„A lányaim már be tudnak fűteni fával” – Interjú Lanczkor Gáborral
„Nem vagyok optimista, ugyanakkor nem vagyok pesszimista sem, mert a lányaimnak egyelőre számos tekintetben sokkal jobb gyerekkora van, mint nekem volt” – mondja a...
Véssey Miklós
„Elvárta, hogy elcipeljem a cekkerét a házig” – Történet egy bibliai ige alapján
„Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.” (ApCsel 9,3)
Gergely-Baka Ildikó
„Mindenki arra vágyik, hogy úgy szeressék, ahogy van” – Interjú Nádasi Veronikával
2020 áprilisában a Budapesti Operettszínház Facebook-oldalán megjelent egy videó, amelyben Nádasi Veronika, a teátrum színésznője arról beszélt, hogy ebben a nehéz helyzetben, amikor mindenki...
Bojtos Anita
„Egy jó orgona helyettem is imádkozik” – Az orgonaépítő Angster család emlékezete
Különleges színdarab került a deszkákra idén tavasszal: saját családja történetét dolgozta föl Bérczi Zsófia látványtervező-rendező, az Élőkép Színház vezetője, akinek felmenői a legendás pécsi...
Lackfi János
Lackfi János: Borászati #Jóéjtpuszi
Lackfi János új Jóéjtpuszi-költeménye lapunkban jelent meg.
Németh Ványi Klári
„Bepillantást kaptam Krisztus szenvedéseibe” – Interjú Bódi Barbara festőművésszel
„...generációjának egyik legképzettebb és legsokoldalúbb tehetsége, a roma kortárs művészet mozgalmának egyik vezető képviselője. Tanulmányait képzőművészeti felsőoktatási intézményekben végezte, és a hivatalos képzettség mellett...
Rákóczi Piroska
Erdélyből jöttek, mesterségük címere: költő – Áprily Lajos és fia, Jékely Zoltán
Hol van a lelki sebe? Gyakran teszi föl az ember ezt a kérdést, ha magyar költőtől olvas verseket. Sokan mondják erre, seb nekünk az...
Jámbor-Miniska Zsejke
Ahol a második napfelkelte is muzsikaszó mellett zajlik – vár a Double Rise fesztivál!
Idén augusztus 11. és 13. között rendezik a nagy sikerű Double Rise összművészeti fesztivált Torockón. A programban anyaországi és erdélyi alternatív együttesek koncertjei, népzenei...
Kölnei Lívia
Az ősöreg örmény, a paralimpikon és a jövőbe látó – három erős és „beszippantó” könyv a nyári szabadságra
A szórakoztató, élvezetes olvasmány nemcsak valami könnyed lektűr lehet – sőt, az igényesebb olvasók számára biztosan nem az –, hanem éppen a gazdag, elgondolkoztató...
Bábi Anna
Három közmondás, amit ne fogadj meg, mert akadályozni fog
A magyar nyelv egyik ékessége a különleges kifejezőerő. Számos közmondással és szólással büszkélkedhetünk, amelyek kifejezik érzelmeinket és színesítik beszélgetéseinket. Mégis előfordul, hogy ezek a...
Mártonffy András
Mesevilág oltalmában – Lewis Carroll, a gyermeklelkű férfi
A világ egyik leghíresebb meseírójának történetei egy olyan ember belső világának lenyomatai, aki gyerekkorában nem élhette meg a játékosságot, a lázadó fantázia csapongásait, a...
Véssey Miklós
„Normális vagy, egy lebénult embert beemelni a tetőn?!” – Történet egy bibliai ige alapján
„A nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, és onnan eresztették le a hordágyat a megbontott tetőn keresztül...
Tompos Vince
Beszteppelve – bevezetés az ír sztepp bűvöletébe, avagy Michael Flatley-nek lehet-e magyar utóda
Black bird, hornpipe, jig. Ismerős kifejezések? Számomra egyáltalán nem voltak azok, amíg közelebbről meg nem ismerkedtem az ír szteppel. Michael Flatley neve ugyan ismerősen...
Bábi Anna
A kétfelé szakadt szív – Kozmutza Flóra, József Attila és Illyés Gyula múzsája
Kozmutza Flórát sokan csak Illyés Gyula feleségeként és József Attila utolsó szerelmeként ismerik, pedig kiváló gyógypedagógus is volt. Egész életét végigkísérte az akkori társadalom...
Jónás Ágnes
„Ha van két gyereked, nem hagyhatod el magad” – Interjú Őze Áronnal és Auksz Évával
Auksz Éva és Őze Áron számtalan emlékezetes szereppel a hátuk mögött huszonöt éve állnak színpadon, a magánéletben pedig tíz éve alkotnak egy párt.
Jónás Ágnes
Kiss Mari: „Ez a történet erőt és bátorságot adhat azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot”
Durica Katarina, a pozsonyi születésű szerző újságíróként dolgozott, amikor elkezdett a dunaszerdahelyi maffia történetével foglalkozni. Interjúkat készített a kilencvenes évek maffiaáldozataival, akik közül sokan...
Lackfi János
Lackfi János: „Belőlem utcaseprő lesz?”
Annyi bölcs és kevésbé bölcs idézet kering körülöttünk. „Ami nem öl meg, az megerősít. Ami megerősít, az nem cáfolat. Ami nem cáfolat, az állítás...
Jónás Ágnes
„Az én meséimben nincs öldöklés, harc” – Skolik Ágnes és történetei
Skolik Ágnes első könyve hat éve látott napvilágot, azóta folyamatosan születnek újabbnál újabb gyermekeknek szóló történetei. Meséinek nagy része valamilyen saját élmény, emlék vagy...
Dr. Szász Adrián
„Minden pillanat megható, amit erre a munkára áldozunk” – A Common Vibe egy életforma!
„Összejárnak a gyerekek zenélni, s mindenki egymásra figyel. Türelmesen hallgatja a másikat, megtalálják a közös nevezőt. A foglalkozás leképezi azt, hogyan kell közösségben működni...
Demeter Anna
„Nem érdemes az öröklétet málló kövekre bízni” – Hungarikum a táncház módszer
Mi történt volna akkor, ha Sebő Ferenc építésztanulóként, rajzolás közben nem épp Sárosi Bálint műsorát hallgatja a széki zenéről? Nos, akkor Herczku Ágnesnek sem...
Németh Szilvia
Tíz nagy hatású idézet Edith Eva Eger „A döntés” c. könyvéből
Egy könyv értéke szerintem abban mérhető igazán, hogy mekkora és milyen nyomot hagy az ember lelkében. Vannak alkotások, amelyek egész életünkben velünk maradnak; egy-egy...
Fekete Fanni
„Ez egy dupla házasság” – Egy tűzről pattant és egy befelé forduló üvegművész, szent és zsigeri szövetségben
„Minden sikeres férfi mögött áll egy nő” – ez a szólás akár a jelmondata is lehetne Borbás Dorka üvegtervező művész, designer és Lukácsi László...
Lackfi János
Lackfi János: Világnagy semmiségek
Minden valamirevaló amcsi filmben eljön a jelenet, amikor az apa kimegy a ház előtti négyszögnyi pázsitra baseball-elkapásokat tanítgatni fiának. Keményebben, öcskös! Ne legyél lekvárból...
Osztovits Ágnes
„Azóta is élek” – Bereményi Géza kötetét ajánljuk
75. születésnapját ünnepli idén a filmrendezőként, forgatókönyv- és főként Cseh Tamás dalszövegírójaként népszerű Bereményi Géza, aki 1970-ben ígéretes fiatal íróként indult ( A svéd...