Nehéz beismerni, ha anyaként elrontunk valamit, hiszen mindannyian a legjobbat akarjuk a gyerekünknek. Viszont ha eljutunk odáig, hogy kimondjuk: „hibáztam”, onnantól könnyebben jön a...
Amikor arról gondolkodtam, hogy mi az, amit a gyerekeimtől kaptam, számtalan apróság is beugrott, amik talán nem komolyan jellemformálók, ugyanakkor sokat hozzám tettek az...
Az abortusztörvény szigorítása vagy enyhítése mindig sok társadalmi vitát generál, mivel a választáspártiak a nők szabadságjogaként értelmezik az abortuszt, az életpártiak pedig a magzat...
Hogyan születik meg a nő lelkében a gyermek utáni vágy? Milyen tényezők, tudatos és tudattalan belső motivációk és külső körülmények játszanak közre a kialakulásában...
Negyvenkét együtt töltött esztendő, négy felnőtt gyermek, hét unoka és egy közös erővel építgetett kedves otthon. Kertész Erzsébettel, a Móricz Zsigmond Gimnázium óraadó franciatanárával...
Gyermekként kötelezték el magukat egy-egy hobbi iránt. Mindegyikük másért lelkesedik, mégis sok bennük a közös vonás. Miközben vállalkoznak és versenyeznek, nem határolják el magukat...
Gimnazista koromban angol nyelvi lektorunk sokat mesélt az amerikai szülőkről, akik nagykorú gyermeküktől már elvárják, hogy megálljon a saját lábán. Bár segítik a főiskolai...
Bolygónk népessége évről évre növekszik és öregszik: az ENSZ legfrissebb becslése szerint 2021-ben megközelítette a 7,9 milliárd főt. Európában azonban ezzel párhuzamosan csökken a...
„Mindenki ért a gyerekneveléshez. Aztán gyereke születik.” – Sokszor halljuk mostanában ezeket a mondatokat. Nem az az eredmény, ha a leghangosabban, legerőszakosabban kiabálóra hallgatunk...
Az anyósviccek főszereplője elég sematikusan jelenik meg: rosszindulatú hárpia, egy igazi sárkány, aki megmérgezi menye vagy veje életét. Mint ahogy bármilyen kapcsolatunkban lehetünk figyelmesek...
Sarolta fél éve nem beszélt az édesanyjával, egy nap mégis úgy döntött, felhívja őt és megbeszél vele egy találkozót. Anyja beleegyezett, Sarolta pedig úgy...
Manapság egyre többször találkozunk mozgásterápiát kínáló hirdetéssel. Az egészségügy mellett a szolgáltatásban is megjelent a mozgásterápia. Már az óvodában van gyógytorna, és szinte nem...
„Beszélgetés az együtt alvásról” - izgalmas téma és egyben nagyon megosztó. Már azon meglepődtem, hogy milyen sok embert érdekelt, és mennyien eljöttek a programra...
Közhelynek hangzik szülői berkekben, hogy mennyi mindent tanultunk, mióta megszülettek a gyerekeink. Nem csak magáról a születésről, a gondozási feladatokról, a nevelésről, hanem saját...
Ki ne ábrándozott volna arról, hogy a gondjaira-bajaira létezik egy könnyedén előhúzható és olajozottan működő praktika, a problémák rendeződnek, az élet pedig zavartalanul mehet...
Elsősorban az asszony, a nő felelős az otthon légkörének megteremtéséért, a korai gyermeknevelésért, a bizalomra képesség kialakításáért – vallja Dr. Józsa Éva nyugalmazott egyetemi...