Együtt rajzolják szebbre a világot – Csenge és Márk, a hittel alkotó házaspár
Közel járok a Városligeti fasor „templomos” részéhez, mégis meglep az égig ható harangzúgás, ahogy felérek a másodikra. Ez véget vet a csendes játékomnak, ahogyan...
Dr. Szász Adrián
Szandi és a nagy találkozások – „Isteni ajándék volt, hogy apu még az oltár elé tudott kísérni”
Tizenhárom évesen már lemeze volt, nem is akármilyen – a Kicsi lány (1989) nagy sikert aratott. Ma háromgyermekes családanya, a rock műfajában is otthonosan...
Jean Orsolya
Négy érzelmes film a házasság, a párkapcsolat szépségeiről és nehézségeiről
Mindig is szerettem az emberi érzelmekről, kapcsolódásokról szóló filmeket, és egyre jobban vonzanak a régi nagy klasszikusok. Arra is rájöttem, miért: ezekben az alkotásokban...
Szőnyi Lídia
Éger Csaba
Zuhanás védőháló nélkül – Pszichológusszemmel a „Hat hét” című filmről
Tizenhét év, kilenc hónap, majd hat hét. Egy nehéz gyermekkor, egy nem tervezett terhesség és a szülést követő fájdalmas hetek, amelyek alatt az örökbe...
Szám Kati
Gubik Petra: „Nem vagyok egyedül az utamon, valaki vigyáz rám.”
Játékos, kedves, fiatal, sikeres, szép. Csukott szemmel vagy hunyorogva élvezi az ablakon beáramló nyári napsütést. Vékony alakjára és arcára a műterem régi gyárablakai finom...
Jean Orsolya
Filmforgatáson szerettek egymásba, ma is együtt vannak – Hat sztárpár, akiket a filmkészítés hozott össze
Goldie Hawn és Kurt Russell, Ryan Reynolds és Blake Lively, Penélope Cruz és Javier Bardem – hogy csak néhányat említsünk azon hírességek közül, akik...
Jean Orsolya
Berg Judit, a világutazó írónő: „Egy nő nem kalandozhat csak úgy…”
Nem készült írónak, holott gyakorlatilag egész gyerekkorában sztorikat talált ki, gondolatban a saját fantáziája kalandjait élte át. Kalandor, világutazó szeretett volna lenni, ám a...
Németh Ványi Klári
Asszonyok, akik a hallgatást választották – Kováts Judit regényei feltárják az elhallgatott múltat
Kováts Judit a kortárs magyar próza szelíd, ám erőteljes női hangja. Történész-levéltárosként évtizedeken keresztül kutatta a múltat. Ebből az alázatos szorgalommal végzett munkából és...
Jean Orsolya
Popeye-től James Bondig – Mesehősök és filmlegendák, akik valóban léteztek
James Bond, Mary Poppins, Popeye, Sherlock Holmes – legendás film- és mesehősök, akikről azt gondolnánk, mindannyian az írói képzelet szülöttei. Ám ezekhez az izgalmas...
Szám Kati
Fekete Fanni
„Több évtizedes története van annak, amikor átölelem” – Interjú Lackfi Jánossal és Bárdos Júliával
Amikor egy házaspár kerül a címlapra, furcsamód többet is, és kevesebbet is tudunk meg róluk egy közös beszélgetésből. Hiszen míg a fotókon egy vállátkarolásban...
Csák-Nagy Kriszta
Eötvös Loránd és lányai kiváló hegymászók voltak, új hegycsúcsokat hódítottak meg – Az Eötvös-expedíció 120 évet ment vissza az időben
Ha magunk elé idézzük Eötvös Loránd alakját, akkor az elmélyült, kísérletező tudóst látjuk, akit Einstein a „fizika fejedelmének” nevezett. Észak-Olaszországban azonban, ahol hegycsúcsot és...
Koncz Veronika
Tündér és amazon, világsztár és esendő ember – Búcsú Sinéad O’Connortól
„Nem hallgatom a húgom zenéjét, mert számomra túlságosan fájdalmas.” Néhány éve mondta ezt egy interjúban Joseph O’Connor, a nemrég elhunyt világhírű ír énekesnő, Sinéad...
Dr. Szász Adrián
Egy akcióhős ifjúkora: 15+1 érdekesség Arnold Schwarzenegger korai éveiből
Arnold Schwarzenegger Emmy- és Golden Globe-díjas színész, testépítő, üzletember, politikus pályafutásával első bombasikerű mozija, a Terminátor óta nagyjából tisztában vagyunk. Arra viszont már alig...
Németh Ványi Klári
A népzene a legbefogadóbb közeg – a Dalinda acappella trió áthidalja a múlt és jelen közti távot
Paár Julcsi huncut bája már akkor elvarázsolt, mikor még a Tárkány Művek énekesnője volt. Tulajdonképpen Julcsin keresztül jutottam el a Dalinda acappellához, amelyet Tímár...
Véssey Miklós
Kelj fel! – Történet egy bibliai ige alapján
Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: »Meg akarsz gyógyulni?« (Jn 5, 6)
Pataki Sára
„Abba kell hagyni a panaszkodást, és tenni kell az álmainkért” – egy arab cukrász útja Franciaországból a világhírig és a mozivászonig
A kis Yazid álma, hogy igazi cukrász, sőt a cukrászok közül is a legjobb legyen, pedig nem egyszerű utat jelölt ki számára az élet...
Lackfi János
Lackfi János: Letartóztathatatlanul – #Jóéjtpuszi
Lackfi János népszerű verseinek, a Jóéjtpuszi jelölésű költeményeknek az új darabja, amely a Képmás magazinban jelent meg.
Jean Orsolya
Utazni másképp: 5+1 film, amelyekkel bejárhatjuk a világot
Nincs még egy tevékenység, amely olyan mértékben tágítaná a világról alkotott képünket, bővítené idegen kultúrákról, távoli tájakról szerzett tudásunkat, mint az utazás. De utazni...
Hajdú Tímea
Jane Austen reneszánsza – Mit olvassunk, ha már elolvastuk az összes Austent?
Bár a 21. századi fiatalok ingerekkel teli életet élnek, Jane Austen szalonokban játszódó történetei a maguk egyszerűségével, határozott erkölcsi szabályaival és szelíd romantikájával népszerűbbek...
Pataki Sára
„Akkor csináljuk a házit, amikor van áram” – hogyan formálja át az ukrán iskolások gyermekkorát a háború?
A súlyosan megrongálódott ukrán város, Irpiny Kijevtől északnyugatra fekszik. Itt él Mikita, Dorina és Szonja, három tinédzser, akiknek az orosz-ukrán háború kitörése miatt egyik...
Szabó Borbála
Szabó Borbála: Savanyú tej – #Öreganya
Őszintén szólva engem, amikor először a hasamra teszik az újszülöttet, még nem nagyon szokott érdekelni a személye. Pár percig még el vagyok telve magammal...
Németh Zsófia és Szőnyi Lídia pszichológusok
Elszigeteltségben nem lehet gyógyulni – Pszichológusszemmel az „Álomország” című filmről
„Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.” (J. K. Rowling) Freud szerint az álom a tudattalanba vezető királyi út...
Székely-Balogh Szilvia
Láthatóvá tenni a láthatatlant – Közösségi színház anyákkal és babákkal
Anyának lenni felemelő. Anyának lenni a legnagyobb boldogság, meghittség. Anyának lenni hatalmas magány és kiszolgáltatottság, elszigeteltség. Anyának lenni leírhatatlanul sokféle! Vajon milyen az anyaság...
Zeke Lilla
Ilyenek voltunk – Vincze Lilla: „Olyan szilárd mintát kaptunk, ami egész életemben pajzsot tart elém"
Zabolátlan, szabad és gyönyörű. Nem pusztán kívülről, a lénye legmélyéről sugárzik az a magával ragadó vitalitás és közlési vágy, amely egy élet alatt összegyűjtött...