„Ahogy az esti puszinál átkulcsolják a nyakamat…” – Bognár Szilvia és az anyaság

Az anyaság élethosszig tartó önismereti út is. Mit ismert fel önmagáról eddig ezen az úton?

Valóban folyamatos és olykor nagyon embert próbáló ez az önismereti út. A szinte állandó időhiánnyal küzdve úgy érzem, amióta édesanya vagyok, tudatosabban nézek magamra: figyelem, mi az, ami feltétlenül szükséges a hivatásomhoz, a testi-lelki egyensúlyomhoz. Jobban megfontolom, mire mennyi időt szánok, amikor sok a teendő otthon, de a családdal is szeretnék minőségi időt tölteni. Gyorsabban keresem az egyensúly helyreállításának lehetőségét, ha netán betegség végett minden borul egy adott helyzetben.

Mit tanult a gyermekei által?

Alapvetően empatikus embernek tartom magam, ám olykor kamaszlányunk lelkiállapotát, dilemmáit átérezni és megfelelően reagálni rá kihívás. Ebből a tanulság: nincs mese, szüntelenül próbálkozni kell.

Ami talán a legfontosabb: a gyerekek nem csupán tükröt tartanak elém.

Arra is sarkallnak, hogy azokat a genetikai vagy szocializációs örökségeket, amiket tőlem örököltek, és számukra nehézséget jelentenek, egyre idősödő fejjel is próbáljam meg- és feloldani magamban.

Vagy őszintén lássam be, ha valami nem sikerül, és hatékonyabb megoldási stratégiák felé terelgessem őket. Óriási tanulság, hogy nem lehet feladni. Mindig kell legyen ereje és hite az embernek, hogy felálljon, a rossz helyzetekből tanuljon, a szomorúságot és a fájdalmat feldolgozza, hogy szeretettel és nyitottsággal nézzen a jövőbe. De persze ez nekem sem könnyű.

Szinte dühös lettem nemegyszer, amikor édesanyám a panaszaimra azt válaszolta: „Mindennap vannak küzdelmeink az életben, jobb, ha ezt tudomásul veszed, csak nem mindegy, hogyan éled meg őket.” Nem kell bizonygatni, hogy igaza volt.

A művészet, a zene segít a gyermeknevelés során?

Feloldási, megnyugvási lehetőséget ad. Nemcsak nekünk, felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is. Amióta a gyermekeink ismerkedni kezdtek a hangszerekkel, azt vettük észre, hogy ha dühösek vagy szomorúak, egyszerűen beszaladnak a zeneszobánkba, nekifognak muzsikálni, és ez megnyugtatja őket.

Férjével közös pont a zene is. A szülői feladatok közt segített a zene abban, hogy a párkapcsolatukra is odafigyeljenek?

Igen is, meg nem is. Egy-egy közös produkció, album megszületése mindig egymásra találást, kölcsönös hálát és megbecsülést ad, erősíti az összetartozásunkat. Ugyanakkor az odáig vezető út nem feltétlenül egyszerű, hisz a családi- és munkaidő színtere összefolyik, megduplázódnak az egymással megoldandó helyzetek, s még csak ki sem beszélhetjük otthon a munkahelyi nehézségeket.

Ugyanakkor például az ikrek születése után néhány évvel az első pár napos kikapcsolódási lehetőségünk egy tallini zenekari út volt. Előtte pedig Jankát egy New York-i koncert kapcsán hagytuk először öt napra maminál, és az az öt nap sok különleges élményt tartogatott számunkra.

Mert egyébként nehéz külön időt szakítani magunkra, egy-egy ebédben, olykor kisebb kirándulásban, netán egy-egy színházban vagy koncerten töltött estében szokott ez megvalósulni.

Hogyan találta meg a munka és az anyaság közti egyensúlyt?

A mai napig törekszem rá, és persze változó sikerrel egyensúlyozok. Most, hogy a gyerekek már majdnem 10 és 16 évesek, kicsit könnyebb. Már meg lehet velük beszélni, ha dolgom van, ha el kell utaznom, és egyre önállóbbak is. De felesleges szépíteni: hol a házimunka marad el, hol a munkámat csinálom az utolsó pillanatban éjszaka, hol lelkiismeret-furdalással ölelem meg a gyerekeket indulás előtt, rosszabb pillanatban ingerülten válaszolok, hogy nem érek rá, nem tudok figyelni. Aztán persze igyekszem kompenzálni…

Van, hogy édesanyám segít be egy kicsit, és szerencsére adódnak harmonikus időszakok. Olykor pedig az ember egyszerűen könnyebben veszi az akadályokat, illetve elenged bizonyos vágyakat, célokat, feladatokat, amikre nem maradt már energiája, lehetősége.

Ha az édesanya rendben van, akkor általában a gyermekek is sugároznak. Énekesként a munka akár kikapcsolódást is jelentett az anyai feladatok közepette?

Mindenképpen. Minden szépsége mellett persze a munkám is kimerítő. Mégis, ha kizökkenhetek az otthoni létfenntartás folyamatából, ha készülhetek az egyetemi óráimra és az előadásokra, ha olvashatok, kreatív munkát végezhetek és énekelhetek, olykor pár napra távolabbra is utazhatok – ez mind-mind erőt ad. Ha pedig elfáradok benne, jólesik otthon lenni, együtt lenni, de főzni, takarítani is. Ami pedig bármikor kikapcsol, örömöt okoz és megnyugtat, az a kertészkedés.

Ritkán megadatnak „beszélgetős” órák is kedves ismerősökkel, barátokkal, sőt minden héten egyszer lovagolok – ezt az énidőt évek óta fenntartom magamnak.

Kép

Szilvia és férje, Kovács Zoltán – Fotó: Falus Kriszta

Három gyermekkel pörgős az élet. Hogyan jut minőségi idő mindháromra együtt, vagy akár külön-külön?

Figyelmet kell fordítanom arra, hogy tudatosan félretegyem az épp aktuális feladatomat. Zoli, a férjem ebben ügyesebb. De egy közös bevásárlás, beszélgetős kertészkedés, suliba vezető út is tartogathat nagyon fontos perceket, pillanatokat. Így a hétköznapi tevékenységek közös végzése is fontos, hiszen az is lehet minőségi együttlét – bár e téren még van hová fejlődnünk.

Kellenek a kirándulások, közös étkezések, a reggeli hancúrozás, a családi élmények.

Épp most érkeztünk abba az életszakaszba, amikor fokozottan figyelnünk kell arra, hogy Tündi és Borka, az ikreink kissé önállósodjanak, erősödjön a saját egyéniségük. Ez külön erőpróba, amit most tanulunk. Janka Éva már igényli az anya–lánya órákat, közös sétát, „ruhavadászatot”. Van, hogy csak vele, hármasban utazunk el pár napra. Idén nyáron külön programja volt, így a kicsikkel voltunk négyesben a Dunaszigeten evezni.

Mik azok az értékek, amelyeket mindenképp szeretnének átadni a gyermekeiknek?

Alapvetéseket tudok felsorolni, de ezeket komolyan gondolom: az élet tisztelete, igazságosság, jószívűség, empátia, szolidaritás, segítőkészség, gondoskodás, a természet szeretete és megóvása. A megszerzett tudás felelősségteljes használata. De magától értetődően a zene, a művészeti alkotások megbecsülése, a társadalmi és kulturális különbözőségek elfogadása és tiszteletben tartása. A saját meggyőződéseink, érzelmeink nyilvánvalóan akaratlanul is hatnak a gyermekeinkre.

Ha egy kincses dobozba gyűjthetné a varázspillanatokat, amelyeket a gyermekeivel élt át, miket ragadna meg?

Van kincses dobozom, és gyűjtögetem is ezeket, ahogy valamennyi anyuka, hisz mindannyian őrzünk belénk égett pillanatokat, képeket, érzéseket. Például, ahogy születésük után először a mellkasomra és a mellemre emelhettem őket, ahogy együtt szoptatom az ikreket; ahogy az esti puszinál átkulcsolják a nyakamat a csöpp, aztán egyre nagyobb kezecskék.

Ilyen kép az is, ahogy cinkosan egymásra kacsintunk a nagylánnyal, mert már szavak nélkül is értjük egymást.

Vagy amikor kis cetlin rajzot, levélkét kapok tőlük „csak úgy”, amikor önfeledten nevetnek. Hosszasan folytathatnám a sort.

Advent idején milyen családi rituálék kapnak helyet önöknél?

Ez egy rendkívül intenzív időszak, sajnos nehéz időt teremteni a rituálékra. De mindenképp elkészül az asztalunkra a kertből szedett, növényektől díszes adventi koszorú, és a gyertyagyújtást vasárnaponként énekkel kísérjük. A gyermekeink Waldorf-iskolába járnak, ott az adventi kert alkalmával, illetve olykor reggelenként közösen éneklünk az osztályközösséggel. Itthon ünnepi felvételt és mézeskalácsokat is készítünk a család számára. A hangolódásunk sokszor zenei. Az adventi időszak fellépései mindig belső várakozással, ünnepi fénnyel töltenek fel engem is – különösen szeretem ezeket az alkalmakat.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.