Mesébe illő pünkösd Kalotaszentkirályon - így őrzik Erdély egyik legszebb hagyományát
Pünkösd vasárnapján lassan gyülekeznek az emberek a templom körül Kalotaszentkirály központjában. Érkeznek az ünneplőbe öltözött családok, a templom udvarán pedig még néhány utolsót igazítanak a viseleteken. A lányok fején gyöngyös párta csillog, hátukon a szalagok hosszú csíkokban hullanak a szoknyákra. A beszélgetések halk zsongásába bele-belekondul a harang. Az ünnep nemcsak a templomban kezdődik, hanem az utcán, a közösség együttlétében.
A gyöngyös párta a kalotaszegi női viselet egyik legjellegzetesebb darabja. Hagyományosan a konfirmáció után viselhették a lányok, egészen addig, amíg férjhez nem mentek. Nem pusztán dísz volt: a közösség számára egyértelműen jelezte viselőjének életkorát és családi állapotát. A néprajzi leírások szerint, ha egy lány egyszer pártát kezdett viselni, azt minden ünnepi alkalommal fel kellett tennie. A fejdísz így nemcsak ruhadarab, hanem a felnőtté válás jelképe is lett. (…)
Régen a pártaviselésnek szigorú rendje volt. A faluban mindenki tudta, ki mikor lép be abba az életkorba, amikor már hordhatja, és mikor hagyhatja el.
A régi mondás szerint az a lány, aki túl sokáig nem ment férjhez, „belevénült a pártába”.
Ma azonban a viselet jelentése sokkal inkább a közösségi identitás része. A fiatalok büszkén öltik fel, hiszen így viszik tovább családjuk és falujuk történetét.
Pünkösd a keresztény hagyományban a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Erdély számos vidékén ezen felül gazdag népi szokásvilág is kapcsolódik hozzá. Kalotaszegen a templomba induló pártás lányok látványa az ünnep egyik legemlékezetesebb pillanata. A viselet nem folklórbemutató: a falusi élet természetes része, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik. (…)
A cikk folytatása a Képmás magazin e havi, májusi számában olvasható.
Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
A magazinra előfizethet itt.
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>