– A 12 milliárd forintos program többek között a depressziót, a migrént, az Alzheimer- és a Parkinson-kórt szeretné alapkutatások tárgyává tenni. Miért fontos ez?
– Alapkutatás nélkül nincs előrelépés a gyógyításban. A betegségek mechanizmusát kell először megfejtenünk. A molekuláris szerkezeti és működésbeli változások megfigyelése teszi lehetővé a megelőzési stratégia kialakítását és az új gyógyszercélpontok kijelölését. Ezen a területen a már ismert célpontokra szinte minden molekulát kipróbáltak, ami használható volt.

– Miért ez a terület kapott kiemelt figyelmet?
– Egyrészt, mert ezek a betegségek egyre nagyobb számban jelennek meg, másrészt Magyarországon az agykutatásnak az 1800-as évekig visszamenőleg nagy hagyománya van. 1902-ben adták ki a második Nobel-díjat, agykutatók kapták, akiknek közvetlen együttműködő partnere volt a magyar Apáthy István. Ebbe az iskolába tartozott mesterem, Szentágothai János professzor is. A magyar agykutatás pedig egyebek mellett abban különbözik a magyar focitól, hogy nemcsak dicső múltja van, hanem jelene is.

A hazánkban kutató magyar idegtudósok a legnagyobb presztízsű pályázatokat nyerik el, sok uniós pénzt is hozva Magyarországra. Jelentős díjakat kapnak, mint például az Agy-díj. Ez a terület a hazai tudományos élet zászlóshajója lehet.

– Évtizedekben mérhető, amíg egy igazi tudományos áttörésből javuló egészségstatisztikai adat lesz?
– A skizofréniát 50 éve kutatják, de még egyik hipotézis sem nyert bizonyítást. A Parkinson-kór hátterét viszont az elmúlt 40-50 évben tökéletesen feltérképezték, tudjuk, hogy az agy mely területén milyen idegsejtek pusztultak el, és hogy ezeknek a kiesését melyik terület ingerlésével lehet kompenzálni. Tökéletesen karbantartható a betegség mélyagyi stimulációval. Egy elektródát szúrnak az agyba, és ezen át folyamatosan ingerlik a kívánt területet. A stimulátor úgy működik, mint egy pacemaker, segítségével megszüntethetők a betegség kellemetlen tünetei, a mozgásképtelenség és a remegés.

– A felfedezéseket a hazai gyógyszeripar is tudja majd követni?
– Gyógyszerfejlesztés nálunk elsősorban a Richter Gedeon Gyógyszergyárban folyik, amely – egyetemek és kutatóintézetek mellett – a nemzeti agykutatási program tíz konzorciumi partnerének egyike.

– Dolgozott olyan kutatásban, amelynek az eredményét már láthatta is.
– Oxfordi éveim alatt vettem részt a Parkinson-kutatásban, amelynek során állatkísérletekben embrionális agyszövet-átültetéssel próbáltuk gyógyítani a betegséget. Már itthon kezdtem foglalkozni az epilepszia molekuláris és sejtes mechanizmusának feltárásával, a szorongás hátterének megfejtésével. Megtaláltuk, hogy milyen ingerületátvivő anyagok egyensúlya borul föl ilyenkor, és mely idegsejteken. Felfedezéseink alapján egy gyógynövényalapú szorongásoldót is kifejlesztettünk, amely Amerikában már forgalomban van, Magyarországon és az EU-ban bonyolultabbak az engedélyezési eljárások, ezért még várni kell rá.

– Az állati embriókísérleteket emberi embrióvizsgálat is követte volna?
– A sikeres patkánykísérletek után a terv az volt, hogy spontán abortált embrióból kinyert idegsejteket fognak beültetni a betegekbe, de az egészet leállították, mert olyan híreket lehetett hallani, hogy bizonyos országokban voltak dollármilliárdosok, akik béranya megtermékenyítését szervezték meg, hogy a magzatot a kellő időben, amikor az idegsejtjeik megfelelőek az átültetésre, elvegyék. Ez gyilkosság. Ilyen transzplantációval ma tudomásom szerint legálisan nem kezelnek beteget.

– Nem ijesztő, hogy bizonyos kutatási eredmények illetéktelen kezekbe kerülhetnek?

– Az áll a Bibliában, hogy hajtsd uralmad alá a Földet, amibe beleértendő, hogy aztán jó gazda módjára bánj vele. Ennek feltétele, hogy megismerjük élő és élettelen környezetünket. A tudós feladata a felfedezés, de a kontroll elsősorban a társadalom felelőssége.

Kép

Freund Tamás – Kép: Emmer László

– És a jó gazda mit jelent az ön számára az orvostudományban, ha az élet meghosszabbításáról beszélünk?
– A passzív eutanáziának adott esetben helye van, de az aktívat nem tudom elfogadni. Egy amerikai szenátor egyszer feltette a kérdést, hogy ugyan – köszönhetően a rákkutatásnak és a szív- és érrendszeri betegségek gyógyításának – a fejlettebb területen élők akár 100 évig is élhetnek, mégis mi értelme, ha testileg és szellemileg leépülünk? Bush elnök válaszul az 1990-es éveket az agykutatás évtizedének nyilvánította, és csaknem minden ország csatlakozott ehhez. Ha az Alzheimer-kórt és a különböző eredetű elbutulással járó betegségeket kezelni tudnánk, akkor az utolsó negyed századát is élvezhetnénk az életünknek, és hasznára lehetnénk családunknak, a társadalomnak.

– A „hasznosságot” sokféleképpen lehet értelmezni. Lehet, hogy egy idős beteg hozzátartozó épp azáltal lesz hasznos, hogy önzetlenségre tanítja azt, aki ápolja. És azt tudhatjuk biztosan, hogy a lélekben, amely nem feltétlenül azonos a szellemi képességekkel, mi történik ilyenkor?
– Lehet, hogy igaza van, én csak a beteg szemszögéből értékeltem a helyzetet. Amikor már nem vagyunk önmagunk, amikor már csak vegetálunk, mint a zöldségek, és a saját lelkünkért sem tehetünk semmit. De elképzelhető, hogy ha például egy családban születik egy beteg gyerek, akkor ez valóban nemcsak a gyereknek jelent kihívást, hanem a család minden tagjának, akik számára ez érdemszerzési feladat vagy lehetőség, tehát a lelki fejlődésükről van szó. El tudom képzelni, hogy ilyen értelemben egy öntudatlan ember gondozása is hozhat lelki fejlődést, de tény, hogy például a súlyosan agykárosodott kómások az esetek jelentős százalékában nem ébrednek föl. Akkor ez kinek kihívás?

– Az agy mennyire befolyásolható rendszer? A népszerű sci-fi filmeknek kedvelt témája az emberi agy manipulálása.
– Az agyműködés sokkal komplexebb folyamat annál, hogy ebbe fizikálisan úgy beavatkozzunk, hogy mondjuk meghatározzuk, miről mit gondoljon a páciens, vagy mire emlékezzen. A legelemibb memóriafolyamatokhoz is az kell, hogy az idegsejtek pontosan meghatározott néhány százmilliója megerősítse egymással a kapcsolatát, és ezáltal specifikus aktivitásmintázatok alakuljanak ki. Ezeket nem lehet célzottan változtatgatni.  Koponyán keresztül is ki lehet sütni idegsejteket elektromágnessel, de ehhez egy szobányi elektromágnes hatását kell 1 négyzetcentiméternyi területre fókuszálni. Távolról és az egész agyat befolyásolni nonszensz. Más a helyzet a hipnózisnál, de ott nem fizikális befolyásolásról van szó.

– Mi a különbség a valós ingerek és a képzelet vagy emlékezet által keletkezett információ között?
– Ezt nagyon jó lenne tudni!

A legfrissebb kutatások szerint a képzelt és valós ingerek feldolgozása szinte teljesen átfedő agyi régiókban történik. Azt sem tudjuk még, hogy az idő dimenziója hogyan rakódik rá az emlékképekre.

Az emlékképek beégetődnek az idegsejtek hálózataiba, például a látott kép a látókéregbe, majd onnan az asszociációs kéregbe, de hogy hogyan társul ehhez az az információ, hogy amit láttam, azt most vagy tíz éve érzékeltem, nem tudjuk.

– A neurobiológiához kötődő megfigyelések hozzásegítik a kutatót általános törvényszerűségek felismeréséhez is? Például az emberi létezésről, társadalmi kérdésekről?
– A tudomány bizonyos kérdéseket fel sem tehet, például hogy mi az élet értelme, vagy van-e tér-időn kívüli létezés. Ezek a hit megkerülhetetlen kérdései. Ugyanakkor az anyagi világ fejlődésének legkomplexebb termékét kutatjuk, így természetes, hogy látni vélünk összefüggéseket, főképp, ha van egyfajta biológiai evolúciós szemléletünk. Ezek gyakran kivetíthetők a társadalmi folyamatokra, és eljuthatunk bizonyos – akár szociológiai – konklúziókhoz. Más kérdés, hogy a természettudós feljogosítva érzi-e magát, hogy ilyen jellegű gondolatait megossza a nyilvánossággal. Én úgy éreztem, hogy ez fontos, és amikor elkezdtem az előadásaimba beleszőni, pozitív fogadtatása volt. De ezek az elmélkedéseim nem annyira az agykutató, inkább a gondolkodó ember felismerései.

– Ön szerint az evolúció során mikor kerül bele a lélek az emberbe?
– Ha úgy tekintünk a lélekre, mint amiben hasonlatosak vagyunk a Teremtőhöz, akkor annak tér- és idődimenziói nincsenek, tehát nem kerül bele sehova és semmikor, hiszen ez tér- és időbeli meghatározottságot jelentene. De megközelíthetjük a kérdést onnan is, hogy lehet-e az én-tudat, elme, szabad akarat az anyagi agy fejlődésének emergens tulajdonsága, terméke. Ha összehasonlítjuk a majom és az ember agykérgét, mondjuk egy oszlopocskáját az éleslátásért felelős területen, ugyanolyan sejtek vannak benne, hasonló számban, ugyanúgy kapcsolódnak, és egyforma kémiai anyagok útján kommunikálnak. A lényegi különbség abban van, hogy az emberi agyban ezekből az oszlopokból sokkal több van egymás mellé pakova, az agykéreg felszíne többszöröse a majoménak. De a mennyiségi különbség még nem jelenti, hogy egy bizonyos küszöbértéket elérve kitermel magából egy önmagát irányító én-tudatot, hiszen akkor számítógépes chipeket is elegendő volna nagy mennyiségben összerakosgatni, hogy öntudatra ébredjenek a számítógépek. Viszont úgy gondolom, hogy az emberi agy formájában vált alkalmassá az anyag arra, hogy befogadja a Teremtő-eredetű lelket, azaz, hogy a nem anyagi eredetű lelkünk megnyilvánulhasson az anyagi világ, azon belül a hasonló teremtmények felé.  Hogy mi volt a Teremtő szándéka az ősrobbanással, az anyag, a tér-idő dimenziók és benne a szabad akarattal és istenkereső elmével rendelkező ember megteremtésével, azon csak spekulálhatunk. Talán, hogy érdemeket szerezzünk. Bolberitz Pál atyától egyszer kérdeztem, hogyan képzeli az Egyház a purgatóriumot, mi történik ott, hiszen aki odakerült, az már az öröklétre alkalmasnak találtatott. További érdemeket kell szerezni? Azt mondta, ott már nem lehet érdemeket szerezni, mert ott nincs fizikai test.

Talán az élet értelme, a fizikai test felöltésének értelme éppen az lenne, hogy azon keresztül lélekben nemesedjünk.

– Nyilván az összes vallás hívei, sőt, az ateisták is többé-kevésbé meg tudják magyarázni meggyőződésüket. Vannak dolgok, amelyeket kételkedő természete ellenére soha nem kérdőjelezett meg?
– Mindenki folyamatosan megkérdőjelezi a tanokat, téziseket, amelyek szerint él és gondolkodik, ez az emberi alaptermészet, tudósokra pedig különösen jellemző. Az ateista is hisz, de az ő hite az enyémnél is nagyobb, mert elképzeli, hogy az ősrobbanás önmagától, önmagából, önmagáért, teljesen céltalanul történt. Elhiszi, hogy a fizikai állandók véletlenül alakultak így, pedig ha egymilliárdnyival kisebb lett volna a gravitációs erő, szétspriccel az univerzum, ha pedig egymilliárdnyival nagyobb, azonnal önmagába zuhan vissza. A sejtmagon belüli erőkkel, amelyek összetartják a protonokat és neutronokat ugyanez a helyzet. Ha egymilliárdnyival kisebbek, csak hidrogénionok lennének, tehát protonok, ha nagyobbak, akkor héliumatomok. Mindegyik alkalmatlan lenne arra, hogy felépítse a kémiai elemek arzenálját.

Elhinni, hogy mindez véletlen, a legnagyobb hit.

Ha valaki elismeri a Teremtő létezését, így önmagát is teremtményként kezeli, akkor könnyebben viseltetik kellő alázattal embertársai és a bennünket körülvevő világ felé. Abban nem látok problémát, hogy valaki nem katolikus, mint én, hanem más zsidó-keresztény felekezethez tartozik, de abban igen, ha mondjuk hisz a lélekvándorlásban. Mert ez azt is jelenti, hogy ha kicsit is selejtes testtel születik, úgy tekint rá, hogy majd lesz egy jobb, egy másik. Talán még az öngyilkosságot sem zárja ki. Hasonlóan kezelheti embertársai testi hibáit, életének értékét is.

Hiszek abban, hogy Jézus Krisztus mutatta meg, miért is jöttünk a világra, és abban, hogy az emberi önzés evolúciós zsákutca. Benne a teremtő lélek tökéletessége mutatkozott meg anyagi köntösben.

Nehéz feladat ma átörökíteni a hitet, az alázatot, a hagyományokat, mert az információrobbanás azt is magával hozta, hogy szinte mindent megkérdőjelezünk. Gyökeresen megváltozott az agy információs környezete, és ez hatalmas adaptációt igényel.

– Nem tudtunk ehhez alkalmazkodni?
– Ahhoz, hogy egy faj biológiai adaptáció révén megbirkózzon egy ilyen léptékű változással, természetes szelekcióval ki kell választódnia azoknak a genetikai variánsoknak, amelyek jobban alkalmazkodnak az új környezeti viszonyokhoz, ami évezredekig is eltarthat. Jelentős környezetváltozás esetén a folyamat felgyorsulhat. Például van egy melegvizű hőforrásban élő fonalféreg, amelynek élőhelye könnyen megváltozhat, ha csökken vagy nő a víz hőmérséklete. Ilyenkor felpörgeti a mutációs rátát, azaz gyakoribbakká válnak a véletlenszerű mutációk. Ilyenkor a nagy számok törvénye alapján nagyobb valószínűséggel keletkezik egy olyan variáns, amelyik jól tud alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, de ugyanakkor rengeteg torzszülött is keletkezik.

Az információs és kommunikációs technológiák rohamos fejlődése révén az emberi agyra nehezedő adaptációs nyomás lerontja a hagyományok átörökítésének hatékonyságát.

Ennek is megjelennek a társadalmi torzszüleményei, afféle evolúciós melléktermékek, mint az elmagányosodás, a sok vallási szekta, a terrorizmus és az önzés.

Kép

Freund Tamás – Kép: Emmer László

Az elmagányosodás ráadásul az ideális fogyasztók kinevelésének is kedvez, annak eszköze. Ez úgy működik, mint a leépítő evolúció. A legjobb példa erre a háziasítás: az istállóban élő állatnak nincs szüksége éles szemre vagy gyorsaságra, ezek a tulajdonságai visszafejlődtek vad típusú őseikhez képest. Vagy ott a sacculina nevezetű rákfaj, amelynek idegrendszere, mozgásképessége lárvaállapotban nagyon fejlett, egészen addig, amíg meg nem találja a gazdaállatát, egy nagyobb testű rákot. Akkor rátapad, testébe táplálékszívó tömlőket növeszt, közben leépíti a saját idegrendszerét, mozgásképességét, érzékszerveit, és egy hatalmas nemi mirigyként funkcionál, amely csupán a szaporodását szolgálja.

Ma már sokan a munkájukat, bevásárlásaikat, a szórakozásukat és a társas életüket is számítógépre tapadva intézik, ez egyértelműen visszafejleszti fizikumukat, kommunikációs és gondolkodó képességüket, a cél már csupán a fogyasztás.

– Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy ilyen mértékű adaptációs nyomás evolúciós változáshoz vezessen?
– Ha arra gondol, hogy mikor csökevényesedik el a lábunk vagy lesz hosszabb ujjunk, hogy jobban elérjük a billentyűzetet, akkor ez több tíz- vagy százezer év, ha egyáltalán bekövetkezik. Ahhoz jelentős szelekciós előnyt kellene biztosítaniuk ezeknek a változásoknak.

– Mennyi esélyt lát arra, hogy az agyunk mindenféle zavar nélkül megbirkózzon az információáradattal?
– Ha biológiai, agyszerkezeti változást tételezünk fel, akkor hasonló a helyzet, bár annak szelekciós előnyei remélhetőleg nagyobbak, így azokra szelektálódni is gyorsabb. Ha viszont tudatosan változtatunk információszerző és -feldolgozó stratégiánkon, akkor megtanulhatunk az információrobbanással együtt élni, és ez akár azonnal működhet.

– Akkor nem igaz, hogy az Y és Z generáció már könnyebben eligazodik az információözönben, jobban meg tudja osztani a figyelmét?
– Nem csak az a kérdés, hogy az adott pillanatban mit tud valaki befogadni, hanem hogy két nap múlva mire emlékszik. A nagypapa ebben a versenyben lehet, hogy megverné az unokát. Az elraktározott ismeretanyag akkor lesz tartós és könnyen előhívható,  ha a belső világ impulzusait az agy ehhez hozzárendeli. A belső világ pedig az érzelmek, motivációk összessége. Ezeket művészetekkel, a katartikus élményekkel, pozitív gondolkodással, erkölcsiséggel, emberi kapcsolatokkal lehet gazdagítani.

Minél gazdagabb az érzelemvilágunk, annál erősebb a habarcs, amellyel az ismerettéglákat összeragaszjuk. Annál stabilabb a kapaszkodó, amivel az emléknyomot a gondolkodási folyamatba be tudjuk rántani.

– A gazdag belső világon kívül még mi szükséges a kreatív tudományos gondolkodáshoz?
– Természetesen ismeretanyag. Kétféle agy van: analizáló és szintetizáló, mindkettőre szüksége van a tudománynak.

– Ön melyik típus?
– Inkább az utóbbi, de nyilván senki sem csak az egyik vagy másik, én is egész eddigi tudományos karrierem során az apró részleteket is lelkesen kutattam. Kisgyerekkorom óta bennem volt az olthatatlan megismerési vágy, ami nem azt jelenti, hogy az ember halmozza a passzív ismeretanyagot, hanem hogy utánajár, hogyan mozog a giliszta, miért robban föl két vegyület, ha összeönti. A szüleim egy kémiai kutatóintézetben dolgoztak, voltam ott 12-13 évesen nyári diákmunkán egy vegyszerraktárban, és poénból megtanultam a dobozokra írt hosszú vegyületek képletét. Aztán kísérletezgettem is, 13 éves koromban még vegyész akartam lenni, de a biológia aztán érdekesebbnek tűnt. Harmadik gimiben tanultuk az agyat, akkor már tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Az agy szerkezete és működése nemcsak izgalmas és érdekes, hanem még szép is. Meg kell nézni mikroszkóp alatt egy idegsejtet!

– A gyerekeit is ennyire érdekelte ez a világ?
– Abszolút nem. Egyszer a lányomnak, aki szobrászművész, megmutattam, azt hittem, ha belenéz a mikroszkópba, hanyatt esik a gyönyörtől. Tetszett neki, de igazából nem fogta meg.

– Azt mondta egyszer, hogy a kutatómunka nem nyolcórás állás. Ez mit jelent?
– Az nem kutató, aki végzi a kísérleteit, és bár három óra múlva megláthatná az eredményt, mégis ott hagyja a mikroszkópot, mert letelt a munkaidő, és megy teniszezni. Akiben nincs mindent elsöprő vágy a felfedezésre, az legyen asszisztens, az is igen hasznos és fontos kutatási tevékenység. Persze ennek van árnyoldala, kevesebbet voltam a gyerekeimmel, mint szerettem volna. Amikor például Oxfordban éltünk, gyakran éjfél után is dolgoztam, vagy a komolyabb műtéteknél hajnalig.

– A munkatársakat könnyű lelkesíteni?
– Ez ragadós. Olyan fantasztikus mentoraim voltak, akik hihetetlenül tudtak motiválni, például Szentágothai János és Somogyi Péter. Próbáltam ezt én is megtanulni és tovább adni. Sajnos egyre kevesebbet tudok fiatalokkal foglalkozni, ma már ez a senior tanítványaim feladata.

– A sikerei vitathatatlanok. De nincs a kutatómunkában túl sok csalódás is, olyan elpocsékolt energia, amit nehéz elfogadni?
– Aki diákként ebben nőtt fel, föl van készítve. Ha csupán a hipotézis nem bizonyult korrektnek, az nem volt kidobott idő, hiszen a negatív eredmény is eredmény. Azt nehéz elviselni, ha a kísérletet rosszul terveztem vagy végeztem, így nem konkluzív, vagy ha valamit elnéztem, félreolvastam, és elszúrtam vele fél évet. Ennél csak az rosszabb, ha mondjuk két év után eljutok egy komoly felfedezéshez, nagy lelkesen nekiállok, hogy megírjam, és közben megjelenik valaki másnak a tollából.

Dr. Freund Tamás neurobiológus, kutatási területe az agykéreg működése. Bolyai- és Széchenyi-díjas kutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője. Az Európai Bizottság elnökének tudományos és technológiai tanácsadó testületének tagja. 2011-ben, a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért megkapta harmadmagával az „agykutatás Nobel-díjának” is nevezhető Agy-Díjat (The Brain Prize). Tavaly Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Ez a cikk a Képmás magazin 2014. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Sokféle pszichoterápia létezik. Ezek valójában párhuzamos utak vagy nem mindig mindegyikkel lehet ugyanoda eljutni?

– A terápia nem olyan, mint a kényszerzubbony, sem a pszichológusra, sem a páciensre nem lehet sematikusan ráhúzni. Sokféle módszerrel foglalkoztam. Szerettem volna hipnotizőr lenni, meg is tanultam, de rájöttem, hogy nem passzol a személyiségemhez. Foglalkoztam például drámaterápiával, de a legközelebb hozzám az imaginatív, képi terápia, a meditáció és a relaxáció áll. Nemcsak az a fontos, hogy valaki valamit jól elsajátítson, hanem az is, hogy aztán tudjon vele dolgozni, és ennek a feltétele az is, hogy neki is segítsen a módszer, hiszen akkor érzi a hatását, és azt, hogyan alkalmazható az adott problémákra. Még az egypetéjű ikrek sem egyformák, minden ember az univerzum páratlan csillaga. Előbb a csillagot kell megismerni, feltárni azokat a rétegeket is, amelyek a paciens „hozott problémája” alatt rejtőznek. Ez a lelki ásatás, amely a múltat, a korai tanulást, korai sebződést kutatja, segít értelmezni a jelent. A tudattalan rétegeinek fölfejtése és a hasonló, így egymással összekapaszkodó traumák megismerése során tárul föl teljességében a helyzet, ehhez lehet a terápiát is hozzátervezni. Például így lehet egy tartós bűntudat feloldásához a megbocsátás terápiával hozzájárulni.

– És ha eltűnik a bűntudat, tiszta lappal indul a beteg?

– Soha nincs teljesen kitakarított lélek, ahogy tökéletesen tiszta lakás sincs, amelyet használnak. De egy jó tisztasági fokot érdemes megtartani, rendszeres lélektakarítással. Sajnálom, hogy sokan még mindig nem értik, hogy erre is szükség van. Pedig rengeteg pszichoszomatikus stresszbetegség, allergia és autoimmun reakció gyógyítható lenne pszichoterápiával és megelőzhető volna lelki „edzéssel”. Hadd mondjak egy példát: ma az egyik vezető halálok a szív és érrendszeri megbetegedés. Ma már tudjuk, hogy bizonyos típusú érzelmek és indulatok különösen károsítják a szívkoszorú-ereket. Például az ellenségesség, a gyűlölethordozás, a harag. Candace Pert kutatónő azt igazolta, hogy bizonyos típusú problémák által keltett feszültség és ennek hormonális megfelelője bizonyos szervi rendellenességek előidézésében nagy szerepet játszik. Mi is történik, amikor valamilyen hatás ér minket, hogyan dolgozzuk ezt föl mentálisan? Először eldönti az agy, hogy a hatás fontos vagy nem. Ha fontos, de rossz, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor az idegrendszer- és hormonműködés egy bizonyos, arra az érzelemre jellemző ún. ligandot, vagyis hormon-peptid koktélt kezd termelni, amely aztán leáramlik a szervezetbe, ahol különösen bizonyos típusú fogadósejtekre, vagyis szervrendszerre hat. A gyűlölet által kiváltott ligandok például minden alkalommal összeszorítják a koszorúereket, ezért a szív nem kap elegendő vért, így ennek ismétlődése nyomán jöhet létre az infarktus. Mit üzen mindez nekünk? Azt, hogy tényleg „ne menjen le a nap a te haragoddal”.

A szakma és a klienseim is arra tanítottak, hogy gyakran fellehető a tökéletes összhang a bibliai üzenetek és a tudományos bizonyítékok között. A rákkutatás azt is igazolta, hogy a daganatos elfajulásban különös szerepet játszik az a hormonhatás, amelyet a megbocsátásra való képtelenség vált ki. A megbocsátásnak úgy kellene szerepelnie az életünkben, mint egy rítusnak. Akik a hitük szerint élnek, azért is egészségesebbek, mert lelkigyakorlattal, bűnbánattal, imával kitakarítják magukból a negatív indulatokat. Ma már az is bizonyított, hogy az ima egy különleges meditatív állapot, amely mentális aktivitással jár. Szemben a meditációval, ami inkább passzív, szemlélődő, beengedő, várakozó állapot, az imádkozó elmét eltölti az ima tartalma, a kérés, a köszönet. Vagyis mindkét agyfélteke aktív és közöttük különlegesen együttműködő, harmonikus kapcsolat jön létre, ami egyébként nem szokványos. Azok az imák azonban, amelyeket az Isten büntetésétől való félelem tölt el, nem segítenek igazán. Vagyis a pszichológia arra tanít, hogy a megbocsátó, szerető Istenhez folyamodjam. De ne általánosítsunk, aki hívő vallásgyakorló, annak járható az ima útja.

– Befolyásolja a terápiát, hogy a terapeuta hívő ember-e?

– Gyakorló református vagyok, de ez nem jelenik meg úgy a munkámban, hogy aki hisz Istenben, azzal biztosan szót értek, aki pedig nem, azt meg akarom győzni. Mindenkinek van istene, állította Carl Gustav Jung analitikus lélekgyógyász. Van, akinek a pénz vagy a gyomra az, és azért odaadja testét-lelkét, saját istene kisajátítja, áthatja az egész életvezetését. A hit univerzális képesség, valamiben-valakiben mindnyájan hiszünk. A vallás sem azonos a spiritualitással, mert hittételekben és rítusokban rögzíti a nem látható és nem bizonyítható másik valóságra vonatkozó meggyőződéseket. Ma már az ennél általánosabb jelentésű spirituális dimenzió is helyt kapott a pszichológiában. Bebizonyosodott a személyiség-kutatásban, hogy archetipikusan magunkban hordozzuk, genetikusan átörökítjük a magasabb erőhöz tartozás tudatát, azt, hogy egy nagy egész részei vagyunk. Minden vallásos ember spirituális, de a spirituális elkötelezettségűeknek csak egy része vallásos. A pszichoterápiában azonban bármilyen is a kliens hitrendszere, azt kell megértéssel elfogadnunk, csak így segíthetjük őt.

– De úgy tűnik, az ekkor létrejövő kapcsolatnak is csak a szeretet lehet a kulcsszava.

– Nem tudok különleges kapcsolatba kerülni szeretet nélkül. Ez a szeretetfogalom nemcsak bizalmat, hanem felelősséget is jelent a másik iránt.

– Említette a megbocsátás terápiát. Nehéz volt a megbocsátás a saját életében? Hiszen a Rákosi-rendszer nem kímélte az Ön családját sem.

– Én a gyerekkoromat hatalmas biztonságérzetben éltem meg, pedig soha nem babusgattak, és valóban nem volt könnyű a rákosista időkben x-es osztályellenségnek lenni. Irredentának, sovinisztának bélyegzett költő nagyapám osztályellenségnek számított. De rend volt az életünkben és apám, aki lelkész volt, hihetetlen erőt képviselt. Előfordult, hogy a testvéreimmel órákat álltunk sorban, és végül penészes kenyeret kaptunk. Az utcánkban olykor megjelent éjszaka a lefüggönyözött nagy fekete autó bőrkabátos alakokkal, és elvitte az embereket. De ma is emlékszem, hogy amikor hallottuk az autó hangját, akkor apám állt az előszobában és azt mondta „Egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Isten akarata nélkül.” A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak, hogy a bajban is azt nézzem, merre van a kiút, hogyan lehet továbblépni. Persze őket biztosan megviselte mindez, de ránk, gyerekekre ezt sohasem sugározták. Amikor elvették a házunkat, és mentünk el a teherautóval és a cókmókunkkal Pestről, nem azt éreztük a testvéreimmel, hogy most megyünk a nyomorba, hanem, hogy micsoda kaland, vajon hová megyünk?

– Pszichológusként hogyan tudja értelmezni a bűn fogalmát?

– Az én értékvilágomban érvényes fogalom a bűn, hiszen ez a hitrendszerem része, ezt tanultam hit- és erkölcstanból, szüleimtől, az élettől. Pszichológusként viszont nem hitéleti munkát végzek. Szolgálom a másik ember világát, elfogadom az ő hitét. A munkában a saját etikám vezet, amit a Bibliából kaptam, de Kanttól és az ő nyomán Viktor Frankltól is átvehettem. Mi vezérel engem az életben? Fontos-e nekem a másik ember? Ha én nem segítem, akkor ki tegye? Ha nem most, akkor mikor? És ha nem teszem, akkor ki vagyok én? Ezek a fontos kérdések. Erre tanítottam a gyerekeimet is. Amikor fáradtnak látom a lányomat, aki szintén pszichológus, és megpróbálom rábírni, hogy pihenjen, ezt válaszolja: mama, de hát ezt láttam tőled. És valóban a magánéletem meglehetősen összezsugorodott a munkám mellett.

Van egy egyetemes igazság, amely megfogalmazódik a szent iratokban, a Bibliában, Koránban, a Talmudban, a Tórában. Az élet mindenek feletti védelme, tisztelete, szeretete és szolgálata áll a középpontban. Albert Schweitzer etikája is ezt mondja. Ha ez ellen vétek, az igazság ellen vétek. Ez bűn. Ma a posztmodern etikai relatívizmus korában sajnos nincs közmegegyezéses igazság, az erkölcsnek nincs életirányító hatalma. Egyedi érdekek vezérlik a „mit szabad és mit nem” döntéseket. Privát erkölcse a pszichopatának is van. Ha viszont nincs kollektív erkölcs, kioltódik a felelősség az emberből, nem épül föl a lelkiismeret. Amikor a szekularizációval kivették Istent a rendszerből, az ember kezébe adták a legfőbb ellenőrzést, minden relativizálódott. Az igazságot a törvényhozókra és -betartókra bíztuk, akiknek saját erkölcsüktől függ ,,szolgálják-e a közérdeket, vagy saját érdekeik szerint élnek.

(Részlet a Képmás 2013. márciusi számában megjelent interjúból)

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farsangi buli. A lány hippinek öltözött, a srác „tour de France”-nak. A fiú fondorlatos módon megszerezte a hippilány e-mail címét, majd azonnal randit kért tőle. A 4. találkozáskor már teát főztek a Hármashatár-hegy tetején, a 6. alkalommal pedig a Vér-test vették célba kerékpárral, több mint 100 km-t kerekez-tek együtt” – mesél Zita a kezdetekről azon a weboldalon, ahol a 40 ezer kilométeresre tervezett biciklizés során szerzett élményeiket megosztják. A szerelmesek később elkalandoztak két keréken Amszterdamba és Rómába (itt eljegyezték egymást), majd másfél év szervezés után tavaly nyáron összeházasodtak és nekivágtak. Nyolc hónapja vannak úton, Indiában, Punjab tartományban érte utol őket e-mailem. Számtalan kérdés motoszkált a fejemben, egyszer őrültnek tartottam őket, máskor irigykedve olvastam élményeiket. „Normálisak”, hogy megmásszák a világ legmagasabb műútját, a Karakorum Highwayt, hogy később áttekerjenek Pakisztánon át Indiába? Annyira „jó” családból származnak, hogy megtehetik? Olyan kedves a munkáltatójuk, hogy kétéves szabadságra mehetnek?

„Jó családba születtünk, de egyikünk családja sem különösen gazdag, és bár mindenben igyekeznek minket támogatni, közben nagyon féltenek bennünket. A hasonló dologról álmodozóknak mondanám, hogy csak az első lépés a nehéz: átlépni a biztonságos, kiszámítható otthon küszöbét. Utána már jön minden magától, és ha jönnek is nehéz pillanatok, azokat felejthetetlen élmények követik, amelyekért mindig érdemes utazni.” 

„Európai szemmel nézve itt Ázsiában már-már zavarba ejtően befogadóak az emberek.” 

„Sikerült nem egy emberrel, családdal közelebbről is megismerkednünk, részesei lehettünk életüknek néhány napra. Ezek a legszebb élményeink ezen az úton. Egy alsó középkategóriás autó árából utazgatunk reményeink szerint még évekig” – válaszol kérdéseimre Árpi.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pixabay

Zita egész életében utazásról álmodozott, azonban idő és pénz hiányában ezek a célok többnyire nem valósultak meg, mostanáig. „Nekünk, Istennek hála, volt választási lehetőségünk, mert nincs hitelünk és lesz hol laknunk, ha hazamegyünk egyszer, ezért az összegyűjtött pénzt nem lakásra vagy autóra, hanem álmaink megvalósítására költjük” – meséli. Az ő ötletére tűzték zászlójukra a család fontosságát, amit férje kezdetekben nem értett teljesen: „Aztán észrevettem, hogy amikor háromgenerációs nagycsaládoknál lakunk, akkor van valami megfoghatatlan a levegőben, amitől az egész légkör nagyon kellemes lesz. Ez a modell nálunk eltűnőben van, holott megoldást jelenthetne korunk sok problémájára. Persze ahhoz, hogy harmóniában éljen együtt több generáció, sok minden együtt kell, hogy legyen: türelem, elfogadás, akarat – mindenki részéről. ”

Zita szerint „Európában mindenki önállóságra, önmegvalósításra törekszik, itt viszont a családnak minden generáció szerves része – együtt élnek meg jót és rosszat. Ugyanakkor erős a vallási-társadalmi „nyomás” is, pl. egy családnak szégyen az öregotthonba beadni a nagymamát. A »nekem ne mondja meg senki, hogyan éljek« gondolkodásmód nem jellemző errefelé.”

Sajnos a környezetüket nem értékelik ennyire Ázsia lakói, Árpi rendszeresen dohog beszámolóiban az égő szeméttelepek, a felelőtlen energiagazdálkodás, az emberi nemtörődömség miatt. Vannak pozitív élményeik is, „de ezeket nagyon nehéz észrevenni, nyugati szemmel nézve elszomorító, ami itt van.”

„Pakisztán fővárosában megismerkedtünk egy emberrel, aki hétről hétre rendezi a szemétszedő kampányokat, legutóbb pedig Indiában, Punjab államban ott lehettünk egy városi kerékpáros klub alapításánál és egy kerékpáros felvonuláson is részt vettünk.”

„Ezt azért tartom különösen fontosnak, mert itt a nyugatot követik, és mi valahol a nyugati embert képviseljük a furcsa biciklinkkel és a megannyi érdekes felszerelésünkkel. Ha tőlünk azt látják, hogy a bringázás nemcsak a szegényeké, hanem a környezetért felelős fiataloké is, talán ők is elgondolkodnak.”

A fiatal házaspárra az eddig megtett több mint 8000 kilométer során egy 6-7 ezer méter magas hegyek közé zárt csodavilág, Hunza földje tette a legnagyobb hatást. Egyik faluból a másikba gleccsereken keresztül vezet az út, az emberek nagyon közvetlenek, barátságosak, izmaeli muszlimok. Spirituális vezetőjüknek, Aga Khannak köszönhetően rendkívül jó az egészségügy és a közoktatás, így mindenki jól beszél angolul, már tizenéves kortól. „A Hunza-völgy egy mesebeli hely, ahol még autók sincsenek, mert egy földcsuszamlás által néhány éve létrejött tó elzárta az autóutat a külvilágtól”. A fiatalok pár napja Agrában voltak, a taj Mahalt nézték meg. Az út nagy része még hátravan, élményeiket a 360fokbringa.hu weboldalukon olvashatjuk, ahol képeslapot is kérhetünk tőlük.

E cikk megjelenése óta Zita és Árpi már több mint 46 országban járt. Hogy hogyan is lehet megvalósítani mindezt minimálbérből, arról itt olvashatnak.

A cikk eredetileg a Képmás magazin 2012 áprilisi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt>>.

Zólyomi Zsolt a parfümkészítés mellett parfümökkel és illatokkal kapcsolatos tudományos, üzleti és marketing tanácsadásból él. A személyes parfümtanácsadás is része tevékenységének, de igazán különleges feladatok is megtalálják. Egy Los Angeles-i sushi bár vezetője például felkérte, készítsen étvágygerjesztő illatokat, hogy amikor az előtérbe belépnek a vendégek, egyből az ételre koncentráljanak. Megszületett egy nagyon diszkrét, ánizslikőrös, halas illatkompozíció.

– Ha csak a reklámok és a divat után megyünk, zsákutcába jutunk, mert minden ember teljesen egyedi testillattal rendelkezik. Persze ez változik attól függően, hogy mit eszünk, iszunk, egészségesek vagy betegek vagyunk-e, kialudtuk-e magunkat, hogyan élünk az élvezeti szerekkel.

Léteznek bizonyos közismert parfüm típusok: citrusos, édes, orientális, de nincs éles határvonal ezek között, csak finom átmenet. Az ismert márkák, a dekoratív üvegek tesztelésre, fújkálásra csábítanak, de a hozzánk illő illat kiválasztásához nagy segítség a szakértelem. Jó, ha a vevő elmeséli, milyen illatokat, virágokat szeretett eddig, mit eszik, iszik szívesen, az eladó megfigyeli a vevő karakterét, és magában összesíti az egész aromavilágot. Csak ezután tud biztonsággal illatot ajánlani.

Spanyolországban található egy olyan étterem, ahol a szag és ízélményt különleges módon kapcsolják össze: két fogás között, átvezetésképpen kihoz a pincér egy ezüstburával letakart tányért. Felemeli a burát és nincs alatta semmi más, csak egy odafújt illat. Ez az aroma köti össze az előző fogást a következővel.

Jó parfümválasztáshoz idő kell!

1. A papír tesztercsíkokra írjuk rá a kifújt illat nevét, hogy a későbbiekben be tudjuk azonosítani valamennyit.

2. Ezután menjünk olyan helyre, ahol friss a levegő, és szagoljuk meg ismét a csíkokat.

3. Töltsünk el máshol is egy kis időt, majd vegyük elő ismét az illatcsíkokat, s amelyik illat még mindig tetszik, azt visszatérve egy diszkrét fújással próbáljuk ki a bőrünkön.

4. Megint sétáljunk egy negyedórányit és a friss levegőn szagoljuk meg újra az illatot, most már a bőrünkön.

Az alábbi hasznos gyakorlati tippeket érdemes megfontolnia a munkakereső  anyukáknak:

• Minden egyes család életében más megoldás lesz a nyerő. Ne gondolkozz sémákban, ne vegyél példát a barátnődről! Általában okos dolog atipikus megoldásokban gondolkodni, különösen több gyerek mellett, de nem feltétlenül. Az önismeret és a „családi önismeret” fontos alapja a munkába állás koncepciójának. Az önismereti alapon elinduló anyukák esetében kevesebb a kudarcba fulladó próbálkozás.
   
• Ne tűnj el a munkahelyedről teljesen a gyerekszülés miatt, és ne csak úgy tartsd a kapcsolatot, hogy rendszeresen elküldöd a gyerek édes fotóit. Első gyerek előtt nem tudhatod vissza fogsz-e térni, ezért mindenképpen maradj külsős tagja a közösségnek. Mégpedig szakmai tagja. Ha érdekes cikket találsz a témátokban, hívd fel rá a többiek figyelmét! Kérdezz rá korábbi projektekre, mi lett velük, hogyan alakult a dolog? Maradj érdeklődő!
   
• Próbálj meg folyamatosan tájékozódni a szakterületeden. Járasd a szakmád lapját, formálj róla véleményt. Használd ki a magyar rendszerben járó három ajándékévet (gyes, gyed), tanulj! Gyerekaltatás után is lehet keresgélni félórát az Interneten. Cikket írni, konferenciára menni a babák hathónapos kora után általában megoldható.
   
• Mindig sikeresebb az az édesanya, aki nem állást keres, hanem munkát. Aki tényleg dolgozni akar, akinek van egy hivatása, vagy egy elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni, aki arra vágyik, hogy egy munkát szívvel-lélekkel végezhessen. Aki lelkesedni tud a szakterületéért, megtalálja a helyét a munkaerőpiacon.
   
• Sok múlik a belső hozzáálláson. A (leendő) munkahelyed számára nem egy anyuka vagy, hanem egy vegyészmérnök, egy angoltanár vagy egy könyvtáros – úgy is menj oda! De nem javaslom, hogy tagadd le a gyerekeidet. Ha miattuk nem vesznek fel, csak az állandó munkahelyi konfliktustól menekültél meg. De ne írd bele az önéletrajzodba, ahogy a házassági évfordulódat sem fogod beleírni. Majd a személyes beszélgetésen elmondod. És ne úgy nézz ki, mint egy háromgyerekes anyuka, hanem mint egy jó szakember! Ez vonatkozik a frizurádra, a ruhádra és minden egyébre.

A feladat tehát: egyensúlyt teremteni a családban a munkafronton is, amely segít a mindennapok kiegyensúlyozott működésében. És ez egészen biztosan minden egyes családban más és más módszerrel fog sikerülni.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció  – Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Felkészülni a váratlanra

Amit szülőként tanácsolhatunk a gyermekünknek, az az, hogy az utcán kerüljön minden feltűnést. Ne hangoskodjon, de ne viselkedjen riadtan, tétován sem. Határozottan igyekezzen a célja felé. Feltűnő ékszer, vagy divatholmi ne legyen nála, és mobiltelefonját, egyéb technikai eszközeit igyekezzen a legdiszkrétebben használni.

Az esemény váratlansága, a nyílt, primer agresszió a legtöbb emberre bénítóan hat, vagy meggondolatlan tettekre ösztönzi.

Le kell szögezni, hogy amennyiben mégis támadás éri, semmilyen ketyere nem fontos annyira, mint az ő testi épsége!

Ne villanjon át az agyán, hogy „Mit kapok otthon, ha nélküle megyek haza?”

A lélekjelenlét attól is függ, hogy milyen az illető helyzetfelismerő képessége. Erre felkészíthetjük a gyermekeinket, már azzal is, ahogyan mi reagálunk a hétköznapi életünk dolgaira. Gyakori probléma a túlzott aggodalmaskodás, de a veszélyérzet hiánya is.

A helyzetre való felkészítés nem azonos a kategorikus tiltással, vagy félelemkeltéssel. Az "ezt teheted, ezt viszont semmiképpen" megfogalmazások ennél sokkal hasznosabbak. Például:

Ha üldöznek, érdemes arra menekülni, ahol többen vannak: boltba, utcai forgatagba.
Legtöbbször a hangos kiabálás is hasznos, a legtöbb elkövető szereti elkerülni a feltűnést.
Nem érdemes vitába bonyolódni, visszafenyegetni, ha esély látszik a gyors elmenekülésre érdemes kereket oldani.
Fegyveres fenyegetésnél semmiképpen nem javasolt a szembeszállás, a támadó lefegyverzése külön szakma, csak a filmekben tűnik olyan egyszerűnek.

Bizonyos viselkedésmódokkal csökkenteni lehet a gyermekeinket érő erőszak esélyét

Nagyon gyakori a verekedés provokálása hirtelen meglökéssel, szóbeli vádaskodással: „anyáztál”. Nem érdemes hevesen reagálni, mert máris megvan az ürügy a támadásra, és ami még nehezebbé teszi a helyzetet, a provokálók mindig többen vannak. A támadót ilyenkor azzal lehet zavarba hozni, ha nem az következik, amit ő feltételez: Bocsánat, sietnem kell. Nahát, ott jön az apám! és az ehhez hasonló megszólalások kizökkenthetik. Ezzel időt lehet nyerni, ami ilyenkor nagy segítség, mert valóban felbukkanhatnak más járókelők, megváltozhat a szituáció és a támadó esetleg eliszkol. Amikor a megtámadottak is többen vannak, érdemesebb nekik is több irányba futni. Mindegyiket nem fogják kergetni, így valaki segítséget hozhat a bekerített társnak.

A szembesítés duplán segíthet

Még a legokosabban, legbátrabban viselkedő gyermeket is érheti olyan atrocitás, ami komoly traumatizáló élménnyé válhat.

Nagyon fontos, hogy beszélhessen az eseményekről, érezze a környezete együttérzését, az elkövető tette iránti felháborodását.

Elégtételt kell kapnia az elszenvedett sérelmekért.

Az agressziót elszenvedő gyermeknek megnyugtató lehet, ha a bűnös elnyeri méltó büntetését, de ennél még hatékonyabb módszer az úgynevezett resztoratív igazságszolgáltatás. Ez annyit jelent, hogy az áldozat és a tettes újra szembenéz egymással. Az elkövető szembesülhet az áldozat haragjával, mindazzal a testi, lelki kínnal, amit tettével okozott, de módot adnak neki a jóvátételre. A szakemberek szerint az ily módon lezárt ügyek sokkal jobban szolgálják a megismétlődés elkerülését és úgy az áldozat, mint az agresszor lelki egészségét.

Fiataloknál különösen fontos tapasztalat, hogy a másik személy szemszögéből is megláthassa az eseményeket. Ennek élménye sokkal jobban hat rá, mintha egy tekintélyszemély, vagy intézmény kiró rá valamilyen büntetést.

Az utóbbinál nem mozdulhat ki a szerepéből. A peremhelyzet ismerős, ezért vonzó számára, az egészből esetleg csak annyi tanulságot von le, hogy legközelebb rafináltabbnak kell lennie. Fennáll az ismétlési kényszer. Az áldozat ebben az alkuban visszakapja azt a lehetőséget, hogy kettőjük konfliktusának feloldásában az ő döntése lesz az irányadó, ezzel megszabadul a tehetetlenség kínjától.

A legutóbbi kutatások szerint a leghatékonyabb módszer az agresszió megfékezésére a sok csapatmunka, egy-egy feladat köré, változatos összeállításban szervezett teamekkel.

Brit tudósok biztos kimutatták, csak még nem publikus: létezik egy szindróma, amely vasárnapról hétfőre virradóra jelentkezik, és óvatos becslések szerint a lakosság kilencven százalékánál megfigyelhető.

Tünetek: ásítozás, halogatás, visszaalvás, krónikus késés, közlekedési neurózis, magas vérnyomás, agytáji zsibbadás, végkimerülés (délre). Ha nem kezelik, fóbiává hízik. No, ilyenkor jöhet jól egy zsebbe rejtett használati utasítás: hétfő reggelekhez.

1. Tegyük félre a beporosodott rossz szokásokat: tévé (pláne ágyból), rádiós hírzuhany éhgyomorra abszolút ellenjavallt. Hétfő reggel mindennél értékesebb öt perc színtiszta csend.

2. Krónikus visszaalvóknak jól jöhet egy kis éjjeliszekrényre készített energialöket; a gyümölcslétől (haladó ínyenceknek) egészen a kocka csokoládéig bármi. Megcsiklandozott gyomorra aztán jöhet a fejedelmi reggeli. A „jaj, nincs nekem erre időm…” kezdetű kifogás könnyen megelőzhető, ha előző este megterítünk.

3. Ne legyünk restek ablakot nyitni, és csak úgy, a mélylégzésért magáért, jó nagyot sóhajtani. Önsajnálat el, lehet neki integetni.

4. Hallgassunk zenét. Sokan a komolyzenére esküsznek: hétfő hajnalban egy kis Mozart állítólag gyógyír. Érdekes játék, egy próbát megér: a buszon keressünk egy kedves idegent, és szinkronizáljuk magunknak a gondolatait.

5. Ha az utánozhatatlan hangulatú tömegközlekedés helyett autóval ingázunk, azon a makacs tényen kívül, hogy hétfő van, meg kell birkóznunk a dugókban gerjedő neurózissal is - rossz esetben egyedül. Csüggedésre semmi ok. A magányos forradalmárok hamar elvéreznek: ha lehet, kerítsünk társaságot. Vigyük el egy darabon a szomszédot, vegyünk fel potyautast.

6. Ha kissé időigényes szeánszunk ellenére tűréshatáron belüli késéssel érkezünk meg a munkahelyünkre, mindenképpen jutalmat érdemlünk. Erre a nem várt esetre mindig legyen nálunk valamilyen ártalmatlan önkényeztetőszer. (Lásd 2. pont.)

7. A hétfőfóbia mélypontja a munkahely: feladathalmok, nyűgös kollégák. Oldásképp szórjunk el néhány felelőtlen bókot; a hétfő ellen fád közönnyel protestáló sorstársakat sokkoljuk indokolatlan kedvességgel.

8. Óvoda óta világos, hogy a tízórai komoly dolog. Az olaszok is tudják - adjuk meg a módját. Inhaláljunk kávé fölött, babráljunk a barnacukorral, nyújtózzunk egy jó nagyot, és adjunk hálát, amiért a nehezén már túl is vagyunk.

1

A hatvan felé járó, molett nő az utcát járja, billegve, komótosan. Mindig épp a házunk előtt van, ha kilépek a kapun, vagy hazaérkezem. Hangosan köszön rám, mielőtt még észbe kapnék, különös, beletörődő hanglejtéssel, hol tegez, hol magáz. Aztán rendszerint felsóhajt: „Úgy innék egy kávét!” Olykor előtte megjegyzi „De csinos (vagy) ma!” , „Szép gyerek a fia(d), láttam tegnap.” vagy „Hú, de meleg van!”. Vagy – ahogy Micimackó mélabús barátja, Füles tenné – csak úgy mellékesen közli: „Ma van a névnapom.” Nem tudom, hogy hívhatják, úgy kéthavonta megjegyzi.

Általában nem kéreget. Üdvözöl, kérdez, sóhajt, konstatál. Mintha csak egy iménti beszélgetés beálló csöndjét szakítaná meg fölocsúdva a mélázásból. Aztán persze rendre rátérünk a lényegre: „Soká lesz fizetés” vagy „Egy húszas van nálam, az egy kávéra sem elég”. Ha adok neki párszáz forintot, megköszöni, és hozzáteszi, mintha csak én tukmáltam volna rá: „De a lányom meg ne tudja!” Mindketten tudjuk, hogy sohasem láttam a lányát, és nem kávéra kell a pénz. Ha nem tudok adni, együttérzőn bólint: „Te is szegény vagy.”

Nem tudom, van-e egyáltalán lánya, hol lakik, lakik-e valahol. Megkérdezhetném, de akkor megszegném a játékszabályokat.

2

– Ááá, sziaszia, bocs, nem vettelek észre, de jó, hogy látlak, annyira rohanok, de hát tudod, hogy mindig ez van, soha sincs vége, a munka, a gyerekek. Gondolom, nálatok is dettó. Ezer éve nem kávéztunk. Hú, ma még nem is ittam. Jól vagytok? Gondolom, nálatok is most ez a sulikezdős őrület, de azért nyáron pihentetek? A mi nyarunk se volt piskóta, majd beülünk valahova és elmesélem, a jövő héten, vagy azután. Muszáj mennem, késésben vagyok, hívlak valamikor, de tényleg. Puszilok mindenkit, na helohelo, ne felejtsük a kávét!

– Szia. - válaszolom, ahogy távolodó alakja után nézek. Soha életemben nem kávéztam. Koffeinallergiám van.

3

Imádom a frissen pörkölt kávé sejtelmes-izgalmas illatát. Már este jóleső otthonosságérzés tölt el, ha eszembe jut, hogy másnap reggel kiülök az erkélyre, és kettesben töltök pár percet a bögre kávémmal. Elkészítem, nagyot szippantok a reggeli boldogságból, amelynek ugyanúgy része a hajnali fekete zamatos illata, mint a friss levegőé és a virágzó leanderé. A kávéfőző pöfögése is része a madárhangokból, a lakásban alvók szuszogásából, a szomszéd utcában járó kukásautó zajából összeálló szimfóniának.

Élvezem ezt a pillanatot, lassan kortyolok bele. Mert tudom, hogy abban a pillanatban, ahogy lenyelem, megszűnik a varázslat. A fekete, egyszerű keserű folyadékká válik, ébreszteni kell a családot, meg kell locsolni a virágokat, ki kell vinni a kukát. A szimfónia szólamai elvégzendő feladatokká esnek szét.

Hozzávalók:

6 ek. reszelt torma

3 ek. liszt

6 dl tej

cukor

A tormát összekeverjük 2 dl tejjel, 5 percig fedő alatt pároljuk. A lisztet kevés tejjel simára habarjuk, és állandó keverés mellett a tormára öntjük. Végül felengedjük a maradék tejjel, összeforraljuk, és cukorral ízesítjük. Langyosan tálaljuk.

A torma a természet antibiotikuma.

Pulyka tormában

Hozzávalók:

8 szelet pulykamell (sertéskaraj)

2 ek. frissen reszelt torma

2 dl + 1 dl (friss) tejszín, ha diétásan szeretnénk, helyettesítjük tejjel

2 ek. étkezési keményítő

só,

reszelt gyömbér, szerecsendió

2-3 gerezd zúzott fokhagyma

A húsokat mindkét oldalukon hirtelen átsütjük. Kivesszük a serpenyőből, és jénai tálba rakjuk. A fokhagymát átpirítjuk, hozzáadjuk a tormát és a többi fűszert, és a húsra tesszük. Felöntjük 2 dl tejszínnel és annyi vízzel, hogy épp ellepje, és addig főzzük, amíg a hús teljesen megpuhul. A végén az étkezési keményítőt elkeverjük a félretett tejszínnel, és összeforraljuk. Párolt rizzsel tálaljuk.