Pál Feri: „Olykor sajnos törünk, szakadunk”

– Szerinted mit neveznek Pálferi jelenségnek abból, ami körülötted történik? Hogy azok is kötődnek a csoportokhoz és eljárnak a ma már ezerfős alkalmakra, akik nem vallásosak? Hogy mindezt egy katolikus pap indította el és tartja össze?
– Biztos több minden, beleértve azt is, hogy eltelt két év, négy év, hat év, és egyre többen lettek, akik élőben, és sokkal többen, akik a világhálón hallgatják az előadásokat. Hogy a hallgatóság egy része nem vallásgyakorló, de ők is eljárnak az előadásokra, az alkalmakra, ahogy mi nevezzük, sőt ma már ők is szerveznek programokat, közösségben vagyunk egymással, ami még izgalmasabb számomra.

– Ez egy új út, amin jársz, a papi hivatás és a mentálhigiénés szakma között?
– Nem, egyáltalán nem új, hiszen ott volt például Gyökössy Bandi bácsi…

– Igaz, de ma már nemcsak egy előadás hallgatói vagy egy könyv olvasói jelentik a közönséget, az internet megsokszorozta a számukat, és megváltozott a velük való kapcsolat is.
– Azoké az érdem, akik ezzel foglalkoznak, például, akik a honlapot készítik, a programjainkat szervezik, akikre önkéntesként számíthatunk.

– Könnyű az írott vagy kimondott mondatokat másokra, sokszor ismeretlenekre bízni? Nehéz követni, ki hogy vágja meg, mire használja föl?
– Van negatív tapasztalatom is, de eldöntöttem, hogy inkább bizalmat szavazok, és bízom benne, hogy olyan jóindulattal hallgatnak, amilyen jóindulattal igyekszem beszélni. Bízom benne, hogy nem azzal a céllal figyelnek, hogy sarkítsák, kiforgassák, ami elhangzik.

– Azért kérdezem, mert egy ilyen népszerű, határterületeken dolgozó embert nyilván ér kritika a két hivatása képviselőitől.
– Egyházi részről tapasztalok értetlenséget főleg azért, mert sokak számára nem egyértelmű, hogy a lelki nyomorúsággal foglalkozás, az arra irányuló érzékenység alapvetően és törvényszerűen az Evangéliumból következik. Jézus maga ad példát arra, hogyan válaszoljunk cselekvő módon a testi, fizikai, szellemi, erkölcsi nyomorúságra.  A kórházak, az iskolák, a szociális intézmények is ennek a cselekvő együttérzésnek a színterei.

A legfrissebb kutatások szerint a XXI. században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió vagy a különböző neurózisok. Tehát az Egyháznak nagyon sok feladata van ezen a téren, ha az ember mellé akar állni. A lelki betegségek, sebzettségek ugyanis hatnak a spiritualitásunk minőségére, az istenkapcsolat világára.

Ma Magyarországon a felnőttek 50%-a nem képes biztonságosan kötődni. A kötődési zavar egyértelmű hatást gyakorol az imaéletre, a hitéletre, az Istennel való kapcsolatra, a közösséghez tartozásra.

– Magát az Egyházat is kicsit másképpen értelmezed, mint a legtöbben? A részvétel a misén vagy istentiszteleten nem mindig hoz létre jól működő közösségeket, vagy az atyák félelmei vagy a hívek kényelmi szempontjai miatt. A honlapodon sportesemények, kirándulások, táncos estek is sorakoznak.
– A családnak vannak természetes lelki egészségvédő, mentálhigiénés funkciói. Ha ez nem jól működik, töredezett vagy nincs meg, akkor a családok megerősítése mellett a társadalomnak kell struktúrákat biztosítania, hogy ezekből a mentálhigiénés funkciókból azok is részesedhessenek, akik nem minden szempontból jól funkcionáló családból jönnek, vagy nélkülözniük kellett a család növekedést segítő világát. Az elsődleges prevenció köre az, hogy lehetőséget biztosítunk a fiataloknak, hogy egymással találkozzanak, hogy megfelelő, méltó módon szórakozhassanak, sportolhassanak, hogy az emberi természetből származó pozitív értékek ki tudjanak bontakozni, lehetővé váljon az életöröm. Mindehhez struktúrákat is, intézményes formákat is szükséges létrehoznunk. Ha ez az elsődleges prevenció nincs meg, ha valami deformálódik, sebzetté válik, akkor már sokkal nehezebb. A realitás az, hogy valakinek megadatik az elég jól működő család, valakinek pedig önhibáján kívül nem. A másodlagos prevencióval is érdemes foglalkoznunk.

Ha egy házasság már válságban van, sodródnak a válás felé, de nem döntöttek a válás mellett, akkor hogyan tudunk nekik segíteni? Ha találhatnának a párok személyes és intézményes válaszokat, nagyon sok válást meg lehetne előzni, a válságokból érettebben felállni.

Gyakran hallom a házasságban élőktől, hogy nem akarok tovább vele élni. De ha megkérdezem, hogy így nem akarsz vele élni, vagy egyáltalán nem akarsz vele élni, akkor azt válaszolják, hogy így nem. De nem látják a változás útját, és sokszor nincs, aki segítsen, az alapvető ismeretek is hiányozhatnak ehhez. A harmadik terület, amikor a válság válással végződik. Ilyenkor a legfontosabb kérdés – ez a harmadlagos prevenció –, hogy lehet a sérülést minimalizálni. Mert a válás mindig sérüléssel jár, és a gyerekeket meg kell óvni a további sebződéstől. Számomra a prevenció az Egyház küldetésének értelmes és hatékony része.

– A gyóntatószékben van arra idő, lehetőség, hogy az ember személyiségét is figyelembe vedd?
– Egy két-, három- vagy ötperces gyónás alkalmával abszurd lenne azt mondani, hogy megismerem a velem szemben ülő személyiségét, de nyilván sokat megtudhatok róla abból, ahogyan beszél: mennyire tudatosan látja magát, szégyenkezik-e, neurotikus vagy reális, egészséges bűntudattal jön-e. Mentegeti magát? Meg tudja különböztetni magát a tetteitől vagy a mulasztásától? A lélektani ismeretek megkönnyítik a gyóntató munkáját, arról nem is beszélve, hogy ha valaki valamilyen személyiségzavarral vagy neurotikus tünettel érkezik, jó, ha egy pap ért ahhoz, hogy ez pszichiáterre vagy pszichológusra tartozik-e, vagy a lelki gondozó is segíthetne a továbbiakban. Sokszor olyan életvezetési vagy kapcsolati problémák is nyilvánvalóvá válnak, amelyben az egyes ember nagy valószínűséggel elbukik. Tehát rendszerszintű változásra volna szükség.

– Ilyenkor esetleg szakemberként is te segítesz?
– Másokat ajánlok.

– Úgy tűnik, a női nem nagyobb létszámban van jelen a programokon, és a rossz nyelvek szerint sok fiú a rendes lányokat keresi a pálferis rendezvényeken.
– Ha van egy hely, ahol a fiúk rendes lányokat találhatnak, azt nem látom bajnak. Vannak külön PPP alkalmak is, pálferis párok programjai, olyanoké, akik nálunk ismerkedtek meg. Számos házasság és gyerek született az elmúlt évek alatt. A prevenció része a párkapcsolati gondozás és a családon túlmutató közösségi védőháló a krízismentes időszakban is.

– Látod a jelentőségét a munkádnak, de akik ismernek, tudják, hogy a hiúság vétke nem nagyon kerülget. Mi az, ami viszont nagy kihívás az életedben, ami nehézséget, kísértést jelent?

– Nehéz a fáradtság mellett a nap végén vagy olykor már a közepén is nyitottnak, érzékenynek, türelmesnek maradnom. Ahelyett, hogy hallgatnék öt percet vagy ötvenet és megvárnám, hogy ő rátaláljon valami fontosra, előbb szólalok meg, mint kellene.

Pedig ha a felfedezés élményével együtt születik meg a gondolat, abból hatékonyabban következik a cselekvés. Az érzelmi élménnyel együtt sokkal hasznosabb a felismerés, mint ha kívülről jön a meglátás. Ha én mondom ki, akkor a közlés összekapcsolódhat például a szégyennel, hogy „én erre miért nem jöttem rá” vagy a bűntudattal, hogy „ha előbb tudtam volna”.

– Lélekben miből van ma bennünk a legnagyobb hiány? Ami miatt a családjainkban nem tudunk elég boldogok lenni?
– A rugalmatlanság az egyik legnagyobb nehézség, és olyankor sajnos törünk, szakadunk, válunk. Nagyobb teret tudunk adni az életnek, ha rugalmasak vagyunk, mert akkor a külső-belső nehézségek ellenére is meg tudjuk őrizni a saját önazonosságunkat. Ilyenek például azok a kapcsolati helyzetek, amikor kialakul a kölcsönös neurotikus allergia. Amikor az, ami az én személyiségfejlődésem szempontjából előrelépés, a társamnak pont a neuralgikus pontja. Ami pedig neki lenne előrelépés, az nekem a neuralgikus pontom. Mondjuk egy házasságban a nő, akit a származási családban elhanyagoltak, akinek a közléseit, a panaszát, szükségletét nem vették számításba, konfliktushelyzeteket kezdeményez, csalódottan, fölháborodottan kikéri magának a bánásmódot, kifejezi a haragját, elégedetlenségét. Ez egy nagy előrelépés lehet számára, hiszen otthon megtanulta azt, hogy úgysem számítok, úgysem vesznek tudomást rólam. A férfi viszont, aki mondjuk egy fizikailag vagy verbálisan bántalmazó családból érkezik, megtanulta, hogy azáltal képes megvédeni magát, hogy befogja a fülét vagy elhúzódik valahová, elmegy otthonról, későn jár haza a munkából, amit gyerekként nyilván nem tehetett meg. A férfi számára tehát előrelépés, hogy megvédi magát a kiabálástól, de ez a nőnek pont az érzékeny pontját érinti, hiszen nem reagálnak a segélykiáltására.

Kép

Pál Feri – Kép: Emmer László

– A társunk korábbi családi történéseit valószínűleg legtöbbször ismerjük, miért nem tudjuk mégsem kibogozni az okokat? Vagy miért nem jön elő már korábban ez a probléma?
– A kapcsolat elején ez a dinamika szinte egyáltalán nem jelenik meg, a szerelem első időszakában más kerül előtérbe.

A házastársi kapcsolat előhozza, belobbantja a személyiség sebeit, feltárja azokat a problémákat, amelyekben az embernek segítségre, fejlődésre van szüksége.

Az említett jelenség előbb-utóbb a legtöbb párnál előfordul, amit tévesen úgy is értelmezhetnek, hogy képtelenség a másikkal együtt élni. Nem képtelenség, hanem másfajta képességekre is szükség van.

– Tanácsolnád egy párnak, hogy váljanak el?
– Nem tanácsolnék ilyet. Aki engem megkeres, nagy valószínűséggel bízik abban, hogy még valamit lehet tenni, tehát van remény, és kap kapaszkodókat. De például azt sem tenném meg, hogy egy rendszeres fizikai bántalmazást átélő embert igyekezzek meggyőzni, hogy változás nélkül maradjon benne egy kapcsolatban.

– Szerinted célravezető vagy megengedhető egy terápiában az, hogy a pácienst a terapeuta megalázza?
– Egy szenvedélybetegnek vagy egy léthazugságban élő embernek szembesülnie az igazsággal önmagában is nagyon nagy kihívást jelent. Ha valakinek a szemébe mondom, hogy alkoholbeteg vagy, nem látom szükségét annak, hogy bármilyen más kijelentéssel aláássam az önbecsülését. Az akaratunk gyöngeségének vagy az esendőségünknek a beismerése nem jelenti az emberi méltóságunk föladását. Sőt! A szenvedélybeteg személyeket két dolog motiválja leginkább a változásra: az egyik a halálfélelem, a másik az emberi méltóság elvesztésétől való rettegés.

– Beszéltél arról, hogy a házasságban előbb-utóbb előkerülnek konfliktusok. A vitákból mennyi tartozik a gyerekekre?
– Egy gyerek nem kis felnőtt, nem tesz jót neki, ha túlságosan bevonjuk a felnőttek világába. Nem hierarchikus gőgből, hanem mert ezzel elvesszük tőle a gyerekvilágot, és olyan terhet rakunk rá, amelyet nem tud sérülés nélkül elviselni, elhordozni, nem tudja azt értelmezni, nincs hozzá eszköztára. Akármi történik egy családban, minél kisebbek a gyerekek, annál fontosabb lehet, hogy azt a gyerekek számára értelmezzük is. Egy konfliktus után fontos, hogy elmondjuk, hogy nagyon dühösek voltunk, ezért kiabáltunk, de szeretjük egymást. Sok gyerek számol be arról, hogy látta a szüleit veszekedni, de mivel tudták, hogy a szüleik nem fognak elválni és a házasságuk erős alapokon áll, nem rémítette meg őket.

– Az életből meríted a témákat az előadásaidhoz, a könyveidhez. Most mi foglalkoztat?
– Az utóbbi három évben az előadásaim a gyerekkorból származó negatív érzésekről, gondolatokról, fizikai állapotokról és az azokból a szelektíven kiválogatott emlékekről szólnak, amelyek hátráltatják az életünket. A negatív sémák témája és a kivezető utak föltárása még biztosan kitart egy fél évet.

– A szüleid látták még, hogy a fiukról egy jelenséget neveznek el?
– Három éve voltam pap, amikor meghalt az anyukám, és öt éve, amikor az apukám. Látták, hogy szeretek pap lenni és szeretnek a körülöttem lévők. Ez megnyugtatta őket. Nem voltak vallásosak, természetes kötelék volt köztünk, és nem hagyta érzelmileg érintetlenül őket, hogy pap lettem. Féltettek, de idővel megbékéltek.

– Miért nincs mobiltelefonod?
– Mert sajnos nemet kell mondanom a fölkérések nagy részére. Akkor még többször kellene nemet mondanom.

– Milyen érzés, hogy ennyire előre tele van a naptárad? Nem érzed a szabadság hiányát?
– Szabadnak érzem magam, de a feladataim tudnak fárasztóak vagy terhesek is lenni. A sport révén azonban megtanultam, hogy ha edzésidő van, akkor le kell menni a pályára, ha pedig ott vagyok, akkor izzadni kell, ha eredményeket szeretnék elérni.

– De ott mindig megmondta az edző, mit kell csinálnod, mi a következő cél.
– Most is van, aki megmondja. Kívül is, belül is.

– Mindig egyértelmű volt számodra, hogy Isten mit szeretne tőled?
– Nem volt mindig egyértelmű. De voltak nagyon világos helyzetek, élmények.

Határozott, egyértelmű jelek. Például, hogy pap legyek, hogy a lelki nyomorúság megelőzése, enyhítése a küldetésem egyik lényege.

– Akkor jöttek a jelek, amikor kétségeid támadtak?
– Néha igen, néha nem, de elraktároztam őket, és ha jöttek a kétségek, öt vagy tíz év múlva, akkor volt honnan elővenni ezeket. Ez olyan lehet, mint a házasságkötés után. Van, hogy világgá futnál, de visszaemlékezel rá, hogy tizenöt évvel ezelőtt valamiért feleségül vetted a párod vagy férjhez mentél hozzá. És jól tetted.

A cikk a Képmás magazin 2015. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>