Egyelőre marad az óraátállítás

2018. 11. 28.

Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban  jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva.

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

Kép: Unsplash

Az ügyben illetékes tagállami miniszterek december elején tartandó tanácskozására készített beszámoló alapján tagállami fenntartások miatt nem tartható az Európai Bizottság azon terve, hogy 2019-ben állítsák át utoljára az órákat az EU-ban. Ezért legkorábban 2021-ben szüntethetik meg az óraátállítást.

A brüsszeli bizottság azt akarta elérni, hogy 2019 áprilisáig valamennyi tagállamban döntsék el, hogy a téli vagy a nyári időszámítást alkalmazzák tartósan. Ennek megfelelően a nyári időszámítást választó országokban 2019. március 31-én, a téli időszámítást választó tagállamokban 2019. október 27-én állították volna át utoljára az órákat.

Több tagállami kormány szerint túlságosan szűk a döntési határidő, más kormányok attól tartanak, hogy nehézségeket okozhat, ha egységes döntés hiányában az eddiginél is több időzóna szabdalja szét az EU területét, és olyan tagállamok is vannak, amelyekben a kormány nem tartja indokoltnak az évtizedek óta követett gyakorlat megváltoztatását – derül ki a Bild szerint a dokumentumból, amelyben nem szerepel, hogy mely tagállamok képviselik az egyes álláspontokat. 

Az óraátállítás felülvizsgálatát az Európai Parlament (EP) kezdeményezte, a testület az idén februárban felkérte fel a bizottságot, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra. 

Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.

A szabályozás felülvizsgálata Finnország javaslatára került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás.

Az EP és az Európai Unió Tanácsa - a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület - 2001-ben vezetett be az egész EU-ban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.

Az óraátállítással egy kisváros egész éves villamosenergia-fogyasztását meg lehet takarítani – mondta Tihanyi Zoltán, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán. Az óraátállítást 1980 óta alkalmazzák, a megtakarítás mértéke azóta érdemben nem csökkent – közölte. A módszer lényege, hogy a lakosság szokásos ébrenléti ideje minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, így lehet a nyári időszámítás időszakában megtakarítást elérni. A tavaszi átállás után az országos fogyasztási görbe látványosan mutatja az áramfogyasztás csökkenését – mutatott rá a vezérigazgató-helyettes. Tihanyi Zoltán hangsúlyozta: az óraátállítás megtartása vagy megszüntetése komplex kérdés, de energetikai szempontból megtakarítást eredményez a módszer. Anyagi előnyökkel is jár, mert a kevesebb világítás miatt a fogyasztók kisebb villanyszámlát fizetnek, másrészt a kevesebb energia-felhasználással a környezetre gyakorolt terhelés is csökkenthető – tette hozzá. (MTI)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti