Egyedül nem megy? Dehogynem! – Megéri néha magunkat randevúra hívni

Valószínűleg sokunkkal előfordult már, hogy megláttunk egy nőt vagy férfit egy kávézóban, moziban, túrázás, netán nyaralás közben egyedül, és elkezdtük sajnálni, olyan gondolatok kíséretében, hogy „szegény, biztosan nagyon magányos”. Pedig lehet, hogy éppen csak kiszakította magát a környezetéből, hogy egy picit társaság nélkül legyen, és egy számára fontos elfoglaltságot végezzen, esetleg megajándékozza a lelkét egy kis saját idővel. Anna is gyakran tesz így, habár életében először egy kényszerhelyzet miatt került közel az énidő fogalmához.

„Néhány évvel ezelőtt úgy alakult, hogy az útitársaim lemondták a közösen tervezett nyaralást. Mivel már kivettem a szabadságom, és bele is éltem magam a tengerpartozásba, úgy döntöttem, hogy egyedül is nekivágok.

Életem egyik legjobb döntése volt, hiszen megtapasztaltam, milyen nagyon felszabadító érzés egy hétig azt tenni, amit én szeretnék. Teljesen a magam ura lehettem, akkor keltem, ettem, strandoltam, kirándultam, amikor szerettem volna, és nem kellett senkihez sem igazodnom.

Tökéletes utazás lett, és bár azóta nem vettem részt ilyen kalandban, szívesen megismételném.”

Mindenkinek szüksége lenne rá

Fontos tisztázni, hogy az, hogy egyedül vagyunk, és egyedül csinálunk programot, nem egyenlő azzal, hogy magányosak lennénk, a két dolgot ugyanis sokan összekeverik. A legalapvetőbb különbség, hogy míg az egyedüllétet mi választjuk, a magányt nem feltétlenül. Az énidő tehát nem valami olyan dolog, ami csak a magányosok „kiváltsága”, hanem olyasmi, amire minden egyes embernek meg kellene teremtenie az időt, még akkor is, ha a rohanó világ próbára teszi az időbeosztási és feladatelvégzési képességeinket.

„A korábbi munkahelyi beosztásom miatt sokszor volt hétköznap szabadnapom, ekkor viszont senki nem ért rá, aki átlag munkarendben dolgozott” – folytatja Anna. „Ezért rászoktam arra, hogy egyedül megyek moziba (napközben szinte senki nem jár, és majdnem üresek a termek, nem kellett sorban állni a kasszánál, sem a büfében), illetve akár színházba is. Ez volt a személyes énidőm, amikor olyan filmeket és színdarabokat is megnézhettem, amikre esetleg más nem kíváncsi.”

Énidőzni persze nem csak hosszú órákig lehet és érdemes. Bármilyen napszakból lecsíphetünk magunknak 10-20 percet, amikor kicsit elvonulva kifejezetten magunkra koncentrálunk.

Lehet ez egy jó főzés, egy forró fürdő, a könyvespolc átrendezése, olvasás, de egy esti séta, félórányi futás, kerékpározás (vagy bármilyen testmozgás), illetve a reggeli kávé meghitt elfogyasztása is.

Ha kevés a szabadidőnk, esetleg feszélyez minket, hogy egyedül mozduljunk ki és szervezzünk programot, akkor ilyen apró tevékenységekkel is megteremthetjük az énidőnket.

A magunkkal töltött idő jót tesz

Számos kutatás bizonyította már az énidő jótékony hatásait, amik akkor is érvényesülnek, ha naponta csupán negyedórát tudunk magunkra szánni. Hogy mik ezek az előnyök? Az első és legfontosabb talán az önismeret. Egyedül képesek lehetünk jobban elcsendesülni, befelé figyelni, és igazán a saját igényeink szerint megválasztani, eltölteni a szabadidőt. Emellett jó érzés lehet egyéni ritmusban létezni, senkihez sem alkalmazkodni, mindent úgy tenni, ahogy nekünk jólesik, és egy kicsit elfelejteni a másoknak való megfelelést.

Amikor egyedül szervezünk programot, tudatosabbak is vagyunk, hiszen mindenről magunknak kell gondoskodnunk. Nem hagyatkozhatunk senkire, a mi kezünkben van az irányítás, és az esetleges problémákat is nekünk kell megoldanunk.

Emellett intenzívebben élhetjük, tapasztalhatjuk meg a jelent, a körülöttünk zajló eseményeket, a világot, valamint benne magunkat. Azzal pedig, hogy az érzéseinkre, érzeteinkre figyelünk, közelebb kerülhetünk a saját bensőnkhöz.

„Az első repülésemet is teljesen egyedül éltem át, amikor egy barátnőmhöz utaztam, aki külföldön él. Nagyon izgalmas volt, úgy éreztem, ez az élmény csak az enyém, főleg, hogy az út során kifejezetten magamra koncentráltam, így minden pillanatot sikerült tudatosan megtapasztalnom” – osztja meg további élményeit a harmincas éveiben járó Anna.

Az énidő célja nem(csak) az elvonulás, hanem a töltekezés, a lelki regenerálódás, az egyensúly megteremtése és fenntartása. Talán önzésnek tűnhet, de valójában ez is egy szükséglet, öngondoskodás, ami csak a javunkra válhat.

Én vagyok a legjobb társaságom

Edith Eva Eger holokauszttúlélő, A döntés és Az ajándék című nagy sikerű könyvek szerzője teszi fel gyakran a kérdést nekünk, olvasóknak: te hozzámennél önmagadhoz? Már a felvetés is elgondolkodtató, és talán konkrét válaszadás nélkül is képes mélyre rántani az embert.

Vajon kedveljük magunkat annyira, hogy állandó társként, társaságként kísérjük végig az életünket?

Vajon szeretjük, elviseljük, ismerjük, bírjuk, kíváncsiak vagyunk annyira magunkra, mint amennyire egy egészséges személyiségnél ez elvárható? Többek között ezekre is megkaphatjuk a választ, ha időt szánunk arra, hogy néha egyedül legyünk, alaposan feltérképezzük magunkat, és barátságot kössünk azzal, akik vagyunk.

Felhasznált források: mindsetpszichologia.hu, megoldaskozpont.com