Társadalmi nyomás vagy belső válság? – Anyaság és szabadság a Mambo Maternicában

Adél nem tervezett babát

A Párizsban dolgozó, magabiztosnak tűnő, de kissé megkeseredett és céltalan Adél nem kívánt várandóssággal néz szembe. A megfogant magzat apja szereti őt, és elköteleződne mellette, a nő mégis elutasítja. Már a diagnózis megállapításánál dönteni akar az abortusztabletta mellett, de az orvos javaslatára ad magának egy napot, amit rövid ideig tartó információgyűjtéssel, majd bulizással tölt a mindig kissé szétesettnek ábrázolt kisgyermekes kolléganőjével – mert, ahogy mondja: „Bármi jobb, mint a négy fal között ezen egyedül őrlődni...” 

„Nincs ideális körülmény a gyermekvállalásra, az a fontos, hogy a nő az adott életszakaszban képes legyen dönteni” – válaszolta a filmbemutatót követő beszélgetésen a karaktert játszó Török-Illyés Orsolya. 

Nóra szeretne örökbe fogadni 

A Budapesten nagyon jó anyagi körülmények között élő, vélhetően meddő, látszólag céltalanul sodródó Nóra eltitkolja gyermekkori ismerősei elől, hogy férjével gyermeket terveznek örökbe fogadni. Kezdetben jóval elkötelezettebbnek tűnik elfoglalt férjénél, aki láthatóan kisbaba nélkül is el tudná képzelni az életüket. 

Amint újabb és újabb döntési helyzetekbe kerül – amelyek mellékszereplője a férje előző házasságában született tinédzser lánya, családtagként kezelt öreg kutyájuk és egy régi barátnő, aki nem hagyja magát lerázni –, Nóra egyre inkább összezavarodik, ezért újra és újra „dönt”. 

Sipos Vera a filmvetítést követően elárulta: érez némi hasonlóságot a karakterével, fiatalkori környezete megfelelési kényszert hozott ki belőle, pedig az eszével tudta, hogy valós énjét is elfogadták volna. Barátnője révén ismeri továbbá az örökbefogadásra várókra jellemző „bepörgést”, valamint a kapcsolódó döntési nehézségeket.

Becky nagyon szeretne gyereket 

A Berlinben színészként dolgozó, egy sorozatból éppen kiírt, szerény körülmények között, magányosan élő Becky az őt születésnapján meglátogató szüleinek elég drasztikus módon árulja el, hogy mesterséges megtermékenyítéssel szeretne édesanyává válni, amitől azok ledöbbennek. 

Bár látszólag Becky a legzárkózottabb és legelveszettebb a három nő közül, valójában ő az egyetlen, aki egyértelműen tudja, mit akar, és környezete reakciójától függetlenül kitart döntése mellett.

A kerekasztalbeszélgetésből kiderült, Székely Rozi úgy játszotta el Beckyt, hogy nem ismert hasonló helyzetbe került nőt. A színésznő arról is beszélt, hogy bár maga is vágyik gyermekre, nem csinálná végig azt, amit a szereplő, akit egyébként felelősségteljesnek tart, és akinek bátorsága számára „felmérhetetlen”. 

Egy életet meghatározó döntés

A Mambo Maternicában tehát három negyvenes éveiben járó nőt látunk egy-egy végsőkig feszült helyzetben, amelyben életük irányát kell rövid időn belül meghatározniuk. A forgatókönyv és a rendezés érzékenyen mutatja be a nehéz lelki folyamatokat, a szereplők élethelyzetét és a döntésben szerepet játszó körülményeket. Hozzáadnak a filmélményhez a humoros utalások a kivándorlólétre, az abból fakadó kihívásokra és a magyar valóságra. 

De különösen a legutolsó táncos jelenet lett erős, ahol végül „találkozik” a három szál, sőt megsokasodnak a hasonló anyaságtörténetek. A film helyszínválasztása, képi világa, zenéje, hangulata és nem utolsósorban a színészek játéka is meggyőző, élvezetes, magával ragadó. 

Nézőként úgy érezzük, hogy Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera és Székely Rozi nemcsak eljátsszák a szerepeiket, hanem a személyes élményeiket, kétségeiket is hozzáadják a karakterekhez. 

Ahogy a rendező a vetítést követően megerősítette: olyan színésznők játszanak a filmben, akik „nem félnek a törékenységtől”; a forgatás során rengeteget beszélgettek a női testképről, anyaságról, vágyakról és félelmekről, és ezekből ,,nőtt ki a film érzelmi mélysége”. 

Mindezek ellenére a nézőben – főleg, ha a témában érintett, illetve jártas – maradhat hiányérzet a nők sorsának valódi mélységét, belső motivációik és döntéseik megalapozottságát illetően, de még így is átjön a rendező célja, a kerekasztal-beszélgetésen is megfogalmazott üzenet: nincs univerzális, mindenkire egyformán vonatkozó helyes megoldás, az egyéni szempontok és körülmények mindig fontosak.

Kép

Mambo Maternica

Ugyanakkor a mellékszereplők kissé szélsőségesnek hatnak. Például minden férfi (apa) mellékszereplőnek számít (vagy még annak sem), de nem feltétlenül saját elhatározásból – ehhez az egyensúlytalansághoz hozzájárulnak maguk a nők is azzal, hogy a gyermekvállalás kérdését elsősorban, vagy akár kizárólag, a magukénak tekintik. Továbbá, noha a kisgyermekes lét valóban nem könnyű, nem minden anya van szétesve, vagy menekül otthonról. 

A nagyszülői generáció pedig nem buta vagy „toxikus” csak azért, mert nem tudja, mit jelent a gluténmentes, vagy kétségei vannak a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban.

Belső bizonytalanságok és egy nehéz döntés

A film nemcsak elgondolkodtató moziélményt, hanem kellemes meglepetést és egyben megkönnyebbülést okozhat a nézőnek. Nincsenek benne szánkba adott vagy akár sugallt megfejtések, a három nőt saját élményeinktől, a témával kapcsolatos véleményünktől, értékrendünktől és világnézetünktől függetlenül képesek vagyunk őszinte empátiával figyelni – ha akarjuk. 

A film beharangozója szerint „a történet megkérdőjelezi, mennyire szabadok valójában, hogy azt az életet éljék, amire vágynak. Vajon tényleg a társadalom ítéli el őket döntéseik miatt, vagy a saját maguk által készített ketrec az igazi korlát?...” A rendező a bemutató után elmondta, hogy látta, mennyi bűntudat, félelem és külső elvárás tapad ezekhez a döntésekhez. „Innen jött az igény, hogy három különböző nő sorsán keresztül beszéljek a szabadságról: arról, mennyire nehéz saját életet élni, amikor a társadalom nagyon hangosan mondja, mit kellene tennünk” – tette hozzá. 

Az emberek többsége hajlamos vágyai be nem teljesülését és általában a problémáit külső tényezőkre – társadalmi elvárásokra, a jogi, gazdasági, politikai stb. „rendszerre” – fogni. 

A bemutatott női sorsok azonban azt támasztják alá, hogy a külső elvárásokhoz való igazodás nem az oka a nehéz helyzetüknek, hanem a következménye.

A főszereplők boldogtalan, az életükkel, a családjukkal és főleg önmagukkal viaskodó, negyvenes éveikben járó, elvileg érett nők, akiket valójában nem elsősorban a társadalmi nyomás, hanem saját bizonytalanságaik, belső egyensúlyuk és morális iránytűjük hiánya, emberi kapcsolataikkal és a saját életcéljaikkal kapcsolatos kérdéseik terhelnek.