„Minden pillanat megható, amit erre a munkára áldozunk” – A Common Vibe egy életforma!

– Mi újság 2021-ben a Common Vibe és a főként a sajóvárkonyi Csibészek háza táján?

Ákos: Dolgozunk a gyerekek első lemezén, a célunk, hogy ne popzenét, hanem művészi alkotást hozzunk létre. A zenei vonulat is komoly, a szövegek is összetettek. „Virágszirom színű vihar tépi múltam bűneit”, hogy csak egy sort idézzek. Ilyeneket produkálnak a fiúk Szurcsik Benedekkel, aki a verselés művészeti vezetője. Úgy zajlik a folyamat, hogy például a dobosunk, Topen ír egy szöveget egy témáról, amihez esetleg a többiek is hozzáteszik a magukét, Beni pedig kiegyenesíti a sorokat, kialakítja a végleges dalszöveget abból, amit a srácok megfogalmaztak. Ezeket aztán megzenésítjük.

– Jellemzően milyen témák foglalkoztatják a gyerekeket, könnyen jönnek belőlük a gondolatok?

Ákos: A mi feladatunk is, hogy előhívjuk ezeket. Meg kell találnunk az utat hozzájuk. A szerelem visszatérő téma, de hogy ne klisék kerüljenek elő, sokat kell beszélgetni. Elmondatni a srácokkal, mik történtek velük, mi az, amit szeretnek a szerelemben, vagy mi az, ami esetleg fájdalmas nekik benne. Elmerülünk a témában, s igazán érdekes gondolatokat hallunk tőlük. És persze a vagyoni helyzetük is meghatározza, mi foglalkoztatja őket, némelyikük családjának nulla bevétele van, más pedig márkás cuccokban jár. Ózd és környéke főleg szegény vidék, a gyerekek nagy része szegregátumokból jön.

– A most 13–18 éves Csibészeket 2017-től kezdve formáltátok egy csapattá, de már útnak indult a második együttesetek, a Kifia is, újabb 12–15 éves gyerekekkel. Mennyiben más az ő indulásuk?

Marcell: Nekik Beri Ádám kollégánk tart heti két foglalkozást a közadakozásból létrehozott saját közösségi stúdiónkban. A Várkonyi Csibészek is részt vesznek ezeken, hiszen pont az a törekvésünk, hogy egyfajta önmentoráló rendszer alakuljon ki, ahol gyerekek tanítanak gyerekeket – arra is, hogy hogyan kell gyerekeket tanítani. Ez egy idő után önműködő is lehet, a zenei élmény jó eséllyel ott tartja őket a rendszerben. A környező általános iskolákat jártuk végig egyébként, és a Várkonyi Csibészek sikere miatt ezekre a találkozókra sokan eljöttek. 40–60 gyerekkel beszélgettünk, közülük választottunk ki ötöt, tehetséggondozó jelleggel. Fél-egy éve rotálódik ez az új csapat, nem könnyű megtalálni a stabil felállást. Pláne megtartani. A gyerekek és a szülők hozzáállásán is sok múlik.

Ákos:

Elsősorban motivált gyerekeket kerestünk, ez talán még fontosabb is, mint a kiemelkedő tehetség. Hogy legyen céljuk, amiért hajlandók küzdeni.

Persze, ha valaki később mondjuk szakács szeretne lenni, akkor abban segítjük, nem erőltetjük rá a fakanál helyett a basszusgitárt. De ha a mi rendszerünkben szeretne maradni, akkor valamilyen hangszeren is meg kell tanulnia játszani.

Kép

Common Vibe - Kép: Bankó Gábor

– Akik bekerülnek a csapatba, mennyire kezdik a nulláról a zenélést, s mit hoznak eleve magukkal?

Marcell: Nulláról nem nagyon kezdik, általában otthon, akár a nagyapjuktól, vagy egy alapszintű zeneiskolában ők már tanultak zenélni. Hamar kiderül, ki fejleszthető, kivel éri meg foglalkozni, mert ha előreláthatólag kudarc a vége, az a gyerek jellemének sem fog jót tenni, azt érdemes megelőzni.

Ákos: Az új csapatnál három hónap intenzív közös munka után tudtunk elkezdeni igazi produktumokat letenni az asztalra. Mostanra azt is elértük, hogy mindenki mindig felkészülten jöjjön, különben a csapattal szúrna ki. Az a jó, ha mindenki motivál mindenkit, hiszen egy a cél. A hangszerparkunk szerencsére már megvan, adott esetben a tanáraik is kisegítik őket, de mi is tudunk nekik gitárokat adni, persze csak ha jövő héten magukkal hozzák. Nincs szigorú számadás, cserélgetik is egymás között. Ez egy nyitott, befogadó közösség, ahol a bizalmat először mi adjuk azzal, hogy a kezükbe adjuk a hangszert, és ők nem szoktak visszaélni vele.

Felnéznek ránk és a Csibészekre is, elég komoly elvárásaink vannak a magatartásukkal kapcsolatban, a becsületesség és az őszinteség alap.

– Említettétek, hogy a szülőkön is sok múlik. Mik szokták a legnagyobb nehézséget okozni?

Marcell: Talán az, hogy a szülők sokszor mást várnak ettől az egésztől. Úgy gondolják, ez egy olyan lehetőség, amely révén pillanatok alatt sztár lehet a gyerek, és meggazdagszik. Aztán amikor látják, hogy rengeteg időt igényel, és nem is kapnak érte konkrétan pénzt, mindjárt nem olyan vonzó nekik.

Ákos: Leegyszerűsítve azokkal a gyerekekkel lehet jól együtt dolgozni, akiket szeretnek otthon, akik normális családi közegből jönnek. Az ő szüleikkel könnyen szót értünk, sőt olyan bizalom és szeretet alakul ki köztünk, mintha mi is családtagok lennénk.

Kép

Common Vibe - Kép: Bankó Gábor

Marcell: A másik, hogy egy közösségben mindig vannak irigyek is. Szerencsére nem ez a fő irány, de a Csibészek énekesének az előző iskolájában volt egy tanár, aki teljesen kiélezte arra az óráit, hogy őt cikizze. Folyamatosan megjegyzéseket tett a többiek előtt, hogy „na, nézzük, a sztárgyerek tudja-e!”.

Ákos: Néha érdekes a felnőttek hozzáállása. A program legnehezebb része nem is a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel való foglalkozás. Pedig mi eredetileg gyerekekkel szerettünk volna…

– A Várkonyi Csibészeket mennyire kellett a „földön tartani” a sikerek láttán?

Marcell: Ez is felemésztett némi energiát, de alapvetően jól kezelték az ismertséget. Az elején meg kellett értetni velük, hogy attól, hogy a koncerten vagy a YouTube-on egyesek megőrülnek értük, ők még nem feltétlenül rocksztárok, sőt nem is biztos, hogy később annak kell lenniük.

Ákos: Inkább csak egy-egy pillanat volt, amikor valakit túlzottan elragadott az érzés. De mi mindig kommunikáltuk feléjük, hogy nem attól lesznek nagyok, hogy szépen énekelnek, hanem attól, ha a gondolataikat művészi módon ki tudják fejezni, meg tudják magukat valósítani a zenében. Ha olyat mutatnak, amilyet más nem. Ezért is cél, hogy saját maguk alkossanak művészi értékű saját dalokat.

– Mennyire tartjátok valószínűnek, hogy a srácok hosszú távon is zenei pályán maradnak?

Ákos: Ketten már sikeresen felvételeztek a miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumba. Ezt sikerként könyveljük el, hiszen 11-12 évesen kerültek hozzánk, és mi ezek szerint ezt az identitást tudtuk bennük erősíteni. Kiváló zenészekkel találkozhattak, 500-1000 ember előtt léptek fel, átjárta őket a zene. A korábbi tanára által cikizett Dominiknek például az a célja, hogy dzsesszénekes legyen. Fel is vették. Valaki biztos ismert zenész lesz a fiúk közül, más meg valami egészen mást fog csinálni.

A mi feladatunk, hogy segítsük megtalálni az útjukat.

Hogy minél több emberrel – és szakmabelivel – találkozzanak, az ő történeteiket hallva inspirálódjanak. Topen például volt már fodrászszakkörön, miközben tanít is. Kérdés, mit fog a lehetőségeivel hosszú távon kezdeni.

– Egyikőtök sem roma. Mi indított titeket arra, hogy éppen ezeket a gyerekeket karoljátok fel?

Marcell: Én itt, Ózdon nőttem fel, és az első foglalkozás, amely összevonta ezeket a gyerekeket a zenével, akkora élményt adott, hogy egyértelmű lett: amíg tudok, kitartok mellettük, segítem ezt a törekvést. Fontos a társadalmi felelősségvállalás, és ez annak egy fajtája. Korábban mélyebben nem foglalkoztam zenével, agráregyetemre jártam, illetve a tanyánkon és a szociális szférában dolgozom.

Kép

Common Vibe - Kép: Bankó Gábor

Ákos: Én magam is eléggé sajátos nevelési igényű voltam, mindenhonnan kirúgtak. Aztán Ózdra kerültem egy alapítványhoz, és ez szerelem volt első látásra. Életemben nem élveztem még így munkát, semmi nem is ment még olyan jól, mint ahogy a gyerekeket motiválni tudom! Értem a problémáikat, mert én ugyanezekkel küzdöttem. Utált engem az összes tanár, én is utáltam tanulni, nem bírtam a fenekemen megülni. Ebből rengeteg gondom lett, és soha senki nem mutatott példát az édesanyámon kívül. Egyetlen más felnőtt sem törődött velem. Itt pedig azt láttam, hogy a gyerekek isszák a szavaimat, és jó irányba tudom őket terelni. Az egyesület létrehozásával ez az egész keretek közé került, ösztönből, a saját elképzeléseink szerint dolgoztuk ki azt a módszertant, ami működik.

– Hogy érzitek, a gyerekeken kívül a tágabb környezetükre is hatni tud az, amit így létrehoztok? 

Ákos: Azt gondolom, az ózdiak büszkék ránk, nagyon sok támogatást kapunk, szeretik azt, amit csinálunk. Úgy érzem, a cigányságot a zenével közelebb tudjuk hozni a többségi társadalomhoz. Nyilván csak azokra tudunk hatni, akik odafigyelnek a munkánkra, megértik a fontosságát. De nekik egy új nézőpontot mutathatunk, amivel még nem találkoztak. Előítéletek vannak és lesznek is, de ha csak egy ember is másképp áll ezután a másikhoz, már megérte. Meg persze az is, ha valaki tőlünk látja, hogy kemény munkával, ráfordított idővel, csapatmunkával, egymásra figyeléssel és szeretettel maradandó dolgokat lehet alkotni.

Amikor megszületik egy dal, még a gyerekeket is rázza a hideg az élménytől. Nem dolgozott még velünk olyan felnőtt vagy gyerek, aki ne ejtett volna könnycseppet.

Sokat jelent nekik és nekünk is ez az egész, a magánéletünk része. Ahogy foglalkozunk velük, az egy életforma.

Marcell: Nem is szeretnék és nem is tudnék példákat kiemelni arra, hogy ezért vagy azért érdemes, mert azt gondolom, minden egyes pillanat, amit erre a munkára áldozunk, a maga módján megható.

Az idei tervek
A Common Vibe célja idén kevesebb koncert mellett táborokban zenét tanítani – újabb gyerekeknek. Van egy mobilstúdió, amelyet a csapat magával tud vinni, hogy a különböző gyerektáborokban közös felvételeket készítsenek olyanokkal, akiknek még nem volt része közös alkotásban, zenélésben. Ezeket a programokat a Csibészek is élvezik, akik még idén kiadnák a lemezüket. A járványhelyzet persze az ő pénztárcájukat sem kímélte, így közösségi adománygyűjtésben 60 olyan támogatót keresnek, akik havi 2500 forinttal tudnák segíteni a munkájukat. Ezen a linken lehet csatlakozni.