Idén is lehet pályázni a Kopp-Skrabski-díjra

Az idén tíz éves Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány egy, a céljaival szorosan összefüggő témában idén is pályázatot hirdet a Kopp-Skrabski-díj elnyerésére. Az alapítvány ezzel az elismeréssel hívja fel a figyelmet azokra a személyekre, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a társadalom lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért. 

Kopp Mária és Skrabski Árpád, kép: Páczai Tamás

Évente egy személy részesül e kivételes elismerésben, de az alapítvány rajta kívül különdíjjal jutalmaz egy – bármilyen pályán – közösen alkotó, együtt dolgozó házaspárt is. 

Személyekre bárki javaslatot tehet. A Kopp-Skrabski-díj kuratóriuma június 30-ig várja a jelöléseket. A díj mindkét esetben 500.000 forint. Ezen kívül egy személy és egy házaspár közönségdíjban is részesül, melynek díja 300.000 forint. A közönségszavazás augusztus 1. és  szeptember 15. között zajlik majd, a díjak átadására pedig 2019 októberében kerül sor.

A jelölésről az alábbi linken lehet tájékozódni, és arra javaslatot tenni:  https://bit.ly/2QttxC4

2018-ban Mihalec Gábor párterapeuta, valamint Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművészek kapták a Kopp-Skrabski-díjat. A közönségdíjat Sződy Judit négygyermekes szoptatási tanácsadó, a házaspároknak adható közönségdíjat pedig Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és Nagy Judit kardiológiai asszisztens vehette át.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti