„Látták vizes ruhában átfagyva a Duna-parton” – Egy nő, aki segít az eltűnt személyek keresésében

–  Kinga, te mivel foglalkozol civilben, amikor nem keresési adatokat raksz fel a csoportba, vagy információkat közvetítesz a családtagoknak?

–  Egy pszichiátriai otthonban dolgozom, takarító és tálaló konyhás vagyok. Ötvenöt lakónk van, én többnyire hajnalban kezdek neki a feladataimnak.

–  Hogy jutott eszedbe egy eltűnt embereket kereső oldalt létrehozni?

–  Tíz évvel ezelőtt benne voltam egy hasonló csoportban, de annyira megviseltek a történetek, hogy kiléptem belőle. Mégis éreztem, hogy megfogott engem a segítés csodálatos világa, és létrehoztam a saját csoportomat.

Az összefogás és együtt küzdés érzése hiányzott.

Eleinte csak rossz élményeim voltak, akkoriban kerestük az áruház előtti játszótérről eltűnt Bencét és a sörözőből hazainduló, de oda soha meg nem érkező rendőrségi pszichológusnőt, Bándy Katát…

–  Van személyes indíttatásod arra, hogy a szabadidődben eltűnt személyek családtagjainak próbálj segíteni?

–  Nincs. Egyszerűen annyira akarom, hogy megtaláljuk őket, hogy jó vége legyen… Sajnos Bence és Kata sem került elő élve. Én csak arra tudtam akkor gondolni, hogy csinálni kéne valamit, hogy időben segítsünk, sokan segítsünk, gyorsan menjen az információ, a kép. Erre alkalmas a közösségi oldal, ez egy jó cél. Ősszel, a hideg idő beálltával minden óra életfontosságú lehet, így gyorsak lehetünk!

–  Hányan vannak ma Magyarországon ismeretlen helyen, hány embert keresünk?

–  A rendőrség oldalán 2200 ember szerepel eltűntként, közülük nagyon sok gyerek. De nemcsak eltűnt személyeket keres az oldalunk, hanem olyan családtagokat is, akikkel sok éve megszakadt a kapcsolat. Ezen a területen sok sikerélményt élhettünk meg.

– 2013 óta, amikor létrehoztad a csoportot, szerinted nőtt az eltűnések száma?

–  Igen.

Az idősebbek a kilátástalanság vagy betegség miatt tűnnek el egyre többször, egyszerűen kisétálnak az életből.

E mögött nem mindig demens kórkép áll. Nem a nemzetközi bűnözés, és nem a szervkereskedés munkálkodik, hanem a haszontalanságérzet vagy a magány. Zavart mentális állapotú idősek is eltűnnek, de szerintem nem az a jellemző, hogy idősotthonokból kóborolnak el, hanem inkább az, hogy nem tudtak oda időben bekerülni, nincs pénzük a beugró összegre. Az eltűnt gyerekek esetében én családi konfliktusokat látok, többnyire elmennek a szerelmükhöz, kifújják a mérgüket, és általában két-három nap alatt előkerülnek. Sok szökés gyermekvédelmi intézetből történik, ők egyszerűen hazamennek a családjukhoz, és otthon bújtatják őket.

–  „A csoport az eltűnt személyek felkutatásában vesz részt tevékenyen” – írod az oldaladon. Mit jelent a tevékenyen? Folyik más tevékenység is a háttérben, mint például civil keresésszervezés, kutyás mentés? Mi folyik a kulisszák mögött?

– Új megkeresésnél az az első dolgom, hogy megnézem, a rendőrség keresi-e a személyt. Ha nincs rendőrségi körözés, akkor megosztom a bejegyzést, de saját posztot csak akkor csinálok, ha hivatalos keresés folyik. Figyelem a körözési listát, és ahogy ott megjelenik a felhívás, posztot csinálok hozzá. Ha valaki életveszélyben van, összekötöm a családot speciális keresőegységekkel, akiknek ismerem a működését. Sokan nem tudnak róluk, és arról sem, hogy ingyenes a segítségük. Segítőimmel tanácsokat adunk a hatékony keresés eszközeiről, a plakátok kiragasztásáról is. Tartjuk a kapcsolatot a családdal, és az információkat szállítjuk. Ha búcsúlevelet hagy valaki, nem várunk a rendőrségi keresésre, azonnal osztjuk a fényképet és az eltűnés körülményeit. Egyéb esetekben mérlegelek megosztáskor, és nem mindig könnyű a döntést meghozni.

Ha nő tűnik el gyerekkel, akkor gondolok arra, hogy esetleg menekülne, és a bántalmazó keresi őket, ilyen kérésnek nem teszek eleget.

– Milyen gyanújelekből következtetsz arra, hogy bántalmazás lehet a háttérben?

– A bántalmazás nagyon sokarcú lehet. Egy hétköznapi emberben a segítségkérés hatalmas segíteni vágyást indíthat be, és nem fogunk gyanút, ha a kérés manipulatív. Nekem már kifinomultabb a megérzésem, minden alkalommal megfontolom a megosztást, ha a tényeken kívül érzelmi szálakat tárnak fel, magyarázkodás jelenik meg a szövegben, bocsánatkérés, megbánásról szóló magas érzelmi hőfokú betoldások, különösen a kiengesztelés, kárpótlás szavak. Felfigyelek az érzelmi zsarolást bevető üzenetekre és a pénzdíjas keresésekre, nyomravezetői díj emlegetésére. Megpróbálom kiszűrni a menekülő emberek megtalálására szolgáló kereséseket. Ezek a típusú posztok amúgy is sok vihart kavarhatnak a családtagok lelkében, és fordult már elő, hogy perrel fenyegettek meg, holott csak segíteni szerettem volna.

– Mi hogyan tudunk az eltűnt személynek segíteni?

– Megosztással és figyeléssel. Ha azt olvassuk, hogy kórházból tűnt el valaki pizsamában és papucsban, vagy egy vonatimádó autista fiatal veszett el, akkor figyeljünk ezekre a jelekre. Ne lépjünk túl azon, ha egy árokparton ücsörgő ősz hajú nénit látunk, aki láthatóan zavart vagy fázik.

– Van jelentősége annak, ha megosztás után kiírom, hogy például „osztva Baranya”?

– Igen, ez megnyugtató visszajelzés a családtagok számára, hogy terjed a hír, mellettük vannak az emberek, megindult a segítés. Minden megosztással sokszorosára nőhet az esély.

– Csak a bántalmazás elől menekülők miatt ragaszkodtok hozzá, hogy a rendőrségi felhívás legyen a feltétele annak, hogy kiálljatok a keresés mellett?

– Az elején még többször beleestünk abba a csapdába, hogy átvágtak minket.

Nem gondoltuk volna, hogy létezik olyan fiatal nő, olyan anyuka, aki meg szeretné mutatni a saját vagy a lánya szépségét, rajongótábort szerezni neki, lényegében nálunk kezdeni el egy modellkarriert, és ehhez azt állítja, hogy eltűnt az illető.

Az is közrejátszhat ebben a veszélyesen hibás gondolatban, hogy sok eltűnt nő esetében fokozódik a figyelem és a szánalom, ha az eltűnt nő szép. Erre vigyázni kell a médiában is, hiszen nem lesz nagyobb a veszteség, ha gyönyörű nő az, aki eltűnik, vagy ha fiatal, ha egészséges. Az „igéző szemű fiatal lány tűnt el…” - kezdetű szalagcímek sokat árthatnak a gondolkodásunknak. A kamuprofilt, önreklámot már gyorsan felismerjük.

– Van a csoportban egy kutyás kereső fiatalember, ő is önkéntes?

– Sőt, vannak ügyvédek, jogászok, rendőrök, nyomozók… Sokszor az üggyel foglalkozó rendőr maga kéri, hogy tegyük ki a posztot. Van, hogy civil keresés is összeáll, amiben a szakmabeliek is részt vesznek a szabadidejükben. Ők is a gépezet részei, riasztják a közelebb lévő kollégákat, figyelik a híreket.

– Neked mivel lehet az agyadra menni, mit tartasz hatástalan segítségnek?

– Ha mindennap kérdezgeti valaki, hogy „mi van már, megvan már?”

Amíg fenn van a poszt, addig nincs meg az, akit keresünk, ha pedig megkerül az eltűnt személy, azt közöljük mindenkivel, majd egy nap múlva levesszük a posztot.

Pletykákat, találgatásokat, történeteket nem osztunk meg később sem a megkerülés körülményeiről vagy az eltűnés okáról, mert az már nem a mi dolgunk. A család ezeket már nem akarja nyilvánosságra hozni, nekem többnyire elmondják, de én nem adom ki őket. Ezek fölösleges körök.

– Te sok szomorú történet tudója vagy. Hol, milyen segítséggel dolgozod fel a híreket, történeteket?

– Engem kikapcsol a hobbim, sokat horgolok, kutyám is van, négy macskám, növényeim… A telefonszámomat senkinek nem adom ki, így ha kikapcsolom a gépem, elérhetetlenné válok. Két gyermekem van, akik már kirepültek, és buzgó nagymama vagyok. A munkahelyemen pedig ötvenöt „gyermekem” van…