„Az én meséimben nincs öldöklés, harc” – Skolik Ágnes és történetei

– Negyvenéves kora körül kezdett el írni. Mi adta az inspirációt?
– A legelső történet a saját kiskutyánkról szólt, pontosabban az ő első évéről. Csak néhány darabot nyomtattam ki, és csak a családtagok, barátok kaptak belőle karácsonyra. Egy ideig kizárólag az asztalfióknak írtam, aztán amikor egy szép adag összegyűlt, megmutattam egy költő ismerősömnek. Ő azt mondta, hogy választékosan fogalmazok, jó a stílusom, és hogy érdemes lenne kiadnom az írásaimat. Hálás vagyok ezért a kritikáért, mert nélküle soha nem indultam volna el ezen az úton. 2015-ben jutottam el odáig, hogy az első könyvem, A csodatermő fa megjelent.

– Netán a szüleitől hozta a mesék és az írás-olvasás szeretetét?
– Édesanyám egy vidéki művelődési házban volt takarító, de olyan művelt asszony volt, ami a hatvanas-hetvenes években ritkaságszámba ment. Sokat olvasott, és tőle örököltem az irodalom, az olvasás szeretetét. Amikor nem tudott kire hagyni, bevitt a munkahelyére, és ott hagyott a könyvtárban. Először csak nézegettem, majd olvasgattam a könyveket. Később mindennap kölcsönöztünk párat, én pedig leültem a konyhába és olvastam, szinte semmi más nem érdekelt. Amit akkoriban ki lehetett olvasni, azon átrágtam magam. Az iskolában érződött az olvasottságom, gyakran megdicsértek nyelvtanból, fogalmazásból és irodalomból.

– Vannak elfoglalt szülők, akik egyszerűbbnek tartják, ha tabletet és videójátékot adnak a gyermekük kezébe, holott a fantázia fejlődéséhez a könyvből olvasott mesék elengedhetetlenek.
– Így igaz. Nekem három gyerekem van, sok éven át minden este olvastam nekik mesét, imádtam ezt az időszakot, és ők is élvezték. Látom, hogy milyen jót tett ez a lelkiviláguknak, a szókincsüknek. Egy jó mese szerintem tanít, nyugtat, szórakoztat. Az én meséimben nincs öldöklés, harc, sőt, tudatosan figyelek arra, hogy a meséimben ne legyen erőszak és fegyverek, vagyis semmi olyan, ami a gyerekeket felzaklathatja vagy elszomoríthatja. Sok mesém tanít az alapvető emberi értékekre, a barátságra, becsületességre, segítőkészségre. Az írásaim hangvétele mindig pozitív, könnyed, sokszor humoros.

Kép

A mesék a való életről vagy letűnt korokról szólnak, utóbbiban régi tárgyak, eszközök nevét is megörökítem, és olyan szavakat is használok, amiket a mai gyerekek nem ismernek.

– Milyen motívumok, szereplők, hangulatok köré szerveződnek A csodatermő fa meséi, versei?
– Az írások nagy része a gyerekkori emlékeimből táplálkozik. A verseket úgy írtam, hogy kinéztem az ablakon, vagy kimentem a kertbe, s amit láttam a természetben, azt versbe foglaltam. A történetek főszereplői többek között a fenyves erdő, a veteményezés, a kert, de találhatók e könyvben olyan történetek is, amik a gyerekkoromra utalnak vissza. Édesapám vasutas volt, ezért sokat vonatoztam, az állomáson mindig bambit ittam, van is erről az időszakról két történet. Anyukám nagyon szeretett kézimunkázni, tőle tanultam varrni, horgolni – ez is megihletett. A könyvet a 6–10 éves korosztálynak szoktam ajánlani a nyelvezete és a témaválasztás miatt.

– A Csibemese viszont az óvodás korosztályt célozza meg, a fő témái az évszakok, a hónapok.
– Ebben is verseket és meséket olvashatunk színes illusztrációkkal. A könyv valóban a négy évszak mentén halad, az első oldalon pedig egy hónapsoroló vers olvasható. Van benne mese a búzáról, pontosabban arról, hogyan lesz a búzából kenyér. Megörökítettem azt, amikor kotlós volt az udvarunkban, és kiscsibék születtek. Bekerült egy népi ihletésű mese a szegényleányról, aki elindul világgá szerencsét próbálni, és egy kalandvágyó kisfiúról is, aki álmában különféle izgalmas kalandokban vesz részt.

– Mutassa be nekünk az Első verseskönyvem című kötetet is!
– Az Első verseskönyvemet a legkisebbeknek szántam, kettő versike benne az unokámról, Violáról szól. A könyv akkor készült, amikor ő megszületett. Most négyéves. Minden oldalon egy versike, egy mondóka van, amelyek rövidek, könnyen megtanulhatók. A könyv  strapabíró fotópapírból készült, a teljes oldalak színesek, rajzosak.

– A meseírásban mit tart a legnehezebbnek?
– A nehézség sokkal inkább a művek menedzselésével van. Írás során ritkán akadok el, mert amikor leülök az asztalhoz, már kész ötletek, témák vannak a fejemben. Gyakran kérnek fel ismerősök és idegenek is, hogy írjak személyre szóló mesét.  Egyszer egy olyan családról kellett írnom, amelynek egyik fele Ausztráliában, másik fele itthon él. Napokig kínlódtam, mire el tudtam valahogy kezdeni a történetet, mire kitaláltam, hogy mi legyen a mese célja, mondanivalója. Aztán végül nagyon helyes történet kerekedett, mindenkinek tetszett.

Kép

– Az Olasz vacsora című novelláskötete felnőtteknek szól. Milyen világba csöppenünk?
– Az írások nagy része saját emlék, élmény alapján íródott, vagy épp a napi élet történései közül merítettem a témát.

A könyv elején visszaemlékezem a gyermekkoromra, bepillantást nyújtok abba, hogy milyen is volt falusi kislánynak lenni a hatvanas években.

Aztán a pályázatokra beküldött írásaimat mutatom meg, majd a külföldi élettel, munkával kapcsolatos humoros szösszeneteket. Éltem ugyanis néhány évet Németországban, családoknál takarítottam.
Azért Olasz vacsora a címe a kötetnek, mert pont olyan színesek a benne található történetek, mint amilyen egy olasz vacsora szokott lenni.

– A könyveken kívül hol olvashatunk még mesét öntől?
– A weboldalamon olvashatók azok a mesék, amik a könyvek elkészülte után születtek. Megosztom a történeteket a közösségi oldalamon, de szívesen elküldöm e-mailben is annak, aki kéri, például óvó néniknek, anyukáknak. Pont úgy, ahogy az egyik írásomban is megfogalmaztam: „Mert anyám örökségét nem tartom meg magamnak. Szétosztom, elvetem, hogy más is gazdag legyen tőle.”