Csite László öt évvel ezelőtt egyik napról a másikra csöppent a PIC, azaz a koraszülött intenzív osztály életébe, miután kisfiúk, Lackó a vártnál két...
Számomra Pierce Brosnan mindig is a tökéletes James Bond marad, aki Őfelsége 007-es ügynökének szerepét négyszer játszotta el, és aki kollégái szerint maga a...
Ha az édesanyámra gondolok, akkor eszembe jut az a tengernyi áldozat, amit értem hozott. Az a túláradó szeretet, amelyből mindenkinek jutott, de legfőképp nekem...
„Így szerettesd meg gyermekeddel az olvasást” – olvasom a cikkcímeket sorra a keresőben. Rágódom kicsit ezen a kifejezésen, mert „megszerettetni” a gyerekekkel a brokkolit meg a spenótot szokták, a csoki megkedveltetéséről nem írnak...
A hívószám +38-cal kezdődik. Ez Ukrajna. A szomszédos ország, ahol két éve harcok dúlnak, és amelyet mintegy 130 ezer magyar mondhat otthonának. Itt áll...
„Utálom a »megtartjuk« szót, hiszen egy gyerek nem kismacska, akit hazahozunk a hóviharból, hogy befogadjuk” – fogalmaz Kormos Kata , aki két egészéges gyermeke...
„Az édesapa ittas állapotban, a gyerekkel a karján vitatkozik a rendőrökkel, rendőri intézkedés zajlik...” Éva ezt a szűkszavú tájékoztatást kapta a rendőrségtől egy nyári...
Egy évvel ezelőtt egy kutatási program keretében indult útjára Magyarországon az ingyenes újszülöttkori SMA-szűrés. Ennek feltétele mindössze egy szülői beleegyező nyilatkozat. A hárombetűs genetikai...
Az étkezési zavarok felnőtteknél is súlyos gondot okozhatnak, hát még a gyerekeknél, akik folyamatos fejlődésben vannak. Mi okozhat a kicsiknél ilyen jellegű problémát, hogyan...
Nővérem kislánya nemrég múlt ötéves. Amióta elkezdett folyékonyan beszélni, gyűjtöm az elszólásait. Bár nagyobb társaságban a hangját sem hallani, amikor szűk családi körben megnyílik...
„Mindenki ért a gyerekneveléshez. Aztán gyereke születik.” – Sokszor halljuk mostanában ezeket a mondatokat. Nem az az eredmény, ha a leghangosabban, legerőszakosabban kiabálóra hallgatunk...
Az anyósviccek főszereplője elég sematikusan jelenik meg: rosszindulatú hárpia, egy igazi sárkány, aki megmérgezi menye vagy veje életét. Mint ahogy bármilyen kapcsolatunkban lehetünk figyelmesek...
Sarolta fél éve nem beszélt az édesanyjával, egy nap mégis úgy döntött, felhívja őt és megbeszél vele egy találkozót. Anyja beleegyezett, Sarolta pedig úgy...
Manapság egyre többször találkozunk mozgásterápiát kínáló hirdetéssel. Az egészségügy mellett a szolgáltatásban is megjelent a mozgásterápia. Már az óvodában van gyógytorna, és szinte nem...
„Beszélgetés az együtt alvásról” - izgalmas téma és egyben nagyon megosztó. Már azon meglepődtem, hogy milyen sok embert érdekelt, és mennyien eljöttek a programra...
Közhelynek hangzik szülői berkekben, hogy mennyi mindent tanultunk, mióta megszülettek a gyerekeink. Nem csak magáról a születésről, a gondozási feladatokról, a nevelésről, hanem saját...
Ki ne ábrándozott volna arról, hogy a gondjaira-bajaira létezik egy könnyedén előhúzható és olajozottan működő praktika, a problémák rendeződnek, az élet pedig zavartalanul mehet...
Elsősorban az asszony, a nő felelős az otthon légkörének megteremtéséért, a korai gyermeknevelésért, a bizalomra képesség kialakításáért – vallja Dr. Józsa Éva nyugalmazott egyetemi...
A kert hátsó részén van egy nagyjából téglalap alakú, talán száz négyzetméteres terület, amire én szívem szerint gyümölcsfákat vagy évente megújulóan zöldségeket ültettem volna...
A kerékpározás egyre népszerűbb, a sisak viszont továbbra sem szériatartozék, ilyen védőeszköz sokszor még a gyerekeken sincs. Miért fontos a fej védelme, és a...
Indulatkezelési és kötődési nehézségek, szorongás, boldogtalan szerelmi élet. Szerencsére a gyerekpszichológiai szakirodalomban és a közbeszédben is egyre több szó esik a korai szeretethiány káros...
Ismerős érzés, amikor a szabadság végeztével marad benned valami hiányérzet? Egy kis csalódottság. Én sokáig magamnak is szégyelltem bevallani. Nehezen volt védhető, hogy épp...
A kanga szó hallatán szinte mindenkinek A. A. Milne örök klasszikus Micimackó meséjéből a kedvességet és gyengédséget sugárzó, anyaszerepet megtestesítő kenguru jut eszébe. Nem...