Véssey Miklós: Softshell – Apa, kezdődik!

A kisváros legnépszerűbb élelmiszer-áruházának parkolójában fél nyolckor már nincs sok hely, pedig máskor alig vannak ebben az időpontban, mert előbb oviba, suliba viszi mindenki a gyereket. De ma nem. Egy ismerős anyukával egymás mellé parkolunk, egyszerre szállunk ki a kocsiból. 

Köszönök, de rám se néz, futólépésben indul a bejárat felé, hogy megelőzzön.

Ősz van, és a katalógusban írták, hogy ma hozzák a kollekció első adagját. A ruharészleget nem kell keresnem: hangyabolyként zsongnak körülötte a szülők. Két sorban állnak a polcok előtt, a hátsó sorból az előttük álló feje felett, hónalja alatt átnyúlva kapkodnak az apró téli csizmák, kiskabátok, bojtos sapkák után. 

Egy apuka szinte fellök, mert a mobilját nézi, és nem veszi észre, hogy előtte állok. Videóhívásban van a feleségével. A nő karján a csecsemő körülbelül három hónapos lehet. A férj mutatja az overál belsejét a kamerába. „Ez nem softshell, hát nem látod? – kiabálja a felesége. – Innen látom, hogy ez Baby Run!” Na, te se jutsz be ma este a softshellbe, jut eszembe, még mosolygok is a saját poénomon. Aztán csippen a telefonom. A feleségem írt: „Hogy állsz?” 

Gyorsan át kell váltanom szemlélődő, anyaggyűjtő íróból harcos akcióhősbe, úgy tűnik.

Alig férek oda a polchoz, ahol az overálok vannak. Megnézek kettőt, de nyilván azért vannak még meg, mert egyik sem softshell. Megfognék egy harmadikat, de nekem ütközik egy anyuka, és arrébb lök a gyerekével. Igen, a hordozóban alvó egyévessel tosszant rajtam épp akkorát, hogy már ne érjem el. Kerüli a tekintetemet, csekkolja a címkét. „Nem soft, ugye?” – teszem fel a kérdést, hogy bennfentesnek tűnjek, de válaszra sem méltat. 

Megfog egy fél pár rózsaszín kiscsizmát, és vadul keresni kezdi a párját a polcok között. Elkapok gyorsan egy eladót, felteszem a kérdést, hogy van-e még softshell. Megvetően mosolyog rám. Uram, nézzen körbe, veti oda félvállról, az összevissza kevert, rendetlen ruhahalmokra mutatva. Ettől úgy érzem magam, mint aki az apokalipszis közben mindenmentes pékséget keres.

Aztán találok nagy nehezen egy címke nélküli overált. „Ez lehet, hogy soft, csak leszakadt róla a jelzés?” – kérdezem az apukától, aki az előbb még videóhívásban volt. 

„Nem tudom – válaszolja csüggedten, –, de találtam egy címkét, amihez nincs overál. Softshelles. Tessék, oda­adom neked, én már teljesen feladtam a harcot.”

Otthon boldogan mutatom a feleségemnek: Találtam egyet, nézd, csak leszakadt róla a címke. „Semmi baj – válaszolja kedves, megértő mosollyal –, ez az overál nem softshell. De legalább megpróbáltad. Majd megrendelem online.” „Ja, hogy online is lehet?” – kérdezem csodálkozva. „Hát persze – válaszolja megnyugtató hangon. – Az élményeidből meg majd írsz egy részt a rovatodba, nem?” 

Az írás Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának része. A sorozat további cikkei itt érhetők el.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>