szempont, tehát ha a környékünkön van egy „elég jó iskola”, sok mindent az iskolán kívül is meg tudunk adni, például a hiányzó szakkörökre tanítás után is el lehet vinni a csemetét. Számítógépes tanfolyamra vagy külön angolra simán elvihetem, ha csak ez hiányzik a kiszemelt suli repertoárjából.

Azt viszont nagyon fontos iskolaválasztó szempontnak tartom, hogy nem fogom tudni a gyereknek otthon megtanítani az önbizalmat, hogy ne rettegjen dolgozat közben, oda merjen lépni segítségért egy felnőtthöz, ha az iskolában ennek ellene dolgoznak.

– Azt mondják, nem is iskolát, hanem tanító nénit kell választani. Ezzel egyetért?
– Nagyon fontos szempont a tanító személye, de erre sokkal kevésbé lehet alapozni, mint korábban. A fluktuáció ugyanis óriási, sajnos, ha még sikerül is beíratni a gyereket egy jó pedagógushoz, egyáltalán nem biztos, hogy végig fogja tudni kísérni az osztályt. Állami iskolákban gyakori probléma pl., hogy az együtt dolgozó pedagógusok pedagógiai elvei merőben eltérnek. Az a jó, ha a tanárok hasonlóan reagálnak az egyes helyzetekre, mert ez ad biztonságos, átlátható működést. Az igazgatónak ugyebár –a szakemberhiány mellett a szabályozás miatt is – csak korlátozott lehetősége van a kollégák összeválogatására. A munkahelyi légkör pedig a pedagógusoknak is nagyon fontos, sokan ezért váltanak. Ebből a szempontból kiegyensúlyozottabban működnek az alternatív iskolák, a hagyományos pedagógiával működő magániskolák vagy az egyházi iskolák is, hisz ezekbe kifejezetten olyan pedagógusok jelentkeznek, akik az adott intézményre jellemző szemlélettel tudnak azonosulni.

Kép

Az viszont tévhit, hogy a magasabb bérek miatt vándorolnak el a pedagógusok az állami iskolákból, hisz ma már nincs olyan hatalmas eltérés egy állami és egy magániskolában dolgozó tanár fizetése között. Az állami alternatív iskolák oktatóit szintén az állam fizeti, a magániskolák tandíjainak jelentős része pedig az iskola fenntartására fordítódik, hiszen nincsenek már olyan pályázatok, amelyekkel teljes egészében finanszírozni lehetne egy alapítványi iskola működtetését.

– Tényleg olyan rossz a magyar iskolarendszer? Azt hallani, hogy sokan „kimenekítik” a gyerekeiket az állami oktatásból. Igaz ez?
– Ez a „kimenekítés” kifejezés eléggé szenzációhajhász, én nagyon nem szeretem. Nyilván van olyan iskola, ahonnan jobb elhozni a gyereket, ez régen is így volt, de általánosítani nem lehet. Például tudok olyan gyerekről is, aki egy alapítványi iskolából ment át államiba, és végül ott találta meg a helyét. A jelenlegi oktatás irányítás szakmaiságát érintő kritikák egy jó része viszont véleményem szerint is jogos, a jelenlegi keretek között, a tanítás szabadságának beszűkítésével az iskoláknak alig van lehetőségük az egyéniesítésre, így aki kilóg az uniformizált keretek közül, érthető, hogy nem találja a helyét, és keresi az alternatív megoldásokat.

– Mit gondol arról, hogy – egy nemrég életbe lépett törvénymódosítás értelmében – szeptembertől iskolába kell mennie minden 6. életévét betöltött gyereknek?
– Sajnos még nem jött ki a végrehajtási rendelete a törvénynek, így egyelőre sötétben tapogatózunk. Az egyetlen, amit biztosan lehet tudni, az az, hogy a szülőnek január 15-ig be kell nyújtania egy kérvényt az Oktatási Hivatalhoz, ha indokoltnak érzi, hogy a gyermeke még egy évet óvodában maradjon. Ezen kívül egyelőre minden csak találgatás.

Egyébként nem ördögtől való hatéves korban kezdeni az iskolát, Angliában például négyévesen kezdik a gyerekek, persze ott teljesen más az oktatási rendszer. Itthon is lehetne hatévesekre szabni az iskolák működését és a Nemzeti Alaptantervet. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

– Egy jó pedagógus nem tudja kiküszöbölni a rendszer hiányosságait?
– Azt gondolom, hogy nagyon sok múlik a pedagógus elhivatottságán, kreativitásán. Van, aki egy harmincfős osztályban is képes külön egyéniségként tekinteni a gyerekekre, más nem nagyon tud mit kezdeni a sorból kilógó nebulókkal. Persze, ebben a szakmában is van, aki valószínűleg pályát tévesztett, de a szabályozás bizonyos hibáival, ésszerűtlenségeivel a legjobbak sem tudnak mit kezdeni. Az például, hogy a szűkösen meghatározott kötelező tankönyvlistáról már márciusban le kell adni a megrendeléseket, abszurd, hisz csak az áprilisi beiratkozás után lehet jó eséllyel tudni, hogy hány diszlexia-veszélyeztetett gyerek lesz majd az osztályban. A sokat emlegetett adminisztrációs teher tényleg hatalmas.

Ezek a rendszer hibái, azt viszont egyértelműen a pedagógus hibája, ha egy elsős osztályban novemberben kétszer negyvenöt perces dolgozatot írat, ami után otthon sírnak a gyerekek. Ahogy az is, ha az elsősök fele feketepontot kap azért, mert nem állt be a tornasorba. Apróságnak tűnik, de mennyivel jobb lenne az üzenet és a kiváltott hatás, ha inkább piros ponttal jutalmaznák azokat, akiknek sikerült beállniuk a tornasorba – ha már feltétlenül sorba kell állítani a gyerekeket.

– Az alternatív iskolákról ami szinte először beugrik, az a kisebb létszám. „Ott sokkal több figyelem jut a gyerekre” – mondják a szülők. Egy 30 fős osztályban tényleg nehezebb kiteljesedni, ergo rosszabb esélyekkel indul, akit a körzetes államiba íratnak be a szülei?

– Attól, hogy alternatív valami, nem biztos, hogy kis létszámú. Egyébként van olyan gyerek, akinek a nagyobb létszám, másnak a kisebb kell a kiteljesedéshez. Hibás az a vélekedés, hogy egy harmincfős osztályban csak rossz lehet a gyereknek.

Egy klasszikus Waldorf-osztály pl. magasabb létszámmal dolgozik. A legfontosabb tudni azt, hogy a gyerekünk vajon kisebb vagy nagyobb közösségben „működik”-e jól, és erre az is hatással lehet, hogy az adott osztállyal majd milyen módszerekkel foglalkoznak a tanítók.

Kép

– Hogyan reagálnak az iskolák a digitális kor kihívásaira?
– E tekintetben jelenleg hatalmas szemléletbéli különbség van az iskolák között. Van, ahol már reggel „elveszik” a gyerekektől a telefont, hogy legalább a tanítási idő alatt ki lehessen szakítani őket a virtuális térből. Máshol „beengedik” a kütyüket, és a tananyaghoz kapcsolódóan lehet is használni azokat. A szülőnek kell itt is mérlegelnie azt, hogy a saját családjuk számára melyik a legjobb megoldás. Van, aki egyáltalán nem korlátozza a gyerekét, sőt, kifejezetten jónak találja, ha egy iskola „halad a korral”, és digitális eszközöket is alkalmaz az oktatásban, mások a végsőkig küzdenek az ellen, hogy ezek az okoseszközök végleg beszippantsák a gyereküket, ezért kifejezetten olyan „kütyümentes” iskolát keresnek, ahol az egyéb kompetenciáikra erősítenek rá.

– Igaz, hogy az első négy év, az alsó tagozat alapvetően meghatározza a gyerek hozzáállását a tanuláshoz?
– Nagyon fontos dolgok történnek alsóban, ez egy igen szenzitív időszak. Ekkor alakul ki, hogy egy adott gyerek mennyire lesz „parás”, mennyire lesz képes bízni magában, meg tud-e alapozódni a belső motivációja, vagy teljesen átáll a külső motivációs rendszerre.

Az lenne a cél, hogy alsóban megtanítsuk a gyerekeket önállóan tanulni, ne kelljen otthon őket folyton ellenőrizgetni, noszogatni.

A szülők között persze szájról szájra terjed a pedagógusok jó- ill. rosszhíre. Érdemes ezeket meghallgatni, de végső soron szerintem az a legjobb, ha a szülő a belső, ösztönös megérzésére hallgat elsősorban.

A Budai Irgalmasrendi Kórházban kedden mutatták be annak a kutatásnak az eredményeit, amely az Egyházi Kórházak Egyesülése megbízásából, a Merck Kft. támogatásával készült. A hiánypótló felmérésből kitűnik, hogy bár a meddőség a 21. század egyik jelentős társadalmi kihívása, ez egyelőre nem tudatosult a termékeny korú fiatalságban: a megkérdezettek 82 százaléka nem gondolja, hogy egészségügyi akadályai lehetnek a családalapításnak, és 78 százalékuk nem tartja fontosnak a (kezelhető) meddőség megállapítására szolgáló szűrővizsgálatokat.

A sajtótájékoztatón dr.Toldy-Schedel Emil, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnöke kiemelte, hogy a lakosságnak csak kevesebb mint 10% -a gondolja úgy, hogy a férfinál jelentkező egészségügyi probléma okozhatja a fogantatás elmaradását.

A valós statisztika ezzel szemben az, hogy 40%- ban a nőnél, 40%-ban a férfinál jelentkező nehézség, 20%-ban pedig valamilyen közös ok állhat a gyermektelenség hátterében.

A sajtóeseményen három pilléren nyugvó együttműködési megállapodást kötött az Egyházi Kórházak Egyesülése a Budai Irgalmasrendi Kórházzal. Ennek első eleme, hogy januártól nagyszabású felvilágosító kampánnyal igyekeznek felhívni a figyelmet a férfiakat érintő meddőségi szűrések jelentőségére. A program második célkitűzése, hogy olyan andrológusokat, nőgyógyászokat, meddőségi szakembereket képezzenek, akik a gyermektelenség összetett problematikájára holisztikusan képesek tekinteni, és ezáltal felismerik a háttérben álló tényezők között az összefüggéseket és megoldási lehetőségeket. A harmadik pillér pedig egy most induló szűrőprogramról szól, amelyet a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Merck Kft. a társadalmi felelősségvállalása jegyében finanszíroz:

100 családalapítás előtt álló férfinek nyílik lehetősége ingyenesen elvégeztetni ezeket a nemzőképességre vonatkozó célzott vizsgálatokat a Budai Irgalmasrendi Kórházban.

Az intézmény főigazgatója, dr.Reiter József kiemelte azt is, hogy a szűrést követően, a kórházban a legkorszerűbb orvostechnikai eszközökkel, eljárásokkal lehetőség nyílik a felmerülő problémák azonnali kezelésére. A programra a [email protected] email címen lehet jelentkezni.

A szakemberek külön felhívták a figyelmet arra, hogy 35 éves kor felett a nők termékenysége jelentősebb mértékben csökken, ezért különösen fontos, hogy a családalapítás útjában álló egészségügyi problémákat – mindkét nem vonatkozásában – idejében kiszűrjék, hisz könnyen ki lehet futni az időből.

A fent említett kutatás egyik érdekes megállapítása, hogy „a magyarok jelentős arányban gondolják jelenleg azt, hogy az elégtelen orvosi támogatás az akadálya a népesség növekedésének.” Tízből hat megkérdezett ezt a legfőbb akadályok között említi, pedig a meddőség kezelésére szolgáló állami finanszírozás a duplájára növekedett az elmúlt három évben, és egyre több a jól képzett szakember ezen a területen.

A Képmás magazin is kiemelt feladatának tekinti, hogy időről-időre beszámoljon minden olyan lehetőségről, fejlesztésről, amely hozzájárul a születendő gyermekek számának növekedéséhez.

A Képmás online-on hamarosan interjút olvashatnak Dr. Vesztergom Dóra meddőségi specialistával, akivel meghökkentő TEDx-előadása kapcsán beszélgetünk többek között arról, hogy mi áll a hátterében hazánkban a gyermektelen párok számának rohamos nővekedésének. A cikkben bemutatjuk továbbá a Semmelweis Egyetem vadonatúj Asszisztált reprodukciós osztályát, ahol TB-alapon igénybe vehetők a legkorszerűbb meddőségi szűrővizsgálatok, januártól pedig már a lombikprogram is elindul.

Dr. Vesztergom Dóra szülész-nőgyógyász előadását ide kattintva nézhetik, hallgathatják meg:

– Régóta tudjuk, hogy a zene gyógyító erővel bír. Miképpen hat azokra a gyermekekre, akik az életükért küzdenek, akiknek valójában még az édesanyjuk pocakjában lenne a helyük?
– Annak ellenére, hogy tudjuk, miért megyünk oda, milyen hatása van a zenének, minden alkalommal meglepődünk, hogyan táplálja a testet és a lelket, egészen különleges ereje van. Amikor 2015-ben bekapcsolódtam a programba, budapesti csapatunk épp egy kutatás keretében vizsgálta dr. Méder Ünőke neonatológussal, hogy miképpen hat a bőr–bőr kontaktus közben az édesanya éneke a kicsik hallásfejlődésére. Óriási eredményekre jutottak, amelyeket mi is hétről hétre megtapasztalunk. A monitorok, amelyek az életfunkciókat mutatják, súgnak nekünk, nagyon gyors visszajelzést kapunk.

A zenétől hirtelen normalizálódik a kicsik légzése, megfelelő a véroxigénszintjük, és a pulzusuk is rendben van. Valóban olyan gyógyító eszköz, amely nemcsak a babáknak, hanem a szülőknek is segít feldolgozni a perinatális gyászt, hogy másképp alakult a babavárás, a szülés, mint tervezték.

El kell fogadniuk, hogy bizony nagyon pici az a baba, akit első időben talán még meg se foghatnak. Emlékszem, amikor egy édesanya először vehette ki a kisbabáját az inkubátorból és kenguruzhatott, vagyis magára tehette: kifejezhetetlen érzés volt, erre szoktam mondani, hogy valamire nincsenek szavaink, csak hangjaink.

– Ezek a szülők óriási traumán mennek keresztül, olykor azt is el kell gyászolniuk, hogy gyermekük nem olyan, mint a többi, esetleg oxigénhiányos, fejlődési rendellenessége van, és az sem biztos, hogy életben marad. Ebben a helyzetben lépsz be gitárral a kezedben, hogy énekeljetek. Gondolhatnák, hogy már csak te hiányoztál! Mennyire nyitottak az édesanyák?
– Az orvosok, az ápolónők, a védőnő már előre felkészítik az édesanyákat az érkezésemre. Egyetlen egy anyuka volt eddig, aki teljesen elzárkózott, míg egy másik inkább elkerülte a találkozást, nem volt ott, amikor érkeztem. Ezt a két esetet leszámítva mindig elfogadók voltak, még akkor is, ha kicsit tartottak az egésztől. Az első dal majdnem mindig a Láttál-e már valaha csipkebokor rózsát kezdetű, amelyben meg lehet szólítani őket. „Egyik szál majoránna a kicsi … (baba neve) lenne, a másik szál majoránna édesanya/édesapa lenne.” Ahogyan Kodály Zoltán mondja: „A zene bevilágít a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.”

Olyan érzelmek törnek fel az édesanyákban ilyenkor, amiken ők is meglepődnek. Azok a könnyek, amelyek ilyenkor potyognak, a gyógyulás jelei. Gyakran előfordul, hogy ezekben a pillanatokban válnak a nők édesanyává.

Minden olyan gyorsan történik körülöttük, minden olyan ijesztő, és akkor hirtelen megnyugodnak – és le lehet zárni, hogy eddig máshogy volt, máshogy terveztük, de most itt vagyunk, és innen kell építkeznünk.

Kép

Kép: Foto Mille

– Mondják, hogy nemcsak az anya, hanem az apa hangja is ugyanolyan fontos a gyermeknek.
– Minél fiatalabb a baba, annál fontosabb az apa hangja. Nemcsak minket, nőket, hanem a gyerekeket is megnyugtatja a férfiak mélyebb, dörmögőbb hangja. Egyszer találkoztam egy édesapával a koraszülött-osztályon, akivel együtt elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt-ot. A pici légzése rögtön emelkedni kezdett, az apa tulajdonképpen a hangjával segítette lélegezni gyermekét – csodálatos pillanatok voltak.

– Először mély hangokkal kezdtek és utána jöhetnek a magasabbak?
– Az extrém koraszülötteknél még picit várunk, hiszen mindenfajta inger sok nekik. Az orvosok döntenek arról, mikor van itt az ideje. Először csak kis mondókával, pici suttogó hangokkal kezdünk nagyon óvatosan, csak pár percig. Két pici hang: ez pont jó, pont elég. Aztán szépen lassan következnek a mélyebb hangú dalok, utána pedig az egyre magasabbak. De természetesen ezt a gyerekek olykor felülírják, van olyan pici, aki a Pörög a, forog a szoknya vagy a Hopp Juliska, hopp Mariska hallatán nyugodott meg, hiába volt még nagyon kicsi.

– Melyek a babák kedvenc dalai?
– Minden gyermeknek más a kedvence, például a programunk közösségi oldalának borítóképén szereplő kislánynak a Tente, tente, csöppnyi gyermek kezdetű dal. Az a fotó akkor készült róla, amikor elhagyhatták a kórházat. Megkérdeztem az édesanyától, melyiket szeretnék búcsúdalnak. Elkezdtük énekelni, hogy Tente, tente, és a pici lány mosolygott. Tudta az édesanya, melyik a kedvence. Ez a dal volt az egyik legelső, mindig mélyen szoktuk énekelni a kicsiknél, mert az emlékeztet az apa dörmögő hangjára.

Nagyon érdekes, hogy a Kis kece lányom varázs-népdalunkat, amely minden óvodás nagy kedvence, a kicsi fiúk, lányok is nagyon szeretik. Amikor ezt énekeljük, mindig nagy béke van.

Elsősorban magyar népdalokat éneklünk, de minden egyebet is, komponált gyerekdalokat, más népek dalait, amit a szülők szeretnének, ami éppen fontos nekik, így előjön a Micimackó, a Lencsilány, a Bóbita.

Kép

Kép: Kabai Kata

– Milyen hatással van a kórházi dolgozókra a program?
– 2014-ben indult a program. Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője, aki a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke is, felkérte Hazay Tímeát, gondolja végig, hogy az énekkel és a zenével hogyan lehet segíteni az intenzív koraszülöttosztályt, ahol akár lélegeztetett csecsemők is gyógyulnak. A tatabányai kórház, amelyikbe én járok, elsők között csatlakozott a következő évben. Azóta már országszerte tizenhárom kórházban közel húsz kolléga dolgozik. Engem is meglepett, milyen bizalommal fogadtak az intenzív koraszülöttosztályon dolgozó orvosok, nővérek, sőt még a főigazgató is. Pedig számítottam arra, hogy esetleg rosszallóan néznek rám, hogy jön a gitárjával egy lelkes amatőr a szuper steril körülmények közé, ahol a legdrágább és legféltettebb kincsek vannak. De szó sem volt ilyesmiről, első pillanattól értették és érezték ennek fontosságát.

Egyik első alkalommal, amikor egy ikerpárhoz készültem bemenni, azt kérte az egyik főorvos asszony, hogy emeljek kicsit a pulzusukon. Zavarba ejtő volt ez a bizalom. A nagyobbiknak, aki már majdnem egy kiló volt, rögtön elindult a pulzusa az énekhangtól és szépen beállt. A kisebbiknek fél perccel később ugyanúgy emelkedni kezdett, még egymást is segítették.

Sokszor bejönnek a nővérkék, a védőnő, sőt az orvosok is, amikor ott vagyok, azt mondják, nekik is fontosak, kedvesek ezek a pillanatok. Gyakran előfordul, hogy az éppen szabad nővérkék közénk ülnek és kenguruznak azzal a picivel, akinek nincs ott az anyukája, vagy bejön a neonatológus doktornő velünk énekelni a Pörög, forog a szoknyát. A múltkor az egyik gyermekorvos jött be a műszak végén, és kicsit megpihent nálunk, a Tavaszi szél vizet áraszt-ot énekelte velünk több szólamban, majd hazaindult a családjához. Végtelenül megtisztelő, hogy az életük része lehetek keddenként.

– Gondolom, ezeken az alkalmakon egyaránt hullnak a fájdalom és az öröm könnyei, magasságot, mélységet éltek meg együtt. Kibírod sírás nélkül?
– Amióta beléptem az osztályra, talán csak egyszer fordult elő. Vannak olyan napok, amikor alig éneklünk, inkább beszélgetünk, mikor mire van szükség. Ilyenkor előkerülnek régi, akár testvérekkel kapcsolatos történetek is. Általában ilyenkor csak hallgatom a szülőket. Valahogy az esetek oroszlánrészében fel sem merül, hogy sírjak, mert nekem már annyira természetes ez, nem úgy, mint annak az édesanyának, aki először kerül bele ebbe az ijesztő helyzetbe. Egy alkalommal viszont az egyik anyukával megosztottam, hogy az én koraszülöttem ma már gyönyörű huszonötéves nagylány. Aztán éneklés közben az én könnyeim is potyogtak, össze is kacsintottam az anyukával.

– Innen az indíttatás, hogy a koraszülöttosztályra jársz be?
– Nem volt ennyire tudatos döntés, mint például annak a pécsi kollégának, aki nemrég még apukaként járt be a kórházba, most pedig már segítőként. Egyszerűen csak otthonos az érzés, és hitelesnek érzem magam. Azt tudom mondani, minden rendben lesz, mint ahogyan a Cifra palota kezdetű énekben: „Kicsi vagyok én, majd megnövök én, esztendőre vagy kettőre nagylány/legény leszek én… Apámnál és anyámnál is nagyobb leszek én”.

Kép

Kép: Kabai Kata​​​​​​​

– Mindenkinél ott van a remény, de aztán előfordul az is, hogy a szülők gyermekük nélkül távoznak a kórházból, nem élhetik meg, hogy a pici lányból, fiúból nagylány, legény lesz…
– Igen, vannak veszteségek is, sajnos előfordul, hogy el kell engedni egy korán érkezett gyermeket. Olyan szép visszajelzéseket kapunk édesanyáktól, akiknek meghalt a gyermekük.

Egyikük írta, hogy a kicsi elvesztése után is nagyon fontosak neki azok a dalok, amelyek elhangzottak a kórházban. Nem mélyítik az egyébként is felfoghatatlan fájdalmat, hanem kapaszkodót, megtartóerőt jelentenek, a történetük része.

Volt arra példa, hogy beleénekeltük az időközben elvesztett ikertestvér nevét is a dalba, mert ő akkor is testvér marad, ha a története máshogy alakult.

– Be tudod-e zárni egy kis dobozba a kórházban történteket, amikor eljössz? El tudod-e engedni, vagy él benned tovább?
– Megtanultam, hogy igen, el kell engednem minden alkalommal azt, ami ott bent történik. Nagy dolog, hogy jelen lehetek, de én csak segítő vagyok, ez az ő életük. Azt szoktam mondani, én csak „statiszta” vagyok meg „pótkávé”. Nem azért megyek, hogy én énekeljek, hanem hogy egyre inkább az anyuka, apuka énekeljen. – A te hangodat ismerem – mondja a baba. Az ő hangjuk a fontos, mert a hang érintés, amelyet ha hall a gyermek, akkor rendben van az univerzum, semmi más nem számít.

Én ebben az egész történetben csak pici támasz próbálok lenni, amíg erőre kap a kicsi, az anya, az apa – és már ott se vagyok.

Amikor az ember zenét hallgat vagy énekel, és befejeződik, olyan gyönyörű csend van, egy kis buborékban mégis ott van az egész zene. A már említett kutatás nemcsak azt mutatta ki, hogy az éneklés és a kenguruzás során jobban lesz a baba, hanem azt is, hogy utána még sokkal jobban van. Szoktam is mondani a szülőknek, nem búcsúzkodom. Amikor elhangzik az utolsó dal, intek és megyek – azt hiszem ennyi a dolgom.