„Ha azt hallom, hogy az angyalok énekelnek, akkor hazamentem” – A Kertész házaspár és kisfiuk története

Hogyan kezdődött a közös történetetek?
Tibor: Erdélyben, Kézdivásárhelyen élünk, és 1996-ban ismerkedtünk meg. Bár közel laktunk egymáshoz, mégsem hozott addig össze az élet. Találkozásunk után néhány hónappal már tudtuk: együtt akarjuk leélni az életünket. Egy év jegyesség után kötöttünk házasságot.
Marika: Közösek voltak az álmaink, a céljaink, az értékrendünk, „egy húron pendültünk”. Tibi később behívót kapott az akkor még kötelező sorkatonai szolgálatra – ez volt közös életünk egyik legtermékenyebb időszaka. 

Sokat leveleztünk, és elkezdődött egy őszinte kommunikáció, ami azóta is a házasságunk egyik alapköve a megbocsátás és Istenbe vetett hitünk mellett.

„Ketten hármasban” – már akkor Gyökössy Endre, a híres református lelkész egyik legismertebb könyvének címe lett az alapmottója a párkapcsolatunknak. Ma is arra törekszünk, hogy újra meg újra behívjuk Istent harmadiknak az életünkbe.
Tibor: Együttjárásunk alatt nem volt lehetőségünk szervezett formában készülni a házasságra, hiszen a Gyulafehérvári Főegyházmegyében akkor még nem tartottak jegyeskurzusokat. Amilyen írott anyaghoz hozzáfértünk, elolvastuk, átbeszéltük. Segítségünkre volt az a döntésünk, hogy tisztán készülünk a házasságra. Nem költöztünk össze, a testiség, a szexualitás így nem kapott a szükségesnél nagyobb teret az életünkben. Zavartalanul figyelhettünk egymásra.
Marika: A fiataloknak életük ezen időszakában egyházi-szakmai segítségre, jó közösségekre lenne szükségük. Házasságunk első három évében erre az igényre válaszolva álmodtuk meg a kézdivásárhelyi jegyeskurzusokat, amikhez nagy lelkesedéssel fogtunk hozzá.
Nehéz hegyeket és völgyeket jártatok be kapcsolatotok korai éveiben: Tamás fiatok csak tíz évig volt veletek. 

Hogyan tudtátok elfogadni a betegségét, majd az elvesztését?
Marika: Ahogyan minden fiatal házaspár, mi is örömmel vártuk első gyermekünk világra jöttét. A rutinvizsgálatok nem jeleztek semmi rendellenességet. 2003 őszén kaptuk őt ajándékba: egy gyönyörű kisfiút, akinek alig volt ereje megszületni. Tamás szívfejlődési rendellenességgel, a nagyértranszpozíció súlyosabb változatával jött a világra. Tizenöt naposan már műtötték a budapesti Gyermekszív Központban. 

Tíz nehéz, mégis szép esztendő következett: öt nagyobb szívműtét, katéterezések sorozata, utazások, többhetes kórházi tartózkodások.

Tibor: Embert próbáló évek voltak ezek, sok bizonytalansággal, miértekkel, megingással, anyagi nehézségekkel. Ugyanakkor sok örömet is tapasztaltunk, példás összefogást; jó és segítőkész emberekkel, igaz barátokkal, nagyszerű orvosokkal ismerkedhettünk meg. Mindeközben éreztük, hogy amíg fiunkról gondoskodunk, óvnunk, védenünk kell házasságunkat is. Próbáltuk Istenre bízni a tőle kölcsönkapott gyermekünket, az életünket, a jövőnket. 2005-ben megszületett a második, Dávid Márk, 2008-ban pedig a harmadik fiunk, Máté is.
Marika: Tamást már egész kis korától vittük magunkkal a szentmisékre. Háromévesen tabernákulumot kért az angyaltól, négyévesen „szentmisést” játszott, liturgikus eszközöket, kis miseruhákat készíttetett a nagyszülőkkel, nyolcévesen betéve tudta a szentmise szövegét, otthon naponta „misézett”. Ezt „vágypapságnak” nevezte egy ismerősünk.
Tibor: Felnőtteket is megszégyenítő kitartással, önfegyelmemmel viselte az orvosi vizsgálatokat, beavatkozásokat, a lábadozások hosszú napjait a kórházi ágyon. Utolsó műtétje előtt, amikor kérdeztük, hogy miként készül, azt válaszolta: „Ha felébredek, és hallom a kórházi gépek csipogását, akkor itt maradtam veletek. Ha meg azt hallom, hogy az angyalok énekelnek, akkor hazamentem.” 
2013. november 5-én, Szent Imre napján műtötték. A nagyon hosszú ideig leállított, összevarrt, de már nagyon fáradt szíve nehezen indult újra. Két napra rá, többszörös újjáélesztés után hazatért Istenhez. Előrement.

Mi segített át szülőként és házaspárként a legnehezebben: a gyászon?
Marika: Már a gyász első pillanataiban megtapasztaltuk Isten kegyelmét, hogy akár mások vigasztalására is jut a Tőle kapott erőből. A temetésen együtt énekeltük Tamás kedvenc dicsőítő dalait, együtt vigasztaltuk az osztálytársait, a nagyszülőket. 

Az erőt nem egyszerre, hanem napi adagokban kaptuk – a mindennapi kenyér mellé kaptuk a mindennapi vigasztalást. 

Sokat segített egy-egy szentírási mondat, és hogy ott voltak a testvérei, akiknek szükségük volt ránk, hisz ők is gyászoltak a maguk módján.
Tibor: Tamás idén ősszel lenne húszéves, a napokban lett volna a ballagása. Az ünnepségen az évfolyamtársai előtt a nyolcéves kislányunk, Anna rázta az iskolacsengőt, akit Tamás halála után ajándékozott nekünk a Jóisten. Mert ilyen az Úr: „Ő sebet ejt, de be is kötöz.” (Jób 5,18)

Kép

Tamás egyik utolsó fotója – Fotó: Kertész Tibor és Mária

Hogyan vált a családpasztoráció a hivatásotokká?
Tibor: Házasságunk első éveiben tudtuk meg, hogy azt, amit addig tettünk – a fiatal házasok szolgálatát, a közösségépítést, a jegyeskurzusok szervezését – családpasztorációnak hívják. Akkoriban kerültem a média világába rádiós és televíziós hírszerkesztő-riporterként, és közben azt éreztem, hogy ez csak átmeneti, a felkészülés része. Próbáltam sok mindent megtanulni, miközben már a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ önkénteseiként is tevékenykedtünk. Marika már korábban, én 2016-tól kezdődően lettem főállású munkatársa a Központnak.

A főegyházmegyei munka mellett a média is az evangelizációs szolgálatotok eszköze, állandó műsorotok van az Erdélyi Mária Rádióban is. Hogyan látjátok a mai családokat: mik a nehézségek, és mik lehetnek az erőforrások számukra?
Tibor: A mai családok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint bármikor. 
A házaspárok egy gyors megoldásokat követelő, türelmetlen világban próbálják nevelni, terelgetni a kütyüktől elbűvölt gyermekeiket. 

Mindeközben egyensúlyban kell tartani a párkapcsolatukat is, és ez az akrobatamutatvány sajnos nem mindenkinek sikerül.

Marika: Mi lehet az erőforrás? Jézus Krisztus. Természetesen nagyon sok módszer, szakmai segítség, családterápiás foglalkozás is a rendelkezésünkre áll. Magam is lelki gondozóként, mentálhigiénés szakemberként tevékenykedem, azonban az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy az igazi gyógyítás, helyreállás, az igazi bölcsesség forrása a Szentírás és maga Jézus Krisztus. Rá próbáljuk mi is alapozni az életünket. Ezeket az igazságokat próbáljuk továbbadni a szolgálatunk során, például a Reggeli csendesség napi videóelmélkedésekben.

Kép

Tibor és Marika 2023 tavaszán, Dávid fiuk bérmálkozása után – Forrás: Kertész Tibor és Mária

Egy ideje létrehoztátok a Családpásztor Evangelizációs Szolgálatot. Ti rengeteget adtok, de mit ad nektek ez a tevékenység?
Marika: Elsősorban annak az örömét, azt a fajta belső békét és derűt, hogy Isten akaratában járunk, azt tesszük, amire az Úr elhívott bennünket – házaspárként, családként. Másodsorban a „vízen járás” feszültségét. Amikor a munkakörünk megváltozott, és már nem találtuk a helyünket a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központnál, nem volt könnyű együtt és egyszerre elhagyni a valamennyire biztonságot adó állásunkat, és kilépni „Isten tenyerébe”. A döntés előtt és után is gyakran imádkoztuk: „Urunk, a legnagyobb biztonság az a bizonytalanság, ami a Neked való teljes kiszolgáltatottságunkban van.”
Tibor: Ez egy többnyire adományokból fenntartott szolgálat, amit már évtizedekkel ezelőtt megálmodtunk – sok munkával, tervvel, ötlettel, a segíteni akarás szándékával. Médiamisszió és családi kapcsolatokat erősítő rendezvények, serdülők, fiatalok segítése – ez csak néhány a sok cél közül. 
A legfontosabb, hogy Isten akaratában megmaradjunk, és valóban azt tegyük, ami az Ő dicsőségére szolgál.

Ha otthon puskaporos a levegő, mi segít abban, hogy hitelesen helyt tudjatok állni a rátok támaszkodó, benneteket példaképnek tekintő párok előtt?
Marika: Törekszünk arra, hogy ne mérgesedjen el a helyzet. Akadnak köztünk nézeteltérések, de igyekszünk ezeket mielőbb orvosolni beszélgetéssel, közös imával. Tudatosítjuk, hogy nem egymásnak vagyunk az ellenségei, nem egymással kell harcolnunk, hanem egymásnak hátat vetve az igazi ellenséggel, a házasságok „szétdobálójával”. Tisztában vagyunk azzal, hogy Isten kegyelmére szoruló, de Jézus Krisztus által megváltott bűnösök vagyunk.