„Ezek a mai fiatalok jó dolgukban már azt sem tudják, mit csináljanak. Nem akarnak dolgozni, és mindezt azzal magyarázzák, hogy keresik önmagukat. Bezzeg a mi időnkben tudtuk, mi a felelősség és örültünk, ha diploma után találtunk egy rendes állást, ahol aztán életünk hátralévő részében dolgozhattunk” – sokszor hallunk efféle vélekedést, főképp az idősebbek szájából. Kapunyitási pánik – így nevezi a pszichológia a kórt, amelyet a kapuzárási pánik analógiájával határoztak meg, amitől az egyetemet vagy főiskolát végzett Y-generáció (azaz a 25-35 éves korosztály) egy része szenved manapság.

Hevesi Kriszta pszichológus szerint: „Olyan fokozott versenyhelyzet elé állítja ma a fiatalokat a társadalom, amit egyben a szülők is gyakran nyomatékosan kommunikálnak feléjük, amihez nagyon palléros psziché, sok érzelmi és társas támogatás kell. S ha nem hisszük el, hogy nem épp csak a mi fiunkkal/lányunkkal van a probléma, akkor vegyük elő a statisztikát: hisz ennyi fiatal egyszerre »éretlen« nem lehet! Nem egyszerű most (sem) fiatalnak lenni…”

Most akkor mi lesz?

Damian Barr, a Get it together című könyv szerzője (Guide to Surviving Your Quarterlife Crisis, vagyis Útmutató, hogyan éljük túl a kapunyitási pánikunkat), már 2006-ban úgy érezte, hogy írnia kell a jelenségről, mert túl azon, hogy saját maga szembesült a kapunyitási pánikkal járó depresszióval és bizonytalansággal, azt vette észre, hogy a környezetében egyre több huszonéves érzi azt a fajta nyomást magán, amit korábban a negyvenesek. Ugyanis ahelyett, hogy az egyetemi évek alatt és után felszabadultan élveznénk a fiatalságunkat, még mielőtt megállapodnánk egy életre, már stresszelnünk kell az egyetem alatt felhalmozott adósságok törlesztésén, a feltételezhetően ránk váró munkanélküliség miatt, és azon, hogy egyrészt megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, ugyanakkor az álmainkat is megvalósítsuk. Ez pedig egy elsőre feloldhatatlan belső konfliktushoz vezet. „A döntés feszültsége, félelem a rossz döntéstől, a hibázástól, az új kihívása, vajon megfelelek-e, teljesülhetnek-e az álmaim, vagy kevés leszek. Ennyire vegyes érzelmek szakadnak ekkor a fiatalok nyakába, hullámszerűen. Ez korjelenség – egy olyan új dolog, amivel a fiataloknak meg kell birkózniuk” – mondja Hevesi Kriszta.

Erre aztán rátesz egy lapáttal, hogy látszólag végtelen lehetőséget nyújt számunkra a világ, karrier és párkapcsolat szempontjából is. Az internetnek és főként a közösségi oldalaknak hála, nap mint nap izgalmasabb és szebb életekkel és emberekkel találkozhatunk és lehetőségünk van, hogy nonstop összevessük mások életével a miénket, ami mindig szürkébbnek és unalmasabbnak tűnik, mint a fotoshoppolt álvalóság. „Értelemszerűen a kitágult lehetőségek is megnehezítik a választást, ami pedig a munka világában az egyre erőteljesebb specializáció következménye. Emberi tulajdonság, hogy az általunk elérhető legjobb alternatívát szeretnénk választani, megkapni.

Mondok egy egyszerű és profán példát: ha bemegyek az áruházba piros szoknyát venni (s csak egyetlen áruház van a városban), ahol egy piros szoknya kapható, kicsit bizonytalankodhatok, hogy megvegyem-e. Viszont ha az egész utca csak boltokból áll, ahol rengetegféle és árkategóriájú piros szoknya kapható, mennyivel nehezebb és szorongást okozóbb a választás.”

Mások könyvet írnak és Balin szörföznek? Te pedig... Nyugi, nem vagy egyedül

Adam Smiley Poswolsky, egy harmincas éveiben járó sikeres fiatal. Jó egyetemen végzett, jó állása volt, a szövetségi kormánynak dolgozott és 28 évesen már évi 7000 dollárt keresett. Azaz papírforma szerint hozott mindent. A szülei, a barátai és a főnöke is büszkék voltak rá. Akár boldog is lehetett volna, de egy apró dolog nyomasztotta, ugyanis nyomorultul érezte magát. Minden reggel, amikor fél hétkor csengett az ébresztője, iszonyatos fájdalom nyilallt a testébe és az egész napját végigkísérte. Ráadásul naponta szembesült a facebookon azzal, hogy míg neki a jól fizető, de egyre inkább unalmassá váló munkája mellett nincsen ideje semmire, a barátai start up-ot alapítanak, filmeket készítenek, szörföznek Srí Lankán, és leányt kérnek a Machu Picchun. Lakótársának minden este elpanaszolta, mennyire utálja a munkáját, mire ő csak annyit mondott: „Az, hogy utálod a munkádat, az életed része, ezzel mindenki így van, ez totál természetes.” (És valóban az emberek 70 százaléka utálja a munkáját.) Adam könyvet akart írni és valami társadalmilag hasznos dolgot csinálni. Aztán egy nap megvalósította az álmait. Olyan emberekkel találkozott, akik bíztak benne, bátorították, és rövid időn belül felmondott a munkahelyén. Megírta az első könyvét és azóta több TED-előadást is tartott arról, hogy sosem szabad máséhoz mérni az életünket, mert az örökös elégedetlenséghez vezet. Arról is beszél, hogy nem az a fontos, hogy a karrierlétrán minél magasabbra másszunk, hanem, hogy kitaláljuk, mit akarunk kezdeni az életünkkel és a tehetségünkkel. „Mert, ha van bátorságod változtatni az életeden, másokat is erre fogsz inspirálni és így megváltoztathatod az egész világot. Mert mi nem az én, én, én generáció vagyunk, hanem a céltudatos, az élet értelmét kereső generáció”– hirdeti Smiley.

HAHÓ, a kapunyitási pánik pszichológiai tény

2011-ben Dr. Oliver Robinson, a londoni Greenwich Egyetem professzora egy különleges kutatást végzett. 50 embert interjúvolt meg a 25–35 éves korosztályból, akik korábban már tapasztalták a krízissel járó tüneteket: a kétségbeesést, a bizonytalanságot, a magányt, a depressziót, különösen, miután belecsaptak a való világba. A vizsgálat alapját egyébként egy Gumtree.com nevű oldal felmérése szolgáltatta, amely során 1100 megkérdezett fiatal 86 százaléka ismerte el, krízisszerűen nyomasztja, hogy még mielőtt betölti a 30-at, kézzelfogható sikert érjen el a párkapcsolatában, pénzügyeiben és a munkájában. Öt fiatalból kettő azon aggódott, hogy nem keres eleget, 32 százalékuk görcsölt azon, hogy 30 év alatt meg kell nősülnie, 6 százalékuk emigrálni akart, 21 százalékuk pedig teljesen másik karrierre vágyott, mint amiben éppen tevékenykedett. Robinson azt mondja, hogy ez az állapot átlagosan két évig tart, és a legtöbb esetben (80 százalékban) pozitívan zárul, hiszen a kétségek, a kérdések felvetése nem rossz dolog, lehetőséget nyújt a változtatáshoz. Ráadásul, ha ezzel most 25 évesen szembesülünk, nem pedig kapuzárási pánikként a 40-es éveinkben, akkor több időnk lesz arra, hogy sikeres és boldog életet építsünk.

„A pszichológia érzékenyen reagál a társadalmi jelenségekre – s azért fontos ’felcímkézni’, nevet adni neki, hogy könnyebben definiálható, megérthető, s kommunikálható legyen az érintettek, illetve a nagyközönség felé. Olyannyira valós e jelenség, hogy az ELTE-n konferenciát és workshopot szerveztek a fiataloknak Start-para néven, könnyítve az ezen a perióduson való túljutást. Ha beszélünk róla, az a hozzá való viszonyulást, kezelését is segíti”– meséli Hevesi Kriszta.

Nyílik a kapu, csak lassan

Robinson és kollégái a krízist öt egymásra épülő folyamatként határozták meg.

Az első időszakban azt érezzük, hogy tönkretettük az életünket a saját választásaink miatt és már nem is mi irányítjuk azt. A második lépcsőben felerősödik az érzés, hogy „ki kell szállnom a jelenlegi helyzetből”. A harmadikban, pedig megtesszük: kilépünk a nem működő kapcsolatból, a nem nekünk való munkahelyen felmondunk és időt adunk magunknak, hogy új élményeket szerezzünk. A negyedik fázis az élet újraépítéséről szól, az ötödikben pedig dolgozunk az új elköteleződéseinken, amelyek sokkal inkább megfelelnek az érdeklődésünknek és a vágyainknak.

A veszélyeztetett kör

A kapunyitási pánik egy korjelenség, kultúraspecifikus fogalom, ami természetesen olyan közösségekben, ahol a döntés terhe nem nyomja az egyén vállát, nem jelenik meg.

Vagyis nem igazán merülhet fel egy olyan kultúrában vagy közösségben, ahol az egyén ki van szolgáltatva a közösség által előírt hagyományoknak. Elsősorban az értelmiségi fiataloknál jelentkezik, akik egyetemet végeztek, meg akarnak felelni a konvencionális követelményeknek (házasság, gyerek, karrier, anyagi biztonság megteremtése), de közben idealisták is, mert valami különlegeset, valami fontosat szeretnének alkotni.

Mit tehet ilyenkor a szülő?

„Az egyik legfontosabb, hogy fogadjuk el és legyünk tisztában vele, hogy az, ami a korábbi korosztályokban még nem okozott ilyen mértékű problémát, ma valós szorongásforrás a fiatalok számára. A megnövekedett lehetőség egyben fokozott szorongáshoz is vezet – s egy jó döntéshez idő szükséges. Ne akarjunk helyette dönteni, sürgetni a választását, ne kergessük bele egy rossz döntésbe, hisz a gyors látszatelköteleződés csak növeli a problémát, megbosszulja magát, s boldogtalan élethez vezet. Így hát fogadjuk el, hogy ez egy másik generáció, másfajta megoldandó problémákkal” – tanácsolja Hevesi Kriszta.

Természetesen a kapunyitási pánik senkit nem hatalmaz fel arra, hogy mögé bújva éveken keresztül lébecoljon a világban, anélkül, hogy bármiféle erőfeszítést tenne annak érdekében, hogy megtalálja a neki való munkát és az élete értelmét. Viszont fontos, hogy elismerjük és tudjuk, hogy ez egy létező jelenség, amivel farkasszemet kell nézni, meg kell küzdeni, de nem feltétlenül magányos harcosként.  

Egy gyermek születésére különböző módon készül a pár két tagja, a biológiai okok közvetlenül hatnak a pszichés készületre is. Ezért mondhatjuk általánosságban, hogy egy férfinak nehezebb dolga van az apaszerepre való felkészülésben és az apaság megélésében, mint az anyának a saját szerepének elsajátításában. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nőnek ne kellene erre az új szerepére készülnie! Azt viszont igen, hogy mivel a várandósság ideje alatt csak a nőn keresztül tud érintkezni a babával az édesapa, szerencsés és hasznos, ha a nő energiájának és kapacitásának megfelelően tudja segíteni a férfit az apává válásban, hogy hasonló mértékben részt vehessen a várakozásban.

Beszélgessünk!

A különbözőségek mellett számos olyan része van a felkészülés időszakának, amit együtt tudnak megélni és hatékonyan megtenni. Ahogy mindig, itt is kulcskérdés a kommunikáció a pár tagjai között. „Neked mi a véleményed az alvás előtti esti meséről?“ „Mit gondolsz, hasznos, ha a gyerekünk már egyévesen rajzfilmeket néz a tévében?“ „Szerinted olyan szülő leszek, amilyenek az én szüleim voltak?“

Hasznos, ha előkerülnek a félelmek az új élet születésével kapcsolatban.

A már említett szerepek rémisztő hatása közös: mind a nők, mind a férfiak tartanak attól, hogy nem lesznek elég jó anyák vagy apák. Általában szintén közös jelenség a párkapcsolat féltése: „Vajon megváltozik-e a kettőnk kapcsolatának minősége?“ „Ha nem vigyázunk, közénk tud-e állni ez a kis csöppség?“ A férfiak inkább egzisztenciális jellegű nyomást éreznek magukon, „Tudom-e biztosítani az ideális feltéteket?“ A nőknek általában a gyermek ellátásával kapcsolatban vannak félelmeik: „Tudom-e majd szoptatni, úgy és amennyi jó neki?“, „Tud-e majd jól kötődni hozzám, hogy kiegyensúlyozott baba legyen?“, „Fel bírok-e majd kelni hozzá éjjel, lesz-e elég szeretetem, türelmem a gondozásához?“ – és ehhez hasonlók. Az egész életre szóló felelősség, egy kicsi ember gondozásának, nevelésének vállalása egyaránt nagy teherként nehezedik tehát a házaspár mindkét tagjára, de szerepeiknek és személyiségüknek megfelelően másképp.

Ki legyen ott a szülőszobában?

A szülés-születés kiemelkedő esemény nemcsak az anyának és az újszülöttnek, de a házaspárnak, és mindkét félnek.

Manapság az apák is jelen lehetnek a szülőszobában, de erről sokféleképp vélekednek a párok és a felek is. Vannak nők, akik nem szeretnék, hogy életük párja nehéz helyzetben, kimerült állapotban lássa őket. Vannak olyan férfiak, akik teljes mértékben a nők ügyének tekintik a szülést. Számos véleményt hallani. Mi a hozzánk fordulóknak azt mondjuk, a pár tagjai beszéljék át a lehetőségeket, igényeket, félelmeket a szüléssel kapcsolatban is, azután hozzák meg a döntést – közösen! A legszerencsésebb az, ha a felek igényei találkoznak, például a férfi nagyon szeretne jelen lenni, a nő pedig örül ennek – vagy: a férfinak még a gondolattól is borsózik a háta, hogy bent legyen, a nő pedig teherek érezné a férfi jelenlétét, de nem akarja korlátozni. Fontos az, hogy vegyük figyelembe társunk személyiségét és a párkapcsolatban való működési módját.

A szülés sok tekintetben a pár együttműködésének jellegzetes képe.

Az anya nem kényszerítheti az apát a jelenlétre, ha az nem szeretne valóban részt venni, mert komoly problémákat okozhat számára ez a kötelező élmény. Az apának viszont nagyon érdemes készülnie az eseményre – mondanunk sem kell: közösen az anyával –, hogy miben és milyen módon tud a segítségére lenni a vajúdó anyának.

Új életvitel – kezdődik!

Amikor az újszülött hazaérkezik, kézzelfoghatóvá válik az addigi életvitel gyökeres változása. A házaspár ezekre az első, általában rendkívül nehéz hetekre is tud valamelyest készülni.

A férfinak tisztában kell lennie azzal, hogy egy bizonyos időre hátrébb kell lépnie, át kell adnia a helyét az újszülöttnek, hiszen az anya figyelme és energiája szinte teljes mértékben a gyermekre irányul.

Segítség, ha a férfi tartja a kapcsolatot a külvilággal, vezeti a háztartást, minden felesleges dologtól óvja az anyát és a gyermeket. Hagynia kell, hogy ebben az első időben létrejöjjön a későbbiekre nagy hatással bíró „szövetség“. A nő számára nagy feladat ebben a gyermekágyi időszakban annak feldolgozása is, hogy a gyermek már nem a testének a része, hanem egy önálló élet. Ezekben a hetekben a nőnek egy sor pszichés feladat mellett a gyakorlati dolgokat (éjszakai kelések, állandó figyelem, saját testi fájdalmai) is meg kell oldania.

Ilyenkor a férfi eléggé egyedül marad, azt látja általában, hogy a nő labilissá válik, beszűkül, a gyermekre fókuszál, esetleg mintha nem is ő lenne igazán. A hormonális változások miatt ez normális jelenség, viszont a „magányos” férfi feladata ennek elviselésén túl az eredeti egyensúlyt a megfelelő időben visszaállítani! Nem egyszerű feladat ez, de amikor stabilizálódik a napi ritmus, amikor a körülmények lehetővé teszik, gondos mérlegelés után határozottan jeleznie kell az anyának, hogy itt az idő. Nehézség, ha ilyenkor a nő ezt nehezen fogadja el, sokszor nagy veszteségként éli meg, pedig csak a normál házasság működésmódja.

Akárhogy is: nem szabad megfeledkezni, hogy itt is két felnőtt szövetségéről beszélünk, akik közösen vállalják a születendő gyermek felnevelését, de továbbra is a kettejük kapcsolata kell, hogy legelöl legyen a fontossági sorrendben!

A cikk a Képmás magazin 2016. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Nyaralás mint befektetés

A család, a munka és a háztartás között lavírozva érdemes odafigyelni a testi-lelki feltöltődésre és a regenerálódásra is. Azok, akik nem képesek eltávolodni a munkahelyi problémáiktól, illetve a szakmai siker hajszolása vagy a munkájuk iránti túlzott elköteleződés miatt lélegzetvételnyi időt sem engedélyeznek maguknak, a kutatások szerint sokkal inkább ki vannak téve a kiégés veszélyének, mint azok, akik rendszeresen figyelmet fordítanak a testi-lelki felfrissülésre. Emellett tovább nehezíti a helyzetüket az is, hogy a családtagjaikra és a barátaikra sem marad elegendő energiájuk, ami elmagányosodáshoz, a kapcsolatok megromlásához vezet.

A nyaralás kiváló lehetőség a munkahelyi feladatoktól való eltávolodásra, illetve a minőségi együttlétre. Hátránya viszont, hogy nem olcsó mulatság, bár érdemes kiemelni, hogy a témával foglalkozó kutatások szerint a boldogságérzetünk szempontjából kifizetődőbb, ha a tárgyak hajszolása helyett élményekbe és tapasztalatokba fektetjük a pénzünket. A megélt pillanatok, illetve az azokra való visszaemlékezés hosszú ideig feltöltenek bennünket, míg az újabb és újabb javak megszerzésekor a kezdeti öröm és boldogság után a hangulatunk az eredeti alapszintre tér vissza.

A tökéletes vakáció

Célszerű alaposan végiggondolni, hogy miként szervezzük meg, illetve mivel töltjük a szabadság időszakát, hogy minél többet profitálhassunk a vakációból.

A nyaralás pszichológiáját boncolgató kutatások tanulságai mentén az alábbi tanácsokat érdemes figyelembe venni:

Fokozatosan kapcsoljunk át a pihenés üzemmódra! Élvezzük ki az izgalommal teljes várakozás időszakát, és ne hagyjuk az utolsó napokra a határidős munkákat!

Nemcsak a vakációt, hanem az azt megelőző időszakot is érdemes alaposan megszervezni, ugyanis a fokozott terhelés és a nyugalom közti hirtelen, átmenet nélküli váltás számos negatív hatással bír. Bár a közhiedelem úgy tartja, hogy a nyaralás előtti hetek a boldog várakozásról és izgalomról szólnak, Jessica de Bloom, a nyaralás és szabadság pszichológiájának egyik neves kutatója tanulmányában leírja, hogy egy 96 holland munkavállalót vizsgáló kutatás eredménye szerint a vakációt megelőző időszak igencsak megterhelő az egészség, valamint a pszichés jóllét szempontjából. A fokozott stressz mögött a munkában töltött utolsó napok megnövekedett munkaterhelése húzódik meg, ami különösen a női munkavállalókat érinti, mivel általában nekik kell az otthoni teendőkről is gondoskodniuk. Emellett gyakran a pihenés első napjai sem a felhőtlen felszabadultságról és boldogságról szólnak, mivel a stresszhormonok hirtelen megvonásával tovább fokozódnak a problémák: láz, magas vérnyomás, migrén, gyomorpanaszok, rossz hangulat és alvásprobléma is előfordulhat.

Tervezzük meg a nyaralást, és töltsük meg tartalmas és emlékezetes élményekkel!

A nyaralás sikere, a regenerálódás, valamint az élmények minősége és pozitív színezete nem feltétlenül azon múlik, hogy mennyire hófehér a homok a tengerparton, milyen elegáns szállodában sikerült megszállnunk, vagy mennyire menő okostelefont nyomogathatunk a koktélozás alatt. Sokkal inkább a tartalmas együttlétek és beszélgetések befolyásolják, továbbá azok a tapasztalatok, amelyekre már régóta vágytunk, és végre sikerült megélnünk. Egy 2010-es kutatás eredménye szerint a nyaralás pozitív hatásai akkor válnak maradandóbbá, ha nyugodtnak és pihentetőnek értékeljük az utazást. Ebben segíthet, ha előre megszervezzük a részleteket, de nem zsúfoljuk tele túl sok programmal a napjainkat. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy a nyaralás végére ne csupán a pakolás és a kellemetlen intéznivalók maradjanak, ugyanis az utolsó emlékek nagyban meghatározzák, hogy milyennek értékeljük az átélt élményeket.

Felejtsük el a munkát!

A kutatások szerint a szabadság a munkáltatónak is megéri, mivel a szellemileg és fizikailag kipihent munkavállalónak növekszik a teljesítménye. Az utazás tágítja a látóteret, kreatívabbá és rugalmasabbá tesz, továbbá hozzásegít, hogy könnyebben felismerjük egy-egy probléma különböző aspektusait és megoldási módjait. Ehhez viszont feltétlenül szükséges, hogy valóban eltávolodjunk a munkahelyi problémáktól és stressztől. Ennek érdekében ki kell kapcsolni a telefont, a munkahelyi levelezést, és érdemes előre megkérni a munkatársakat, hogy a nyaralás ideje alatt próbálják meg nélkülünk megoldani a problémákat. A szabadság után érdemes fokozatosan felvenni a munka fonalát, mivel gyorsan szertefoszlik a nyaralás minden pozitív hatása, ha már az első nap azon stresszelünk, hogy minden elmaradt munkát pótoljunk.

Kapcsoljuk ki a kütyüket!

Az internet és a telefon kikapcsolása nemcsak a munkától való eltávolodás miatt lényeges, hanem azért is, hogy teljes figyelmünkkel a családtagjaink és barátaink felé fordulhassunk.

Őrizzük meg a boldog emlékeket!

Az emlékezés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a nyaralás pozitív hatásait minél tovább élvezhessük. Gyakran a fényképektől várjuk, hogy segítsék az emlékezetünket, hiszen ma már néhány kattintással megörökíthetjük és a barátainkkal is megoszthatjuk az élményeinket. Mindazonáltal a pszichológusok szerint ez éppen ellenkező hatást vált ki, mint amit remélünk tőle: gátolja az emlékezési folyamatot, hiszen nincs időnk megélni és befogadni a pillanatot, így a minket ért pozitív tapasztalatok nem tudnak valódi emlékekké formálódni. Sokkal jobban járunk, ha minél teljesebben átéljük az élményeket, és csak ezután készítünk néhány képet, amelyeket később elővehetünk, nézegethetünk. Juliana Breines pszichológus szerint a kellemes emlékek felidézéséhez hozzájárulhat az is, ha a nyaralás idejére összeállítunk egy zenealbumot, vagy elkezdünk egy új illatot használni, mivel a későbbiekben ezen dalok meghallgatásakor vagy az illat beszippantásakor felidéződnek azok a pozitív tapasztalatok, amelyek boldogsággal és lendülettel töltenek fel bennünket.

Hallgassunk a szívünkre!

Nincs általános érvényű recept arra, hogy milyen típusú nyaralást érdemes választani, mindez a személyiségünk, a preferenciáink és a családi életciklusunk függvényében alakul. Természetesen más úti célt és másfajta nyaralást választ az, aki akkor érzi jól magát, ha nyüzsöghet és emberek között lehet, illetve mást az, aki inkább elcsendesedésre vágyik. Más igénye van annak, aki a munkája során folyton utazgat, mint annak, aki egy irodában ülve dolgozik. Érdemes olyan pihenés mellett dönteni, ami más, mint amit nap mint nap csinálunk, hiszen ez is segít a kikapcsolódásban.

Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a családtagoknak különböző elképzelésük van az ideális nyaralásról, és alkalmazkodniuk kell egymáshoz, hogy mindenki jól érezhesse magát az együtt töltött idő alatt. Ez korántsem egyszerű vállalkozás, mivel az érdekellentétek mentén gyakran nehéz elképzelni olyan alternatívát, amely „nyertes–nyertes” szituációt eredményezne. Ilyenkor az segíthet, ha a családtagok felismerik, hogy a lényeg a köztük lévő kapcsolat és annak építése, elmélyítése, nem pedig az, hogy kinek a szempontja fog győzedelmeskedni.

Ne tekintsünk csodaszerként a nyaralásra!

Bár a kutatások eredményei arról tanúskodnak, hogy a rendszeres nyaralás fordított összefüggésben áll a különböző szív- és érrendszeri betegségek előfordulásával, valószínűsíthetően mégsem ok-okozati a kapcsolat. Ugyanis egy japán vizsgálat szerint azok, akik rendszeresen járnak nyaralni, más szempontból is odafigyelnek az egészségükre: helyesen táplálkoznak, mozognak, valamint az alvásuk mennyiségére, minőségére is hangsúlyt fektetnek.  Azok az elemzések, amelyek a nyaralás előtti és utáni időszakban is megvizsgálták a munkavállalók jóllétét, arra jutottak, hogy a szabadság hatására kismértékben nő az élettel való elégedettség, illetve csökkenek a testi panaszok és a kimerültség érzése. Sajnos ez nagyon rövid ideig tart, körülbelül 2-4 hét alatt szertefoszlik. Nem érdemes tehát azt várni, hogy két hét pihenés egész évre feltölt bennünket! Lehetséges, hogy jobban járunk, ha gyakrabban iktatunk be rövidebb utazásokat, mivel ez segíthet abban, hogy hosszútávon megteremtsük a munka–magánélet/pihenés egyensúlyát. Ehhez hozzájárulhat az is, ha a mindennapokban is megtaláljuk az apró örömöket, jelen vagyunk a saját életünkben, időt fordítsunk a számunkra fontos emberekre, olvasunk, beszélgetünk, társasozunk a gyermekeinkkel, mozgunk, élvezzük az ízeket, és egyszerűen csak megtesszük azokat a dolgokat, amelyek energiával és boldogsággal töltenek el bennünket.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Milyennek kell lennie egy jó kardvívónak?
– Sok tulajdonságot ki lehet használni, például a magasak távolabbról elérik, a fürgébb lábúak gyorsabban megközelítik az ellenfelet, a nyugodtabb típusok jobban elő tudják készíteni az akcióikat, a túlmozgásosak folyamatosan zavarni tudják az ellenfelüket. Az biztos, hogy a vívópalántának gyors észjárásra és jó intuíciós készségre van szüksége, és nagyon fontos, hogy szorgos legyen.

– Neked mi az erősséged, és miben szeretnél fejlődni?
– Alapvetően dolgos lábmunkás vívó vagyok, a páston jól ki tudom használni a gyors izomzatomat. Szeretek dolgozni, sokat teszek azért, hogy a legjobbak között legyek. A technikán folyamatosan kell csiszolnom, hiszen ez egy technikai sport, és úgy érzem, messze vagyok még a vágyott célomtól. Taktikában is van mit fejlődnöm, ehhez a rutin segít hozzá leginkább, ezenkívül naprakésznek kell lenni abban is, hogy éppen milyen tendenciák vannak a sportágban, például a zsűrizésben, ezért is járok sokat versenyekre.

– Mennyire spontán és mennyire előre tervezett egy-egy csörte?
– Valamilyen stratégiával, ha nem is tusról tusra, de előállunk, megpróbáljuk felépíteni és saját képünkre formálni az asszókat, de ha az ellenfél nem úgy reagál, ahogy terveztük, rögtönözni, változtatni kell. Folyamatosan sakkozunk, és ez azonnali reakciókat is jelent.

– Küzdősportokban sokat elárul az ellenfél arckifejezése. Ti nem látjátok a másik versenyzőt. Miből következtetsz a lelkiállapotára?
– Marad a testbeszéd. Ha görnyedtebben tartja magát, tudom, hogy fáradt, ha kapkod, látom, hogy feszült, ha lassan áll be, az azt jelzi, hogy valamiért húzza az időt. Persze előtte az edzéseken ki is elemezzük az ellenfél jellemző testbeszédét, és az edző azt is figyeli, hogy én milyen üzenetet közvetítek. Kicsit olyan ez, mint a póker, csak nem az arccal „csatázunk”. Az egyébként nem feltétlenül baj, hogy egy-két zsűriítéletnél nem látszik az arcunk.

– Mióta tudod, hogy a legjobb szeretnél lenni?
– Kilenc-tíz évesen kiderült, hogy versenyzőalkat vagyok. A gyerekversenyeken hihetetlenül motivált voltam.

– Kik voltak veled a hátországban?
– A családom, főleg a szüleim, akik edzésre, edzőtáborba, versenyre vittek, vették a drágábbnál drágább felszereléseket az elején. Jó volt úgy hazamenni edzések után, hogy édesanyám meleg főztje és szerető családi légkör várt. Nagyon fontos volt számomra Gerevich Gyuri bácsi is, aki apám helyett apám volt, közel álltunk egymáshoz. Rendkívül jószívű ember volt, mindenkivel megtalálta a közös hangot. Mindig egy viccel várt minket edzésre. Nem a büntetés eszközeivel vívta ki a tiszteletet, hanem a tudásával és a személyiségéből áradó szeretettel. Nem is nagyon kellett minket direkt módon fegyelmeznie. Persze engem is küldött haza, mert beszélgettem lábmunka közben, de már amikor kiléptem a vívóteremből, tudtam, hogy neki volt igaza. Egyszer rám szólt, kétszer rám szólt, harmadszorra hazaküldött.

– Később nem is voltak zökkenők az olimpikonná válásig?
– Egyszer 12-13 évesen meguntam, mert többet akartam együtt lenni a barátaimmal. Akkor édesanyám is és Gyuri bácsi is beszélgettek velem, külön-külön.

– Mivel győztek meg?
– Az edzőm mondta, hogy azt nem tudja megígérni, hogy olimpiai bajnok lesz belőlem, de azt igen, hogy ő mindent meg fog tenni érte. Édesanyám meg azt, hogy ehhez tehetséged van, ezt szereted, ha abbahagyod, nagyon hiányozni fog az életedből.
A sportolói életem legnagyobb krízise Gyuri bácsi halála volt 2008-ban, amikor én 18 éves voltam. Egy nehéz gyászidőszak után új edzőt kellett keresnem, és hosszú hónapokba telt, mire rájöttem, hogy nem találom meg benne Gyuri bácsit, és elfogadtam, hogy az új edzőnek nem őt kell pótolnia. Ezután Somlai Béla mesterrel a Vasasban igazán jó szakmai, majd emberi kapcsolat alakulhatott ki.

Kép

– A testvéreidnek nem volt nehéz teljesíteni egy ilyen csodagyerek tesójaként?
– Erről talán őket kellene megkérdezni, de velem soha nem éreztették, hogy féltékenyek lennének, mindig együtt örültek velem, és ez nagyon jó volt. A bátyám matematikus, a húgom meg zenei pályára ment, úgyhogy le voltak osztva a lapok: tudomány, sport, művészet.

– Mikor jöttél rá, hogy érdekel a pszichológia?
– Elég lassan. A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztem, ott még főként a reál tárgyak foglalkoztattak, főleg a matek, abban jó is voltam, ezért a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára mentem. Ott aztán rá kellett döbbennem, hogy bár ez nagyon szép tudomány, de engem nem érdekel. Átnyergeltem az ELTE-re, nemzetközi tanulmányok szakra, ahol már társadalomtudományokkal foglalkozhattam, és ez arra nagyon jó volt, hogy kiszélesíthettem a tudásomat a világról – hamarosan be is fejezem. 2012-ben, az olimpia évében jöttem rá, hogy engem ebből az egészből az ember érdekel igazán, és elkezdtem a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakját.

– Milyen egy olimpikon egyetemi élete?
– Én az egyetemre csak tanulni járok, előadásra, gyakorlatra és vizsgázni. A szociális életem eléggé csorbul, nem megyek kollégiumi bulikba, csak az egyetem épületében találkozom a többiekkel. Örülök, hogy mégsem éreztetik velem, hogy más lennék, mint ők. Sem a hallgatók, sem az oktatók. Ugyanakkor nagyon segítőkészek, ha például konzultációra van szükségem. Egyébként elég kategorikusan elválasztom az életemben a tanulmányaimat és a sportot.

– Van gyakorlati haszna a pszichológiai ismereteidnek a vívásban?
– Egyelőre még csak fél tudással vagyok felvértezve, hiszen alapszakon nem mélyedünk annyira bele a részletekbe, és nem szeretném ezt a fél tudást rosszul felhasználni. Nyilván nagyon sok önismerettel kapcsolatos kurzusunk van, és ez hasznos a sportban is, jobban értem, hogyan működöm, hogyan gondolkodom.

– A sportpszichológia lebeg a szemed előtt?
– Dolgozom sportpszichológusokkal, tetszik a munkájuk, nekem is nagyon sokat segítettek a versenyekre való felkészülésben, de egyelőre még csak kóstolgatom, nem döntöttem el, melyik területtel szeretnék foglalkozni.

– Szerinted mennyire könnyű az önállósodás, a felnőtté válás egy élsportoló számára, akinek be van táblázva minden napja? Szakemberek mondják meg, óráról órára, mit tegyen; hogyan és mikor pihenjen, egyen, milyen részcélokat tűzzön ki. Mint pszichológuspalántát is kérdezlek.
– Egyrészt megértem, amit mondasz, másrészt az is tény, hogy sportolóként kifejezetten fontos, hogy valaki minél előbb felnőttesen kezdjen el gondolkodni, felelősséget vállaljon, megtanuljon dolgozni és küzdeni a célokért. Ilyen szempontból az élsportolók kicsit koravén attitűddel is rendelkeznek, hiszen ha jön az edzés, akkor nem foglalkoznak semmi mással.

– Verseny közben mennyire tudod kizárni a páston kívüli világot? A bírót, a közönséget?
– Változó, nem lehet versenyről versenyre megtenni, de az év fő eseményeire megpróbálok olyan mentális állapotba kerülni, hogy ki tudjam zárni ezeket az ingereket.

– Amikor otthon leteszed az edzéscuccod, fejben tovább foglalkoztat egy közelgő verseny vagy ellenfél?
– Van, amikor heteken keresztül pörgök, rágódok egy vereségen, és ez nem feltétlenül hasznos. De azt nem tartom bajnak, ha edzés után az ember átgondolja az aznapi teljesítményét, mi mehetett volna jobban, min kell javítani. Ez segíti a fejlődést. Néha rajtakapom magam, hogy az előszobában vívólépésekben közlekedek.

Kép

– Most is várnak haza meleg étellel?
– Néha meleg étellel is, de meleg szeretettel mindig, amelyet a páromtól, Bettitől kapok. Mindketten elég elfoglaltak vagyunk, általában 8, fél 9 körül érünk haza, s ilyenkor együtt szoktuk kitalálni, hogy mi legyen a vacsora. Ha van erőnk és kedvünk, főzünk is, de többnyire gyorsan elkészíthető ételeket.

– Ha nem olyan nagy a tét, nehezen motiválod magad?
– Nehéz hasonlóan magas színvonalon teljesíteni, ezért egyrészt kerülöm az ilyen versenyeket, másrészt igyekszem megfogalmazni magamnak, hogy miért fontos az a megmérettetés. Egy világkupa azért már ad kellő mennyiségű adrenalint.

– És egy győzelem után meddig érdemes pörögni?
– Van egy egészséges ünneplési időszak, nagyon fontos, hogy a sikert meg tudjam élni, hiszen ezért is csinálom. Az egy hatalmas motiváció, hogy egyszer már álltam a dobogó tetején, és ezt újra meg akarom tapasztalni. Ugyanakkor nem vagyok az a típus, aki az érmeit nézegeti vagy videókat keres a YouTube-on. A jelenben élek, nem a múltban.

– A fotózáson többen viccelődtek veled, hogy lecserélhetnéd George Clooney-t a kávéreklámban. Mennyire esik nehezedre az ilyesmi, mint ez a mai fotózás?
– Nem mondhatnám, hogy annyira vágyom a reflektorfényre, alapvetően a páston vagyok otthon, de jó érzés, hogy keresnek, és ez is hozzátartozik a sportolói léthez, örömmel veszek részt benne.

– Szerinted mire lehet használni ezt a népszerűséget?
– A sport nagyon sok értéket képvisel, ezt szeretném közvetíteni. Megtanítja a gyerekeket és a fiatalokat küzdeni, tisztelettel lenni az idősebbek iránt, megérteti velünk, hogy fontos magunkkal, az egészségünkkel foglalkozni, nagyon jó közösségi élményt ad, megtanít arra, hogyan működjünk együtt, hogyan legyünk csapat.

– Ha sok pénzed lenne, mi lenne az a cél, amire fordítanád?
– Mindenképpen a következő generációra, a fiatalokra fordítanám. Akik nélkülöznek, annak kevesebbet kelljen, aki tehetséges, annak pedig legyen egyenlő esélye kibontakoztatni a benne lévő tudást. Szerintem mindig érdemes a következő nemzedékbe invesztálni, a jövőt és annak szereplőit építeni. Ezért is szeretek olyan projektek mellé állni, amelyek a fiatalok tehetséggondozására és támogatására figyelnek. Utánpótlássportolóként én is élveztem ilyen program támogatását, munkáját hiánypótlónak tartom, ezért most már mint szakértő közreműködöm tevékenységében.

– Az olimpiai felkészülésben mi lesz a legnehezebb számodra?
– Mondják sokan, hogy megvédeni mindig nehezebb a címet, mint megszerezni. Tapasztaltabb és idősebb vagyok, bízom benne, hogy rutinosabb. A fiatalos lendületem és a váratlanságom már nem lesz meg, az ellenfeleim számítanak rám, de megpróbálom őket meglepni. Ez is a verseny lényege, hogy ki ismeri ki jobban a másikat.
Van egy napi felkészülési rutinom, amely világkupáról világkupára nem nagyon változik, miközben persze folyamatosan próbálok fejlődni és egyre többet hozzátenni. Az olimpia kicsit más, ott öt hét alatt az a cél, hogy mindent kizárjak az életemből, ami nem a felkészüléshez tartozik, hogy annyira be tudjak szűkülni, hogy csak a vívással foglalkozzak. Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb feladat, úgy elszigetelődni az edzőtáborban, hogy kizárjam a magánéletemet, az egyetemet. Bár a vizsgáimmal addigra valószínűleg végzek.

– Te milyen sportágakban szeretsz szurkolni a víváson kívül?
– Mindent szeretek, ami labda: foci, kosár, kézilabda, még az amerikai focit is. De alapjában véve mindent szívesen nézek, ahol lehet magyaroknak szurkolni és lobogtatni a magyar zászlót.

– Mikor szoktál a verseny előtt utoljára beszélni az otthoniakkal? Ilyenkor ad ez plusz motivációt, vagy csak hazaszólsz, hogy minden rendben?
– Előző este szoktam, de van, hogy versenyről is „bejelentkezem”. Ha két asszó között hosszabb pihenőm van, akkor hazaírok Bettinek egy SMS-t. Jó érezni, hogy bármi történik a versenyen, szeretettel és örömmel várnak haza, s nem az eredményeim alapján ítél meg a családom. Verseny közben is jó tudni, hogy fontos vagyok a családomnak és ők is nekem.

– A családod és a párod hol fog szurkolni neked?
– A szüleim itthon a tévé előtt – kivéve, ha nem bírják majd az izgalmakat, mert akkor a nappaliban fognak csendben ülni és drukkolni. Betti, ha minden jól alakul, kint lesz a helyszínen, és személyesen szurkol majd nekem.

Gerinc

Ha valakinek a gerincén kopásos elváltozások vannak, akkor minden olyan mozgásformánál jelentkezhetnek fájdalmak, amelyek hajolgatással, emelgetéssel járnak. Például már akkor is, ha valaki az edzőteremben kisebb súlyokkal dolgozik. Vannak olyan sportok is, amelyeknél ezek a panaszok elég egyértelműen megmutatkoznak: „Akinek deréktáji kopása vagy meszesedése van, annak jellemzően komoly derékfájdalmat okoz a tenisz és a squash. Ugyanez a helyzet akkor, ha a gerinccsigolyák közt csúszás jött létre: ez esetben akkor is jelentkezhetnek panaszok, ha sokat kell állni” – mondja dr. Podlovics Ágota reumatológus főorvos. Hozzáteszi, hogy ha a fájdalom mellett zsibbadás is jelentkezik, már az ideggyulladás és a gerincsérv gyanúja is felmerülhet.

Tenisznél a derék mellett gyakori panasz a teniszkönyök, amelynél az íntapadások és a szalagok lesznek gyulladtak. Ez a probléma szintén nagy fájdalommal jár.

Térdek

Az olyan csapatsportoknál, amelyeknél sokat kell ugrálni – például a kosárlabdánál vagy a kézilabdánál – könnyen megfájdulhatnak a térdek is. Ennek oka egyszerűen az, hogy esetükben rendszeresen nagyobb ütést, nagyobb terhelést kap az ízület. Síelésnél szintén a térd kaphat komoly terhelést, és mivel fájdalma ez esetben is jelezhet kopást, komolyan kell venni az efféle jeleket.

Podlovics doktornő arra is fölhívja a figyelmet, hogy a sérüléseket, síbaleseteket fiatalabb korban sem szabad elbagatellizálni, azok ugyanis a későbbiekben is gondot okozhatnak, meglazulhatnak a szalagok.

Emiatt pedig a későbbiekben már nagyobb lehet az esélye, hogy az érintett ízület újból kificamodjon.

Ez ráadásul nemcsak az újbóli balesetek veszélyét növeli, hanem mivel emiatt az ízület eleve instabillá válhat vagy túlterhelődhet, a porckopások is korábbi életszakaszokban jelentkezhetnek. Ennek valószínűségét a ficamok utáni fáslizással, ízületi rögzítők használatával lehet csökkenteni. Ezek mellett segíthetnek a porcregeneráló készítmények és étrend-kiegészítők is, főleg akkor, ha az ízületek általánosságban is nagyon igénybe vannak véve. Ha ez a helyzet, az ilyen készítményeket már a harmincas éveinkben is érdemes szedni.

Ízületek, kopások

A futásnál és hosszabb gyaloglásnál jellemzően szintén a térd szokott fájni: ez hasonlóan utalhat térdkopásra, ugyanúgy, ahogy a csípőtáji fájdalom is jelezhet csípőkopást. Utóbbi a futás mellett jól észlelhető minden olyan sportnál, amelynél magasabbra kell lépni, lábat kell emelni. Ez esetben különösen árulkodó jel az, ha elinduláskor vagy a pihenőt követő nekirugaszkodáskor jobban fáj a csípő, illetve a térd, mint egyébként.

Úszás közben a nyak kezdhet el fájni, főleg akkor, ha valaki frizurája védelme érdekében nagyon mereven kitartja a fejét a vízből. Ez viszont nem feltétlen ízületi probléma, okozhatja egyszerű izomfájdalom vagy izomgörcs is.

Viszont akármi is legyen a kiváltó ok, arra mindenképpen figyelni kell, hogy mellúszáskor a fejet igenis mozgassuk, és még akkor se féljünk vízbemerítésétől, ha utána garantáltan hajat kell szárítani.

A későbbi problémák így nagy eséllyel megelőzhetők.

Ha valaki már idősebb, akkor a szokásos edzés helyett érdemesebb szenior tornára járnia, sétálni vagy hosszabban gyalogolni. Remek választás lehet az egész testet átmozgató nordic walking is, ami a bot miatt remekül tehermentesíti az ízületeket.

Kép: Designed by Freepik

Mindez növeli az izomerőt, és egyben szellemi kikapcsolódást is jelent.

Nagyon fontos, hogy a rendszeres mozgásra azok is ügyeljenek, akik már ismert ízületi kopással küzdenek. Esetükben ez nélkülözhetetlen, mert ha elmulasztják, elgyengülnek az izmok, és még sérülékenyebbé válnak a porcok.

Persze a mérték nagyon fontos, túlzottan megterhelő sportot pedig nem szerencsés választani.

Csontritkulás, a néma elváltozás

Az oszteoporózisra különösen ügyelni kell, amely fájdalmat jellemzően nem okoz, viszont a csontokat ettől függetlenül törékenyebbé teszi. Nem véletlenül nevezik néma járványnak. „Azoknál a sportágaknál, amelyeknél hirtelen csavaró mozdulatokra van szükség, ilyen esetben a bordák is könnyen elrepedhetnek. Ugyanígy fokozottan veszélyesek a hirtelen emelések” – emeli ki Podlovics doktornő. Hozzáteszi, hogy az efféle kockázatokra nemcsak az idősebbeknek kell figyelniük, hanem azoknak a fiataloknak is, akik valamilyen betegség miatt szteroidtartalmú gyógyszereket szednek. Esetükben ugyanis a kortól függetlenül nagyobb a csontritkulás kockázata, ami azt is jelenti, hogy a csontjaik könnyebben törnek.

A csontritkulás megelőzését és kezelését nagyban segíti az is, ha valaki a szabadban sétál, kisebb túrákat tesz. Ez nemcsak a mozgás miatt nagyon előnyös, hanem mert ilyenkor a bőrt napfény éri, aminek hatására D-vitamin termelődik a szervezetben. Ehhez pedig nem kell fürdőruhában a napon heverni, a téli időszakban kisebb bőrfelület is megteszi.

Ínhüvelygyulladás

Például a tenisz és a pingpong ínhüvelygyulladást is okozhat. A betegségnek tipikus panasza az ínhüvelyt érintő, hirtelen fellépő fájdalom és duzzanat, ami leggyakrabban a kézen és a csuklóban jelenik meg. Ilyen panaszok esetén az elsődleges teendő az érintett terület nyugalomba helyezése, amihez sokszor elegendő a fáslizás, illetve, ha a fájó ízülethez a fásli segítségével egy vonalzót rögzítenek.

Ha súlyosabbak voltak a tünetek, régebben az orvosok legalább egy hétre be is gipszelték a fájó tagokat, ma viszont a gyógyászati segédeszköz boltokban már kaphatók olyan tépőzáras rögzítősínek, amelyeket a gipsznél könnyebb használni, és amelyeket a tisztálkodás idejére le is lehet venni. Ahhoz, hogy az ilyen jellegű malőröket meg lehessen előzni, fontos, hogy a megterhelések előtt mindig bemelegítsük az izmokat.

A felnőttkori egészségre nagyobb befolyással van a kismama életmódja, mint a genetika – állítják orvosok. Ezért is fontos, hogy a terhesség alatt a várandós figyeljen az étrendjére. Ebben az időszakban jelentősen megváltozik a szervezet vitamin- és ásványi anyag szükséglete: a vas- és folsavpótlás például elengedhetetlen a magzat egészséges fejlődéséhez – írja a csalad.hu.

Nem sok kismama változtat az étrendjén

A várandósság egy „más” állapot. Megváltozik a kismama fizikailag, lelkileg, szellemileg. Sőt, a tápanyagszükséglete is módosul, de erről többen nem is vesznek tudomást. Egy nemrég készült magyarországi felmérés szerint a kismamáknak mindössze 40%-a változtat az étrendjén a terhesség alatt, és bár döntő többségük szedett terhesvitamint, 20%-uk nem megfelelő étrend-kiegészítőt választ, vagyis nem fedezi megfelelően a megnövekedett szükségletet, vagy nem tartalmaz minden olyan vitamint és nyomelemet, ami segíti a beépülést. Sokan több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak a várandósság idején, és jobban odafigyelnek a folyadékpótlásra, de a szénhidrát-bevitel csökkentésére csak százból nyolc, a koffeinfogyasztás mérséklésére pedig százból három kismama ügyel a kutatás szerint.

Az első 1000 nap meghatározó

Orvosok szerint a fogantatástól számított 1000 nap nagyon fontos a gyerek életében. A kismama táplálkozása például számos felnőttkori népbetegség kialakulásában nagyobb szerepet játszik, mint a genetika. A terhesség alatt egyre több C- és D-vitaminra van szükség, előbbinek nagy szerepe van az új szövetek megjelenésében, míg utóbbi a baba csontjainak és fogainak fejlődéséhez nélkülözhetetlen, segíti a kalcium felszívódását, valamint csökkenti a babánál a 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A B-vitaminok a sejtképződésben, az E-vitamin pedig a sejtpusztulás elleni harcban vesz részt, ezért célszerű ezek pótlását is időben elkezdeni.

A várandósság alatt másfélszeresére nő a kalciumszükséglet (ez segíti az egészséges csontok és fogak fejlődését a magzatnál, valamint hozzájárul a megfelelő izom-összehúzódáshoz és ideg-ingerületvezetéshez a kismamánál), a vasból (amely az immunrendszer hatékony működéséhez és a magzat izomfehérjéinek képzéséhez járul hozzá) pedig duplaannyit kell a szervezetbe juttatni, mint korábban. Az is igaz, hogy egyes nyomelemek hiánya fejlődési rendellenességet, szellemi visszamaradottságot idézhet elő a magzatnál és koraszülést is eredményezhet.

A baba fejlődése szempontjából a folin és a folsav pótlása kiemelkedő jelentőségű, különösen az első tizenkét hét alatt, mivel ezek nagymértékben csökkentik a velőcső rendellenességek, a szív- és vesefejlődési rendellenességek, valamint a nyitott hátgerinc kialakulásának kockázatát. A baba velőcsöve az első trimeszter végére teljesen kialakul, így az ezt megelőző időszakban, sőt, már a fogantatás előtt célszerű a folsav megfelelő mennyiségű bevitelét átgondolni.

Miből mennyit?

Kalciumból napi 300-600 mg az ajánlott mennyiség. Ezt lehet fedezni olajos magvak, szőlő, füge vagy narancs fogyasztásával. A szakemberek szerint bár a különböző tejtermékek nagyszerű kalciumforrások, a gyakran pasztőrözetlen lágysajtokat (camambert, brie, kék sajt) iktassák ki az étrendjükből a kismamák.

Vasból napi 25-30 mg-ot kell a szervezetbe juttatni; ez egyrészt bogyós gyümölcsökből, barackból, brokkoliból, tojásból vagy teljes kiőrlésű búzából biztosítható, másrészt állati eredetű élelmiszerekből pótolható. Felszívódásához legalább 500 mg C-vitamin is szükséges. Ezzel megelőzhető a terhesség alatt a gyengeség, fáradtság, ingerlékenység is.

Ahhoz, hogy a leendő kismama szervezete elérje az ideális folsavszintet, az egészséges felnőtt számára szükséges mennyiség duplája, azaz napi 400 mg az ajánlott a terhesség 12. hetéig (legkésőbb a fogantatás előtti hónaptól kezdődően). A folsavat azonban megtalálhatjuk a diófélékben, káposztában és a hüvelyes növényekben is.

C-vitaminból az ajánlott napi bevitel minimálisan 80-85 mg. Az extrém nagy mennyiségű (több mint napi 2000 mg) C-vitamin fogyasztása egyes vizsgálatok szerint növelheti a koraszülés kockázatát, míg más vizsgálatok szerint C-vitamin-hiányhoz vezethet az újszülöttben. Legjobb forrásai a narancs, a citrom és a zöldpaprika, de meglehetősen nehéz csupán az étkezéssel fedezni a szükségletet, így ajánlott a tabletta formájában történő utánpótlás is.

Mivel a várandósság idején a D-vitamin-hiány a születendő gyermek sejtfejlődésére jelentősen hat, az ideális D-vitamin-szint elérése már a tervezett terhesség előtt fontos, fenntartása pedig nélkülözhetetlen a baba fejlődésében, így a várandóság alatt legalább napi 2000 nemzetközi egység bevitele javasolt.

Ügyelni kell a túlzott A-vitamin bevitel elkerülésére, amely májkárosodáshoz vezethet, egyes orvosok nem is javasolják a szedését, E-vitaminból pedig az elégséges mennyiség napi  10-15 mg legyen, mivel az E-vitamin nagy dózisban terhességi komplikációt és magzati szívfejlődési rendellenességet okozhat.

Mintaétrend

A várandósság alatti étrend kulcsa a változatos, minőségi táplálkozás, ügyelve a megfelelő vitaminok és ásványi anyagok pótlására (ha szükséges, akkor táplálék-kiegészítők szedésével). A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ennek biztosításához nyújt segítséget a kismamák számára összeállított mintaétrendjével, melyet az elso1000nap.hu tett közzé:

Kismamák számára javasolt élelmiszercsoportok:

Tejtermék: napi 2-3 alkalommal

Zöldség-gyümölcs: napi 3-5 alkalommal

Gabonafélék: napi 3-5 alkalommal

Hús: minimum napi 1 alkalommal

Folyadék: napi 2-3 liter

Nem csak „én”

Manapság már kevésbé a nászút eufóriáját, inkább az esküvőszervezés következményeit és hatásait kipihenve érkezik meg egy pár a házasként eltöltött első szürke hétköznapokhoz. Legyen akár már korábban együtt élő, akár a házasságkötés után összeköltöző párról szó, kevésbé látványos, de rendkívül fontos tennivaló a „mi” identitás kialakítása: 

innentől már nem csupán egy ember vagyok, hanem valami más fontos dolognak a fele is. Innentől a másik a férjem/feleségem, akivel „hivatalosan” is összetartozom, akivel (feltételezve a komoly, őszinte szándékot is) hosszú, akár élethosszig tartó távon tervezek.

Eddig megszokott szabadságomat – például oda megyek, ahova csak szeretnék és akkor, amikor szeretnék, nem kell igazodnom senkihez, nem kell mérlegelnem tetteimet, csak magamért felelek – meg kell változtatnom. Változtatnom, és nem feladnom, ahogyan azzal gyakran viccelődnek, fel kell cserélnem egy új, másfajta, közös szabadságérzésre. Ezt sokan rabságnak nevezik, pedig csupán egy kicsit az „én” feladása a „mi”-ért. Azért különleges feladat ez, mert úgy kell egyszerre a közös identitást kialakítanunk, hogy közben a személyiségünk egyedisége is megmaradjon. Ennek elsajátítása időbe telik, de ha nem történik meg a házasság első idejében, később a konfliktusok túlnyomó része erre vezethető majd vissza.

Közös szokásokra alapozva

A másik nagy feladat a kezdeti szakaszban a közös élet gyakorlati megszervezése, például a szokások kialakítása, a pénzkezelés, vagy az együtt és a külön töltött idő kialakítása. Az első közösen ünnepelt karácsony jól szimbolizálja a házasság kezdetének kihívásait: melyikünk szüleihez megyünk 25-én, kiknek kell ajándékot adnunk, mennyit kell harcolni a saját, zavartalan szentestéért, vagy éppen mi legyen az ünnepi menü. Az esküvő előtt együtt élő pároknál ez kissé nehezebb, hiszen bár együtt él a pár, a másik családjának még automatikusan nem lesz a tagja, ezért előfordulhat, hogy nem is hivatalos a családi ünnepekre.

Már ilyenkor érdemes bevezetni és kipróbálni a házasság „karbantartási rendszerét” is. Ebben az életciklusban általában a legkevesebb a hátráltató tényező, nem kell a gyermekeket másra bízni, a szabadságok beosztását a pár maga dönti el.

Ami ilyenkor szokássá, jó értelemben vett rutinná válik, például a házaspárok egymásra szánt „szent ideje”, mondjuk évente egy hétvége csak a másikra figyelve, vagy havi egy gyertyafényes vacsora, azt könnyebben megtartjuk a sűrűbb élethelyzetekben is.

Hasonlóan befolyásoló hatású lehet, ha a pár a kapcsolat kezdeti időszakában vár babát, mert a születésre való felkészülés a kapcsolat háttérbe szorításával járhat. Ha ilyenkor nem történik meg a házasság pszichés megalapozása, akár egy ház esetében, akkor egy nagyobb krízisnél vagy a gyermek(ek) kirepülésénél eredményezhet problémát: nem lesz mibe kapaszkodni.

Együtt a szülőkkel

Mai társadalmunkat nézve gyakori az olyan helyzet, amikor a fiatal pár nem tud önállóan külön költözni: nem áll rendelkezésre sem ház vagy lakás, sem albérlet. Ilyenkor muszáj valamelyik szülőnél lakniuk, ami azon túl, hogy kifejezetten nehéz élethelyzet, több veszélyforrást is rejt magában. Nemcsak a fiatal házasoknak kihívás, hogy az új életük kezdetén máshoz is igazodniuk kell, óvva törékeny kapcsolatukat, hanem a szülőknek is. Számukra az a megoldandó probléma, hogy az új pár egyik tagja nemrég még gyermekük volt elsősorban, akinek komoly párkapcsolata volt egy másik fiatallal, ma pedig már „első helyen” egy új házaspár tagja, aki egy új családot alapított. Ezért hasznos, ha a házasságra nemcsak a pár tagjai készülnek, hanem a tág család tagjai is – jelentős szerkezeti változásról van szó.

A szülőkkel rövidebb-hosszabb összeköltözésre kényszerülő fiatal házasok számára nagy segítséget tudnak nyújtani a nagyon konkrét, tisztán betartható és számon kérhető, szükség szerint többször is átbeszélhető, határokat jelentő szabályok.

A pszichés elkülönülés mellett a fizikai elkülönülést is meg kell szervezni, ami nem könnyű közös konyha vagy fürdőszoba esetén. Legyen szó a zárható hálószobáról, amelybe nincs automatikus bemászkálás mindenki számára, vagy a bevásárlás és főzés beosztásáról egy táblázatban, hogy mindig tudjuk, melyik nap ki főz, ki mosogat, ki vásárol a közös konyhában, vagy hogy mikor vannak közös és házaspáros étkezések. Ezek egyáltalán nem könnyű dolgok, minden fél számára kényelmetlenséggel és áldozattal járnak, de a konfliktusok számának csökkentése miatt feltétlenül érdemes bevezetni.

Hasznos szabály lehet még a kommunikáció terén, ha mindkét eredeti családdal elsősorban az abból származó fél beszél a komoly kérdésekben. Nagy segítség az, ha egy döntés vagy konfliktushelyzet esetén a házaspár mindkét tagja jelen van a szülőkkel, tág családdal való megbeszéléskor, ezzel támogatva a társat, de a szót az oda tartozó fél vigye, kettejük, vagyis az új család nevében. Így tudják leghatékonyabban óvni új kapcsolatukat az új helyzetben.

– Szerinted mit neveznek Pálferi jelenségnek abból, ami körülötted történik? Hogy azok is kötődnek a csoportokhoz és eljárnak a ma már ezerfős alkalmakra, akik nem vallásosak? Hogy mindezt egy katolikus pap indította el és tartja össze?
– Biztos több minden, beleértve azt is, hogy eltelt két év, négy év, hat év, és egyre többen lettek, akik élőben, és sokkal többen, akik a világhálón hallgatják az előadásokat. Hogy a hallgatóság egy része nem vallásgyakorló, de ők is eljárnak az előadásokra, az alkalmakra, ahogy mi nevezzük, sőt ma már ők is szerveznek programokat, közösségben vagyunk egymással, ami még izgalmasabb számomra.

– Ez egy új út, amin jársz, a papi hivatás és a mentálhigiénés szakma között?
– Nem, egyáltalán nem új, hiszen ott volt például Gyökössy Bandi bácsi…

– Igaz, de ma már nemcsak egy előadás hallgatói vagy egy könyv olvasói jelentik a közönséget, az internet megsokszorozta a számukat, és megváltozott a velük való kapcsolat is.
– Azoké az érdem, akik ezzel foglalkoznak, például, akik a honlapot készítik, a programjainkat szervezik, akikre önkéntesként számíthatunk.

– Könnyű az írott vagy kimondott mondatokat másokra, sokszor ismeretlenekre bízni? Nehéz követni, ki hogy vágja meg, mire használja föl?
– Van negatív tapasztalatom is, de eldöntöttem, hogy inkább bizalmat szavazok, és bízom benne, hogy olyan jóindulattal hallgatnak, amilyen jóindulattal igyekszem beszélni. Bízom benne, hogy nem azzal a céllal figyelnek, hogy sarkítsák, kiforgassák, ami elhangzik.

– Azért kérdezem, mert egy ilyen népszerű, határterületeken dolgozó embert nyilván ér kritika a két hivatása képviselőitől.
– Egyházi részről tapasztalok értetlenséget főleg azért, mert sokak számára nem egyértelmű, hogy a lelki nyomorúsággal foglalkozás, az arra irányuló érzékenység alapvetően és törvényszerűen az Evangéliumból következik. Jézus maga ad példát arra, hogyan válaszoljunk cselekvő módon a testi, fizikai, szellemi, erkölcsi nyomorúságra.  A kórházak, az iskolák, a szociális intézmények is ennek a cselekvő együttérzésnek a színterei.

A legfrissebb kutatások szerint a XXI. században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió vagy a különböző neurózisok. Tehát az Egyháznak nagyon sok feladata van ezen a téren, ha az ember mellé akar állni. A lelki betegségek, sebzettségek ugyanis hatnak a spiritualitásunk minőségére, az istenkapcsolat világára.

Ma Magyarországon a felnőttek 50%-a nem képes biztonságosan kötődni. A kötődési zavar egyértelmű hatást gyakorol az imaéletre, a hitéletre, az Istennel való kapcsolatra, a közösséghez tartozásra.

– Magát az Egyházat is kicsit másképpen értelmezed, mint a legtöbben? A részvétel a misén vagy istentiszteleten nem mindig hoz létre jól működő közösségeket, vagy az atyák félelmei vagy a hívek kényelmi szempontjai miatt. A honlapodon sportesemények, kirándulások, táncos estek is sorakoznak.
– A családnak vannak természetes lelki egészségvédő, mentálhigiénés funkciói. Ha ez nem jól működik, töredezett vagy nincs meg, akkor a családok megerősítése mellett a társadalomnak kell struktúrákat biztosítania, hogy ezekből a mentálhigiénés funkciókból azok is részesedhessenek, akik nem minden szempontból jól funkcionáló családból jönnek, vagy nélkülözniük kellett a család növekedést segítő világát. Az elsődleges prevenció köre az, hogy lehetőséget biztosítunk a fiataloknak, hogy egymással találkozzanak, hogy megfelelő, méltó módon szórakozhassanak, sportolhassanak, hogy az emberi természetből származó pozitív értékek ki tudjanak bontakozni, lehetővé váljon az életöröm. Mindehhez struktúrákat is, intézményes formákat is szükséges létrehoznunk. Ha ez az elsődleges prevenció nincs meg, ha valami deformálódik, sebzetté válik, akkor már sokkal nehezebb. A realitás az, hogy valakinek megadatik az elég jól működő család, valakinek pedig önhibáján kívül nem. A másodlagos prevencióval is érdemes foglalkoznunk.

Ha egy házasság már válságban van, sodródnak a válás felé, de nem döntöttek a válás mellett, akkor hogyan tudunk nekik segíteni? Ha találhatnának a párok személyes és intézményes válaszokat, nagyon sok válást meg lehetne előzni, a válságokból érettebben felállni.

Gyakran hallom a házasságban élőktől, hogy nem akarok tovább vele élni. De ha megkérdezem, hogy így nem akarsz vele élni, vagy egyáltalán nem akarsz vele élni, akkor azt válaszolják, hogy így nem. De nem látják a változás útját, és sokszor nincs, aki segítsen, az alapvető ismeretek is hiányozhatnak ehhez. A harmadik terület, amikor a válság válással végződik. Ilyenkor a legfontosabb kérdés – ez a harmadlagos prevenció –, hogy lehet a sérülést minimalizálni. Mert a válás mindig sérüléssel jár, és a gyerekeket meg kell óvni a további sebződéstől. Számomra a prevenció az Egyház küldetésének értelmes és hatékony része.

– A gyóntatószékben van arra idő, lehetőség, hogy az ember személyiségét is figyelembe vedd?
– Egy két-, három- vagy ötperces gyónás alkalmával abszurd lenne azt mondani, hogy megismerem a velem szemben ülő személyiségét, de nyilván sokat megtudhatok róla abból, ahogyan beszél: mennyire tudatosan látja magát, szégyenkezik-e, neurotikus vagy reális, egészséges bűntudattal jön-e. Mentegeti magát? Meg tudja különböztetni magát a tetteitől vagy a mulasztásától? A lélektani ismeretek megkönnyítik a gyóntató munkáját, arról nem is beszélve, hogy ha valaki valamilyen személyiségzavarral vagy neurotikus tünettel érkezik, jó, ha egy pap ért ahhoz, hogy ez pszichiáterre vagy pszichológusra tartozik-e, vagy a lelki gondozó is segíthetne a továbbiakban. Sokszor olyan életvezetési vagy kapcsolati problémák is nyilvánvalóvá válnak, amelyben az egyes ember nagy valószínűséggel elbukik. Tehát rendszerszintű változásra volna szükség.

– Ilyenkor esetleg szakemberként is te segítesz?
– Másokat ajánlok.

– Úgy tűnik, a női nem nagyobb létszámban van jelen a programokon, és a rossz nyelvek szerint sok fiú a rendes lányokat keresi a pálferis rendezvényeken.
– Ha van egy hely, ahol a fiúk rendes lányokat találhatnak, azt nem látom bajnak. Vannak külön PPP alkalmak is, pálferis párok programjai, olyanoké, akik nálunk ismerkedtek meg. Számos házasság és gyerek született az elmúlt évek alatt. A prevenció része a párkapcsolati gondozás és a családon túlmutató közösségi védőháló a krízismentes időszakban is.

– Látod a jelentőségét a munkádnak, de akik ismernek, tudják, hogy a hiúság vétke nem nagyon kerülget. Mi az, ami viszont nagy kihívás az életedben, ami nehézséget, kísértést jelent?

– Nehéz a fáradtság mellett a nap végén vagy olykor már a közepén is nyitottnak, érzékenynek, türelmesnek maradnom. Ahelyett, hogy hallgatnék öt percet vagy ötvenet és megvárnám, hogy ő rátaláljon valami fontosra, előbb szólalok meg, mint kellene.

Pedig ha a felfedezés élményével együtt születik meg a gondolat, abból hatékonyabban következik a cselekvés. Az érzelmi élménnyel együtt sokkal hasznosabb a felismerés, mint ha kívülről jön a meglátás. Ha én mondom ki, akkor a közlés összekapcsolódhat például a szégyennel, hogy „én erre miért nem jöttem rá” vagy a bűntudattal, hogy „ha előbb tudtam volna”.

– Lélekben miből van ma bennünk a legnagyobb hiány? Ami miatt a családjainkban nem tudunk elég boldogok lenni?
– A rugalmatlanság az egyik legnagyobb nehézség, és olyankor sajnos törünk, szakadunk, válunk. Nagyobb teret tudunk adni az életnek, ha rugalmasak vagyunk, mert akkor a külső-belső nehézségek ellenére is meg tudjuk őrizni a saját önazonosságunkat. Ilyenek például azok a kapcsolati helyzetek, amikor kialakul a kölcsönös neurotikus allergia. Amikor az, ami az én személyiségfejlődésem szempontjából előrelépés, a társamnak pont a neuralgikus pontja. Ami pedig neki lenne előrelépés, az nekem a neuralgikus pontom. Mondjuk egy házasságban a nő, akit a származási családban elhanyagoltak, akinek a közléseit, a panaszát, szükségletét nem vették számításba, konfliktushelyzeteket kezdeményez, csalódottan, fölháborodottan kikéri magának a bánásmódot, kifejezi a haragját, elégedetlenségét. Ez egy nagy előrelépés lehet számára, hiszen otthon megtanulta azt, hogy úgysem számítok, úgysem vesznek tudomást rólam. A férfi viszont, aki mondjuk egy fizikailag vagy verbálisan bántalmazó családból érkezik, megtanulta, hogy azáltal képes megvédeni magát, hogy befogja a fülét vagy elhúzódik valahová, elmegy otthonról, későn jár haza a munkából, amit gyerekként nyilván nem tehetett meg. A férfi számára tehát előrelépés, hogy megvédi magát a kiabálástól, de ez a nőnek pont az érzékeny pontját érinti, hiszen nem reagálnak a segélykiáltására.

Kép

Pál Feri – Kép: Emmer László

– A társunk korábbi családi történéseit valószínűleg legtöbbször ismerjük, miért nem tudjuk mégsem kibogozni az okokat? Vagy miért nem jön elő már korábban ez a probléma?
– A kapcsolat elején ez a dinamika szinte egyáltalán nem jelenik meg, a szerelem első időszakában más kerül előtérbe.

A házastársi kapcsolat előhozza, belobbantja a személyiség sebeit, feltárja azokat a problémákat, amelyekben az embernek segítségre, fejlődésre van szüksége.

Az említett jelenség előbb-utóbb a legtöbb párnál előfordul, amit tévesen úgy is értelmezhetnek, hogy képtelenség a másikkal együtt élni. Nem képtelenség, hanem másfajta képességekre is szükség van.

– Tanácsolnád egy párnak, hogy váljanak el?
– Nem tanácsolnék ilyet. Aki engem megkeres, nagy valószínűséggel bízik abban, hogy még valamit lehet tenni, tehát van remény, és kap kapaszkodókat. De például azt sem tenném meg, hogy egy rendszeres fizikai bántalmazást átélő embert igyekezzek meggyőzni, hogy változás nélkül maradjon benne egy kapcsolatban.

– Szerinted célravezető vagy megengedhető egy terápiában az, hogy a pácienst a terapeuta megalázza?
– Egy szenvedélybetegnek vagy egy léthazugságban élő embernek szembesülnie az igazsággal önmagában is nagyon nagy kihívást jelent. Ha valakinek a szemébe mondom, hogy alkoholbeteg vagy, nem látom szükségét annak, hogy bármilyen más kijelentéssel aláássam az önbecsülését. Az akaratunk gyöngeségének vagy az esendőségünknek a beismerése nem jelenti az emberi méltóságunk föladását. Sőt! A szenvedélybeteg személyeket két dolog motiválja leginkább a változásra: az egyik a halálfélelem, a másik az emberi méltóság elvesztésétől való rettegés.

– Beszéltél arról, hogy a házasságban előbb-utóbb előkerülnek konfliktusok. A vitákból mennyi tartozik a gyerekekre?
– Egy gyerek nem kis felnőtt, nem tesz jót neki, ha túlságosan bevonjuk a felnőttek világába. Nem hierarchikus gőgből, hanem mert ezzel elvesszük tőle a gyerekvilágot, és olyan terhet rakunk rá, amelyet nem tud sérülés nélkül elviselni, elhordozni, nem tudja azt értelmezni, nincs hozzá eszköztára. Akármi történik egy családban, minél kisebbek a gyerekek, annál fontosabb lehet, hogy azt a gyerekek számára értelmezzük is. Egy konfliktus után fontos, hogy elmondjuk, hogy nagyon dühösek voltunk, ezért kiabáltunk, de szeretjük egymást. Sok gyerek számol be arról, hogy látta a szüleit veszekedni, de mivel tudták, hogy a szüleik nem fognak elválni és a házasságuk erős alapokon áll, nem rémítette meg őket.

– Az életből meríted a témákat az előadásaidhoz, a könyveidhez. Most mi foglalkoztat?
– Az utóbbi három évben az előadásaim a gyerekkorból származó negatív érzésekről, gondolatokról, fizikai állapotokról és az azokból a szelektíven kiválogatott emlékekről szólnak, amelyek hátráltatják az életünket. A negatív sémák témája és a kivezető utak föltárása még biztosan kitart egy fél évet.

– A szüleid látták még, hogy a fiukról egy jelenséget neveznek el?
– Három éve voltam pap, amikor meghalt az anyukám, és öt éve, amikor az apukám. Látták, hogy szeretek pap lenni és szeretnek a körülöttem lévők. Ez megnyugtatta őket. Nem voltak vallásosak, természetes kötelék volt köztünk, és nem hagyta érzelmileg érintetlenül őket, hogy pap lettem. Féltettek, de idővel megbékéltek.

– Miért nincs mobiltelefonod?
– Mert sajnos nemet kell mondanom a fölkérések nagy részére. Akkor még többször kellene nemet mondanom.

– Milyen érzés, hogy ennyire előre tele van a naptárad? Nem érzed a szabadság hiányát?
– Szabadnak érzem magam, de a feladataim tudnak fárasztóak vagy terhesek is lenni. A sport révén azonban megtanultam, hogy ha edzésidő van, akkor le kell menni a pályára, ha pedig ott vagyok, akkor izzadni kell, ha eredményeket szeretnék elérni.

– De ott mindig megmondta az edző, mit kell csinálnod, mi a következő cél.
– Most is van, aki megmondja. Kívül is, belül is.

– Mindig egyértelmű volt számodra, hogy Isten mit szeretne tőled?
– Nem volt mindig egyértelmű. De voltak nagyon világos helyzetek, élmények.

Határozott, egyértelmű jelek. Például, hogy pap legyek, hogy a lelki nyomorúság megelőzése, enyhítése a küldetésem egyik lényege.

– Akkor jöttek a jelek, amikor kétségeid támadtak?
– Néha igen, néha nem, de elraktároztam őket, és ha jöttek a kétségek, öt vagy tíz év múlva, akkor volt honnan elővenni ezeket. Ez olyan lehet, mint a házasságkötés után. Van, hogy világgá futnál, de visszaemlékezel rá, hogy tizenöt évvel ezelőtt valamiért feleségül vetted a párod vagy férjhez mentél hozzá. És jól tetted.

A cikk a Képmás magazin 2015. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

Húsos korhelyleves és chilis bab rotyog a fazekakban. Százhúsz éhes emberre főz a közel húsz önkéntes. Amíg megfő az étel, a csapat pihenésként kvízjátékot játszik. Az önkéntesek nagy része húsz és negyven év közötti. Van köztük pszichológus, targoncás, grafikus és így tovább. Többségük elsősorban a közösség miatt jár el ezekre a közös ételkészítésekre, és persze azért, mert jót tenni valóban nagyon jó.

„Tettem valamit, végre!”

„Sokan gondolják azt, hogy nem tudnak mit tenni a másikért, maximum egy kis apróval tudnak segíteni a hajléktalanokon. A tehetetlenség pedig igenis elégedetlenséget, lelkifurdalást okoz. 2011 karácsonyáig inkább frusztrált, mint cselekvőképes ember voltam én is, amikor nap mint nap elmentem egy-egy hajléktalan mellett. Hiába adtam nekik hol egy kis aprót, hol valami ennivalót, azt éreztem, hogy ez valójában csak látszatmegoldás, semmire sem elég” – mondja Havasi Zoltán, a BBM alapító tagja. „Abban az évben két másik barátommal eldöntöttük, hogy másként fogunk ünnepelni, mint addig, és a közös karácsonyozáson kívül a hajléktalanokat is meglepjük az általunk készített ételekkel és ajándékokkal. Akkor éreztem életemben először, hogy valamit tényleg tettem a másikért. Azonnal el is neveztem magunkat Budapest Bike Maffiának. Ezt követően az volt a célom, hogy egy olyan innovatív közösséget hozzak létre a hozzánk csatlakozó barátokból és önkéntesekből, amelyet összeköt a közös élmény.”

„Egy jó szóra vágyom”

Ez a terv olyan jól sikerült, hogy öt év alatt közel 17 000 rajongójuk lett a legnagyobb közösségi oldalon, a nyolcfős vezetőség mellett pedig húsz-harminc főnyi állandó önkéntes vesz részt az összejöveteleiken, és már Debrecenben és Pécsett is létrejött a helyi Bike Maffia. Sikersztori minden szempontból. Zoli azonban nem elégszik meg ennyivel, tele van izgalmasabbnál izgalmasabb tervekkel. „Nagyon fontos az utánunk következő generációnak mielőbb megtanítani, hogyan tudnak segíteni másokon. Egy szigetszentmiklósi iskolában például hetente egyszer eggyel több szendvicset visznek a gyerekek magukkal, amit aztán mi eljuttatunk a hajléktalanokhoz. Egy másik akció keretén belül pedig levelet írhatnak nekik a gyerekek, mert sokszor nem is az étel az, amire a leginkább vágynak – meséli Zoli –, hanem a figyelem. Azáltal, hogy beszélgetsz velük, az emberi méltóságukat adod vissza nekik, és ez nekik legalább annyira fontos, mint az étel. Ott van például Tóni és Feri barátom. A Gellért-hegy lábánál laknak, ismerjük egymást már évek óta. Van úgy, hogy megkérdem tőlük, hogy mire van szükségük, és a válaszuk csak az, hogy a jó szóra. Épp ezért szerveztük meg a Gerilla Pikniket, amikor is a közös étkezés hangulatát idézzük meg, egy pokrócon eszünk, beszélgetünk a fedél nélküliekkel.”

Tápláló és vitamindús

Varga Dávid a BBM egy leányvállalatáért, a Vitamin Kommandóért felelős. Egy időben rengeteg gyümölcsöt kaptak, így könnyen tudtak vitamindús harapnivalókat adni az arra rászorulóknak. „Ez a támogatónk sajnos már nincs meg, viszont arra továbbra is odafigyelünk, hogy minden szendvicset jól megpakoljunk zöldségekkel” – mondja Dávid. Mind a BBM, mind a Vitamin Kommandó alapvetően civil, egyéni támogatóknak köszönheti működését. De vannak céges, külföldi támogatóik is, továbbá egy jelentősebb mecénásuk, akinek köszönhetően nyolc családot is tudnak támogatni havi rendszerességgel.

Elkészült közben a vacsora, aminek remek illata van. Fekete Zsófia volt most is a főzés koordinátora. Zsófi gyógypedagógus végzettségű, de egy ideje szakácsként dolgozik a saját vegán éttermében. Zolihoz és Dávidhoz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy az ételhez való jog alapvető emberi jog. A főzések során érdekes módon a szervezők egyik legfontosabb célja, hogy mindig olyan ételt főzzenek, amelynek elkészítésébe be tudják vonni az önkénteseket. Nagyon fontos szerepe van a közös munkának, hiszen ez adja meg a közös élményt. További fontos szempont, hogy tápláló, kalóriában gazdag, húsos, meleg ételeket készítsenek, gyorsan romló összetevők nélkül. Az adományokon túl, az önkéntesek is mindig hoznak alapanyagokat, de ha valamire még szükségük volna, a közösségi oldalakat használva könnyedén elérik egymást.

A hajléktalanság megszüntethető?

Amikor a végső célokról kérdezem Zolit, egyértelmű a válasza: ne legyen éhezés. Évi nyolcmillió tonnányi ételt dobunk ki Magyarországon. Ahhoz, hogy ekkora mennyiségű élelmiszer eljusson az arra rászorulókhoz, állami támogatásra, magasabb szintű összefogásra és együtt gondolkodásra lenne szükség, de Zoli rendületlenül bízik abban, hogy az alulról szerveződő kezdeményezésük előbb-utóbb példaértékű lesz a döntéshozók számára. „A legvégső célunk pedig az, hogy ne kelljen embereknek az utcán élni. Ezért szeretnénk a jövőben olyan közösségekkel, intézményekkel közösen dolgozni, akiknek a hajléktalanság megszüntetése a célja. Viszont azt is tudjuk, hogy ez belátható időn belül nem lehetséges. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy a hajléktalanság egy olyan létforma, amely mindig jelen volt, és sajnos még hosszú ideig jelen lesz az emberiség történetében, és ebből az egész társadalomnak a legjobbat kell kihoznia odafigyeléssel és tettekkel.” 

Nehezen tudom eldönteni, hogy a communication error felirat a számítógép képernyőjén vagy a férfiak és nők közötti kommunikáció során villan-e fel gyakrabban. De amíg a gép egyértelműen jelzi, hogy probléma van a kapcsolódásban, addig a dialógusokban ezt nem mindig vállaljuk föl nyíltan, ebből pedig mindennapos játszmák, sőt olykor végzetes hibák is kerekedhetnek.

Másik bolygóról?

Az eredeti marslakók és vénuszlakók, azaz ősapáink és ősanyáink azért értették meg egymást jobban, mint mi, mert tisztában voltak azzal a „ténnyel”, hogy más bolygóról származnak – írja John Gray "A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek" című könyvében. Manapság viszont a férfiak és a nők is elfeledkeztek eltérő származásukról, és meg vannak győződve, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik. Elmélete elsősorban a nőkre hárítja a felelősséget, azzal, hogy önbizalomhiányuk miatt (ami nyilván vénuszi hagyaték) az egyértelmű közlés helyett mindig indirekt kommunikáció mögé bújnak, és ezzel megzavarják a másik nemet. Erre építenek a női magazinok is tanácsadó rovataikban: Kerüld a „Drágám, nem feledkeztél meg valamiről?” – jellegű mondatokat, és használd helyette a „Vidd le a szemetet, mert mindig elfelejted, és ez a te feladatod!”-at. A házisárkány közkedveltebb állatfaj volna a szelíd galambnál!

„Én utaltam rá”

Eric Berne "Emberi játszmák" című könyve szerint mindenkiben, tehát féfiakban és nőkben egyaránt három féle énállapot létezik. Azt mondja, ezek határozzák meg az ember társas kapcsolatait. Van egy felnőtt, egy szülői és egy gyermeki éned. Ezért, amikor megkérnek, hogy vidd le a szemetet, előjönnek belőled a gyerekkori emlékek, és már csak dacból sem engedelmeskedsz, mintha a szülőkkel szemben tanúsítanál engedetlenséget. Mindig játszmázunk.

Egy skót feminista nyelvész, Deborah Cameron is megkérdőjelezi könyvében (The Myth of Mars and Venus) Gray feltevését. Azt mondja, hogy maximum az autistákra jellemző – mivel mások gondolataival, érzéseivel nem tudnak azonosulni –, hogy nem képesek következtetéseket levonni a más által mondott információkból és összerakni belőle egy épkézláb gondolatot, megérteni a mondat mögött húzódó szándékot, tekintve, hogy ez alapvető kommunikációs készség és létezik non-verbális kommunikáció is.

Rögtön hoz is egy példát az egyik ismerőse életéből: a család minden este leül az asztalhoz, hogy együtt költsék el a vacsorát. Az apa ilyenkor ránéz a tányérra, és felteszi a kérdést: „Van itthon ketchup?” Gray elmélete alapján (amit kizárólag a nőkre vetített ki) ez egy indirekt kérdés, amely csak információszerzésre irányul. Nincs mögötte konkrét kérés. Míg Deborah szerint ez egy nyilvánvánvaló kérés – és az ismerőse is ezt támasztotta alá –, ami arra irányul, hogy hozzon neki ketchupot. A felesége ilyenkor felugrik, térül-fordul, és hozza a ketchupot. De ha a lánya teszi fel ugyanezt a kérdést, az anya teljesen máshogy reagál: „Igen, kedvesem, ott van a szekrényben.” Úgy tesz, mintha a lánya csak azután érdeklődne, hogy ténylegesen fellelhető-e ketchup a házban.

Tehát inkább taktikai jellegű a félreértés, nem pedig valódi. Lássuk be, ha ezt lefordítjuk a férfiak vs. nők tengelyre, annyit tesz, hogy a nők feldobják a magas labdát (mert legtöbbször nem egyértelműen fogalmaznak), a férfiak pedig, noha tisztában vannak azzal, hogy mit kell érteni a mondataikon, ezt kihasználják, és autistát játszanak.

Nemek harca

A nők szerint a férfiaknál gyakori, hogy a konkrét elutasító NEM helyett inkább a „lehet”-re, a „még nem tudom”-ra hivatkoznak. Az ilyen típus, ha elhívják valahova és nincsen kedve hozzá, általában nem mondja azt – tisztelet a kivételnek –, hogy „NEM. Nincsen kedvem hozzá.” Hanem: „Hát még meggondolom. Nagyon sok elintéznivalóm van.”

Végül is ezt hívják diszkréciónak. Nyilván, ha elhívnak valahová, azt remélik, hogy elmész. Te pedig azzal, hogy nem egyből NEM-mel válaszolsz, kifejezed, hogy tudod ezt, és nem akarod megbántani, de valószínűleg nem fogsz elmenni a programra.

Persze azzal tisztában kell lenni, hogy a nyelv, akárhogy is nézzük, nem telepátia. Így, ha nem vagy egyértelmű, nem várhatod el mástól, hogy százszázalékosan megértsen, még akkor sem, ha az adott esetben elvárható lenne.

A nem elleni erőszak

Vannak helyzetek, amikor egy nemen sokkal több múlik, amikor nem csupán arról szól a fáma, hogy ki hozza az asztalhoz a ketchupot. Takarózhatunk ugyan kommunikációs hibával, de a szavainkért és a tetteinkért egyszer vállalnunk kell a felelősséget. Az erőszakot elkövető férfi nem mutogathat a nőre azzal, hogy „vessen magára, minek öltözött így, csókolta meg és vezette félre a férfit”. Ki látott már olyat, hogy valakit, miután felkapott valamit az áruházban, és beállt vele a pénztár előtti sorba, majd meggondolta magát és kiállt, a biztonsági őr karon ragad és kényszeríti, hogy ha egyszer beállt a sorba, ne lépjen vissza?

Egy kanadai egyetemen 1999-ben két lány egy fiú hallgatóval szemben feljelentést tett nemi erőszak miatt. A lényegi kérdés – ami önmagában véve is megkérdőjelezhető – arra irányult, hogy vajon a nő erőszakot megelőző viselkedését a férfi tekinthette-e a szexuális aktusba való beleegyezésnek. A bírónő azon az állásponton volt, hogy egy férfi és egy nő különböző módon szocializálódik, tehát adott jeleket különböző módon értelmeznek. Magyarul a sértett hibája, hogy zavaros volt, és vállalnia kell a következményeket. A fiú azzal védekezett, hogy nem hagyta el a lány száját a nem: „Ne csináld! Nem akarom! ” Az „erőszakmegelőző programokon” is arra tanítják a lányokat, hogy ilyen esetekben csak szimplán mondják azt, hogy: nem. Nem kell túlragozni. Nem kell magyarázkodni.

Ezzel szemben végeztek egy kutatást: néhány nőt – aki sosem hallott az erőszakmegelőző programon oktatottakról – megkérdeztek arról, hogy miként hárítják el a férfi közeledését. A legtöbben azt válaszolták, hogy sosem mondják egyértelműen ki, hogy nem, mert az felbosszantja a férfit, és erőszakossá teszi. Inkább kitalálnak indokokat, hogy a férfiak ne magukat okolják, és tompítsák az elutasítottságból fakadó esetleges agressziót.

Kaliforniában a „Yes means yes” kampány részeként már hatályban van egy jogszabály – New York államban is be akarják vezetni –, hogy az adott egyetem tanulói szexuális kapcsolatot csak abban az esetben létesíthetnek egymással, ha mindkét fél egy megerősített, világos, kétségtelen, saját elhatározásból származó szándéknyilatkozattal kifejezi azt. Szóval egy elhangzó yes kell hozzá. Nem túl életszerű megoldás, utólag pedig igen nehezen ellenőrizhető, hogy intim helyzetekben valóban elhangzott-e a kívánt szó.

Végül is eljutottunk a varázsszóhoz, amely meghatározott helyen, helyzetben és időben a szabad döntést és a teljes önátadást is jelenti egyben, azzal a szándékkal, hogy a kommunikációs hibák feloldhatók. Szerencsés esetben ez az igen nemcsak a szexre vonatkozik, és az oltár előtt hangzik el. (a szerk.)