A házasság első évei: ezek lehetnek a nehézségek

Nem csak „én”

Manapság már kevésbé a nászút eufóriáját, inkább az esküvőszervezés következményeit és hatásait kipihenve érkezik meg egy pár a házasként eltöltött első szürke hétköznapokhoz. Legyen akár már korábban együtt élő, akár a házasságkötés után összeköltöző párról szó, kevésbé látványos, de rendkívül fontos tennivaló a „mi” identitás kialakítása: 

innentől már nem csupán egy ember vagyok, hanem valami más fontos dolognak a fele is. Innentől a másik a férjem/feleségem, akivel „hivatalosan” is összetartozom, akivel (feltételezve a komoly, őszinte szándékot is) hosszú, akár élethosszig tartó távon tervezek.

Eddig megszokott szabadságomat – például oda megyek, ahova csak szeretnék és akkor, amikor szeretnék, nem kell igazodnom senkihez, nem kell mérlegelnem tetteimet, csak magamért felelek – meg kell változtatnom. Változtatnom, és nem feladnom, ahogyan azzal gyakran viccelődnek, fel kell cserélnem egy új, másfajta, közös szabadságérzésre. Ezt sokan rabságnak nevezik, pedig csupán egy kicsit az „én” feladása a „mi”-ért. Azért különleges feladat ez, mert úgy kell egyszerre a közös identitást kialakítanunk, hogy közben a személyiségünk egyedisége is megmaradjon. Ennek elsajátítása időbe telik, de ha nem történik meg a házasság első idejében, később a konfliktusok túlnyomó része erre vezethető majd vissza.

Közös szokásokra alapozva

A másik nagy feladat a kezdeti szakaszban a közös élet gyakorlati megszervezése, például a szokások kialakítása, a pénzkezelés, vagy az együtt és a külön töltött idő kialakítása. Az első közösen ünnepelt karácsony jól szimbolizálja a házasság kezdetének kihívásait: melyikünk szüleihez megyünk 25-én, kiknek kell ajándékot adnunk, mennyit kell harcolni a saját, zavartalan szentestéért, vagy éppen mi legyen az ünnepi menü. Az esküvő előtt együtt élő pároknál ez kissé nehezebb, hiszen bár együtt él a pár, a másik családjának még automatikusan nem lesz a tagja, ezért előfordulhat, hogy nem is hivatalos a családi ünnepekre.

Már ilyenkor érdemes bevezetni és kipróbálni a házasság „karbantartási rendszerét” is. Ebben az életciklusban általában a legkevesebb a hátráltató tényező, nem kell a gyermekeket másra bízni, a szabadságok beosztását a pár maga dönti el.

Ami ilyenkor szokássá, jó értelemben vett rutinná válik, például a házaspárok egymásra szánt „szent ideje”, mondjuk évente egy hétvége csak a másikra figyelve, vagy havi egy gyertyafényes vacsora, azt könnyebben megtartjuk a sűrűbb élethelyzetekben is.

Hasonlóan befolyásoló hatású lehet, ha a pár a kapcsolat kezdeti időszakában vár babát, mert a születésre való felkészülés a kapcsolat háttérbe szorításával járhat. Ha ilyenkor nem történik meg a házasság pszichés megalapozása, akár egy ház esetében, akkor egy nagyobb krízisnél vagy a gyermek(ek) kirepülésénél eredményezhet problémát: nem lesz mibe kapaszkodni.

Együtt a szülőkkel

Mai társadalmunkat nézve gyakori az olyan helyzet, amikor a fiatal pár nem tud önállóan külön költözni: nem áll rendelkezésre sem ház vagy lakás, sem albérlet. Ilyenkor muszáj valamelyik szülőnél lakniuk, ami azon túl, hogy kifejezetten nehéz élethelyzet, több veszélyforrást is rejt magában. Nemcsak a fiatal házasoknak kihívás, hogy az új életük kezdetén máshoz is igazodniuk kell, óvva törékeny kapcsolatukat, hanem a szülőknek is. Számukra az a megoldandó probléma, hogy az új pár egyik tagja nemrég még gyermekük volt elsősorban, akinek komoly párkapcsolata volt egy másik fiatallal, ma pedig már „első helyen” egy új házaspár tagja, aki egy új családot alapított. Ezért hasznos, ha a házasságra nemcsak a pár tagjai készülnek, hanem a tág család tagjai is – jelentős szerkezeti változásról van szó.

A szülőkkel rövidebb-hosszabb összeköltözésre kényszerülő fiatal házasok számára nagy segítséget tudnak nyújtani a nagyon konkrét, tisztán betartható és számon kérhető, szükség szerint többször is átbeszélhető, határokat jelentő szabályok.

A pszichés elkülönülés mellett a fizikai elkülönülést is meg kell szervezni, ami nem könnyű közös konyha vagy fürdőszoba esetén. Legyen szó a zárható hálószobáról, amelybe nincs automatikus bemászkálás mindenki számára, vagy a bevásárlás és főzés beosztásáról egy táblázatban, hogy mindig tudjuk, melyik nap ki főz, ki mosogat, ki vásárol a közös konyhában, vagy hogy mikor vannak közös és házaspáros étkezések. Ezek egyáltalán nem könnyű dolgok, minden fél számára kényelmetlenséggel és áldozattal járnak, de a konfliktusok számának csökkentése miatt feltétlenül érdemes bevezetni.

Hasznos szabály lehet még a kommunikáció terén, ha mindkét eredeti családdal elsősorban az abból származó fél beszél a komoly kérdésekben. Nagy segítség az, ha egy döntés vagy konfliktushelyzet esetén a házaspár mindkét tagja jelen van a szülőkkel, tág családdal való megbeszéléskor, ezzel támogatva a társat, de a szót az oda tartozó fél vigye, kettejük, vagyis az új család nevében. Így tudják leghatékonyabban óvni új kapcsolatukat az új helyzetben.