„Papa akár örökké tudna külföldön élni, Mamának viszont hiányzik Magyarország” – Külföldön élő magyar gyerekek vallomásai

Hiánypótló könyvet írt és szerkesztett Raskó Gabi, aki gyermekként több évig élt Mexikóban és Brazíliában szüleivel, ma pedig Bali szigetén él a saját családjával. Azt vette észre, hogy két fiának hasonló nehézségekkel kell megbirkóznia, mint három évtizeddel korábban neki. Így jutott eszébe, hogy talán segíthetne nekik is, ha megosztaná velük olyan gyerekek történeteit, akikkel ez már megtörtént. E könyvben minden fejezet egy-egy külföldön élő magyar család története, amelyben az egyik gyermek meséli el saját és testvérei örömeit, nehézségeit. Olyan olvasók is forgathatják a „Hoztok nekünk túrórudit?” című gyönyörű és igényes könyvet, akiknek meg se fordul a fejében az elköltözés, de érdekli őket, hogyan élnek más országokban a magyarok. 

A könyv hitet tesz amellett, hogy külföldön felnőve is nagyon érdemes megtartani a kapcsolatot a gyökerekkel és megtanulni a magyar nyelvet, amellyel ritka kincs kerül a felcseperedők birtokába.

Kép

A Hoztok nekünk túrórudit? című könyv borítója

Megnyerni a gyerekeket a nagy kalandhoz

A gyerekek kinti életminőségére csak áttételesen hat, hogy szüleik milyen okból hagyták el szülőföldjüket, hogy az belső vagy külső kényszer volt-e vagy kalandvágy, a lehetőségeik tágítása. Persze az érzelmi azonosulás miatt nem mindegy azért, hogy szüleik reménykedve vagy félelemmel telve élik-e meg az ország- vagy kontinensváltást, hogy nosztalgiával vagy utálattal emlegetik-e hátrahagyott hazájukat, ahol felmenőik, rokonaik élnek. Azonban a gyerekek jóllétét leginkább az határozza meg, milyen emberi és fizikai környezet, anyagi erőforrások és mentális támogatás áll rendelkezésükre, hogy van-e idejük saját ritmusukban akklimatizálódni a változásokhoz, vagy erőltetett ütemben kell megfelelniük az új elvárásoknak. 

„Dani itt kezdte az ovit, egy finn óvodában, ahol egy kukkot sem értett az elején, emiatt szegényke nagyon izgult” – mesélte a 11 éves Mimi, akinek három kisebb testvére van, és egy éve költöztek Finnországba.

A jó szülők általában felelősen, figyelmesen, előrelátóan tervezik meg kinti életük körülményeit, gyermekeiket pedig megpróbálják előkészíteni és megnyerni az előttük álló nagy változásokhoz. 

„Sokat gondolkodtak, mielőtt elhatározták magukat, és velünk is beszélgettek a költözésről. Megkérdeztek minket, hogy mit szólnánk hozzá, ha egy másik országban élnénk, és nagyon jólesett nekem, hogy érdekelte őket a véleményünk. Mutattak fotókat Finnországról és Kalajokiról, és elmondták, hogy olyan iskolába járhatnánk itt, amiről csupa jót hallottak. Szerencsénk volt, mert Anya barátjáék, Petráék már Finnországban éltek, és ők mindenben segítettek nekünk” – mondta el szintén Mimi.

Habis Melinda pszichológus, akihez sok külföldre költöző magyar fordul lelki támogatásért, nem a kiköltözések gondos, körültekintő megfontolását látja általánosnak: „Külföldön élő magyarokkal végzett Skype-konzultációk alapján azt a következtetést szűröm le, hogy gyakran nem kellőképpen átgondolt döntés a külföldre költözés, hiszen előre nem gondolkodnak el azon, pontosan milyen változásokkal jár majd mindez.” Amikor a valósággal találják szembe magukat, az újdonság izgalmát a megélhetés és a hétköznapi problémák súlya veheti át.

Új kis barátok a régiek mellett vagy helyett

Nagyobb, már közösségbe járó gyermekek esetében az elköltözés mindig elszakadás is a barátoktól, és új helyükön gyakran nehéz a kortárs kapcsolatok újraépítése, új helyük megtalálása a kortárs csoportok hierarchiájában. 

„Szerintem ebben az egész külföldre költözésben barátokat szerezni volt a legnehezebb, mert én nem olyan könnyen kezdek új barátságokba. Meg kellett várnom, míg a többiek nyitnak felém, és persze én is nyitok feléjük.” 

„Az osztályunk chatcsoportjába bekerülni volt a legnehezebb, már hetek óta jártam suliba, mire beengedtek a többiek. Onnantól könnyebben ment minden” – számolt be a nehézségekről a 12 éves Máté, aki öccsével és szüleivel másfél éve Bali szigetén él.

Alkalmazkodási esélyeiket rontja, ha eleve introvertált személyiségek, és ha többször kis időközökkel költözniük kell, ami új iskolákat, új beilleszkedési problémákat generál. A gyerekek nagyon eltérő sikerrel veszik ezeket az akadályokat, sokszor csak évekkel később, fiatal felnőttkorban mutatkoznak meg a mentális hatásai. Ugyanakkor az új emberek, új kultúrák megismerésének gazdag élettapasztalata a gyerekek reziliensebb csoportjánál előnnyé kovácsolódhat a későbbiekben.

Kép

A kép illusztráció

A kulturális alkalmazkodás nem mindig zökkenőmentes

Habis Melinda pszichológus szerint „az újrakezdés sikerét mindig a személyiség és a kultúra összeillése határozza meg. Fontos ezért az előzetes tudás megszerzése arról az országról, ahová utazni készülünk. Érdemes nemcsak azt feltérképeznünk, hogy milyen lehetőségek vannak a megélhetésre, a munkára, hanem az emberi kapcsolatok szempontjából is jó, ha felkészülünk. Hogyan élnek a helyi emberek? Mennyire elfogadható az életmódjuk, értékrendjük a számunkra? Fontos, hogy megtapasztaljuk a helyi szokásokat, értékrendet, rítusokat. Mi is alkalmazkodjunk ezekhez.”

A kulturális alkalmazkodás nem mindenütt könnyű, és attól is függ, saját választás-e az adott ország, vagy külső kényszer határozta meg inkább az odatelepülést. Laura családja az édesapa munkahelye miatt költözött Szaúd-Arábiába, ahol egy helybéliektől elkülönített nemzetközi lakóparkban élnek három éve. „Karácsonykor is haza szoktunk menni, mert az nem iszlám, hanem keresztény ünnep, és más vallások ünneplését itt erősen korlátozzák. Akik Szaúd-Arábiában ünnepelték a karácsonyt, leginkább titokban tették.” 

A tizenkét éves Laura mesélt határon elkobzott fenyőfáról is, és arról, hogy az európai ruházatot igazán csak a lakóparkon belül viselhetik fesztelenül.

A többnyelvűség, a multikulturális környezet fejlesztheti az intelligenciát és az empátiát

Nagy ajándéka lehet a külföldön felnövő gyerekeknek, hogy természetes módon nőnek bele a két- vagy többnyelvűségbe. A multikulturális környezet kedvez az érzelmi intelligencia fejlődésének is, növeli a gyerekek nyitottságát, empátiás készségét, a másikkal szembeni toleranciát, elfogadást.

„Annak ellenére, hogy csak egyéves koromig éltem Magyarországon, otthon mi csak magyarul beszélünk, szóval olyan, mintha két anyanyelvem lenne” – mondta Barni, aki 9 éve él az Egyesült Királyságban, most tízéves. A szintén tízéves, Svájcban élő Janka így összegzi öccse és saját nyelvtudását: „Mostanra már egyikünknek se okoz gondot a német, és ehhez nem is kellett különórákra járnunk, elég volt az oviban meg a suliban figyelnünk, és egyszer csak elkezdtünk érteni mindent.”

Virág, aki 17 éves, most Budapesten él, de 10 évet töltött Barcelonában. Így összegzi a kint töltött idő hasznát: 
„Sokat járunk vissza Barcelonába, ilyenkor találkozom a régi barátaimmal is. Örülök, hogy éltem egy olyan országban, ahol az emberek kevesebbet stresszelnek és nem aggódnak annyit a napi dolgokon, mint a magyarok. Optimisták, valahogy könnyedebben veszik az életet, akkor is, ha nehézségekkel kerülnek szembe. Élénken él bennem, hogy Barcelonában az emberek mennyire adnak magukra, és ezt nemcsak a külsejükre értem, sokkal inkább arra, hogy több időt szakítanak maguknak a feltöltődésre. Ugyanakkor én nagyon szeretem Budapestet is, szerintem tinédzser- vagy fiatal felnőttkorban szuperklassz város. (…) Gondolkodtam azon, hogy egyetemre majd Spanyolországba megyek vissza, nem is biztos, hogy pont Barcelonába.”

„Mivel azt megtanultam, hogy bárhol fel tudom találni magam a világon, tuti nem fog gondot okozni az sem, ha máshova megyek…”

Kép

A kép illusztráció

A magyar ételek identitást megtartó ereje

Habis Melinda pszichológus sokszor tapasztalja a kettős honvágy jelenségét. Ez azt jelenti, hogy a kivándorlók egy része sem Magyarországon, sem a választott hazájában nem érzi igazán otthon magát. Ám vannak, akik érzelmileg is teljesen azonosulnak új hazájukkal, és egyáltalán nem vágynak haza. Érdekes azonban, hogy a gyermekkorban megszokott dolgok még nekik is hiányozhatnak. A gyerekek beszámolóinak visszatérő motívuma, hogy családjuk mennyire ragaszkodik a magyaros ételekhez. Erre utal a könyv címe is: Hoztok nekünk túrórudit? 

„Imádjuk a magyar ételeket, a töltött paprikát, a rakott krumplit, a húslevest…” – a Svájcban élő Jankáéhoz hasonló kijelentések szinte valamennyi fejezetben megismétlődnek.

Árván maradt nagyszülők

A Magyarországon élő felmenőkhöz, rokonokhoz szoros vagy laza kapcsolatok fűzik a kitelepülőket. „Nagyon gyakran meg lehet figyelni a család elől való menekülést mint a külföldre költözés tudattalan motivációját – nyilatkozta Habis Melinda pszichológus. – Fontos azonban tudni, hogy nem feltétlenül oldja meg ezeket a problémákat a távolság.” Ha jó a kapcsolat, a távolság akkor is megnehezíti a kapcsolattartást. „Ebben mindenféleképpen van egyfajta veszteség, hiszen nem ugyanaz az érzés szkájpolni a barátunkkal, mint leülni egy bögre kávé vagy korsó sör mellé és beszélgetni. A távolság miatt óhatatlanul szegényednek a kapcsolatok” – állapította meg a pszichológus. 

A Magyarországon maradt szülők, nagyszülők gyakran nagy veszteségként élik meg gyermekeik, unokáik távolba költözését. Erre utal például Janka, aki elmondja, hogy három nagyszülőjük az elmúlt öt év alatt már járt náluk Svájcban, de anyai nagyapjuk még nem. „Ő még mindig nehezen tudja elfogadni, hogy elköltöztünk Magyarországról, szerinte már vissza kellett volna mennünk.”

Hazavágyók és világpolgárok

A külföldön töltött évek során az anyában és az apában eltérően alakulhat a Magyarországhoz fűződő, onnan eltaszító vagy éppen visszahúzó viszony. 

A szülők közötti lappangó vagy kimondott ellentétet a gyerekeik is érzékelik, erre több gyermek is utal beszámolójában:
„Anya mindig szomorú, amikor a magyarországi vendégek hazamennek, azt mondja, ő sosem fogja annyira otthon érezni magát Svájcban, mint Magyarországon. Neki nagyon hiányzik a családja és a barátai” – mesélte Janka.

„Nem tudom, meddig maradunk még itt, Mama és Papa esténként sokat beszélgetnek erről. Amikor kijöttünk, azt mondták, »majd meglátják«, aztán idővel kiderült, hogy nem teljesen ugyanazt gondolják a hazamenetelről – mesélte a kilencéves Máté, aki másfél éve Balin él családjával. – Papa akár örökké tudna külföldön élni, Mamának viszont hiányzik Magyarország, ő el sem tudja képzelni, hogy évtizedekig máshol éljen. Papának az otthon az, ahol mi négyen együtt vagyunk és olyan az élet, amiben mindannyian jól érezzük magunkat, legyen az bárhol a világon. Mamának az otthon az Magyarország, mert ott vannak a szülei, a tesói, az igazán régi barátai, és szerinte az otthon-érzést ez a sok emberi kapcsolat adja, még akkor is, ha valami nem tetszik az ottani életben. Mi Félixszel most Mamával értünk egyet, de ki tudja, felnőttként lehet, hogy másképp gondoljuk majd.”

A gyermeki vallomások után a könyv végén a családok fotói szerepelnek, majd Szabó Vivien, Svédországban élő pszichológus ad hasznos és gyakorlatias tippeket gyerekeknek és felnőtteknek, annak érdekében, hogy az átköltözés ne jelentsen traumát a gyerekeknek.

A könyvet Grela Alexandra gyermeki világot idéző, színes rajzai illusztrálják.

Raskó Gabi: Hoztok nekünk túrórudit? Külföldön élő magyar gyerekek igaz történetei. Zazie Books, Budapest, 2023. 161 o.

Felhasznált irodalom: onlinetanacsadas.com