Kiss Mari: „Ez a történet erőt és bátorságot adhat azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot”

Durica Katarina, a pozsonyi születésű szerző újságíróként dolgozott, amikor elkezdett a dunaszerdahelyi maffia történetével foglalkozni. Interjúkat készített a kilencvenes évek maffiaáldozataival, akik közül sokan akkor beszéltek először a húsz-huszonöt korábban megtörtént esetről. A száznál is több interjú és számtalan beszélgetés alapján íródott regény egy csapásra bestseller lett – nemrégiben Paczolay Béla és Kovács Krisztina készített belőle színpadi változatot a Vígszínházban Kiss Mari, Balázsovits Edit és Márkus Luca főszereplésével.

A rendes lányok csendben sírnak
A rendes lányok csendben sírnak - Kép: Gordon Eszter

Az előadás női áldozatok sorsán keresztül meséli el a dunaszerdahelyi maffia történetét. Dunaszerdahely leghírhedtebb bűnözőcsoportja a Pápay klán volt, amelyhez – többek között – megszámlálhatatlanul sok nők ellen elkövetett bűncselekmény kapcsolódik. A kilencvenes évek elején a csallóközi kisvárosban ugyanis minden nő inkább hallgatott, félrenézett, és csak csendben sírt. Ez volt a túlélés záloga.

Az előadás egyik főszereplője a fodrászként dolgozó Júlia, aki látszólag gondtalan életet él rendőr férjével és kisfiával. Erzsi nyugdíjas, aki régen egy közértben volt eladó, Hilda pedig serdülő lány, aki épp csak ismerkedik az őt körülvevő világgal és a saját testével. Otthon ül, olvas, ez a legnagyobb boldogság számára. A Júlia alatti lakásban él, külföldi továbbtanulásról és bulikról álmodozik.

Júlia életébe egy nap váratlanul betoppan András, és a nő, akinek addigi élete kötelezettségekkel és szorongásokkal volt tele, felszabadultnak érzi magát a különleges férfi mellett. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, a szerelem ereje erősebbnek bizonyul.

A három nő különböző szálakon kapcsolódik a dunaszerdahelyi maffiához, így mind a hárman másképp érintettek az erőszakban.

Ezek a szálak több ponton találkoznak, összekapcsolódnak, és idővel rájövünk, ugyanazoknak az eseményeknek az áldozatai ők, csak másféleképpen.

A három szereplő egyazon térben, egyszerre, egymás mellett létezik (a három panellakásból egy lett), mégis elszigetelve, magányosan. A cselekvések szimultánok, a szereplők néha elkapják egymás pillantását és szavát, így lesz áramlása a történetnek. A szöveg nagyon jó dinamikájú, a szereplők statikusan, hárman egymás után mondják a monológokat, mégsem unalmas a végeredmény. A díszlet hitelesen adja vissza a kilencvenes éveket: a szereplők hajában nagy, színes hajgumi és csat, pálmafás poszter a kanapé mögött, egyszerű

konyhabútor. A szereplők smink nélkül játszanak, ami felerősíti kiszolgáltatottságuk érzését, „aláhúzza” azokat a lelki sebeiket, amelyekre az előadás során fény derül.
Hilda eleinte csak hallja a dunaszerdahelyi történeteket, aztán szemtanúja is lesz egy-két borzalomnak, végül vele is megtörténik az, ami sok más fiatal lánnyal akkoriban. Tizenéves lányként úgy találkozik először a szexualitással, hogy elviszik és csoportosan megerőszakolják. (Este leviszi a szemetet, és amikor menne vissza a műanyag kukával, előbukkan egy fekete autó tele fegyveres maffiózóval. A lányt betuszkolják a kocsiba, és elviszik a hétvégére „szórakozni”.)

Maga meséli el saját erőszak-történetét, amelyet hallgatni és elképzelni is roppant megrázó élmény: a néző filmszerűen látja maga előtt az eseményeket.

Márkus Luca minden kitörni akaró emberi érzelmet visszafojt, és pont ettől a látszatközönytől, ettől a hideg távolságtartástól válik letaglózóvá az egész jelenet.

„Erzsi egy egyedül maradt nyugdíjas asszony, aki két kisgyermeket nevel egy lakótelepi panelház hetedik emeleti lakásában. Férje autóbaleset áldozata lett. Segítség híján nagyon nehezen tud egyszerre megbirkózni a gyerekneveléssel és a munkával. Fiatalkori álmai szertefoszlottak, életét a sorozatok, a temető és az alkohol tölti ki. Fiának, Ricsinek hiányzik az apa, az apakép, így idővel rossz útra téved: a helyi maffia tagja lesz, és rettenetes dolgokban vesz részt. Erzsi csak az előadás vége felé ismeri el, hogy a fia rossz útra tért” – árulja el az általa játszott szereplőről Kiss Mari Jászai Mari-díjas színművésznő, aki civilben is inkább az elgondolkodtató, fajsúlyos előadásokat szereti.

Kép
A rendes lányok csendben sírnak
A rendes lányok csendben sírnak - Kép: Gordon Eszter

„Pusztán szórakozásból nem tudok beülni már a nézőtérre. „A rendes lányok csendben sírnak” egy rendkívül fontos előadás, amellyel szeretnénk megérinteni a nézők szívét, és felhívni a figyelmet a nehéz sorsú nőkre. A három szereplő megtestesítése örömteli munkát jelentett számunkra, annak ellenére is, hogy tragikus sorsokat mesélünk el rajtuk keresztül.

Ez a történet erőt és bátorságot adhat mindazoknak, akik némán tűrték vagy tűrik most az erőszakot, akik nem merték vagy nem merik felemelni a hangjukat az elnyomóik ellen.

Mélyen együttérzünk azokkal, akiket az élet ilyen kegyetlenül meggyötört. Ezek az emberek Durica Katarinán keresztül átadták a sorsukat nekünk, valamennyire osztozni tudunk fájdalmaikban. Ugyanígy tesz a közönség is; így talán kicsit könnyebb lesz az áldozatok számára a teher.”

Az utolsó negyven percben kőkemény színpadi traumafeldolgozás zajlik, ekkor hangoznak el a legfájdalmasabb mondatok. A leghúsbavágóbb mégis az a felismerés, miszerint Hilda, Erzsi és Júlia bármelyikünk lehetne, hiszen bárkivel, bárhol, bármikor megfordulhat a világ. Nem csupán lelkileg, de színészi szempontból is megterhelő az előadás, hiszen Kiss Mari, Balázsovits Edit és Márkus Luca folyamatosan a színen vannak, ráadásul ebben a hármas létezésben egymásra nagyon odafigyelve kell játszaniuk, mert a másik pillanatát egyetlen mozdulattal össze lehet törni. (Ha például Márkus Luca egy fejbiccentést vagy egy gesztust rossz időben alkalmaz, akkor elvész Kiss Mari Erzsije világának varázsa.) 

A rendes lányok csendben sírnak azért is különleges darab, mert miközben egy rendkívül fontos és komoly témát jár körbe – a nők kiszolgáltatottságáról beszél nagyon pontosan és átélhetően –, van benne egy kis humor, némi romantika, emellett a krimi műfajának elemeit sem nélkülözi. A borzalmak ellenére végül mégis erőt tud számunkra adni a Hilda szájából elhangzó biztatás:

„Az, hogy mi történt tegnap, ne befolyásoljon abban, amit tegnapelőtt elhatároztál”

Az előadás szerepel majd a Vígszínház stream-programjában, érdemes figyelni az áprilisi programfrissítést.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti