Tizenöt éve szavaztunk, egy szomorú vasárnapon

„Nem érdekelt a politika. Egyetemistaként még ott voltam minden rendszerváltó tüntetésen, aztán szinte azonnal befelé fordultam. Úgy gondoltam, hogy »győztünk«, és most már csinálják a politikát a politikusok.” 2004. december 5. személyes története.

Kép: Freepik

Vasárnap reggel van. A gyerekek ébredeznek. Kinézek az ablakon, a vigasztalanul szürke égből havas eső zuhog. A férjem még fekszik, alig aludt az éjjel, magas láza van. Népszavazás – jut eszembe a szó. Ma van a népszavazás napja. Nem megyek szavazni – döntöm el. Péter beteg, a hosszú munkahét után iszonyú fáradt vagyok, és egyébként is, nem értem pontosan, mi ez az egész.

„Nem tudom, van-e önök között egyetlenegy is, aki megvizsgálta, miként hat a népszavazásra feltett kezdeményezés a jövőben, és miként hathat a magyar oktatás egész rendszerére, az egészségügy egész rendszerére, a szociális feladatok ellátására, hat-e, hathat-e azokra az adókra, amelyekből mindezt finanszírozni kell, azokra a társadalombiztosítási befizetésekre, amelyekből mindezt finanszírozni kell.” Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde a parlamentben 2004. november 2-án.

 

– A tanárnő elmegy a népszavazásra? Hogy fog szavazni? – kérdezték a tizenkettedikesek pénteken. – Gyerekek, tudjátok, hogy az iskolában nincs helye a politikának, és egyébként sincs közötök hozzá, hogy szavazok-e és mire szavazok. – De elhiszi, hogy tényleg idejönnek a románok, és még több lesz nálunk a munkanélküli? – ütik tovább a vasat. – Azt hiszem, ez túlzás, de kérlek benneteket, fejezzük be ezt a témát, folytassuk az órát!

„A kormány oda jutott, hogy egyelőre 23 millió román állampolgár, de potenciálisan a Kárpát-medence valamennyi lakosa, sőt, összességében mintegy 80 millió ember számára nyitotta meg a magyar munkaerőpiacot (az Orbán-Nastase megállapodással).” Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének a 2002-es választási kampány bevezetőjében elmondott beszédéből.

 

– Szerintem a szocialisták hazudnak, amikor a román meg az ukrán munkaerővel riogatnak. Nincsenek nálunk olyan jól fizető állások, hogy érdemes lenne tömegével idejönni. Ha esetleg meg is szerzik az állampolgárságot, akkor is inkább Nyugatra mennek majd a magyar EU-s útlevelükkel – vélekedett valaki egy ebéden. – Az erdélyi magyarok hihetetlenül erőszakosak, emlékeztek rá, mi volt a rendszerváltás után is, idejöttek, és egy csomó bizniszt lenyúltak előlünk! – állította valaki más.

„A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (…) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén – még nehezebben – Kovács is beadja a derekát.” Gyurcsány Ferenc Debreczeni Józsefnek a róla szóló portrékötetben.

 

Megreggelizünk, a gyerekek játszanak, rendet rakok, olvasgatunk egy kicsit, aztán hozzákezdek a főzéshez. A havas eső még mindig nem állt el. Péternek 39, 2 a láza, dől róla a víz, többször kell ágyneműt cserélni. Tüszős mandulagyulladása van.

Nem érdekel a politika. Egyetemistaként ott voltam minden rendszerváltó tüntetésen, aztán szinte azonnal befelé fordultam. Úgy gondoltam, hogy „győztünk”, és most már csinálják a politikát a politikusok. Végre találkoztam egy fiúval, akivel el lehetett kezdeni a közös életet, összeházasodtunk, gyerekeink születtek, házat vásároltunk – nagy családi támogatással, 29%-os kamatra felvett bankhitellel –, aztán letelt a gyes is, visszamentem dolgozni. Egyáltalán nem tudtam, ki kicsoda a magyar közéletben. Szavazni mindig elmentem, s bár már nem fiatalkori ideáljaimra voksoltam, hogy pontosan mit is képvisel az, akit választok, nem tudtam.

A 2004-es népszavazás a kettős állampolgárságról kérdése: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?

 

És itt van ez a másik kérdés is a kettős állampolgárság mellett, a kórházak privatizációjáról… Valójában azt akarom, hogy az egészségügyi intézmények maradjanak állami kézben.

Kép

…Amikor tizennyolc évesen Erdélyben utazgattunk egy barátommal, az emberek rengeteget segítettek. Nem volt este, hogy valaki ne hívott volna meg bennünket az otthonába. Emlékszem egy csodálatos kalotaszegi alkonyatra – hegyoldal, pára, a tehenek ereszkednek le a faluba. Vendéglátónk kipakolta a láda tartalmát: gyöngyös párta, varrottasok – fel is próbálhattam az évtizedek óta féltve őrzött viseletet. Egy fiatal házaspár napokig a tenyerén hordozott bennünket Nyárádszeredán. Elvittek a Szent Anna-tóhoz, Szovátára, a tisztaszobában aludtunk a hatalmas dunyhák között. Egy megtört mosolyú törékeny asszony Sepsiszentgyörgyön a „blokkházban” lévő lakásában adott nekünk szállást éjszakára. Nála ettem először olyan paprika-paradicsom salátát, ami nem ecettel, hanem olajjal volt leöntve – nagyon ízlett. Vendégül láttak, a nyolcvanas években, amikor a Ceauşescu-diktatúra megtiltotta azt is, hogy bárkit engedély nélkül a lakásukba fogadjanak éjszakára.

„Az akkori ellenzék (FIDESZ, MDF) mindent megpróbált, hogy a széles közvélemény a pénztárcája helyett inkább a szívére hallgasson, de a többség végül otthon maradt, így az igenek hiába kerültek többségbe, a referendum érvénytelen lett. Ha megnézzük, hogy az ország mely részein arattak elsöprő győzelmet a nemek, akkor teljesen világossá válik, hogy az MSZP azzal, hogy szociális szintre emelte a kérdést, képes volt korábbi híveit mozgósítani.” –  magyarnemzet.hu 2012. december 5.

 

Délutáni alvás – a gyerekek alszanak, Péter is alszik. Felöltözöm, közben valahogy megjelenik előttem egy anya és a lánya képe, akiknek valami miatt nagyon fontos, hogy megkapják a magyar állampolgárságot. A kislány talán beteg, vagy nem tudnak megélni Romániában, és valamiért szükséges, hogy magyarként magyar állampolgárok is lehessenek. Ezzel a képpel csúszkálok el a lejegesedett járdán az iskolába, ahol a szavazókör van.

Beikszelem a két igent.

Hazafelé könnyűséget érzek. Valami olyasmit, hogy a kép a kislányról és az anyukájáról továbbra is fontos nekem, és ha esetleg valamikor találkozom velük, akkor a szemükbe tudok majd nézni.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti