Hogyan válik alkoholistává egy nő?

Az alkoholizmust minden korban függőségnek tekintették, de korábban elsősorban a férfiakat érintette. Ez az „előjog” mára megszűnőben, a nemek közötti különbség lassan eltűnik. Különösen a serdülő és fiatal felnőtt lányok körében emelkedett meg az alkoholfogyasztók száma. Emellett a nők általánosságban nem nyíltan, például egy szórakozóhelyen, hanem inkább egyedül, gyakran titokban isznak, a konyhában elfogyasztott, napi, jó minőségű vörösbor is függőséggé válik.

Alkoholista nő bort iszik
Kép: Unsplash/Alfonso Scarpa

A „harmadik” a kapcsolatban

Klára 45 éves, férjével és 10 éves lányával élnek egy budai kerületben. Az első konzultáción észrevehető volt viselkedésében a szégyen és a bűntudat. Elmondása szerint férjével nehéz megértetnie magát, még nehezebb az érzéseiről beszélnie, és egy-egy konfliktus vagy vitás helyzet után úgy érzi, hogy nem kap elég megértést, csalódott és szomorú lesz. Észrevette, hogy a heti vásárlásnál beletesz a kosarába egy üveg bort a főzéshez vagy az ebéd elfogyasztásához. Később arról számol be, hogy az esti órákban, amikor lefekteti a kislányát, megissza a maradék bort a konyhában egyedül, amíg a férje az esti műsort nézi a tévében. Maga is rácsodálkozik, hogy jó egy éve éli így az életét, és néha csak azért ugrik be a kisboltba, hogy vegyen egy üveg bort. Arra is fel van már készülve, hogy furcsa pillantásokat fog kapni a pénztárostól, ezért a borhoz vesz némi pékárut vagy tejet. Mindez egy idő után a férjének is feltűnik, aki leül vele beszélni. A férj úgy gondolja, hogy a házasságukban a legtöbb probléma abból adódik, hogy Klárának alkoholproblémái vannak, ezért elküldi hozzám. Egy családi rendszerben minden összefügg, ezért nehezen megállapítható, hogy melyik probléma volt előbb. Valószínűleg mindkettőjüknek igaza van.

Klárának meg kell értenie az összefüggéseket érzelmi működése és alkoholfogyasztása között. Férjének pedig meg kell értenie felesége szomorúságát és csalódottságát, és megtalálni az érzelmi válaszokat Klára igényeire.

Gyakran hallom praxisom során női ügyfeleimtől, hogy leginkább arra vágynak, hogy férjük vagy párjuk „csak” hallgassa meg őket. Ezen igény nem is kevés, és valóban sokan erre a kitüntetett figyelemre, megértésre vágynak. Az alkoholizmus felé vezető lejtőn pedig általában az első három valódi ok között találjuk a magányt, a meg nem értettséget és a reménytelenséget. Egy párkapcsolat, bármilyen családi kapcsolat vagy barátság gondozásra és gondoskodásra szorul. Amennyiben nem ápoljuk, lassan elhal, elsorvad. Meg kell hát tanulnunk időt és energiát tenni szeretetkapcsolatainkba.
Klára végül tíz konzultáció után megtanulta pontosan és helyesen kifejezni igényeit párja felé, férje pedig komolyabban vette őt, és jobban kezdett figyelni az apró jelekre. Ekkor már nem volt szükség a szeszes italok tompító, feszültségoldó, feledtető hatására, az alkoholt kizárták kapcsolatukból. 

Egy (két, három) pohár bor

Bár az alkoholfogyasztás a legtöbb helyen elfogadott és része sok ember mindennapi életének, az ezzel kapcsolatos előítéletek a nemek tekintetében nagyban különböznek. A férfit, aki képes nagy mennyiségű alkoholt elfogyasztani, erősnek és férfiasnak mondják, a nőket viszont ugyanezért megbélyegzik. Ezért a nők sokkal óvatosabbak, gyakran egyedül és akkor isznak, amikor senki nem látja őket. A köztudatban az a kép él, hogy az alkoholista a hajléktalan bácsi a metróaluljáróban, pedig valójában alkoholista az is, akinek mindennapos, kisebb és nagyobb problémákat okoz az alkohol fogyasztása a párkapcsolatában, a gyermekeivel, a barátaival, a munkahelyén. Amennyiben még egzisztenciálisan, anyagilag tartja magát egy alkoholbeteg, tud tenni azért, hogy meggyógyuljon, de minél több idő telik el a rendszeres alkoholfogyasztással, annál nehezebb helyzetben találja magát. A megfigyelések szerint az alkohollal a nőknek más a kapcsolatuk, mint a férfiaknak. A nők az alkoholt leginkább a stressz, a magány, a félelem és a konfliktusok megoldására használják.

Sok nő gondolja úgy, hogy nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, a problémák forrása gyakran a több szerepben való helytállás nehézsége.

Amikor felsorolják, ők maguk is elcsodálkoznak, hogy mennyi eltérő szerepben állnak helyt akár egy napon belül is: feleség, anya, dolgozó nő egy munkahelyen, otthon tanítónő, szakácsnő, és közben legyenek ápoltak, csinosak és derűsek is. Mindez gyakran eredményez önbizalomhiányt, kiégést, krónikus fáradtságot, alvászavarokat vagy más pszichológiai és fizikai problémákat, amelyeket gyakran az alkohollal ellensúlyoznak. „Egy-két pohár bor igazán nem nagy dolog, hiszen könnyebb így elaludni, és oldja a feszültséget.” – Ez a működés lesz a normális a mindennapokban. Ha ez az állapot hosszú ideig fennáll, az elfogyasztott alkohol mennyisége észrevétlenül növekedni kezd. Mindezek mellett az egyéni életút, az öröklött genetika, a hajlamosító tényezők, a családi diszharmónia, a káros kapcsolatok, a negatív gyermekkori élmények mind-mind szerepet játszanak a problémás alkoholfogyasztás, idővel pedig a függőség kialakulásában.

Veszélyesebb az alkohol a nőkre?

Az alkohol károsabb a nők egészségére, mint a férfiakéra, ez a nemek közötti fizikai különbségeknek tulajdonítható. A férfiak testének víztartalma közel 70%, míg a női test magasabb zsírtartalommal és kevesebb mint 60%-os víztartalommal rendelkezik. Ezért a nők véralkoholszintje magasabb lesz egy pohár bor után, mint a férfiaké. Az alkohol toxikus hatása által okozott fizikai károsodás is gyorsabb ennek megfelelően. A sikeres elvonás legfontosabb előfeltétele a nők esetében is ugyanaz, mint a férfiaknál: a motiváció! Csak akkor koronázza siker a terápiát, ha a problémás alkoholfogyasztó elismeri problémáját, és önszántából akar változást elérni, de a családtagok kellő eszközökkel tudják motiválni az érintettet egy terápiára. Az őszinte együttérzés, megértés és a segítség felajánlása célravezető lehet.

A család egy rendszer, ha valaki változik, az összes többi családtag is kénytelen lesz változni. Számos terápia áll rendelkezésre akár a családtagok bevonásával is a függőség leküzdéséhez.

A különböző függőségkezelő egyéni terápiák, a csoportos anonim közösségek személyesen vagy online is elérhetőek. Érdemes megkeresni azt a szakembert, aki szimpatikus, felkészült és hiteles az érintett számára, mert ez a legfontosabb a segítői kapcsolatban. 

A cikk Orsolics Zénó család-rendszer terapeuta Függésben című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további részei ide kattintva érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti