A kapcsolataink betegítenek meg, azokon keresztül tudunk gyógyulni is – Függőség és trauma

Mindenki boldogságra vágyik

Mint minden betegség, a függőség is felborult egyensúlyt, diszharmóniát jelez, függetlenül attól, hogy drog, alkohol, szerencsejáték, számítógép, étel vagy egyéb szer okozza. Bár lassan már látjuk a függőség fizikai, pszichológiai és érzelmi hatásait, legtöbbször mégis figyelmen kívül hagyjuk az egyik legfontosabb tényezőt: a lelki okot.

A lelki válságok vagy traumák kezeletlensége gyakran jelentkezik függőségként. A cél tehát a tartós gyógyulás és változás, a testi, lelki, szellemi, spirituális harmónia visszanyerése.

A trauma és a függőség kapcsolatával gyakorló orvosként foglalkozó dr. Máté Gábor a függőségekre elsősorban a traumatikus múlt tüneteként tekint. Trauma alatt általában valamilyen váratlan, szörnyű vagy ép ésszel felfoghatatlan eseményt értünk, amellyel nem tudunk megbirkózni. 

A traumatizáltságot nem feltétlenül a konkrét történés súlya okozza, sokkal inkább annak feldolgozatlansága, vagyis a személyben lezajló folyamatok. 

A gyermekkorban átélt trauma akkor a legnehezebb, ha azzal a gyermek magára marad, hiszen neki még nincs elég eszköze ahhoz, hogy a fájdalmas élményekkel megküzdjön. A függőségben szenvedő ember, mint mindenki más, csak megkönnyebbülésre, szeretetre, örömre, elismerésre, vagyis boldogságra vágyik. Ezek a vágyak jogosak, természetes emberi reakció, hogy a traumából eredő szenvedéstől menekülni akarunk. Ennek egyik formája a különböző függőségekben való elmerülés – legyen az drog, alkohol, szex, játék, internet, munka vagy akár a kényszeres vásárlás.

A fájdalom mint ébresztő üzenet

A függőség a fájdalmainkra adott válasz. De milyen az a fájdalom, amely annyira emésztő, hogy végül az ember önmagát és a környezetét is képes rombolni, csakhogy néhány pillanatig ne érezze? A fájdalom ébresztő üzenet, amely jelzi, hogy valami nem működik jól. Elfojtása nem egészséges, és hosszú távon még csak kiutat sem kínál, az egyetlen kiút, ha szembenézünk vele. A cél pedig egész énünk felfedezése, hiszen az egésznek kell meggyógyulnia, nem csak egy részünknek. A fájdalmunk enyhítése nem lehet cél. A szenvedélybetegség pontosan azt mutatja meg, hogy ha csak egy adott pillanatban enyhítjük a fájdalmat, aztán még nagyobb bajba kerülünk. 

Néhány terápiás irányzat elutasítja a spirituális vágyat, értelmetlen rituálékként és szabályokként, illetve a gyengeségbe való menekülésként értelmezi. 

A szerfogyasztás mint örömszerzés is a fájdalom elől való menekülés egyik módja, de inkább az igazi öröm helyettesítése, menekülés a semmibe. 

A külső forrásból származó addiktív anyagok, mint például a drog, az alkohol, a nikotin – nem fogják enyhíteni sem a lelki, sem pedig a spirituális vágyakozás fájdalmát. Mindannyian vágyunk arra, hogy felfedezzük kik vagyunk, miért jöttünk a világra, tudni akarjuk, mit jelent számunkra az élet. Nagyon fontos, hogy felismerjük ezt a vágyat. Amíg nem szembesülünk vele, és képességeinket nem arra használjuk, hogy valódi életcélunkat megértsük és megéljük, addig nem érhetjük el a boldogságot sem. Lelkileg „éhesek” maradunk. A szenvedélybetegek azért nyúlnak újra és újra a választott szerhez, mert más kiutat nem találnak a szenvedéseik enyhítésére, nem tanulták meg, hogy miképp kell egészséges módon szabályozni az érzelmeiket, kapcsolódni önmagukhoz, valamint másokhoz.

Gyógyulás kapcsolatokkal

A függőség nem csupán egyéni probléma. Egyénileg értelmezhetetlenek vagyunk, hiszen családban, kisebb és nagyobb közösségekben létezünk, kapcsolódunk egymáshoz. Mindenkinek megvan a maga családtörténete, akkor is, ha valaki nem ismerte a szüleit. Az egészen korai traumáinkra nem emlékszünk, az is megesik, hogy az agyunk letiltja a nagyon fájdalmas emlékeket. Ez védelmet nyújt a pszichénknek, így nem törnek felszínre a nehéz és fájdalmas érzelmek. 

Az eseteim többségében azonban a függőség mögött húzódó trauma nagyon is látszik, megfogalmazható, megragadható. A hozzá kapcsolódó történet és a negatív érzelmek pedig terápiával gyógyíthatók. 

Amennyiben megértéssel és elfogadással tudunk tekinteni a szenvedélybeteg emberre, az már önmagában gyógyítóan hathat rá. 

Ebben a folyamatban a megértés, a hit, az elfogadás és az őszinte szeretet mind eszköz lehet, ugyanakkor kétségtelen, hogy a szörnyűségek feldolgozhatóságának van emberi határa. Ekkor ismerhetjük meg a spirituális igényünket, amely túlmutat a racionális válaszokon, módszereken és az eszközök tárházán. Az Istennel való kapcsolat nem terápiás modell, de könnyen lehetne az. A felépült szenvedélybetegek nagy hányada Isten szabadításában, elfogadásában és őszinte szeretetében tud nyugalomra lelni. A kapcsolataink betegítenek meg bennünket, így azokon keresztül tudunk meggyógyulni is. Az Isten és az ember közötti kapcsolat is ilyen. A hit a nem látható dolgokról való meggyőződés. Cseppet sem racionális, mégis mindannyian vágyunk rá, hogy gyógyítson, betöltsön és szabaddá tegyen. 

A cikk Orsolics Zénó család-rendszer terapeuta Függésben című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további részei ide kattintva érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>