Dragony Tímea Erkel Ferenc- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerzőt nemrég egy kortárs zenei koncert alkalmával volt szerencsém megismerni. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar adta elő Virradás...
Szántó Szilvia Sára élete közel tizennyolc éve alapjaiban változott meg. Akkor született Koppány nevű fia, aki hamarosan nagykorú lesz, ám önálló életre sajnos továbbra...
„A szeretetben nincs félelem” – mondja Kalla Tímea, aki Vándorbaba című blogján a nevelőszülőség és az örökbefogadó szülőség szépségéről és árnyoldalairól is őszintén ír...
Egy játék szintetizátorral kezdte, majd klasszikus hegedűvel folytatta, végül a zongorázásban teljesedett ki. Bérces Viktor zongorista, zeneszerző a művészi pálya mellett civilben egy sokkal...
Hazánkban az alkoholizmus népbetegség, de a fiatalok tudatosabb hozzáállása itthon is érezteti hatását. A Száraz november nemcsak az alkoholivók körében egyre népszerűbb önismereti kihívás...
Naponta legfeljebb négy tanóra, egy héten három nap suli és semmilyen házi feladat – lányom szerint így volna jó az iskola. Több szabadságot szeretne...
„A sérült madár gyógyítása emberi létünkből fakadó belső késztetés” – egyebek mellett ez az elgondolkodtató vallomás is olvasható a tizenöt éve Sukorón, Berkényi Tamás...
Itthon ugyan még nincs akkora felhajtás körülötte, mint néhány külföldi országban, de a Labubu babák – illetve a másolatok – már hozzánk is „betették...
Egy tiszta lap, mint amilyen most előttem van, amikor éppen írni kezdek. Valami ilyesmit láthat lelki szemei előtt az a szenvedélybeteg is, aki végre...
Biciklivel a Balaton körül tekerni nagy élmény önállóan, párosan, de akár a családdal is, hiszen miközben megfigyelhetjük a tó ezer arcát, sok más természeti...
Óvári Heléna tizennégy évesen, egy olvasópályázatra beküldött művében fogalmazta meg először, hogy a származását nem hátrányként szeretné megélni, nem megtagadni akarja, hanem élni vele...
Van pedagógus, akinek már augusztus elején görcsbe rándul a gyomra, ha a tanévkezdésre gondol. Van, aki pályaelhagyásban gondolkodik húsz-harminc év tanítás után, annyira nagynak...
Hogyan lehet elmondani egy betegségről szóló történetet úgy, hogy a mesélés ne csak fájjon, hanem gyógyítson is? Egyre több daganatos beteg ír blogot –...
Jobban odafigyelni az egészségünkre, beiktatni egy-egy edzést, elkerülni az időpazarló tevékenységeket – ehhez mind elhatározás és jó gyakorlat szükséges. Van, akinek könnyebben megy a...
Csak úgy sorjáznak a szemem előtt a jobbnál jobb fekete-fehér fotók: arcok, helyszínek,tárgyak, hangulatok, s ezek közül mára sok csupán emlék. A fotó azonban...