A férfiak és a nők tényleg nem értik egymást?

Nehezen tudom eldönteni, hogy a communication error felirat a számítógép képernyőjén vagy a férfiak és nők közötti kommunikáció során villan-e fel gyakrabban. De amíg a gép egyértelműen jelzi, hogy probléma van a kapcsolódásban, addig a dialógusokban ezt nem mindig vállaljuk föl nyíltan, ebből pedig mindennapos játszmák, sőt olykor végzetes hibák is kerekedhetnek.

Másik bolygóról?

Az eredeti marslakók és vénuszlakók, azaz ősapáink és ősanyáink azért értették meg egymást jobban, mint mi, mert tisztában voltak azzal a „ténnyel”, hogy más bolygóról származnak – írja John Gray "A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek" című könyvében. Manapság viszont a férfiak és a nők is elfeledkeztek eltérő származásukról, és meg vannak győződve, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik. Elmélete elsősorban a nőkre hárítja a felelősséget, azzal, hogy önbizalomhiányuk miatt (ami nyilván vénuszi hagyaték) az egyértelmű közlés helyett mindig indirekt kommunikáció mögé bújnak, és ezzel megzavarják a másik nemet. Erre építenek a női magazinok is tanácsadó rovataikban: Kerüld a „Drágám, nem feledkeztél meg valamiről?” – jellegű mondatokat, és használd helyette a „Vidd le a szemetet, mert mindig elfelejted, és ez a te feladatod!”-at. A házisárkány közkedveltebb állatfaj volna a szelíd galambnál!

„Én utaltam rá”

Eric Berne "Emberi játszmák" című könyve szerint mindenkiben, tehát féfiakban és nőkben egyaránt három féle énállapot létezik. Azt mondja, ezek határozzák meg az ember társas kapcsolatait. Van egy felnőtt, egy szülői és egy gyermeki éned. Ezért, amikor megkérnek, hogy vidd le a szemetet, előjönnek belőled a gyerekkori emlékek, és már csak dacból sem engedelmeskedsz, mintha a szülőkkel szemben tanúsítanál engedetlenséget. Mindig játszmázunk.

Egy skót feminista nyelvész, Deborah Cameron is megkérdőjelezi könyvében (The Myth of Mars and Venus) Gray feltevését. Azt mondja, hogy maximum az autistákra jellemző – mivel mások gondolataival, érzéseivel nem tudnak azonosulni –, hogy nem képesek következtetéseket levonni a más által mondott információkból és összerakni belőle egy épkézláb gondolatot, megérteni a mondat mögött húzódó szándékot, tekintve, hogy ez alapvető kommunikációs készség és létezik non-verbális kommunikáció is.

Rögtön hoz is egy példát az egyik ismerőse életéből: a család minden este leül az asztalhoz, hogy együtt költsék el a vacsorát. Az apa ilyenkor ránéz a tányérra, és felteszi a kérdést: „Van itthon ketchup?” Gray elmélete alapján (amit kizárólag a nőkre vetített ki) ez egy indirekt kérdés, amely csak információszerzésre irányul. Nincs mögötte konkrét kérés. Míg Deborah szerint ez egy nyilvánvánvaló kérés – és az ismerőse is ezt támasztotta alá –, ami arra irányul, hogy hozzon neki ketchupot. A felesége ilyenkor felugrik, térül-fordul, és hozza a ketchupot. De ha a lánya teszi fel ugyanezt a kérdést, az anya teljesen máshogy reagál: „Igen, kedvesem, ott van a szekrényben.” Úgy tesz, mintha a lánya csak azután érdeklődne, hogy ténylegesen fellelhető-e ketchup a házban.

Tehát inkább taktikai jellegű a félreértés, nem pedig valódi. Lássuk be, ha ezt lefordítjuk a férfiak vs. nők tengelyre, annyit tesz, hogy a nők feldobják a magas labdát (mert legtöbbször nem egyértelműen fogalmaznak), a férfiak pedig, noha tisztában vannak azzal, hogy mit kell érteni a mondataikon, ezt kihasználják, és autistát játszanak.

Nemek harca

A nők szerint a férfiaknál gyakori, hogy a konkrét elutasító NEM helyett inkább a „lehet”-re, a „még nem tudom”-ra hivatkoznak. Az ilyen típus, ha elhívják valahova és nincsen kedve hozzá, általában nem mondja azt – tisztelet a kivételnek –, hogy „NEM. Nincsen kedvem hozzá.” Hanem: „Hát még meggondolom. Nagyon sok elintéznivalóm van.”

Végül is ezt hívják diszkréciónak. Nyilván, ha elhívnak valahová, azt remélik, hogy elmész. Te pedig azzal, hogy nem egyből NEM-mel válaszolsz, kifejezed, hogy tudod ezt, és nem akarod megbántani, de valószínűleg nem fogsz elmenni a programra.

Persze azzal tisztában kell lenni, hogy a nyelv, akárhogy is nézzük, nem telepátia. Így, ha nem vagy egyértelmű, nem várhatod el mástól, hogy százszázalékosan megértsen, még akkor sem, ha az adott esetben elvárható lenne.

A nem elleni erőszak

Vannak helyzetek, amikor egy nemen sokkal több múlik, amikor nem csupán arról szól a fáma, hogy ki hozza az asztalhoz a ketchupot. Takarózhatunk ugyan kommunikációs hibával, de a szavainkért és a tetteinkért egyszer vállalnunk kell a felelősséget. Az erőszakot elkövető férfi nem mutogathat a nőre azzal, hogy „vessen magára, minek öltözött így, csókolta meg és vezette félre a férfit”. Ki látott már olyat, hogy valakit, miután felkapott valamit az áruházban, és beállt vele a pénztár előtti sorba, majd meggondolta magát és kiállt, a biztonsági őr karon ragad és kényszeríti, hogy ha egyszer beállt a sorba, ne lépjen vissza?

Egy kanadai egyetemen 1999-ben két lány egy fiú hallgatóval szemben feljelentést tett nemi erőszak miatt. A lényegi kérdés – ami önmagában véve is megkérdőjelezhető – arra irányult, hogy vajon a nő erőszakot megelőző viselkedését a férfi tekinthette-e a szexuális aktusba való beleegyezésnek. A bírónő azon az állásponton volt, hogy egy férfi és egy nő különböző módon szocializálódik, tehát adott jeleket különböző módon értelmeznek. Magyarul a sértett hibája, hogy zavaros volt, és vállalnia kell a következményeket. A fiú azzal védekezett, hogy nem hagyta el a lány száját a nem: „Ne csináld! Nem akarom! ” Az „erőszakmegelőző programokon” is arra tanítják a lányokat, hogy ilyen esetekben csak szimplán mondják azt, hogy: nem. Nem kell túlragozni. Nem kell magyarázkodni.

Ezzel szemben végeztek egy kutatást: néhány nőt – aki sosem hallott az erőszakmegelőző programon oktatottakról – megkérdeztek arról, hogy miként hárítják el a férfi közeledését. A legtöbben azt válaszolták, hogy sosem mondják egyértelműen ki, hogy nem, mert az felbosszantja a férfit, és erőszakossá teszi. Inkább kitalálnak indokokat, hogy a férfiak ne magukat okolják, és tompítsák az elutasítottságból fakadó esetleges agressziót.

Kaliforniában a „Yes means yes” kampány részeként már hatályban van egy jogszabály – New York államban is be akarják vezetni –, hogy az adott egyetem tanulói szexuális kapcsolatot csak abban az esetben létesíthetnek egymással, ha mindkét fél egy megerősített, világos, kétségtelen, saját elhatározásból származó szándéknyilatkozattal kifejezi azt. Szóval egy elhangzó yes kell hozzá. Nem túl életszerű megoldás, utólag pedig igen nehezen ellenőrizhető, hogy intim helyzetekben valóban elhangzott-e a kívánt szó.

Végül is eljutottunk a varázsszóhoz, amely meghatározott helyen, helyzetben és időben a szabad döntést és a teljes önátadást is jelenti egyben, azzal a szándékkal, hogy a kommunikációs hibák feloldhatók. Szerencsés esetben ez az igen nemcsak a szexre vonatkozik, és az oltár előtt hangzik el. (a szerk.)