A nagycsaládosok a leginkább környezettudatosak

Az elmúlt években a nagycsaládos életformát sok bírálat érte a környezetvédők részéről. Az Environmental Research Letters egy 2017-es tanulmánya szerint például a CO-kibocsátás csökkentésének egyik leghatékonyabb módja, hogy vállaljunk eggyel kevesebb gyermeket, más kutatások pedig egyenesen azt állítják, hogy minden egyes új élet a Föld kizsigereléséhez vezet. Pedig a nagycsaládosok gyakran felelősségteljesebben állnak a kérdéshez, mint általában az emberek.

nagycsaládosok
Kép: Unsplash / Vitolda Klein

A többgyermekeseknek fontosabb a bolygónk jövője

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2020-ban készített reprezentatív felméréséből az derült ki, hogy a magyar lakosság körében a családosok a legelkötelezettebbek a környezetvédelem iránt: míg a gyermektelen felnőttek 41,6 százaléka tartja magát környezettudatosnak, addig a gyermekeseknél 65,1 százalék ez az arány. Közülük is a nagycsaládosok a legeltökéltebbek, és gyermekeiket is igyekeznek ebben a szellemben nevelni.

Idén tavasszal, az Európai Nagycsaládosok Nemzetközi Szövetségével (ELFAC) közösen végzett, 11 európai országot átfogó nemzetközi kutatásában a KINCS már kifejezetten a sokgyermekesek attitűdjét vizsgálta. A felmérés közel háromezer európai nagycsaládos megkérdezésével készült. Arra keresték a választ, hogy ki mennyire érez felelősséget a környezete védelme iránt, valamint, hogy mennyire jellemzi a fenntartható fejlődés. A kutatásban részt vevő európai nagycsaládosok 91 százalékát inkább érdekli, ezen belül 58 százalékukat nagyon érdekli a környezetvédelem, a megkérdezettek fele pedig az átlagosnál környezettudatosabbnak tartja magát. A legtöbben (84%) gyermekeik jövője miatt tekintik ezt fontos kérdésnek.

Az európai válaszadók 90 százaléka súlyosnak vagy nagyon súlyosnak találja a bolygónkat érintő globális környezeti problémákat, több mint felük pedig egyetért azzal az állítással, hogy klímavészhelyzet áll fenn a Földön. Saját hazájukban ugyanakkor valamivel kevesebben észlelik ennek hatását – a lakókörnyezetükben tapasztalt égető problémának a legtöbben a szemetelést és az illegális szemétlerakást (66%), illetve a légszennyezést (61%) és a globális felmelegedést (57%) nevezték meg.

A környezeti problémákért a legtöbben a túlzott fogyasztást (88%), a gyárakat (69%) és a multinacionális cégeket (56%) okolják. Nagy részük viszont részben vagy teljesen maga is felelősséget érez a Földet érő károkért – minél több gyermekről gondoskodnak, annál inkább vélik úgy, hogy saját kötelességük megvédeni a bolygót.

Az anyagiaktól is függ a környezettudatosság mértéke

A felmérésben részt vevő nagycsaládok lehetőségeikhez mérten igyekeznek óvni a Földet: nem dobják a kukába a használt elemet, leoltják a villanyt, ha nem tartózkodnak a helyiségben, nem öntik a használt olajat a lefolyóba, újrahasznosítják a palackokat, és nem fűtenek a háztartásukban keletkező szeméttel, műanyag hulladékkal. Az is természetes a három- vagy többgyermekesek valamivel több mint 90 százaléka számára, hogy szelektíven gyűjtik a hulladékot – ötven százalékuk már több mint tíz éve.

A nagycsaládosok nagyobb része viszont autóval közlekedik, ami ugyan nem a legfenntarthatóbb megoldás, de ne felejtsük el, hogy a Családvédelmi Akcióterv nagycsaládosoknak járó autóvásárlási támogatásával közel egyharmaduk, eddig 35 ezer család vadonatúj, környezetkímélőbb hétüléses autóra tudta lecserélni régi kocsiját.

Kép
KINCS
Forrás: KINCS

Közel negyedük szeretne zöld rendszámú járműre is váltani, de kétharmaduk nem tudja még megengedni magának az elektromos vagy hibrid autót. A megkérdezettek negyede rendelkezik valamilyen energiatakarékos berendezéssel, például napelemmel és víz-újrahasznosító berendezéssel, és további 23 százalékuk tervezi azok beszerzését, de a nagycsaládosok fele ezt most még nem engedheti meg magának.

Ám vannak olyan dolgok, amik nem kerülnek pénzbe, és sokban segíthetik a környezet védelmét: például, ha van rá módjuk, szívesen ültetnek fát. A legfontosabb talán a zöld gondolkodás átadása a jövő generációjának: a megkérdezettek 96 százaléka válaszolta, hogy környezettudatosságra neveli gyermekeit.

Itthon komposztálással és veszélyeshulladék-szelektálással óvják a Földet a nagycsaládosok

A felmérésben 835 magyarországi nagycsaládos vett részt. A hazai válaszadók zömét (94%) foglalkoztatja a téma, az európai átlaghoz hasonlóan őket is főképp gyermekeik jövője miatt. A bolygót érintő környezeti problémákat a magyarok is súlyosnak gondolják – 55 százalékuk szerint klímavészhelyzet áll fenn a Földön, 51 százalékuk szerint Magyarországon is. A válaszoló sokgyerekes magyarok közel harmada környezettudatosabbnak tartja magát a társadalom többi tagjánál. A felelősségteljes gondolkodás tetteikben is megnyilvánul: 95 százalékuk külön gyűjti a hulladékot, kétharmaduk a szemét hat-hétféle típusát szelektálja – a műanyag és a papír mellett a veszélyes hulladékot, a fémet és az üveget is. Sokan (63%) komposztálással hasznosítják újra a háztartási hulladékot. Ritkábban mint havonta 88 százalékuk vásárol új ruhaneműt, és több mint felük (62%) csak alkalmanként fogyaszt marhahúst.

Mind az európai, mind a magyar nagycsaládosok zöme úgy véli, a gyermekesek nagyobb felelősségtudattal rendelkeznek a környezetvédelemmel kapcsolatban, pontosan gyermekeik jövőjének megóvása miatt, és egyöntetűen elutasítják azt az állítást, hogy a közelgő éghajlati katasztrófa miatt nem érdemes gyermeket szülni erre a világra. 

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) családtudományi és demográfiai kutatóintézetként a családügyi és családvédelmi intézkedések megalapozása érdekében tevékenykedik azzal a céllal, hogy hazánkban megszülessenek a vágyott gyermekek, javuljon a népesedési helyzet, s a családok erősödjenek és gyarapodjanak.
A KINCS-ről itt olvashat:
www.koppmariaintezet.hu
www.facebook.com/koppmariaintezet

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti