Nyolc film, ami otthonodba varázsolja az őszi hangulatot

Harry és Sally (1989)

A szerelemhez éppúgy idő kell, mint az ősz szépségének kibontakozásához, tanítja meg minden idők egyik legklasszabb és legklasszikusabb romantikus komédiája, amely egyetlen tematikus „best of” listáról sem hiányozhat. A Central Park őszülő, azaz rozsdásodó lombjai alatt kibomló szerelem pont olyan, amilyennek mi is megéltük, megéljük vagy meg fogjuk élni a valóságban a hasonlót, bár, ha fel akarunk érni Harry és Sally sziporkázó párbeszédeihez, fel kell kötnünk a nyári sortot felváltó hosszúnadrágot. A Meg Ryan, Billy Crystal páros a legjobb formájában tündököl, ahogy nem véletlen a forgatókönyv Oscar-jelölése sem. Amitől pedig olyan valóságszagú a történet: a szituációkat az alkotók valódi párokkal készült interjúkból merítették – vagy épp improvizálták a főhősök, mint a legendássá vált étteremjelenetet.

Kép

Harry és Sally

Csokoládé (2000)

Egy kisvárosba költöző csokoládébolt, amely megédesíti a közösség életét – kell ennél őszibb téma? Fura kettősség, hogy a főhősnő, Vianne (Juliette Binoche alakításának „levegője van”) és kislánya nagyböjt idején érkeznek a településre, a film barna, borvörös, mélyzöld tónusai mégis azt sugallják: ez a történet nem is játszódhatna máskor, mint ősszel. 

Az édességillat, az intim falusi légkör minket is bekuckózós filmnézésre csábít, és a lassan átalakuló atmoszféra is jól rímel erre a kaméleonszerű évszakra. 

Az őszben ott van az elmúlás, de a megújulás ígérete is – pont úgy, ahogy Vianne boltja megbontja a falu közösségének zártságát. Lasse Hallström rendező nemhiába választotta forgatási helyszínnek a burgundiai Flavigny-sur-Ozerain falut, amelynek kanyargós utcái, macskaköves terei és a környező szőlőhegyek ősszel a legszebbek.

Kép

Csokoládé

Édes november (2001)

Hogyan változtathatja meg valaki az életünket, sőt adhat neki új értelmet, ha beengedjük – akár csak egy hónapra is? Charlize Theron és Keanu Reeves mosolyt és könnyeket fakasztó románca a novemberi San Francisco színeit égeti a lelkünkbe, de azokból nem a ködöt vagy a szürke borút emeli ki, hanem az élethez való bátor odafordulás élénk árnyalataival díszít fel minket. A mélyen megérintő filmzene még emlékezetesebbé teszi az élményt, amit a bájos szimbolikával és letaglózó meglepetésekkel egyaránt operáló alkotás a nyitott szívű nézőknek jelenthet. „Egy hónap. Csak ennyit kérek. Egy hónapot, amikor nem a jövőt hajszolod, hanem a mát éled” – kéri Sara Nelsontól. 

Ez az ősz ars poeticája is lehetne, amely a tavasz ígérete, a nyár tombolása és a tél fagyos várakozása helyett a pillanat gyöngéd, törékeny szépségét hirdeti. 

A film azt is üzeni, hogy az ősz a szerelem ideje, hiszen emlékeztet minket arra, hogy minden szép dolog véges.

Ház a tónál (2006)

Az őszies hangulat itt kevésbé harsány, inkább melankolikus, befelé forduló. A címszereplő tóparti ház környezete a változás szimbóluma: a viharok, a kopár fák, a lehulló levelek az idő múlására figyelmeztetnek, ahogyan a szereplők is azzal futnak versenyt. Lényeges kijelentés „hangzik el” Kate (Sandra Bullock) és Alex (megint Keanu Reeves) levelezésében: „Azt hiszem, néha csak le kell lassítanunk, hogy észrevegyük, mi van körülöttünk.” A sok apró szépséget: egy levél színét, egy pillanatnyi fényt a vízen, tehetjük hozzá az évszakra gondolva. A tóparti házat az alkotók csak a forgatás idejére építették fel Chicagóban, direkt vörösesbarna lombú fák közé, hogy az épület az elmúlás és a vágyakozás metaforájává váljon. „Nem egy nyaralót akartunk, hanem egy helyet, ahol az ember érzi az évszakok súlyát – főleg az őszét, amikor minden átmenetben van” – nyilatkozta Alejandro Agresti rendező. Így lett minden adott egy időn és téren átívelő szerelemhez, mely nemcsak a házba, hanem a szívünkbe is beköltözik.

Dan és a szerelem (2007)

Ez a történet pedig olyan, mint egy kiterített őszi pokróc: meleg és otthonos, csupa kedves mintával. Családi összejövetelen járunk egy Rhode Island-i birtokon, ahol a kiszámíthatatlan időjárás a stábot is többször megviccelte, ehhez is igazítottak jeleneteket. Összességében azért az ősz szelíd oldala dominál: a nagy ház minden szobájában történik valami humoros vagy szerelmes, miközben odakint a levelek hullanak a fákról. A rozsdaszínű lombok, a hűvös köd, a vastag pulóverek és az összebújós helyiségek, azaz a film képi világa tele van azzal az indiánnyaras melankóliával, ami jól passzol a főhős, az özvegy Dan (Steve Carrell) érzelmi állapotához. A könyvesboltbeli kulcsjelenetben a háromgyermekes apuka Juliette Binoche karakterével a polcok között lassan, félszeg humorral ismerkedik. 

Ekkor az egész közeg olyan „csendesen recseg-ropog” körülöttük, mint maga a késő ősz szokott: itt az ideje valami újnak, de még ott lebeg a veszteség árnyéka.

Kép

Dan és a szerelem

A fantasztikus Róka úr (2009)

Wes Anderson stop-motion mesterműve az egyik legeredetibb őszi filmélmény a modern animációtörténetben. Az egész mese mustársárga, narancsbarna árnyalatokban úszik, a fák, a termések és az állatok mind az őszi erdő varázsát idézik, egyszerre kicsikhez és nagyokhoz szólóan. Rögtön az első képkockáktól mintha vastag avarszőnyegen lépkednénk, még a rókák bundája meg a föld alatti otthonok meleg fénye is ezt a hatást erősíti. Az eredetileg George Clooney hangján megszólaló főszereplő, Mr. Fox épp új életformát keres, miközben szembesül a természet és a civilizáció közötti töréssel – identitáskeresése hasonló ahhoz a változáshoz, ami ősszel a természetben zajlik. A hangulat tapintható, mert a rendező ragaszkodott hozzá, hogy a hangfelvételeket ne steril stúdióban, hanem valódi helyszíneken – erdőben, padláson, farmon – készítsék, így a szereplők hangjában is ott a levegő, a tér és a természet érzete.

Kép

A fantasztikus Róka úr

Nyárutó (2013)

Jason Reitman filmje szokatlan szerelmi történet, amely egy fülledt hosszú hétvégén, a nyár és az ősz „mértani” határán, a Labor Day nevű ünnepen zajlik, amit az USA-ban szeptember elsején tartanak. Az időpont szimbolikus: a film két főhőse (Kate Winslet és Josh Brolin) múlt és jövő, bűn és feloldozás közötti határon egyensúlyoz. A film annak a Joyce Maynardnak a regényéből készült, aki szerint a Labor Day napjában még ott a nyár szabadsága, de már az ősz visszafogott rendje is. Ez az érzés a filmben is végig ott vibrál. 

Emlékezetes jelenet a pitesütés, amelyet olyan részletességgel forgattak le, hogy Winsletnek és Brolinnak is meg kellett tanulnia a tésztagyúrást, a gyümölcselőkészítést és a hajtogatási technikát. 

A szünetekben a szereplők valódi házi pitét ettek, ez adta a jelenet kézzelfoghatóan otthonos érzését. A lassú ritmus és a hétköznapi gesztusok – a befőzés, a ház körüli munkák – mind azt sugallják, az ősz a beérés, a feldolgozás, az újrakezdés időszaka – de a különös élethelyzetben megismerkedő főhősök számára a megérkezés és az összetartozás ideje is. A filmnek minden képkockája egy-egy félig lehullott falevél.

Tőrbe ejtve (2019)

A whodunit-krimi tökéletes őszi műfaj, és van egy sajátos romantikája, Rian Johnson filmje is egyszerre játékos és fordulatos darab. Nézői oldalról pedig a hosszabb esték, a bekuckózás, a tűzropogás, a meleg takaró és a forró tea hibátlan kiegészítői a rejtélynek, az intrikának, a borzongásnak. Mintha egy esős délutánon egy Agatha Christie-regénybe csöppennénk: köd, viktoriánus villa, faburkolatú szobák, sálak és kabátok, színes falevelek… Fura családtagok, akik ebben az elmosódott hangulatban összegyűlnek, és az alkotók hideg, fanyar humora is passzol az őszi atmoszférához. A film október végén játszódik, amikor a régi bútorok között zajló gyertyafényes kihallgatások a fojtogató zártság érzését is adják. A rendező elárulta, hogy művét Edgar Allan Poe borongós világa is inspirálta. Az egyik szereplő, Chris Evans évszakhoz illő kötött pulóvere pedig olyan kultikussá vált, hogy külön rajongói Instagram-oldalt kapott, és több divatmárka is elkezdett hasonlókat piacra dobni. Daniel Craig detektívkaraktere az őszi tájhoz hasonlóan kettős: egyrészt színesen karikírozott, másrészt komor és kíméletlen.

Kép

Tőrbe ejtve