Véssey Miklós: Belső hangok – Apa, kezdődik!
Hordozókendőben, fitlabdán rugózva altatom az alig egy hónapos lányomat, de nem megy sehogy sem. Próbálkozom egy darabig ilyen-olyan dalokkal, körbeforgással, hümmögéssel, és már majdnem feladom, amikor eszembe jut a csodafegyver, amely a másik két gyereknél is bevált körülbelül két hónapos korukig. Beírom a telefonom keresőjébe, hogy „womb noises”, kihangosítom a bluetooth hangszórót, elindítom a lejátszót, és a kicsi egy percen belül már alszik is. Méhen belüli hangok, hát persze, kilenc hónapig ezt hallgatta bent, nyilván ez a legotthonosabb neki. Még szerencse, hogy az interneten minden fellelhető.
Nem állítom le a hangot, és rugózom tovább, így kicsiben én is átélhetem, milyen lehet várandósnak lenni. A hordozókendő a mesterséges méh, a hanghatások is szimulálva vannak. És azt is átélhetem újra, milyen lehetett magzatnak lenni. Egy ismeretlen nő szívdobbanásait hallgatom, a víz surrogását, a gyomor korgását, a véráramlást, ott lebegek egy ismeretlen nő szíve alatt, aki belement, hogy felvegyék a teste belső hangjait.
Semmit sem tudok erről a nőről, mégis ismerősebb ez a hang, mint bármi más, mintha a saját édesanyám méhében lennék újra.
Nem hiszem, hogy olyan nagyon eltérnének az egyes anyaméhek hangjai. Olyan ez kicsit, mintha mindannyian egy helyről jönnénk, és tudat alatt valahol biztosan emlékszünk ezekre az első hangokra. A beszűrődő, homályos beszédfoszlányokra, a nevetésekre, a sírásokra, a belek sutyorgó működésére, amely most valahogy egyáltalán nem undorító, inkább József Attila sorait – „gazdag életet nyer a salak / a buzgó vesék forró kútjain” – juttatják eszembe.
Lehunyom a szemem, lebegek súlytalanul ebben az ősi áradásban, mely kísértetiesen hasonlít a természet hangjaira, a fák susogására, a vízesés robajára, a madárcsicsergésre, az eső kopogására. Könnyen lehet, hogy a világ egyetlen anyaméh, melybe a tágabb valóság hangjai csak szűrten, törten, homályosan érnek el, és amelyben nyolcmilliárd ikertestvérünkkel járkálunk fel-alá.
Eszembe jut a történet, melynek íróját nem ismerem, a szerző megjelölése nélkül terjed az interneten.
Két magzat beszélget benne, és az egyik megkérdezi a másikat, hogy te hiszel-e a születés utáni életben. Milyen jó kérdés ez a túlvilágról, legfeljebb hihetünk benne, mert igazából semmit sem tudunk.
Csak élünk, és hallunk innen-onnan mindenféle hangokat, és érezzük, hogy egy ismeretlen kéz néha kívülről megsimít, ahogy engem is most, miközben lebegek a magzatvízben a lányommal félálomban, és azon kapom magam, hogy majdnem leesem a fitlabdáról. Feleszmélek, a lányom ébred lassan, én is kinyitom a szemem, vissza kell térni, nincs mese, itt az ideje újból megszületni.
Az írás Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatában jelent meg. A sorozat többi részét itt találja.
Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Véssey Miklós: Duplarandi – Apa, kezdődik!
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>
