A kétfelé szakadt szív – Kozmutza Flóra, József Attila és Illyés Gyula múzsája

Kozmutza Flóra 1905-ben született Budapesten. Már gyerekként megmutatkozott tehetsége az emberek és a tudomány iránt. Orvosi pályára készült, de szülei más utat jelöltek ki számára. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-német és francia szakon tanult, közben két évre eljutott Párizsba, a Sorbonne-ra, és ott írta meg bölcsészdoktori értekezését. Budapestre visszaköltözve élete komoly fordulatot vett, mondhatni elindult az izgalmak és olykor megterhelő életrajzi pillanatok felé. Egy gyógypedagógiáról szóló cikk olyan nagy hatással volt rá, hogy 26 évesen pályát módosítva jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Tanárai hamar a mentorává váltak, közöttük Szondi Lipót is, aki a kor híres pszichoanalitikus pszichiátere volt. Tanulmányai befejezése után a főiskolán maradt, ahol különböző kutatásokat végzett. 1938-tól például öt éven át Doboz községben, nyári szabadsága idején, falusi nincstelenek gyermekein összehasonlító pszichológiai vizsgálatokat végzett abból a szempontból, hogy a nyomor hogyan befolyásolja a szellemi fejlődést. Tudása nem maradt elismerés nélkül, hiszen ő lett a főiskola első nő tanára, 1950-től pedig vezethette a főiskola pszichológiai tanszékét. 67 éves korától – 1972-től – hét éven át volt a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója,

nagyon sokat tett a gyógypedagógia tudományos felvirágoztatásáért, társadalmi elismertségéért. Különösen szívén viselte a fogyatékkal élő gyermekek sorsát és boldogulását.

Mindez bizonyítja, hogy kimagasló értelmi és szervező képességgel rendelkezett, a magyarok emlékezetébe mégse ezzel, hanem szerelmi életének fordulataival írta be magát.

Nemcsak óriási tudást birtokolt, hanem egy érzékeny, romantikus lelket is.

Egy teszttel kezdődött…

32 éves volt, amikor professzora kívánságára Rorschach-teszteket végzett híres írókkal, költőkkel. Így ismerkedett meg Illyés Gyulával és József Attilával. Előbbi így emlékezett vissza naplójában erre a találkozóra:

„Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem. Nős voltam ugyanis. A pillantás előtt is már ismertem. De csak a hangjáról, s az is megejtett…” Szerelem lett volna első látásra, de Flóra visszafogta érzelmeit, éppen azért, mert a költő nős volt. Első találkozásuk után nem is látták egymást hosszú ideig. Igaz, nem felejtették el a másik arcát, és történetük később folytatódott.

A következő alanyok egyike József Attila volt, akin elvégezte a tesztet. Olyan nagy lelkesedéssel vágott bele a költő a tíz pacából álló sorozat elemzésébe, hogy három óra alatt csak a feléig jutottak el. Mint kiderült, nem a képek összetettsége, hanem a nő gyönyörűsége keltette fel József Attila figyelmét olyannyira, hogy másnap felhívta, és egy újabb találkozót kért tőle. Heves érzelmeket kezdett táplálni Flóra felé, amelyeket meg is fogalmazott költeményeiben. Így vált számára a pszichológusnő múzsává és utolsó menedékké is egyszerre: „Látod, mennyire, félve-ocsudva szeretlek Kozmutza Flóra, / E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szívemről, / Mint sebről a kötést, te leoldtad – újra bizsergek. / Szól örökös neved árja, törékeny bájú verőfény, / és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.” (Flóra vezetékneve később az ő kérésére kikerült a versből.)

Attila érzékeny lelke és iránta táplált érzelmei felébresztették Flórában a vonzalmat, naplójában így fogalmazta meg jövőképét: „Felmerült bennem, hogy ezzel az emberrel le tudnám élni az életem.” Romantikus szerelem lehetett volna, de sok minden hiányzott egy harmonikus kapcsolathoz.

Flórát meghatotta a vele egyidős, idegorvosi kezelés alatt álló költő lehengerlő ostroma, de meg is riasztotta.

Kép

Kozmutza Flóra és József Attila - Kép: archív fotók

Szerelmi háromszögben

József Attila és Illyés Gyula régebbi barátsága erre az időszakra költői és emberi versengéssé fajult, s ebbe nem lehet nem belelátni Flóra iránti szerelmüket, a mindkettejükben megbújó féltékenységet. Egyes irodalomtörténészek szerint 1937 nyarára Flóra kapcsolata Illyés Gyulával már szeretői viszony volt, ám ő ezt később cáfolta a férje halála után kiadott visszaemlékezéseiben.

Általában, ha egy kétséget elfojtunk önmagunkban, akkor az valamilyen betegség formájában utat tör kifelé egészen addig, amíg figyelmünket nem fordítjuk a gyökérzet, az okok felé. Flóra esetében is így történt. Próbálta viszonozni József Attila heves szerelmét, de a vad érzelmi hullámvasút a költő mellett legyengítette, és szívizomgyulladással kórházba került, majd önmaga gyógyulása érdekében Tihanyba utazott.

Ez nagy csapást jelentett József Attila számára. A Flóra miatt érzett aggodalom és a bizonytalanság hatására kifordult önmagából. Elkezdte megkérdőjelezni a nő érzelmeit. Annyira összeomlott, hogy szanatóriumba került. Flóra két napot sem töltött Tihanyban, amikor egy közös barátjuk sürgős levélben arra kérte, hogy azonnal utazzon Attilához, és mondjon igent a házassági ajánlatára, ezzel talán javítva állapotán. „József Attila utolsó hónapjairól” című könyvében később így emlékezett erre vissza:

„[1937] Szeptember 3-án, pénteken délután (tehát azonnal az orvos engedélyezte napon) kimentem hozzá a Siesta szanatóriumba. A környezet barátságos, gondozott, szép volt, a kert nyáriasan üde, a levegő a locsolástól friss. Attila a kapubejáratban várt. Izgatott voltam, elfogódott. Ő sápadt, vékony, szeme karikás. Nem üdvözölt, halálosan komolyan nézett a szemembe. Én is némán álltam. Az első szava kérdés volt: hozzá megyek-e feleségül? Az igenemre átölelt, felzokogott. Majd elkérdezte még sokszor – egy kicsit hitetlenkedve – és minden válaszomra még erősebben zokogott. »Meggyógyulok most már, itt az igazi orvosom.«”

A tragikus végkifejlet és a megtalált boldogság

József Attilát a szanatóriumból Balatonszárszóra küldték nővérei gondviselése alá. Amikor Flóra meglátogatta őt, Attila ígéretet tett neki, hogy karácsonykor megesküsznek. Ez azonban sosem történt meg. December 4-én, egy nappal a költő halála után érkezett meg Flórához az üzenete:

„Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. A többi nem rajtunk múlott… U.I. Kérem, vasárnap ne jöjjön.”

A gyász súlya miatt Flóra a temetésen sem tudott részt venni. Ezen időszak alatt hozta össze a sors végképp Illyés Gyulával, együtt próbálták feldolgozni a tragédiát.

Sokáig titokban találkoztak csak, majd egy évvel a válása után, 1939-ben Illyés feleségül vette Flórát, és 1941-ben megszületett gyermekük, Mária.

Illyésék a Kozmutza család szemlőhegyi villájában (és ha a háborús helyzet súlyosbodott, a közeli pincékben) vészelték át Budapest ostromát. „Bevágta egy gránát olyan darabon a gyermekszoba falát, hogy egy ló bejöhet” – írta 1944-es „ostromnaplójában” Illyés Gyula. Olyan sokat éheztek, hogy valóságos közelharcot folytattak a lótetemekért, és egyszer felmerült bennük, hogy a lakásukba tévedt verebet is meg kéne enniük – ám végül elengedték.

A háború után épülő új világrendben a baloldali gondolkodású Illyés – bár 1956 után egy időre eltiltották a publikálástól – lassan megtalálta helyét. Megőrizve kritikai érzékét és a határon túli magyarokkal érzett szolidaritását, a Kádár-korra valóságos költőfejedelemmé vált. Mellette Flóra háttérbe szorult, végtelen szorgalommal dolgozott, és közben férje munkáját is segítette.

A társadalom nyomása

Kozmutza Flóra és Illyés Gyula szerelme és házassága tragédiákkal körbeölelve is nagyon szép volt. Sajnos nem tudtak nyugalomban élni, hiszen a kor társadalma a kapcsolatukat vádolta József Attila öngyilkossága miatt. Ez annyira mélyen érintette a nőt, hogy megkérte férjét, költeményeiben ne említse nevét, ami persze Illyés Gyulának nem esett jól. Mintegy nyolcvan versben idézte meg névtelenül felesége alakját. „A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök, nekem gyermeket adott... Ez a nő főz rám, ő foltozza a fehérneműmet, ő intézi a gépírást, a levelezésem. Nincs olyan vágyam, amit ne teljesítene. Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe.” S hogy miért? Mert ahogy kései naplójában fogalmazta, „korosztályom legnevesebb költője tette rá a kezét”.

Súlyos tettért vonták tehát felelősségre őket, ezt szerette volna tisztázni Flóra utolsó könyvében, ahol így fogalmazott:

„Azt reméltem, hogy az elmúlt évtizedek alatt eltűnnek vagy legalább elhalványodnak a hármónkat – József Attilát, Illyés Gyulát és engem – érintő-bántó hiedelmek, félreértések. De még a durva rágalmak sem csitultak el. […] Néhány éve csak, hogy Illyés Gyula postán aláírás nélküli nyílt levelezőlapot kapott, újságból kivágott nagybetűkkel, a következő szöveggel: JÓZSEF ATTILA GYILKOSA. […] Írásom legfőbb indítéka az, hogy letörlődjék férjemről a bélyeg, amit olyan igazságtalanul ütöttek rá.”

Egy élet mottója: a segítségadás

Kozmutza Flóra igyekezete azért is szép, mert az Illyés mellett töltött 44 év nem lehetett számára könnyű. Mária, a lányuk úgy emlékezett szüleire, hogy apja súlyos depresszióval küzdött, és amikor az eluralkodott rajta, ideges és ingerlékeny volt. „A depresszió mégsem tette tönkre a házasságukat, sőt, mindennél szorosabb szellemi és érzelmi kapcsolat volt köztük.” Talán nem csupán a gyermeki elfogultság mondatta Máriával édesanyja jellemzését:

„Anyám nagyon jó eszű, kiváló képességű és magas erkölcsiségű asszony volt, élete mottójának a segítségadást tartotta.”

„Csöndes, visszahúzódó természet volt. Ez azért különösen érdekes, mert hallatlanul dinamikus személyiség volt. Nagy munkabírását és kiemelkedő teljesítményeit szerintem visszafogott és a munkára fordított energiájának köszönhette. Apám volt az életének a tengelye. Apám nem írt írógéppel. Házasságuk után rendszeresen anyám gépelte le apám kéziratait, életük során ott volt vele minden fontos eseményen, valódi szellemi társa volt. Anyám nagyon keveset aludt. Az írógépet este kivitte a konyhába, még most is a fülemben van a billentyűk kattogása, ahogy éjszakákba nyúlóan gépeli apám kéziratait. Emellett ellátta a főiskolai munkáját.”

Flórából a segíteni vágyás erős indulatát váltották ki a betegnek, fogyatékosnak születettek. Rokonságának, ismerősi körének nőtagjait igyekezett meggyőzni, hogy a legszebb hivatás, amit választhatnak, a gyógypedagógusé. Ő maga csak 74 évesen vonult nyugdíjba, és férje halála után költői hagyatékának feldolgozásával foglalatoskodott. 1987-ben jelentette meg visszaemlékezéseit József Attila utolsó hónapjairól. Kilencvenévesen, 1995-ben halt meg.

Források:
https://f21.hu/irodalom/jozsef-attila-utolso-muzsajanak-tortenete/
https://m.hvg.hu/kultura/20150903_Jozsef_Attila_Floraja_harom_kolto_szerelm
https://www.kozmutza.hu/magunkrol/kozmutza_flora.php
https://www.gyoriszalon.hu/news/14967/66/Embermes%C3%A9k-Egy-k%C3%B6lt%C5%91-a-p%C3%A1rja-%C3%A9s-a-l%C3%A1nyuk
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kozmutza_Fl%C3%B3ra
http://www.oszk.hu/kiallitasok/110-eve-szuletett-illyes-gyulane-dr-kozmutza-flora