Egyre élhetőbb világot kívánunk a gyermekjogok 30. születésnapjára!

Miért kell megfogalmazni a látszólag mindenki számára egyértelmű dolgokat?

A világ országainak sokféle a kultúrája, ezek egymáshoz közelítése és a globális jelenségek szükségszerűvé teszik az alapelvek leírását. Még mindig vannak például országok, ahol olyan emberekkel találkozhatunk, akiknek bizonytalan az életkora. Egész egyszerűen nem anyakönyvezték őket, amikor megszülettek, papírforma szerint tehát „nem is léteznek”.

Ha gyerekjogokra gondolunk, felmerül például az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, az élelemhez és az ivóvízhez jutás kérdése. Ezek számunkra viszonylag könnyen elérhetők, mégis több millió gyermek van a világon, akik reggel nem mehetnek iskolába, mert nincs se iskola, se tanár (ez csak első hallásra kecsegtet szabadságérzéssel), vagy napi két órát kell gyalogolniuk az ivóvízért.

Vegyük a születés kérdését: az európai társadalmakban a gyermekre életének első három-négy hónapjában leselkedik a legnagyobb veszély, az abortusz réme; az afrikai gyermekekre nézve a vajúdás ideje kritikus, ha a szakszerű segítség, a legközelebbi kórház 200 km-re található, és nincs autó, motor vagy akár út. A világ legszegényebb országaiban éhező gyermekeknek a mindennapok túlélése a feladat, míg nálunk a mértéktartásra kell nevelni a gyerkőcöket, hogy felnőttkorukra megvalósuljon valamiféle fenntartható egyensúly az életükben.

A gyermekjogok világnapjának egyik fő célja, hogy tudatosítsa és segítsen elsimítani a kirívó különbségeket gyermek és gyermek között. Hiszen az elmélyülő konfliktusok nemcsak két ember vagy két család közt okoznak viszályt, hanem népek és kultúrák közötti háborúhoz is vezethetnek... amint azt a napi hírekben is látjuk.

A gyermek jogairól szóló egyezmény szavai nem üres frázisok

A kulturális kavalkádtól már-már megzavarodó, de a gazdasági jólétről ismert skandináv országokban sem olyan egyszerű eldönteni, hogy mi szolgálja „a gyermek mindenek felett álló érdekét”. A gyermeknek joga van például ismerni gyökereit, származását és kultúráját, szüleitől csak indokolt esetben választható el – ám lehet, hogy a most formálódó, sokszínű társadalmakban a kulturális különbségek okán nem egyszerű eldönteni, hogy mi szolgálja a gyermekek javát, és túlkapásokra is sor kerül. Nemrégiben az Európai Bíróság elmarasztalta Norvégiát, mert 11 évet vett el egy családtól: az egy hónapos kisfiút elszakították az édesanyjától, aki éveken át tartó küzdelem eredményeként most ismét találkozhatna a gyermekével és nevelhetné őt. A fiúval, aki talán azt sem tudja, hogy kik a biológiai szülei, talán azt sem tudja, hogy örökbe fogadták… Hogy lehet visszaadni egy családnak 11 évet? A Barnevernet (norvég gyermekvédelmi szervezet) nem első ízben lépte túl hatáskörét és döntött alaptalanul gyermekelhelyezési kérdésekben. Bár a gyermekelhelyezési ügyek a legnehezebb feladatok közé tartoznak a szakemberek számára, akik nem látnak bele a családok életébe, mégsem dönthetnek csupán egy pillanatkép alapján az emberéletekről.

Ha baj van, a család megtartó kötelékébe kapaszkodunk. Erre a megtartó erőre utal az egyezmény szövege is, amikor a családok megerősítéséről ír: „a családnak a társadalom alapvető egységeként és valamennyi tagja fejlődésének és jólétének természetes környezeteként meg kell kapnia azt a védelmet és támogatást, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a közösségben szerepét maradéktalanul betölthesse”.

Nincs még egy olyan dinamikusan változó és fejlődő, mégis biztonság nyújtó közeg, mint a család. Itt tapasztaljuk meg a szeretetet és az ősbizalmat, a semmi máshoz nem fogható gyermek–szülő kapcsolatot.

Ide térhetünk haza a mindennapok fáradalmaiból, az iskola és a munkahely mókuskerekéből. A jól működő családok tagjai akkor is számíthatnak egymásra, ha már minden kötél szakad.  

Gyerekeink számára szeretnénk olyan világot építeni, amiben nincs erőszak, gyerekmunka, gyerekházasság, elszakadás a családtól vagy száműzetés. Egy olyan világot, ahol mindenki elfogadja a másik kultúráját, gyökereit, furcsa szokásait és nyelvét, vagy akár hiányosságait. Ehhez az első lépést nekünk, felnőtteknek kell megtennünk, mivel mi vagyunk gyermekeink első számú nevelői. Mi nevelhetjük őket elfogadóvá, másokért lemondásokra képes felnőttekké, a mi kezünkben van a jövőjük kulcsa. Addig is kapaszkodóként és útmutatóként szolgálhat A gyermek jogairól szóló egyezmény, amely ma ünnepli 30. születésnapját.