Jó-e, ha együtt alszik a gyerek a szülőkkel, avagy hogy lesz ennek a gyereknek testvére?

Sokan pusztán megerősítést várnak. Nem tervezték, csak úgy alakult, hogy együtt alszanak a babájukkal és tudni szeretnék, hogy nincsenek ezzel egyedül. Kriszti ezt így fogalmazza meg: „Tudod megvettünk előre mindent: kiságyat, légzésfigyelőt, mindent! Megnéztem egy tucat műsort, ahol elmondták, hogy a babának külön szobában a legjobb aludnia, és mi be is rendeztünk neki egyet. Igazán álomszép lett! Majd megszületett Bence, és a feje tetejére állt minden. Nem akart aludni, csak az ölemben, cicin. Mihelyt letettem, szinte azonnal felébredt.

Több éjszakát szunyókáltam át a fotelben, mire a párom közölte, hogy ez így nem mehet tovább: tegyem a mi ágyunkba a gyereket, mert így előbb-utóbb le fogom ejteni.

Mivel én is féltem ettől, kipróbáltuk. És láss csodát – aludtunk mind a hárman. Bence, ha felébredt, csak szopizott kicsit félálomban, vagy megsimiztem a hátát és már aludt is. A legfurább az volt, hogy a férjem, aki előtte kimondottan hánykolódva aludt, attól az éjszakától kezdve úgy feküdt, mint akit kivasaltak, pedig direkt nem is fektettem kettőnk közé a babánkat. Mégis érezte, hogy ott van velünk. Én csak azért vagyok itt, hogy tudjam: nem vagyunk ufók, és ez így teljesen normális…”

Lilla, aki várandós kismama, rögtön hozzászól a témához: „Tudod, én biztos vagyok benne, hogy normális, mert én is így aludtam gyerekkoromban! Az én szüleim voltak akkoriban az igazi ufók! Ők sem tervezték, csak hasfájós baba voltam, és rengetegszer kellett hozzám kelni. Anyukám kimerültségében azt mondta apukámnak, hogy ha még élő feleséget akar másnapra, akkor a következő sírást ő intézi. Apám pedig úgy döntött, hogy ő aztán nem fog a másik szobába ingázni, így hát odafektetett maga mellé, hogy kéznél legyek, ha meg kell nyugtatni. Nem kellett. Szegény anyám arra riadt hajnalban, hogy ez az ember tuti agyonnyomta azt a szegény gyereket, mert meg se nyikkant egész éjszaka. De semmi ilyesmiről nem volt szó, csak békésen szunyókáltam apukám mellett. Én is így szeretném majd altatni a babámat, velünk együtt, hogy biztonságban érezze magát!

Én arra lennék kíváncsi, hogy hogy működik ez majd testvéreknél?

Nekem nincs testvérem, mi viszont szeretnénk több gyereket is.”

Vanda, az öt gyerekes anyuka felkacag: - Na, azt hiszem, most én jövök! Háát. Nálunk van egy hálószoba egy hatalmas nagy matraccal. Mi vágattuk bele. Faltól-falig tart. Régebben volt franciaágy, de nálunk gyorsan egymás után születtek a gyerekek, és már nem fértünk el rajta! Az aktuális pici baba alszik köztem és a fal között – ott nincs semmilyen plüssállat, a párnám sem olyan nagy, süppedős. A falra tettünk falvédőt, így nem fázik a kis háta. Igazság szerint nagyon szeretjük ezt a megoldást, mert egy csomó helyünk marad a lakásban. Mindenre van elég terünk. Viszont a nagyobbak már kezdenek tényleg nagyok lenni, így nálunk most merült fel, hogy mikor is lesz ennek vége…? Hogyan költöztessük külön őket, és mikor?”

A teremben élénk morajlás. „Úgy látszik, olyan kérdéshez érkeztünk, ami mindenkit érdekel! – mosolyodik el Juci. „Igen, igen! Annyit kérdezik a nagyszülők, meg a barátnők: ez már mindig így marad?”; „És mi lesz velünk, a házas életünkkel?”; „És mi lesz vajon a gyerekkel: örökre ottmarad és anyámasszony katonája lesz belőle, aki soha nem költözik majd el otthonról?” – hallatszik minden irányból.

„Jól van, jól van, csak sorjában!” – csitítja őket Juci. „Tudjátok, a házasélet témakör az, amit nem értek. Mivel nem hiszem, hogy helyfüggő lenne. Ha nem kisgyerekeseket kérdeznénk, az egész világ alkalmasnak tűnik egy kis összebújásra, de ha megszületik a baba, mintha a szülői ágyra korlátozódna minden. Pedig a megritkult együttléteket nem az együtt alvás szokta okozni, hanem rengeteg minden egyéb dolog: a fáradtság, az új szerepek, a fókuszváltás…stb. sok minden. Megérne egy külön beszélgetést! Én röviden csak annyit szoktam válaszolni erre a kérdésre, hogy az első gyerekünk is velünk aludt, és az óta született még kettő! Ez általában hatásos!

Hogy mikor lesz vége? Ez csak rajtatok múlik. Mert nyilván mindenki szempontja számít, aki a családban van: az apáé, az anyáé és a gyerekeké is.

A nem velünk alvó rokonok véleménye nem ide tartozik! Megvárhatjátok, amíg a gyerek magától szeretne saját külön kuckót, vagy készíthettek is neki egyet, és finoman biztathatjátok, hogy próbálja ki délutáni alvásra. Vagy altassátok el ott, és ha szeretné, átjöhet éjszaka, vagy átmegy hozzá valaki, ha szól. Nálunk ez gyorsan zajlott. Megcsináltuk a gyerekszobát és betettünk három ágyat. Azt hittük, hogy a két nagy beköltözik, a másfél éves kicsi pedig marad velünk. Nem így lett. Ment ő is a nagyokkal. Majd visszajött, majd elment. Aztán egy-egy éjszakára a nagyobbak jöttek át. Majd ők is visszamentek. Később egymásnál aludtak. Most már csak nagy ritkán az bújik be hozzánk, aki épp rosszat álmodott. Ahogy elmúlik a szoptatós kor, a fogzós és a dackorszak is, ennek is vége szakad. Ezt csak így biztatásképp mondom!”

A termen megkönnyebbült kacagás fut végig. Még sok kérdés maradt megválaszolatlan, de a lényeg megvan: szabad hallgatni a szülői ösztönökre az együtt alvás témakörében is, és egyszer minden véget ér...