Eötvös Loránd és lányai kiváló hegymászók voltak, új hegycsúcsokat hódítottak meg – Az Eötvös-expedíció 120 évet ment vissza az időben
Ha magunk elé idézzük Eötvös Loránd alakját, akkor az elmélyült, kísérletező tudóst látjuk, akit Einstein a „fizika fejedelmének” nevezett. Észak-Olaszországban azonban, ahol hegycsúcsot és sziklautakat neveztek el róla, a legnagyobb magyar hegymászóként tisztelik, Ilona és Rolanda lányait pedig a női hegymászás úttörőinek tartják. Amikor húsz évvel ezelőtt Grábler Zsuzsa operatőr megismerkedett az Eötvös-lányok kalandjaival, azonnal filmvászonra álmodta, és a történetbe behívta Nedeczky Júlia hegymászót is, aki magyar nőként először emelkedett nyolcezer méter fölé. Százhúsz évvel a valós események után Zsuzsa és Júlia korabeli öltözetbe bújtak, és egy filmes stábbal együtt megmászták a Dolomitok egyik impozáns sziklafalát.
Az Eötvös-lányok kiszöktek az ablakon
Eötvös Loránd legalább annyira mestere volt a hegymászásnak, mint a természettudományoknak. A Dolomitok keleti részén már az 1870-es években ismert hegymászóvá vált. Egy későbbi hegymászó pályatárs összegzése szerint magashegyi túráinak száma 500 körül volt, legkevesebb 110-szer mászott meg csúcsot, ezek közül elsőként mászott meg kb. 25–30 csúcsot, ha a hágókat is beleszámítjuk.
A Cadin-hegycsoport 2837 méteres, második legmagasabb csúcsát az ő tiszteletére Cima di Eötvösnek nevezték el.
A Tofana di Rozes-re vezető útszakasz, a Via Eötvös pedig lányai mászásának állít emléket.
Rolanda és Ilona 1895-től kezdve kísérték apjukat a hegyekbe. Édesanyjuk egyáltalán nem örült vakmerőségüknek. „Eötvös Loránd egyik naplójában lejegyezte, hogy amikor a lányai először akartak önállóan mászni, megszöktek az ablakon át. Egy hegyi vezetővel hozatta vissza őket – meséli olvasmányélményeit Grábler Zsuzsa. – Egy alkalommal vonattal indultak a Dolomitokba. A pályaudvaron elbúcsúztak édesanyjuktól, majd a következő állomáson apjukkal együtt leszálltak a vonatról, és biciklivel tekertek Olaszországba.”
A „modern Eötvös-lányok” lelki rokonságot éreznek elődeikkel, hiszen mászásaik kezdetén nekik is voltak titkaik, és átélték a lázadástól fűtött kalandvágyat. „Mai nap is ritka, ha egy nő sziklát mászik. Akkoriban talán ördögtől valónak gondolták – véli Nedeczky Júlia. – Méltán lehetünk büszkék rájuk. Tudjuk, milyen nehézségű az az út, amit korabeli ruhában és bakancsban tettek meg.”
Vissza az időben: kenderkötél, bricsesznadrág és szöges bakancs
A dokumentumfilmhez szükség volt korhű ruhákra és felszerelésekre. Zsuzsa egy német cégtől rendelte a kenderkötelet, Zsigmondy Emil hegymászó feljegyzései alapján. „A kenderkötelek teherbírása jóval kisebb volt, mint a modern köteleké. Nem bírta a szakítást, és nem volt biztonságos. Ráadásul fájdalmas volt a szorítása, amikor ereszkedve kipróbálták. Aki előre ment, nem használt kötelet, csak a kuncsaftokat biztosította. A derekára kötötte a kötelet, vagy egy kőtömbre rakta, és a vállán keresztül biztosította a mászót.” Hasonlóképp cselekedett az expedíció fő hegyi vezetője is. „Visszament 120 évet az időben, és biztosítás nélkül közlekedett a sziklafalon. Aggódtam, hogy ne legyen baj, de magabiztosan mászott, és uralta a helyzetet” – teszi hozzá Júlia.
A szögeket egy kovács készítette, szintén a képek alapján, megvizsgálva a modern szögek formáját is. Karabinereket viszont alig használtak, mert nem volt elég rugalmas a mechanizmusuk. Maradtak a kötélnél, amiből többnyire kötélgyűrűt formáltak. A ruhákat sem volt egyszerű megszokni.
Mivel akkoriban egy nő nem mutatkozhatott nadrágban, ezért a sziklafal aljáig hosszú szoknyában mentek, és ott cserélték buggyos szárú bricsesznadrágra.
A kosztümöt a Nemzeti Táncszínháztól kölcsönözték. „Az a zavaró, hogy nem látod a lábad, ami elég fontos a mászásnál” – jegyzi meg Zsuzsa. Júlia a ruhák anyagával is nehezen békült ki: „A blúz és a nadrág szövete is merev volt, nem lehetett nagyobb ívű mozdulatokat megtenni. Vagy feszült, vagy lejjebb csúszott a dereka.”
A szöges bakancsokat egy cipészmester készítette. Júlia filmbeli bakancsa a saját harmincéves lábbelijéből készült, amivel először mászta meg a Mont Blanc-t. A mester a műanyag talpat bőrre cserélte, és szögeket tett bele. A sisak ma már alapszabály, de akkor még nem létezett, ezért kalapban törtek a csúcs felé. „Nemcsak külsőleg vettünk fel egy jelmezt, hogy abban mozoghassunk, hanem zsigerileg is átéltük, milyen lehetett az élmény 120 évvel ezelőtt” – emlékezik Júlia.
800 méteres falmászás, ismeretlen terepen
A Tofana di Rozes csúcsához vezető 800 méteres sziklafalat Ilona és Rolanda elsőként mászta meg. A három hegyi vezető számára is ismeretlen volt az útvonal. Ráadásul aki elindul rajta, nem tud kiszállni útközben, tehát nincs menekülőút, amivel le lehet rövidíteni a mászást, tudtam meg Grábler Zsuzsától. Egy tízemeletes ház magassága harminc méter, itt pedig több tízemeletnyi emelkedőről beszélhetünk. A kalauzok nyolc–tíz órát adnak a teljesítésére. Júlia azt is elárulta, hogy manapság modern felszereléssel egy átlagos képességű sziklamászó 200–300 métert mászik egy nap. Napi 800 métert teljesíteni elég ritka adottság, amelynek értékét a kezdetleges felszerelések növelik.
„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Ilona és Rolanda által meghódított falon nem tudtuk biztosítani a filmes stábot, így a közeli Cinque Torri legnagyobb tornya, a Torre Grande lett a célpont” – árulta el Zsuzsa. Fia, Kátai Bence lett a film rendezője és operatőre, aki a csapat mellett mászott a kamerájával. Őt modern technikával biztosították.
Nem színészkedtek, csak másztak
Amikor Grábler Zsuzsa gondolataiba befészkelődött az Eötvös-lányok története, először játékfilmet képzelt el. „Később rájöttem, hogy a színészek valószínűleg nem tanulnak meg olyan jól mászni, a mászók pedig nem jó színészek. Amikor Farkas Gyulával beszélgettünk a témáról – aki az egyik hegyi vezető szerepét alakítja –, az az ötlet vetődött fel, hogy rögzítsük az expedíciót, de ne játsszuk el, hogy mi vagyunk az Eötvösék. Így került bele az egész történet a felkészüléstől, a szögek kovácsoltatásától és a ruhák válogatásától kezdve. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a lányokra, hiszen az ő mászásuk nőként talán még izgalmasabb, mint az apjuké. Mindeközben végig mászók maradtunk, színészkedés nélkül.”
Júlia is ezt a megoldást találta a legalkalmasabbnak.
„Ha színészek alakítják a szerepeket, akkor a biztonságra nagyobb hangsúlyt kell fektetni, és emiatt más eszközöket kell használni, elrejtve a ruha alatt. Szerintem találó ötlet volt, hogy profi mászók szerepeljenek, így hiteles lett az egész.”
A 2021-es felvételek vágására az anyagiak miatt csak most adódott lehetőség, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága jóvoltából, de végre küszöbön áll a harmincperces dokumentumfilm bemutatója. Február 17-én a forgatás résztvevőit, a közeli barátokat és a szponzorokat várják egy szűk körű találkozóra, egy másik alkalommal pedig mászóknak vetítik a Mag47 mászófalnál, Kőbányán. Előbb filmfesztiválokra neveznek, és később tervezik az országos bemutatót.
Szilágyi Lenke fotóművész is részt vett az expedícióban, és a sziklafalról megörökítette a legszebb pillanatokat. Grábler Zsuzsa ötletgazda egy kiállítást tervez múzeumokban és mászófalaknál, ahol Eötvös Loránd animált képeivel együtt Szilágyi Lenke fotói is láthatóak lesznek.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„A média skatulyába dugott, nehéz kilépni ebből” – Interjú Sterczer Hildával
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
