Kossuth elismerte, mások bogarászó kisasszonynak gúnyolták –Torma Zsófia, a világ első régésznője

Bogarászó kisasszonynak gúnyolták

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, a megtorlás, valamint a kiegyezés időszakában élt. Amikor az egyetemek kapui még többnyire zárva maradtak a nők előtt, és ritkaságnak számított, ha egy nő a tudományos pályát választotta. Torma Zsófia régésznő erdélyi nemesi családban, Csicsókeresztúron született 1832-ben. A család csicsókeresztúri otthona élő múzeum volt, amelynek padlóját az édesapjának köszönhetően gyakran elborították a katalogizálásra váró történelmi leletek. 

Torma József ugyanis jogász, régész-történész, mindemellett országgyűlési képviselő, míg édesanyja Dániel Jozefa örmény birtokosnő volt. 

Zsófiát már gyermekkorában érdekelte a régészet: kövületeket, kőzeteket, ásványokat, régi cserépedény-darabokat gyűjtött, később több millió éves, megkövesedett csigatelepeket fedezett fel.

Bátyja, Torma Károly a szabadságharcban Bem tábornok mellett harcolt, majd jogász és régész lett. Az ő nevéhez fűződik Aquincum feltárása, Óbudán napjainkban is utca viseli a nevét.

Állítólag fiatal nőként huszonöt kérője is akadt, ő azonban soha nem ment férjhez. Ehelyett Szászvárosba költözött, házat vásárolt, hogy a gyűjteményét elhelyezze. Kutatásait hosszú ruhában végezte, régészeti munkáját azonban elismerés helyett kigúnyolták a pletykalapokban, bogarászó kisasszonynak nevezték. A faluban is gyanakodva figyelték: kincskeresőnek tartották, és az emberek egyre több pénzt követeltek tőle, hogy a földjeiken kutathasson. 

„… olykor több napra kiterjedő kirándulásokat kelle a legfélreesőbb vidékeken, járatlan hegyi ösvényeken tenni, hol még csak tisztességes lakás és ellátás sem enyhité fáradalmait, s a tudatlan nép ezerféle balhiedelme nehezíté munkáját. Kutatási szenvedélye a vízmosások, szakadékok mélyére vezeté legtöbbször s így jutott el a lakóhelyétől félórai távolságra eső Tordos határába is, ahol a legnagyobb jelentőségű felfedezéseit tette” – írta róla a Szászváros című hetilap. 

A Maros folyó partján lakott, ahol az idők során korrodálódott a folyó oldala. 1875-ben megtudta, hogy a folyó partján a fiatalok edényeket, csontokat bányásznak ki a földből, ezzel dobálják egymást. 

A helyszínre sietett, és még ebben az évben megkezdte ásatásait: egy évtized alatt 11 ezer darab cserépedény-töredéket, agyagszobrocskákat, kultikus tárgyat talált.

Előásta azt, amit ma Tordos-Vinča műveltségnek neveznek. Vallotta, hogy ezek a tordosi leletek egyidősek lehettek a trójai, valamint a mezopotámiai leletekkel.

Akadályozták a tudományos munkáját

Felfedezte a nemzetközileg is jelentős neolitikus tordosi kultúrát, ő volt az első, aki kutatta és publikált róla. Míg külföldön elismerték, nagyra tartották, itthon neve és munkássága jó ideig feledésbe merült; sok kritikusa, és csak kevés támogatója volt. Egy évvel a tordosi felfedezése után Magyarország egy nagy nemzetközi régészeti konferenciát rendezett, ahol a külföldi tudósok elámultak a régésznő tudományos eredményein. Ezután múzeumok, kutatók keresték fel és kértek tőle cserepeket. Kaptak is, de a gyűjteményekben nem jelezték, hogy Torma Zsófiától, Tordosról származnak ezek a leletek.

Magyarországon több kortársa akadályozta a munkáját. Tudományos írásai publikálását visszautasították, leleteiről és munkájáról lekicsinylően beszéltek, mellőzték. A „budapesti múzeumi körökből” kerültek ki ellenzői: mások mellett Pulszky Ferenc jogász, politikus, a Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint Hampel József jogász, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. 

Nemcsak nem támogatták, hanem minden közlési lehetőségektől elzárták a régésznőt. 2500 rajzzal gazdagított főművéről és egyéb tanulmányairól Hampel határozottan kijelentette, hogy azok „közzétételre nem alkalmasak!”

Amikor Zsófiát a németek meghívták az 1880-as berlini kongresszusra, a már említett Pulszky ellene hangolta a német-porosz Johanna Mestorfot, aki ott nyilvánosan bírálta és lekicsinyelte Zsófia munkásságát. (Mestorf nevelőnő volt, aki skandináv régészeti műveket fordított németre, és skandináv mitológiával foglalkozott.) A kongresszus többi tagja rendre utasította őt Zsófia sértegetése miatt. Ekkor árulta el, hogy Pulszkytól hallotta, amit mondott.

A Magyarországi Néprajzi Társaság – amelynek elnöke Hunfalvy Pál nyelvész, parlamenti képviselő volt – két évig hitegette néprajzi összehasonlításainak magyar nyelvű kiadásával, ám a kötet végül Németországban, német nyelven jelent meg.

Kossuth Lajos elismerte őt

Azért hazánkban is akadtak olyan szakmabeliek, akik elismerték és méltatták. Köztük volt például a magyar régészet atyjának tartott Rómer Flóris, aki biztatta, amikor Tordos őstelepén kezdett el kutatni. Rengeteget levelezett: leleteit – amikből múzeumi gyűjteményt hozott létre szászvárosi otthonában – szaktudósoknak is elküldte Európa-szerte tanulmányozásra. Leveleinek száma meghaladja a háromszázat.

Baráti kapcsolat fűzte többek között a világhírű amatőr régész Heinrich Schliemannhoz, aki 1871-ben megtalálta Trója és Mükéné romjait. Sőt nemcsak kutatókkal, de az akkor már 82 éves, emigrációban élő Kossuth Lajossal is váltott leveleket. Korán felismerte Erdély fontosságát régészeti, néprajzi, őslénytani, kőzet- és ásványtani szempontból, s ezt a világ elé akarta tárni. 

Rendkívül művelt volt, öt nyelven beszélt, Berlinben németül adott elő a saját gyűjteményéről. Mind a hazai, mind a külföldi szakirodalomban naprakész volt: magyar, német, francia, angol, görög, latin szerzők műveivel támasztotta alá megállapításait. 

A világon először vont be társtudományokat a régészeti munkába: például antropológusok, őslénykutatók, vegyészek, nyelvészek, botanikusok, geológusok, művészettörténészek műveit használta fel, vagy leleteket küldött nekik tanulmányozásra. „A 19. század utolsó negyedében sem a magyar, de még a nemzetközi tudomány sem volt felkészülve olyan kérdések megvitatására és megoldására, mint amilyeneket az ő gazdag és máig egyedi tordosi leletanyaga alapján merészen felvetett és megoldani igyekezett” – írták róla halála 100. évfordulóján. 

A rovásírás előképe

Már a 19. században fontosnak tartotta a leletein lévő jeleket; írásnak tartotta azokat, és felismerte, hogy ezek a leglényegesebb elemei gyűjteményének. „Torma Zsófia határozottan kiállt amellett, hogy korongjain, edénytöredékein nemcsak mesterjegyek, hanem írásjegyek, betűk találhatók. Ezek az írásjegyek a székely magyar rovásírásban élnek tovább" – írja Friedrich Klára Torma Zsófia régésznő életének és eredményeinek jelentősége a XXI. században című tanulmányában. 

Európa mint matriarchális társadalom

Torma Zsófia kutatásai alapján arra jutott, hogy az európai kontinens egykor fegyvertelen, földművelésből és kézművességből élő matriarchális társadalom volt, és egy Anyaistent tiszteltek. Utóbbi visszaköszönt az általa megtalált cserepeken, és ugyanezt ábrázolták a mezopotámiai leletek is.

A világ első régésznője

Vagyonos, határozott, művelt, újító, alkotó személyiség volt. Nemcsak Magyarország, de a világ első régésznőjeként tartják számon, aki a régészeten túl a magyar tudományos barlangászatnak is úttörője volt. 

Azért mellőzték, mert nő volt? Egyrészről igen, másrészről viszont politikai okok is álltak emögött. Zsófia nem a kiegyezéspártiak, hanem Kossuth Lajos véleményéhez csatlakozott, és a kiegyezést elutasító Kossuth-pártiakat a hatalom nem kedvelte. Legnagyobb ellenlábasa, Pulszky Ferenc például befolyásos kiegyezéspárti politikus volt. 

A tanulmányból kiderül, hogy mellőzték azért is, mert a Habsburgok a magyaroknak két származási lehetőséget osztottak le: finnugor vagy török; ebbe a két kategóriába pedig Torma Zsófia eredményei nem illettek bele. 

Másrészről igazi nemzetközi személyiség volt, és talán ez sem tetszett a magyar régésztársadalomnak. 

Vagyona egy részét kutatásaira, a másik részét jótékonyságra áldozta. Támogatta az árvákat, az üldözötteket, iskola építésére földterületet adományozott. Szászvároson jótékonysági esemény elképzelhetetlen volt nélküle. Sokat foglalkozott nővére gyermekeivel, tanítgatta őket, egyiküket örökbe is fogadta. Jótetteiért nem várt köszönetet. Gyakran adományozott értékes leleteket a tudóstársainak, de cserébe sokszor még annyit sem kapott, hogy tudományos értekezéseikben hivatkozásként megemlítsék.

Életének 68. évében, halála előtt néhány hónappal királyi engedéllyel megkapta a kolozsvári egyetem bölcsészdoktori oklevelét. „Ez már holt lóra patkó” – mondta, de megköszönte és elfogadta. Gyűjteménye nagy része Kolozsvárra, az Erdélyi Nemzeti Múzeumba került. Százhuszonhat évvel ezelőtt, 1899. november 14-én hunyt el. Nevét őrzi az 582910 Tormazsófia kisbolygó.