Manapság nem könnyű férfinak lenni. Annyi mindennek kell megfelelni, hogy az ember fia nem is tudja, hol kezdje. De ne aggódj, kisonokám, papó elmondja...
A Csillagmajor Tehetséggondozó Műhely azoknak a gyerekeknek kínál megoldást, akik igényeire a hagyományos iskolarendszer nem tud választ adni. Személyre szabott támogatással, élményalapú foglalkozásokkal segítik...
Szemerédi Bernadett re Szabó T. Anna Hangok a várakozásban című versének rövid sora művészként és nőként is elemi erővel hatott. Bernadett az őt ért...
„Az a lényeg, hogy az overál softshell típusú legyen, érted? S-o-f-t-s-h-e-l-l. Ez lesz a címkén. És gyors legyél, mert arra vadászik majd mindenki –...
Már egy ideje motoszkált bennem a gondolat, hogy szeretnék interjút készíteni a perinatális veszteségről. Szerkesztőként kerestem fel Zsejkét, hátha ismer olyan édesanyát, aki személyesen...
Krízis idején jó esetben a család a védőháló. De mi segít, ha egy tragédia magát a családot rendíti meg? Sorozatunkban válságot átélt családok felépülését...
Egyre kevesebb gyerek szeret olvasni: egy tavalyi kutatás szerint a 8–18 éveseknek mindössze 35 százaléka olvas szívesen a szabadidejében – és ez nagy baj...
Ülünk a szőnyegen, színes kockák között. Mintázatokra nehezedünk, panelek közül válogatunk. Kérdezni szeretnélek, de félek, kihallanád a kérdésből, hogy elvárom a választ. Úgy hallgatok...
Michael J. Fox és Tracy Pollan története nem harsány, nincs benne botrány, sem szalagcímekbe kiabált vihar. Csak csendes hűség, kitartás és olyan szeretet, ami...
Megható videót tett közzé nemrég a Bátor Tábor Alapítvány. A filmben gyerekeket kérnek arra, hogy ismerjék fel az eléjük rakott tárgyakat. Az, hogy milyen...
A közösség megtart, felemel, erőt ad – akár a hétköznapi küzdelmeinkből való feltámadáshoz is. A közösség tagjai ismerik a neved, észreveszik, ha szomorú vagy...
Egy év telt el azóta, hogy Gabi néhány hét alatt elvesztette nyolcéves kisfiát. Áron idegrendszerét a rák egy rendkívül agresszív és gyorsan terjedő fajtája...
„Egy csomagban kaptam meg életem nőjét, asszonyomat és alkotótársamat” – vallja a szerb illusztrátor és grafikusművész, Andreja Jovic, aki első látásra elhatározta, hogy feleségül...
A legszebb olimpikonok között tartották számon. Sportpályafutása során az erő és az egészség volt a legfontosabb céljai elérésében. Mégis úgy alakult, hogy a gyermekvállalással...
Vannak párok, akik számára a nevelőszülőség vagy az örökbefogadás elképzelhetetlen, ám olyanok is akadnak szép számmal, akiknek e két lehetőség bármelyike, vagy az egyike...
Gyerekkoromban teljesen természetes volt, hogy vártuk a karácsonyt. A szabadság érzése, a szünet utáni vágy, az ünneplés önfeledt örömei, a családi találkozások, az éjféli...
Karácsonykor minden fényben csillog, Megváltónk születésére harang hangja figyelmeztet; minden csodavárással van átitatva. De ha nyitott szemmel és szívvel járunk, életünk mindennapi feladatai közt...
Bognár Szilvia lágyan csengő hangját jól ismerjük népi és világzenei együttesekből, de szólistaként is. Adventben, karácsonyra készülődve beszélgettünk a háromgyermekes művésznővel az anyaság kihívásokkal...
Halászlé, töltött káposzta, bejgli – mind ismerjük a klasszikus karácsonyi menü elemeit. De milyen egyedi szokások kapcsolódnak még az ünnephez? A 2022-es év címlaposait...
Akik ismerik az életútját, joggal tarthatják bátor, vagány nőnek. Ő az, aki otthagyta államtitkári pozícióját a gyermekvállalásért, majd újabb kockázatos küldetést vállalt: két kisgyermek...
Az intelligens pacemakerektől az okosórákig, a hangasszisztensektől az okos kapucsengőkig a technológia segít életünket egészségesebbé, kényelmesebbé, és szórakoztatóbbá tenni – ez a dolgok internete...
A rohadt anyádat, nem, ne tedd le, figyelek, nem neked szólt, csak a lefolyót próbálom tisztítani, tudod, megint eldugult, egy ideje itt szenvedek, már...
Lázgörcsöt kapott. Leesett a lépcsőről. Megcsípte egy darázs. Mit tegyek? Minden szülő rémálma, hogy a gyermekével nem várt betegség, háztartási baleset történik. Az ilyen...
A játszótér valóságos mennyország a gyerekek számára. Amellett, hogy terük nyílik a mozgásra, új barátságokat, szövetségeket köthetnek más kicsikkel, ráadásul a szakemberek által tervezett...