Ütik-verik egymást, mégis nevetünk – veszélyes a Tom és Jerry?

Jasper és Jinxből Tom és Jerry 

Két fiatal alkotó, William Hanna és Joseph Barbera az 1940-es évek elején a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) stúdió animációs részlegén dolgoztak. A Los Angeles-i székhelyű MGM azon gondolkodott, hogyan vehetné fel a versenyt más stúdiók sikereivel. Hanna és Barbera is igyekeztek saját javaslatokkal előállni, így született meg a Tom és Jerry ötlete. A történetet ki ne ismerné? Tom, a macska és Jerry, az egér ugyanabban a házban élnek, és állandóan túljárnak egymás eszén.

Állítólag nem volt nagy vita arról, hogy a karakterek beszéljenek-e, mert Charlie Chaplin némafilmjeinek hatalmas sikere miatt az alkotók sejtették, hogy a figurák párbeszéd nélkül is szórakoztatók lehetnek. 

A Tom és Jerry-t 1940. február 10-én mutatták be először az amerikai mozikban. Nagy siker lett, ám az alkotóknak a vezetők azt mondták, hogy nem szabad azonnal minden ütőkártyájukat kijátszani. A fordulópont akkor jött el, amikor egy befolyásos texasi személy levelet írt nekik, és azt kérdezte, mikor láthat újra egy ilyen nagyszerű macska-egér rajzfilmet. Ekkor Jasper és Jinxből – ahogyan eredetileg hívták őket – Tom és Jerry lett.

Az alkotást a kritika is elismerte, ugyanis Tom és Jerry 1943–1953 között összesen hét Oscar-díjat nyert a legjobb rövidfilm kategóriában. 

„Időtlen, soha nem fakul meg”

„Van valami az animációban. Időtlen, soha nem fakul meg. Olyan, mint egy 18. vagy 19. századi festményt nézni, amely ma is mond valamit” – fogalmazott Jerry Beck rajzfilmtörténész.

Miután az MGM 1957-ben bezárta stúdióját, Hanna és Barbera saját produkciós céget alapítottak, amely televíziós történelmet írt az 1960-as, főműsoridőben sugárzott Frédi és Bénivel. Néhány évvel később azonban az MGM úgy döntött, újraéleszti Tom és Jerry-t az eredeti alkotók nélkül. Később a gyártást költségcsökkentés miatt Prágába helyezték át.

Azonban 1970-re a korai Tom és Jerry-epizódok közül sokat túl erőszakosnak kezdtek tartani, ezért olyan részek is készültek, amelyekben a macska és az egér barátok voltak. Ezek azonban sosem érték el az eredeti epizódok sikerét. Sokat kellett várni, hogy Magyarországra is elérjen a rajzfilm, nálunk ugyanis csak 1988 januárjában mutatták be a tévében.

Túl erőszakos? Rasszista? – kritikák a rajzfilm körül

Tom és Jerry ma is világszerte népszerűek. A népszerűséggel párhuzamosan a rajzfilm a viták kereszttüzébe is került a benne látható agresszió miatt, hiszen egy macska és egy egér véget nem érő ütésváltását mutatja be. Különösen érdekes, hogy a rajzfilmsorozat a II. világháború és az 1950-es évek polgárjogi mozgalmainak időszakában indult. Igaz, Bill Hanna és Joe Barbera visszautasították a vádat, hogy alkotásuk erőszakot közvetítene. 

Nemcsak az agresszió, de a faji sztereotip ábrázolások miatt is érték kritikák a legendás sorozatot. Egyesek azt állították, hogy a Mammy Two Shoes (magyarul: Két Cipő Asszony) afroamerikai anyukakarakter túl sztereotipikus, valamint egyes ázsiai szereplők megjelenítésével kapcsolatban is hasonló problémát vetettek fel.  Több tévécsatorna is cenzúrázott bizonyos jeleneteket: például Tom dohányzásait, vagy amikor a szereplőket fekete arccal mutatták egy-egy robbanás után. 

Kép

Mammy two shoes

A Mammy Two Shoes nevű szereplő ábrázolását gyakran tekintik rasszistának: egy feketebőrű asszony, akinek egy egér tanyázik a házában, ezért több epizódban is kicserélték egy fehér, vékony nőre.

A slapstick komédia – amikor a túlzás a humor forrása

A Tom és Jerry a slapstick komédia tökéletes példája. A slapstick világában a szereplők folyamatosan megsérülnek, grimaszolnak, hadonásznak, mindezt ruganyos, pattogó mozgással, amely egy pillanat alatt „visszaállítható”. A műfaj szépsége és humora a vizualitásából fakad: ideális esetben a nézőnek elég csak figyelnie az előadót ahhoz, hogy megértse a poént.

Az ilyen típusú, széles gesztusokra épülő komédia már az ókori görög komédiaköltő, Arisztophanész óta jelen van. Később, a 16. századi itáliai színházi forma, a commedia dell’arte keretében az előadók például maszkok és olyan eszközök segítségével alkottak széles gesztusokkal dolgozó jeleneteket, mint a batacchio, vagyis egy csattanós pálca.

Az ütés nagyobbnak látszik, mint amekkora
A slapstick kifejezés egy trükkből ered, amely során két, egyik végükön egymáshoz rögzített falécet használnak. Amikor ezzel valakit megütnek, a szerkezet hangosan csattan, felerősítve az ütés hangzását, így a találat erőteljesebbnek tűnik, de a tényleges ütés alig okoz fájdalmat a megütött színésznek.

A slapstick-kel összefügg a burleszk is, utóbbi tágabb komikus műfaj, és a karikírozásra, a túlzásra épít, míg előbbi ezen belül kifejezetten a fizikai akciókra helyezi a hangsúlyt. A burleszk komédia átszőtte a legmeghatározóbb színházi irányzatokat, Shakespeare számos vígjátékában alkalmazta, többek között A tévedések vígjátékában vagy A makrancos hölgyben.

A műfaj nem tűnt el, csak átalakult

Ahogy a némafilm a 20. század elején meghatározó művészeti formává vált Amerikában, a korszak nagy előadói, például Charlie Chaplin, Stan Laurel és Oliver Hardy (Stan és Pan) a vászonra ültették át tudásukat. A hangosfilm megjelenése után sem tűnt el a slapstick: olyan előadói csoportok vitték tovább, mint a Marx fivérek, valamint rajzfilmekben (például Mickey egér) is alkalmazták.

A műfaj elnevezése arra utal, hogy a szereplők nem kímélik egymást. 

Slapstick cselekmények közé tartozhat például valaki meglökése, fejbeütés kalapáccsal vagy egy banánhéjon való elcsúszás. Ilyenkor a tudomány törvényei (például a gravitáció) figyelmen kívül hagyhatók. 

A 20. század előrehaladtával mindez más műfajokkal is keveredni kezdett: Jackie Chan akció-vígjáték-sztárként új szintre emelte. A Rózsaszín párduc-filmek, valamint a Jim Carrey főszereplésével készült Maszk is megmutatták, hogy a műfaj továbbra is népszerű.

A 21. században olyan rendezők, mint Wes Anderson, Edgar Wright és Ruben Östlund újragondolták: kameramozgással, vágással és látványtervezéssel hoznak létre feszes, energikus jeleneteket. Tim Robinson amerikai komikus vált a műfaj egyik kortárs ikonjává a Netflix I Think You Should Leave című sorozatában, ahol arcát, testét és hangját groteszk módon eltorzítja.

Tényleg erőszakos a Tom és Jerry?

A műfaji kitérő után vissza a világhíres macska-egér meséhez! Malajziai kutatók kifejezetten az erőszak tartalmi megjelenítését vizsgálták a Tom és Jerry epizódjaiban. A mese kiindulópontja, hogy Tom rendszerint megpróbálja távol tartani Jerryt a házától. Igyekeznek ártani egymásnak, néha annyira, hogy tetteik akár mindkettőjük halálához is vezethetnének. 

Ennek ellenére sohasem látunk sérüléseket vagy vért. Általában csak kettejükről beszélünk, azonban a rajzfilm további szereplői: Mufurc (Butch), a fekete macska, Cövek (Spike), az amerikai bulldog, Tyke, a bulldogkölyök, Falatka (Nibbles), a kisegér, és Toodles Galore, a lánymacska is gyakran úgy viselkednek, hogy a többieknek sérülést okozhatnak.

Az erőszakot azonban mindig komikus formában jelenítik meg. Még akkor is, amikor a szereplők súlyos ütéseket kapnak a fejükre, lelövik őket, vagy levágják a farkukat. Végül mindig meggyógyulnak.

Biztonságos vagy sem a gyerekeknek? 

Áramütés, alkoholfogyasztás, dohányzás, zaklatás, bántalmazás villával, kapával, ásóval, saját torok fojtogatása – a Tom és Jerry egyes részei ilyen jeleneteket is tartalmaznak.

„Nem tartom valószínűnek, hogy egy ötéves kisgyerek ilyeneket tenne a társaival, kutyájával. Amikor viszont fokozott agressziót vagy antiszociális viselkedés jeleit észleljük, mindenképpen foglalkoznunk kell vele, és segíteni neki. Azt gondolom, hogy a közvetlen környezet hatása a meghatározó, nem a tévében látottaké” – fogalmaz Dr. Árvainé Koczok Márta tanácsadó szakpszichológus. 

A Tom és Jerry hatéves kortól már biztonságos lehet a gyerekeknek. A legtöbben megértik, hogy nem valóság, amit látnak, a 2–5 éveseknél viszont még ajánlott a szülői felügyelet. A macska-egér harcban nincs vér, halál vagy komoly sérülés – a következő jelenetben mindig minden visszaáll az eredeti állapotba. Pozitívum, hogy nincs benne durva nyelvezet, könnyen érhető, és serkentheti a képzelőerőt, a kreativitást. 

Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy a kicsik leutánozhatják a jeleneteket: ütögethetik vagy lökdöshetik egymást, illetve néhány gyerek túlpöröghet a látottaktól. 

„A gyerekek valóban utánzás révén sajátítanak el sok mindent, de ehhez az is szükséges, hogy érzelmileg azonosuljanak az adott személlyel. Egy macskával vagy egy egérrel ritkábban azonosulnak, inkább egy szülővel vagy érzelmileg meghatározó személlyel. Előfordulhat, hogy a gyermek kipróbál egy-egy olyan viselkedést, vagy mondhat olyan mondatokat, amiket látott vagy hallott, de ez sokkal inkább vonatkozik az intézményi vagy az otthoni környezetben látottakra, hallottakra, mint a film- vagy meseélményekre” – magyarázza a gyermekpszichológus. 

„Nem veszi komolyan, amit ott lát”

„Összességében azt gondolom, a Tom és Jerry rajzfilmek nincsenek rossz hatással a gyerekekre. Különleges humoruk van, amit sok gyermek ért, és nem veszi komolyan, amit ott lát. Akik meg ijesztőnek találják, nem is fogják nézni. A népmeséknek is alapmotívuma, hogy a főhőst megölik, majd feltámad. A mesékben megjelenő tartalmak szimbolikusak, a gyermekek ebben a képi világban szívják magukba a tudást jóról és rosszról, a világ működéséről. A Tom és Jerry szereplői szerethetők, viccesek, a jelenetek abszurdak, ezért is hihetetlenek, távol állnak a valóságtól, ezt már a legkisebbek is tudják” – folytatja.

Ugyanakkor minden szülő maga ismeri legjobban a saját gyermekét, annak lelki világát, személyiségét, megküzdőképességét. 

„Sajnos többször találkoztam olyan példával, ahol félénk gyermek esetén kifejezetten erőltették számára azokat a filmeket, meséket, amiket szerintük ebben az életkorban már látni kell, hadd edződjön általa.” 

„Ez egyértelműen káros a személyiségfejlődésre” – fogalmaz a tanácsadó szakpszichológus. 

A szakember tapasztalatai szerint a Tom és Jerry-től nem szoktak szorongani a gyermekek. Sokkal jellemzőbb egy-egy kitalált mumustól vagy felkapott horrorfilm figurájától való félelem, amivel a szülők fenyegetik a gyerekeket, vagy amivel már az óvodában is ijesztgetik egymást.

Gyerekként egyedül a YouTube-bal, Netflixszel

„Főként ötéves korban jelennek meg a mesebeli szörnyektől, sötéttől, szülők elvesztésétől, sérülésektől, haláltól való félelmek. Ilyenkor egy, az óvodában felolvasott ártalmatlan mese is ijesztő lehet, túl borzalmasnak képzelhetik el a gyerekek. A rajzfilmekben azonban semmit nem kell elképzelni, minden kész van, ráadásul az ingerek, események iszonyú gyorsasággal követik egymást. A nagy részük nem tudatosodik, de az agy lefényképezhet, megjegyezhet belőle olyan részleteket, ami számára fontos. Ezek később megjelenhetnek a gyermek játékában, szorongásaiban. Ilyenkor érdemes vele átbeszélni, hogy ez csak mese vagy kitalált történet, nem a valóság” – tanácsolja a szakember. 

Dr. Árvainé Koczok Márta nagyobb veszélynek tartja, hogy manapság a gyerekek sokszor 2–4 éves kortól, teljes szülői kontroll nélkül, önállóan keresgélnek videókat, meséket és filmeket a tévében, YouTube-on vagy a Netflixen. 

Rengeteg olyan tartalommal találkoznak, ami nem az életkoruknak megfelelő, idővel azonban hozzászoknak, és már nem találják például ijesztőnek. De attól még torzul a világlátásuk, hosszú távon pedig szorongásos és depresszív tünetek is jelentkezhetnek náluk.