Hit, hazaszeretet és mesterséges intelligencia – beszélgetés a Brain Bar alapítójával, Böszörményi Nagy Gergellyel

– Mi ihlette a Brain Bar fesztivál ötletét?
– A kíváncsiság, mert szerettem volna találkozni azokkal az emberekkel, akiknek az üzleti teljesítményei, politikai meglátásai vagy éppen tudományos munkái régóta inspirálnak. Másrészt egyfajta közösségi buzgalom, hogy létrehozzunk egy olyan eseményt, ami tudást, kapcsolatokat és perspektívát ad a magyar fiataloknak.

– Országimázs szempontjából is igencsak sikeresnek mondható a Brain Bar. „Magyarországért”, írtad szerényen a legutóbbi Brain Bar elsöprő sikerét mutató képek alá Facebook-oldaladon. Több Brain Bar és kevesebb aktuálpolitikai üzenet kellene?
– Tudom, hogy sokan feszültséget látnak a kettő között. Én inkább összefüggést. Ha Magyarország amúgy is az erős mondások és provokatív ötletek piactere, miért ne lehetne Budapesten Európa legnagyobb jövőfesztiválja? 

– Személyes találkozásaink alkalmával az aktuálpolitikáról mindig higgadtan beszéltél. Miként lehetne átültetni a higgadtságnak eme kultúráját a hazai közbeszédbe?
– Ha a közeli barátaim hallanák, hogy éppen közéleti ügyekben valaki higgadtnak nevez, szerintem jót derülnének. Nem is hiszek benne, hogy valamiféle Benelux-típusú vitakultúra ezen az égövön meghonosítható vagy feltétlenül üdvös lenne. A mi világunk sajátos habarcs, félúton nemcsak Nyugat és Kelet, de Észak és Dél között. Meg kell tanulnunk szeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, a sírva vigadó ünnepeinkkel és a hangos vitáinkkal együtt.

Ami fontos, hogy egymás legitimitását eközben ne vonjuk kétségbe. A Brain Bar koncepciója maga is azon alapszik, hogy az egymástól legtávolabb eső nézőpontok ütköztetéséből is kerekedhet konstruktív beszélgetés, értékes tartalom és inspiráló élmény.

– Csakhogy a mai közbeszéd és politikai vita szerves része a karaktergyilkosság, ami óhatatlanul a vita halálát eredményezi.
– A karaktergyilkosság nem mai és még kevésbé magyar találmány, de a szerepében egyetértünk. A közösségi média ráadásul sokat rontott a helyzeten, hiszen néhány óra leforgása alatt virtuális lincselés áldozatává válhat bárki, pusztán a valós vagy látszólagos többségnek ellentmondó véleménye miatt. Okkal feltételezhetjük, hogy ez sok értelmes fiatalt tántorít el a közéleti szerepvállalástól, miközben ezer és egy helyen szükség lenne rájuk. Más okok mellett ezért is indokolt felvetni a Facebookhoz hasonló cégek működési elveinek felülvizsgálatát és szigorúbb ellenőrzését.

Kép: Brain Bar

– Hívő és gyakorló református vagy. Miként lehet összeegyeztetni a hitet a mesterséges intelligencia iránti érdeklődéssel, a jövőkutatással és a technológiában való elmerüléssel?
– A hitben gyökerező megnyugvás szerintem segíti a tájékozódást.

Reformátusként az ember hiszi, hogy létezik egy eredeti terv, saját szerepünket így a helyén kezeljük.

Mindennap ezernyi impulzus ér bennünket, „csak most, csak nekünk” szóló lehetőségek, a hiúságunkat legyező reklámajánlatok, miszerint a Föld az egyéniségünk körül forog: a Heidelbergi Káté ezt a helyes kontextusba helyezi. Másrészt a hozzám legközelebb álló zsidó-keresztény megközelítésben: amit az ember teremt, Isten teremtése is, ezzel része a természetnek. Ennek a tételnek nemcsak az erdőkre és a folyóinkra, de a mesterséges intelligenciára is igaznak kell lennie.

– Ha már említetted az erdőket és folyókat… Közösségi oldaladon látható fényképeid a hazai tájakról lenyűgözően szépek; az embernek az az érzése támad, hogy amint időd engedi, igyekszel az ország minden csücskét bejárni, megismerni. Édesapádat idézted egyszer, aki azt mondta, hogy „barangolás nélkül nincs hazaszeretet”.
– Kisgyerekkoromban apám elvitt a zengővárkonyi szelídgesztenyésbe, Rockenbauer Pál nyughelyéhez. Sorozata, a „Másfél millió lépés Magyarországon” a családunk számára meghatározó élmény, a kéktúra az identitásom része. Tavaly nyáron, amikor barátaimmal a nyírségi homokpusztáktól a csongrádi Kőrös-torokig átszeltük az Alföldet, ismét bebizonyosodott számomra, hogy Magyarország csak a térképen tűnik kicsinek. Ha gyalogolni kezdesz benne, hamar belátod, hogy az életed éppen csak elég lesz ahhoz, hogy minden izgalmas pontjára eljuss.

– Mit gondolsz, a hazaszeretetet elsősorban a szüleinktől örököljük?
– Szerintem igen. Nem állítom, hogy kamaszként ez volt a legfontosabb téma számomra, de amikor életemben eljött a megérkezés ideje, volt mihez visszanyúlni.

– „Ne feledjétek. Magyarországnak már holnaptól szüksége van rátok. Tegyetek érte valamit – legyetek bajnokok, legyetek hazafiak!” – mondtad alma matered, a Corvinus Egyetem végzős diákjainak tartott beszéded alkalmával. Hogyan és mivel lehetne megszólítani, itthon tartani (netalántán hazacsalogatni…) az életüket véglegesen külföldön elképzelő fiatalokat, családokat?
– Értelmes feladattal kell megkínálni őket. Kihívás akad elég, a magyar kis- és középvállalkozásoknak például biztosan szüksége lesz nyelveket beszélő felsővezetőkre, ha belső növekedésünket a határainkon átnyúló terjeszkedésbe akarjuk fordítani. A közszféra is roskadozik a „Mikor, ha nem most?” feladatoktól, a településfejlesztéstől a digitalizációig. A Design Terminal a kezdő vállalkozások felkarolásával, a Brain Bar korszerű ismeretterjesztéssel igyekszik tenni ezért, és nem vagyunk egyedül: a tehetséggondozás területén egyre több a kiváló kezdeményezés, a Mathias Corvinus Collegiumtól a nemrég útjára indított Tanítsunk Magyarországért! mozgalomig.

Kép: Brain Bar

– Pedig napjainkban mintha egyre kevesebb tényező ösztönözné a fiatalokat és a felnőtteket is a közösségi, felelősségteljes gondolkodásra.
– A történelem egyik leghosszabb békeperiódusában élünk, ami kétségkívül elkényelmesíti az embert.

Az X, Y és Z generációk nem tapasztaltak fegyveres konfliktust, véráldozatot, nem mentek keresztül a létüket fenyegető, kollektív megpróbáltatáson. Ezért hálát adhatunk, de a dolognak az is következménye, hogy a felelősségérzet nem erősségünk.

Háborút nem kívánhatunk magunknak, tehát más eszközökkel kell kísérletezni.

– Ha már a harciasság témáját érintettük, a Reformátusok Szárszói Konferenciáján a keresztyénség 21. századi feladatairól, kihívásairól vezettél egy kerekasztal-beszélgetést. Azt a kérdést tetted fel a partnereidnek, hogy nem lenne-e szükség egy harciasabb kereszténységre napjainkban. Te miként válaszolnál erre a kérdésre?
– Élmény és csalódás volt egyszerre az említett beszélgetés. A színpadon helyet foglaló, általam sokra tartott vezetőkön egyfajta agóniát éreztem, amivel gyakorlatilag nyugtázták a hit visszaszorulását, a keresztény közösség vonzerejének tovatűnését a nyugati féltekén. Ezzel nem tudok egyetérteni. A mi közösségünknek ma is, sőt, ma legfőképp öntudatos, optimista formát kellene öltenie, kapaszkodót kínálva és bátran különbséget téve jó és rossz között.

Ha kisebbségbe szorulunk, ha mi leszünk az underground, szerintem csak növeli a szabadságunkat!