„Nem anyagi okokból szeretnénk a múlttal foglalkozni, hanem azért, mert érdekel minket” – 15 éves a Fortepan

2025. 05. 08.

Csak úgy sorjáznak a szemem előtt a jobbnál jobb fekete-fehér fotók: arcok, helyszínek,tárgyak, hangulatok, s ezek közül mára sok csupán emlék. A fotó azonban őrzi a lenyomatot, konzerválja az adott pillanatot, közvetít felénk valami fontosat a múltból. Mára a 2010-es induláskor feltöltött ötezer fotó helyett kétszázezernél is több kép áll rendelkezésre a Fortepan weboldalon akár azért, hogy csak böngésszünk közöttük, akár, hogy a sajtóban fel lehessen használni illusztrációnak őket, netán valamilyen kutatáshoz nyújthatnak segítséget. És mindez még mindig ingyen van. Mondhatjuk, hogy hungarikumról beszélünk, mert a tapasztalatok szerint a nagyvilágban alig van ehhez fogható szabad felhasználású közösségi fotóarchívum – ez utóbbi tényt már Tamási Miklóstól tudom meg, akivel az idén 15. évébe lépett Fortepanról beszélgetek.

Fortepan egyik fotója
Fotó: Fortepan/Glósz András, 1985

A fotóarchívum létrejötte lényegében Szepessy Ákossal a ti gyűjtőszenvedélyeteknek köszönhető. Mi motivált annak idején, hogy lomtalanításokon járva megmentsetek sok ezer fotónegatívot? És mikor kezdtétek érezni, hogy ezekkel kellene valami komolyabbat is kezdeni, nem csupán otthon gyűjteni őket?

Nagyon sok minden kellett az induláshoz, de elsősorban internetre volt szükség. Egyáltalán nem volt tudatos, hogy készüljünk valamire, csak jártuk a lomtalanításokat, és gyűjtöttük a negatívokat, fényképeket. Tizenhat éves voltam, ilyenkor az ember mindenféle marhaságot hazavisz, de a fotó és a negatív az első pillanattól fogva érdekesnek tűnt. Azért is, mert abban a gimnáziumban, ahová jártunk, volt egy fotólabor, ahol lehetett nagyítani. Nagyon magával ragadó élmény volt, amikor lenagyítottuk egy vadidegen család képeit a harmincas évekből. Hihetetlennek tűnt, hogy ilyenekhez hozzá lehet jutni az utcán. A negatívot senki sem gyűjtötte, mert nincs piaci ára, a lomizó pedig nem nagyon tud vele mit kezdeni. 

A gyűjteményt 2009-ben kezdtük átnézni, és a legérdekesebbnek tartott ötezer fotóval indítottuk el a honlapot. 

Ez darabszámra nagyon kevés, de a szabad felhasználhatóság miatt elég hamar népszerűek lettünk. Sokakat motivált, hogy mi nem anyagi okokból szeretnénk a múlttal foglalkozni, hanem azért, mert érdekel minket. Ez a hozzáállás azóta is tart, érzünk egyfajta közbizalmat, és mára már összejött több mint ezer adományozó, akik úgy érzik, hogy a legjobb helyre kerültek a családi fotóik.

Terveztetek kapcsolódni hasonló külföldi archívumokkal is. E téren mik a tapasztalatok mostanában?

Az elmúlt években volt több kísérletünk arra Lengyelországban és Olaszországban, hogy exportáljuk azt, amit itt felépítettünk. Három éve elkezdtünk egy uniós pályázatot összerakni, magunk kerestünk hozzá partnereket, akik vállalták, hogy egy fortepan.eu elérhetőségű honlapra gyűjtenek és töltenek fel fotókat. Azonban nagyon nehéz boldogulni, mert nem mindenhol van ilyen érdeklődés, mint nálunk. Itthon pedig – ha nem is mondanám, hogy egyre több kép érkezik – stabilan felkerül évente tizenötezer fotó az oldalra. Heti egy-két megkeresést kapunk általában. Annak idején, amikor indultunk, sokkal kevesebb volt a digitális tartalom, jobban felfigyeltek ránk, a sajtó is hamar elkezdte használni a fotóinkat, sokan az újságokon, blogokon keresztül találkoztak a képekkel. 

Én már akkor szorgalmaztam, hogy a cikkekhez minél többen válasszanak archív fotót, mert így jobban látható, mennyire összefonódnak a jelen kérdései, problémái a már ismert huszadik századi történésekkel, jelenségekkel, legyen szó divatról, időjárásról, építészetről. Úgy éreztem, a média és a közösségi média nem használja ki a lehetőségét annak, hogy megmutassa: nem először történnek a dolgok. A mai napig motivál, hogy olyan cikkek jelenjenek meg, amelyekben – akár látszólag oda nem illően – van archív, fortepanos fotó. 

Mert nem mindent rögzítettek a sajtófotók, amelyek sokszor túl hivatalosak voltak, hiszen politikai, közéleti eseményeket mutattak be. Pedig a huszadik században fotóztak családok, magánemberek is, az ő felvételeik sokszor jóval érdekesebbek a propagandafotóknál. Izgalmas bepillantani egy-egy család életébe, legyen szó a nyaralásukról, a spájzukról vagy bármi másról. Az induláskor azért is volt sikerünk, mert ilyesfajta hiányt tudtunk pótolni. 

Azokban az országokban, ahol már előrébb tart a múzeumok és a sajtóügynökségek digitalizálása, és sok a kép a neten, nehéz helyet találni az ilyen, kisebb gyűjteményeknek. 

A külföldi kurátorok, szakemberek is el szoktak csodálkozni, hogy van egy ilyen archívum már több mint kétszázezer fotóval, és teljesen szabadon hozzáférhető, még csak el sem kell kérni a képeket, csupán jelölni kell a forrást. 

Szokatlanul jó lehetőség arra, hogy megtudjunk valamit a huszadik századról. Azt is észrevettem, hogy a magyar vonatkozású fotók sokkal jobban érdekelnek, mint a külföldiek. Már magamnak is megfogalmaztam: a történelmi Magyarországon készült képek az igazán fontosak számomra.

Kép
Fortepan Budapest
Lomtalanítás 1990-ben – Forrás: Fortepan/ Prohászka Imre

Mit tapasztalsz, miért adnak át nektek negatívokat, fotókat?

A covid óta azt látom, hogy egyre kevesebben kérik vissza szkennelés után a fotóikat. Kezdetben ez nagyon meglepő volt, mára már természetes. A legtöbb kép nálunk marad, amivel mára megbarátkoztam, bár azt gondolom, a családi fotók legjobb helye a családnál van. Az emberek azonban annyira szétszóródnak a kivándorlás vagy az országon belüli mozgás, a válás és hasonlók miatt, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni a nagyszülők, dédszülők fotóival. Az, hogy nekünk adják a fotókat, felelős döntés, és jó lehetőség a családnak arra, hogy múzeumi körülmények között maradjanak meg a képek, mi pedig nem élünk vissza ezzel. 

Szeretném, ha közgyűjteménybe kerülnének a képek, és még nem adtam fel azt az álmomat, hogy egyszer majd együttműködhetünk a Magyar Fotográfiai Múzeummal. Most minden megvan biztos helyen, de kétségkívül új időszak köszöntött be azzal, hogy a családok elengedik ezeket a negatívokat, fotókat, diákat. Tehát az a romantikus kép, hogy karácsonykor majd leülünk a nagymamával fotóalbumokat lapozgatni, már nem, vagy csak nagyon ritkán létezik. Hiszen az idősek is laptopon, asztali gépen nézegetik a fotókat. Digitális formában sokkal egyszerűbb a megosztás, csak el kell küldeni a fotót e-mailben, vagy fel kell tölteni valamilyen felületre.

Tiéd a munka dandárja: mennyi időt foglalkozol naponta a fotókkal? Pár éve ez a főállásod, és komoly magántámogatóknak köszönhetően tud így működni a Fortepan.

Én válogatok a negatívokból, és részben én szkennelem őket, valamint tartom a kapcsolatot az adományozókkal. Mindenki más önkéntesként vesz részt a munkában. Egy kolléganő például a papírképeket szkenneli, az adatolást ugyancsak önkéntesek végzik, minden munkafolyamat nagyon fontos.

Kép
Fortepan alapító
Tamási Miklós – Forrás: Tamási Miklós

Mi alapján válogatsz a negatívokból?

Először is az a fontos, hogy technikailag legyen rendben a kép. Ezen a szűrőn már sok kiesik. Utána azt figyelem, melyik kép érint meg engem személyesen, amiről azt érzem, hogy másnak is érdemes látni. 

A jelentőségteljes fotókat keressük, de ez még mindig nem mond semmit, szóval a válogatás szempontjai szavakkal nehezen körülírhatók. Az is lehet szempont, hogy valami olyat lássak a képen, amit addig még nem. 

Illetve jó lenne, ha földrajzilag le tudnánk fedni az egész országot, mert óhatatlanul budapesti bázisú a gyűjtemény. Vannak ugyan fotók vidékről is, de sok a hiányos terület. 

A valamikori Magyarország lefedése egyelőre álom. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni, vagyis szeretnénk vidéki helytörténeti gyűjteményeket felkeresni, határon túli vagy vidéki múzeumokkal működnénk együtt. Nagyon szeretjük Budapestet, de jó volna, ha az ország egyéb tájai is megjelennének a Fortepanon. Mivel a képeket sokszor turisták készítették, azok a frekventáltabb helyszínekről származnak. Emellett számít, hogy kinek milyen fényképezőgépe volt, milyen minőségű fotókat tudott készíteni. Lehet, hogy a következő tizenöt évünk arról is szól majd, hogy felkeressük a falvakat, hogy ne csupán városi anyagaink legyenek.

Van olyan anyag, amelyről tudsz, de még nem sikerült megszerezned?

A Fortepanon nem csak amatőr fotók vannak, hanem szerzői anyagok, komplett fotós hagyatékok is. Tudok olyan anyagról, ami közgyűjteményben van, elképesztően értékes, mégis teljesen láthatatlan. Escher Károly fotográfuséra gondolok például, akinek az Országos Széchényi Könyvtárban van az életműve. Próbáltunk már együttműködni az Escher-negatívok szkennelése kapcsán, de eddig mindig visszapattantunk. Az idei év nagy dobása lehet – megkeresés alapján –, hogy a Műemlékvédelmi Hivatal fotótáránál van nyitottság irányunkba. Ez is egy komplett intézmény, fantasztikus negatív anyaggal, és lehet, hogy pár év alatt ez a fotóanyag felkerülhet a Fortepanra. Nagyon szép lenne.

Kép
fortepan.hu
Fotó: Fortepan/ Erdei Katalin, 1978

Hogy állsz az évfordulókkal? Számontartod őket, ünnepelsz, vagy nem érdekelnek
különösebben?

Ilyen szempontból nem vagyok az az ünneplős alkat ilyen szempontból. Eszembe jutnak dolgok, de nem jellemző, hogy nagy feneket kerítenék nekik. Az azért ott motoszkált bennünk, hogy tizenöt éve működik a Fortepan, ám túl nagy dolgokat nem terveztünk.
Amit azonban igen, az egy kiállítás és egy könyv. 

Utóbbi címe Fortepan ABC lesz, ezt én írtam és szerkesztettem az elmúlt öt évben. A hatszáz oldalra ötszáznyolcvan fotót választottam ki, és minden képhez írtam rövid szöveget is. 

A fotókban az a közös, hogy mindegyiken szerepel valamilyen szöveg, például egy reklámfelirat, egy graffiti, egy tetoválás vagy politikai üzenet. A képeket a betűk kötik össze, innen jön a cím is. Korábban még nem vállalkoztam hasonlóra, ez az első alkalom, hogy megpróbálok valamit személyesen mesélni a képekről. A kötet kiadója és mecénása a Kieselbach Galéria, ahol nagyszabású tárlatot is nyitunk augusztusban. 

Azért is érdekes ez a vállalkozás, mert a Fortepan alapvetően csak kevés információt,
szöveget közöl a fotók mellett.

Kezdetben, amikor elindultunk az ötezer képpel, tényleg nem szerepelt szöveg a képeknél. Az utóbbi időben évente négy-öt alkalommal kerülnek fel újabb fotók a honlapra. Alkalmanként körülbelül 3-5000 kép, így egy évben nagyjából tizenötezer fotót teszünk ki. Ha folyóiratban gondolkodunk, akkor ezek lapszámok, amelyekben változatos a tematika. Vannak olyan lelkes olvasóink, „megfejtőink”, akik a Fortepan Fórumon közösen töprengenek az adatok nélküli fotókon, és kikutatják, mi látható a képen. Többnyire helyszínekről, évszámokról van szó, ezeknek bukkannak a nyomára, a személyeket nehéz beazonosítani. Az archívumunk közösségi tudásra épít, és remélem, hogy ennek ellenére – vagy éppen ezért – megbízható az a sok adat, ami a képek mellett olvasható. Próbálunk tömörek, tárgyszerűek lenni a leírásokban, de az online kulcsszavazás is sokat segít a kereshetőségben. Azt látom, az olvasók nagyon lelkesek, már a Tavaszi tárlat képeinél is gyűlnek a kulcsszavak.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek